Micsoda? Legénybúcsú?
Nyugtasson meg valaki, hogy csak viccelnek! 

Segélykérően néztem körbe, hátha látok a társaságban legalább egyetlen egy értelmes alakot, de Shikamaru feltűnően kerülte a szemkontaktust, a többiektől meg hiába is vártam volna, hogy kimentenek. Olyan lelkesedéssel gratuláltak, hogy képtelenség lett volna épp tőlük kérni, hogy fejezzék be az ünneplést.

Apropó!
Most tényleg megnősülök?

Végig se tudtam gondolni az örömhírt, már koccintottunk is a nagy esemény alkalmából, utána a srácok lenyomtak egy székre, és fölcsendül a zene. AZ a bizonyos szám, amiben a rekedt hangú énekes arra bíztatja a partnernőjét, hogy vetkőzzék izibe, és ne hagyjon mást magán, csak a fülbevalót...

- Nem kell hálálkodnod, amiért így kitettünk magunkért - súgta a fülembe Naruto bizalmaskodva, aztán megláttam azt a dolgot, vagyis illetőt, aki miatt nekem állítólag hálálkodnom kellett volna.

Próbáltam villámgyorsan kipislogni szemeimből az imént orvul képembe dobált konfettiket, hátha csak amiatt látok félre, de nem. Ezek tényleg megőrültek! Elém perdült egy áttetsző, tüllruhás meglepetés vendég, akinek sűrű fátyol takarta ugyan az arcát, de az anyagon át is határozottan virító szemöldöke azonnal leleplezte - egyértelműen be tudtam azonosítani - Gai sensei volt. Ha tényleg nem hagy mást magán, csak a fülbevalót...

Brrr! Kirázott a hideg. Udvariatlanságnak tartják vajon, ha diszkréten elhányom magam a megrázkódtatástól?

- Sajnos nem sikerült igazi sztriptíztáncosnőt találnunk, de a mester vállalta, hogy elszórakoztat téged ezen a különleges napon. Tiszta szerencse, ugye? - lelkesedett szőke barátom üdvözült mosollyal, és várta, hogy a nagylelkűség hallatán olvadozni kezdek. Nem tettem, mert még mindig erős émelygés gyötört.
- Igyál! - javasolta Shikamaru, mintha tökéletesen tisztában lenne az érzéseimmel. Nem hiába olyan éles szemű stratéga, biztos neki is egyértelmű, hogy ezt józanul képtelenség kibírni. Még csak most kezdek újra beilleszkedni a falu közösségébe, és rengeteget köszönhetek ezeknek a srácoknak, így nem ronthatom el a kedvüket azzal, hogy faképnél hagyom őket, de ez azért finoman szólva is durva.

Lesz, ami lesz! Hősiesen le akartam húzni a pezsgőmet, hogy az legalább erőt adjon, ha már a kezembe nyomták, de a következő beszólás megakadályozott a szándékomban.

- Gai sensei, riszáljon jobban! Ettől még én is légiesebben mozgok - kiabált oda Choji. Mondott még valamit, de azt már nem értettem a szájába tömött óriási szendvics miatt. Gai sensei viszont úgy tűnt, hallotta a tanácsot, mert egy színpadias mozdulattal eldobta a fátylát, és olyan tempóban hullámzott előttem, mint egy leforrázott giliszta. 
A korábbi hányingert valóban hihetetlen, de lehetett még fokozni, mert a jótékonyan fedő lepeltől is megszabadult, ezzel közszemlére bocsájtva jetire emlékeztető bájait. Komolyan, ezt a bundát már büntetni kéne! Ekkor végérvényesen kikívánkozott belőlem minden, de a kirobbanó káosz villámgyorsan elvonta a figyelmemet háborgó gyomromról .

- Bogár van a poharamban! - kiáltott fel dühösen Kiba, és felháborodva háton csapta Shinót. Ő ijedtében kiköpte a pezsgőt, egyenesen Akamaru szemébe. A kutya fájdalmasan felnyüszített, és az égető vakság arra ösztönözte, hogy kutyamód válaszoljon a támadásra: beleharapott az első útjába kerülő dologba. 

