Május 17.
07:10
Narutóék otthona

   Kora reggel hangos ricsajra ébredtem. Megölöm azt, aki eltört egyetlen egy tányért is! Ezzel a sötét gondolattal keltem ki az ágyból, és nem törődve a hirtelen támadt szédüléssel és csillagesővel, kitrappoltam a konyhába. Naruto állt zavartan a helyiség közepén, előtte pedig pohárdarabkák. A KEDVENC POHARAM! Gyilkos tekintetemet ráfüggesztettem Narutóra, aki olyan hatalmasat nyelt, hogy azt még Írországban is lehetett hallani. 
     -     Az… a… kedvenc… poharam… volt… - sziszegtem minden egyes szavamat egy lépéssel erősítve. Kezeimet ropogtatni kezdtem, felkészülve rá, hogy most agyonverem Narutót, aki védekezően hátrált, de most semmilyen érv nem állíthatott meg. 
     -     Sakura, ez csak egy pohár – védekezett, szemem pedig szinte már villámokat szórt.
     -     Ez nem csak egy pohár! – Méltatlankodva álltam meg. – Ez Sakura kedvenc pohara!
     -     Bal lábbal keltél! – szólt. – Jó hogy már nem azt mondod, hogy lelke van!
     -     Miattad keltem ballábbal! – kiabáltam. – És mit kell látnom? Eltörted a kedvenc poharamat! Addig nem kapsz enni, ameddig össze nem ragasztod! 
Naruto arcára halálfélelem ült ki, és gyorsan elkezdte összeszedni a pohárka darabkáit. Há, nyertem, 1:0 nekem! Diadalittas mosoly szökött az arcomra, és már mentem is vissza aludni. Barátaimat biztosítottam, hogy nyugodtan szundítsanak tovább, csak egy kis Naruto-bénázás volt kora reggel. Erre persze mindenki visszament, de azért Hinata kiment a jajgató fiúnak segíteni, akinek már minimum öt vágás lehetett a kezén. Így járt, legközelebb majd nem töri össze a poharaimat! Igaz, hogy még van azon kívül kétszáznegyvenhét – Tentennel egyik nap megszámoltuk -, de akkor is pont az volt a kedvencem. 
   Visszadőltem az ágyamra, és abban a minutumban elkapott az álom.

*

   Ezúttal magamtól keltem fel, és egy gyors mosakodás és felöltözés után kimentem az nappaliba, ahol már finom reggeli várt az asztalon, Karin jóvoltából. Meglepetésemre Shikamaru ült az asztalnál, és pont váltott egy csókot Temarival, mikor beléptem. (Még nagyobb meglepetésre Naruto is egyben volt, amit sürgősen orvosolni kellett.) 
     -     Végre álomszuszék kisasszony is felébredt – szólt Sasuke gúnyosan mosolyogva, én pedig elengedtem a fülem mellett a megjegyzést. A reggeli rosszkedvemnek már nyoma sem volt, így vigyorogva ültem le az asztalhoz. 
     -     Egyben van a poharam? – szegeztem a kérdést Narutónak, aki fülig pirult – ilyet sem láttam még. Vetettem egy lesajnáló pillantást barátomra, majd nekiestem az omlettnek. – Karin, ez isteni! 
A lány elégedetten elmosolyodott, és lehuppant Suigetsu ölébe, hogy ő is elfogyaszthassa a reggelijét. Mindenesetre furcsa, hogy már nem ordibálnak egymással, hanem csókolóznak és nevetgélnek. Már csak Ino és én voltunk pár nélkül, bár meglepett, hogy Ino nem is akar most barátot magának, meg van elégedve szingli életével. 
     -     Shikamaru épp elkezdte mondani a versennyel kapcsolatos híreket – mondta Neji. – De most, hogy te is itt vagy, örülhet.
     -     Kellemetlen – fűzte hozzá az említett. – Szóval, a versenyt május 23-ára tették ki, Konoha határán túl álló üres sztrádára, ami le van zárva. Hogy ne zavarjuk a pihenni vágyókat.
     -     Ez rendes tőletek – jegyezte meg Hinata. – Gondolom, nagy lesz ott a zaj! 
     -     Nem szokott ott olyan nagy zaj lenni – vont vállat Tenten. 
     -     Csak épp akkora, hogy fel lehessen vele verni az alvókat – erősítette meg Tenten állítását Suigetsu. Erről több szó nem esett, Shikamaru még elmondta, hogy minden banda csak egy számmal léphet fel, ami maximum öt percet vehet igénybe. Én így elégedett voltam a szerzeményünkkel, az pontosan három perc, tizenhárom másodpercig tartott. Úgy gondoltam, feleslegesek a hosszú számok, csak fárasztanánk magunkat is és a közönséget is. Shikamaru még azt is közölte, hogy a versenyen össz-vissz tizenkét banda lép fel, így körülbelül másfél óráig tarthat ez az egész verseny, vagy több, vagy kevesebb. Shikamaru szerint azonban lesznek még ilyen személyes párbajok is, egy-egy énekes felvonul a közönség elé, és megküzd egy másik énekessel. Ez engem a rapcsatákra emlékeztetett, lehet, hogy onnan van az ötlet. Shikamaru végül búcsút intett nekünk, és elment, mi pedig elhatároztuk, hogy elmegyünk közös ruhát venni valamelyik ruhaboltba.

