Hinata óvatosan lemászott az erkélyen, aztán ügyelve arra, hogy ne csapjon nagy zajt, elsétált a kapuig, és kiosont rajta.

Napközben nagyon meleg volt, ezért csak egy rövidnadrágot és egy toppot vett fel, de így estefelé ez már kicsit vékonynak bizonyult. 

„Mindegy, már nem megyek vissza átöltözni” – gondolta, majd összefonta a karjait, és elindult Narutóhoz.

Lépteit sietősre fogta, ezért gyorsan elért a fiú házáig, de amikor már az ajtó előtt állt, egy pillanatra megtorpant.

„Biztos jó ötlet ilyen későn ideállítanom? Mi van, ha már alszik?” – Ilyen, és ehhez hasonló gondolatok jutottak eszébe, de végül meggyőzte magát, hogy ha már idáig eljött, akkor megpróbál vele beszélni.

Remegő kézzel megnyomta a csengőt, majd nyelt egy nagyot. Pár perc múlva Naruto kinyitotta az ajtót, és döbbenten nézett rá.

– Hinata! – mosolyodott el, amikor a meglepettségtől magához tért.

– Szia, Naruto! Ne haragudj, tudom, hogy késő van, és nem akarlak zavarni, de… – kezdett el magyarázkodni, azonban a fiú félbeszakította.

– Nem zavarsz, gyere be! – nézett rá kedvesen.

– Biztos? Úgy értem, hogy a keresztapádat sem? – kérdezte meg a lány félve.

– Nincs itthon, gyere nyugodtan – válaszolta mosolyogva Naruto, ezzel pedig sikerült meggyőznie Hinatát. – Ülj le! Kérsz valamit? – kérdezte meg udvariasan, amikor már a nappaliban voltak.

– Köszönöm, nem, én csak beszélni szeretnék veled – felelte a lány, miután helyet foglalt a kanapén.

– Rendben – ült le mellé a fiú. Kicsit ideges volt, mert nem tudta, hogy mit akar neki mondani Hinata, de reménykedett benne, hogy nem haragudott meg rá túlságosan.

– Nagyon sajnálom, ami délután történt… – kezdett bele a lány, Naruto pedig bízott benne, hogy nem a csókra gondol. – Hinnem kellett volna neked, és megértem, ha haragszol, de nagyon szeretném rendbe hozni. – Nagy kő esett le a fiú szívéről, és rögtön megfogta Hinata kezét.

– Te ne haragudj! – nézett mélyen a lány szemébe. – Nekem kellett volna megértőbbnek lennem.

– Ez nem igaz, én voltam a hibás – vitatkozott Hinata, ekkor azonban Naruto egy csókkal elhallgattatta.

– Teljesen mindegy, az a lényeg, hogy most itt vagy – simogatta meg a lány arcát, amikor szétváltak.

– Igazad van – mosolygott a fiúra Hinata. – Szeretlek! – bújt hozzá szorosan.

– Én is szeretlek! – válaszolta boldogan Naruto, majd közelebb húzta magához a lányt, hogy újra csókot váltsanak. 

Annyira belemelegedtek a csókba, hogy pár perc múlva a fiú már Hinatán feküdt. Kezeit a lány derekán pihentette, miközben Hinata egyik kezével beletúrt Naruto hajába, a másikkal a nyakát fogta körül, hogy közelebb húzza magához.

– Szeretnél a barátnőm lenni, Hinata? – kérdezte csillogó szemekkel a fiú, amikor levegőhiány miatt egy percre elváltak ajkaik.

– Igen, nagyon – felelte fülig érő szájjal a lány, amire egy őszinte mosoly és sok puszi volt a válasz.

– Olyan jó, hogy itt vagy! – mondta később Naruto, amikor már összebújva feküdtek.

– Nekem is – felelte Hinata, majd a fiú mellkasába fúrta az arcát, Naruto pedig még szorosabban zárta a karjaiba. – Kár, hogy haza kell mennem – szontyolodott el.

– Nem kell! Én nem bánnám, ha itt aludnál. Sőt, kifejezetten jó lenne veled ébredni – puszilta meg a lányt.

– Jó lenne, de nem lehet. Úgy szöktem ki, és ha a szüleim észreveszik, akkor engem tuti kinyírnak – nézett szomorúan a fiúra Hinata.

– Kiszöktél? Ilyen rossz kislány vagy? Ezt az oldaladat még nem ismerem – húzta kaján vigyorra a száját Naruto.

– Muszáj volt, nem bírtam már tovább nélküled! – mosolygott a lány.

– Édes vagy! – csókolta meg barátnőjét a srác, azonban amikor újra belemelegedtek volna, Hinata leállította.

– Tényleg muszáj mennem!

– Kár – sóhajtott a fiú. – Akkor várj egy kicsit, átöltözöm és hazakísérlek – mondta, majd kiment, pár perc múlva pedig fekete nadrágban, és narancssárga pulóverben jelent meg.

– Mehetünk? – nézett rá kedvesen a lány.

Naruto bólintott, aztán összekulcsolta a kezét barátnőjéével, és elindultak. Miután kiértek a házból, Hinata megint fázni kezdett, kedvese pedig ezt látva felajánlotta neki a pulóverét.

– Köszönöm – hálálkodott egy puszi kíséretében a lány. – Majd kimosom és visszaadom, rendben?

