Sakura:

Szegény leveleken jó sok feszültséget kellett levezetni. Egyrészről amit Sai okozott, másrészről meg
a Sasukéval folytatott röpke két perces szóváltás, ami rögtön vitába torkollott. Ez mindig így lesz? Ha
találkozunk, alig két perc után veszekedni fogunk? Remek heteknek, hónapoknak állunk elébe. Na, de
szerencsétlen leveleket dühösen sepertem a lombseprűvel, egy tuti: nem lennék levél.

Olyan húsz perc után már csillapodott a dühöm, végül teljesen lenyugodtam. Ebben a fázisban már
a sült húsok illata is érződött a levegőben. Ahogy a grill felé pillantottam, Naruto vigyorgó feje és
be nem álló szája volt, ami rögtön feltűnt. Hihetetlen, hogy ez mindig képes vigyorogni. Lassan a
látványtól rám is átragadt a szőke jókedve, de ez nem tartott sokáig, mivel Sai jelent meg mellettem.

- Segíthetek? – kérdezte kedvesen, mégis rögtön minden nyugalmam elszállt.

- Kösz, nem kell – vágtam rá morcosan, majd a gereblyével a fészer felé caplattam. Mikor
visszatértem, már Naruto, Neji és Kiba a zenével foglalatoskodtak. Sasuke épp a húsokat forgatta, és
Sai szerencsémre nem került a látóterembe. Alig egy fél óra alatt sikerült életre kelteni a lejátszót, így
zene hangjai szűrődtek az udvaron. A kedvem rögtön jobb lett, majd Inoval és Hinatával társalogtam.
Jól esett egy kis beszélgetés, és végre elmondhattam, hogy mennyire zavar Sasuke.

- Ugyan mi zavar benne? Tök szexi, mint egy félisten… Ráadásul tutira nincs csaja – mondta Ino.
Kérdőn pillantottam rá, mire folytatta. – Szerinted van csaja? Akkor tuti láttuk volna! És amúgy is, azt
súgja a megérzésem, hogy nincs. Szóval mozdulj rá! – adta ki a parancsot kissé részeg barátnőm.

- Jó, jó… – válaszoltam, majd Hinata szerencsére egy másik témával hozakodott elő, ami még nekem
is tetszett. Szőke barátnőm persze hamar megunta egy könyv taglalását, így magunkra hagyott.

- Sakura, beszélhetnénk? – lépett mellém Sai alig pár perccel Ino távozása után.

- Mit szeretnél? – kérdeztem fagyosan.

- Négyszemközt – mondta nyomatékosan. Halkan felsóhajtottam, majd követtem. Egy padhoz
vezetett.

- Mit akarsz? – vetettem oda foghegyről, miközben keresztbe font karral álltam előtte.

- Nem ülsz le? – nézett rám nyájasan. Hangosan fújtattam, de végül helyet foglaltam mellette.

- Most már mondd, hogy mit akarsz! – parancsoltam rá, mire csak elmosolyodott.

- Te nem változol. Ugyanaz a harcias és makacs ember vagy, mint akit megismertem… – mondta
elrévedve.

- Csak a lényeget… És remélem, nem akarod megint felhozni a járás dolgot, mert a véleményem
sziklaszilárd! – mondtam határozottan. Kifejezetten bosszús voltam, így nem volt erőm megválogatni
a szavaimat.

- Pedig arról szeretnék… – mondta halkan, mire elpattant egy ér vagy nem tudom mi. De elpattant, és
hihetetlenül dühös lettem.

- Nem! – vágtam rá mérgesen.

- De Saku… – kezdett bele, de félbeszakítottam.

- Nem – mondtam halkan. – Mit nem értesz azon, hogy nem? Már ezerszer elmondtam! – Az
indulatok fortyogtak bennem, így elég hangosan válaszoltam. Szinte üvöltöttem.

