Aranypenna

Mielőtt bármit is küldenél, kattints:
Beküldési szabályzat
Fanfiction kifejezések
~ Hibabejelentő ~

Szerkesztők  Emilly
Elérhetőség: aranypenna.info@gmail.com
Facebook oldal:   Aranypenna (link)
Facebook csoport:   Aranypenna (link)
Nyitás: 2016.03.18.
Téma írás, olvasás
Régi designok megnézem
Grafika Ninaa
Kódok LindaDesign | GlamourFactory

 

 
Beszélgető
 
Írói kisokos
1. Alapok: helyesírás, lektor
2. Szóismétlések, szereplők gondolatainak szövegbe ágyazása
3. Vesszők 1.
4. Vesszők 2.
5. A történet kezdése, információadagolás

 

 
Ennyien jártatok itt:
Indulás: 2012-03-04
 

8. fejezet

Szerencséjükre ma csak három óra volt megtartva, ezért még csak két órát kellett a suliban szenvedniük. Abból a három órából egy, vagyis a most következő óra volt az, ahol a fiúk és a lányok össze voltak vonva. Most épp osztályfőnöki óra jött, ezért a saját termükbe mentek, ami az első emeleten volt. Megszólalt a csengő, jelezve a diákoknak, hogy ideje elfoglalniuk ezer éves padjaikat, és jót aludni; azaz figyelne az órán. A népes társaság pont a tanár előtt lépett be a terembe, s elfoglalták helyeiket. A felállás, vagyis a leülés a következő volt: NarutoxHinata, SasukexSakura, ShikamaruxTemari, GaaraxIno, NejixTenten, KankuroxMatsuri. Ez a hat páros elfoglalta az ablakfelőli padsort, és egyből dumálni kezdtek. Ekkor lépett be Karin és Sasori. Hűvös pillantást mértek a Narutoék felé, majd elfoglalták az ajtófelőli padsor utolsó asztalát. 
- Kíváncsi vagyok, hogy miről folyhat a duma – jegyezte meg Gaara, mikor megpillantotta, hogy Karin és Sasori összedugják a fejüket. Mereven figyelték őket egy darabig, majd ismét egymás felé fordultak. 
- Na, mit csinálunk suli után? – kérdezte Ino. 
- Hát, én szívesen pihennék egy kicsit – jegyezte meg Tenten. Ino rosszallóan elfintorodott, majd a többiekhez fordult. 
- Na, ötlet? – kérdezte ismét. 
- Én megyek vissza a kollégiumba aludni – nyújtózkodott Hinata.
- Ja, én is ezt terveztem – csatlakozott Shikamaru. Ino össze-vissza kapkodta a fejét két barátja között, majd lemondóan sóhajtott.
- Én Hinataval tartok – vigyorodott el Naruto, és átkarolta a Hyuuga vállát. 
- Aztán nehogy valami kárt tegyél benne – emelte fel a mutatóujját Neji, és villámló szemekkel Narutora nézett.
- Hülye, nem hiszem, hogy le fognak feküdni – ordította el magát Tenten.
- TENTEN – kiáltottak rá a barátai. Tenten zavartan nevetni kezdett, mikor körül nézett a teremben, és azt kellett észrevennie, hogy mindenki őket nézi. Valakinek megállt a kezében a ceruza, mások csak szimplán tátott szájjal néztek, valaki a dühtől fortyogott. 
- Ööö… Épp egy darabot próbáltunk, senki sem fog lefeküdni senkivel, csak vicc volt az egész, nem történt semmi – nevetett zavartan. A teremre néma csend borult, majd mindenki egyszerre kezdett hangos sustorgásba kezdeni. Tenten leült, majd várta a halálos ítéletet.
- Szép volt Tenten – vetett rá szúrós pillantást Hinata. 
- Bocsi – hajtotta le a fejét a lány. Sakura vigasztalásképpen megveregette a vállát.
- Nyugi, remélem nem hitték el – nevetett fel. – Azt se tudják, hogy kiről van szó. 
Tenten felsóhajtott, majd megölelte a Harunot. 
- Hé, ő az én csajom – választotta el őket Neji és Sasuke. A Hyuuga Tentent húzta az ölébe és lehelt forró csókot ajkaira, az Uchiha pedig Sakurat. 
- És ha átmennék valakihez és társasoznánk? – vetette fel az ötletet Kankuro.
- Társas? – fintorgott Neji. Kankuro bólintott. 
- Mégis milyen társasra gondolsz? – kérdezte Temari. – Mert csak neked lehetnek ilyen hülye ötleteid. 
Itt elmosolyodott, majd érdeklődve figyelte öccsét. 
- Hát… - Kankuro zavartan megveregette a tarkóját. – Nem tudom, van egy játékom, Jungle Speed-nek hívják, tök baró játék, csak az a baj, hogy itt a nők elég agresszívek. 
- Mer? – kérdezte Naruto.
- Abban a játékban egy fa akármi van, és azt kell elkapdosni gyorsan – magyarázta Kankuro. – És, ha a lányok nyúlnak érte, tuti kórház lesz belőle.
- Éljen, akkor játszunk azzal – ugrándozott Ino. A többiek fején megjelent egy kövér vízcsepp. 
- Hát, szerintem jó ötlet – vont vállat Matsuri és Sakura. Sok bólintás következett, majd előrefordultak, ugyanis belépett az osztályfőnök, nevezetesen Kakashi. 
- Sziasztok, gyerekek, remélem jól telt a nyaratok – mosolyodott el. Az osztály bólintott, Naruték pedig csak szaporán bólogattak. 