Gai sensei éles szopránban kiáltotta világgá, hogy az a virsli nem eladó, és hevesen próbált szabadulni az állattól, de az nem tágított. Állkapcsát makacsul szorítva ragaszkodott a mester büszkeségéhez. A mester is ragaszkodott volna hozzá, mármint a büszkeségéhez, így elszántan tusakodtak, míg egy genjutsu segítségével meg nem oldottam a problémát. A kitartó eb réveteg tekintettel szédült áldozata mellé. Bevallom, egy ideig nem tudtam dönteni, melyikük szemébe is nézzek, és először Gai volt az esélyesebb, de az a vaj szívem... Persze az is megfordult bennem, hogy azért javasoljam Ibikinek a gyantázást, mint legújabb kínzási módszert, de ezt se sikerült mélyebben átgondolnom, mert megint történt valami. 

A nagyon szőke barátom próbált igazságot tenni abban az életbevágó vitában, hogy a pezsgőben kikötő aprócska katica tartozhat-e Shinóhoz, és megjelenésével csökkenti-e az ital élvezeti értékét, de se Kiba, se Shinó nem hallgatták meg a véleményét, hanem ölre mentek a kérdésben. Úgy összeverekedtek, hogy a végén Kakashi is közéjük állt, végül pedig Naruto valószínűleg azt gondolta, egy leendő hokage kell ide megoldani a dolgokat, és szintén bekapcsolódott.

A fogadónak lassan nem volt se ablaka, se ajtaja a heves dulakodás miatt. A tulaj kétségbeesésében egy vödör vízzel akarta szétugrasztani a garázdálkodókat, de víz helyett véletlenül a konyhából felkapott olajjal sikerült lelocsolnia őket. Jött a felesége is párnákkal felfegyverkezve, így megkezdődött a tollasbál. Az olaj remekül csúszott, a résztvevők elszántan tébláboltak benne, de egy lépés után mindig esés volt a vége, viszont örök mottójuk ugye, hogy sohasem adják fel. A verekedésből aztán furcsa tánc lett, mert próbáltak egymásba kapaszkodni, úgy talpon maradni. Sai ábrándos szemekkel dúdolni kezdte a Kék Osztriga Bár örökzöld slágerét, miközben az összeboruló olajos-tollas, és meglehetősen csapzott párocskákat figyelte. Egyedül Choji örült ennek a felfordulásnak, mert így nem kell osztoznia senkivel a svédasztalon, konkurencia nélkül tömhette magába az összes finomságot, én pedig nem tudtam eldönteni, hogy ezen az egész agyament társaságon sírjak, vagy nevessek. 

Szívesebben sírtam volna, dehát ez mégis csak egy legénybúcsú!

Próbáltam feldobni a hangulatot, de be kellett látnom, hogy vannak dolgok, amelyek egy ilyen tehetséges ninja számára is lehetetlenek, mint én. Például kár egy mondatba erőltetni az Uchiha szót és a bulizást.

Ezt a helyzetet már csak egy valódi hokage menthette meg. Tsunade jött értünk, amikor Kakashinak már kiment a dereka a sok hempergésben, Choji ételmérgezést kapott, Shino megvakult a szemébe fújt rovarirtótól, Kiba a kutyája miatti aggódásban megveszett, Sai pedig a táncos látványtól orrvérzésben kiájult. Csak ketten maradunk viszonylag épek Shikamaruval, de szegény Gai... na, neki akadt veszteni valója. Gonoszak voltunk, mert nem segítettünk neki megkeresni a veszteni valót, mert kinek van kedve nyúlkálni annak az elvetemült virslivadász kutyának a szájában?!

Aztán a galádok beárultak, hogy én, az ünnepelt, nem vagyok hajlandó aktívan részt venni a muriban. Ezt kicsit sértőnek tartottam, hiszen én adtam a rovarirtót Kiba kezébe.

- Most már jöhetne az esküvői rész? - kérdeztem reménykedve, de Gai szemrehányóan lehurrogott:
- Mindenki tudja, hogy te már a nászéjszakát várod! Ne add az ártatlant!

Vöröslő képpel vontam meg a vállam, hogy semmi köze hozzá, de magamban igazat adtam neki. Tényleg szívesen túl lettem volna már a szertartáson, mert voltak vele kapcsolatban félelmeim, az előttünk álló éjszakát viszont Sakurával nagyon is szerettem volna sürgetni.

- Jobb, ha tudod, hogy a leendő feleségeddel csináltam egy kis hókuszpókuszt elővigyázatosságból, hogy védve legyen tőled - szólt oda az Ötödik villámló szemekkel, mint egy anyatigris.
- Mégis mit? - képedtem el.
- Ha valami olyan lesz benne, ami még pár napig nem bele való, akkor az neked nagyon fog fájni - vigyorgott rám Tsunade gonoszul.
- Tudom, hogy Sakurát még egy darabig kímélni kell, de nem gondolod, hogy ez azért túlzás? - háborodtam fel.
- Csöppet sem - eresztett meg egy sátáni kacajt, amibe mindannyian beleborzongtunk. 

