Sasuke:

- Te? – jött a kedves üdvözlés, illetve a felismerés.

- Én is örülök, hogy látlak! – válaszoltam lemondó sóhaj kíséretében. Nincs egy nap se, hogy nyugtom lehetne pinkytől… Miért is lenne? Még a földön ücsörgött, ezért segítő kezet nyújtottam, amit nem nagy örömmel, de elfogadott. Igazán fárasztó személyiség. Csak a jelenléte is leszívja az energiám. Miközben ezen gondolkodtam Sakura összeszedte a szétszóródott cuccokat.

- A lovagiasság a véredben van! – jött a csípős megjegyzés mikor végzett a pakolászással. Nem feleltem semmit, csak a gondolataimba mélyedve bámultam magam elé. Már pár méterrel előttem volt, mikor leesett a mondat jelentése. Sietősen lépkedtem utána, majd mikor beértem a remek beszólásának megcáfolására elvettem tőle két szatyrot. Arckifejezésére kiült a meglepettség, de nem foglalkoztam vele, csak tovább haladtam. Néma csend vibrált kettőnk közt.

- Te mit vettél? – hallottam meg kérdő hangját, ami ismét kirángatott gondolataim közül.

- Csak ami szükséges… - válaszoltam egyszerűen. Ez láthatóan nem tetszett neki, mivel egy apró szájelhúzás volt a válasz, de nem törődtem vele. Ahogy haladtunk az utcán kisebb tömegeket mozgósított a ragyogó idő, így lépten, nyomon sétálgató emberekkel akadtunk össze. Valahogy zavar, ha sokan vannak körülöttem, de szerencsére már kifejlesztettem a módszert, amivel kizárhatom a külvilágot. Most sem volt másként. Gondolataim közt búvárkodva azon agyaltam, vajon milyen darabot fogunk kapni. Abban biztos voltam, hogy valami igazán karaktereset, illetve személyiségez passzolót. De mégis miről fog szólni? Egy biztos; lesz benne romantika. Hisz a mai fiatalok imádják a romantikától csöpögő, szerelemmel átitatott, mégis vontatott és idegtépően reménytelen darabokat. Soha nem értékeltem az ilyen műveket. Ezekben nem is a romantika készített ki, hanem hogy a szereplők mindig annyira szerencsétlenek. Ezek a gondolatok már a társasház utcájában kerültek elő, így nem volt szükségem további elmélkedésre. Lassan haladtunk, de az még felrémlett, hogy Sakura egy próbálkozás után csendben maradt. Erre a gondolatra önkéntelenül is rá pillantottam. Láthatóan nagyon elgondolkodott, ami nem zavart. Sőt kifejezetten örömömet leltem a néma sétálásban.

- Felvisszük? – kérdeztem rá, mikor már javában lépcsőztünk. Arcára értetlenség tükröződött, majd pár pillanat alatt felmérte a helyzetet.

- Csak adjuk be Narutoéknak! – jött a válasz, majd a soron következő emeleten megálltunk. A megfelelő ajtón kopogtatott, majd egy meglepett Hinatával találtuk szembe magunkat. A fekete hajú láthatóan nem értette miért vannak ekkora csomagjaink. Majd pár mondat után kiderült, hogy nem is kellett volna vásárolni. A beszélgetés hatására a szőke is kifáradt, majd rögtön egy váratlan hírrel kezdte a beszélgetést.

- Sakura-chan, amúgy meghívtam Sait… - Na az ki a fene?

- MI? – szaladt ki élesen a mellettem álló száján. – Minek? – láthatóan akárki is ez a Sai, nem igazán kedveli.

- Csak eszembe jutott… - vont vállat az Uzumaki, ám ez láthatóan elég rossz ötlet volt. Sakura körül csak úgy tajtékzott a harag.

- Tudod, hogy én nem akarom! Hányszor mondtam, hogy ne hívd meg? – kérdezte halkan, de igazán dühösen.

