Május 23.
08:36
Narutóék otthona

   Az elmúlt pár napban szinte mindennap a színház falain belül tartózkodtunk. Rengeteget próbáltunk, Tenten be is rekedt egy kicsit, de mára már ismét a régi volt a hangja. Sasuke ezen a héten egy árva szót sem szólt hozzám, amit kicsit furcsálltam, hisz a legutóbbi belépése az intim szférámba, teljesen nyomtalan volt. Viszont azt is észrevettem, hogy eléggé megváltozott az elmúlt két hétben, csodálkoztam a viselkedésén, de nem tettem szóvá. Alig beszéltünk egymással, nem is láttam túl sokat, általában elugrottak a fiúkkal a deszkapályára, ha épp nem próbáltunk, mi lányok pedig filmet néztünk, vagy a házat hoztuk rendbe. Hihetetlen, hogy mekkora disznóólat tudtak a fiúk maguk után hagyni. 
   A mai nap belopóztam a szobánkba, hogy elolvassam a versenyről írtakat. Szerencsére az elején semmi különös nem volt, de még mielőtt elértem volna odáig, hogy megtámadják Hinatát vagy, hogy megnyerjük-e a versenyt, Hinata kikapta a kezemből a könyvet. Zavartan vigyorodtam el, tudtam, hogy nem szereti, ha olvassuk a könyvét az engedélye nélkül. Pedig annyira szerettem volna tudni a jövőm.

Május 23.
14:03
Ichiraku étterem

   Úgy döntöttünk, hogy az ebéddel nem fárasztjuk le Karint, így elugrottunk Naruto kedvenc rameneséhez, Ichirakuhoz. Én nem rajongtam nagyon a ramenért, de ez a szakács tényleg istenien csinálta. Ichiraku végül is kihozott nekünk néhány széket és egy asztalt, a pultnál nem igen fértünk el. 
   Viszonylag normális hangnemben fogyasztottuk el a rament, de még Naruto repetázott, úgyhogy az a sejtésem támadt, hogy nem szabadulunk ki innen egy hamar. Bár nem bántam, nem volt kedvem mászkálni, a verseny csak fél tizenegykor kezdődik. Úgy terveztük, hogy mi lányok egy-egy mikrofonállványnál fogunk állni, míg a fiúk csak simán mikrofont kapnak a kezükbe. Mindannyian nagyon izgatottan vártuk a versenyt, de miután Naruto megunta a ramen-evészetet – amin eléggé elcsodálkoztunk, mert azt Naruto nem tudja megunni -, felálltunk és elindultunk. Azt nem tudom, hogy hova… Viszont az út közben legnagyobb meglepetésemre Sasuke csapódott mellém, de csak egy rövid pillantást vetett rám. Végül is mit vártam? Hát nem azt, hogy majd felszabadultan beszélgetünk, nevetgélünk, átkaroljuk egymást. Ezt csak az álmaimban engedhetem meg magamnak, még a gondolataimban sem nagyon, mert ha ezen jár az agyam, miközben az utcán lépkedek, akkor tuti, hogy nekimegyek egy oszlopnak minimum. És nem akartam pont most egy dudort az így is hatalmas homlokomra. 
   Hirtelen termett előttünk Shikamaru, mikor befordultunk a város legrövidebb utcájába. Ez egy amolyan rövidebb útadó volt a messzebb álló helyekhez. 
     -     Hello – köszönt Shikamaru, és elénk lépett. Kezet rázott a fiúkkal, Temarit megcsókolta, nekünk pedig két-két puszit nyomott az arcunkra. 
     -     Mi a helyzet? – mosolygott rá Temari.
     -     Hinata biztonságban lesz – jelentette ki a fiú, mire felsóhajtottunk. – Szóltam a szervezőknek, hogy osszanak szét belépő kártyát, amit meg kell venni azoknak, akik jönni akarnak. De ilyet csak a bandák kapnak, mások nem nagyon szoktak jönni, kívülről hallgatják a fellépőket. Remélem, érthető.
     -     Szóval, ha valakinek nincs ilyen kártyája, az nem jöhet be? – kérdezte Hinata. Shikamaru bólintott. 
     -     Szóval csak a bandatagok lesznek ott – szólt Suigetsu.
     -     Mivel csak nekik van kártyájuk – mondta Shikamaru. – Más nem léphet be Hinata miatt.
     -     És mi van, ha valamelyik bandatag a gyilkos? – kérdezte Naruto. Erre senki nem felelt, de én képtelen ötletnek tartottam. Kinek van arra ideje, hogy a próbák mellett még a gyilkolási tervein csiszoljon? Nekem legalábbis nem lenne. Naruto továbbra is aggódóan meredt ránk, de akkor Shikamaru elmondta, hogy hol lesz a verseny. Pedig úgy emlékeztem, hogy már tudtuk…