Éppen kérdezni akartam, hogy ebből a díszes társaságból hogyhogy hiányzik az elmaradhatatlan Lee és Neji, elvégre az ökrök is csoportban szoktak ugye marhulni, de hamar megoldódott a rejtély. Amikor átteleportáltunk az esküvő helyszínére, egy roppant elegánsan öltözött Hyuugába botlottam, pontosabban a hiányolt Nejibe, így választ is kaptam a ki nem mondott kérdésre. A srác szigorú hangon közölte velem a műsortervet, mint egy celebbel, utána pedig felkészített a "fellépésre". Állítólag Konoha számára a mi menyegzőnk valóságos show-műsornak számított, mindenki látni akarta. Abba az arénába tereltek, ahol Gaarával küzdöttem a chuunin vizsga utolsó fordulóján. A lelátón rengeteg ember tapsolt, kiabált. Feszengve néztem körbe, és alig akartam elhinni, hogy tényleg velem örülnek, mintha a korábbi gonosz tetteimet nyomtalanul elfelejtették volna. 

Zavartan igazgattam magamon az ünneplő ruhát, és kezdtem nagyon várni, hogy rajtam kívül más is megjelenjen a porondon. Végre valahonnan megszólalt a nászinduló. Már sötétedett, de a szürkületet hirtelen fényár váltotta. Előttem egy színes boltív rajzolódott ki, és fáklyák jelezték az útvonalam odáig. Gyorsan a helyemre siettem, aztán megjelent Gaara. Döbbenten néztem fiatal arcát, amelyet korábban mélységesen eltorzított a gonoszság, most viszont olyan szelíd mosollyal nyugtázta meglepettségemet, mintha egy teljesen más személy állna előttem. Piszokul megváltozott.

Intett, hogy forduljak meg. 

Ösztönösen szót fogadtam, aztán együtt sóhajtottam fel a tömeggel. 

Megjelent végre a menyasszony. Naruto vezette hozzám Sakurát, és ahogy kart karba öltve sétáltak felém, mindketten olyan boldognak tűntek, hogy azonnal belém nyilallt az irigység, de aztán rájöttem, hogy ez az öröm nekem szól. Miattam vidámak, mert végre teljesült az álmuk: Itt vagyok újra a faluban, velük. 

A tömeg teljes szívvel éljenezte a fogságból megmenekült Sakurát, aki olyan gyönyörű volt, hogy elakadt tőle a lélegzetem. Most már nem bántam, hogy hagytam magam kicsinosítani. Eleinte eléggé bosszantott, ahogy ez a pökhendi Neji parancsolgatott nekem, de most már örültem, hogy méltóan nézek ki a szépséges menyasszonyhoz.

Elfogódottan néztünk egymásra, mikor Sakura mellém ért, és Naruto vigyorogva átadta. Óvatosan megfogtam szerelmem törékeny kezét, bíztatóan egymásra mosolyogtunk, majd Gaara felé fordultunk, a barátaink pedig körülálltak. Úgy tűnt, bulizós társaim gyorsan túltették magukat a legénybúcsú megpróbáltatásain, mindannyian ünnepélyes tekintettel várták, hogy gúzsba kössem a fejem.

Örömmel megtettem. 

Hinata odaadta vidáman rúgkapáló kisfiamat, aki megérezhette a dolog komolyságát, mert befejezte a gagyarászást, és kíváncsian várta a fejleményeket.

Túl szép volt ez az egész, hogy igaz legyen. Hitetlenkedő ámulatban éltem át a rövidke, lényegre törő szertartást, amiben mégis benne volt minden, ami kifejezi az összetartozásunk. A kölcsönös fogadalomtétel után nagy tapsviharral köszöntötték társaink és a falubeliek első hitvesi csókunkat, ami viszont bebizonyította, hogy mégis valóságos minden. Sakura ajkai egyből visszarántottak a talajra, ízelítőt adtak számomra az előttem álló édes folytatásból.

Ezt adtam volna fel, ha Naruto nem rángat ki az önsajnálatból.

