Az iskolába érve megint kíváncsi pillantásokkal találták szembe magukat, Hinatának azonban meglepődni sem volt ideje, mert amint leszálltak a motorról, Itachi összekulcsolta a kezét a sajátjával, és indultak is.

A folyosón végighaladva figyelték minden lépésüket, és Hinata érezte magán az irigykedő lányok tekintetét. Már majdnem elértek a teremig, ahol a lánynak volt órája, de még mindig bátortalanul lépkedett párja mellett. 

Ekkor azonban észrevette, hogy Ino jön mögöttük, és ez meghozta a magabiztosságát. Határozottan tette meg az utolsó lépéseket az ajtóig, aztán egy tüzes csókkal kezdte meg a búcsúzkodást.

– Később találkozunk! – köszönt el Itachi egy szívdöglesztő mosoly kíséretében.

Hinata bólintott, aztán belépett a terembe.


– Csak kiverted neki, vagy rögtön gerincre is vágott? – kérdezte gúnyos fintorral az arcán Ino.

Hinata egyáltalán nem húzta fel magát ezen a beszóláson. Lepakolta a cuccát a padjára, majd egy mosoly kíséretében a szőke felé fordult.

– Még semmi ilyesmi nem történt köztünk, de nyugi, ha majd készülünk rá, te leszel az első, akitől tanácsot kérek. Valószínűleg neked van a legnagyobb tapasztalatod ebben a témában, mivel már mindenkinek megvoltál. Jaj, bocsi! – nevetett fel. – Elfelejtettem, hogy egyvalakinek nem: a barátomnak, Itachinak.

Az egész osztály nevetésben tört ki. Inót még soha senki nem alázta meg így. Arca vöröslött a dühtől, kezeit pedig ökölbe szorította. Nem bírta türtőztetni magát, neki akart rohanni Hinatának, azonban a tanár éppen akkor érkezett meg. 

– Ezért még számolunk! – kiáltotta oda neki, mielőtt leült.

– Alig várom! – mosolygott rá Hinata. Egyáltalán nem félt tőle.


Iruka megkérte a tanulókat, hogy nyissák ki a könyvet, aztán beszélni kezdett. 

– Ezek szerint már a barátod? – súgta vigyorogva barátnőjének Temari.

– Még nem beszéltük meg, de ezt Inónak nem kell tudnia. Hadd higgye csak azt, hogy már igen – nevetett Hinata.

Naruto egész éjjel azon gondolkodott, hogyan hódíthatná meg Hinatát. Nagyon félt, hogy a lány már beleszeretett Itachiba, de nem akarta feladni a reményt.

Végül arra jutott, hogy az lesz a legjobb, ha nem támadja le, hanem kis lépésekben, apró kedvességekkel mutatja ki, hogy figyel rá, és tényleg szereti őt.

Az első lépés kitalálása után kicsit megnyugodott, és hajnal felé el is szundított, vesztére azonban elfelejtette beállítani az ébresztőjét, így elaludt.

Idegesen kapkodta magára a ruháit, amikor felébredt és észrevette, hogy már nyolc óra, de hiába sietett a mosakodással is, tudta, hogy elkésett.


Lihegve esett be az ajtón, aztán elnézést kért a tanártól, és leült a hátsó padba.

Gyorsan kinyitotta a könyvét, és próbált Irukára figyelni, de megakadt a szeme Hinatán. A lány most is nagyon csinos volt, de nem volt olyan kihívó, mint szombaton, amitől Narutónak csak még jobban tetszett.

Hiába próbált a tananyagra koncentrálni, Hinata teljesen elvette az eszét, és egész órán le sem vette a szemét róla. Imádta azt a bájos mosolyt, amivel Temari felé fordult, miközben beszélgetett vele, és bármit megtett volna, hogy az ő jelenléte is ilyen mosolyt csaljon a lány arcára.

Elérkezett a szünet. Naruto általában ilyenkor enni szokott, mert imádja a hasát, de most mindenki meglepetésére a csengő megszólalása után kirohant a teremből.

Pár perc múlva a sulirádióban megszólalt Duffy előadásában a Mercy, a rádiós pedig bemondta, hogy ezt a számot Naruto küldi Hinatának.

Hinata ledöbbent. Az első gondolata az volt, hogy Naruto honnan tudhatja, hogy ez a kedvence. Elmosolyodott. Vajon mégis figyel rá?

A következő percben már egy másik hang szólalt meg benne. Eszébe jutott, hogy miért is haragudott meg annyira Narutóra.

