Június 2.
09:42
Konoha utcái

  Nagyon untam már a semmit tevést. Kilenc napja ültünk és vártunk, csak néha-néha mentünk el a bárba, hogy énekelhessünk egy kicsit. Az Akatsuki azonban egyszer sem bukkant fel, így eltelt kilenc nap, amikor egyszer sem láttam Sasorit. Egyáltalán nem hiányzott, és most már nem néztem fekhelyére szomorúan, melyet ugyan már Hinata foglalt el, de mindig eszembe jutott, milyen volt Sasori mellett, hozzábújni erős testéhez, érezni az illatát. Ez pár hónapja még bizsergést váltott ki belőlem, mára azonban végleg a homályé lett. 
   Kivételesen kocsival tartottunk régi barátom háza felé. Sainak hívták, és szerintem kicsit hasonlított Sasukéra. Ő tanított meg táncolni. Sainak is volt egy bandája, de ők csak táncoltak, nem énekeltek. Azonban nem csak nekem akadt közöttük ismerősöm. Hinatának is, méghozzá kettő, Inuzuka Kiba és Aburame Shino, de ő velük Naruto és Neji is jóban volt. Mindenki meglepetésére azonban Kankuro is tagja a bandának, és az én szerencsétlenségemre pedig Rock Lee is. Karin gonosz vigyort villantott rám, amit egyáltalán nem vettem jó néven. A reggelem amúgy is borzasztó volt. Nem elég, hogy totálisan beégtem Sasuke előtt a reggeli szakácskodásom közepette, még ez az idióta is a nyakamon fog lógni. Sasuke mindenesetre olyan bunkón viselkedett, hogy már tényleg elsírtam magam, de ezt nem akartam előtte mutatni. Tényleg kezdtem elveszíteni a reményt, hogy az enyém lehessen…
   Néhány másodperc múlva már ott találtam magam a ház előtt, és miután Karin kilökdösött, beléptünk a kertbe. Neji kopogott az ajtón, és nekem a Hinatánál tett látogatás jutott eszembe. Vajon ők hogy fognak reagálni? Az biztos, hogy Kankuro hinni fog nekünk, hisz ő is megerősítette, hogy meg kell menteni az írónőt. Ezen állapítás biztosság tudatában nyert ügyünk lesz. Az ajtó kinyílt, és Rock Lee nézett ránk – valaki engem odafent nagyon nem szeret. 
     -     Sakura-chan – vigyorgott. Ne! 
     -     Sakurának ma nincs jó kedve – szólt közbe Hinata -, szóval ma hagyd békén!
     -     Szívem hölgye szomorú? – hervadt le a mosoly Lee arcáról. 
     -     Morcos hangulatban van, úgyhogy ha nem fogod be a pofádat, beletapos – vetettem neki oda szúrósan. Lee lehajtotta a fejét, és beinvitált minket. 
     -     Szerintem nem kéne azzal az egy emberrel így viselkedned, aki rajong érted, Sakura-chan – súgta a fülembe Sasuke, nekem pedig felállt a szőr a hátamon. A chant direkt kiemelte, most legszívesebben megfojtanám.
     -     Te beszélsz, Sasuke-kun? – vágtam vissza, mire gúnyos mosoly szökött arcára. Hülye egoista! Durcásan keresztbefontam karom, és dühösen meredtem magam elé. Hogy lehet valaki ennyire bunkó? Ki kéne állítani egy múzeumban a többi népművészeti edény közé… amilyen köcsög… Elmosolyodtam, majd leültünk az egyik kanapéra – sajnos kuporognunk kellett, de most diadalmas mosoly szökött az arcomra, és leültem Sasuke ölébe, aki úgy nézett rám, mint aki még nem látott fehér embert. Gúnyosan rávigyorogtam.
     -     Nem akarsz felállni? – kérdezte.  
     -     Nem – mondtam hetykén, és kényelmes elhelyezkedtem az ölébe, azaz hátradőltem a mellkasára – Sasuke nem arról híres, hogy tisztességes férfi módjára ülne -, fejemet pedig a vállára hajtottam. 
     -     Takarót ne hozzak? – érdeklődött gúnyosan. Ismét vigyor szökött az arcomra.