Május 23.
22:24
Utcai verseny helyszíne

   Amint odaértünk a Konoha határán álló elhagyatott sztrádához, Shikamaru levált tőlünk, miután odaadta a belépő kártyáinkat, amit nekünk meg kellett mutatnunk a nagydarab biztonsági őröknek – utána összegörnyedve osontunk be mellettük. 
   A helyszín már nyüzsgött a bandáktól, alig mertem elhinni, hogy csak a tizennégy banda és a szervezők töltik ki a teret. Sokkal többnek tűnt a tömeg. Átvágtunk az emberek között, hogy békés helyet kereshessünk magunknak, és a tekintetem a színpadnak kialakított emelkedőre vándorolt, ahol csak néhány hangfal állt. Testemet átjárta egy furcsa bizsergés, melyet minduntalan éreztem, akárhányszor csak ilyen helyzetbe kerültem. Hat perc volt hátra a kezdésig, mi pedig akaratlanul is a tömeget pásztáztuk, hátha felismerjük azt a fickót. Azonban itt nem sok esélyünk akadt, tekintve, hogy egyik sem viselt csuklyát, és a támadó arcát nem is láttuk soha. Én egy idő után felhagytam a kereséssel, barátaim ellenben továbbra is merev tekintettel pásztázták az embereket. A színpadon végül feltűnt az egyik szervező, akit nem ismertem személyesen, de mintha a neve Zaku lenne. Nem voltam benne biztos, de fontosabb dolgaim is akadtak ennél, mintsem azzal törődjek, kinek mi a neve, így hátrapillantottam a vállam felett, és egyenesen Sasorira néztem. Nem sokkal álltak mögöttünk, és végignéztem egyenruhájukon. Mindegyikük fekete kabátot viselt hosszú gallérral, és ami egyből szembetűnt, azok a különös vörös felhők voltak, melyek a ruhájukat díszítették. Most már értem, miért nevezték magukat úgy, hogy „Akatsuki”. Alapvetően bírtam őket – kivéve Sasorit, és Deidarára is nehezteltem egy kicsit, de a többiekkel semmi bajom nem volt. 
   Tekintetemet ismét Zakura függesztettem, aki már egy perce megkezdte nyitóbeszédét, de az egészet üres hadoválásnak éreztem. Szerintem mindenki tudja, hogy miért vagyunk itt… Zaku végül befejezte szövegelését, és már az első banda lépett fel is fel a színpadra, hogy elénekelhesse dalát. Fiúk-lányok körülbelül egyenlően voltak felosztva, és egy egész jó dalt kovácsoltak össze. A szövegnél szerintem ici-pici botlások feltűntek, de ettől eltekintve lehetett élvezni. És sokan is élvezték; táncoltak, tapsoltak az emberek, örültem, hogy itt nem olyanok voltak az emberek, hogy csak állnak, és összehúzott szemekkel figyelik az énekeseket. Shikamaru végül odasodródott mellénk, elmondta, hogy a bandatagoknak eljött néhány barátjuk megnézni, de ne aggódjunk, figyelik őket. Narutót és Nejit ez cseppet sem nyugtatta meg, igyekeztek nem mutatni, de én láttam rajtuk. Aggódóan néztek össze, majd Hinatára, és nekem mosoly csúszott az ajkamra. Uzumaki Naruto és Hyuuga Neji nagy riválisok voltak, most mégis eltűnt közöttük ez a versengés, mert mindketten ugyanazt akarják: megvédeni Hinatát. 
   Észre sem vettem, hogy már a második banda kezdte el a dalát. Ezt különösebben nem tartottam jónak, össze-visszahadováltak, de a hangjuk tetszett. Náluk a fiúk voltak többen, körülbelül kétszer annyian, mint a lányok. Pörgős számot írtak, táncoltak, mászkáltak a színpadon, de az ugrást kihagyhatták volna, ezzel csak elbicsaklott a hangjuk. Fogalmam sem volt róla, kik döntik el, hogy ki nyeri a versenyt, de nem is akartam a „zsűri” után kutatni. A kornyikálást anélkül is hallom, ha nem nézek oda, így inkább a tömeget pásztáztam. Nem kerestem gyanús alakokat, úgy tűnt, hogy ezen a napon senki sem akart vastag ruhába bújni, főleg nem csuklyába. Mégis volt egy olyan érzésem, hogy itt van valahol az az elmebeteg. Kár, hogy nem láttam az arcát. Biztos azért takarja, mert tele van kiütésekkel, vagy most lett bárányhimlős, vagy esetleg nincsen meg az egyik szeme. Így nem tud csajozni… 
   Lement még három banda, akik közül egy nagyon jó volt, szinte biztos voltam benne, hogy ők nyerik meg. Teljes összhangban énekeltek, egyszerre mozogtak, fiúknak-lányoknak egyaránt tökéletes hangjuk volt. És ami a legrosszabbnak tűnt, az a túlzott magabiztosság, amit magukból árasztottak. A megnyerő mosoly, és a közönség lelkesedése irántuk. Gondterhelt pillantással néztem barátaimra, akik szintén elismerték, hogy nagyon jók voltak. Végül is nem győzni jöttünk ide. Azt hiszem… 
   Aztán jöttek Sasoriék, és én feszülten figyeltem, ahogy fellépnek a színpadra, és elkezdik az éneklést. Bíztam benne, hogy vesztettek fantasztikus hangjukból, de sajnos csalódnom kellett. Ugyanolyan jók voltak, mint régen, sőt! Még Sasori hangja is ezerszer fantasztikusabb volt.

