Április 10.
15:20
Színház

            -           Nem fura, hogy mi mindig összefutunk? – kérdezte Sasuke.
A színházban voltunk – én most is egyedül voltam, és kivételesen ő is. Az elmúlt öt napban szinte mindig összefutottam Uchiha Sasukéval vagy a bandájával, így nem lett megkönnyítve az a feladatom, hogy felejtsem el Sasorit. 
   Sasuke az első sorban ült, és engem figyelt. Hőn remélem, hogy ezúttal a szőrszálhasogató énjét otthon hagyta, és egy normális Sasuke ül előttem. Próbáltam nem foglalkozni vele, így elindítottam a dallamot, melyet Suigetsu kovácsolt össze, és szerintem nagyon jó volt. Szöveget írtam hozzá – ezt a feladatot már egy ideje én űztem, eddig valahogy csak nekem sikerült értelmes mondatokat összetákolnom. Most is épp a szövegen dolgoztam, és hangosan énekeltem hozzá, ha meg volt egy-egy sor. Sasuke némán ült, meglepetten döbbentem rá, hogy ez a fiú csak akkor beszél, ha valaki – akit épp kedve tart szekálni – valami irtó ciki dolgot süt el. Ez esetben én tökéletes alany leszek. A szövegemet eddig nem kritizálta, talán ő is elismerte, hogy tudok dalszöveget írni. 
            -           Szerintem jobb lenne, ha az utolsó sort átírnád arra, hogy „a hundred lies” – szólt MÖGÜLEM. Kellett nekem elszólnom magam, Mr. Okoska megérkezett. 
            -           Jó ez így – morogtam. Még egy szó…
            -           Te tudod! – vont vállat, és leült mellém. Az a rideg tekintet… Te szent szalamandra hipogriff! – De azzal jobb lenne. 
Utálom, ha neki van igaza! Kipróbáltam, de – mint szokásomhoz méltóan – megint elrontottam a dalszöveget, ezért pedig egy gúnyos ciccenést kaptam. Most már elmehetsz a fenébe, Sasuke! Nem hiányzol még te is nekem! Istenem, miért nem lehet a hercegem normális és kedves? Nem pedig egy ilyen rohadék? Nagyot sóhajtottam, és elénekeltem normálisan. Rásandítottam Sasukéra, aki elégedett képpel meredt maga elé, de a hűvösség még mindig meg volt. Oké, a mai napon 1:0 neki. Szerintem ezt a játszmát már rég elvesztettem. 
            -           If there’s lessons to be learned, I’d rather get my jamming words in first, so – énekeltem a sorokat, melyeket épp összekomponáltam, és Sasuke nem kötött bele. Gyorsan elrebegtem egy imát, nehogy elszóljam magam, és most az egyszer kivételesen sikerült a kívánságom. Sasuke olyan csendben ült, hogy azt hittem meghalt – gondolatban megtapsoltam magam. Mélyet szippantottam a levegőből, és rájöttem, miért olyan ismerős az illata: hisz ő Uchiha. Az Uchiha illatot árasztja magából, azt, amit én nagyon imádok. Álompasi álomillattal. Már csak álomtulajdonságok kellenek, és ugrándozhatnák örömömben. De sajnos én nem vagyok olyan szerencsés. Csak egy húsz éves lány, kicsi mellel és fenékkel, magas homlokkal és természetellenes színű hajjal. Bár erre Sasuke nem tett megjegyzést, már ez is valami. 
            -           Sweet about me… - Ez legalább vidít. -… nothing sweet about me, yeah. 
Tök jól elvagyok magamban. Magam előtt sosem csinálok hülyét magamból. Anyám, mennyi szóismétlést vagyok képes összehozni még a gondolataimban is… Sasuke szerintem nagyon nem élvezi a társaságomat, bár ha arra nem tett megjegyzést, hogy nem beszélek, akkor arra fog, ha beszélek. Legalábbis róla ez rí le. Az utolsó pár dallamra semmi szöveget nem tudtam kitalálni. Tanácstalanul lebegtettem a tollamat a papír felett, hátha ad valami segítséget, hogy mit írjak, de végül ez a hőn áhított dolog a mellettem ülő mogorva álompasitól érkezett meg. 
            -           A refrént hatszor vedd – mondta unottan, mintha ez lenne a legtermészetesebb dolog a világon. – Eléggé rövid, fel se tűnne senkinek. 
Otthon van egy balta, még jól jöhet…

Április 11.
19:05
Konoha utcái

   Ellenőriztem a baltát, de úgy gondoltam, jobb nem feltűnést kelteni. Az lenne a legcélszerűbb, ha mérget tennék az ebédjébe. Na, de mi a bökkenő?