     -     Már van – suttogtam a fülébe. Istenem, azok a szemek! Á, fejezd be Sakura! 
     -     Mégis mi?
     -     A karjaid. – Még ki se mondtam, máris hasamra fontam az említett végtagokat. Gúnyos vigyor ült ki ajkamra, ő pedig semmilyen érzelmet nem mutatott… király. Vagy de… mégis, hisz elpirult. Eltátottam volna a számat, de inkább nem tettem. 2:0 volt már nekem, haladok. Viszont kezdtem félni attól, hogy abból a 2:0-ból 2:1 lesz. Ugyanis most szorosan a hasamra fonódtak karjai, és bekúsztak a pólóm alá. Ez meg mi a rákot csinál? Éreztem, hogy pír szökik az arcomra, és nagyot nyeltem. Azt a leborult… Kezei felszántották hasfalamat, de épp akkor jöttek be a fiúk, mire ő egyből kivette kezét a pólóm alól. Ezek is tudják, mikor kell megszakítani a pillanatot! Wááá! Ránéztem Sasukéra, aki gúnyosan vigyorgott, és aprón rám sandított. Uchiha... Sasuke… ezért… KINYÍRLAK! Fúú, de meg tudnám most fojtani! Jól van, nyugalom Sakura! Vettem egy mély levegőt, és Saira függesztettem a tekintetemet, aki most leült Kankuróék mellé. 
     -     Miért jöttetek? – kérdezte Kiba. 
     -     A segítségetek kell! – mondta Neji. – Kezdenek elfajulni a dolgok. Van egy írónő, aki leírja a jövőt…
     -     Tudjuk, Kankuro már beszélt róla – szólt közbe Shino. – Még is mi a probléma? Úgy tudjuk, hogy biztonságban van közöttetek. 
     -     Kilencen édeskevesek vagyunk mellé – jegyezte meg Suigetsu. 
     -     Kilenc az egy ellen? – vonta fel szemöldökét Sai. – Igazatok van…!
Kiéreztem a gúnyt Sai hangjából, habár ő sosem mutatott semmiféle érzelmet. De tényleg semmit. 
     -     Nem tudjátok, hogy mire képes – vetette oda Tenten.
     -     Ó, dehogynem! – nézett rá Chouji. – Tudjuk, miféle gyilkolási módszereket használ. Madara agyafúrtan dolgozik. Túl okos és túl türelmes. A két legrosszabb tulajdonság egy gyilkosnál. Főleg egy ilyennél. 
Honnan tudják, hogy Madara a gyilkos? Ezt szívesen megkérdeztem volna tőlük, bár volt egy olyan sejtésem, hogy Gaara beszélt erről nekik. Remélem, ez a mazochista állat nem tud erről!
     -     Sasuke, én nem akarlak megbántani, de nagyon furcsa rokonod van – jegyezte meg Karin. – Még jó, hogy te nem vagy ilyen elmebeteg. 
Hangosan megköszörültem a torkomat, mire Sasuke csak hümmögött egyet, és olyan szorosan karolta át a derekamat, hogy már azt hittem, bármelyik pillanatban kiköphetem a reggelit. 
     -     Akkor még is csak kevesen vannak – fordult Saihoz Lee. – Ha az a fickó ilyen veszélyes. 
     -     A versenyen se tudták elkapni, pedig elég nagydarab őrök voltak ott – jegyezte meg Naruto. – De ti sem tartózkodtatok a helyszínen.
     -     Naruto – sóhajtott fel Kankuro. – Mi nem éneklünk…
     -     Addig jó – tette össze a két kezét Temari, mire felnevettem. A testvéri szeretet mintapéldája. Kankuro elfintorodott. 
     -     Mi táncolunk – fejezte be a fiú elkezdett mondatát Kiba. – Mit vártok tőlünk?
     -     Hogy segítsetek! – mondta Ino.
     -     Miben?
     -     A wc kipucolásában – vetettem oda ingerülten. És még Ino a szőke, komolyan! – Szerintetek? Már elmondtuk, hogy azért jöttünk, hogy segítsetek Hinatát megvédeni. 
