Május 9.
22:10
Színház

   Másnap már próbáltunk is, de csak tíz óra után juthattunk be, ugyanis egész délután, egészen este fél tízig darabokat játszottak. Ráparancsoltunk a gondnokra, hogy vigye el a díszleteket, amit végül az igazgató is megerősített, nem lenne jó, ha szétrugdosnánk. 
   Első számként kicsit nosztalgiáztunk, egy nagyon régit énekeltünk el, amit még egy éve írtam. Nem akartam egyből letámadni őket az új számommal, ezért vártam, de mikor belekezdtünk volna, kinyílt az ajtó, és egy számomra nagyon ismerős alak lépett be. Mindannyian kővé dermedtünk, de ő nem zavartatta magát, feljött hozzánk a színpadra. 
    -     Rég nem láttuk egymást – szólt. Hát jó rég… az biztos, mégse változott semmit. Ugyanaz az unott arc, haját még mindig copfban hordta, a zsebre dugott kéz. Nara Shikamaru állt előttünk. Shikamaru Asuma halála után tűnt el végleg Konohából, azóta senki nem látta, semmi életjelet nem adott magáról. Ő és Temari egykor szerelmesek voltak egymásba, mégsem jártak. Enyhe oldalpillantást vetettem barátnőmre, aki úgy állt ott, mintha épp most faragták volna szoborrá. Nem lehet valami hétköznapi, ha a rég látott szerelme hirtelen felbukkan… Shikamaru most ránézett a lányra.
     -     Temari – lépett oda hozzá. Barátnőmnek abban a minutumban kitisztult a feje, és a fiú nyakába ugrott. Már azt hittem, kicsinálja, de örülök, hogy így kezdődik a dolog. Shikamaru bujkáló mosollyal ölelt vissza. Oké, emberek! Itt az ideje a próbának. Karin kétszer megköszörülte a torkát, mire Shikamaru elvált Temaritól, és hozzánk fordult. 
     -     Hogy mennek a próbák? – érdeklődött.
     -     Jól – vont vállat Neji. – Bár az elején Sasori és Deidara kiléptek. Vagyis nem az elején, néhány hónapja. Aztán bővültünk, most tízen vagyunk. 
     -     Kellemetlen. Tudtok a versenyről?  
     -     Mondták épp az előbb Sasoriék – felelte Suigetsu.
     -     Kellemetlen. – Ezt mikor hagyja abba? – Már egy ideje elkezdtünk ezt szervezni, de most gondok vannak, egy Gaara nevű fickó terjeszti, hogy meg kell menteni valami írónőt, aki állítólag leírja a jövőt. Nem sokan hisznek ne… basszus, ez kellemetlen! Elszóltam magam!
Meglepett, hogy nem csak mi tudunk erről. 
     -     Mi is tudunk róla, ne izgulj! – legyintett Tenten. Most Shikamaru lepődött meg, amin meg én döbbentem meg. Na, jó, most már elég!
     -     Értem – szólt végül a fiú. – Hát, ez kellemetlen!
     -     Befogod? – nézett rá Karin. – Zavarnak ezek a kellemetlen beszólásaid!
Elnevettük magunkat a többiekkel, azonban Shikamaru mintha meg sem hallotta volna.
     -     Szóval az a lényeg, hogy már sokan tudnak róla, hogy meg kell menteni Hinatát – jegyezte meg Suigetsu. A teremben néma csend lett.
     -     Hinatát? – kérdezett vissza Shikamaru. – Tudjátok, hogy ki az írónő?
     -     Aha – bólintott Suigetsu. – Itt van velünk!
Karin leütötte, mi pedig gyilkos szemekkel néztünk rá, mikor rámutatott Hinatára. Shikamaru ránézett a lányra.
     -     Te tényleg leírod a jövőt? – kérdezte megsemmisülten. Látszólag ő sem hitte el anno Gaarának, hogy létezik ilyesmi. Hinata végül bólintott. – Ez kellemetlen!
Még egy kellemetlen szó, és leütöm. Azt hiszem, a többiek fejében is ez járt, mert most mély lélegzeteket vettek. 
     -     Ugye nem mondod el senkinek? – lépett Temari Shikamaruhoz. – Hogy Hinata az az írónő.
     -     Nem.
     -     Már tök mindegy – jegyezte meg élesen Sasuke. – Az a fickó tudja, hogy kit keressen. 
     -     De legalább más ne segítsen neki – nézett rá Neji. – Elvileg csak ő, Gaara és mi tudjuk, hogy Hinatát keresi. 
     -     Nekem gyanús az a Tobi nevű fickó – szólt közbe Naruto. – Olyan furán nézett Hinata-chanra. 
     -     Chan? – Shikamaru értetlenül meredt barátomra. Ja, persze, ő nem tud róla, hogy ezek ketten együtt vannak!
     -     Együtt vannak – súgtuk oda Inóval. Shikamaru egy „most már mindent értek” arckifejezéssel bámult előre, Hinata pedig Naruto karjaiba simult. Rásandítottam Temarira, aki Shikamarut nézte, én viszont már úgy gondoltam, hogy ideje lenne próbálni. Helyre raktam az embereket, és mindenkinek odaadtam a dalszöveget – utolsó pillanatban raktam be a táskámba, mert ezek a hülyék elfelejtették. Shikamaru leült az első sorba, hogy meghallgasson minket, de leginkább csak Temarit figyelte. Suigetsu elindította a zenét, mi pedig énekeltünk. Ismét a fiúk kapták az első szerepet, én pedig ránéztem Shikamarura. Régi barátunknak látszólag tetszett a dal, vagyis nem tudom, mit jelent az nála, ha az arckifejezése kevésbé unott.

