Április 20.
10:10
Baki háza

     A napok teltek-múltak, az írónővel kapcsolatban egyikük sem tudott semmit kideríteni. Gaarát nem érték el, Temari nevelőapja, Baki, azt mondta, huszadikán érkezik haza.
   Temari most Baki házában ült a nappaliban, és elmélyülten figyelte a kályhát. Gaarát várta, hogy hazajöjjön, némán meredt a semmibe, végül a férfi leült mellé. 
     -     Szerintem Gaara csak estefelé jön haza – szólt. – Viszont szeretném ezt átadni neked!
Egy könyvet nyújtott át Temarinak, aki érdeklődve tekintett a borítóra, amin egy lány állt háttal, és előre nézett. A borító tetején egy név állt, Hyuuga Hinata, és Temari töprengve fürkészte a nevet. Neji is Hyuuga, talán rokonok? Majd kideríti, ha hazaért. A borító alján a könyv címe állt: Az élet tolla. 
    -     Szerintem érdekelni fog – mondta Baki, majd felállt és bement szobájába. Temari megköszönte még utólag és fellapozta a könyvet, és olvasni kezdett. Érdekesnek találta, ezzel majd ellesz addig, ameddig Gaara haza nem ér. Keze remegni kezdett, amint olvasta a sorokat, száját eltátotta. 
     -     Ez nem lehet igaz – suttogta, majd felkapta kabátját, és kirohant a házból. Nem kellett megvárnia Gaarát, már tudta, ki az írónő, akit meg kell menteni.

Április 20.
10:42
Narutóék otthona

   Én csináltam ma a reggelit, a többiek még aludtak. Rántottát készítettem, elégedetten raktam le a tányérokat az asztalra, és már a poharakat is vittem, amikor Temari rontott be a házba. Még sosem láttam olyan izgatottnak. Gaara talán mondott valamit? Ezen nem volt időm gondolkodni, ugyanis most dühösen néztem a földön heverő üvegdarabkákra és egyenként felszedegettem őket, és mikor felálltam, Temari elkiáltotta magát – melynek következtében ismét elejtettem a darabokat.
     -     ÉBRESZTŐ! – kiáltotta. – HÍREIM VANNAK, HÁROMNEGYED TIZENEGYKOR MÁR NEM LUSTÁLKODUNK, HAHÓ!
Szitkozódva dobtam ki a szemetesbe a poharak maradványait és újabbakat vettem elő, de azokat sikerült épségben átszállítanom az asztalra. Morgós szitkozódásokat hallottam a két szoba felől, és barátaim álmosan vánszorogtak ki a szobájukból.
     -     Mi van már? – kérdezte Neji.
     -     Megvan az író! – csapta le a tenyerét Temari, mire mindannyian felélénkültünk. 
     -     Figyeljetek, nekem kell nyolc kávé és hat kifli, aztán fent vagyok – nyöszörögte Karin, de miután megpofozgattam, magához tért. 
     -     Ki az? – kérdezte Naruto. Temari egy könyvet rakott le az asztalra, melynek borítóján két felirat csüngött: Hyuuga Hinata, Az élet tolla. Hyuuga? Ránéztem Nejire, aki ugyancsak értetlenül bámulta a nevet. 
     -     Ő a rokonod, Neji? – kérdezte Tenten. 
     -     Az unokahúgom – szólt tűnődve a fiú. – Honnan veszed, hogy ez az?
Temari fellapozott az első oldalakra és a szemünk elé dugta, mi pedig olvasni kezdtünk.
     -     A könyvet két éve adták ki – magyarázta Temari. – Amit most olvastok, az két éve történt meg velünk. 
     -     Micsoda véletlen egybeesés – jegyezte meg Suigetsu. – Sakura a főszereplője, Sakura életét írja le. 
     -     És a Sama névvel vagyok felruházva – motyogtam. Ez nagyon bizarr, de tök jó érzés volt az élettörténetemet olvasni. Már a tizedik oldalt olvastuk, amikor Temari elvette tőlünk a könyvet. 
     -     Én Nobuo vagyok – vigyorgott Naruto, mire felnevettem. 
