- Egyszerű, de fontos feladat. Nem küldhetünk nagy kíséretet, azzal csak felhívnánk magunkra az ellenséges ninják figyelmét. 3 túl sok, egy túl kevés. Ha ti ketten mentek, az pont ideális lesz. Egy medi ninjanak és egy taijutsu mesternek ez nem jelenthet gondot. Itt van a tekercs, amit el kell juttatni Víz országába. Egy csapat várni fog titeket pontosan egy hét múlva. Ó, még valami. A biztonság kedvéért ne a ninja öltözéketeket vegyétek fel. Egyszerű, civil ruházat megfelel. Mehettek!
- Hai! 

*Nem hiszem el ezt a nőt. Rendben, ő a Hokage, a falu legerősebb ninjája, a világ legjobb medi ninje, a saké ivó bajnokság első helyezettje, de lehetne tekintettel rám is egy kicsit! Az életemből 3 teljes évet arra áldoztam, hogy bekerülhessek az orvosi kamarába, még hármat arra, hogy feljebb kerüljek ezekben a örökben, és MÉG hármat arra, hogy bekerüljek a leges legjobbak közé, Tsunade-sama bal oldalára, Chizunéval szembe. Összegezve 9 évemet szántam erre a nőre és a „karrieremre” bizonytalan időtartamú életemből, és a kinevezésem után egy héttel képes egy B szintű küldetést a nyakamba sózni. Néha komolyan el kell azon gondolkodnom, hogy nem ártott-e meg neki az a temérdek saké, amivel éjjel-nappal tömi magát. A dolog egyetlen jó része, hogy Lee is jön. Nem, téves, szó sincsen arról, hogy beleszerettem, csak hát nem minden nap találkozik az ember egy olyan sráccal, mint Lee. Naruto után nem hittem volna, hogy bármin is megtudnék lepődni, de ez a bili fejű határozottan úgy van bejegyezve nálam, mint MEGLEPETÉS. 
Na, mi kell még? Gyógyszer, balzsam, tapasz, fásli, krém, gyógyfüvek, mozsár, ecet, váltóruha, fegyverek… azt hiszem minden megvan. Fura. Hogy odavoltam, amikor megkaptam az első B szintű küldetésemet. Illetve… azelőtt is volt pár ilyen, de az sohasem indult komolyabb kihívásnak. Ugráltam volna örömömben, sőt, amikor hazaértem, ugráltam is. Sőt, emlékszem, még a szüleimtől is elbúcsúztam, mielőtt elmentem, azzal az indokkal, hogy hátha nem térek vissza erről a fontos küldetésről. Aztán mi lett a vége? Tipikus sok hűhó semmiért. A B szintű küldetés azt jelentette, hogy egy igencsak iszákos és éhes szájú királyi párt kellett hazakísérnünk, félpercenként megakadályozva, hogy az amúgy is túlsúlyos őfelségek kiürítsék saját kincstárukat mindegyik édesség illetve italboltnál. Nem került be ide a naplómba, annyi szent. De már megint csak üresen locsogok. Ezt egyszer még a naplóm is megfogja unni, arra mérget veszek. Csodálkozom, hogy nem kellettem akkor Sasukénak? Hát, most már annyira nem. Annyit beszéltem… csoda, hogy nem száradtam ki! Jézus Máriám, de elrepült az idő! 10 perc múlva kint kell lennem a főkapunál, különben Lee megöl. Kakashi-sensei mellett annyira hozzászoktam a késésekhez, hogy nem vettem észre, de én is gyakori késő lettem. Ó, hogy hányszor pöröltem emiatt az én „drága jó Kakash-san-ommal!” Na, de most aztán tényleg spuri, mert a Fiatalság Forrón Gőzölgő Lávája (ez az új dili) leszedi a fejem, ha nem érek oda időben. *

*Lábjegyzet:Naná, hogy nem értem oda időben…*

- Lee,ugye emlékszel mit mondott Tsunade-sama a viselettel kapcsolatban? – kérdezte Sakura a mellette lépkedő fiútól, miközben felfelé caplattak a domboldalon. 
- Persze, hogy emlékszem rá Sakura-chan! A Fiatalság Forrón Gőzölgő Lávája nem felejt!
- Oké… de ha az FFGL nem felejt, akkor miért jöttél a hivatalos jounin ruhádban? 
- Miért, ez nem jó? – kérdezte nagy szemeit még nagyobbra kerekítve a bili fejű. 
- A kérés civil ruha volt, vagyis olyan ruha, amit sima, nyugis, küldetés és háború mentes napokon veszünk fel. Neked nincs ilyened? – kérdezgette tovább a fiút egyre fogyó türelemmel. 
- De-de! Épp azért vettem fel ezt! – vigyorgott nagy bőszen Lee.
^^””