- Akar valaki mesélni? – kérdezte Kakashi. Naruto egyből jelentkezett. Kakashi intett neki, hogy kezdheti.
- Ajaj – csóválta meg a fejét Sasuke, mire Sakura kérdőn pillantott rá. – Naruto meséje óra végéig eltart majd. 
Sakura csak elmosolyodott, majd tekintetét Narutora emelte. 
- Az egész úgy kezdődött, hogy Ino kitalálta, hogy menjünk el Hawaii-ra, a tokiói barátnőjéhez. Mi ezt tök szuper ötletnek találtuk, ezért hazaspuriztunk, bepakoltuk a cuccainkat, és mentünk a reptérre. Tök izgi volt, még sosem ültünk repülőn, és juhé!
- Csak a magad nevében beszélj – szólt közbe unottan Ino. Naruto egy szúrós pillantást küldött felé, majd folytatta beszámolóját.
- A legrosszabb az egészben, hogy mutogat is hozzá – kocogtatta meg Sakura vállát Temari. Sakura elmosolyodott, hisz ő is látta, hogy Naruto a repülő repülését mutatja. Sasuke csak a fejét fogta, Shikamaru aludt, Ino a könyvét olvasgatta, Matsuriék pedig hallgatták a szőke beszámolóját, hisz ők nem voltak ott, nem láthatták őket. 
- Aztán a repülőn megtudtunk, hogy Ino tokiói barátnője Sakura, aztán Sasuket is cukkoltuk… - folytatta tovább.
- Ezt kihagyhattad volna – morogta az említett. 
- Nocsak, miket tudok meg – nevetett fel Sakura. 
- Folytasd Naruto – szólalt meg Hinata, mikor észrevette, hogy Naruto csak vigyorogva figyeli Sasuket. Egyből észbekapott, kihúzta magát, és folytatta. 
- Oké, az unalmas részeket átugorva, leszálltunk Hawaii-on, és a part felé mentünk, mert Sakura állítólag ott volt. Mi ott megálltunk, és láttuk Sakurat szörfözni. Baromira jól csinálta, csak néztünk, tök jó volt, aztán kijött a partra, ott Sasorival beszélgettek, meg persze puszi is volt, meg minden…
Naruto ezeket gondolatlanul mondta, nem is törődve azzal, hogy egyesek jó nagy szemeket meresztgetnek, mások kuncognak, megint mások pedig ölni képes szemekkel néztek az Uzumakira. Sakura is közéjük tartozott. Felállt, és egy hatalmasat kevert le Narutonak. A szőke nem zavartatta magát, folytatta történetét egy púppal a fején. 
- Hol is tartottam? – kezdett el gondolkozni. Kakashi figyelemmel kísérte mozdulatait. Sasori és Karin is figyelték a fiút, hisz kíváncsiak voltak a részletekre, hátha találnak valamiféle gyenge pontot. Erre a célra Naruto kiváló eszköz volt, hisz az látva az előbbi esetet, bármit kikotyog. 
- Ja, ott tartottam, hogy a házban voltunk… - folytatta, de néhány mormolást halott maga mögül.
- Naruto, épp ott tartasz, hogy közeledek a cuccomhoz – nézett fel rá Sakura. A szőke zavartan megvakargatta a tarkóját, majd folytatta.
- Ja, oké, szóval, Sakura ment a cuccához, Ino felhívta, dumáltak, aztán ránk nézett, felénk szaladt, bemutatkoztunk egymásnak, hát ezek voltak az unalmas részek. Utána hazamentünk. Eszméletlen nyaralója van, tök szép, vagy százemeletes, kétezer szobával, mindegyikben van ötmillió franciaágy, hatszázezer fürdő, és tök jó – lelkendezett az Uzumaki. Barátaik a homlokukhoz csaptak.
- Naruto – kezdte higgadtan Temari. - Csak háromemeletes, öt szoba van, mindegyikben egy franciaágy, és egy fürdő szoba.
Naruto csak megrántotta a vállát, majd ismét csillogó szemekkel, Kakashi felé fordult. 
- Sakura elment vásárolni, mi addig megbeszéltük, hogy ki, kivel lesz egy szobában, aztán Tenten azt mondta, hogy üvegezzünk, de a többiek nem akartak, mindenféle okokat felhoztak, tehát nem üvegeztünk, helyette elmentünk kajakozni egy sziklához, ott bemásztunk, majd felmásztunk, aztán megnéztük a naplementét. Ino lecseszett, amiért nem hagytam, hogy Sasuke és Sakura megcsókolják egymást, aztán meg lementünk a partra, megnéztük, ahogy Sakura gyakorol, mert másnap volt valami verseny. Arra nem gyakorolt, ezért most pótolta be – magyarázta felettébb vígan. Kakashi csak bólogatott, Kankuro és Matsuri nagy szemeket meresztgettek. 
- Ezekre még emlékszik? – kérdezte Matsuri döbbenten.
- Ezekre még én is – mosolygott rá Gaara. A lány döbbenten nézett rá, majd ő is elmosolyodott. 
- Ezután jött másnap. Elindultunk a versenyre, de találkoztunk Tsunade nagyival, Sakura edzőjével, aztán Karinnal is találkoztunk, hát, nem volt épp kellemes beszélgetés – mondta nevetve. – Aztán többiek versenyeztek, mi sok sikert kívántunk Sakuranak, megölelt minket, Sasuket hosszabb ideig, és ment a vízhez. 
Ino itt felkapta a fejét, és döbbenten nézett Narutora. Tehát nem csak nekem tűnt fel?, gondolta magában. Sakura a dühkitörés környékén volt, balkezét az asztalra rakta, a másikat pedig maga elé emelte, ökölbe szorította.
