*Azt hittem huszonvalahány év alatt az ember birtokába jut annyi észnek és tapasztalatnak, hogy ne csináljon ilyen oltári hülyeséget, mint én az előbb. De ezek szerint én hatalmas kivételt képezek. Ekkora egy címeres ökröt, mint engem! Nem látott még a Föld ilyen marhát! Miért nem tudtam valami értelmeset mondani Leenek, amivel nem bántom meg ennyire? Miért pont nekem kellett egy ilyen lehetetlen lelki életet kifognom? Én szerelmes vagyok Sasukéba, Lee belém szerelmes, Sasuke pedig senkibe sem. Ördögi egy kör, és még így, felnőttként sem tanultam meg a módját, hogy kell kiszállni belőle. Habár ama elhatározásom, hogy így is úgy is meglágyítom Sasukét, egyértelműen bent tart a mókuskerékben. … Nem tudom mihez kezdjek most. Egy ilyesmit egy egyszerű bocsival nem lehet elintézni, a hosszú sajnálom monológ meg felesleges. Jaj Lee… miért nem tudsz kiszeretni belőlem? *



- Vigyázz Lee! – kiáltotta Sakura, de már túl későn. 
Az ellenséges ninja támadása telibe találta Leet, aki métereket repült hátra a hátába csapódó chakra gömbtől. 
- LEE! – rohant eszméletlenül fekvő bajtársa felé Sakura.
- Hová mész Pinky, mi még nem végeztünk egymással! – szólt utána kárörvendő mosollyal az arcán saját ellenfele, majd egy tövises csáppal a lány után kapott. 
Azonban Sakurát már nem lehetett ilyen pitiáner húzásokkal leteríteni. Már nem! Ahogy a csáp elérte őt, gyorsan félre állt, majd villámgyors mozdulatokkal a csáp egyik tövisére erősített egy robbanó cetlit. Amikor a fegyver visszaszállt használójához, a cetli működésbe lépett, és az iménti csatatéren álló két alakot elnyelte a robbanás felhője. Miután a füst által Sakura csekély ideig harcképtelenné tette őket, az előző porfelhőt dúsítva egy füstbombát is elhajított, ami szinte azonnal felrobbant, lila gázfelhővel bevonva a tisztást. 
- És most futás innen! 
Odaszaladt Leehez, majd felnyalábolta éledező társát, és amilyen óvatosan csak tudott, eltávolította magukat a két ninjától. 
Amikor már úgy találta, hogy elég messze kerültek tőlük, lassú, gyengéd mozdulatokkal leültette Leet a földre, hátát egy fának támasztva. Kézpecséteket formált, és elkezdte gyógyítani a fiú sérüléseit, amikből sajnos jó sok volt. 
„Túl erősek… Ennyi és ilyen sérülésekkel nem fog tudni újra ringbe szállni. A baj csak az, hogy sokáig már én se húzom.” – nyugtázta a helyzetet magában Sakura. 
Igen, nem voltak túl fényesek a kilátásaik. A ninják hajnalban támadtak rájuk, időt sem hagyva a felkészülésre, ráadásul nagyon erősek és fürgék voltak. Olyan technikákat használtak, amiket sem ő, sem Lee sem látott még soha. Nem kombináltak voltak, sokkal inkább felturbózták őket. 
„Az a gömb, amivel elintézték Leet, hasonlított Naruto Rasengan-jára. De vajon honnan tanulhatták meg az alap mechanikáját? Hiszen összesen 3 ember ismeri a technika fortéját, abból pedig már csak egy él. De nem csak ez, a többi is… mindegyikben volt valami ismerős, de az általam ismert alaptól teljesen eltértek a támadások! Így sincs ellenük sok esélyünk, hát még így, hogy még a támadásaikat sem tudjuk kivédeni! Eddig egyedül azt a tövist tudtam csak teljes egészében kivédeni. Ha ez így megy tovább, nagy bajban leszünk…”
- Sakura…chan… - szólalt meg akadozva Lee – Ne használj el… több chakrát. Így is… kevés van… Nem akarom, hogy bajod… essen. 
- Én is ezt szeretném, hogy ne essen bajod! Úgyhogy ne aggodalmaskodj hanem pihenj! – mondta határozottan Sakura, habár legbelül koránt sem volt ilyen biztos a dolgában. 
És ezt a fiú is látta. 
- Erősek, Sakura. Minden erőnkre… szükségünk lesz, hogy le…leszámoljunk velük. Te is tudod…
- Te csak ne beszélj többes számban! Nem engedlek vissza azokhoz a haramiákhoz! Túl sok sérülésed van, és az a legutolsó nagyon betett neked, úgyhogy ilyen hülyeségekre, hogy tovább folytatod a harcot, ne is gondolj!
- A Fiatalság… Forrón Gőzölgő Lávájának… semmi sem állhat az útjába, ha… a barátairól van szó – mosolyodott el Lee – Higgy bennem, Sakura-chan!
Sakura egy pillanatra lefagyott. Ránézett az előtte ülő, véres ruhájú fiúra. Hiába volt rajta a megannyinál is több seb, mégis a szemében látta az elszántságot és azt az utánozhatatlan csillogást, ami miatt Lee Lee volt. Ahogy elmélyedt gondolataiban, lelki szemei előtt a fekete íriszeket felváltotta egy égkék szempár, ami mindig, minden helyzetben rendületlen hévvel, boldogsággal és kedvességgel nézett rá. 
*Egy nap én leszek a legerősebb Hokage! Csak higgy bennem Sakura-chan!*
*Higgy bennem, Sakura-chan!*
„Hiszek bennetek” 
Nem is érezte, hogy az ő arcára is mosoly kúszik fel, de látva, ez az apró gesztus milyen lelkesedést öntött Leebe, még szélesebben mosolygott. Ha azt nem is tanulta meg, hogyan kezelje a szerelmi éles helyzeteket, egyvalamit megtanult. Méghozzá ettől a két fiútól. 
- Hiszek benned Lee, de neked is kell bennem! Orvosi ninja vagyok, úgyhogy ha azt mondom, hogy nem folytathatod a küzdelmet, akkor nem folytathatod a küzdelmet! Viszont ahhoz még biztos van erőd, hogy megcsináld a feladat rád eső részét. 
- A feladat rám eső részét? – kérdezte elkerekedett szemekkel Lee. 
- Igen. Van egy tervem, de csak akkor fog működni, ha te is segítesz. 
- Rendben. Számíthatsz rám Sakura! – ült feljebb a fiú egyre növekvő izgatottsággal és lelkesedéssel. 