Hálásan pillantottam szőke barátom felé, aki mindenkit letaposva elsőként csörtetett a menyasszonyhoz, hogy gratulálhasson. Én is kaptam tőle egy csontropogtató ölelést, amit kivételesen teljes szívből viszonoztam. Meg is lepődött rendesen, de aztán szélesre szaladt a mosoly a száján, mert megértette az érzéseimet. Egy lányt szerettünk, ez mindig is közénk állt, de neki fontosabb volt a mi boldogságunk, minthogy önző legyen. Ezt sose értettem, fel nem foghattam, hogy lehet valaki ennyire jó, de őszintén kívántam, hogy hamarosan őt is elérje az igaz szerelem, meglelje a nyugalmát. Hinatát elnézve, nem is lesz az olyan soká. A Hyuuga lány sokat változott mostanában, egyre határozottabban terelgette Narutót, akin látszott, hogy élvezi a gondoskodást, és ezt a kitüntetett figyelmet.

Éjfélig táncoltunk, addig Hoshit felváltva dajkálta mindenki, és a kis legényt csöppet se zavarta a lárma, vagy a rengeteg idegen, békésen elvigyorgott bárkinél. Mikor Saira került a sor, kicsit aggódtam, de a fiú letelepedett vele egy asztalhoz, és pillangókat festett neki, amelyek életre keltek és ott repdestek körülöttük. Hoshi kacagott a gyönyörűségtől, én pedig elégedett mosollyal nyugtáztam, hogy mégis érdemes bízni az emberekben. 

Mikor látszott már, hogy Sakura nagyon fáradt, intettem Hinatának, hogy hozza a kicsit, én pedig ölbe kaptam a feleségemet és hazaszöktünk. 

A kis kunyhó barátságos fényben úszott, valaki már várt bennünket. 

Csodálkozva néztük a tűzhelynél ácsorgó Lee-t, ahogy a speciális tápgolyó levesét kavargatta, amit feltételezésem szerint nekem szánt, mintha anélkül már nem is bírnám a strapát.

- Gondoltam, megleplek benneteket - motyogta, és zavartan lesütötte a szemét, mert mögöttünk Naruto elismerő füttyentéssel nyugtázta a romantikus bekészítést. Gyertyafényes vacsora várt, a fürdőben illatos, forró víz, a hálóban rózsaszirmokkal teliszórt ágy. 
- Igazán nem kellett volna - morogtam, mert nagyon kellemetlen volt ez az egész. Lee-nek láthatólag majd meg szakadt a szíve, hogy le kell mondani imádottjáról, és ő nem volt képes elrejteni az érzéseit, mint Naruto, hanem szívbemarkoló volt a szomorúsága, ezt pedig rossz volt látni. 
- Igazán kitettél magadért - dicsérte meg Hinata, hogy mentse a kínos helyzetet. Bizonytalanul vállon veregette, aztán jelzett Narutónak, hogy ideje indulni. Átvettem Hoshit, és kikísértem őket.

Sakura nem igazán tudta, mit csináljon, bűntudatosan bámulta Lee hátát, mert a fiú zavarában megint a levesével foglalatoskodott. Végül hozzá lépett, gyengéden maga felé fordította, átölelte, és hallottam, hogy azt mondja neki: köszönöm.

Tapintatosan elfordultam, nem akartam kíváncsiskodni, de a következő pillanatban Sakura már az én kezemet szorongatta, és hangosan is elismételte:

- Nagyon köszönjük, hogy ennyit segítettél. Sohasem fogjuk elfelejteni.

Sokáig bámultunk bozontos szemöldök után, akit végül elnyelt az erdő sötétje. 


Hoshi szokatlanul élénk volt, míg minket rendesen kimerített ez a nap. Csendben vetkőzni kezdtünk, és együtt fürödtünk. Eleinte vidáman pancsoltunk, aztán a kisfiamat is legyűrte a fáradság, elpilledt Sakura karjaiban. Sokáig élveztem ezt a meghitt pillanatot, ahogy kettejüket ringattam. A rózsaszín tincsek beborították a mellkasom, gyönyörködtem feleségem békés arcában, mert hamarosan ő is lehunyta a szemét, és gondtalanul aludt az ölemben.

Mikor már hűlni kezdett a víz, óvatosan felébresztettem. Gyorsan felöltöztettük Hoshit és a kiságyába fektettük, aztán a sötétben összefonódott meztelen testünk, és éhesen öleltük végre egymást.

- Azt mondta Tsunade, hogy ha nem hagylak békén, az nekem nagyon fog fájni - merengtem kicsivel később a rózsaszín tincsekkel játszva.