Memories consume
Like opening the wound
I'm picking me apart again
You all assume
I'm safe here in my room
Unless I try to start again

I don't want to be the one
The battles always choose
'Cause inside I realize
That I'm the one confused

*

   Hetedikként jöttünk mi. Remegő lábakkal vonultam a színpadra, pedig álltam már nagyközönség előtt, de most tök más érzésem volt. Mintha… figyelnének. Jól van, Sakura, újabb elmés megállapítás! Gratulálok! Megkaptuk a mikrofonokat – a lányokkal állványt is kaptunk hozzá -, majd felhangzott a már jól ismert zene. Ujjaimat átjárta a bizsergés, ahogyan a mikrofonhoz nyúltam, és abban a pillanatban ki is tisztult a fejem. Már csak a szöveg járt az eszemben, és pár másodperc után bele is zendítettünk. A fiúk körülöttünk járkáltak, és nekem az ugrott be, hogy Sasuke most még helyesebb, mint eddig. Ő nem vett fel sapkát – tönkre ment volna a remek frizurája, amit azért nem engedhetett meg magának. Olyan furcsa őt énekelni látni, mikor kiadott magából mindent – kivéve az ételt -, de valahogy mégis jobban tetszett így. Akkor hirtelen abbahagyták az éneklést, én pedig feleszméltem. Kicsit zavarba jöttem, hogy megállás nélkül hercegemet bámultam.

