Naruto meg sem mozdult, csak egy helyben állt és az ajtót bámulta. Nem tudta, hogy mennyi idő telt el azóta, hogy Hinata otthagyta, csak azt tudta, hogy beszélni akar vele.

„Nem érnék el vele semmit, ha utánamennék. Valószínűleg csak még jobban felhúzná magát, mert világosan megmondta, hogy most nem akar látni. Hagynom kellene, hogy megnyugodjon, és utána beszélni vele. Viszont ha most nem megyek be, akkor valószínűleg Itachi megint rányomul, azt pedig nem hagyhatom. Mit tegyek?” – gondolkodott Naruto.

Pár perc múlva a fiú legnagyobb meglepetésére kinyílt az ajtó, és Hinata lépett ki rajta. Naruto először nagyon megörült, aztán mikor meglátta, hogy Itachi is követi a lányt, lebiggyedt az ajka. Kétségbeesetten rohant oda Hinatához, és kérlelni kezdte.

– Ne menj el, beszéljük meg! Mindent félreértettél – kérte vágyai tárgyát elkeseredetten, de Hinata ügyet sem vetett rá. Sétált tovább Itachi mellett, mintha meg sem hallotta volna. Egy darabig az Uchiha sem törődött vele, de később idegesíteni kezdte.

– Nem látod, hogy velem van?! Kopj le! – förmedt rá Narutóra, aki legszívesebben nekiment volna, de tudta, hogy ha most verekedni kezd, akkor Hinata csak még jobban megharagszik rá. Ráadásul a fiú jól mondta, Hinata tényleg vele volt, és ez ellen nem tehetett semmit. Reményvesztetten nézte végig, ahogyan Itachi elindítja a motort, és elindulnak. 

– Merre menjünk? – kérdezte menet közben Itachi.

– Nekem mindegy – felelte Hinata.

– Rendben, akkor elviszlek a kedvenc helyemre!

Körülbelül húsz perc múlva egy közeli hegy tetején álltak meg. Hinata leszállt a motorról, és nagyon elcsodálkozott. Még soha nem járt ezen a helyen, de elképesztően gyönyörűnek találta. Egész Konohát be lehetett látni innen, és a város fényei csodálatosan ragyogtak az éjszakában.

– Hűha! Ez nagyon szép – mosolygott Hinata.

– Nem véletlenül szeretek kijönni ide – vigyorgott Itachi. 

– Biztos minden lányt felhozol ide.

– Te vagy az első, akinek mutattam.

– Tényleg? – csodálkozott Hinata.

– Tényleg – válaszolta az Uchiha, közben pedig mélyen a lány szemébe nézett. 

– Mivel érdemeltem ki ezt a megtiszteltetést? – kérdezte a lány félig nevetve.

– Nem véletlenül motoroztam éppen felétek a buli előtt. – Hinatának elkerekedtek a szemei. – Már régebben is figyeltelek téged. Tetszett, hogy te más vagy, nem olyan, mint a többi lány. Úgy vettem észre, hogy téged nem érdekel a népszerűség, ezért tudtam, hogy ha egyszer velem leszel, akkor nem kell attól félnem, hogy csak menő akarsz lenni.

Hinata szóhoz sem jutott. Soha nem gondolta volna, hogy valaki így figyel rá, azt meg pláne nem, hogy Itachi az.


Körülbelül fél óra múlva már a csillagokat nézegetve feküdtek Itachi kabátján, a földön. Hinata el sem tudott volna képzelni ennél romantikusabb programot, mégsem jött az a bizonyos szikra. Nagyon jól érezte magát Itachi társaságában, és nagyon vonzónak is találta őt, nem ezzel volt a baj, de hiába próbálta, nem tudta Narutót kiverni a fejéből. 

– Valami baj van? Olyan, mintha valahol máshol járnál – jegyezte meg Itachi.

– Nem, nincs semmi baj. Egyszerűen csak fáradt vagyok – hazudta Hinata.

– Értem. Akarod, hogy hazavigyelek?

– Jó lenne, köszönöm – mosolygott a lány.

Ino egyáltalán nem tudta jól érezni magát a buliján. Folyton csak Itachi és Hinata járt a fejében. Hihetetlen méreg töltötte el, amikor arra gondolt, hogy talán megint csókolóznak, vagy ami még rosszabb, annál is több történik köztük.