- Naruto. Ha még egy szót szólsz, én, kicsinállak – préselte ki összeszorított fogai között. Naruto egy hatalmasat nyelt, majd ismét Kakashi felé fordult.
- Oké, szóval, ott beszélgetett Sasorival, aztán kiúszott a vízre, és szörfözni kezdett – mesélte tovább. – Tök jó volt, de aztán…
Itt elakadt és ránézett Sakurara. A lány fejét lehajtotta, és megszorította a vállát. Barátnői aggódó tekintettel néztek rá, Kakashi pedig kérdőn. 
- Mi történt ezután? – kérdezte. Nocsak, most persze érdekli, gondolta Temari. 
- Megtámadta egy cápa – szólalt meg Karin. Mindenki ránézett.
- Honnan tudod? – kérdezte Kakashi. 
- Én is ott voltam, mint mondta. Láttam – magyarázta a vörös. Kakashi mindent értően bólintott. Narutoékra tekintett, és várta a folytatást- Sakura gyilkoló szemekkel nézett Karinra.
- Az én gyönyörű Sakuramat megtámadta egy cápa? – kapta kezeit a szája elé Lee. A Haruno felvont szemöldökkel meredt a fiúra.
- Sakura, ő itt Rock Lee, nem kell foglalkozni vele, nem normális – mutatta be Sasuke Lee-t. Sakura elnevette magát, Lee feje viszont pipacspiros lett a dühtől. 
- Hogy mit mondtál Uchiha? – állt fel, mutatóujját Sasukera szegezve.
- Jól hallottad – vetette oda neki az Uchiha. Lee dühösen leült, keresztbe font karokkal a táblára meredve.
- Lee pajtás, még reggel van, ezért nem verekszel? – veregette meg a vállát a padtársa, egy duci fiú. Lee dacosan felállt.
- Nem. Én bármikor képes vagyok megverni Sasuke Uchihát, hogy enyém legyen szeretett Sakuram szíve – húzta ki magát. Sakura csak megütközve nézett a fiúra.
- Köszönöm Lee, ez nagyon kedves, de Sasuke nem akar nekem ártani, pontosabban inkább ő véd meg mindentől és mindenkitől, igaz? – nézett a fiúra. Sasuke mosolyogva bólintott, és diadalittasan rávigyorgott Leere. 
- Ti-ti-ti együtt va-vagytok? – nézett rájuk megütközve. A két fiatal bólintott. Ez a hátul ülő két vörös figyelmét sem kerülte el, pedig ők tudták, hogy ők ketten együtt vannak, de mégsem örültek neki, bár ez nem volt meglepő. Lee letörten ült le a helyére, a csalódottság könnyeit hullajtva. 
- Chouji, ez nem lehet igaz – sírta a mellette ülő fiúnak. Chouji vigasztalóan veregette barátja hátát, közben pedig motyogott neki. Kakashi ismét intett Narutonak, hogy folytassa. A fiú rápillantott Sakura, aki csak bólintott.
- Szóval, Sakurat megtámadta egy cápa. A vállát harapta meg, sok vért vesztett, később kórházba kellett mennie. Előtte persze sikítozás volt a parton, kiáltások, Tsunade nagyi letámadta a versenyfelelősöket, mert neki azt mondták, hogy ez a hely cápamentes. Sasuke beúszott Sakuraért és kihúzta. Jöttek a mentők, Sakurat berakták a kocsiba és elvitték. A lányok sírtak, mindenki le volt döbbenve. Mi Sakura után mentünk és vártunk a folyosón. Megjelent Sasori, elkezdtünk veszekedni, satöbbi. A veszekedés később a kórház előtt is ment, verekedés lett belőle, két izomagy őr is kevés volt hozzá, hogy szétválasszuk őket. Aztán kórház lett belőle. Sakura lecseszte Sasuket, aztán Sasorit is, pofon, dirr, durr… - magyarázta, s a „dirr-durr”-nál a levegőbe bokszolt. Kakashi felváltva tekingetett Narutora, Sasukera és Sasorira. A két utóbbi csak komoran ült, karba tett karokkal, a semmibe meredve. Kakashi csak sóhajtott egyet.
- Úgy látom az idei osztályközösség nem lesz épp kimagasló – csóválta meg a fejét. – Folytasd.
Naruto ijedten nézett az osztályfőnökére, majd bólintott. 
- Happy End. Hát, szerintem ennyi, most nem jut semmi se az eszembe – vont vállat. Kakashi bólintott, majd felállt, amikor kicsöngettek. 
- Úgy tudom már megkaptátok az órarendeteket. A többit holnap beszéljük meg – szólalt meg. – Addig is, szeretném, ha nem lenne verekedés az osztályban.
Itt sokatmondóan Sasukera és Sasorira emelte fekete szemei, majd elhagyta a termet. 
- Nem tudom, hogy meddig fogjuk bírni. Kísért a vágy, hogy laposra verhesselek – sétált el az Uchiha mellett Sasori. Sasuke gyűlölködve pillantott utána, majd egyből ellágyult a tekintete, amikor két kar fonódott a derekára.
- Hagyjad – suttogta Sakura. A fiú megfordult és lágy csókot lehelt a lány ajkaira.
- Kimegyek a mosdóba – ment el mellette Sakura és kiment a teremből.
- Milyen óra jön? – kérdezte Shikamaru.
- Nekünk matek – nézett az órarendjére Kankuro.
- Nekünk biosz – sóhajtott fel Tenten. Leültek az asztalokra és beszélgetni kezdtek. 

