Este hétkor már mind hárman Tsunade irodájában álltunk. Előtte sikerült kicsit jobban megismerkednem Narutoval, és kiderült, annak ellenére, hogy mond hatalmas baromságokat, nagyon is jó fej.
- Azért hívtalak ide titeket, mert segítség kell Sakurának. Kell egy hely, ahol itt tartózkodásáig lakhat, ugyan is az összes szálláshely foglalt a szomszédos országok kisebb harcai miatt. Úgy döntöttem, mivel titeket ismer itt a legjobban, ezért közületek fog valakinél lakni. Rá bízzuk a döntést. – mondta a nő. Én persze egyből tudtam a választ.
- Narutonál! – mondtam, és tüntetőleg mellé is álltam. – Már ha nem baj. – néztem a szőkére, aki csak vigyorgott.
 - Persze hogy nem! Jól megleszünk Sakura- chan. De előre szólok, nagyon rendetlen vagyok.
- Majd csak megoldjuk valahogy.
- Akkor ezt megbeszéltük. Mindenki elmehet. Naruto! Holnap reggel hétre jelentkezel küldetésre!- mondta Tsunade, majd belemerült az irataiba.
- Jó éjszakát Tsunade - sama!- Mondtuk egyszerre Narutoval, majd kiléptünk az ajtón. Mire a folyosón voltunk Sasuke már eltűnt.
- Naruto, Sasuke mindig ilyen zárkózott? - kérdeztem a szőkét, aki erre zavartan kezdte vakargatni a fejét.
- Hát ez nehéz kérdés. Nem mindig volt ilyen. Bár akkor még nem voltunk barátok. Mindig nevetett és a bátyjával gyakorolt. Ő volt a példaképe, olyan akart lenni, mint Itachi. Ám egy napon, ne kérdezd miért, ez a nagyszerű báty kiirtotta az egész klánját, még a szüleit is. Egyedül Sasukét hagyta életben. Azóta csak a bátyja megölése érdekli. Az iskolában is komor volt, de ebből senki semmit nem vett észre. A fiúk csodálták, a lányok egyenesen istenítették. Én csak egy rakás szerencsétlenség voltam mellette. Irigy voltam rá, és riválisomnak tekintettem, de gyedül én láttam és értettem meg őt. De nem mentem oda hozzá soha. Túlságosan makacs voltam. Egyszer aztán egy csapatba osztottak minket, és legjobb barátok lettünk. Persze nem úgy, mint mások. Állandóan rivalizáltunk, és egymást martuk, de ha kellet akár a testi épségünket is kockára tettük a másikért.  Én Sasuke elismerésére vágytam a legjobban. Persze ezt még most sem kaptam meg. Azóta okosabbak lettünk, és már nem marjuk úgy egymást, de tudjuk, hogy egyszer meg kell küzdenünk. Nem vérig, de meg kell.
- Értem. - csak ennyit tudtam mondani Narutonak. Egy ilyen csodás barátságot, mint az övék... Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer találkozok két olyan egyéniséggel, mint ők. Már az elejétől fogva éreztem, hogy ők különleges emberek.
- Akkor csak te értesz szót vele?
- Így is mondhatjuk. De ez nem mehet így tovább. A bátyját csak akkor tudja megölni, ha megismeri a szeretetet. Nem olyat, ami én és Sasuke között van, hanem olyan szerelemfélét. Ugyanis ez keltheti életre a sharingan végső formáját, a sukiyot. De ő minden lányt ellök magától. Egyszerűen meg sem próbálja egyiket sem megkedvelni. Mondjuk elég idegesítő lehet, ha folyton nyáladdzanak utánad, de csak van valaki, aki teszik neki nem? De ő olyan makacs, és még csak beszélgetést sem kezdeményez. – sóhajtotta Naruto.
- Tényleg? Pedig szerintem nagyon is beszédes. - mondtam.
- Ezt hogy érted? – lepődött meg most a szőke.
- Hát mikor hintáztam, egyszer csak megjelent, és elkezdett rólad mesélni. Aztán meg célozgatott arra, hogy valami bánt engem, és igaz elég furcsán, de mintha meg akarta volna kérdezni, hogy mi az. – fejeztem be mondókámat, mire Naruto tátott szájjal bámult rám, és meg is torpant. Mintha szavakat próbált volna alkotni, de nem nagyon ment neki. Végül csak sikerült neki.
- Sasuke beszélgetést kezdeményezett? Egy lánnyal?! És mit mondtál neki?- csipogta a szöszi, mintha az nagyon fontos lett volna.
- Megharagudtam rá, és kiabáltam vele. – mondtam, bár így belegondolva, egy kicsit túlreagáltam.
- Sakura - chaaaan! Jahj mit tettél. Sasuke végre beszélgetést kezdeményezett egy lánnyal, erre te rákiabálsz?! Ez egy jó lehetőség lett volna neki a gyakorlásra. - morgolódott a szőke mérgelődve.
- Ne haragudj Naruto nem tudtam!- mondtam neki, agyamban pedig lázasan kutattam egy megoldás után. Kicsit meglepett, mikor Naruto vigyorogva fordult felém.
- Semmi baj Sakura - chan. Ha megmondod neki, hogy kicsit sok neked ez az egész, akkor szerintem minden rendben lesz.
- O.. oké! - hebegtem zavartan. Nem vagyok hozzá szokva az ilyen hangulatingadozásokhoz.
- Amúgy milyen napod volt? – kérdezte.
- Lássuk csak. Megkergetett egy részeg, beleestem egy szakadékba, zuhantam először 50, majd vagy 10 métert, kardot szegeztek a torkomnak, megkötöztek, kihallgattak, azzal traktáltak, hogy lehet haza sem jutok. megbántottam valakit. Szerintem ennél még nem volt izgalmasabb napom. – szögeztem le a tényeket félig mosolyogva.
- Akkor biztos fáradt lehetsz.
- Már leragad a szemem. Messze laksz?
- Mindjárt ott vagyunk. - mosolygott a szőke. - Jut eszembe, holnap, mikor felkelsz, lehet, hogy már nem leszek otthon. Ami az enyém, az a tiéd is, szóval nyugodtan szolgáld ki magad. Később pedig megismerkedhetnél a többiekkel.Jól meglesztek.
- Biztos jó fejek?- mondtam szememet lesütve, és bizonyára Narutonak valami hatodik érzéke van, mert egyből a vállamra tette a kezét. Olyan megnyugtató volt ez a gesztus, mintha csak boldogságot sugárzott volna át belém. Aggodalmas arccal fordult felém.
- Valami baj van, Sakura - chan? – kérdezte a szemembe nézve. Nem tudtam neki hazudni.
- Csak egy kicsit félek. Még soha nem volt egy barátom sem. - vallottam be neki. Erre ő a legmeglepőbb dolgot tette, amire számítottam. Megölelt, és nevetve a fülembe mondta:
- Most már van egy! - aztán pedig megfogta a kezem és össze vissza ráncigált, én pedig a döbbenettől csak hagytam magam. Úgy látszik, minden más ellenére ma van életem legszebb napja. Lassan elkezdtem mosolyogni, és már nem kellett ráncigálni, hogy én is körbe táncikáljak. Nevetve fordultam felé, és mondtam neki:
- Köszönöm, Naruto!