– Nem kell, örülnék neki, ha olyan illata lenne, mint neked – mosolygott a fiú.

Mivel nem bírták türtőztetni magukat, és ötpercenként megálltak csókolózni, az út sokkal tovább tartott, mint általában, de ezt egyáltalán nem bánták. Sőt, kifejezetten sajnálták, amikor elértek a Hyuuga rezidencia kapujához. 

– Már most hiányzol! – ölelte át szorosan barátját Hinata.

– Te is nekem, de holnap találkozunk! – nyomott a szájára egy puszit Naruto.

– Igen, de szeretnék valamit kérni a holnappal kapcsolatban. Remélem, nem haragszol meg érte – válaszolta a lány.

– Mi az? – csodálkozott a fiú.

– Még csak most szakítottam Itachival, és eléggé megviselte, szóval egyelőre nem szeretném nagydobra verni a kapcsolatunkat – nézett rá komolyan Hinata.

– Nehéz lesz kibírni, de megértem – mosolygott Naruto. – De ugye délután azért együtt lehetünk?

– Persze – viszonozta a gesztust a lány. – Akár át is jöhetnél.

– Rendben – válaszolta boldogan a fiú, majd magához húzta barátnőjét, és hosszan megcsókolta. – Szia, kicsim! Álmodj szépeket! – mondta, amikor szétváltak.

– Te is! – válaszolta fülig érő szájjal Hinata, majd bement a kapun. Naruto megvárta, amíg beér, aztán ő is elindult.


„Kicsim, ez tetszik!” – mélázott el Hinata, amikor felért, és befeküdt az ágyába. Lehunyta a szemét, és nagyot szippantott Naruto pulcsijából.

„Annyira édes és megértő, és úgy szeretem! Nagyon jó volt vele” – sóhajtott egyet elégedetten.

Levetkőzött, felvette a pizsamáját, majd a kedvese illatát őrző ruhadarabot ölelgetve hajtotta álomra a fejét.


Másnap olyan boldogan és kipihenten ébredt, mint még soha ezelőtt. Reggel az első gondolata a búcsúzáskor kapott csók volt, és ettől megint fülig ért a szája.

Dudorászva készülődött, és reggelit is csinált. Neji ámulva figyelte unokahúgát.

– Veled meg mi történt? Még soha nem láttalak ilyen jókedvűnek – vigyorgott a fiú.

– Szerelmes vagyok! – válaszolta az ételt tálalva a lány, majd unokabátyja meglepettségét látva mindent elmesélt neki.

– Örülök, hogy boldog vagy! – mosolygott Neji az élménybeszámoló után.


Hinata alig várta, hogy újra láthassa Narutót, ezért vidáman indult el az iskolába. Amikor beért, a fiú még nem volt ott, de Temari igen, így izgatottan beszámolt neki a tegnapi napjáról.

– Olyan jó, hogy neked is összejött! – ujjongott örömében barátnője, miután meghallgatta.

– Szerintem is, de megbeszéltük, hogy még nem kürtöljük világgá Itachi miatt – válaszolta Hinata.

– Ez jó ötlet! – bólogatott Temari. – Egyébként mi is nagyon jól megvagyunk Shikamaruval. Tegnap átjött hozzánk, és annyira jól éreztem magam vele, hogy majdnem még az is megtörtént…

– Tényleg? – csodálkozott Hinata. – Hogyhogy csak majdnem?

– Az utolsó pillanatban meggondoltam magam. Még nem vagyunk olyan régóta együtt… – válaszolta tanakodva a szőke.

– Csak emiatt? – nézett rá komolyan barátnője.

– Igen. Miért? Szerinted ez nem elég indok? – kérdezte elképedve Temari.

– Szeretitek egymást, nem?

– Persze! – vágta rá a szőke.

– Bízol benne?

– Igen.

– Akkor meg? – vigyorodott el Hinata.

– De mit szólna a többi ember, ha megtudná? – gondolkodott el Temari.

– Nem tudnák meg, és amúgy is, kit érdekel a többiek véleménye? Az a lényeg, hogy te mit érzel!

– Lehet, hogy igazad van – mélázott el a szőke.


Ekkor megérkezett Naruto, Hinata pedig hatalmas mosollyal köszöntötte. A fiú viszonozta a gesztust, de mivel előző nap megbeszélték, hogy egyelőre nem enyelegnek a suliban, ezért nem ment oda hozzá, hogy megcsókolja, pedig nagyon szeretett volna.

Aztán harmadik szünetben úgy alakult, hogy egymás mögött jöttek ki a teremből, Naruto pedig nem bírt ellenállni, és észrevétlenül megfogta barátnője kezét egy pillanatra. A lány nem haragudott meg érte, sőt jólesett neki, hogy megérintette a fiú, ezután pedig még nagyobb vigyorral folytatta a napot.


Hinatával ellentétben Inónak nem volt ilyen jó kedve. Egész délelőtt az Itachival tervezett beszélgetésen rágódott. Próbálta kitalálni, hogyan mondja meg a fiúnak, hogy szereti őt, de minden megfogalmazást bugyutának érzett.

Végül arra jutott, hogy nem az iskolában keresi fel, hanem inkább délután megy el hozzá, mert akkor talán nem lesz olyan feszült, ha nem veszi körül őket annyi ember. A vallomás szövege még mindig nem körvonalazódott benne, de meggyőzte magát, hogy nem futamodhat meg. Legfeljebb majd improvizál.