Május 7.
14:49
Narutóék otthona

     -     Naruto-kun!
Hinata az ajtó előtt állt. Naruto épp készült menni dolgozni, ezen a napon délutános volt. A fiú most visszanézett a lányra. 
     -     Mi a baj, Hinata-chan? – kérdezte. Hinata arcára pír szökött. Naruto még sosem szólította Hinata-channak, ezt az érdemet eddig csak Sakura kapta meg. 
     -     Figyelmeztetni szeretnélek – suttogta zavartan. Naruto felé fordult, arcára értetlenség ült ki. – Olvastam ma, és úgy érzem, meg kell próbálnom figyelmeztetni téged. A csuklyás alak az életedre fog törni. Az enyémért cserébe. 
Naruto egy percig némán meredt Hinatára, majd elmosolyodva odalépett elé. Egyik kezét a lány derekára csúsztatta, aki ettől még jobban zavarba jött, a levegőt rémesen forrónak érezte.
     -     Ne aggódj! – mondta Naruto. – Tudok vigyázni magamra! És téged is megvédelek, bármi áron!
Hinata halványan elmosolyodott, Naruto pedig átölelte. Hinatát az ájulás kerülgette, mély levegőket vett, és visszaölelt. Hirtelen úgy érezte, hogy most nagyon boldog. Naruto erősen szorította, szinte ő tartotta talpon Hinatát. Végül vigyorogva elköszönt a lánytól, és távozott a háztól. 
   Hinata rávetette magát az ágyra, és a párnába fúrta fejét. El sem hitte, hogy Naruto megölelte őt. Közelről érezhette az illatát, mely oly’ bódító volt, Hinata úgy érezte, mintha kiugrott volna a világ legmagasabb tornyából, és csak zuhant és zuhant, végül pedig könnyedén ért földet. Egy végtelennek tűnő időszak, amikor csak Naruto karjaiban volt, aki őt szorította, teljes erejéből, mintha ez lenne az utolsó alkalom. És Hinata félt. Félt attól, hogy Naruto ebben az esetben még sem tud majd vigyázni magára. Nem akarta elveszíteni a fiút, a fiút, akit teljes szívéből szeretett, attól a pillanattól kezdve, hogy meglátta. Hinata mindig is hitt a szerelem első látásra kijelentésben, és már meg is bizonyosodott róla. A féltő aggodalma, mely üldözte Narutót, ott lappangott a levegőben, imádkozott érte, hogy semmi baja ne legyen. Még sem tudott megnyugodni. Naruto ilyenkor általában este tízig dolgozott. Hinata lelkét mardosta a lelkiismeret-furdalás, pedig nem volt miért kínoznia magát. Nem tehet erről az egészről. Csak Narutót akarom, gondolta kétségbeesett, és álomba ringatta magát.

Május 7.
21:57
Konoha utcái

   Este volt, az égen kirajzolódtak a csillagok, mindegyik fényesen ragyogott, de hogy mit hirdettek… azt senki sem tudta. Naruto a munkahelyéről indult haza, fejében mindvégig az hangzott, mit mondott neki Hinata. Már csak azért sem engedhette, hogy őt megtámadják, hogy Hinatának ne essen baja. 
   Kiűzve Hinatát gondolataiból, éberen ment végig az utcán, hogy hazajuthasson. Az út első fele zökkenőmentesen zajlott, leszámítva azt, hogy egy férfi majdnem lehányta, de még épp idejében félreugrott, de végül is jól haladt. Már csak néhány utcányira volt a házuktól, mikor valaki mögé ugrott. Naruto fejébe éles fájdalom nyilallt, és másodpercek alatt elsötétült a világ. Csak merült a végtelen feketeségben, és egy pillanatra minden problémáját elfelejtette.