See the thing about life is that it’s, it’s just too short
Leave the past behind, and only then you’ll find 
There’s more to life than you first thought

Jött a refrén. Megállás nélkül csak énekeltünk, nem is figyeltem a külvilágra. Mellkasom a zene ütemre dübörgött, és a mosolyomból lassan vigyor szökött, persze nem akartam, hogy ezzel elijesszem az embereket. Már jóval látványosabban mozogtunk a lányokkal, és ránéztem a mellettem álló Inóra. Ino az elején még kicsit lámpalázas volt, láttam rajta, de most olyan felszabadultan énekelt, ahogyan Narutóék mesélték. Hinata azonban zavartan énekelt, de ezt nem lehetett nagyon felfedezni, majd mikor bíztatóan rámosolyogtam, nagy levegőt vett, és már ő is vigyorgott. A szerelmes párok néha összeérintették kezüket, én pedig nem mertem Sasukéra nézni. Még csak az kéne, hogy hülyének nézzen. Magamban imádkoztam, hogy kezdeményezzen ő, de imám nem talált gazdára. Kicsit lelohadt a vigyorom, de most nem akartam ezzel foglalkozni. Ismét szabadjára engedtem hangomat.

’Cause I, I never ever, ever, ever 
Thought that it would ever get better
’Cause I, I never ever, ever, ever 
Thought that it would ever get better

Alig bírtam már szusszal, már azt vártam, mikor vágódok el, hogy kész, vége, feladom, de akkor vége lett a számnak. Lihegve hajoltunk meg, és mintha kilyukadt volna egy láthatatlan buborék körülöttem. A közönség tombolt, hatalmas tapsot kaptunk, és pirulva vonultam le a többiekkel a színpadról. Egyből a büféhez mentünk, hogy igyunk valamit, és akkor eszembe jutott Hinata és a könyve. Egyből a lányra néztem, de neki látszólag nem tűnt fel, hova is megyünk. Gyorsan figyelmeztettem a többieket a veszélyről, de akkor Hinata elindult a szemetes felé, Tenten pedig gyorsan elkapta a karját. 
     -     Mi az? – kérdezte Hinata.
     -     A könyved – morogta Sasuke. – Ostoba. 
     -     Hagyjad már! – mordultam rá hercegemre, és vetettem rá egy lesújtó pillantást, ami rendesen megdöbbentette őt. Nem mutatta, de mégis észrevettem a szemében. Gúnyos mosoly csusszant ajkamra, és Hinatához fordultam, akit most szorosan ölelt Naruto. 
     -     Nem lesz semmi bajom – ellenkezett Hinata. – Csak hagy dobjam ezt ki!
     -     Majd máshol kidobod! – förmedt rá Neji. – Te magad láttad, hogy az a fickó meg fog támadni, ha hátra mész. 
Hinata lehajtotta a fejét, Naruto pedig szorosan magához húzta. 