„Hinata mindig mindent megbocsát” – hallotta magában újra a szőke fiút.

„Na ne! Azt hiszi, hogy ennyi, és én rögtön a karjaiban kötök ki? Már nem az vagyok, aki régen voltam! Ez nem fog meghatni! Ki tudja? Lehet, hogy csak véletlenül találta el a kedvencemet. Végül is elég népszerű szám” – elmélkedett.

Már indult is volna, hogy mindezt Narutónak is elmondja, de Temari megfogta a kezét.

– Hova mész? Ugye nem bocsátottál meg neki ilyen könnyen? – nézett rá.

– Dehogy! – mosolyodott el. – Épp ellenkezőleg, és ezt neki is el akarom mondani!

Temari szeme felvillant. Elengedte barátnője kezét.

– Akkor veled megyek, mert erre én is kíváncsi vagyok! – jelentette be, közben pedig fülig ért a szája.

– Rendben – mosolygott Hinata is. 

A többiek közül néhányan felkapták a fejüket, amikor meghallották ezt, és úgy döntöttek, hogy ők is velük tartanak.


A rádióhoz érve meglepő kép fogadta őket. Itachi éppen a falhoz nyomta Narutót, és kiabált vele.

– Ide figyelj, Uzumaki! Már a múltkor is nagyon felhúztál. Ne kísértsd a sorsodat, inkább válaszolj! Miért küldözgetsz számokat a barátnőmnek?

– Semmi közöd hozzá! Azt csinálok, amit akarok! – válaszolta Naruto, aztán ellökte magától Itachit, aki ennek hatására csak még jobban felhúzta magát. Villámokat szóró tekintettel akart ismét nekirontani a szőkének, de Hinata megállította.

– Hagyjátok abba! Én is itt vagyok! – förmedt rájuk.

A két fiú meglepetten konstatálta, hogy Hinata tényleg itt van. A vita hevében csak egymásra figyeltek, így eddig észre sem vették a körülöttük ácsorgókat.

– Ne haragudj, csak nagyon felhúzott ez a tetű! – mentegetőzött Itachi.

– Semmi baj, de ezt inkább hagyd rám! – válaszolta mosolyogva Hinata.

– Rendben – vigyorgott az Uchiha, aztán adott egy csókot a lánynak, és elment.

– Ide figyelj, Naruto! – fordult a szőke felé. – Ha azt hiszed, hogy ennyi elég a meghódításomhoz, akkor nagyon tévedsz! Tudom, hogy azért választottál engem Sakura féltékennyé tételéhez, mert én tűntem a legkönnyebb prédának, de már megváltoztam! Vésd ezt jól az eszedbe, és inkább válassz valaki mást! – Azzal fogta magát, és elindult a terem felé.

– Várj, Hinata! Teljesen félreértesz! – kiáltott a lány után, de Hinata válaszra sem méltatta. 

Amint beértek a terembe és elkülönültek a többiektől, Temari ujjongva fordult barátnőjéhez.

– Ezek szerint nem is hazudtál Inónak, tényleg a barátnőjének tart!

– Igen, ezen én is meglepődtem – válaszolta egy csepp lelkesedést sem mutatva Hinata.

– Most meg mi a baj? Miért nem örülsz? – csodálkozott a szőke.

– Nem tudom. Valószínűleg a helyemben most minden lány repesne a boldogságtól, de én egy kicsit elbizonytalanodtam – biggyedt le az ajka.

– Miért? Itachi szerintem nagyon aranyos volt.

– Éppen ez az, ami zavar. Túl jó hozzám, úgy érzem, hogy én ezt nem érdemlem meg.

– Miért ne érdemelnéd meg? – nézett rá értetlenül Temari.

– Mert én még mindig nem érzem azt, amit kellene.

– Ne félj, nemsokára te is fogod! – mosolygott Temari.

– Mi lesz, ha nem? Mi lesz, ha ő belém szeret, én pedig még mindig nem fogom viszonozni? – nézett kétségbeesetten barátnőjére.

– Ne idegeskedj ezen, Hinata! – ölelte meg. – Ez még csak annyit jelent, hogy adtok magatoknak egy esélyt. Ha nem szereted meg, akkor majd szakítasz vele, de ne rágódj előre ezen! Minden esély megvan rá, hogy minden jól alakuljon.

– Igazad van! – mosolygott Hinata.

– Tudom – vigyorodott el Temari is.

Ino a rádiós incidens után csak még jobban felhúzta magát. Itachi szájából hallani, hogy Hinata a barátnője, sokkal rosszabb volt, mint amikor reggel értesült róla.