1. Honnan szerzek mérget?
2. Hogy férek hozzá az ebédjéhez?
3. AZT SEM TUDOM, HOL LAKIK!

Oké, ez felejtős, következő: megfojtani. Ennek is vannak buktatói, méghozzá olyanok, amivel nem csak, hogy hülyét csinálok magamból, hanem úgy vesztem el a reményt, hogy az enyém lehessen, hogy még él. Ha halott lenne, nem rágódnák ezen… annyit.

1. Sasuke erősebb nálam, ez látszik.
2. Én nem vagyok olyan erős, hogy megfojtsam.
3. Csak a színházban lenne megfelelő alkalmam rá, de tudnák, hogy én voltam az.

Uchiha Sasukét nem is olyan könnyű megölni. Vagy csak én vagyok megint túl szerencsétlen? Most aztán választhatok. Nem is figyeltem előre, Naruto boldogan sétált mellettem, és én még mindig Sasuke kicsinálási taktikáimat terveztem, amikor kiáltások hallatszódtak. Már gondolkodni sem hagyják az embert? Már épp ott tartottam, hogy fejbe lövöm hercegemet, amikor rájöttem, hogy az én bandám veszekszik valakivel.
            -           Nincs keresni valótok itt! – hallottam egy dühös kiáltást. Ez most melyik? Suigetsu előretört, és abban a pillanatban lövés dördült. Oké, a lövést nem értettem szó szerint! Ez teljesen kitisztította a fejemet, és a szemem elé táruló látvány borzalmas volt; Suigetsu a földön feküdt, balját szorongatva, melyből sötét vér folyt. Karin előtte térdelt, majd nekirontott annak, aki meglőtte Suigetsut. A férfi már előreszegezte fegyverét, de Suigetsu elkiáltott egy „Ne!”-t, Neji pedig előlépett, és higgadtan kérte, hogy távozzanak. 
            -           Mire volt ez jó? – torkollta le őket Temari. – Tudjátok jól, hogy veszélyesek!
            -           Karin, neked meg elment az eszed, hogy csak úgy nekik rontasz? – rivallt a lányra Tenten. – Téged is meglőhetett volna!
Karin szeme dühösen villogott szemüvege mögül, és a pólójából leszakított darabbal bekötözte Suigetsu kezét. Ezen elcsodálkoztam. Karinnak ez volt a kedvenc pólója, és hogy azt feláldozza Suigetsuért… Még hogy nem szereti… De azt a pólót én vettem neki! Jól van, Karin, ezt még megbánod! 
   Neji hazavitt minket, s mikor beléptünk a házba, én azon nyomban elláttam Suigetsu sebét. Egyedül én mozogtam valamennyire is a gyógyítás területén, így sec-perc alatt rendbe hoztam Suigetsu karját, aki már a gyilkolási módszereit tervezgette közben. Össze is állhatnánk. Én ki akarom nyírni a hercegemet, ő meg a bántalmazóit, tök jó. 
            -           Ne nagyon erőltesd! – figyelmeztettem Suigetsut. – Még be kell, hogy gyógyuljon! Kérlek!
Suigetsu lemondóan sóhajtott, és a belépő Karinra nézett, én pedig jobbnak láttam kettesben hagyni őket. Tök fura lenne, ha összejönnének, hisz eddig mindig az ő veszekedésük miatt zengett az egész ház. De legalább ők boldogak lennének.