   Tudom, nem vagyok normális. Legalábbis az nem sorolható azok közé, hogy fogom magam, és elsétálok a bódé mögé, alaposan körülnézve. Hirtelen egy kéz ragadott meg, és még egy kéz pedig a számra tapadt. Most aztán abszolút nem tudok kiabálni. Bár azt megtanultam, hogy egy nőnek nem szabad segítségért kiáltania, ha bántalmazzák. Azt kell kiáltania, hogy tűz van, és akkor jönnek. Most azonban nem tudtam kiáltani, próbáltam mocorogni, de akkor egy hang ütötte meg a fülemet. 
     -     Túl sok bajt okozol nekem, kislány! – suttogta. Kislány?! Tudod, ki a kislány, te debil! – Miért kell ennyire vigyáznod rá? Miért nem engeded, hogy végezzek vele?
Anyádért! – Ez lett volna a válaszom, ha tudtam volna beszélni. Hirtelen engedett el, amikor feltűnt a szemem előtt a kis csipet-csapatom. Egy kiáltás kíséretében a támadó után eredtek – észre sem vettem, hogy elengedett -, Temari pedig Shikamaru után kiáltott. A tömeg egy csapásra szétoszlott, az őrök kergetni kezdték a férfit, de az mintha felszívódott volna. Körbe-körbe tekintgettem – már apró csillagocskák mászkáltak a fejem felett -, de sehol sem láttam. Nem tűnhetett el csak úgy! Töprengve húztam össze szemeim. Még mindig nem volt világos számomra, hogy az a fickó tud-e róla, hogy Hinata írja a jövőt!? 
     -     Sakura – szólt Shikamaru, és én felkaptam a fejem. – Minden rendben?
     -     Igen – bólintottam. – Mi lett a fickóval?
     -     Kellemetlen, de meglépett. Hinatának nincs semmi baja. 
     -     Hogy fog folytatódni így a verseny? 
     -     Már vége. Mindenki elénekelte a maga számát.
Meglepődtem. Ennyire elkalandoztam volna? Sakura, de béna vagy!
     -     Ki nyert? – kérdeztem végül, mikor megláttam, hogy barátaim igyekeznek felénk.
     -     Az még most derül ki – vont vállat Shikamaru. – Jók voltatok.
Elmosolyodtam, és ő pedig elment. 
     -     Ki nyert? – kérdezte Suigetsu.
     -     Még most beszélik meg – feleltem. Egyáltalán nem volt kedvem beszélgetni. Gondolkodni akartam, egyedül lenni. Ránéztem Sasukéra, aki meglepetésemre engem pásztázott. Kölcsön kell vennem tőle pár taktikát. Nem akarom, hogy tudja, meglepődtem. Álltam a pillantását, majd a földet kezdtem el pásztázni.
     -     Lehullott a csuklyája – szólt hirtelen Temari, mire felkaptam a fejem.
     -     Ki volt az? – kérdeztem.
     -     Tobi. – A választ Karintól kaptam meg, és olyan hitetlenkedve néztem rá, hogy már a nyálam is folyt.
     -     Tobi? – Alig mertem elhinni. – Az a kis mitugrász alak az Akatsukiból?
Bólintottak. Ez egyszerűen hihetetlennek tűnt. Tobi nem lehetett a támadó, hisz a hangja is teljesen másként hangzott. Elengedtük a fülünk mellett Naruto kiáltását, miszerint ő neki mindig is gyanús volt Tobi, és hogy ő megmondta, hogy ő az.
     -     Keressük meg Sasoriékat – szólt hirtelen Neji. – Hátha tudnak valamit.