Ingerültségem láttán összehúzták magukat, de akkor Kankuro felállt, és dacosan nővére szemébe nézett. Azt hiszem…
     -     Nem segítünk – mondta, és a fiúk mellette elszántan bólogattak. Néma csend támadt közöttünk, és értetlenkedve néztünk rájuk. 
     -     De hát… - rázta a fejét Karin. – Kiba, Shino! Nektek a barátotok Hinata! Sai, neked pedig Sakura. És Narutóval és Nejivel is jóban vagytok. 
     -     Az lehet – vont vállat Chouji. – De nem akarunk ebbe belekeveredni. Gaara nem véletlenül figyelmeztetett pont titeket.
     -     Másokat is figyelmeztetett – szólt közbe Neji. 
     -     De csak ti cselekedtetek – mutatott rá Shino. – A többiek nem hittek Gaarának, Gaara tudta, hogy ti viszont hinni fogtok.
     -     Először nem hittünk – jegyezte meg Tenten. 
     -     De aztán mégis.
     -     Mert végül kaptunk rá bizonyítékot. 
     -     Csak ti tudtok ennek véget vetni – erősítette meg Sai is. – Mi nem segíthetünk. 
Naruto és Neji egyszerre pattantak fel, és ingerülten rontottak ki a házból, a többiek pedig utána. Nagy nehezen én is kiszálltam Sasuke öléből, és bocsánatkérő pillantást vetettem Saiékra, és mi is elhagytuk a házat. Erről ennyit!

Június 2.
18:12
Színház

   Jobb ötlet nem lévén a színházban töltöttük a délutánunkat. Halkan énekeltünk, táncoltunk, és elérkezett a pillanat, amikor 2:2-re növekedett az állás aSasukéval való versenyben. Drága Uchiha barátom egy igencsak pörgős számra kért fel táncolni, de nem ám úgy, ahogy én azt elgondoltam. Erősen ragadta meg derekamat, és gúnyosan vigyorogva pörgetett meg a levegőben, és már olyan közel volt az arcom hozzá, hogy a robbanás szélén álltam. Mellkasom teljesen nekinyomódott az övének, karja szinte az egész testemet körülfonta. 
     -     Tévedtem – szólt gúnyosan. – Még is van mit fogni rajtad. Habár nem épp kielégítő mennyiségben.
     -     Perverz disznó – sziszegtem az arcába, de közben majd’ kiugrott a szívem örömömben. Élete első félig-meddig jóindulatú dicséretét intézte felém. Azonban a gúnyos vigyort még akkor sem tudtam volna legyűrni a képéről, ha itt és most plasztikai beavatkozást hajtottam volna végre rajta, de kár ezért az arcért. Sasuke sajnos túlságosan jóképűnek született ahhoz, hogy elrontsuk a helyes kis pofikáját, de elég volt az istenítéséből, nem érdemli meg. Ennek tetejében még egy csókos jelenetünk is lett, ami végül is nem csókkal végződött, hanem egy gúnyos vigyorral, én pedig kis híján a földön landoltam, ha nem húz vissza az utolsó pillanatban, és ereszt el, miután két lábon álltam, viszonylag stabilan. Kénytelen-kelletlen ismertem be, hogy ezt a játszmát elveszítettem. Megint…
   Szerencsére nem kellett túl sokat foglalkoznom a magam bajaival, mert akkor Naruto berángatott a függöny mögé, amit eddig még sosem láttam. Már érdeklődtem volna, hogy miért kell egy molyrágta textil mögé rejtőznünk, de Naruto befogta a számat, és fejével a színpad közepére intett. Hinata ült egyedül az emelkedő szélén, és azonnal leesett, mit akarnak. Ostoba ötlet volt szerintem, de jóslatuk pár perccel később beigazolódott; ajtó csapódást hallottam, és egy hang szólalt fel, egy nagyon ismerős hang. 
     -     Hyuuga Hinata. – Hinata azonnal felpattant, és egész testében remegni kezdett. – Mily’ rég láttuk egymást utoljára!