     -     Az unokahúgom a jövőt író nő, akit meg kell mentenünk? – értetlenkedett Neji. – Ez hogy lehet?
     -     Most már nem mondhatjátok azt, hogy Gaara hazudott – büszkélkedett Temari. – Ebben a könyvben le van írva, hogy Deidara bejelentette a színpadot, aztán azt, hogy Sakura szakít Sasorival, még az is itt van, hogy Suigetsut karon lövik. Bámulatos! 
Nem volt értelme vitatkozni, tudtuk, hogy Temari igazat mond. De Hinata hogy írhatja le a jövőt? Tizennyolc évesen? Neji mondta, hogy nemrég múlt el húsz éves. Azannya… Naruto és Temari lelkesedése lassan ránk is átragadt, bár még mindig hihetetlenek tűnt, hogy Neji unokahúga leírja a jövőt. Egyelőre halvány fogalmam sem volt, miért is kell Hyuuga Hinatát megmenteni, de mivel Naruto a legjobb barátom volt, és Nejivel is jóban voltam, meg kellett tennünk. Ezt még nem is vettem volna komolyan, ha nem lett volna olyan nevű barátom, hogy Uzumaki Naruto… vagy Sabaku no Temari. De ha már itt tartunk, Neji miatt is félre kellett raknom álmodozó énemet. És most mi lesz a következő lépés? Ezt már épp készültem volna hangoztatni, de akkor drága barátnőm – Karin – megelőzött. 
     -     És most mi lesz? – kérdezte. – Hogy érjük el a Hyuuga csajt?
     -     Hinata – morogta Neji. – Azt hiszem, jobb, ha szétválunk. 
Néma csend ült a szobában, azt hiszem, nem csak én éreztem úgy, hogy Neji kínaiul beszélt. Értetlen pillantást váltottam Temarival, mire Neji nagyot sóhajtott, és akkor arra gondoltam, hogy ennek a srácnak mennyi levegő van a tüdejében… 
     -     Úgy értem, hogy Hinata elég sok helyen lehet – magyarázta. – Ha szétválunk, hamarabb találjuk meg. – Így már világos, mint a nap, oké, most folytasd! – Én Tentennel felkeresem a régi Hyuuga birtokot, hátha ott van. Más lakhelyet nem igazán tudok, talán néhány hotelt kéne felkeresni. Ki kivel megy?
     -     Én Narutóval és Sakurával! – szólalt meg Temari, és én egyetértettem vele. Suigetsu és Karin azonban nem voltak teljesen megelégedve azzal, hogy ketten keresnek fel egy hotelt, de én tudtam, hogy szívük mélyén repestek a boldogságtól. Miért kell eltitkolni az érzelmeket…? Nem értem. 
Miután mindannyian beleegyeztünk Neji döntésébe, ki-ki elindult a maga helyére. Narutóval és Temarival bejártunk néhány hotelt, keresve Hyuuga Hinatát, de egyik sem tudott semmit. Neji üzent nekünk, hogy a Hyuuga birtokon nem találta unokahúgát, de biztos volt benne, hogy járt ott valaki. Ez ugyan nem sokat segített nekünk, így a további sikertelen próbálkozás után hazamentünk. Alig léptünk be a házba, megcsörrent a telefonom. A kijelzőn Karin neve állt, és én azon nyomban felkaptam a telefont. Na, vajon mit mondott már megint Suigetsu, amiért most kórházban fekszik?
     -     Na, mondjad, mit csinált az a szerencsétlen? – vettem fel a telefont. Karin gúnyosan „belenevetett” a telefonba, majd belefogott.
     -      Most kivételesen nem Suigetsuról van szó. Megvan az írónő. Már értesítettem Nejit, mondtam, hogy találkozzunk Ichiraku mellett. Van ott egy hotel – mondta Karin, mire felkaptam a fejem. Tátogva elmagyaráztam Temarinak és Narutónak, hogy mi az ábra, akik – Temari magyarázása után – meg is értették. Elköszöntem Karintól, és elindultunk a megbeszélt hely felé. Nem árulta el, honnan tudja, hol van Hyuuga Hinata, így nem is faggatóztam, de azért kíváncsi lettem volna rá. A házunk nem volt messze Ichirukatól – hála Narutónak -, hamar oda is értünk. Neji és Tenten már ott álltak a hotel előtt, ami a legolcsóbb volt Konohában. 