*

   Irtózatos fejfájással ébredt, hunyorogva nyitotta ki szemét, de először csak rengeteg csillagok látott. A fejrázással semmit nem ért, ezért csak várt, hogy kitisztuljon a látóköre, mert egy pillanatra azt hitte, hogy az űrben tartózkodik. 
   A látókörébe azon nyomban egy sötét helyiség tolakodott be, talán egy pince lehetett. Naruto körbenézett, de csak a feketeséget látta, és azt a pislákoló gyertyát, ami egy asztalon állt. 
    -     Hol a rákban vagyok? – kérdezte, nem is várva választ. És nem is jött. A pince teljesen üresen állt, csak ő tartózkodott benne. – Most várjak, míg valami sárkány kiugrik a szekrény mögül?
Naruto lehajtotta a fejét, és Hinatára gondolt. A lány azt mondta, az ő életéért cserébe támadják meg. Nem engedheti, hogy Hinata feláldozza magát miatta. Neki gyerekeket kell szülnie, írnia kell egy rakás könyvet, és boldog életet kell hogy éljen. És hozzá menni valakihez… valaki máshoz – Naruto szomorúan lehajtotta a fejét erre a gondolatra. Hirtelen lépések hangját hallotta, és felemelte a fejét. A csuklyás férfi állt előtte, de most nem volt rajta a kapucni, arcát azonban eltakarta a sötétség, csak a fekete haját pillanthatta meg Naruto. 
     -     Ki maga? – kérdezte. A férfi ránézett, legalábbis Naruto ezt gyanította, mert még mindig nem látta az arcát. 
     -     Nem hiszem, hogy túl nagy jelentősége lenne, ha megmondanám a nevem – érkezett a felelet. 
     -     Szerintem meg igen is nagy jelentősége lenne – makacskodott Naruto.
     -     Nem vagy abban a helyzetben, hogy megmond, mit áruljak el.
     -     Na és?
     -     Fogd be, és akkor nem halsz meg!
     -     Kösz… - Naruto elfintorodott. – Csak én nem arról vagyok híres, hogy befogom a számat. 
     -     Akkor most a változatosság kedvéért próbálj meg nem híres lenni! – A férfi látszólag kezdett kijönni a béketűrésből, és ezt Naruto is észrevette, mert most egy vigyor szökött az arcára. 
     -     Egyébként miért rabolt el? – kérdezte csevegő hangon. – Tudta, hogy az emberrablást bünteti a törvény?
     -     Nem meg mondtam, hogy fogd be? – förmedt rá a férfi. – Nem tudok miattad koncentrálni. 
     -     Ó, hogy meditál? Valami hippi féle maga? – tettetett meglepődést Naruto. – Ezer bocsánat!
A férfi morgott valamit, majd leült az asztalához, és egy mappa tartalmát kezdte el kutatni. Naruto kivételesen csöndben maradt öt percig, majd megszólalt. 
     -     Elnézést – szólt. – Hogy szólíthatom magát? Már ha itt vagyok, és szólni akarnák magához, akkor nagy udvariatlanság azt mondani, hogy hé, maga! Vagy ilyesmi.
     -     Az is udvariatlanság, hogy nem hagysz dolgozni! – jegyezte meg higgadtan a férfi. 
     -     Dolgozni? – lepődött meg Naruto. – Mit dolgozik? 
Naruto látszólag cseppet sem zavartatta magát, de immáron beszélgetőtársa is higgadt volt. Nem förmedt rá áldozatára, csak ült az asztalánál, és olvasgatott, írt. Naruto fütyörészve kémlelgette a helyiséget, olykor-olykor megejtett egy-két mondatot, végül ismét megkérdezte, hogy hívják. 
     -     Az enyém Naruto – mondta. – És ön?
     -     Madara – sóhajtott végül a férfi. – Szólíts Madarának!
     -     Na, a végén remek barátok leszünk – vigyorgott Naruto. – És elárulná, hogy miért vagyok itt? Szóval, mi a célja velem?
     -     Tudod azt te is. – Madara nem nézett rá a fiúra, ami miatt Naruto csalódott lett, de legalább a nevét megtudta. 
     -     Őszintén szólva halvány fogalmam sincs – vont vállat. 
     -     Nem hiába – morogta Madara. – Szőke vagy!
     -     Ezt kikérem magamnak – fortyant fel Naruto. – Nem minden szőke hülye.
     -     Csak te.
Naruto elfintorodott, majd lenézett a testére. Testét kötelek szorították, és ezt csak most vette észre. Rásandított Madarára, aki most felállt, és felvette hosszú kabátját, csuklyáját az arcába húzta, majd ránézett Narutóra. A fiú hasa korgott egyet, jelezve ürességét, mire Naruto felnézett Madarára, és zavartan elmosolyodott. 
     -     Éhes vagyok, na! – méltatlankodott. – Haza akarok menni, finom rament enni! Ichiraku csinálja a legjobban, de Karin is tök jó szakácsnő. Na, ezt nem hittem volna, hogy kimondom!
     -     Fogd be! – rivallt rá Madara. – Addig nem mész el innen, ameddig az írónő be nem állít!
     -     És ha nem fog jönni? – kérdezte Naruto. A férfi felnevetett. 
     -     De, biztosan eljön – mondta. – Van egy gyöngepontja. Még pedig az, hogy szerelmes. 
Naruto nem szólt, egyre csak az utolsó szó járt a fejében. Szerelmes? Hinata szerelmes lenne belé? Boldog mosoly csúszott ajkára, de azon nyomban át is vette a rémület. 
     -     Miért akarja bántani? 
     -     Ahhoz semmi közöd, öcsi – felelte Madara. – Legyen elég annyi, hogy túlságosan nagy szálka a szememben. 
     -     De nem is ismeri magát! 
     -     Ő nem! De én igen! Meg fogom ölni. Ahogy megöltem azt a perverz disznót is!
Narutónak ez csak most jutott eszébe. Tök hétköznapian elbeszélgetett védelmezője gyilkosával, teljesen elfeledve Jiraiyát. 
     -     Hát persze… - nyögte. – Maga ölte meg Ero-sennint! Miért?
     -     Az sem tartozik rád! Nem tervezem, hogy ezt a játékot életem végéig folytatom, de végzek azzal, akik szúrják a szememet!
     -     Maga elmebeteg! – jelentette ki Naruto. – Teljesen elment az esze. 
     -     Lehet – nevetett fel Madara. – De legalább jól érzem magam!

