Sakura:

- Csakis a te mérgezésed kedvéért – felelte idegesítő gúnnyal, mire éreztem, hogy a pupillám kitágul. – Idegesítő vagy! – fűzte még hozzá kegyetlenül, mire a méreg elöntötte az agyamat akár a vörös köd.

- Te meg bunkó! – rivalltam rá, majd becaplattam a lakásba. Próbáltam nem túl hangosan, mégis nyomatékosan becsapni magam mögött az ajtót. Miért egy hihetetlenül ellenszenves embert kellett szomszédomnak kapnom? - merült fel bennem a kérdés, de sajnos senki nem válaszolta meg. Úgy döntöttem a nyugalmam érdekében, valami klasszikust hallgatok. Ez általában segít ellazulni, megnyugodni vagy egyszerűen elaludni. Így is történt. Nem jutottam a harmadik számig a cd-n, miután képszakadás. Csak lecsukódtak pilláim, majd aludtam is. Sajnos megmaradtak a nap során felidézett emlékek nyomai, és ezek a nyomok megmutatkoztak az álmomban is. Újra átéltem a pillanatokat, tökéletesen láttam magam előtt annak a pár szörnyű percnek a kristálytiszta képeit. 

***
Még utoljára megnéztem magam a tükörben. Imádtam a lenge fehér ruhát, a hozzá passzoló magas sarkúval. Még örömmel bámultam volna kedvenc ruhám a tükörben, de már így is pár perc késésben voltam. Sietősen felkaptam a kulcsom, majd kiléptem az ajtón. Gondosan bezártam, aztán indultam volna a lépcső irányába. Ám egy magas, ismeretlen férfi megállásra kényszerített. Sötétbarna haja és elég sötét szemei voltak, arca nyugodt, érzelemmentes. Ruhája tiszta, elegáns és rendezett. Halványan rá mosolyogtam, majd megkérdeztem segíthetek e valamiben.

- Már megtaláltam, akit keresek – válaszolta vigyorogva. Meglepetten néztem rá, mire folytatta. – Megtaláltam az egyik legjobb színésznőt a világon – bókolt, mire éreztem, hogy elpirulok.

- Ne hozzon zavarba – húztam ajkaim halvány mosolyra.

- Lenne egy kérdésem, Sakura – mondta halkan, majd egy lépéssel közelített felém. Volt valami ijesztő a mozdulatában, így önkéntelenül hátráltam.

- Mondja, mert sietnem kéne… - válaszoltam kissé idegesen.

- Sakura, hozzám jönne feleségül? – tette fel a kérdést, minden mellébeszélés nélkül. Éreztem, ahogy az arcomra kiül a hitetlenség.

- T-tessék? – kérdeztem vissza nehezen forgó nyelvvel. 

- Jöjjön hozzám feleségül! – ismételte meg kissé hangosabban. Teljesen lefagytam, ez most megőrült? Nem is ismerem… Miközben ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, a férfi elővett egy dobozkát. Sejthetően a gyűrű volt benne.

- Ne haragudjon, de nem is ismerem magát! A nevét sem tudom… Biztosan nem fogok egy vadidegenhez hozzámenni! – válaszoltam határozottan.

- Megkérdezem még egyszer! – mondta lassan, fenyegetően. Eközben bal kezébe vette a dobozt, míg a jobba egy apró, bicskaszerűség került. – Hozzám jön feleségül? – morogta parancsolóan. Éreztem, ahogy egy apró remegés fut végig az egész testemen, de ettől függetlenül határozottan ellenálltam.

- A válaszom, nem! – mondtam erőteljesen.

- Ó, ezt még meggondolod! – válaszolta, akár egy őrült, majd közeledett felém. A bicska pengéje halk koppanással jelezte, hogy használható. Hátráltam pár lépést, de a pasi követett. Éreztem, ahogy ereimben gyorsabban száguld a vér, a szívem tempója kétszeresére nő. 

- Kérem, ne bántson! – üvöltöttem rá kétségbeesetten, ám láthatóan ennek semmi haszna nem volt. Egyre közelebb ért, mikor kivágódott a folyosóra nyíló ajtó, majd Naruto robbant be rajta. A férfi épp ebben a pillanatban támadott. Alig volt időm arrébb lépni, de annyit sikerült elérnem, hogy csak a vállamba szúrta a kését. A fájdalom tompán jutott el az agyamig, igazán akkor tudatosult bennem az érzés, mikor megpillantottam a karmazsinvörös vért a hófehér anyagon. A szőke ezután gyorsan reagált, és nem tudom hogyan, de sikeresen a földre küldte támadóm. Hinata már a telefonján babrált mikor mellém lépett. Üveges tekintettel meredtem magam elé, miközben a fájdalom egyre jobban realizálódott. Éreztem a zsibbadást, a vér sós illatát.