     -     Honnan tudod, hogy itt van? – kérdezte Temari Karintól. 
     -     Megkerestük a kiadóját – felelte a lány. – Jiraiya, a perverz öregember a kiadó feje, elmondta, hogy hol találjuk az írónőt. 
     -     Ugye nem mondtátok el, hogy miért keressük? – kérdeztem. Simán kinéztem belőlük, hogy véletlenül elkotyogják, de ezúttal szerencse ért minket – kivételesen. 
     -     Nem, azt mondtuk neki, hogy egy barátunk keresi, a rokona – rázta a fejét Suigetsu.
     -     Ero-sennin ezt bevette? – nyílt tágra Naruto szeme. Karin és Suigetsu bólintottak.
Ero-sennin Jiraiya beceneve volt Naruto által, az öreg perverz a gyám szerepét töltötte be kedvenc barátom életében. Naruto nagyon szerette őt, a férfi sok mindenre megtanította, de azért remélem, hogy a perverz ügyeit Naruto nem vette át. Jiraiya is író volt, több – perverz – könyvet is írt, amit régi barátunk, Kakashi nagyon szeretett. Hogy abban mit lehet szeretni? Jiraiya is csak úgy tudta befejezni őket, hogy leskelődött a fiatal lányok után. 
   Neji megsürgetett minket, ezzel átmenetileg megszakítottam a gondolatmenetemet, és betuszkolt minket a hotelbe, ahol elindult egy faggatás, a recepciós már azt is tudni akarta, hogy mikor van a havi vérzésünk, végül Naruto megfenyegette, hogy fogja be a száját, és ezt a férfi készséggel teljesítette is. Elmondta, hol van az írónő szobája, elmesélte, hogy alig mozdul ki onnan, már mindenféle pletyka kering róla, végül Neji megjegyezte, hogy Hinata sosem volt egy társaságkedvelő típus. 
   Hyuuga Hinata lakosztálya a 213-mas szoba volt, és Neji nagyot nyelve kopogtatott be. Mire számít, hogy Hinata kiugrik, és leharapja a fejét, vagy mi? Két perc után az ajtó résnyire kinyílt, és egy hófehér arc jelent meg. 
     -     Hinata – súgta Neji. Egyből tudtam, hogy rokonok Nejivel: a szemük teljesen ugyanolyan színben pompázott. Félelmetes volt. Hinata kitárta az ajtót, miután felismerte Nejit, és végigpásztázott minket. A lány kisebb volt nálam, pedig azért én sem nőttem magasra. Hosszú, derékig érő haja feketés-kékes színben tündökölt, igazából meg sem tudtam állapítani, milyen színű. 
     -     Szia! – Amint meghallottam idióta barátom köszönését, egyből elvigyorodtam. Hinata azonban fülig pirult, mikor Narutóra nézett, és szinte már az ájulás kerülgette. Na, ezzel mi van? Szellemet látott? Habár Naruto elég ijesztő, nem csodálkozok rajta. Neji valamennyire magához térítette Hinatát, aki látszólag még mindig nem merte elhinni, hogy itt vagyunk, de miután unokabátyja helyrepofozta, megölelte. Jó régen nem láthatták egymást, annyi biztos. Hinata beinvitált minket – Naruto ismét rávigyorgott, aminek következtében ismét fülig pirult, melyet megmosolyogtam -, és megkínált minket egy tál süteményből, amit ő készített, mondta, hogy megengedték, hogy használja a konyhát. Személyes véleményem alapján isteni volt, és ezt nem csak én gondoltam így. Tenten elkérte a receptet, Naruto pedig csak úgy falta, és meg is dicsérte Hinatát – a lány természetesen most is elpirult, komolyan kezdtem már aggódni miatta. Már azt vártam, mikor robban fel a feje, de ez szerencsére elmaradt. Végül megböktem Nejit, hogy azért mégis csak tudatni kéne Hinatával, hogy miért rontott be hozzá egy rakás ember, köztük az unokabátyja. Hinata meglehetősen zavarban volt, láttam rajta, így most megköszörültem a torkomat. 