*

   A tízedik boltnál tarthattunk, amikor megtaláltuk a megfelelő ruhát. Nem vittük annyira túlzásba, így mi, lányok fekete bőrdzsekit kaptunk, mindannyian kicsit feszülősebbet, a fiúk pedig lezserebb kabátot, amolyan rap feelingeset, én pedig egyszerűen el voltam ragadtatva. Nadrágból egyformát kaptunk a lányokkal, egyformát a fiúk. A miénk szűkebb fazon volt, afféle csőnadrág, a fiúké pedig szintén rap stílusú, hiszen ők inkább rapeltek, mintsem valóban énekeltek. Néhányuk feldobta még a szerelésüket egy-egy sapkával, mi pedig ujjnélküli bőrkesztyűkkel leptük meg magunkat. Nem igazán szerettem vásárolni, főleg nem ruhát elemezni, de ez esetben kénytelen voltam. Meg kellett néznem, passzol-e az összeállítás. A zenéhez végül is stimmelt, és egymás mellett is jól festettünk. Lábunkra magas sarkút kaptunk, a fiúk pedig deszkás cipőt, amin már kevésbé sem csodálkoztam. Azonban hirtelen elfogott az aggodalom, hogy túl sokat költöttünk, ezáltal alig lesz másra pénz. Víz, gáz, villany satöbbi. Aggályaimat megosztottam Nejivel is, aki csak leintett, és közölte, hogy ez egy fontos verseny, és nem mehetünk oda pizsamában. Ezzel ugyan egyetértettem, de végül majdnem elájultam, amikor meghallottam az összeget, amit finanszíroznunk kellett, Hinata támogatott. 
   Csomagokkal megrakodva indultunk el haza az autókkal, és néhány perc múlva már le is parkoltunk a garázsban, illetve a garázs előtt, és beözönlöttünk a házba, ahol Shikamaru állt négy doboz pizzával a kezében. A fiúk egyből rávetették magunkat, én viszont udvariasan elutasítottam, jelezvén, hogy nem akarok plusz kilókat felszedni miatta. 
     -     Egy deka hús sincs rajtad, egyél valamit – torkolt le Temari, és kezembe nyomott egy pizza szeletet. Elfintorodtam, és morzsánként majszolni kezdtem. A fiúk már a negyedik szeletüknél tartottak, Hinata egyáltalán nem evett, Ino, Karin, Temari és Tenten pedig két szeletet fogyasztottak el fejenként. Shikamarunak hálásan megköszöntük az ételnek nevezett valamit, majd Temarival sétára indultak, én pedig a lefeküdtem aludni. Előtte mindenkit jól megfenyegettem, hogy engem hagyjanak békén este hatig, aztán ki tudja, mi lesz belőle.