Április 11.
02:51
Hotelszoba

   Hinata a hotelszobában ült, és majszolgatta a vacsoráját, amit a szobalány hozott fel neki órákkal ezelőtt. Hinata ritkán mozdult csak ki a szobából, a híre el is terjedt a vendégek körében, hogy van egy ifjú nő, aki mindig a szobájában tölti az idejét, és ritkán jön csak ki. Hinatát ez különösebben nem zavarta, amúgy sem volt valami társas lény, inkább magába fordult. Az írás volt a mindene, ha épp nem a regényén törte a fejét, akkor a régieket olvasta. Sokat gondolkozott, hogy legyen-e folytatása az utoljára kiadott regényének. Eddig semmilyen érv nem volt rá, így úgy gondolta, pihenteti ezt a dolgot. 
    Hinata leült az ágy szélére, és a falon tátongó tükörre meredt. El kéne mennem szórakozni, gondolta magában, de ezt az ötletet azon nyomban el is vetette. Egy szál fürdőköntösben ült az ágyon – előtte fürdött -, haja össze volt fogva, hogy ne érje a víz. Hinata most a szekrényéhez lépett, és elmélyülten kezdte el tanulmányozni a tartalmát, végül hátradöntötte a fejét, szemét behunyta. Nem talált más elfoglaltságot magának. A felöltözés után, és miután rendbe szedte magát, lefeküdt az ágyába, és előhúzta regényét. Nem olvasta végig, itt-ott felnyitotta a könyvet, és azt a két oldalt olvasta el, vagy ritkább esetben egyet. Most is így volt ez. A negyedik fejezetnél nyílt ki a könyv, legalábbis Hinata sejtése alapján, ugyanis amit most készült olvasni, az minden bizonnyal a „Mentsd meg az írónőt!” című fejezethez tartozott.

„Sama és a bandája Konoha utcáit rótta. A város mentén megnyíló bárban gyülekeztek a baráti társaságok, hogy éjszakai kikapcsolódásként megmérettessék hangjaikat, de ez korántsem egy verseny volt. A sok unatkozó húsz és azon felüli korral rendelkező fiatalok szórakozása felülmúlhatatlannak tűnt. Sama gyakran részt vett ilyeneken barátaival, és mindig elismerték őket, de ezúttal valahogy olyan érzése támadt, hogy valakik miatt ezúttal nem lesznek benne a legjobbak között. Sosem voltak profik, valaki mindig jobbnak tűnt, de a mostani helyzet valahogy más volt. 
   - Királyok leszünk! – Nobuo most sem veszített eddig példátlan magabiztosságából, még akkor sem, amikor barátai érezték, hogy nincs remény. Az idő múlásával azonban Nobuo magabiztossága rájuk is átragadt. Immáron csak heten voltak, Seiji és Dayu távozása végett, de a jókedv továbbra is körükben honolt. Ezek az összejövetelek általában nem voltak kötelezőek, a kis banda most még is úgy érezte, hogy ott a helyük. 
   Még fél úton sem tartottak, amikor egy csuklyás alak lépett eléjük. A csuklya alól türkizkék szemek látszódtak ki, és Tomiko megszólalt.
   - Genjai! 
Genjai nem szólt, nem köszönt, csak bámulta a bandát.
   - Miért jöttél? – kérdezte Nobuo. 
   - Mentsd meg az írónőt! – suttogta Genjai. Sama nem tudta, kihez beszél, az egész olyan volt, mintha ez az egy mondat mindnyájukhoz szólna, de mégsem beszélt többes számban.
   - Milyen írónőt? – kérdezte Sama. – Miről beszélsz?
   - Mentsd meg az írónőt… - ismételte Genji.
   - Igen, ezt már hallottuk – csóválta a fejét Sugita, de mintha Genji meg sem hallotta volna közbeszólását.
    - Mentsd meg az írónőt, aki írja a jövőt! – mondta még, majd elment. Sama értetlenül nézett barátaira.”

Hinata meredten figyelte a lapokat. Ettől az egyetlen egy mondattól indul az egész történet izgalma, innen szerette írni a történetet. Innentől érezte át azt a furcsa bizsergést, mely akkor honolt ujjvégeiben, mikor lenyomott egy-egy billentyűzetet. Hinata most becsukta a könyvet, és hátára feküdt. Miért érzi ő úgy, hogy ez a könyv korántsem olyan jó?