- Jó, jó! – mormogta Naruto. - De azt mondta jön… - tette még hozzá olyan halkan, mintha egy kisegér cincogna.

- Nem igaz – sóhajtott.

- Bocsi! Ha akarod, felhívhatom, hogy ne jöjjön… - vetette fel a szőke, de pinky (igaz hogy örült az ajánlatnak) mégis elutasította.

- Hagyd! Majd csak lesz valahogy! – mosolygott keserűen, majd a lépcső felé indult. – Akkor háromkor az udvaron! – kiáltott még vissza, majd teljesen eltűnt.

- Mi van haver – fordult hozzám Naruto -, Sakura igába fogott? – viccelődött ám elég bénára sikerült.

- Nem. Csak összefutottunk. – Ez mennyire igaz, akár szó szerint is értheti.

- Akkor este grillezünk! – vigyorgott. – Hinával még veszünk valami piát, hisz úgy igazi a buli! – komolyan, mint a tizenhét évesek. Bár meg kell hagyni, igaza van.

- Ja… Akkor majd este! – biccentettem, majd ott hagytam. Lassan felkecmeregtem a lépcsőn, majd sikeresen beléptem a házba. Gyorsan elpakoltam a cuccokat, amit vettem, majd leültem az egyik fotelba és elővettem egy könyvet. Úgyis régen volt lehetőségem olvasásra. Már majdnem elolvastam a felét, mikor rájöttem, hogy éhes vagyok, és nemsokára menni kéne gereblyézni. Gyorsan összedobtam egy szendvicset, majd az órámra pillantottam. Már elmúlt három. Csak kibírnak nélkülem egy negyed órát. Futott végig az agyamon, majd nyugodtan elkezdtem enni. Hamar túlestem a rutinfeladaton, így nekiláttam a meleg holmi keresésnek. Egy vastag pulcsi és egy farmer mellett döntöttem. Mikor kész voltam kezembe kaptam a direkt az alakalomra vett whiskyt, majd lassan elindultam a gereblyézés színhelyére. Már a folyosóról láttam, hogy a társulat egy része ott volt, és szorgalmasan ténykedett. Amint közelebb értem Naruto rögtön észrevett, és odarohant köszönni. 

- Hali! Jó hogy jöttél – vigyorgott.

- Ja, hoztam whiskyt. Hova tegyem? – kérdeztem, mire Naruto csak kikapta a kezemből és egy a piák számára fenntartott ládába tette.

- Sasuke Uchiha… - ütötte meg a fülem, mire reflexszerűen válaszoltam.

- Itt vagyok – válaszoltam, miközben egy gereblyét elvettem a padhoz támasztott darabok közül.

- Te lejöttél? – jött egy ismételten kedves megjegyzés hőn szeretett szomszédomtól.

- Nem mondtam nemet! – válaszoltam érzelemmentesen.

- Azt nem… Csak egy nem tudomot, ami felér egy nemmel! – Ez sokat ivott? – ötlött fel bennem a kérdés, de látszólag elég józan volt.

- Mióta? – kérdeztem szúrós tekintettel, amit a smaragdok tökéletesen elhárítottak.

- Mióta? – ismételte meg kérdésem, miközben gúnyos hangsúlyom is tökéletesen másolt . – Mióta te vagy a megtestesült lovagiasság! – folytatta dühösen. Ez komolyan ezt fogja felemlegetni míg élek?

- Cöh… - ciccegtem, mivel nem volt annyi önuralmam, hogy hidegfejjel válaszoljak. Láthatóan vitatkozó partnerem is eléggé ideges volt, mivel arca teljesen elpirult, pupillája kitágult, ajkait enyhén eltátotta. Kitörni készült, de Naruto megelőzte.

- Mindenki munkára! Ma még grillezni is akarunk! – próbált véget vetni a vitának, ami mondhatni sikerült. Ám pár pillanat múlva is éreztem magamon a düh minden egyes jelét. Ami nem volt túl jó.