- Netán az új színésztől vagy ennyire elájulva? Sasuke, ugye? – tette fel a kérdést számonkérő
hangnemben.

- Nem! Nincs senki és semmi… Egyszerűen nincs meg az érzés, ami kéne! Érted?! – és itt tényleg
üvöltöttem. Már nem volt kedvem visszafogni magam. Miután sikeresen befejeztem a mondatomat,
elindultam a mentsvár felé. Ami a piásláda személyében lebegett előttem.

- Elfutni mindig könnyebb! – hallottam még Sait, de nem foglalkoztam vele, csak töretlenül haladtam
a célom felé. Úgy döntöttem, ami először a kezembe kerül, abból iszom. Szerencsémre vagy nem… ki
tudja, de rögtön a vodkás üveg akadt az ujjaim közé. Nem hezitáltam sokat, csak gyorsan öntöttem
egy szép adagot, majd amilyen gyorsan tudtam, megittam. Utáltam a vodkát, a kicsi is hamar
megártott, és ez most sem volt másként. Ahogy a hűvös folyadék végigcsúszott a torkomon, egyfajta
égető érzést hagyott maga után. Arcomra már az első kortyok után kiült a megszokott fintor, de
nem érdekelt. Csak ittam és ittam. Nem tudom, mennyit ihattam, mivel a sokadik vodka és sör
után minden homályos. Talán beszéltem Narutóval… Valami whiskyt kerestem, aztán képszakadás.
Csak arra ébredtem, hogy melegem van. Mikor kinyitottam a szemem, valami fűszeres illat csapta
meg az orrom, majd lassan felültem. A fejem rögtön elkezdett lüktetni, na ezért nem iszom. Lassan
körbenéztem, de semmi ismerőset nem láttam. Hol vagyok? Óvatosan talpra küzdöttem magam,
majd a fény irányába botorkáltam. Az ajtóból megpillantottam Sasukét, aki épp az egyik fotelban ült
egy pohárral a kezében. Valami aranyszínű folyadék volt benne.

- Mi a csudát keresek én itt? – kérdeztem értetlenül, miközben még mindig őt bámultam. Egy szürke
pólóban ült, ami kiemelte izmos felsőtestét. Kezében a whisky meg valahogy még szexibbé tette.
Éreztem, ahogy a vér az arcomba tódul. – Vagy te mit keresel itt? – faggattam tovább. – Mi a franc
történt? – mondtam már talán hangosabban is a kelleténél. Semmit nem értettem, mit keres itt
Sasuke? És hol vagyok?

- Először, ez az én lakásom, másodszor, elaludtál, és nem hagytalak a padon – közölte a szokásos
semleges hangszínben. – Ja, és enyhén becsíptél… – fejezte be halkan. Éreztem, ahogy arcomra kiül
a döbbenet. Mit csinálhattam… semmi nem rémlik… Remélem, nem mondtam semmi baromságot
Sasukénak.

- Igazán? – tettem fel hitetlenül a kérdést.

- Ja… – jött a rövid és tömör válasz.

- Bocsi, hogy problémát okoztam – motyogtam kicsit szégyenlősen. Fogalmam sincs, mik
történhettek, amikre nem emlékszem. – Megyek is, nem zavarlak tovább… Köszi, hogy vigyáztál rám!
– folytattam lassan, mivel elég nehezemre esett pont neki megköszönni valamit. Igazi bunkó, és most
tessék.

- Hm… – Na, megint itt a sokatmondó és megszokott válasz.

- Kitalálok – vetettem oda gúnyosan, de meg sem mozdult az apró célzásomra.