Hinata hátrált egy lépést, de akkor hanyatt vágódott, mikor szapora lábdobogások árasztották el a színpadot. Naruto hirtelen engedett el, és kirontottak Madarára. Suigetsu sikeresen elkapta, de a férfi gyomorszájon vágta, nyöszörögve rogyott le a földre. Még mielőtt megragadhatták volna Madarát, beleütött még Sasukéba(!), és elmenekült.
     -     Bénák – vetette oda Temari. 
     -     Legközelebb gyere te is segíteni akkor! – rivallt rá Neji.
     -     Jöttem én volna most is, ha nem parancsoltok ránk, hogy maradjunk takarásban, Madara veszélyes!
     -     Idióták! – csattant fel Ino. – És ha fegyverrel rontott volna Hinatára? Kockáztattátok az életét! Elmebetegek! Csak megkönnyítettétek a dolgát!
A fiúk nem feleltek, de Naruto olyan cifrát káromkodott, hogy már fohászkodtam Istenhez, hogy ne büntesse meg érte. Így hát hazaindultunk. Naruto és Neji továbbra is morcos hangulatban voltak, még az is enyhén engedett merev arcvonásukból, mikor Hinata és Tenten karjaik közé bújtak.

Június 3.
10:06
Narutóék otthona

   Háromnegyed négykor nyitottam ki a szememet – direkt ránéztem az órámra -, majd visszaaludtam. Mostanában irtó baromságokat álmodtam. Tegnap például az általános iskola fizikatanárommal szedtünk virágokat egy sivatagban, ma pedig az az álom tolakodott a fejembe, amikor Sasukét és Nejit öltöztettem fel tütübe és rózsaszín dresszbe. Erre bizarr volt még visszagondolni is, de elhatároztam, hogy ezt elmondom nekik a reggelinél. Sasuke és Neji nem nagyon örültek, ahogy a többiek kinevették új ruházatukért, de végül is a csapatot sikerült feldobnom, a két fiún kívül.
     -     Ha befejeztétek, szeretnék bejelenteni valamit – szólt élesen Sasuke, és rám sandított. Nyilván gondolatban megrótt érte, amiért elmondtam az álmomat. Örüljön neki, hogy ez nem valóság! 
     -     Na, mondjad! – törtem meg végül a jeget, és ezáltal mindenki ránézett, az ő arcán pedig elégtétel tükröződött. 
     -     Beszéltem Kakashival – mondta, szemem pedig tágra nyílt. Ismeri? – Beavattam ezekbe a dolgokba, ti is tudjátok, hogy Kakashiék abszolút megbízhatóak, és mellettünk állnak mindenben. Segítenek elkapni Madarát, hisz zsaruk, de csak ők hisznek nekünk. Nyomoznak most utána. 
     -     Ez király – szólt Neji. – Megtudtak már valamit?
     -     Fél óra, és itt vannak – felelte Sasuke. – Beugranak azzal, amit kiderítettek róla. 
Ismét szomorúan vettem tudomásul, hogy Sasuke irtó okos, habár ez végül is nem olyan rossz. Csak az a rossz, amikor én követek el valami hülyeséget előtte. Akkor aztán képtelen megfékezni a nyelvét, én pedig ismét ramatyul érezhetem magam.

   Az a fél óra nagyon lassan telt el. Az első néhány percben ültünk a nappaliban, én végül felálltam, és kimentem a kertbe, kezemben egy pohár limonádéval, és néztem a délelőtti eget. Szokatlanul kéken tündökölt a fejem feletti világ, egy felhőt sem láttam az égi tengerben. Az ücsörgést akkor hagytam abba, mikor hallottam a bejárati ajtó csapódását. A maradék limonádét sikeresen magamra öntöttem, úgyhogy az első utam egy új pólóért vezetett, és csak azután mentem ki a nappaliba. A bandán kívül négy ember ült még a díványon: Hatake Kakashi, Mitarashi Anko, Umino Iruka és Shizune. Közeli barátaink voltak, nagyon megbízhatóak. Beléptem a nappaliba, és mindegyiket megöleltem, és mosolyogva néztem rájuk. 
     -     Rég találkoztunk – szólt hozzám Anko. Mosolyogva bólintottam, bár az a rég találkozás csak egy éve volt. De örültem, hogy ismét láthatom őket. 