- Békén hagynál légy szíves?! – hallottam meg Sakura egyik igen indulatos és csípős kérését, ami sokkal inkább parancsnak hangzott. Szemem sarkából láttam, amint a fekete hajú idegen srác behúzta fülét farkát, majd a lehető leggyorsabban felszívódott a lány közeléből. Szerencsétlen bolond! Ha egy picit is ismerné a lányt, tudná, hogy ilyenkor legjobb módszer, ha hagyod lecsillapodni. 

Egy fél óra intenzív munka után, már alig volt lehullott levél a földön, így Naruto beizzította a grillt. Alig negyed óra múlva mennyei illatok töltötték meg a friss őszi levegőt. A nap még lágyan világított, igazán hangulatossá téve a délutánt.

- Kész az első adag – kiáltott Naruto egy húsz perces sütés után. – Aki éhes jöhet! – Természetesen Chouji (ahogy vártam) már ott is állt, tányérral a kezében. Ekkor döntöttem úgy, hogy nekem is elég volt a sok levélből, így letettem a gereblyét a többihez, majd odamentem Narutohoz.

- Hé, átvennéd egy kicsit? – kérdezte Naruto alighogy mellé léptem. 

- Persze – válaszoltam röviden, majd a kezembe nyomta a kis húsforgatót, amivel eddig bűvészkedett. Óvatosan beálltam a grill mögé, majd folytattam, amit a szőke rám ruházott. Persze a kicsiből elég sok lett, így a második adag megsült kaja után úgy döntöttem ideje inni valamit. Szerencsére a whiskym még bontatlanul hevert a ládában, így gyorsan kikaptam, egy pohár kíséretében és töltöttem egy adagot. Már csak az illata is isteni. Az első pár korty igazi életmentő volt a sok ácsorgás és grillezés okozta unalom ellen. Újabb adag sült hús került ki kezeim közül, mikor is Naruto megjelent egy hifi kíséretében. Nem messze a grilltől lepakolta, majd Neji és Kiba segítségével összeszerelték. Alig húsz perc múlva hangosan dübörgött a zene mindenki örömére.

- Sasuke! – állt meg velem szemben Ino, és próbálta túlkiabálni a zenét. Láthatóan volt már benne egy kis pia. – Istenien grillezel! Komolyan… Nem is értem mi baja van veled Sakurának. Én biztos örülnék, ha ilyen szomszédom lenne. – Komolyan, ez most próbálkozik? Szerencsére Tenten hamar elszállította a közelemből, amiért igazán hálás voltam. Következő nem kívánt társaságom a srác volt, akit Sakura a délután folyamán látványosan került, és miattam elég dühösen… mondhatjuk hogy rámorrant.

- És milyen a társulat? – kezdte normális hangnemben. Csak tiszta kíváncsiságot lehetett észlelni hangjában.

- Remek – válaszoltam nyugodtan. Utána még próbálta életben tartani az igen egyoldalú társalgást, de szerencsére hamar rájött, hogy nem vagyok vevő a dologra. Így tíz hosszú perc eredménytelen próbálkozás utána magamra hagyott. Mondjuk a beszélgetés annyira jó volt, hogy megtudtam ő Sai. De többre nem. Következő tíz perc megint nyugisan telt, aztán végre valahára Naruto is feltűnt, hogy átvegye a grillezést. Mondhatni jókor, hisz már csak egy adag volt, de az is félig megsült.

- Ideje volt – vetettem oda, talán kicsit bunkón is, de a szőke láthatóan nem vette észre a célzást.