***
Lihegve ültem fel az ágyban, miközben homlokom verítéktől gyöngyözött. Néma csend ölelte körül szobámat. Óvatosan megkerestem lábammal a puha papucsomat, majd kiszálltam rémálmaim bölcsőjéből. Óvatosan csoszogtam a konyháig, ahol végre ránéztem az órára. Fél hat. Remek! Mikor végre kipihenhetném magam, akkor ilyen korán kell kelnem. Halkan sóhajtottam, hisz semmi értelme ezen agyalni. Végiggondoltam mit is tervezünk mára, így a kávéfőzés után a laptopomhoz ültem. Mivel Naruto ma grillezni akar, nem ártana rendbe tenni az udvart. Így arra jutottam, nyomtatok pár papírt, amire kiírom, hogy ma levélgereblyézés. Időpontnak a három órát jelöltem meg, mivel ha szánunk egy órát az udvar rendbetételére, akkor utána négy és öt között kezdődhet a grillezés is. Gyorsan megterveztem a kisebb plakátot, majd ki is nyomtattam. Még így is csak hét óra körül járt az idő, ezért aztán egy fenséges reggelivel kezdtem a napot. Sütöttem egy kis palacsintát, csináltam pirítóst és természetesen a narancslé sem maradhatott ki. Mire elkészültem az étellel a nap is kisütött, így adott volt a jókedv. Plusz kedvturbózónak még a laptopon a zenelejátszót is elindítottam. Hangosan énekeltem és táncikáltam, majd dudorászva elfogyasztottam a reggelit. Evés közben eszembe jutott az új szomszéd, ám arra hagyatkozva, hogy még nem jött át dörömbölve és csendet követelve továbbra is ugyanolyan hangosan hallgattam a zenét. Reggeli után elmosogattam, felöltöztem, és elindultam kiragasztgatni a gereblyézésre vonatkozó hirdetést. Épp a ragasztóval bajlódtam, mikor lépteket hallottam magam mögött, mire megfordultam, csak egy alakot láttam meg, aki vélhetően az én remek szomszédom volt. Nem is érdekelt, merre járhatott. Mielőtt felmentem még beszéltem Narutóékkal a tervemet illetően, amit ők természetesen támogattak.

A lakásom felé baktattam a lépcsőn, amikor már megéreztem a jellegzetes cigi füstöt. Nagy levegőt vettem, és elhatároztam, hogy most nem fogok vitatkozni! Apró erőltetett mosollyal nyitottam ki a közös folyosóra vezető ajtót, majd nem csalódtam, amikor megláttam a korlátnak támaszkodó önpusztító Sasukét. Vettem még egy adag levegőt, majd belekezdtem mondandómba, amit Naruto megparancsolt, hogy közöljek bunkókámmal.

- Te jössz a levélgereblyézésre? Naruto mondta, hogy utána akarja tartani a grillezést is… - kérdeztem rá a lehető legnormálisabb hangnemben. Már ami telt tőlem.

- Még nem tudom… - jött a tőle megszokott rideg és kissé merev stílusban a válasz.