Egy kanál vízben meg tudta volna fojtani a lányt, de nem tehette. Az első órán elég ideje volt rá, hogy átgondolja, milyen következményekkel járna, ha nekimenne.

Volt pár szaktanárija, amiért rendszeresen visszabeszélt a tanároknak, és a jegyei sem voltak fényesek. Vele ellentétben Hinata mindig kitűnő tanuló volt, tökéletes magatartással.

Ha összetűzésbe keverednének egymással, egyértelmű, hogy Hinatának adnának igazat a pedagógusok, ez pedig súlyosabb következményekkel is járhatna. Minimum igazgatóit kapna, de akár még ki is rúgathatnák.

Rájött, hogy a verekedésnél sokkal értelmesebb dolgot kell kitalálnia. Olyat, amit nem tudnak rábizonyítani.


A következő óra testnevelés volt, ami remek ötletet adott Inónak.

Amikor kint futottak az udvaron, eljátszotta, hogy vérzik az orra, és kikéredzkedett a vécére. A mosdó helyett azonban az öltözőbe ment, és eldugta Hinata ruháit a takarítószertárba.

Miután végzett, visszaballagott az udvarra. A még hitelesebb előadás kedvéért jajgatva folytatta a futást, és az óra további részében is zsebkendőt szorított az orrához.


A csengő megszólalása után a lányok lihegve sétáltak vissza az öltözőbe. Hinata nagyon dühös lett, amikor észrevette, hogy nincs meg a holmija. Rögtön tudta, hogy Ino keze van a dologban.

– Hol vannak a ruháim? – lépett oda hozzá ingerülten.

– Mégis honnan kéne tudnom, hogy neked hol vannak a cuccaid? – vágott vissza Ino.

– Amikor elindultunk az órára, akkor még megvoltak, most pedig már nincsenek. Csak te kéredzkedtél ki, szóval csak te tüntethetted el őket! – emelte fel a hangját Hinata.

– Én a vécén voltam, ugyanis vérzett az orrom. Egyáltalán nem érdekelnek a dolgaid – válaszolta a szőke tettetett felháborodással.

– Tudom, hogy te voltál, és azt is tudom, hogy miért. Azt gondoltad, ha tesicuccban kell maradnom, akkor majd nem fogok tetszeni Itachinak, de ki kell, hogy ábrándítsalak! Én még ebben is jobban nézek ki nálad! – hagyta ott Inót önelégült mosollyal.

– Beképzelt liba vagy! – kiabálta utána a szőke, de Hinatát nem érdekelte. Úgy érezte, hogy eléggé visszavágott az előbbi beszólásával.


A nap további részében Hinata elég kellemetlenül érezte magát, amiért sportcuccban kellett járkálnia, de ezt még véletlenül sem mutatta ki, mert nem akarta, hogy Ino örüljön. 

A suli utáni randit, amit Itachi kért tőle, persze elutasította, mivel alig várta, hogy hazaérjen és átöltözhessen, de ezt sem Ino előtt tette.

Tenten mosolyogva lépkedett a folyosón. A vasárnap délután járt a fejében, amit Nejivel töltött a vidámparkban. Nagyon jól érezte magát, szinte a fellegekben járt aznap. Kézen fogva sétálgatni, együtt hullámvasutazni és közösen vattacukrot majszolni mennyei élmény volt számára.

Könyveit szorosan magához szorította, miközben újra felidézte a csókokat és az öleléseket, amiket a fiútól kapott. Fülig ért a szája a boldogságtól.

Annyira elkalandozott, hogy észre sem vette, amikor Neji mellette kezdett sétálni. Csak akkor tért vissza a valóságba, mikor a fiú gyengéden megragadta a karját, és behúzta egy üres terembe.

– Iruka az előbb leszúrt, mert a múltkor meglátott minket a folyosón, így nem mertelek kint megcsókolni, de már nem bírtam tovább nélküled! – vázolta fel a helyzetet Neji, aztán egy szájrapuszi kíséretében megölelte szerelmét.

– De édes vagy! – mosolygott Tenten. Kezét a fiú nyaka köré fonta, majd közelebb húzta magához, hogy csókot válthassanak.

– Szeretlek! – súgta kedvese fülébe Neji, miután levegőhiány miatt szétváltak.

– Én is szeretlek! – válaszolta örömmámorban úszva a lány. Vallomásukat újabb puszik követték, egészen addig, amíg a csengő meg nem szakította idilljüket.