- Lee, neked kezeltetned kell magad. 
- Sakura-chan!!! Most miért vagy ilyen? – vágta be rögtön a durcát. 
- Tudod mit, felejtsük el. Most merre menjünk? 
A kérdezett levette tekintetét a szorosan mellette álló lányról és felnézett. Egy útkereszteződésnél álltak, ám táblát még elvétve sem láttak. S legnagyobb bánatukra az 5. nemhogy térképet, de útbaigazítást sem adott nekik arról, hogy milyen úton kell menni. 
- De most komolyan, ha így elérünk egy hét múlva Víz országába, akkor elhívom Narutot ramenezni – mondta Sakura nem kevés pesszimizmussal a hangjában. 
- Ne legyél ilyen letört Sakura-chan! Legalább edzünk egy jót! A Fiatalság Forrón Gőzölgő Lávájának és a Szépséges Rózsaszínhajú Istennőnek ez nem jelent gondot!
- Lee, csak MA hússzor megkértelek rá, hogy ne hívj így! – rivallt rá a fiúra Sakura ismételten növekvő agyvízzel. 
De Lee azonban fel sem vette a döh9s stílust, töretlen jókedvvel kezdett el menetelni a jobb oldali úton. Sakura tüntetőleg lemaradt tőle 10 lépésnyit. Egy kis idővel a fura öltözetű hátra fordult rózsaszínhajú társához. 
- Egyébként nagyon csinos vagy Sakura-chan! – bókolta enyhe pírral az arcán. 
- Kösz Lee! – szökkent a fiú mellé egy kedves mosoly kíséretében Sakura. 
Hiába, ő is csak lány, nem tud ellenállni a bókoknak. Még akkor sem, ha azt pont a kis Fiatalság Forrón Gőzölgő Lávája mondja. 

Amikor már az orruk hegyéig sem láttak a rájuk telepedő korom sötéttől, a két „utazó” úgy döntött, hogy letáboroznak egy biztonságos, csendes helyen, ahol eltölthetik az éjszakát. Kis keresés után sikeresen találtak is egy pont ideális kis tisztást, amit sűrű bozót vett körül, eltakarva azt az illetéktelen szemek elől. Míg Sakura felverte a ( az ő legnagyobb sajnálatára és útitársa legnagyobb örömére ) közös sátrat, addig Lee nekilátott tüzet rakni. Mindkét művelettel hamar végeztek, ami nagyon jól jött, ugyanis a rájuk ereszkedett sötétségen még a Byakugan is csak nehézkesen tudott volna átlátni. 
Elfogyasztva kis hipp-hopp vacsorájukat mindketten letelepedtek a tűz köré egy-egy takaróval egyetemben. 
- Olyan nyugodt a légkör. Az ember azt hinné táborozni jöttünk, nem pedig egy B szintű küldetést végzünk – jegyezte meg Sakura. 
- Igen. Épp ezért nem fog senki sem sejteni semmit. Ha pedig valaki mégis nekiállna kérdezősködni, akkor azt mondjuk, hogy friss házasok vagyunk és ez a nászutunk – duruzsolta Lee Sakura fölébe. 
- Álmodik a nyomor – tolta arrébb a fiút az ismételten zabossá vált hölgyemény. 
- Na Sakura-chan! Miért nem akarsz randizni velem? 
- Jaj Lee, ne nyafogj már! Ilyenkor pont olyan vagy, mint Naruto, ő nyaggat állandóan ezzel a randi dologgal. 
- De most komolyan – váltott komoly hangra a fiú. 
Sakura meglepetten fordult a szomorkásan kérdő arc felé. 
- Miért nem randizol velem? – tette fel újra a kérdést Lee, ezúttal mindenféle tréfa nélkül. 
- Hát… hát… én… tudod, erre nem olyan könnyű válaszolni… - kezdett bele a magyarázkodásba Sakura, ám fogalma sem volt, mit mondhatna. 
„Annak ellenére, hogy nem ÚGY szeretem őt, még nagyon jó barátom és nem akarom megbántani. Hiszen mégsem mondhatom neki azt, hogy…”
- Sasuke-kun miatt, igaz? 
E név hallatán kiszáradt a szája, a szíve pedig fájdalmas dobbanások egész sorozatába kezdett. 
- Nem, neki semmi köze ehhez… - mondta egyenesen a földnek. 
Nem mert Leere nézni. Ez annyira kínos volt… ennyire a veséjébe lát ez a fiú? 
- Ugyan már, Sakura-chan! – dorgálta szelíden a fiú – Ismerlek annyira, hogy tudjam, még mindig érte dobog a szíved. 
- Lee… - nézett fel rá könnyektől fátyolos tekintettel.
- Semmi baj! De tényleg! Megértem. Az igaz szerelmet nem olyan könnyű elfelejteni – mondta kedvesen, majd egy keserű mosollyal hozzá tette – Ugyan úgy nem tudod elfelejteni őt, ahogy én téged. 
Még sohasem hallotta ilyen szomorúan és komolyan beszélni őt. Nagyon fájt, hogy ezt kell tőle hallania és szerette volna megvigasztalni, de tudta, minden egyes szó időpocsékolás lenne. Lee átlátott a függönyön, ami eltakarta a azt a kissé zavaros részt, ami a kulisszák mögött bújt meg csendesen. 
Több szó nem is esett köztük aznap este. S ugyan Lee később mosollyal az arcán búcsúzott el Sakurától, a lány tudta, hogy ez nem több, mint a fájdalom grimasza. 