     -     Ne húzzuk tovább a szót – állt fel Kakashi. – Sasuke egy hete szólt nekünk, hogy utána kéne járni ennek a Madarának. 
     -     Egy hete? – nézett rá Ino Sasukére. – Azt hittem, hogy csak ma. Még furcsálltam is, hogy ilyen hamar kiderítettek valamit róla. 
Sasuke nem felelt, így Kakashi folytathatta. 
     -     Utána néztünk ennek a Madarának – mondta. – Sasuke családjának a leghíresebb tagja, sok ocsmányságot művelt már az életében, ő alapította Konohát egy bizonyos Senju Hashiramával. Elvileg Hashirama ölte meg Madarát, mikor arra került a sor, hogy kiderüljön, ki lesz Konoha Hokagéja. Mint tudjuk, ez a cím végül Senju Hashiramát illette meg. Mindenki úgy tudja, hogy meghalt. 
     -     Akkor honnan fogunk róla információt szerezni? – aggodalmaskodott Temari. – Az ember a halála után nem sok mindent követ el.
     -     Madara álnéven mozog – felelte Shizune. – Az emberek felismerik őt, de máshol mindig egy bizonyos Ayugai Mashai, avagy Tobi néven mutatkozik be. Az emberek nem mernek szólni, de most mi körüljártunk néhány helyet. 
     -     El sem tudom képzelni, hogy csináljátok ezt – rázta a fejét Tenten. – Az egész olyan egyszerűen hangzik.
     -     Nem az – vallotta be Iruka. – De Madarát már régóta keressük. Voltak régen húzósabb ügyei, és most megint visszatért. Régen ártatlan embereket ölt véletlenszerűen, semmi közük nem volt egymáshoz. És ez most sincs másképp. Jiraiya és Gaara között sem alakult ki kapcsolat, mégis megölte őket. Habár Gaarára van tippünk, hogy miért. 
     -     Miért? – kapta fel a fejét Temari. 
     -     Amiért figyelmeztette az embereket, hogy Hinata meg fog halni. De lehet más oka is. 
Nem akartam elmondani, hogy én szerintem Gaara rengeteget tudott Madaráról. Türelmesen hallgattam végig, hogy miről beszélgetnek, egy-egy kérdést én is közbeszúrtam, de nem derült ki, legalábbis egyikünk sem tudta, hogy Madara miért akarja még Hinatát is megölni. Naruto azt mondta, a lány túl nagy szálka Madara szemében, de egyikünknek sem volt tippje rá, miért. 
   Néhány perccel később kopogtattak, és Karin elszaladt ajtót nyitni. A szobába egy hosszú, barna hajú nő tűnt fel, Yuuhi Kurenai. Asuma felesége. A nő vöröses szemeiből nem tűnt el az évekkel ezelőtt érintett gyász, szíve mélyén a mai napig szerelmes Asumába. Arca mogorvább lett, nyúzottabb, de a közös gyermekük nap, mint nap értelmet visz életébe. Kurenai is rendőrként dolgozott, Kakashiék társa volt.
     -     Újabb áldozat. – Ezt a mondatot intézte felénk, mikor belépett a nappaliba. 
     -     Ismerjük? – kérdezte Suigetsu. 
     -     Nem – rázta a fejét Kurenai. – Egy nagyon kövér férfivel végzett, minden bizonnyal megmérgezték. 
     -     Madara műve? – érdeklődött Hinata. 
     -     Egészen biztosan. Ma már csak ő gyilkol ilyen kegyetlenül. 
     -     A megmérgezés túl egyszerű hozzá – szólt Sasuke. – Madara nem ilyen módszerekkel dolgozik, nem?
     -     Hát az biztos, hogy a végsőkig kínozta a fickót – jegyezte meg Kurenai. – Szinte halálra etette. Én szerintem a férfi már könyörgött a halálért, és akkor mérgezte meg.
     -     Nem lett volna elég csak lelőni? – kérdezte Naruto. 
     -     Madara nem olyan primitív – nézett rá Kakashi. – Rohadt jó gyilkos. Türelmes, aprólékos, átgondolt. A legrosszabb eset. Pechünk van. 