’Cause I, I never ever, ever, ever 
Thought that it would ever get better
’Cause I, I never ever, ever, ever 
Thought that it would ever get better
See I, I never ever, ever, ever
Thought that I could face this weather
But life
It will only get better
Trust me it will only get better

Május 10.
10:55
Narutóék otthona

   A nappaliban ültünk, és Hinata könyvét olvasgattuk – barátnőm megengedte kivételesen. Átfutottunk azokon a sorokon, ahol Shikamaru beállított a próbára, elmondta a dolgokat, és a próbát is részletesen leírta. Beszélgettem mostanában Hinatával, aki azt mondta, nem szereti már annyira a könyvét, mint régen. Amióta megtudta, hogy az összes borzalom, amit leírt, megtörténik, azóta teljesen elidegenedett tőle. Egyben már biztos volt: nem fog folytatást írni. Naruto lapozott egyet a könyvben, és mi fölé hajoltunk.

„Shigetaka Genji előtt állt. A rejtélyes fiú ismét megjelent az utcai versenyek szervezőinél. Már hetek óta csak ezt a versenyt szervezték, hogy végre, négy év után ismét megrendezhessék az utcai bandák küzdelmét. Ki énekel jobban, ez volt a lényege a versenynek. Nem számított, milyen műfajban nyomták a bandák, egy cél volt csak, hogy jó legyen. Genji hetekkel ezelőtt bukkant fel a szervezőknél, és minden más bandánál, egyetlen egy mondattal.

„Mentsd meg az írónőt, aki írja a jövőt!”