Sakura huncut nevetése csínyt sejtetett.

- Nem gondolod, hogy hagyom szabotálni a nászéjszakám! - kuncogta. - Nyugodtan állíthatom, hogy bizonyos technikákban messze felülmúltam a mesteremet. Egyébként pedig kölcsön kenyér visszajár - zárta le a témát titokzatosan, és a csípőmre ült, hogy újra elcsábítson. 

Túlságosan hamar jött a másnap, ezzel együtt pedig a hívatlan vendégek.

Shikamaru kereste Sakurát, akinek sürgősen meg kellett jelennie az Ötödiknél. 

- Gondolom, nem árulhatod el, mi ez a halaszthatatlan ügy - tettem fel a Narának a költői kérdést, miközben teával kínáltam, mert ő is nyúzottnak tűnt.

Shikamaru kivételesen nem kerülte a tekintetem, hanem meglepően készségesen válaszolt, ráadásul még el is mosolyodott, mintha roppantul szórakoztatná a dolog.

- Tudod, Kakashival történt az éjjel egy kis baleset, és csak a feleséged ismeri rá a megfelelő gyógymódot - felelte titokzatosan, én pedig azonnal kapcsoltam, mire gondol. Együtt nevettünk fel a pórul járt párocskán. Hát igen, Sakura említette, hogy kölcsön kenyér visszajár.

Lee bőséges vacsorájának hála, ma volt mivel traktálni a sorra felbukkanó barátokat. Mire Sakura megszabadult fölbőszült mesterétől, egész szép társaság jött össze nálunk. Hinata állítólag azért látogatott meg bennünket, hogy megkérdezze, nem kell-e vigyázni Hoshira, bár elég gyanús volt, hogy közvetlenül Naruto után érkezett. Aztán valahogy nálunk ragadtak mindketten, és este együtt mentek haza - Sakura szerint kéz a kézben. Yamato kapitány szolgálatot teljesített tegnap, ezért lemaradt az esküvőről, de ma átjött gratulálni, Lee pedig mindenáron edzeni akart velem, mert szerinte a házasélet könnyen elpuhíthat. 

Valahogy nem bántam, hogy így benépesült a ház. Éveken át éltem magányosan, mert tartottam az emberek megvetésétől. Inkább vállaltam az önkéntes száműzetést, minthogy szembe nézzek velük, pedig örökké a szívemben éltek azok a kötelékek, amelyek Konohához és a hetes csapathoz kötöttek. Hihetetlen, de most az egész közösség egy emberként mellettünk állt, éreztem a szeretetüket, és azt, hogy támogatnak. Sokat jelentett, hogy engem is befogadtak, és nem kellett Sakurának köztem meg a falu közt választani. Számomra ez volt a legfontosabb.

Éjjel újra kinn feküdtünk a csillagos ég alatt, de most már hármasban. Hoshi gurgulázva nevetett, mert dögönyöztem, csiklandoztam, és addig játszottuk ezt, míg a kimerültségtől el nem szenderedett. Ekkor Sakura óvatosan betakarta egy könnyű takaróval, aztán folytattuk a csillagok bámulását. 

- Csodálatos lett a ház - jegyezte meg szerelmem csendesen, miközben megfogta a kezem, és a szemembe nézett. Tekintete szebben ragyogott, mint a legfényesebb csillagok.
- Nektek építettem, bár azt nem gondoltam, hogy ilyen gyorsan lakója lesz a gyerekszobának. Ez a kis fickó igazán meglepett, de legalább visszaadta a reményemet. Biztos hallottad a többiektől, milyen ostobán viselkedtem, miután eltűntél. 
- Sajnálom, hogy ennyi gondot okoztam - védekezett Sakura bűntudatosan, pedig semmi oka nem volt rá.
- Miért kérsz bocsánatot? Mert végre célt adtál az életemnek? El se tudod képzelni, akkoriban mennyire gyűlöltem magam, és az mentett meg, hogy az erdőben rád találtam, aztán... aztán a többit te is tudod.
- Inkább csak sejtem. Nem hittem volna, hogy ez neked ennyit jelent. 
- Az ígéreted mindent megváltoztatott.

Igen, betartotta minden szavát. Újra volt családom, ismét volt kit szeretnem, helyre került az életemben minden, igazán boldog voltam - miatta. A hold mosolyogva ragyogott le ránk, ahogy magamhoz öleltem, és szenvedélyesen megcsókoltam.