„Hümm. Figyelemeltereléses módszer? Nem rossz, de egyszerű. Kíváncsi vagyok, hogy vajon mivel akarja elterelni a bili fejűről két A kategóriás ninja figyelmét?” – töprengett magában az Uchiha, aki egy nem messze álló fáról figyelte az eseményeket. 
Épp akkor érte el Sakura és Lee táborhelyét, amikor megtámadták őket a ninják. Nem avatkozott bele egyszer sem. Letelepedett egy fa koronájában és a levelek takarásának biztonságából figyelte a harc kimenetelét. Nem lepődött meg különösebben, hogy simán elbántak Leevel. Hiába, aki csak a rugdolózáshoz ért, annak nincs sok esélye egy olyan ninja ellen, akinek épp a két harcoló fél közötti bő távolság a fegyvere a másik ellen. Sakuráról azonban már nem mondhatta el ugyan ezt. Kellemesen csalódott látva, milyen ügyesen és fortélyosan védekezik Sakura azok ellen a technikák ellen, amiket még a számára is homály fedett. Addigi ismeretei alapján Sakura nem volt az a fajta lány, aki egy ilyen osztályú küzdelemben sokáig kibírta volna ájulás vagy komolyabb sérülés nélkül. Ám amit a lány az elmúlt percekben produkált… kimagasló teljesítményével elérte, hogy kivívja az utolsó Uchiha elismerését, ami pedig lássuk be, nagy szó volt. E különös rangot csak Narutonak és egykori ellenfelének, Sabaku no Gaarának sikerült kivívnia, senki másnak. Maga sem hitte volna, hogy egyszer majd a hisztis kis Sakura fogja tarkítani e rövidke lista terjedelmét. 
És ahogy nem tagadhatta, hogy a lány harci tudása sokat fejlődött, azt sem tagadatta, hogy nem csupán az erejének tetemes változása tetszett neki. Maga a Haruno is nagyon szemrevalóvá serdült azóta, mióta utoljára látta. A kissé még durva vonású, ámbár már akkor is tetszetős tini lányból mára egy komoly, érett, gyönyörű nő lett, aki úgy tűnt, érdemes a ninja címre. 
„Nem volt hiba, hogy eljöttem. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy mit talál ki a kis virágszál.” – húzódott szája egy halvány, de annál kárörvendőbb mosolyra. 