- Ja, gondoltam. – Nesze neked, udvariasság. Hihetetlen, alig két perce beszélünk, máris megint
felidegesített. Nem is mondtam már semmit, csak elbaktattam az ajtóig, majd egy „Jó éjt!”-et
kiáltottam vissza a vállam fölött, majd becsaptam az ajtót. Gyorsan átcaplattam a szomszédba,
majd sietősen kinyitottam az ajtót. Végre otthon voltam. Se Sasuke, se Sai nem idegesített. Csend
és nyugalom honolt a lakásban. A fejem fájt, lüktetett, egyszerűen kibírhatatlan volt. Sajnos nem
vehettem be gyógyszert, főleg ennyi pia után, meg amúgy sem szeretek gyógyszerhez nyúlni. Így
muszáj voltam fejfájósan beállni a zuhany alá. Először jó forró vizet engedtem fáradt tagjaimra, majd
a józanodás kedvéért a hidegzuhannyal is megpróbálkoztam. A karom tiszta libabőrös volt, mikor
kikecmeregtem a jeges cseppek forgatagából. Gyorsan felvettem a pizsim, majd rohantam a takaróm
alá. Mikor kényelmesen elfészkelődtem, a fejfájásom elkezdett csillapodni és a szárnyas álomtündér
is megjelent varázspálcájával, majd álomföldre repített.

Vasárnap reggel vagy pontosabban délelőtt úgy ébredtem, mintha az előző este egy kortyot nem
ittam volna. Kicsit lustálkodtam annak tudatában, hogy semmit nem kell csinálnom. Tizenegy
körül járhatott az idő, mikor megcsörrent a telefonom. A hirtelen zajra megijedtem, majd gyorsan
előkotortam a mobilom a farmerom zsebéből.

- Sakura Haruno, miben segíthetek? – vettem fel, miközben elterültem az ágyon.

- Szia Saku! – hallottam meg Hinata hangját a vonal túlsó felén. Kifejezetten vidám volt. – Hogy érzed
magad?

- Remekül! – válaszoltam az igazságnak megfelelően.

- És hogy jutottál az este haza? Sajnos Naruto már jönni akart haza, így tőled nem tudtam
elbúcsúzni… De azt láttam, hogy Sasukéval beszéltél.

- Hát, a hazajutást nem tudom, hogyan kiviteleztem – vakartam meg a tarkóm. – Csak annyit, hogy
Sasukénél ébredtem. Azt mondta, annyira részeg voltam, hogy elaludtam a padon, és nem akart
otthagyni.

- Húha… – hallottam meg a meglepett reakciót. – Komolyan? Sasuke nem hagyott a padon? Milyen
édes! – lelkesedett Hina.

- Én is meglepődtem… – mondtam lassan, bár a milyen édes résznél egészen más kép ugrott be.
Pontosan az, amikor whiskyt iszogatva megláttam, és az nem édes volt, hanem szexi. Na, de erre a
gondolatra gyorsan megráztam a fejem. Türtőztesd magad, Sakura!

- Na, de a lényeg, hogy élsz még – szólalt meg barátnőm pár pillanatnyi csend után.

- Élek – válaszoltam mosolyogva, bár ő ezt nem láthatta.

- Na, akkor holnap reggel találkozunk a kávézóban! – kezdett búcsúzni. – Szia!

- Rendben, szia! – azzal bontotta a vonalat, és hangját felváltotta az a kifejezetten irritáló sípolás.

A nap további részét semmittevéssel töltöttem. Szó szerint nem csináltam semmi értelmeset.
Csak tébláboltam a lakásban fel és alá. Néha megigazítottam ezt vagy azt, esetleg bámultam ki
az ablakon vagy szimplán fetrengtem az ágyban. Délután hamar besötétedett, így megint semmi
kedvem nem volt semmihez. Így végül, hogy csak csináljak valamit, leültem a nappaliban a kedvenc
fotelembe, kezembe vettem egy könyvet és nekiláttam olvasni. Vagyis úgy tettem, mint aki olvas,

mivel tekintetem az ablakot pásztázta, gondolataim pedig hihetetlen távlatokban jártak. Legfőként
az új színdarab járt a fejemben. Nagyon kíváncsi voltam Chiyo-sama új darabjára, és arra, hogy
nekem milyen szerepet szán. Persze itt rögtön beugrott szomszédom… Vajon megint vele kell együtt
játszanom? Hülye kérdés, hisz’ szinte biztos. Aztán ha egy romantikus darab lesz, az tuti, hogy
érdekes lesz. Egy jégcsap meg én. Vicces – gondoltam, majd hisztérikus nevetés tört ki belőlem.