- Ha sietsz, még láthatod Ino és Temari kisebb vitáját. Állati vicces. – Mintha érdekelne két liba veszekedése. De azért bólintottam, majd az üveg whiskyvel és a pohárral arrébb vonultam. Jobb magányosan szemlélni a társaságot, mint a középpontban lenni. Mindig is ez volt a mottóm. Egy padra telepedtem, kicsit messzebb a társaságtól. Pont olyan helyre sikerült leülni, ahonnan mindenkit tökéletesen láthattam. Naruto pár perc alatt befejezte a grillezést, majd egy pohárral a kezében ment vissza a társasághoz, akik beszélgettek. Egy másik csoport táncolt, míg néhányan láthatóan túllőttek a határaikon, pia terén. Mindenkit láttam, kivéve az idegesítő szomszédom, aki általában Hinata társaságában fellelhető. Persze a hiánya hamar megszűnt, hisz alig kétpadnyira ült Sai mellett. Láthatóan és hallhatóan veszekedtek.

- Mit nem értesz azon, hogy nem? Már ezerszer elmondtam! – üvöltötte szinte teli torokból. A választ nem hallottam, de láthatóan eléggé felidegesítette.

- Nem! Nincs senki és semmi… Egyszerűen nincs meg az érzés, ami kéne! Érted?! - Biztos nagyon pipa, és láthatóan nem az első menet. Ám mikor ez a kijelentés elhangzott, felállt és a piásláda felé vette az irányt.

- Elfutni mindig könnyebb! – kiáltotta utána Sai, majd minden előzetes búcsúzás nélkül az ajtó felé vette az irányt. Remek darab volt. Mint valami igazi szappanopera. 

Az éjszaka kellemesen lehűlt, igaz kissé hidegebb volt mint az eddigiek. A hold halvány fénye áthatolt a sűrű ködfátylon. A levegő tiszta, karcos mégis kellemesen jutott el tüdőmbe. Szerettem az ilyen estéket. Egyedül ücsörögni és elmélkedni, esetleg egy jó könyv és egy pohár whisky. Ebből szerencsére az első és az utolsó meg is volt. Egészen addig, míg Sakura fel nem bukkant egy pohárral a kezében és óvatosan mellém telepedett. Meglepetten vontam fel a szemöldököm.

- Naruto mondta, hogy te hoztál whiskyt. Gondoltam kérek egy pohárral, ha nem baj – mosolyodott el halványan. Az előbbi vita nyomai még élesen kirajzolódtak arcára. Aprót bólintottam a kérdésre, majd kezébe nyomtam az üveget. – Kösz. – Azzal öntött magának, majd villámgyorsan eltűntette. Meglepett, az hogy megjelent, de jobban az, hogy miután megitta a pohár tartalmát továbbra is mellettem maradt. Lábát felhúzta a padra, miközben térdét karjaival átfonta. Nem szeretem a társaságot, de mivel csendben maradt nem is zavart a jelenléte. – Bocs a délutáni kitörésemért – törte meg végül ismét a csendet. – Csak meglepett, hogy lejöttél – mondta egyszerűen. Tekintetem kíváncsian emeltem arcára. Szemei bágyadtan csillogtak, miközben orcáján piros folt díszelgett. Meglepő bocsánatkérését az enyhe részegségnek tudtam be. Újabb öt perc alatt megivott még két pohár whiskyt. Ekkorra biztos lettem benne, hogy részeg. Aztán mikor elkezdett csacsogni már semmi kétség nem maradt. – Utálom Narutót! – kezdett bele egy újabb egyoldalú beszélgetésbe. – Tudja, hogy nem szeretem ha Sai is jelen van egy bulin, ahol én is ott vagyok. Mindig próbálkozik… Levakarhatatlan típus, pedig a ma esti vitánk is nem először történt meg. Miért nem tudja feladni? – kérdezte meg hirtelen, miközben tekintetével engem pásztázott.

- Nem tudom – válaszoltam a valóságnak megfelelően. 