Azóta az este óta addig élt élete megszűnt létezni. Az eddig számára síri csönd, mely talán még a temetőkben sem fordul elő, most szinte összepréselte őt. Nem volt nyugta sem éjjel, sem nappal. Éjjel álmatlanul forgolódott az ágyában, nappal pedig állandóan fel-alá járkált kis földalatti birodalmában. Hideg álarcát ráncok és az alváshiánytól keletkezett árkok lepték el, melyek száma minden egyes csöndben, egyedül töltött perccel nőtt. Mióta Sakurával álmodott, nem lelte meg stabil helyét sötét, földalatti világában, s ez az érzés csak még jobban feltüzelte amúgy is paprikás kedvét. 
Egy héttel a rózsaszínnel színezett álma után Sasukénak már nem volt többé maradása. Kezdett besokallni az immár részévé vált hiányérzettől és a táskáktól a szeme alatt. Kötél idegzetei voltak, de valamiféle kegyetlen csoda folytán a rajta végbement hirtelen változásoknak sikerült teljesen kiborítaniuk idegileg. 
„Csinálnom kell valamit, különben őrülten fogok megrohadni ebben a patkánylyukban. De mit kéne tennem? Mit? Mit…?”
Minél többször tette fel a kérdést, annál világosabbá vált számára, hogy mi a nem biztos, hogy helyes, de szükséges megoldás. Bár hibátlan terv volt, egyetlen hibája azért akadt: sértette a büszkeségét. Ő, Uchiha Sasuke, akinek nincs szüksége senkire és semmire, nem keresheti fel azt a lányt, aki azóta a nyakán lógott mióta világ a világ! Ez egyszerűen abszurdum! Ám mégis, hiába viaskodott olyan hevesen a gondolat ellen, az idő múlásával egyre inkább hozzászokott a gondolathoz. Végül is senki sem tudná meg rajta kívül. Elmegy Konohába, körülnéz Sakura háza tájánál ( és ha már ott van, akkor esetleg Narutot meg Kakashi-senseit is megnézi ), aztán hazajön… pontosabban visszajön a dohos üregébe. 
Szám szerint a nyolcadik napon olyannyira megérett benne az elhatározás, hogy pár óra elteltével már bent járt az erdő sűrűjében. Olyan sebességgel szökellt egyik ágról a másikra, hogy szabad szemmel nem nagyon lehetett mást észrevenni, csak egy fehér cikázó foltot. De hát akinek az élete gyors rajtaütésekből és még gyorsabb menekülésekből áll, annak hamarosan normál tempójává válik az iram. 
Most, hogy lépésről lépésre közeledni érezte célját, felszínre bukkantak elfeledettnek hitt emlékei azokról az időkről, amikor még napjait a hetes csapat társaságában töltötte. Felrémlett előtte a Kakashi-sensei által eléjük állított vizsga lezajlása, az első komoly küldetésük a hídépítő védelmében, a chounin vizsga, amikor elhagyta a falut…

Talpa alól kisiklott az ág, és ő sebesen kezdett zuhanni a föld felé. Szerencsére sikerült elkapnia egy ágat, ami zuhanás közben épp útba esett neki és sikeresen visszatornázta magát a fák koronájához. 
„Ez mi volt?” – kérdezte egy hatalmas levegővétel után, hogy pótolja a hirtelen riadalom miatt távozó levegőmennyiséget a tüdejében – „Én…figyelmetlen voltam?Amiatt, mert eszembe jutott az az este?”
Ahogy ismét megjelent lelki szemei előtt a könnyektől csillogó zöld szempár és szomorú tulajdonosa, ugyan azt érezte, amit azután az álma után. Egy fájó, szűnni nem akaró érzés, ami olyan volt, mintha ezernyi apró jégdarabka áll volna bele a szívébe. Ismerős volt neki. Hasonlót érzett akkor is, amikor sok évvel ezelőtt Narutoval harcolt a Végzet Völgyében, és akkor is, amikor kiderült, hogy feleslegesen oltotta ki bátyja életét. Ez azonban mégis eltért tőlük. Volt benne valami, amit addig nem sokszor érzett. És azt is csak Sakura közelében. Tempója lelassult, ahogy egy kérdés szivárgott be az agyába.
„Mióta fontos nekem Sakura?”