- Ez briliáns Sakura-chan! 
- Jó jó, csak ne kiabálj, vagy a briliáns tervemet velünk együtt fogják elhantolni – csitította buzgó társát Sakura, majd elővette a táskájában rejtegetett tekercset, és Lee kezébe nyomta. 
- Próbáld meg mind ezt, mind magadat épségben eljuttatni oda, rendben van? 
- Oké. A Fiatalság Forrón Gő…
- Tudom tudom, az FFGL-re mindig lehet számítani. De most indulj, vagy sohasem érsz oda! – pattant fel a lány, majd egy kis segítséggel Lee is felállt. 
A fiú sokat ígérően bólintott, majd elindult célja felé. Ahogy a távolodó bili fejű után nézett, Sakura egyre erősebbnek érezte magát. Ha Lee megtudja csinálni, akkor ő is!
- Nagyon vigyázz magadra Lee! – súgta halkan társa után, majd egy nagy levegőt vett, és futásnak eredt. 
Vissza oda, ahol az ellenség már türelmetlenül várta. 


Hosszú harc, elnyújtott küzdelem, heves indulatok, erős támadások…
„Nem fogja már sokáig bírni…” 
Sasuke egyre növekvő izgalommal lopakodott egyre közelebb a csata előre haladtával, mindvégig takarásban maradva, teljes titokban. Sakura a legelső pillanattól kezdve helyt állt a fronton, és látszólag cseppet sem érdekelte, hogy teljesen egyedül van. A fiút nagyon meglepte, hogy a második felvonásban a rózsaszín hajú sokkal jobban teljesít, mint az első színben. Sakura sokkal nagyobb hévvel és lelkesedéssel harcolt, mint először, ami meg is látszott. Az előkerülését követően alig pár perccel az egyik ninja már a porban hevert, s nem csak Sasuke volt azon a véleményen, hogy soha többé nem kel fel onnan. Ez hosszútávon ugyan jó volt Sakurának, társa elvesztése utolsó ellenségét vérszomjas vadállattá változtatta. Habár a lelki ereje meg volt hozzá, hogy folytassa, és szerencsés esetben megnyerje a küzdelmet, a testével már nem volt ugyan ez a helyzet. Egy jobban elfáradt, és ezt sajnos nem csak Sasuke vette észre. 
- Na mi van Pinky, kihagy a trafó? Kifogytunk a szuflából? – gúnyolódott a kék hajú nő rózsaszín ellenfelének. 
- Ne reménykedj! – sziszegte Sakura. 
- Akkor lássuk, hogy véded ki ezt! – kiáltotta a kékség, miközben pecséteket formálva megindult a Haruno felé. 
Sakura döbbenten látta a pecsétek végeredményét: ugyan az a chakra gömb volt, mint ami Leet is padlóra küldte. 
„Ha Lee nem tudta kivédeni…”
„… Ő hogy fogja?” – kérdezte magától Sasuke. 
Hibátlan fehér arcát félelem csúfította el. Igen, félt. Méghozzá attól, hogy Sakurának baja esik. 
A gömb egyre közelebb ért a zöld szeműhöz. Sakura felucsódva a döbbenetből megpróbált gyorsan pecséteket formálni… de mielőtt befejezhette volna, már késő volt. 
- SAKURA!!!


Sasuke csendben ült az ágya melletti széken, amin most a rózsaszín hajú lány feküdt, egyelőre eszméletlenül. Mindene piszkos volt, haja kócosan hullt az arcába. Az Uchiha tekintete újra meg újra végigsiklott az immár nővé serdült csapattársán. Gyönyörű volt… elképesztő… Még ilyen megviselt külsővel sem tudott más szót használni rá. 
De nem csupán a testét tartotta elképesztőnek. Magát Sakurát is. Elvégre ez a lány rábírt egy Uchihát, hogy saját életét is kockára téve megvédje őt egy halálos csapástól. Mindemellett azt is elérte, hogy a szív, melyet tulajdonosa is kőből hitt, megdobbanjon érte. Csakis érte. 
„Amikor azt hittem, hogy meghal, hirtelen erős fájdalom hasított a mellkasomba. Féltem, hogy a következő percben összeesik, és többet nem áll fel.”
Félszegen felemelte jobbját, majd gyengéden végighúzta ujját az alvó lány arcán. Különös bizsergést érzett azon a részen, ahol a bőrük összeért, ami lassan végighaladt egész lényén. 
„Sakura… Mit csináltál velem?”
- Sa…Sasuke…