Május 17.
09:40
Narutóék otthona

   Meglepetésemre azonban tegnap egész végig aludni hagytak, de lehet, hogy az csak azért volt, mert egy film után mindannyian kidőltek. Karin sütött nekik kókuszkockákat, azt nem épp tisztességes módon ették meg, így rájuk parancsoltam nyolc órakor, hogy ha nem raknak rendet, elzavarom Karint hazulról. Ez nem tetszett nekik, azonban Karin helyeselte álláspontomat, így kénytelenek voltak nekilátni a takarításnak – Karin is segített, én azonban elmentem fürdeni. 
   Egy hibám volt: elfelejtettem bezárni az ajtót, így mikor már épp készültem volna kijönni a zuhanykabinból, valaki benyitott, olyan hirtelen mozdulattal, hogy leesett rólam a törülközőm, amit épp akkor csavartam magamra. Sikításomba az egész ház beleremegett, és a következő pillanatban hisztérikusan üvölteni kezdtem a betolakodómmal. 
     -     Az anyádat, húzzál ki innen! – üvöltöttem, teljesen kikelve magamból, és ütlegeltem a kukkolót. Később ugyan kiderült, hogy sikerült életem első fájdalmas ütéseit mérnem Uchiha Sasukéra, mire diadalmasan elvigyorodtam. Ez már egy pont nekem, neki pedig nulla. Képzeletben összecsaptam a tenyeremet Sakura kettővel, és csípőre tettem a kezem. Remélem, ez elvette a kedvét a gúnyolódástól.
   Kirúgtam Sasukét a fürdőből, és miután gond nélkül felöltözhettem, kilibbentem a nappaliba – Ino és Tenten vigyorogva néztek rám, Temari pedig külön gratulált is, amiért így elláttam a baját hercegemnek. Azonban úgy tűnt, mégsem hagytam maradandó sérülést rajta, de az a kis lila folt a bal szeme alatt, igazán vidám látvány volt. Sasuke innentől kezdve egy szót sem szólt hozzám, amit talán nem is bántam annyira. Elegem volt már belőle, hogy folyton gúnyolódik. 
   Karin végre odáig is eljutott, hogy reggelit készítsen, és mindenkit asztalhoz parancsolt, amit nem kellett kétszer mondani. Naruto frontálisan összeütközött egy székkel, már azt vártam, mikor kell a bútordarabnak elsősegély ellátást biztosítani. Miután mindenki épségben eljutott az asztalig, elfogyasztottunk a reggelit, amit Karin tett le elénk. Az evészet közben nem nagyon beszélgettünk, Naruto és Suigetsu lökték a szöveget felváltva, de kivételesen nem zavart minket. 
   A reggeli után úgy gondoltuk, hogy megbeszéljük a mai programot. Leültünk egy kupacba a nappaliba, elfoglaltuk a kényelmes bőrfoteleket és a két kanapét. Temari hűsítőt kínált fel nekünk, majd ő is helyet foglalt mellettem, és egymás felé fordultunk.
     -     Ha engem kérdeztek – szólt Tenten elsőnek. – Én olyan fáradt vagyok, hogy még egy metál zenekar sem tudna felébreszteni. 
     -     Én szerintem randira viszem Hinatát – vigyorodott el Naruto, és átkarolta a megszeppent lányt, végül egymásra mosolyogtak, mire nekem is vigyor szökött az arcomra. Még mindig úgy gondoltam, hogy nagyon jól illenek egymáshoz. 
   Naruto ötletét nem cáfoltuk meg, mindketten eldöntötték, hogy elugranak valahova, hogy együtt töltsék a mai napot. Tenten, Neji, Suigetsu, Karin és Ino úgy döntöttek, hogy lefekszenek aludni, egy nagytakarítás után pont ez jön jól nekik. Legnagyobb csalódottságomra Sasuke nem maradt itthon, ő arra hivatkozott, hogy meglátogatja a bátyját, mert már rég találkoztak. Ezt persze megértettem, én is ezt tenném a helyében. Temarival végül is arra jutottunk, hogy összedobunk valami süteményt a mai esti horror-maratonra, amit a bandával terveztük. Sajnos nem tudtam letörölni a fiúkról a perverz vigyort, így kezdtünk rettegni. A legnagyobb szerencse az volt, hogy minden fiúnak volt barátnője, kivéve Sasukénak, de ő sajnos nem az a védelmet nyújtó típus. Abbéli reményeim el is úsztak, hogy a félelmemben hercegem karjai közé bújhatok, és magamba szívhatom csodás illatát. Beletúrtam a hajamba, és miután mindenki ment a maga dolgára, nekiálltunk Temarival sütni. Barátnőmmel arra az elhatározásra jutottunk, hogy kivételesen apróságokat fogunk készíteni, így a kiválasztott dolgok a vaníliás karika lett, és a citromos sütemény. Ino kikötötte, hogy jól forgassuk meg a citromban, mert le akarja fotózni a képünket az evészet után. Legnagyobb szerencsétlenségünkre nem volt otthon kókusz, hogy rászórhassuk a vaníliás karikára, így egy tíz percet veszekedtem Temarival, ki menjen el a boltba. 
     -     Sasuke – szólt Temari hercegem után. Ez még itthon van? Azt hittem, hogy már elment. 
     -     Hm? – nézett hátra a fiú.
     -     Itachihoz mész, igaz? – kérdezte barátnőm. Sasuke bólintott. 
     -     Mikor jössz haza? – szúrtam közbe a kérdést.
     -     Nem maradok sokáig – felelte Sasuke. – Biztos ott lesznek a hülye haverjai.
     -     Nem akarsz hazafele hozni egy csomag kókuszreszeléket? – Olyan szépen néztünk hercegemre, ahogyan csak tudtunk, de úgy látszik ez nem nagyon jött be, mert most felvonta a szemöldökét. 
     -     De csak mert úgyis útba esik – lépett ki az ajtón, én pedig legszívesebben utána mentem volna, hogy jól hátsóba billentsem. De milyen romantikus… hoz nekem egy csomag kókuszreszeléket. Hát nem lovagias? Temari mintha meghallotta volna gondolataimat, rám nézett. 
     -     Legalább hoz reszeléket – méltatlankodott széttárt karokkal. – Örülj neki!
Egyet már tudtam: utálok sütni. A baj viszont az, hogy barátaim rendkívül édes szájúak, nem bírnak ki filmet nézni evés nélkül.