Április 14.
15:33
Konoha utcái

   Már elég régóta bent rohadtunk a házban, ideje volt kimozdulni. Naruto mondta, hogy egy barátja mesélte, hogy Konoha határán álló bárban gyűlik össze az összes utcai banda, hogy szórakozzanak, és összemérjék az énektudásukat. Ez csak ritkán fordult elő, bár ez nem is konkrét verseny volt, csak egy szórakozás. Épp odatartottunk, az utcán elénekeltük kedvenc dalainkat és azokat, amikor majd most fogunk énekelni. 
            -           Blue, blue, blue – dalolt Karin, mellette pedig Suigetsu szorongatta a karját. Arcára halálfájdalmas kifejezés ült ki, amikor a lány véletlen hozzáért a karjához – kicsit sem gyengédes. 
            -           Ooo, watching me, hanging by a string this time, don’t easily, the climax of the perfect lie – énekeltünk. Ez a szám olyan mosolygós volt. Imádtuk ezt énekelni, főleg a refrénnél. 
            -           Királyok leszünk! – kiáltotta Naruto, és mi egyetértettünk. Dalolva mentünk végig az utcán, a bár már közeledett, mi pedig nagyon jól szórakoztunk. Már úgy éreztem magam, mintha részeg lennék, de Naruto ezt szolidan megcáfolta, és megtorpant. Mindannyian ezt tettük – én csak azután, miután beleütköztem Tentenbe -, és a velünk szemben álló csuklyás alakra néztünk. Temarin láttam, hogy felismerte a jövevényt, és végül én is, miután alaposabban megnéztem az arcát, már amennyire ki tudtam venni a vörös hajat és a türkizkék szemeket. Gaara… Temari öccse, jó barátunk. Néhány éve költözött el Konohából a barátnőjével, Matsurival. Egykor mindketten a bandához tartoztak, de még előttem. Ismertem őket, mindkettőt szerettem. Miért tért vissza?
            -           Gaara – súgta Temari. Gaara nem szólt, csak közelebb lépett a bandához, arcát megvilágította az utcai lámpa fénye. Sápadtabb és mogorvább volt, mint legutóbb, és ezt nem tudtuk mire vélni. Talán a gyerekük fekete lett? Bár Matsuri nem terhes, tehát ez nem lehet az ok. 
            -           Miért jöttél? – kérdezte Naruto. Hm… valóban, én is ezt kérdezném, ha nem forrna torkomra a szó mindig, amikor szükségem van rá. 
            -           Mentsd meg az írónőt! – suttogta Gaara. Körülnéztem. Na, ez most melyikünknek szólt? Vagy talán mindnyájunknak, csak… szimplán nem beszélt többes számban. 
            -           Milyen írónőt? – kérdeztem. – Miről beszélsz?
Gaarának vajon milyen érzés lehet, ha többször kell ismételnie önmagát?
            -           Mentsd meg az írónőt… - ismételte, és akkor Suigetsu cuppantott egyet. 
            -           Igen, ezt már hallottuk – csóválta a fejét. Halkan elkuncogtam magam, de Gaara mintha meg sem hallotta volna a közbeszólást. Nyugodt volt, és ezt mindig is irigyeltem tőle. Engem olyan hirtelen kapott el a méreg, és olyankor órákon át törtem-zúztam. 
            -           Mentsd meg az írónőt, aki írja a jövőt! – mondta Gaara. Na, ez vagy szenilis, vagy igazat mond. Inkább az előbbi. Hogy írja valaki a jövőt? Már épp akartam erről megbizonyosodni, de mikor felnéztem, hűlt helyét láttam. Szuper, egy szenilis kisöcsi, aki elteleportált. Hurrá…
            -           Szóval? – nézett ránk Naruto. – Most mi legyen?
            -           Menjünk a bárba – vont vállat Tenten.
            -           És az írónővel mi lesz? – méltatlankodott szőke barátom. Oké, szóval ő bevette. A hülye…
            -           Nehogy már bevedd! – rivallt rá Karin. Temari megköszörülte a torkát.
            -           Gaara nem szokott hazudni – dörmögte. Másik szőke, egyre jobb. Még jó, hogy csak ők ketten ilyen okosak. 
            -           Azt javaslom – szólt emelt hangon Neji -, hogy menjünk a bárba, zavarjuk le ezt az éneklést, utána pedig megbeszéljük ezt az ügyet, oké?
Végre egy okos ember, már azt hittem, csak én vagyok… Na, jó, az egoizmusomat azt hiszem félre kéne rakni. Miután mindannyian támogattuk az ötletét – igaz, Temari és Naruto kicsit tiltakoztak -, folytattuk véget nem érő utunkat a bárba, melynek fényeit már látni véltük. Kezdett lámpalázam lenni, a tenyerem izzadni kezdett. Ejha, jól van, Sakura, semmi baj, nem fognak emberevő cápák a nyakadba ugrani, ha belekezdtek. Mély lélegzetet vettem, és hagytam, hogy Naruto belökdössön a bárba. A kis szórakozó hely dugig volt, bandák csoportosultak mindenfelé. A színpadon egy számomra teljesen ismeretlen ember állt, és szónokolt az embereknek. Ha lelkesítő beszédet tartott, akkor elátkozom Gaarát, hogy miért nem tudott volna holnap szólni. Naruto bíztatóan rám mosolygott, és leültünk egy asztalhoz – a pincér csoszogva odajött hozzánk, hogy mit kérünk, és miután elment, barátaimhoz fordultam. 
            -           Nem fogunk aratni – jelentettem ki.
            -           De igen. – Oké, lehurrogtak, ők győztek. Magamban párszor elénekeltem azokat a dalokat, amelyeket elő fogunk adni, és pont akkor lépett be a bárba a hercegem. EGYEDÜL! Vajon mit keres itt? Pár másodperc múlva meg is tudtam, hogy mit, átvágott az asztalok között, és leült végül a volt barátom társaságába. Ezek is itt vannak? Jaj, ne! A felmerülő problémát azon nyomban szállítottam barátaim körébe, akik olyan gyilkos tekintettel meredtek ellenségeinkre, hogy azt hittem, ott esnek össze. Csak a hercegemet ne!