     -     Semmi nyom nincs rá, hogy tényleg ő volt, és hogy mi a kapcsolat? – érdeklődtem végül én is. 
     -     A legaggasztóbb az, hogy nincsenek ujjlenyomatok. Semmi, ami rávezetne.
Zavartan vakargattam a tarkómat, alig mertem elhinni, hogy létezik ilyesmi, amit nem tudnak megoldani Kakashiék. Gaarára gondoltam, ő biztosan tudott valamit, amit mások nem. Ki kell derítenem…

Június 3.
22:25
Narutóék otthona

   Hinata szorosan húzta mellkasához a lábait, állát a térdeire hajtotta, és meredtem bámult ki az ablakon a sötét éjszakába. A többiek már egy ideje aludtak, de ő most sem tudott. Zavarta ez a kialvatlanság, nem aludhatott már annyit, mint régen. Régen, mikor tizenegy órákat aludt minden éjszaka. Most már csak ötöt-hatot tölt az álomvilágban. Aggasztónak találta, de mégsem hibáztatta Narutóékat. Segítettek megvédeni őt, ha nem bukkantak volna fel, már halott lenne. És akkor sosem ismerkedhetett volna meg Narutóval. A fiú egyre kedvesebb és figyelmesebb volt vele, talán már beleszokott a kapcsolatba. Sülve-főve együtt voltak, ami nem tűnt nehéznek, hisz együtt laktak. És már együtt is aludtak, Hinata költözött be a fiúk szobájába, Sakuráék heves tiltakozásba kezdtek Naruto horkolási szokásai ellen. Hinata elmosolyodott. Mit nem adna érte, ha normális élete lehetne. Narutóval az oldalán, elköltöznének innen, összeházasodnának, gyerekeket szülne a fiúnak, és végre megkaphatná mindazt, amire vágyott. Családot, boldogságot. Hinata keserűen lehajtotta a fejét, majd kezébe vette az eddig mellette pihenő könyvét. Abból semmi baj nem származhat, ha elolvasom, gondolta magában, és felcsapta a könyvjelzőnél.

„Sama egy kanapéban ült, és egy vékony mappát olvasgatott, homlokán ráncok jelentek meg. Jól emlékezett még arra, mit mondott neki Ami. Ukiyo Mabuchi hírhedt gyilkos, de nem arról, hogy sokat ölt. Hisae csupán a hetedik gyilkossága lenne egész életében. A módszereiről híres, arról, ahogyan meg tudja ölni azt, aki épp megtetszik neki. Semmi lövés, vagy döfés. Sama ezt találta benne a legijesztőbbnek. 
Genji szobájában tartózkodott, de nem abban a házban, ahol gyámjával lakott. Ez a ház az erdőben állt, eldugva, Genji halála óta senki nem járt itt. Senki nem tudott a létezéséről, csak ő, Sama. Genji elmondta neki, és csak neki. Sama most itt ült, és egy aktát tanulmányozott Mabuchiról. A férfi vallásos volt, méghozzá igen erősen. Genji készített néhány fényképet a lakásáról, de Samának ötlete sem akadt, hogy jutott be a házába. Talán épp ezért ölte őt meg, mert sokat tudott.”

Hinata hirtelen emelte a fejét, mikor hangos csörömpölést hallott. Suigetsu esett el a saját lábában, magával rántva a mellette álló vázát, ami most darabokra tört. 
     -     Ne haragudj! – nyöszörögte Hinatának. – Miért nem alszol?
     -     Nem tudok. – Hinata gyorsan a párna alá rejtette a könyvet, mikor Suigetsu felállt. 
     -     Karin meg fog ölni – sóhajtott lehajtott fejjel. – Ez volt a kedvenc vázája. 
     -     Mindenkinek a kedvenc dolga törik el – nevetett fel Hinata, Sakura kedvenc poharára gondolva. Suigetsu is elvigyorodott, majd bement a konyhába. Hinata már csak a csap zörgését hallotta, majd nagyot sóhajtott, és hátra döntötte a fejét. Ezek szerinte Sakura lesz az, aki kideríti Madara titkát, gondolta elégedetten.