Fák közt zuhantam lefelé. Az ágak végigkarcolták a bőröm vérző sebeket ejtve rajta. De ez érdekelt most a legkevésbé, agyam tekervényei ugyanis azon kattogtak, hogy hogyan kerültem ide, és hogy hogyan fogom ezt élve megúszni? Alattam egy fiú állt, és sikoltásomra (mert persze sikítottam) meglepetten kapta fel a fejét. A döbbenet ezer képe jelent meg az arcán. Azt hiszem ez volt az egyetlen érzelem, amit le tudtam róla olvasni. Tudtam, hogy rá fogok esni és már készültem is rá, de a fiú az utolsó pillanatban olyat tett, amire nem számítottam. Elkapta a kezem, de nem letett, hanem fordulatból vagy öt méterre elhajított, mint egy szemetet. Fájdalmasan nyekkentem az erdő talaján, de még mielőtt megmozdulhattam volna, egy kardot nyomott a torkomnak. Ijedten kaptam fel a fejem. Előttem állt, fekete haját kissé fújta a szél, ónix szemei bizalmatlanul, ellenségesen fürkésztek. Kábé úgy nézett rám, hogy: Ha megmozdulsz, megöllek!!

-   Ki küldött és mit akarsz?- kérdezte tőlem. A hangjától kirázott a hideg. Kérdése viszont nekem is eszembe jutatta az enyémet, ami ugyan ez volt. Tényleg, mit is keresek én itt? Felnéztem az égre és próbáltam kitalálni, ugyan is ezt én is szerettem volna tudni.

-   Válaszolnál végre?- bökött meg türelmetlenül a kardjával. De minek van ennek kardja?

-   Előbb vedd ki ezt az izét a képemből!- löktem meg mérgesen a tárgy hegyét.

-   Chh! Nem szeretem, ha hülyének néznek. Nem adok esélyt a szökésre. - Elővett egy kötelet a…… nem is tudom mijéből, és megkötözött.

-   Mégis mit művelsz?! - kiabáltam rá, és megpróbáltam kiszabadulni, de hiába. A kötél nagyon fura volt, meleget árasztott magából.

-   Hajlandó vagy végre beszélni?- kérdezte hidegen.

-   Nem küldött senki, és fogalmam sincs hogyan kerültem ide. Most boldog vagy?- már éppen válaszolt volna, de ekkor egy másik fiú érkezett. Szőke rakoncátlan haját, bár nem volt hosszú, a nagy lendülettől mégis dobálta a szél, kék szemei szemtelenül csillogtak. Teljes ellentéte volt az előttem állónak. Tátott szájjal bámultam, ahogy könnyed, két méteres ugrásokkal mellettünk termett. Úgy tűnt engem észre sem vett.

-   Héééééj, Sasuke! Minek sietsz te mindig ennyire?- Ekkor emelte rám tekintetét, ami barátságos volt és kíváncsian méregetett.

-   Mégis milyen ősember módszer megkötözni egy lányt Sasuke? Vagy ennyire nem tudsz udvarolni?- Kérdezte vigyorogva. Na, ha eddig biztonságban éreztem magam (nem igazán), akkor most már kezdtem félni, hogy mit terveznek ezek velem, de legnagyobb megkönnyebbülésemre Sasuke fejbe vágta a szőkét. Úgy látszik ő képes kiakasztani a feketét.

-   Nem akarok udvarolni te idióta! Megtámadott.

-   Támadt meg a halál, csak rád estem! Ha tehettem volna, a közeledbe nem jövök! – kiabáltam mérgesen. Még hogy én megtámadni valakit. Már a feltételezés is sértő.

-   Hűha, tüzes. Nem úgy viselkedik veled, mint a többi lány, aki meglát Sasuke. - böködte meg a szőke a fekete vállát.

-   Chh! Naruto, innen egyedül mész a küldetésre. Én elviszem ezt a lányt Tsunadéhoz.- morogta Sasuke.

-   Még valami. Észrevetted, hogy rózsaszín a haja?

-   Naruto! Menj már!

-   Igenis Főnök! – morogta a szőke különösen hülyén hangsúlyozva a főnök szót, majd eltűnt. Sasuke pedig elindult felém. Próbáltam hátrálni, de megkötözve nehéz.

-   Nézd, mi lenne, ha elengednél? Csak haza szeretnék menni. Azt sem tudom, hol vagyok, azt meg végképp nem, hogy hogyan kerültem ide. Kemény tíz perccel ezelőtt még egy folyóban fuldokoltam. Kérlek!

-   Nincs az-az Isten. Nagy hasznára válhatsz az anbunak. - mondta hidegen, mintha nem is az előbb öntöttem volna ki neki a szívemet. Ennyit arról, hogy vannak érzelmei.

-    Mégis miben? Egy szerencsétlenség vagyok. Semmi értékes nincs bennem.

-    Már hogy ne lenne? - kérdezte. Felkaptam a fejem. Ilyet még soha senki nem mondott nekem ezelőtt. Annyira meglepődtem, hogy nem álltam ellen, mikor a karjaiba vett.

 -   A Hokagét biztosan érdekli, hogy hogyan vagy képes elrejteni a chakrádat.

 -   A mimet? - már megint miről beszél?

 -   A chakrádat.

 -   Az mi?

 -   Chh!  Ne játszd a hülyét! Nem most jöttem le a falvédőről. Indulunk. - morogta és nekiiramodott, de valami hihetetlen sebességgel. A fák elmosódtak körülöttünk. Annyira megijedtem, hogy felsikítottam, és az ingébe fúrtam az arcomat. Meglepetésemre azonnal fékezett, és rosszallóan nézett le rám.

 -   Most meg mi van? Meg akarsz süketíteni?- kérdezte.

 -   Hogy a picsába képes egy ember ekkora sebességre? Nem lehetne lassabban?- kérdeztem vissza. Azt hittem, kinevet, de meglepetésemre csak megforgatta szemeit, és ezután lassabban futott. Egy kicsit.