Azt én akarom kinyírni…

Az idegen pasas felszökkent a színpadra, elmondta, miért is vagyunk itt, ésatöbbi, ésatöbbi, majd elkezdődhetett a szórakozás. Merthogy ez nem egy verseny volt. Nem tudom, hány banda jött el ma este, de kár lett volna nekünk kihagyni. Most már tudjuk, mivel állunk szembe. Nagyon jól énekelt mindenki, és elérkezett, amikor Sasoriék léptek fel. Mindig is tudtam, hogy Sasorinak jó hangja van, de arra nem gondoltam, hogy a barátainak is. A francba. Sasuke nem lépett fel velük – ez is bizonyította, hogy nem tagja a bandának, biztos csak Itachi miatt jár el a próbáikra. Remélem, be sem áll közéjük, az elég gáz lenne. Főleg az, ha Sasori megtudná, hogy egy barátjának az öccsébe vagyok belezúgva. Bár mit érdekel ez engem… Mindenki három dallal indult, a kikötés az volt, hogy egy a fiúké, egy a lányoké, egy közös. Örülök, hogy nem csak én vagyok lány a bandánkban, szegény Konan egyedül énekelt, de így is sikert aratott. 
   Mi jöttünk – a szívem olyan hevesen kezdett el dobogni, hogy azt hittem, kiugrik. Felözönlöttünk a színpadra, és miután elegendő számú mikrofonállványt kaptunk, rázendítettek a fiúk – ők kezdtek. A zene felharsant, és láttam, amint egymásra mosolyognak. Gyors oldalpillantást vetettem Sasoriékra, akik összehúzott szemmel hallgatták, hogy énekelnek a fiúk. Nagyon jók voltak, most az egyszer büszkén tekintettem rájuk, és magamban elkönyveltem, hogy ezt jobb nem elmondani nekik.

The player thing I let it go (yeah)
Thought our life was set in stone
But it wasn't, and I'm here alone
Nothing is in front of me
I feel I can't even breathe
Don't think that I can handle this
Baby I'm so
I'm so in agony
Look at the state of me
Left here broken
You said you'd never leave
Look what you've done to me
Left here broken

A lányokkal tapsoltunk ritmusra, hogy azért mi is csináljunk valamit, ne csak álljunk. Három fiú mikre nem képes… nagyon jól énekeltek, és csak hárman voltak, még jobban is hangzott.

Can't even have company
Nobody can talk to me
I'm messed up
All that i find myself doing
Looking through my gallery
Drowning in my memories
I hate you for doing this to me
Girl I'm so
I'm so in agony
Never felt like this in my life
Look at the state of me
Left here broken(broken)
You said you'd never leave
Look what you've done to me(oh)
Left here broken

Én folyamatosan Sasoriékat figyeltem, akik kezdték érezni, hogy trónjukat súlyos veszély fenyegeti. Ha egyáltalán a trónon vannak. Mi sem vagyunk ott, előttünk van négy banda, akik jobbak nálunk, de ez meg fog változni. 
Most mi következtünk, lányok. Azt a dalt énekeltük, amit Sasuke előtt fogalmaztam pár napja, és amit átjavított nekem. Be kellett ismernem, hogy ez tényleg jobb volt így.