Próbálta magát azzal nyugtatni, hogy Itachi csak játszik a lánnyal, és miután lefekszik vele, dobni fogja, de belül érezte, hogy nem így van. Irigyen nézte a szerelmespárokat, akik körülvették, és egyedül érezte magát.

Legszívesebben sírni kezdett volna, de a vendégek előtt nem akart, mert nem ilyennek ismerték őt. Mindenki határozott és erős lánynak hitte, ezen pedig nem akart változtatni. Utolsó lehetőségként fordult az alkoholhoz, és annyit ivott, amennyit csak bírt, nem akart érezni semmit. 

Naruto hazament és megpróbált elaludni, de nem tudott. Hasonló gondolatok gyötörték, mint Inót, azzal a különbséggel, hogy őt nem nyugtatta volna meg, ha Itachi és Hinata között csak testi dolgok történtek volna. Sőt, úgy érezte, hogy meg tudná ölni Itachit, amikor arra gondolt, hogy esetleg csak kihasználja a szívének kedves lányt.

Ugyanakkor bűntudat is gyötörte, amiért csak most ébredt rá, hogy Hinata milyen nagy kincs. Bármit megtett volna, hogy visszapörgethesse az időt, de tudta, hogy nem lehet. 

Magányosnak és elhagyatottnak érezte magát, már az élettől is kezdett elmenni a kedve, de ekkor eszébe jutott Hinata mosolya. Az a mosoly, amit akkor látott rajta, amikor ma bevallotta neki, hogy fontos számára.

Ha nem lett volna az a félreértés, talán már rég együtt lennének. Ez a gondolat újra reménnyel töltötte el a szívét, és elhatározta, hogy küzdeni fog. Mindent meg fog tenni annak érdekében, hogy elnyerje szerelme szívét.

– Köszönöm, hogy elhoztál – mondta Hinata, miután leszállt a motorról. 

– Szívesen. Mikor láthatlak újra?

– Nem tudom. Holnap nem hiszem, hogy jó. Ki kell pihennem magam, aztán segítenem kell itthon, és még tanulnom is kéne…

– Akkor mit szólnál hozzá, ha hétfőn együtt mennénk suliba? Fél nyolcra eljövök érted!

– Rendben – mosolygott Hinata.

– Akkor ezt megbeszéltük – engedett meg magának Itachi is egy félmosolyt.

– Igen. Na, akkor én megyek is. 

– Várj! Jóéjtpuszit nem is kapok? – kérdezte tettetett sértődöttséggel Itachi.

– Szeretnél?

– Nagyon! – vigyorodott el. 

Hinata közelebb lépett a fiúhoz, és puszit nyomott az arcára, aztán már el is indult volna, de Itachi gyengéden megragadta a karját, maga felé fordította és megcsókolta. Hinata nagyon meglepődött.

– Jó éjt! – nyögte ki végül zavarában.

– Most már jó lesz – válaszolta a fiú, aztán megvárta, amíg Hinata beér a kapun, utána pedig elindult.

Reggel Hinata arra ébredt, hogy a párnáját ölelgeti, és Narutónak becézgeti. Amint rendesen magához tért, eldobta magától a tárgyat, felült az ágyon, és kezeibe temetve arcát jobbra-balra kezdte ingatni a fejét. 

„Ezt nem hiszem el! Én vagyok a világ legnagyobb hülyéje. A suli legjobb pasija velem akar lenni, én meg még mindig azzal az idiótával álmodom.”

Elment zuhanyozni, felvette az egyik otthoni ruháját, aztán lement a földszintre segíteni az anyukájának. Együtt készítették el az ebédet, evés után pedig felment a szobájába tanulni.

Miután végzett a leckéjével, áthívta Temarit, mert nagyon kíváncsi volt az ő estéjére is.

– Akkor most együtt vagytok? – lelkendezett Hinata.

– Igen. Miután vége lett a bulinak, hazakísért, és megkérdezte, hogy szeretnék-e a barátnője lenni, én pedig természetesen igent mondtam – áradozott Temari.

– Annyira örülök! – ölelte át barátnőjét Hinata.

– Én is, de most mesélj te! Nagyon megleptél mindenkit. Mi van veled és Itachival? – vigyorgott a szőke.

– Éppen akkor motorozott erre, amikor elindultam, és felajánlotta, hogy elvisz. Aztán a bulin is jól elvoltunk, de nem másztam volna így rá, ha nem lett volna Naruto.

– Miért? Mi történt? – csodálkozott Temari.