- Értem… - bólintottam, igaz legszívesebben visszaszóltam volna, hogy mit nem lehet tudni ezen, de inkább türtőztettem magam. Lassan beléptem a küszöbön, majd óvatosan becsuktam az ajtót. – Még nem tudom – ismételtem tipikus hanglejtését, grimasszal az arcomon. – Mit nem lehet tudni? – kérdeztem félhangosan miközben a nappaliban lévő ablakhoz léptem. Nagyon jól tudtam, hogy a nem tudom válasz általában egyenlő egy diszkrét nemmel. Én is mindig azt mondom, ha valamit finoman el akarok utasítani. Halkan elnevettem magam. Milyen átlátszó! Halk pittyegés törte meg jól eső kacajom. Egy új sms, Narutótól. – Lusta disznó! – morogtam, miután átfutottam a pár sort, amiben megkért, hogy vásároljak be a grillezéshez, mert Hinával akadt jobb elfoglaltságuk. A pofám leszakad, még ezt is nyíltan leírja… Szörnyű! Gyorsan bepötyögtem a választ, amiben kitértem a perverz árnyalatra, de végül is belementem a vásárlásba. Úgy sincs jobb dolgom, és legalább eltelik az idő. Kilenc után indultam célirányosan a legközelebbi bevásárló központba. Természetesen több mint egy órába telt, mire összeszedtem, hogy mire is lesz szükségünk. Grill húsok, kolbászok, valami kenyérféle. Nem tűnt soknak mikor kigondoltam, de mihelyst a bevásárlókocsiba került a megfelelő mennyiség rájöttem, hogy ezzel eltart egy darabig a hazajutás. A kasszánál láttam, hogy pár sorral arrébb az emberek zúgolódnak. Biztos az új csaj… jutott eszembe a legutolsó vásárlásom. Egy doboz müzlivel, és egy sütőtökkel álltam több mint negyed órát a kasszánál. Azt hittem soha nem jutok ki az épületből! Fizetés után próbáltam helytakarékosan beletenni a cuccokat egy nejlon szatyorba, ami hihetetlen módon sikerült is. De a biztonság kedvéért eltettem még egy-két darabot. Hisz az áruházi szatyrok híresek örök-életűségükről… Lassan haladtam a több kilós csomagokkal, és alig jutottam el az első utcáig, mikor a szállító eszközöm megadta magát, kiszakadt és a benne lévő áru a földre került. Halk szitok áradat hagyta el ajkaim, miközben a földről elkezdtem összeszedegetni a cuccokat. Ám mintha ez nem lenne elég, még valaki hátulról teljes lendületből nekem jött, aminek következtében sikeresen elterültem a járdán. Akár csak egy döglött béka, és úgy is éreztem magam. Kicsit murisnak tartottam eleinte ezt a hasonlatot, ám mikor megláttam az ellenem elkövetett merénylő személyét, már a vicc sem tudott megnevettetni. Ennek muszáj mindenhol felbukkannia? 

- Te? – csúszott ki a számon.

- Én is örülök, hogy látlak! – mondta mogorván, miközben az egyik zsebéből kihúzott kezét felém nyújtotta. Válaszként csak elhúztam a szám, de elfogadtam a segítő szándékát. Mikor már fölülről szemléltem a szétszóródott cuccokat halk sóhaj kíséretében elővettem a bónusz szatyrokat. Gyorsan beledobáltam a szétszóródott dobozokat, majd újra talpra álltam és immár három csomaggal egyensúlyoztam. Miközben elidétlenkedtem, Sasuke végig engem figyelt, de kis ujját sem mozdította volna. A folyamat végén megeresztettem egy szúrós pillantást, majd megtűztem egy csípős beszólással.

- A lovagiasság a véredben van! – mondtam, majd elindultam az utcán. Pár pillanatig csak a saját lépteimet hallottam, majd a lovagiasság mintaképe is mellém szegődött. Egyik kezével elvett tőlem két csomagot. Meglepetten pillantottam rá, de nem mondott semmit. Lassan haladtunk, mivel semmi okunk nem volt a rohanásra, így volt időm felmérni a köztünk lévő különbséget. Jó tizenöt centivel volt magasabb nálam. Most is a fekete bőrdzsekije volt rajta, egy sima farmerrel. Még így a friss levegőn is éreztem a jellegzetes vaníliás, füstös illatot, ami csak rá jellemző. Miután kielemeztem továbbra is kettőnk közt feszült a néma csend.

- Te mit vettél? – próbáltam társalgást kezdeményezni.

- Csak ami szükséges… - jött a rövid és tömör válasz. Na remek, ennyi volt a nagy társalgás. Ismét beállt a csend, ami kissé kínos volt. Egy darabig próbáltam valami témát feldobni, de miután semmi nem jutott eszembe inkább az utcán sétálókat kezdtem figyelni. A napsütésre tekintettel sokan sétálgattak, köztük pár évvel fiatalabb lányok is. Ők olyan tizenhét-tizennyolc körül lehettek. Először fel sem tűnt, csak mikor a második csoport sétált el mellettünk. Halkan nevetgéltek, majd mosolyogva végigmérték Sasukét. A szemléletük tárgya is láthatóan észrevette, de fapofával menetelt tovább. Egyszer még azt is hallottam, ahogy az egyik csitri halk, vékony hangon felkiált: „Istenem, milyen cuki!”. Halkan felsóhajtottam. Vajon én is ilyen voltam tizenhét évesen? Jó most sem vagyok olyan öreg, csak huszonegy… De akkor is látom a különbséget. Rövid ideig ezen töprengtem, majd egy másik kérdés ötlött fel bennem. Vajon Sasukénak van barátnője? Valószínű… jutottam a válaszra, hisz miért ne foglalkozott volna a csinos lányokkal. Csak rájuk se nézett igazán. Meg amúgy is, egy ilyen félistennek biztos van csaja. Valamiért a legtöbb lány bukik a rideg srácokra, a jégcsaphercegekre… Ezeket a gondolatokat már lépcsőzés közben futtattam végig az agyamban.