Ohh watching me, hanging by a string this time.
Don’t easily, the climax of the perfect lie.
Ohh watching me, hanging by a string this time.
Don’t easily, smile worth a hundred lies.
If there’s lessons to be learned,
 I’d rather get my jamming words in first so, 
tell you something that I’ve found, 
that the worlds a better place when it’s upside down boy.
If there’s lessons to be learned, 
I’d rather get my jamming words in first so, 
when your playing with desire, 
don’t come running to my place when it burns like fire boy.

Ismét mosolyogtunk, és én ránéztem Sasukéra, aki meglepetésemre minket figyelt – amik a fiúk énekeltek, unottan meredt előre. Na, ez nála vajon mit jelent? Azt, hogy egek, micsoda bénák, vagy azt, hogy na, ebbe a szövegbe belejavítottam, vagy esetleg valami mást?

Sweet about me, nothing sweet about me, Yeah
Sweet about me, nothing sweet about me, Yeah
Blue, blue, blue, 
waves they crash as time goes by, so hard to catch. 
Too, too smooth, 
ain’t all that, why don’t you ride on my side of the tracks.
If there’s lessons to be learned, 
I’d rather get my jamming words in first so, 
when your playing with desire, 
don’t come running to my place when it burns like fire boy.

A szám végeztével tapsot kaptunk, de Sasuke ezzel már nem ajándékozott meg minket. A bunkó. Ezen azonban nem volt időm gondolkodni, úgyhogy megint elzavartam másik énemet, és elkezdhettük a közöset énekelni. Mi kezdtünk. Ez egy igen jó szám volt szerintem, Tenten szerint nagyon aranyosan énekeltük. Köszi, puszi…

Groove slam work it back
Filter that baby bump that track
Groove slam work it back
Filter that baby bump that track
Groove slam work it back
Space Cowboy just play that track
Gaga in the room so starstruck
cherry cherry cherry cherry boom boom

Az utolsó két szónál mindannyian a levegőbe bokszoltunk, melyet sokan megmosolyogtam. Szóval vagy tetszett nekik, vagy tökre hülyének néztek minket. Az első két versszaknál a fiúk nem kaptak nagy szerepet, de a refrént felváltva énekeltük.

I'm so starstruck, baby cause you blow my heart up 
I'm so starstruck baby, cause you blow my heart up
I'm so starstruck baby, cause you blow my heart up 
I'm so starstruck baby, cause you blow my heart up

Úgy éreztem, hogy a számok nagyon jól sikerültek. A fiúk is hozták a formájukat, a közös dalban most következett az ő részük. Itt nem nagyon énekeltek, úgy hangzott az egész, mintha rap volna.

Hey lil mama like really 
really is that him I done seen you before what you got 
on those big rims enter that 
cash flow I'm like baby you 
don't trip so shawty say 
hand over your signature 
right here like adjust the dotted line 
and I suppose to sign how she at it a fanatic
 and I think it's going down…

A szám végeztével, hatalmas tapsot kaptunk, és ezzel feltornáztuk magunkat az első három közé, Sasoriék mögöttünk voltak valahol. Egymás tenyerébe csaptunk, és Naruto kijelentette, hogy ideje hazamenni. Gyalog jöttünk – bár nem tudom, miért -, gyalog mentünk. A lábam alaposan elfáradt, már csak azért is, mert nem ülhettem éneklés közben. Naruto nagyon izgatottan lépett ki a bárból, mi pedig unottan követtük. Most lesz egy hosszú-hosszú beszélgetésünk erről az írónőről.
            -           Naruto, nem lehetne ezt a beszélgetést holnapra szalasztani? – kérdezte könyörgő hangon Karin. Köszönöm, Karin, imádlak! Naruto lesújtottsága alapján rájöttem, hogy de, igenis lehet, és ezt barátaim is megerősítették, így megöleltem Karint. Holnap úgy is korán kelek, holnap van az Uchiha nevelőszülők temetése, és nekem ott kell lennem… sajnos.
            -           Istennő vagy – mondtam, mire ő felnevetett, Suigetsu pedig hozzátette:
            -           Azért ne túlozz!