Hinata újra maga előtt látta Sasukét és Sakurát, ahogyan nyalják-falják egymást. Ismét elöntötte a méreg, amit előző este érzett, és az arca is megint vöröslött az indulattól.

– Ki akart kezdeni velem, én meg majdnem hagytam magam, de szerencsére megláttam, hogy miért. Összejött Sakura Sasukéval, szóval én csak pótlék lettem volna, abból meg köszönöm szépen, nem kérek. Nekem olyan fiú kell, akinek én vagyok a legfontosabb!

– Igazad van!

– Tudom, de azért nagyon kiborultam. Már éppen haza akartam indulni, amikor odajött hozzám Ino. Unalmas, stréber libának nevezett, és követelte, hogy szálljak le Itachiról.

– Ezt mondta? Mégis mit képzel ez magáról? – húzta fel magát Temari.

– Ezt. Képzelheted, hogy milyen ideges lettem. Úgy döntöttem, hogy megmutatom neki, hogy nem parancsol nekem. A többit már te is tudod – vigyorgott Hinata.

– A csókot tényleg láttam, nem volt semmi – nevetett a lány –, de azt még nem tudom, hogy hova mentetek utána.

– Elvitt a kedvenc helyére, és csillagokat néztünk.

– De édes! Ezek szerint akkor Itachi komolyan gondolja veled, nem? – mosolygott Temari.

– Azt hiszem, igen.

– És az akciódhoz mit szólt? – bökte oldalba barátnőjét a szőke.

– Nem hozta szóba, de amikor hazahozott, ő is megcsókolt engem.

– Na, és jól csókol?

– Igen, ezért nem is értem, hogy miért nem éreztem semmit – biggyedt le Hinata ajka.

– Ezt meg hogy érted? – húzta fel a szemöldökét Temari.

– Már attól majd ki ugrik a szívem a helyéről, ha Naruto véletlenül hozzámér, de Itachinál semmi ilyesmi nincs – sóhajtott.

– Biztosan csak idő kell – legyintett Temari. – Nem lehet rögtön kiszeretni valakiből és beleszeretni másba. Hidd el, pár hét, és azt sem fogod már tudni, hogy ki az a Naruto!

– Remélem, igazad lesz! 

– Mikor találkoztok újra?

– Hétfőn eljön értem, és együtt megyünk a suliba.

– De jó! Szerintem járni akar veled. Minden csaj téged fog irigyelni! – lelkendezett a szőke.

– Akkor nem baj, hogy vele megyek?

– Dehogy. Majd szólok Shikamarunak, hogy mi is menjünk együtt.

– Oké – mosolygott Hinata.

Hétfő reggel Hinata álmosan kinyomta a telefonján az ébresztőt, aztán visszafeküdt az ágyába.

Már majdnem visszaaludt, amikor eszébe jutott, hogy ma előbb kell elkészülnie, mert Itachi jön érte.

Kiugrott az ágyából, aztán gyorsan arcot és fogat mosott, majd kiválasztott – természetesen az új ruhatárából – egy fehér toppot, egy sötét csőfarmert és egy pár törtfehér magas sarkút.

Rápillantott az órára, amin huszonöt volt, majd berohant a fürdőszobába.

Megfésülködött, kifestette a szempilláit, aztán egy leheletnyi szájfényt kent a szájára, végül pedig fújt a nyakára egy keveset abból a parfümből, amit a buli előtt is használt. 

Még egy utolsó pillantást vetett magára az előszobai tükörben, aztán felvette a táskáját, és egy sietős köszönést követően már el is tűnt.

Itachi a motorjának támaszkodva várta. Sötétkék izompólót és gyárilag koptatott farmert viselt, aminek a zsebébe csúsztatta kezeit. Amikor meglátta Hinatát, félmosolyra húzódott a szája.

A lány nem tudta, hogy puszival vagy csókkal köszönjön-e neki, mert igaz, hogy már többször csókolóztak, de nem beszéltek még meg semmit. Végül a szájrapuszi mellett döntött, ami után az Uchiha gyengéden magához húzta és megölelte.

– Hiányoztál – súgta a fülébe.

Hinata kissé zavarba jött. Nem tudta, hogy mit mondjon erre, mert hazudni nem akart, de megbántani sem szerette volna a srácot.

– Örülök, hogy itt vagy – válaszolta végül némi gondolkodás után.

– Én is, hogy újra láthatlak. Indulhatunk? – mosolygott a lányra.

– Igen – vigyorodott el Hinata is, aztán felültek a járgányra.