   Sasoriék azonban addigra eltűntek, meg sem várták az eredményhirdetést. Mindenkit végigkérdeztünk, nem látták-e őket, de mindig egy meghökkent nem volt a válasz. Ez szuper… Sasuke és Neji megkérdezték a biztonsági őröket is – csak ők mertek odamenni -, ők viszont megerősítették, hogy elhagyták a verseny helyszínét. Csalódottan ballagtunk vissza a tömegbe, és akkor Zaku felállt, hogy bejelentse a győzteseket. Második helyezést értünk el, de meglepetésemre nem azok nyertek, akiket az elején hittem, hanem egy fiúbanda, akikről sajnos lemaradtam. A harmadikak lettek azok, akiket elsőknek gondoltam, utánuk jöttek Sasoriék. Nem számítottam rosszabbra, pontosan ezt vártam, és akkor elfogott az álmosság, most össze tudtam volna rogyni. Ino javasolta, hogy menjünk haza, és akkor átkoztam a sorsot, amiért nem autóval jöttünk. Van kettő is, de nekünk azért is gyalogolnunk kell, ilyen nincs! Nagy nehezen sikerült rávenni az agyamat, hogy mozgassa a lábaimat, és elindultunk hazafele. 
     -     Na, ebből elég! – torpant meg hirtelen Temari. Igaza van! Elég a sétából, valaki egy taxit gyorsan!
     -     Mi a baj? – kérdezte Naruto. – Hiányzik Shikamaru?
     -     Is – vallotta be barátnőm. – De most nem arról van szó. Nem bírom nézni, ahogy Sakura megy!
Mindenki rám nézett. Most mi baja van a menésemmel?
     -     Mi bajod van a járásommal? – kérdeztem döbbenten.
     -     Kicsit zombi benyomást keltesz – tette csípőre a kezét Ino. Már kettő az egy ellen? Nem ér! – Én így nem fogok veled mutatkozni!
     -     Ja, meglehetősen borzalmas látványt nyújtasz – jegyezte meg Sasuke is. Ennek is meg kellett szólalnia. – Nem mintha eddig nem…
Na, ez már több volt a soknál! Már épp készültem volna behúzni neki egyet, de akkor Tenten közbe szólt. 
     -     Nagyszerű, akkor Sasuke, cipelheted is Sakurát! – csapta össze a tenyerét, és úgy vigyorgott a többiekkel együtt, hogy kezdtem azt gyanítani, hogy ezek összeesküvést gyártottak ellenem. Vagy ellenünk, ugyanis Sasuke nem lelkesedett az ötletért, amit meg tudtam érteni. ÉN NEM FOGOK AZ ÖLÉBEN UTAZNI! Bár kétségkívül jobb megoldás volt, mint az, hogy hazáig vonszoljam magam a két lábamon. 
     -     Ne legyetek már ilyen finnyásak! – csattant fel Karin. 
     -     De miért nekem kell vinnem? – szólt Sasuke. 
     -     Mert rajtad kívül mindenkinek van barátnője, ne akard, hogy féltékeny lányok hisztériáját is el kelljen viselned – jelentette ki mosolyogva Hinata. Sasukét ez az érv látszólag gondolkodóba ejtette, és akkor nem tudtam, hogy most örüljek-e neki, hogy cipelni fog, vagy legyek dühös Hinatára, amiért így intézte. Eléggé felemás érzelmeket táplálok Sasuke iránt, ideje lenne dűlőre jutnom, bár nem könnyíti meg a dolgomat. A bunkósága az ellen enged szavaztatni, hogy hagyjam a francba, de előtte jól verjem el, viszont a helyessége, és a mosolya, valamint a tekintete egyszerűen levesz a lábamról. Hogy a francba lehet ilyen pasit gyártani? Mikoto és Fugaku értették a dolgukat, az biztos. Már Itachit is egy csodafickónak gyártották meg, de a második alkotásuk ezerszer jobb lett. Jaj, Istenem! 
   Sasuke végül lemondóan hümmögött egyet, és felkapott az ölébe, de olyan hirtelen, hogy sikoltottam egyet. 
     -     Ch… - fűzte hozzá. – Idegesítő vagy!
     -     De még te…
Valamivel muszáj volt visszavágnom, mert ezt már nem bírom idegileg. Sasuke csak hümmögött, szokásához híven, majd Neji továbbterelte a bandát. Be kell vallanom, sokkal élvezetesebb Sasuke ölében utazni – már ha az élvezetes, hogy egy rohadt szót nem szól -, mint az, hogy lábmunkák árán vonszoljam magam négyszáz kilométeren keresztül egy macskaköves út mellett álló járdán, aminek szélessége körülbelül egy játék baba hosszúságának felel meg. Gonosz vigyor szökött az arcomra, és nekidőltem Sasuke mellkasának – éreztem, ahogy ujjai szorosabban fonódnak a hátamra, illetve a lábamra. Vigyorom csak nem akart eltűnni ajkaimról, de végül sikerült rászánnom magam. Úgy akartam kínozni Sasukét, hogy nem sejti, hogy direkt csinálom. Szorosan bújtam hozzá, kezeim a hasamon pihentek, azért odáig ne menjünk, hogy a mellkasára rakom őket. Viszont rémesen unatkoztam, barátaim is nagyon fáradtak voltak.
     -     I know you think that, I shouldn’t still love you, or tell you that. – Halkan énekeltem, mégis tisztán lehetett hallani. Legalábbis Sasukénak, mert most éreztem pillantását magamon. Láttam, amint Naruto rám néz a válla felett, és elmosolyodik. Ha most gúnyolódik, akkor megütöm. Azonban még arra is fáradt voltam, hogy felemeljem kezeimet. Csak énekelni akartam. – I will go down with this ship. And I won’t put my hands up and surrender, there will be no white flag above my door. I’m in love, and always will be. 
     -     I know I left too much mass and destruction to come back again – kapcsolódott már be immáron Tenten is, és együtt énekeltük, egészen addig, ameddig az összes lány nem adta ki magából hangját. Ránéztem Sasukéra, aki mereven figyelte az utat, cseppet sem törődve dalunkkal. Na, szép…