Április 15.
15:03
Temető

   Egy kis sír előtt álltam. A temetésen voltam, de nem akartam Sasoriék közelébe lenni. A sírt bámultam, és rajta a nevet: Sarutobi Asuma. Négy éve halt meg, és én sokáig sírtam utána. Asuma egy szeretetreméltó ember volt, remek férj, Yuuhi Kurenai férje. Emlékeztem még arra a csodás esküvőre, és arra, hogy Kurenai mennyit sírt Asuma után, mikor az végleg eltávozott az élők sorából. 
   Hátra tekintettem vállam felett. A pap még szónokolt, a szél meglengette a fákat, és fekete szoknyám alját. A virágdobáláskor még ott álltam a többi ember között, majd miután bedobtam a vörös rózsát a koporsóra, elmentem. Sasuke tekintetét kerestem, de ő konokul másfele nézett, amiért elszomorodtam. El sem tudom hinni, hogy tetszhet nekem egy ilyen öntelt alak. Most valahogy mégis megsajnáltam, bár nem tűnt olyannak, aki sajnálatot kér. 
   A tömeg lassan kezdett felosztódni, csak Sasuke maradt ott a sírnál, miután Itachit is elküldte. Jobb ötlet nem lévén odasétáltam hozzá, hátha végre sikerül egy kedves mondatot kipréselnem belőle, és ha kell, estig kínzom. 
            -           Szia – léptem mellé.
            -           Csá. – Oké, ez nem indul valami jól, a baltámat pedig otthon hagytam. Pedig most lenne a legmegfelelőbb pillanat arra, hogy kinyírjam. Hogy erre miért nem gondoltam hamarabb?
            -           Te miért vagy itt? – kérdezte. Úristen, nem hittem, hogy ezt megélem. Ő kezdeményez beszélgetést. 
            -           Itt kellett lennem – feleltem halkan. Csak semmi ostobaság, csak semmi ostobaság!
            -           Minek? Nem is érzel fájdalmat! – morogta. Ez egy övön aluli ütés volt, de igaz.
            -           Nem ismertem őket. De itt kellett lennem. 
Sasuke csak hümmögött, és ezúttal kifogyott a szótára, így úgy gondoltam, ideje a kezembe venni a dolgokat.

Ami általában nem jól sül el…

            -           Rossz lehet most – motyogtam, és közelebb léptem hozzá. – Én is elveszítettem a szüleimet. Még két éve. Ugyanazért, amiért te. 
            -           Honnan tudod, hogy haltak meg? – sziszegte Sasuke. Oké, most nem jött össze, de semmi baj, őrizzük a pánikot. 
            -           A szüleid ismerték Namikaze Minatót, jóban voltak vele – feleltem. - Minden bizonyítékot eltűntettek, hogy ne öljék meg őket, de egyet meghagytak. Abban a szobában, amiben aludtam van egy szekrény. Benne egy levél, amit Namikaze Minato írt apádnak. Nyilván megtalálták. 
Sasuke nem felelt, ökölbe szorította a kezét, majd rám nézett. Szemében most nem ridegség tükröződött, hanem tömény szomorúság, olyan, amit még sosem láttam az ő szemében. Ennyire lehangolta volna? Azt hiszem, ez megint rosszul sült el. 
            -           Sajnálom – mondtam. Oké, most vagy soha. Maximum az érhet, hogy elhúzza a kezét, abba pedig nem halok bele, igaz? Cselekedtem, és megérintettem a kezét, aki behunyta a szemét, izmai megfeszültek. Ez nem jó jel? Kezemet lassan az övébe csúsztattam, de nem fogtam meg teljesen, ahogy ő sem. Oké, megpróbáljuk úgy intézni, hogy ne tudhassa, hogy bele vagyok zúgva. Némán álltunk, és néztük a sírkövet, amin jól kivehető volt Fugaku és Mikoto neve. 
            -           Megyek – szólalt meg hirtelen Sasuke. A francba, miért pont most, amikor már fogtad a kezem? Hát, ez sem jött össze. Sasuke elengedett, és egy köszönés kíséretében elment. Én egyedül álltam ott, a szél ölelésében, Sasukén töprengve. Az a fiú sosem lesz az enyém, amilyen szerencsétlen vagyok, biztos nem. Ezt szívtad, Sakura! 
            -           Látom, új pasit találtál magadnak – jegyezte meg egy gúnyos hang a hátam mögött. Sasori… - Csak nem sikerült megtörnöd Uchiha Sasuke szívét?
            -           Közöd? – Most visszakapja azt, amit velem művelt. Nem fogok hazudni, de igazat mondani sem. Sasori néma hallgatásba merült.
            -           Tudod, azt hittem, hogy még szeretsz – lépett mellém.
            -           Tévedtél. – Próbáltam minél közönyösebb lenni, elcsórni hercegemtől pár taktikát.
            -           És egy ilyen senkivel ragadtál le… nem gondoltam volna.
            -           Nem tök mindegy az neked, hogy kivel vagyok? – kérdeztem sziszegve. – Elhagytál.
            -           Ezt kellett tennem! – Na, ne szórakozz velem! Mérgesen néztem rá, ahogyan csak tudtam, de ő csak gúnyosan elvigyorodott. 
            -           Hagyjál békén! – mondtam végül, nagyot sóhajtva. – Semmi közöd hozzám!
            -           Csak nem szereted? – vigyorgott dühösen, ami nem kerülte el a figyelmemet. Most legszívesebben jól hozzávágnám, a holland fapapucs készletemet, amit még nagymamám hozott ajándékba, de sajnos nem volt kéznél. Már megint elszúrtam! Már nem csak Sasukét kell kinyírnom, hanem Sasorit is. Hogy az a…
            -           És ha igen? – néztem rá, mire elkomorult. Ezt neked, pancser! Kikerültem, és elsétáltam a kijárat felé, hogy hazamehessek, ahol egy újabb idiótát kell elviselnem.