*

   Egész nap sütöttünk Temarival, rendesen elfáradt a kezem. Sasuke végül is két órával távozása után meghozta a kókuszreszeléket, amit hatalmas hálával vettem át tőle, de csak egy hümmögést kaptam. Emiatt különösebben nem zavartattam magam, mondjuk úgy, hogy már megszoktam, hogy egy jégheggyel lakok egy házban. Egy jégheggyel, melynek teljes egészében nekisiklottam, és az önbecsülésem süllyedt el általa. Szavaival, melyek jégtüskeként szúródtak szívembe, mély nyomot hagyva maga után.
   Nem akartam a saját problémáimmal törődni, így rámosolyogtam Temarira. A sütemény már készült, a többiek pedig letelepedtek a nappaliba, és berakták a filmet. Megvártak minket a kezdéséig, és öt perc múlva már ki is raktuk eléjük a süteményt, én pedig nagyot sóhajtva ültem le Suigetsu mellé, a kanapé karfájára, és Naruto elindította a filmet. Hinata elmondása alapján megettek egy rament – ezért Karin irtózatosan megharagudott rá, de Narutóra nem lehet sokáig neheztelni -, sétáltak egyet, és jókat beszélgettek. Mindent összevetve kellemes randi lehetett, és nagyon irigyeltem őket. 
   Elkezdődött a film, és már az elején összehúztuk magunkat a lányokkal, a fiúk viszont vigyorogva ették a süteményt, kivéve persze Sasukét, aki csak figyelt. Mindkét oldalamról sikítást hallottam, mikor betoppant a szobába a gyilkos. Kezdtem úgy érezni, hogy nem is a filmtől kapok szívinfarktust, hanem Karintól és Inótól. Bár a baloldalamon Suigetsu foglalt helyet, és csak mellette ült Karin, Ino pedig a fotelben helyezkedett el, tehát minimum ötven centi volt közöttünk. Kíváncsi lettem volna, milyen, ha közvetlen mellettem ülnek, de jobbnak láttam ezt nem kívánni, a végén még teljesül. 
   Hinata a film fele előtt bement a szobánkba, és magára csukta az ajtót, én pedig eltöprengve néztem utána. Úgy láttam, hogy Naruto is kérdőn néz utána, de utána már nagyot ugrott, amikor a mellette ülő Tenten felsikoltott. 
     -     Fejezzétek már be! – méltatlankodott Temari. – Meg fogok süketülni, és aztán tök feleslegesen nézem a filmet. 
     -     Ha nem hallod, akkor is megijedsz! – vágta rá Ino.
     -     Akkor nem félelmetes!
     -     De az!
Ezt már kezdtem nem bírni. 
     -     Ezek az ijesztő részek is csak azért azok, mert feldobják a zenével – vontam vállat végül. Erre mindketten elhallgattak, én pedig elégedetten ültem a helyemen. Végül úgy döntöttem, hogy Hinata után megyek. 
   Barátnőm az ágyunkon ült, és egy füzetet lapozgatott. Pontosítok: tépkedett. Erőszakosan szakította ki a papírokat a helyéről, és széttépte őket. 
     -     Minden rendben? – kérdeztem tőle, mire felnézett. Arca kipirult az indulattól. Kisimított néhány tincset az arcából, és elmosolyodott. Leültem mellé. 
     -     Persze – mosolygott. – Ezek a jegyzeteim a következő részhez. De nem akarok másodikat írni. Már az első is borzalmas.