Május 7.
22:12
Narutóék otthona

     -     Már rég itthon kéne lennie – fogta a fejét Temari. – Hova a francba tűnhetett?
A házban nagy szópárbaj dúlt. Eltűnt Naruto, általában tízkor már itthon van. Nem értettem, mi történhetett vele, de biztos voltam benne, hogy Hinata tudja. A lány most a nappaliban ült, könyvét lapozgatta heves mozdulatokkal, majd felállt, és elénk szaladt.
     -     Meg van! – mondta. – Narutót a támadóm rabolta el, egy pincében van a… nem írtam le pontosan a címet. Azt mondja, hogy… a Hokage irodája és Jiraiya háza között létrejött merőleges, ami délnek indul. 
     -     Muszáj neked rejtvényekben írnod? – kérdezte Suigetsu. Felnevettem, majd Konoha térképét bányásztam elő, és leintettem Hinatát, hogy ne olvassa tovább. Ezt nekünk kell megoldani. Délre húztam az ujjam Tsunade irodájától, Jiraiya házától pedig keletre. A két vonal találkozása egy épület volt: a könyvesbolt. Barátaimmal egymásra néztünk, majd Hinatára, aki megkereste a bizonyítékot.
     -     Aha, azaz! – bólintott. Nem totojáztunk, lábunkra húztuk cipőnket, és kiszaladtunk a házból, de előtte Neji Hinata lelkére kötötte, hogy ő ne jöjjön! A támadó őt akarja. Öt perces családi vita alakult ki a két Hyuuga között, amit végül Neji nyert meg – Hinata dühösen zárkózott be a szobába -, és elindulhattunk. Az utca végén állt a könyvesbolt, mely most zárva volt, és nekünk halvány lila gőzünk sem volt róla, hogy jutunk be anélkül, hogy lelepleződnénk. Na, most mi legyen?

*

   Hinata karba tett kézzel ült az ágyon. Nem értette, miért nem mehetett, és ez a könyvében is így állt, de Neji utolsó mondata után becsukta a könyvet, és eltette a szekrénye legmélyére. Nem akarta tudni, hogy van tovább, nem akart a könyv rabja lenni, az már így is hatalmába kerítette. Mintha saját lelke lenne.
   Megállás nélkül csak Narutóra gondolt, és arra, hogy mit tehet vele az a férfi. Csak ne bántsa! – fohászkodott magában, majd felpattant az ágyról, és járkálni kezdett a szobában. Pontosan tudta, mit kell tennie, csupán csak félt megtenni. A Naruto iránt érzett szeretete azonban felülmúlta félelmét: kiugrott az ablakon, és a könyvesbolt felé szaladt. Maga sem tudta, honnan jött ez a hirtelen bátorság, de szinte biztos volt benne, hogy ezt leírta évekkel ezelőtt a könyvébe. Azt is biztosan tudta, hogy Narutónak az ég adta világon semmi baja nem lesz, még is aggódott érte. Most érezte csak át, mit írt le a könyvében. Akkor nem érezte át a szereplők érzelmeit, de most, hogy mindez megtörtént vele, kénytelen volt belátni, hogy írni sokkal egyszerűbb, mint átérezni. A könyvében nem nehezedett rá Jiraiya halálának súlya, a félelem, hogy Naruto is meghalhat, és a rettegés, amit a csuklyás alak vált ki belőle. 
   A könyvesboltnál nem tartózkodott senki, Hinata töprengve nézett körül. Bár tudná, Hisae hogy mászott be a könyvesboltba. Hinata bemászott a kerítésen, és körüljárta a könyvesboltot, végül megakadt a szeme azon, amit keresett. Egy ütött-kopott ajtó, mely a raktárba vezetett, Hinata elmélete szerint. A pince pedig… nos, azt majd megtalálja.