Borongós hétfő reggelre ébredtem. Az eget hatalmas szürke fellegek csúfították, miközben a
szél erőteljesen fújt. Lassan ébredtem annak tudatára, hogy végre december van. Alig pár nap és
karácsony. Épp fogat mostam, mikor erre rájöttem, és rögtön megjött az életkedvem. Sietősen
öltöztem és készülődtem, majd mikor a kabátot és a sálat is felvettem, gyorsan indultam az ajtóhoz.
Ahogy kiléptem a közös folyosóra, nyílt a szomszéd ajtó is, és egy fagyos tekintetű Sasukéval találtam
szembe magam.

- Jó reggelt! – mondtam halkan, miközben bezártam az ajtót.

- Neked is – jött lassan a válasz, majd egyszerre indultunk meg a lépcső felé. Most komolyan ez
a citrompofa rontja el a reggelem, ami nagy nehezen, de jól indult? Halkan sóhajtottam, de nem
tudtam mit tenni, így elviseltem, hogy együtt vágunk neki az útnak. Útközben hatalmas szélrohamok
támadtak, és ezek persze szemből fújtak, hogy az ember csak lassabban haladhasson. Erőlködésem
közepette egyszer felnéztem a mellettem sétálóra. Őt láthatóan nem zavarta a szél, de még nem is
nehezítette előrehaladását. Ugyanolyan nyugodtan sétált, mint mikor a vásárlásból mentünk haza.
Szerencsére hamarosan feltűnt a kávézó, így végre nem kellett erőlködnöm, hogy előre haladhassak.
Barátságosan hívogatott a kivilágított kirakatával és a már messziről érződő fergeteges kávéillattal.

- Jó reggelt! – léptem be a küszöbön, mire Haku mosolyogva rám pillantott. Kissé ugyan lefagyott
a mosolya, mikor meglátta belépni mögöttem Sasukét, de nem tartottam semmi különösebbnek.
Biztos találkoztak már, és kitapasztalta bunkóságát.

- Szia Sakura! – köszönt a pincér, mikor a pulthoz léptem. – Máris készítem a kávéd – mondta, majd
pillanatok alatt megkaptam a szokásos adagom.

- Köszi – vigyorogtam rá, mikor végre átfagyott ujjaimat a forró kávé melegítette.

- Önnek mit adhatok? – fordult a mögöttem álló Sasukéhoz.

- Egy feketekávét cukor nélkül, elvitelre! – darálta gyorsan a szomszédom. Haku erre csak pislantott,
majd a második adag kávéval is gyorsan elkészült. Sasuke alighogy fizetett, egy halk köszönés
kíséretében kilépett az utcára.

- Ez kicsoda? – lépett mellém kedvenc pincérem.

- Sasuke Uchiha, ő lépett Gaara helyére – válaszoltam közömbösen.

- És milyen? – faggatózott tovább. Erre a kérdésre meglepetten néztem rá. – Mármint, milyen
színész? – javította ki magát, mikor meglátta döbbent pillantásom.