Mindent értően bólintottam. Valóban az, legalábbis nekik, bár ha jobban belegondolok, nekem is az. Főleg jéghercegem miatt. 
     -     Nem jössz ki? – kérdeztem, de csak megrázta a fejét.
     -     Nem szeretem a horrorfilmeket – vallotta be lehajtott fejjel, amit megmosolyogtam.
     -     Naruto biztosan megvédene – kacsintottam rá, mire elpirult, de noszogatásom végül sikert aratott, és kiment szőke hercegéhez. Én még egy kicsit az ágyon ültem, majd felálltam, és kimentem az ajtón. Vagyis csak ki akartam menni, mert akkor mellkasnak ütköztem, és felnéztem a torlaszolómra. Sasuke nézett le rám, és mintha egy kicsit meghökkent volna. Úgy éreztem, mintha egy egész napot álltam volna előtte, és csak néztünk egymás szemébe. Annyira szerettem volna megcsókolni, de nem mertem közeledni hozzá. Egy pillanatra úgy éreztem, mintha kicsit előrébb dőlt volna, szemében már nem az a maró gúny tündökölt, hanem valami egészen más. Amit nem tudtam megfejteni. Menj innen, Sakura! – szóltam rá magamra, és óvatosan megérintettem Sasuke két bicepszét – ami meglehetősen kemény volt -, és abban a minutumban kitisztult a feje, de én gyorsabb voltam – nem hittem volna, hogy ezt a napot is megérem; arrébb toltam, és egy zavart mosolyt küldtem felé, majd elmentem mellette. Ez ciki volt, állapítottam meg magamban, és amilyen gyorsan csak tudtam, kisiettem a nappaliba, ahol épp Ino sikoltott még egy nagyot, és Temari nyakába ugrott. Vöröslő fejjel ültem le Sasuke megüresedett helyére aki, amikor visszajött felvett az ölébe – heves tiltakozásomat meg sem hallotta -, majd felrakta lábait a díványra, és betuszkolt engem mögé. Lábaim az ő lábain pihentek, de egész kényelmesen elfértem, tehát a tuszkolást megint csak eltúloztam. Így azonban alig maradt hely Suigetsunak és Karinnak, végül úgy döntöttek, barátnőm beül hercege ölébe. A sütemény vészesen fogyóban állt, így jobbnak láttam elcsenni egyet mindkettőből. Ino citromos kérését végül nem teljesítettük, de nem bántuk, így is eléggé savanyú volt. A film már a végéhez közeledett, nekem egyszer meg kellett keresnem a lelkemet, a többieket pedig súlyos színinfarktusban kellett kórházba szállítani, de nagyobb baj nem történt. A film végeztével ideje volt ágyba bújnunk, én azonban cseppet sem voltam fáradt, pedig egész nap tésztát gyúrtam. Befeküdtem az ágyamba, és lehunytam a szemem, de csak nem tudtam elaludni. Hallottam, amint Hinata mocorog mellettem, nyilván rángatózási rohamai vannak, de akkor lapok zörgését véltem felfedezni, és kinyitottam a szemem. Rápillantottam Hinatára, aki könyve fölé hajolt, és elmélyült olvasásba kezdett. 
    -     Te meg mit csinálsz? – kérdeztem. Rám nézett.
    -     Olvasok – suttogta vissza. Na, ne mond…! Hinata ismét visszahajolt könyve fölé, én pedig belekukkantottam, és olvasni kezdtem.