Sakura barangolva kereste a női mosdót. Befordult az egyik folyosóra, és hirtelen nekiment valakinek.
- Bocsánat – mondta. 
- Semmi baj – hallatszott egy hang. Sakura ijedten kapta fel a fejét.
- Sasori – sziszegte.
- Szia, édes – lépett közelebb a lányhoz. 
- Hagyjál – húzódott el Sakura. Sasorit nem tudta megállítani, a szemében ott volt az elszántság, nem volt hajlandó elengedni a lányt. Egyre közelebb lépdelt hozzá, addig, mígnem Sakura neki nem ütközött a falnak. 
- Mit akarsz? – jött az első kérdés a lánytól. Sasori elmosolyodott, és még közelebb lépett Sakurahoz. Egész testével neki nyomódott, arcukat néhány centi választotta el. 
- Engedj el – mondta határozottan Sakura. 
- Enyém vagy. Nem lehetsz az övé. Én csak jót akarok neked – suttogta, majd lágyan megcsókolta a lányt. Sakura nem csókolt vissza, teljesen eluralkodott rajta a döbbenet. Még sosem csókolt ilyen gyengéden, futott át az agyán. De megrázta a fejét, és ellökte magától Sasorit. Sírva elrohant, keresve azt a termet, ahol most lesz órája. Sasori lehajtott fejjel sétált el a másik irányba. Összezavarodott, gondolta. 
- Talán sikerülhet. Szeretlek Sakura Haruno – suttogta a levegőbe.

 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!