Nem egy támadást kellett Genjinek elviselnie, sokan nem hittek neki. Sőt, senki nem hitt neki. 
   - Csak hogy tudd! – szólt Shigetaka felé. – Nem akarom, hogy a nővéremnek csalódást okozz! 
   - Nem hiszem, hogy fogok vele találkozni – jegyezte meg Shigetaka. 
   - Visszajöttél Konohába – morogta az előtte álló fiú. – Tomiko az utcai élet szereplője. Te szervezed a versenyt. Biztos fogtok találkozni, és akkor visszatérnek az emlékek. 
   - Szeretem őt! – nézett fel Shigetaka. – Még ennyi idő után is.
   - Látogasd meg! – mondta Genji. – A színházban kell most lennie. 
Shigetaka nem felelt, csak beszállt autójába, és elhajtott. Genji nem nézett utána, helyette otthonába indult, és nővérére gondolt. Gondolataiba mélyült, elmerült a végtelenség örvényében, kígyó módjára tekeregtek fejében a gondolatok, erősen szorították őt. Még akkor sem eszmélt fel rendesen, mikor otthona utcájában járt. Tovább elmélkedett azokról a dolgokról, amikről tudomást szerzett, amiket kiderített az írónő támadójáról. Arról az eszement gyilkosról, aki nem csupán szórakozásból öl, de nem is bérelték fel. Azonban nem saját érdekei hajtják, hanem a világ sorsa aggasztja őt. De ezért ilyen szörnyű lépésre vetemedni… El kell mondania valakinek, mit tud, de kinek? Nővérének nem akarja, ő mindig is kiakadt az ilyesmin. 
   A házhoz lépve borzongás futott végig karjain, és már érezte, hogy valami nincs renden. Sötét gondolatokat érzett a ház tájékán, és halkan lépett be a házba. Koromsötétség fogadta őt, semmi nem világított a házban. Genji tudta, hogy Tomiko most nyugtalankodna, de ő nem érezte furcsának a helyzetet. Épp ellenkezőleg: pontosan ezt várta, de arra nem gondolt, hogy ilyen hamar elérkezik a vég. Baki nem tartózkodott házon belül, ez megnyugtatta.
   - Gyere elő – szólt mély hangján. – Már vártalak!
   - Tudom. – A hang a konyha felől érkezett. – Én is vártam ezt a pillanatot. 
   - Elköveted életed első ok nélküli gyilkosságát, vagy nekem is van egy halálos bűnöm? – kérdezte Genji csevegő hangon, mintha egy teadélutánra gyűltek volna össze. 
   - Neked nincs halálos bűnöd – mondta a másik. – Csupán túl sokat tudsz. 
   - Miből gondolod?
   - Tudom, hogy szaglászol utánam. Csak azt nem tudom, hova rakod őket. 
   - Nincsenek ebben a házban. Féltem, hogy Baki vagy a testvéreim megtalálják. Nem akartam kockáztatni.
Genji hangja továbbra is higgadt maradt, a szobában tartózkodó másik férfi nem tudta kivenni belőle, hogy hazudik-e. Morgással adta tudtára, hogy nem elégedett meg a válasszal, majd hirtelen éles penge törte meg a csendet. 
   - Nekem elárulod? – kérdezte. 
   - Nem. – Genji kész volt a válasszal, határozottan felelt. – Előbb-utóbb a bizonyítékaim nélkül is rájönnek, miért is ölsz ártatlan embereket!
   - Ők nem ártatlanok! – csattant fel a férfi. – Halálos bűneik vannak, szégyenítik az Istentől kapott életünket! 
Genji nem felelt, némán álltak a sötétségben, nem láttak semmit se, még a saját kezüket sem. 
   - Ölj hát meg! – tárta szét a karját. – Úgy is mindent megtudtam már, még csak egy valami van hátra: hogy legyen kire mindezt tovább raknom!
   - Nem lesz rá lehetőséged! Megtalálom a bizonyítékokat, és megsemmisítem őket! – szólt a férfi. Genji nem válaszolt, behunyta a szemét, és várta a megváltó halált. A másik lesújtott, és hirtelen minden csendbe borult. A férfi egy elégedett morajjal távozott a házból, bele a kinti világba. Genji holtan feküdt előszobája padlóján, szája széléből folydogált a vér. Utolsó gondolata a rég elvesztett szerelme volt, és boldogsággal töltötte el a tudat, hogy valahol máshol ő vár rá, hogy ismét egyek legyenek.”

Némán meredtünk előre, egyikünk sem bírt megszólalni. Gaara… meghalt? Alig bírtam feldolgozni ezt a tényt, és már csak arra eszméltem, hogy Temari felzokogott. Szemem sarkából láttam, amint Ino és Tenten átölelik a vállát, barátnőm pedig tenyerébe temette az arcát, úgy zokogott. Sós könnyei kifolytak ujjai között, és csak rázkódott a sírástól. Karinnal még mindig a könyvre meredtünk, arra az egy mondatra, amikor holtan feküdt a padlón. Ránéztünk Hinatára, aki szintén a sírás szélén állt. 
     -     Nem tehetsz róla, Hinata! – léptem a lány mellé. 
     -     Miért? – kérdezte síri hangon. Naruto vigasztalóan átkarolta vállát, és belecsókolt a lilás tincsekbe. – Miért kell ilyen borzalmakat írnom? 
     -     Nem a te hibád, Hinata – szólt Karin. – Ezt Temari is belátja. Nem tehetsz arról, amit két éve írtál!
     -     Ez volt a 113. oldal – szipogta Hinata. – A tizenhármas igazi balszerencsés szám. Utálom!
Vigasztalóan megveregettem a vállát, majd Temarira néztem. Ino és Tenten őt támogatva kísérték be a szobánkba, hogy levethesse magát az ágyra, és megsirathassa elvesztett öccsét. Láttam, hogy Neji telefonált. Lehajtottam a fejem. Mostanában nagyon komoly vagyok, nem is tudom, mitől van ez. Vagy attól, hogy Hinata megjelent az életünkben, vagy attól, hogy tényleg kezdek felnőni. Esetleg mindkettő. 
     -     Kakashiék megtalálták Gaara holttestét – szólt Neji. – Félbe volt vágva. 
Rámeredtem a fiúra. 
     -     Ezt Temari meg ne hallja – jegyezte meg Sasuke. 
     -     Félbevágva? – borzadtam el, és azon nyomban elárasztotta a képzeletemet mindenféle borzadály. Összerándultam. 
     -     Mekkora egy szadista az a fickó – mondta Suigetsu. – Mi van, ha Hinatával is ilyet akar csinálni?
Neji gyilkos pillantást vetett a fiúra, mikor unokahúga elájult borzadtában. Megremegtem a gondolattól, hogy vannak ilyen emberek a világon. Sőt, ez már nem is ember, egy elmebeteg őrült. De vajon Gaara mire jött rá? És milyen halálos bűnökről beszéltek? Furcsa érzés kerített hatalmába. Gaara nélkül a világ üres. Bár nem mintha eddig fontos szerepeket játszott volna, igaz, ez elég fontos. Neki sikerült rájönnie a gyilkos titkára, amit végül senkinek nem mondhatott el. De mégis mi lehetett az? Egész nap ezen törtem a fejem, de semmire nem jutottam, végül arra eszméltem, hogy kettesben maradtam Sasukéval. Mivel tőle egyetlen egy szóra sem számíthatok, ezért felálltam, és leültem a mellette álló fotelbe, majd behunytam a szemem. Szívem mélyén arra vágytam, hogy megszólítson, de végül felállt, és kiment a nappaliból. Erről ennyit.