„Erősen fújt a szél, a fák ágait, leveleit meglengette. Sötétségbe borult az ég, pedig alig múlt el három óra. Napfogyatkozás volt. Szinte már látni lehetett, ahogy majdnem betakarja az egész Napot. Sama tudta, hogy náluk nem lesz teljes, de a Föld más részein igen. Nagyon szerette volna azt látni. Elrepülni innét, és nézni ezeket a csodálatos égi jelenségeket.

*

   Ma volt a verseny, és ők a sztrádán gyülekeztek a többi bandával. Még nem kezdődött el, de alig várták már, hogy ők jöhessenek. Szépen megalkotott zenét hoztak össze, Sugita és ő, Sama is fantasztikusan teljesítettek. Érezték már a győzelem ízét, mégsem volt céljuk. Sama ránézett barátaira, és boldog mosoly szökkent arcára, végigtáncolva a többiekén is. Szíve hevesen dobott, végtagjaiban lüktetett a vér, hangja már kezdett szabadjára törni.
   És akkor elkezdődött a verseny. Sorban léptek fel a bandák, Seijiék is ott voltak közöttük, de még nem ők jöttek. A mostani banda csak lányokból állt, és Sama szerint nagyon szép hangjuk volt, de kezdőknek érezte magukhoz képest. Néha megengedte magának ezt az egoizmust, de szerinte ezt még mindig csak Sanetomo tudta úgy képviselni, hogy az már optimizmusságot is sugározzon. Meg persze ridegséget és bunkóságot. Samának kedve lett volna nevetni, és meg is tette, bár fogalma sem volt róla, miért is engedte ezt a csodás érzést szabadjára. Hat banda énekelt előlük, és egyiket sem mondhatta kispályásnak. És akkor jöttek ők. Felvonultak a szabadon hagyott részre, a lányok megkapták mikrofonállványukat, a fiúk pedig csak egy-egy mikrofont. A szél kicsit lecsendesedett, néma csend volt, leszámítva az őrjítő zenét. Sama most végre szabadjára engedhette hangját. A szokottnál jóval szebben énekeltek, sokkal több érzelmet raktak bele, de ez a véletlen volt. Sama sosem érezte magát még ennyire felszabadultnak. Csak az az őrjítő gondolat cikázott a fejében, hogy „mi lesz most?”, de ezen az estén semmivel sem törődött. Csak énekeltek.
   Meglepően jól teljesítettek, és rekedten vonultak a büféhez, hogy megigyanak egy-egy üdítőt. Sama még nem is tudta, mekkora baj történt. 
   Hisae jól esően elfogyasztotta üdítőjét, és a legközelebbi szemeteshez lépett, ami közvetlen a büfébódé mögött állt. Ő is be volt rekedve, most érezte csak igazán, hogy tud énekelni, de örült neki. Így már tényleg a bandához tartozott. Ott volt a legjobb barátnője, Sama, akivel szoros kapcsolat alakult ki köztük, és ott állt még Nobuo is. A szerelme, akit mindennél jobban szeretett. Álma vált valóra, el sem hitte, hogy ez tényleg vele történt meg. Azonban a félelme hirtelen megragadta a kezét, és elhúzta, tenyerét Hisae szájára tapasztotta. A lány rúg-kapált, de nem érte el a férfit. Irtózatos kétségbeesés lett úrrá rajta, könnyek szöktek a szemébe. Nem tudott szabadulni.”