Április 15.
19:39
Narutóék otthona

   Otthon kis kupaktanács várt engem, és miután átöltöztem, kimentem hozzájuk.
            -           Végre már, hogy hazaértél – förmedt rám Temari. – Már annyira vártunk!
Megeresztettem egy vigyort, és leültem a fotelbe, mely épp szabadon volt hagyva, és kérdőn meredtem barátaimra. Naruto volt csak nagyon lelkes ettől az egésztől, engem nagyon hidegen hagyott, én nem hittem Gaarának, bár Temarinak igaza volt abban, hogy a fiú sosem hazudik. 
            -           Meg kell mentenünk az írónőt! – mondta Naruto. – Az írónőt, aki írja a jövőt!
            -           De ilyen nem létezik! – cáfolt rá Tenten. – Valaki leírja a jövőt, ugyan már! 
            -           Én hiszek Gaarának – szólt Temari. – Sosem hazudik.
            -           Az öcséd megőrült, ilyen nincs – jegyezte meg Suigetsu, mire Temari pofon vágta. Karin gyorsan közbelépett, hogy oké, Gaara igazat mond, majd Temari elégedett képpel ült le. 
            -           És mégis honnan tudjuk meg, hogy melyik írónőt keressük? – kérdeztem végül, hisz ez volt a legfontosabb kérdés, nem pedig az, hogy Gaara elmebeteg-e vagy sem. 
            -           Felhívtam Gaarát, de nem mondott semmit – vallotta be Temari. Oké, akkor ez a feladat teljesen fölösleges. Hogy keressünk valakit, akiről azt sem tudjuk, kicsoda? Az egész olyan bizarrnak tűnt, végül Neji azt javasolta, hogy nézzünk körül a könyvtárban, amit Karin nem támogatott, hisz sosem jönnénk rá, hogy ki az írónő, csak ha azt írja le, ami velünk fog történni. Ezt az elméletet én is megerősítettem, így teljesen tanácstalanok voltunk. Suigetsu javasolta, hogy holnap menjünk el Gaarához, hátha ad valami kiinduló pontot. Én személy szerint nagyon álmos voltam már, úgyhogy bementem a szobámba – melyet Tentennel, Karinnal és Temarival osztottam meg -, majd a fürdés után befeküdtem az ágyba, és azon nyomban el is aludtam. 
Az éjjel Sasukéról álmodtam, arról a Sasukéről, akit én szerettem volna magamnak. Kedves volt és figyelmes, nem pedig egy érzéketlen jégcsap. Szorosan öleltem a takarómat, és arra gondoltam, vajon milyen lehet a hercegem csókja.

Persze ezt álmomban…