     -     Hinata – szólt Neji. – Ne haragudj, hogy így rád törtünk, főleg, hogy két évig nem is találkoztunk, azt se tudtuk, él-e a másik. Örülök, hogy újra láthatlak, ráadásul épségben, és jól is vagy. 
Hinata félénken elmosolyodott, alig szólalt meg, vékonyka hangján motyogott néha egy-két szót, de ha nem hallom, el sem hiszem, hogy tud beszélni. 
     -     Nem akarsz minket bemutatni? – kérdezte Temari.
     -     Ja, de, persze. – Neji is kicsit megzavarodott, háhá, úgy kell neki. Diadalittasan elmosolyodtam, bár fogalmam sem volt, honnan jött ez a hullám. – Hinatát már mindannyian ismerjük, így nem kell bemutatnom. Hinata, ők a barátaim, Haruno Sakura, Sabaku no Temari, Hoozuki Suigetsu, Karin, Tenten és Uzumaki Naruto. 
     -     Szia, Hinata – köszöntünk neki, Hinata pedig zavartan viszonozta köszönésünket. De fura ez a lány, olyan zárkózott. Talán ez a szüleik halálakor fordult így? Neji mondta, hogy ő is elvesztette a szüleit. Milyen rossz regény. Mind árván vagyunk, förtelmes. De végül is, Hinata nem tehet róla, azt sem tudja, hogy írja a jövőt. Vagy mégis? 
     -     Miért jöttetek? – kérdezte egy kis idő után. Hé! Beszélt! Két szót, ráadásul! Nagyon tud, fejlődik a csaj. Na, de ne legyünk rosszindulatúak!
     -     Meg kell téged védenünk – szólt Naruto. Ez miért nem tudja befogni a száját? Ne rohanjunk már neki ajtóstul! Látszólag a többiek is egyet értettek velem, mert olyan lesajnáló tekintettel meredtek Narutóra, hogy már én is elszégyelltem magam.
     -     Mitől? – érdeklődött tovább Hinata, halálsápadtan. 
     -     Az öcsém mondta, hogy meg kell védenünk az írónőt, aki… - Temari segélykérően nézett ránk, tekintetéből kiolvastam azt a „na, most mi legyen” kérdést, ami gyakran érte őt. 
     -     Aki? – Hinata egyre jobban belejött a beszélgetésbe, meg is dicsértem volna, ha egyébként nem lett volna kissé gonosz megjegyzés. 
     -     Aki írja a jövőt! – Köszönjük, Suigetsu, most Hinata komplett elmebetegeknek fog nézni minket. A lány felvonta a szemöldökét, de nem szólt. Szóval ezt most nem hitte el? Én se hinném el… Barátaimnak is valami ilyesmi járhatott az agyukban, elvégre eléggé bizarr, ha valaki hirtelen bejelenti, hogy le tudod írni a jövőt. Már azt nehéz volt elhinni, amit Gaara mondott, hogy valaki leírja a jövőt, de ezt is csak azért hittük el, mert az én szerencsétlen kis életemről ír Hyuuga Hinata. 
     -     Szóval, én leírom a jövőt? – kérdezte Hinata. Öt szó, halad! – Aha…
Hangsúlya megértette velünk, hogy nem hisz nekünk, és ez ellen nem tudtunk mit tenni. Hinata kételye teljesen érhető volt, hisz beállított hat vadidegen ember, és egy, aki az unokabátyja, de két éve nem találkoztak. 
     -     Igazat mondunk! – mondta Neji. – Először mi sem hittük el, de aztán Temari kapott egy könyvet, amit te írtál. Az a címe, hogy „Az élet tolla”.
Hinata összevonta a szemöldökét. 
     -     Mi van a könyvemmel? – kérdezte halkan. Bár kicsit bátrabban beszélt velünk, de még mindig távolságtartó volt. 