Ránéztem Hinatára, de arcáról semmilyen érzelmet nem tudtam leolvasni, de biztos voltam benne, hogy megrendítette, amit olvasott. Nem csodálom. Azonban azt is tudtam, hogy ezt meg tudjuk változtatni. Hinata egyedül nem volt képes rá, de most, hogy én is tudom, mi fog vele történni, szólnunk kell a többieknek. Ránéztem barátnőimre, akik azonban mélyen aludtak, jobbnak láttam nem felébreszteni őket. 
     -     Ne aggódj! – érintettem meg Hinata vállát. – Mi megvédünk!
Hinata elmosolyodott, majd becsukta a könyvet, és eltette, én pedig oldalamra fordultam, és lehunytam a szemem.

Május 18.
10:04
Narutóék otthona

   Másnap reggel első dolgunk az volt, hogy beszámoljunk Hinata írásairól. Neji és Naruto egyből el kezdtek aggodalmaskodni, de sikerült őket lenyugtatnunk azzal, hogy kilencen figyelünk Hinatára. 
   Shikamaru reggeli közben toppant be a házba, és miután Temarival csókot váltottak, leült közénk. Karin lerakott elé egy nagy adag rántottát, majd maga is leült. Temari elmondta Shikamarunak is, hogy mi lesz Hinatával a versenyen, Shikamaru pedig elgondolkodott.
     -     Talán szólnom kéne a többi bandának, hogy Hinatát meg kéne védeni – szólt. 
     -     Nem hiszem, hogy ez jó ötlet – szóltam közbe. – Mármint… lehet, hogy valamelyik együttműködik a fickóval, és letámadja Hinatát. Elvileg csak mi tudunk róla, hogy ki is az írónő valójában. 
Ezzel senki nem vitatkozott, és örültem, hogy most sikerült az én érvemet megvalósítani.
     -     És ha azt mondod, hogy figyeljenek, mert lehet, hogy valaki beesik, aki nem tartozik oda? – fordult Neji Shikamaruhoz. – Hogy együtt dobják ki? 
     -     Ez nem rossz ötlet – jegyezte meg Karin. – Nos?
     -     Kellemetlen – szólt Shikamaru. – Meglátom, mit tehetek. 
Hálásan megköszöntük a segítségét, majd miután elment, nekiálltunk rendet rakni. Tenten vállalta el a mosogatást, de mikor meglátta, mennyi mosatlan edény van, felkérte maga mellé Inót, aki nem épp lelkesen egyezett bele. A múltkori filmestének még megmaradtak a nyomai, ezt igyekeztünk Karinnal és Hinatával eltűntetni, Temari pedig elvállalta, hogy rendbe szedi a kertet, ami már alapos tisztításra várt. Nejit végül is sikerült rávennie, hogy nyírja le a füvet, mielőtt nekiáll gazolni, így már csak Naruto, Suigetsu és Sasuke maradtak munka nélkül. Narutóra nem mertünk nagyon bízni semmit, főleg nem a kocsikat, amiket el kellett volna vinni lemosni, de ezt a feladatot sikerült rásóznunk Suigetsura és Sasukéra, így egy gonddal kevesebb lett. Narutót végül a bevásárlásra fogtuk be, pontosan leírtuk neki, miből milyet vegyen, így kicsit megkönnyebbülten engedtük el. Bár még mindig nem tudom, jó ötlet volt-e pont rábízni a samponom megvételét, de eddig csak kétszer vett más milyet, bíztam benne, hogy ezúttal megjegyzi. Bár őszintén szólva nem nagyon kételkedtem benne, kezdtem úgy érezni, hogy kicsit eltúloztam az idiótáságát. Nem olyan hülye ő, mint amilyennek mutatja magát.