- Egész jó… Már pénteken játszott is, és a közönségnek láthatóan tetszett – vontam vállat. – Na,
de megyek, mert alig tudok haladni ebben a szélben – zártam le a témát. – Ha Narutoék jönnek,
mond meg nekik, hogy ne várjanak – utasítottam Hakut, aki erre csak bólintott. Nem is húztam az
időt, hanem sietősen léptem ki az utcára és indultam meg a színház felé. Sasuke még ott ácsorgott
a hatalmas ablak előtt és a cigijével babrált, ám eléggé nehezen ment neki, mivel egyik kezében
a kávéját tartotta, és a szél természetesen ellene dolgozott. Nem tudom, mi üthetett belém, de

egyszerűen elvettem tőle a kávéját, amin meglepődött, de végül sikeresen meggyújtotta a szájában
tartott szálat.

- Kösz – mondta meglepetten, mikor visszaadtam a kávét.

- Nincs mit – vontam vállat, majd újra nekivágtunk a színházba vezető útnak.

Tsunade a sorok közül várta, hogy mindenki a színpadon legyen. Természetesen páran megint
lustálkodtak vagy elaludtak, így várni kellett rájuk.

- Itt van már mindenki? – kérdezte idegesen Tsunade.

- Igen – hallottam meg pár hangot .

- Naruto? – Ezt mindig eljátsszuk. Főleg mivel a szöszi késése napi szinten megtörténik.

- Itt… vagyok – lihegett az említett az ajtóban.

- Akkor kezdhetjük. Shizune! Hívd be Chiyo-samát! – fordult a barna hajú nőhöz. Egy biztos, nem
lennék szerencsétlen helyében. Tsunade mindig őt ugráltatja… – Ti pedig jól figyeljetek – nézett
ezúttal a társulatra. – Chiyo-sama megírta az új darabot, amit külön személyenként rátok szabott. Így
elvárom, hogy mihamarabb bemutathassuk a darabot, és mindenki a maximumot nyújtsa.

- Jaj, Tsunade, ne légy velük ilyen szigorú, mert a végén kilépnek – nevetgélt az idős hölgy, mire
mindenki arcára mosoly kúszott. – Kedveskéim, figyeljetek, még nincs teljesen kész a darab, csak
nagyvonalakban, de az első jeleneteket elkezdhetitek próbálni. Azt szeretném, hogy először csak
barátkozzatok a szerepekkel. Shizune, lennél szíves kiosztani? – Azzal egy köteg papírt nyomott a nő
kezébe. Shizune lassan haladt az osztogatással, mivel névre szólóan kaptuk meg a lapokat. Mindenki
karakterének részletes leírása és jellemzése volt megtalálható a papíron.

- Tessék Sakura! – Végre én is láthattam a szerepem.

„Lilian: Haruno Sakura
Gazdag úri hölgy, jellegzetesen gőgös, fagyos és visszautasító. Mondatai semlegesek, érzelmeket
szinte nem is fejez ki velük. Tekintete fagyos, pillantásával az emberekben rekeszti a szót.

A darabban apjával bált rendeznek, ahol Leonardo is jelen van. A fiú szerelmes a lányba, de
természetesen Lilian ellenáll (természetéből adódóan). A felszín alatt ő is beleszeret a fiúba, de nem
meri kimutatni érzelmeit. Barátnője, Carla noszogatására végül elkezdi kimutatni valódi érzelmeit.”

- Ez biztos, hogy az én szerepem? – néztem Chiyora, aki mindvégig az én arcomat figyelte.

- Itt is valami félreértés lehet… – szólalt meg Sasuke is. Meglepetten kaptam rá a tekintetem, arcáról
tükröződött a tiszta értetlenség, meglepettség és még valami. Talán a szerep iránti utálat? Nem
lehettem benne biztos.

- Ne aggódjatok, kedveskéim – intett le minket Chiyo. – Mindent megoldok, hogy sikeresen játsszátok
a szerepeteket, egy amolyan kiképzésszerűséget forgatok a fejemben. – Éreztem, ahogy pupillám
kitágul meglepetésemben. – Ne aggódj, Sakura drágám, semmi komoly – mosolygott sunyin, így
rögtön éreztem, hogy komolyan forgat valamit a fejében. De vajon mit?