Május 10.
23:50
Narutóék otthona

   Hinata a nappali kanapéján ült, könyvét szorítva. Szeméből továbbra is patakzott a könny, de nem is csak Gaara miatt. Nem ismerte a fiút személyesen, de ő védte meg őt, Hinatát. A másik ok pedig továbbra is azok a szörnyűségek voltak, melyet leírt. Alig merte elhinni. Amikor a könyvét alkotta, eszébe se jutott, hogy létezhetne ilyesmi. És lám… most még is létezik. 
   Hinata nem akarta elolvasni a könyvét, valami mégis rákényszerítette. Régen kívülről fújta az egészet, de most mintha minden kiment volna a fejéből, hogy újra kelljen keresnie. Ez is csak a sors szörnyű fintora. Végül felcsapta a könyvet a 113. oldal után néhánnyal. Ismét szörnyűségre számított, remegő kezekkel gyűrögette a lap sarkát.

„Sama már csak arra eszmélt, hogy Kazumi kirohan a teremből, és ő némi késéssel követte. Nem engedhette, hogy barátnője kimenjen a színházból. Egyfolytában csak az imént látott jelenet járt a fejében, és arra gondolt, hogy talán tévedett, és Kazumi valójában nem is szereti Sugitát. De a fiú viszont szereti őt, az imént csattant el első csókjuk egymással. Sugita kezdeményezte, és egy idegölő perc után Kazumi ellökte magától, és kifutott a teremből, Sama pedig követte őt. 
   Kazumi a mosdó melletti falnak támaszkodott, tenyereibe temette arcát, haja eltakarta azt. Sama odament hozzá, és megérintette a vállát. 
    - Minden rendben? – kérdezte. Kazumi bólintott, majd felemelte a fejét. 
    - Csak… - szólt habozva. – Nem hittem volna, hogy megérem ezt a napot. Hogy Sugita megcsókol – tette hozzá, látva Sama értetlen arckifejezését. 
   - Le sem tagadhatod, hogy élvezted – nevetett fel a lány. Kazumi elvigyorodott. 
   - Nem, valóban nem – kacsintott Samára. – Sama… azt hiszem, szerelmes vagyok!
Sama arcára hatalmas mosoly szökött.
    - Tudasd vele!”

Hinata arcára akaratlanul is mosoly szökött, amikor tovább olvasta ezt a részt. Végre valami jó is történik, gondolta magában. Elolvasta, amint Kazumi és Sama visszamennek a színpadra, és Kazumi megcsókolta Sugitát. És ez hamarosan meg fog történni. Legalább egy valami jó legyen ezekben az időkben. Hinata becsukta a könyvet, és letette az asztalra. Előrenézett, teljesen elbambult, azt sem vette észre, amikor Naruto leült mellé, és átkarolta a vállát. 
     -     Nem tudsz aludni? – kérdezte suttogva, mire Hinata összerezzent.
     -     Mostanában nem nagyon – vont vállat. – Inkább kiülök ide.
     -     És olvasod a könyved – folytatta Naruto. – Igazam van?
     -     Nem mindig – rázta a fejét Hinata. – De most igen. Szeretnék már egy kis boldogságot.
     -     És boldogság fog következteti?
Hinata felnevetett, mikor belegondolt, mi fog majd történni. 
     -     Azt hiszem igen, de nem árulom el neked – mondta. Naruto csalódott arcot vágott.
     -     Miért nem? – hajolt közelebb a lányhoz, aki erre elpirult, de nem válaszolt, csak egy csókot nyomott a fiú ajkaira. Az ő kapcsolatuk legalább boldog, ez is vigasztalta valamennyire. Ez még sem volt egy reménytelen szerelem.