     -     Csak az első pár oldalt olvastuk el a történetedből, addig, ameddig Sugitát karon lövik – magyarázta Tenten. – A történeted egy Sama nevű lányról szól, aki elveszti szüleit tizennyolc évesen, Nobuo megtalálja, és beáll a bandájába, a banda együtt lakik, Sama szakít a barátjával, Sugitát karon lövik, satöbbi. Pontosan ezek történetnek meg velünk is. 
Hinatán látszott, hogy nem hisz nekünk. 
     -     Velünk kell jönnöd – lépett már közbe Karin is. – A házunkba, és mi megvédünk. Hinned kell nekünk, ami biztos nem egyszerű, de muszáj!
     -     Mivel bizonyítod, hogy igazat mondasz? – kérdezte Hinata, de láttam, hogy elbizonytalanodott kissé. Ezt is le kellett írnia, vagy ez talán nem az?
     -     Elbizonytalanodtál – mondtam könyörtelenül. – Mire gondolsz?
Hinata nem felelt, de akkor Neji megszorította a kezét, mire nagyot nyelt. 
     -     Azt hiszem, hiszek nektek – sütötte le a szemét. – Emlékszem, hogy Az élet tollában írtam egy ilyen részt. Az is arról szól, hogy a benne szereplő írónő, Hiroe leírja a jövőt, és az unokabátyja bandája megkeresi őt. Pontosan a hotelben, és ezeket mondják, amiket ti. Milyen furcsa!
Elégedetten mosolyogtam. Háhá, nyertünk! Már kezdtem nem is annyira szerencsétlennek érezni magam, bár ezt az egészet nem én intéztem, lehet, hogy azért… na, mindegy! Neji végül is nagy nehezen rávette, hogy költözzön hozzájuk, Hinata pedig beleegyezett. Előtte azonban elkérte Temaritól a könyvét, aki hevesen tiltakozott, hisz csak most kapta, de Hinata jobbnak látta, ha a jövő magától alakul, nem pedig a könyv alapján, és majd kiderül, hogy tényleg írja-e a jövőt. Én személy szerint örültem volna, ha le tudnám írni a jövőt, Hinata azonban megrémült tőle. Bár, ha jobban belegondolok, tényleg rossz lehet, hogy közben valaki üldözi, ki tudja, miért. 
   Gyalog mentünk haza, Hinata rémesen sápadt volt, én pedig mellé léptem, és rámosolyogtam. Ettől egy kicsit visszatért az arcszíne, most már nem kellett azért izgulnom, hogy mikor esik össze. A házban – kivételesen – rend uralkodott, és Hinata ámulva nézett körbe. Mi tetszik neki ezen a házon? Fejcsóválva léptem a konyhába, hogy valami iható löttyöt keressek, mert a számban aszály tombolt, és ezt sürgősen orvosolni kellett. Neji közölte, hogy beköltözik a mi szobánkba, ketten fogunk osztozkodni a franciaágyon, mely egykor az enyém és Sasorié volt. De az már a múlté…

Április 20.
22:24
Színház

   Ostobaság volt betörnöm a színházba, de ma nem volt bent senki, sőt, a portás is elment. Micsoda szerencse, fejlődök! 
   A színpadon ültem és gondolkodtam, a telefonomból lassú zene szólt, épp olyan hangosan, hogy ne lehessen a termen kívül hallani, sőt, még a leghátsó sorokban sem. Olyan sokminden történik velem most már. Hyuuga Hinata, aki az én történetemet írja le, és aki szerintem még nem jött rá, hogy én vagyok a főszereplője, az a bizonyos Sama. Gaara, hogy védjük meg Hinatát, Sasorival való szakításom, és az, hogy Uchiha Sasuke milyen gyorsan lépett be az életembe, ezzel párhuzamosan pedig össze is zúzta. Na, de sebaj! Ha esetleg találkoznék vele, megpróbálom kedvességre bírni. 