- Nehéz az élet… - fűzte hozzá egy halk sóhaj kíséretében. – De tudod mit nem értek? – nézett rám csillogó szemekkel, kipirult arccal. Nem válaszoltam, így lassan folytatta. – Miért is veszekszünk mi mindig? – kérdezte meg, miközben hátrahajtotta fejét, és az eget kezdte bámulni. Nem tudtam, hogy választ is vár, vagy csak költői kérdés volt. Hosszú percek teltek el néma csendben. A lassan kihalt udvart figyeltem, miközben egy újabb adag whiskyt öntöttem a poharamba.

- Kérsz? – kérdeztem meg halkan, mire nem kaptam választ. Erre csak megvontam a vállam; ha nem hát nem. Megittam a pohár tartalmát, majd Sakura halk fészkelődésére lettem figyelmes. Pár apró mozdulat, majd feje a vállamon landolt. Szemei csukva voltak, halkan szuszogott és néha megremegett a hideg szél miatt. Remek, és most mit kezdek vele? Óvatosan megrázogattam, de semmi reakció nem történt, kicsit megütögettem az arcát, majd megint semmi. Halkan káromkodtam magamban, majd óvatosan talpra küzdöttem magam. Szomszédom édesdeden aludt a padon. Újra körbekémleltem a terepet, de sehol senki.

- És még cipelhetem a legfelső emeletig… - sóhajtottam, majd karjaimba vettem, amit meg sem érzett. Nyugodtan fészkelődött, aludt, nem törődött sem a himbálózással, sem a néha hallható káromkodásommal. Ám a lépcsőzés során rájöttem egy újabb problémára. Hogy fogom bejuttatni a házba? Arról ugyanis fogalmam sincs, hogy hol a kulcsa. Talán Narutoék tudják… De nem hinném, hogy ajtót nyitnának, meg addig hova tenném pinkyt? Nincs más hátra, mint előre. Kivettem a kulcsom a zsebemből, alig pár perc alatt sikeresen ki is nyitottam az ajtót. Ugye egy 50 kilót tartottam közben, majd bent lefektettem az ágyra. Ennek is részegre kellett innia magát. Miután Sakurát elgardíroztam elővettem egy rendes üvegpoharat és töltöttem egy újabb adagot a kedvenc italomból. Már úgysem tervezek semmit a hétvégére. Nem tudom mennyit ücsöröghettem az asztal mellett, de egyszer csak a kedvenc jelenleg másnapos szomszédom jelent meg a szobám ajtajában.

- Mi a csudát keresek én itt? – kérdezte halkan, miközben egyik kezét a homlokára szorította. Tekintetével lassan végigvizslatott, arca enyhén elpirult, majd tekintetét elkapta rólam. – Vagy te mit keresel itt? – kérdezte hangosabban. – Mi a franc történt? – kérdezte egyre hangosabban, miközben szemei szikrákat szórtak.

- Először, ez az én lakásom, másodszor elaludtál és nem hagytalak a padon – jelentettem ki nyugodtan. – Ja és enyhén becsíptél… - tettem hozzá halkan. Arcára meglepett döbbenet ült, miközben végiggondolta a mondataim jelentését.

- Igazán? – kérdezte ismét halkan, hangja enyhén csodálkozó volt.

- Ja… - válaszoltam röviden.

- Bocsi, hogy problémát okoztam – motyogta halkan, majd az ajtó felé fordult. – Megyek is, nem zavarlak tovább… Köszi, hogy vigyáztál rám! – mondta lassan, éreztem a mondatokon, hogy csak nehezére esik kimondani.

- Hm… - jött a tőlem megszokott rövid válasz, hisz minek magyarázkodjak?

- Kitalálok – mondta érezhető gúnnyal a hangjában.

- Ja, gondoltam – válaszoltam, majd felhörpintettem a maradék italt a poharamból. Kicsit fárasztó volt ez a nő. Alig egy két perce ébredt fel, de máris kezd idegesítő lenni.

- Jó éjt! – csapta be maga mögött az ajtót, majd ismét csend telepedett a nyugalmas lakásomra. Végre minden olyan volt, mint ahogy én azt az elmúlt két napban megszoktam.