- Nem furcsa, hogy mi mindig itt futunk össze? – nevetett a vörös hajú.

- Túl furcsa – húzta el a száját. Bár nem látszott rajta, de nagyon nem örült ennek a véletlen találkozásnak.Sasori arckifejezése pedig megváltozott amint végignézett a fiún, aki tetőtől talpig festékes volt.

- Lila – húzta fel egyik szemöldökét – Ez lenne az új buzerátor divat? Nem csoda, ha nem tudod lefektetni, igazán szólhatnál neki, hogy más beállítottságú vagy..

- Inkább fogd be – Sasuke-tól jobbra is futott volna, de nem volt kedve elrontani a mai napon kialakult hangulatát.


- Eltelt 1 hét. Tudod, hogy ez mit jelent? – tért rá közös dolgaikra – Félidőt – adta meg a választ iménti kérdésére – És ahogy elnézlek, még nem volt meg.

- De már majdnem – a kijelentés meglepte a vörös hajút és ez az arcára is kiütközött. Nem akart hinni a fülének. „Már majdnem” – hallatszott Sasuke hangja a fejében, nem ilyennek ismerte a Harunot. Sasuke-nak már rég a haját tépve kellene kifutnia a világból nem pedig, azzal villogni, hogy már majdnem.

- Mitől vagy így ledöbbenve Sasori – a fekete hajú hangja hidegen, de mégis gúnnyal megtelve csengett.

- Nincs semmi – tért vissza a döbbenetből.

- Már megint hazudsz?! – a mondatot kérdésnek szánta, mégis kijelentésnek hatott – Tudom mi volt közted és közte. Nekem nem akadály, bármit is hittél.

- Ne siess el semmit, még nem nyertél.

- Pontosan… MÉG – emelte ki a lényeget.

* Lehet, hogy lebecsülte, ezt az egoistát, vagy csak Saku-t értékeltem túl, de még nincs vége. * – száguldott át Sasori elméjén – Ne szállj el magadtól, az is lehet, hogy ami köztetek történt csupán véletlen.

- Ha már a véletleneknél tartunk – bökött fejével a fiú háta mögé, ahol egy rózsaszín hajú lány sétált pont feléjük. Bár nem úgy tűnt, mintha látna is bármit. Már majdnem elsétált mellettük, mikor az utolsó pillanatban kiszúrta őket.

- Sziasztok – köszönt meglepetten, mégis kedves hanggal.

- Szia – viszonozták a gesztust, de a kedvességet ár nem tudták

- Ti ismeritek egymást? – értetlenkedett a lány.

- Ex osztálytárs és jó haver – érkezett a válasz Sasoritól.

- Kicsi a világ – nevetett a Haruno.

- Túl kicsi – jegyezte meg az Uchiha.

- Én azt hiszem, megyek – próbált szabadulni a feszült légkörből.

- Hazakísérlek! – csapott le a lehetőségre. Igaz, hogy kb. 20 perce jött el a lánytól, de ez részletkérdés.

- Nem szükséges.. köszi – ellenkezett. Vajon Sasuke hallotta már azt a szót, hogy magánélet?

- Ez nem kérdés volt – mosolygott a fekete hajú, nyilvánvaló, ezt megnyerte.

- Legyen. Akkor, szia Sasori – adott 3 puszit a vörösnek. Ha Sasuke szemmel gyilkolhatna ajjajj… Sasori nem rendelkezne fejjel az, biztos. Mit tesz a jó barátság. A vörös még nézte a két távozót, majd elindult az ellenkező irányba. 

A szellő, bele-bele kapott a rózsaszín hajba és a fekete tincsekbe is. A Sakura fák bódító illata töltötte be a parkot. Az út nagy részét néma csendben tették meg, nem igazán tudtak, mit mondani egymásnak.

- Gyönyörű – ámuldozott a lány, látván a lemenő nap fényeit, ami vörösre festett maga körül mindent. Egy pillanatra megállt és úgy nézte tovább

* Hát persze, Naruto is megmondta, szereti a naplementét és az éjszakai tájat * - jutott eszébe és egy remek gondolat fogalmazódott meg elméjében. Megragadta a lány kezét és futni kezdett, egyenesen a Sakura fák közé. Mintha, a világ elől futnának és soha nem akarnának megállni.

- Hová megyünk – kérdezte a lány, a levegőt már nehézkesebben vette.

- Te csak gyere – tért ki a válaszadás elől. Egészen addig futott, míg el nem érte a keresett helyet. Egy kisebb tó, valahol a park közepén lehetett. Kevesen tudnak róla, hisz akinek nincs kedve, vagy épp nem látja értelmét, az nem vág át a fák sokaságán és így feltáratlan marad a látvány. A víztükörben, még szebben ragyogott a lemenő nap. Sasuke leült az egyik fa tövébe, majd maga mellé rántotta a Sakura-t.

- Na, hogy tetszik?

- Egyszerűen fantasztikus – a lány smaragd szemében megcsillantak a napsugarak, ami a fiú figyelmét sem kerülte el.

- Az – jelent meg az arcán egy halvány mosoly. A mosoly talán őszinte volt, de a cselekedetei mögötti szándék már kevésbé. Igaz, hogy az érzései is közrejátszottak, de főleg a fogadás vezérelte. Együtt nézték, ahogy a nap a horizont mögé bukik és felváltja őt az ezüstösen csillogó hold és persze a csillagok. Sasuke elterült a füves földön és így bámulta tovább az eget. Sakura egy kis habozás után követe.

- Mit lehet ebben szeretni? – törte meg a csendet a fiú értetlen hangja. 

- Ezt, hogy érted? – kérdezett vissza a lány, majd tekintetét a mellette fekvőre emelte.

- Egyszerű égitestek – hangja most nem értetlen, inkább komor volt. Komolyan, egy kiskanálba több érzelem szorult.

- Ne mondd, hogy nem látod benne a szépet – a rózsaszín hajú visszaemelte tekintetét a fénylő homályra, de Sasuke tekintete, valahogy a lányon ragadt. 

- Épp ez a baj, hogy látom – sóhajtott mélyet, amit Saku csak megmosolygott. Az eget egy apró fénycsík szántotta végig. Sakura kezdte nehéznek érezni pilláit. 

– Mennünk kéne – suttogta halkan, majd erőt vet magán és felült. Későre járt és a levegő is lehűlt. Sakura-t kirázta a hideg, ez nem is csoda hisz egy toppot viselt, hirtelen arra lett figyelmes, hogy megszűnt a hideg és valami melegíti. 

- Búj bele rendesen – utasította a megszeppent lányt, kinek a vállain Sasuke sötétkék pulcsija pihent.

- De hát, és te? – nézett a fiúra, akin így csak egy rövid ujjú volt.

- Ne köss bele mindenbe. Vedd fel és kész! – Sakura belebújt a pulcsiba, mélyeket szippantott az anyagból, mely árasztotta magából Sasuke illatát.

- Gyere mennyünk – mondta a fiú, majd elindultak. Rövid séta után megérkeztek a Haruno házhoz.

- Jó éjt – köszönt el Sasuke, majd indult volna.

- A pulcsid – nyújtotta a fekete hajú felé – Köszönöm – Sasuke megragadta az anyagot és azzal együtt Sakura-t is magához rántotta. Ajkait a cseresznyepiros ajkakra tapasztotta. Egyre mélyítette a csókot, mintha nem lenne holnap, csak ez a pillanat…

- Máskor is – mosolygott majd már indult is. A ház ajtaja pedig lassan becsukódott, visszanézett és az iménti mosolyt gúnyos vigyor váltotta fel.