   Az ajtó csapódott, és én behunytam a szemem. Uchiha Sasuke legyen az, Uchiha Sasuke legyen az! Az ég most SEM hallgatta meg a kérésemet, ugyanis pár másodperc múlva SASORI telepedett le mellém. Hát, te meg mi a jó kurva anyámat keresel itt?, kérdeztem volna, de rájöttem, hogy káromkodni még a gondolataimban sem szabad, úgyhogy ráharaptam a nyelvemre, mielőtt kicsúszott volna eme gyönyörű szóáradat a számon. 
     -     Szia – köszönt Sasori. Hello, na, most elhúzhatsz! Milyen goromba vagyok magamban, ezen még én is elcsodálkoztam. Oké, Sakura, megőrizzük a hidegvérünket, ugye? 
     -     Hello! – Véletlenül sem a kedves köszönést fogjuk használni, ahogy ő tette, ezzel megmutatva, hogy nem ő a főnök. Hanem én, és ha ezt nem vési a fejébe, gumicsizmát csinálok belőle!
     -     Mit csinálsz itt? – kérdezte. Ennél bénább kérdéseket nem tudsz feltenni? Komolyan, nálad még Uchiha Sasuke is normálisabban beszélget. (Akkor, amikor egyáltalán beszél…) 
     -     Ülök, levegőt veszek, nézek előre, zenét hallgatok, gondolkozok – feleltem élesen. Remélem, leesik neki, hogy jobb lenne, ha elhúzna. Sakura! Néhány fontos szabály, amit BE KELL TARTANOD!!

1. NE nézz Sasorira!
2. Semmi nevetés vagy mosolygás!
3. Nehogy kedvesen beszélgess vele!
4. Nincs négy, de az első hármat összesítve azt állapítjuk meg, hogy EL KELL KÜLDENI A FRANCBA!

Oké! Elhúzol végre? 
     -     Látom, a humorod még mindig megvan – nevetett fel Sasori, én pedig gyors plasztikai műtétet vittem véghez az arcomon, hogy még véletlenül se mosolyodjak el. 
     -     Hm… - Ennyi volt a hozzászólásom, mire ugyancsak felnevetett. Mennyire imádtam a mosolyát, a nevetését. És ezt ő is tudja. A francba!
     -     Ez olyan Sasukés volt – jegyezte meg, mire szívem hevesen kezdett verni, és lesütöttem a szemem. – Szeretlek!
Ez olyan váratlanul jött, hogy még rá is néztem, de ezzel hatalmas hibát követtem el. Még meg sem állapítottam, hogy milyen színű a szeme Sasorinak – amit egyébként tudtam -, máris megcsókolt. A döbbenet minden más érzést kisöpört a lelkemből, de valamitől magamhoz térhettem. Volt egy érzésem, amin én lepődtem meg a legjobban, és olyan erővel toltam el magamtól Sasorit, hogy leesett a színpadról. Ezt neki! Ne velem szórakozzon! Ajtócsapódást hallottam, és felkapva a telefonomat, kirohantam a teremből, hogy megtudjam, ki volt itt. A rohadt életbe! – gondoltam, mikor megpillantottam a színházból kilépő fekete hajkoronát. A hajkoronát, mely annyira tetszett, el sem tudom képzelni, milyen kotyvalékot kevert, hogy így megálljon. Sasuke…

    Már épp készültem volna visszamenni Sasorihoz, hogy leordítsam a helyes kis fejét, hogy életem szerelme most miatta húzott el, de meggondoltam magam, így inkább Sasuke után mentem. Szívesen követtem volna, de valami mégis azt hangoztatta, hogy ne menjek utána. Mi lenne belőle? Elé állnék, és benyögném a képébe – ami irtó helyes -, hogy félreértette azt a csókot? Tudod, hogy reagálna erre, Sakura? Olyan bunkó lenne, hogy nem csak elszégyellnéd magad, hanem sírva is fakadnál! De vajon miért ment el? Hisz egyáltalán be sem jövök neki, ez különösebben nem érdekelhette volna. Bár biztos, hogy nem szólalt volna meg, hogy „bocs, rosszkor jöttem”. Szomorúan sóhajtottam és úgy gondoltam, hogy ideje Sasorit kinyírni a gondolataimban.