- Felvisszük? – rángatott ki elmélkedésemből egy mély hang.

- Csak adjuk be Narutoéknak! – válaszoltam, majd (szerencsére jó emeletnél kérdezett) elindultam a megfelelő ajtóig. Mikor odaértünk kopogtam, majd Hinata alig pár másodperc múlva mosolyogva nézett a küszöbről.

- Saku! – nézett kicsit meglepetten. – Elintézted a bevásárlást? Igazán nem kellett volna! – Most mi van?

- De… Naruto írt egy sms-t – válaszoltam összekavarodva. – Egy igen perverz sms-t – fűztem hozzá halkan.

- Aztán írt, hogy nem kell… Nem láttad? – vonta fel kérdőn tekintetét, miközben Sasukétől elvette a két szatyrot. Csak kissé megráztam a fejem, majd szabad kezemmel a mobilomat elő is halásztam a zsebemből. Egy új sms, érkezett alig húsz perce. Akkor már rég hazafelé tartottam.

- Már mindegy lett volna, ha látom is. Addigra már végeztem – eresztettem meg egy mosolyt, majd az éppen megérkező Uzumaki kezébe nyomtam az általam birtokolt csomagot.

- Sakura-chan, amúgy meghívtam Sait… - hallottam meg még a szőke hangját a ház valamelyik pontjából.

- MI? – kérdeztem meg élesebben, mint akartam. – Minek?

- Csak eszembe jutott… - vont vállat, mikor ismét előttem állt. Hinata eddigre már bement a csomagokkal, és éppen lehetett érzékelni, hogy zörög pakolás közben. Sasuke még ott állt lazán alig fél méterre tőlem.

- Tudod, hogy én nem akarom! Hányszor mondtam, hogy ne hívd meg? – kérdeztem sóhajtva.

- Jó, jó! De azt mondta jön… - fűzte hozzá olyan halkan, hogy reméltem rosszul hallottam.

- Nem igaz – válaszoltam lemondóan. Tudni kell, hogy Sai nem egyszer próbálkozott. Azt akarta, hogy járjunk, de nincs meg köztünk a szikra sem, nem hogy láng, így mindig nemet mondtam. 

- Bocsi! Ha akarod, felhívhatom, hogy ne jöjjön… - tett ajánlatot, ami elég kecsegtető volt, de bunkóság lenne élni vele.

- Hagyd! Majd csak lesz valahogy! – eresztettem meg egy mosolyt, majd elindultam a lépcső irányába. – Akkor háromkor az udvaron! – szóltam még vissza, mire egy egyetértő választ kaptam. Még hallottam, hogy a szőke kérdez valamit a szomszédomtól, majd csak léptek zaja maradt.


Kicsivel három előtt előszedtem a kedvenc itthoni farmerom, egy meleg pulcsit és egy kényelmes cipőt. A kötött pulcsi alá jól beöltöztem, hogy ne fázzak, mivel kabátot már nem vettem. Lassan lépcsőztem lefelé, majd az udvaron álló közös fészerből előkerestem a levélgereblyéket, seprűket, vödröket, mindent, amire csak szükségünk lehet. Már majdnem mindent kivittem, mikor megjelent Naruto és Hinata is az udvaron. Így a maradék holmi is hamar az udvaron az egyik pad mellett találta magát. Három után alig egy perccel megjelent Lee kirobbanó formában, mint mindig. Őt követte Ino, Tenten és Temari. Nem kellett csalódnom, Sai is megjelent (nagy „örömömre”). Gyorsan kiosztottam a feladatokat, majd mindenki jó hangulatban kezdte összekaparni a leveleket.

- És hogy vagy mostanában? – lépett mellém Sai. Arcán kedves mosoly játszott, pont az, amit legjobban utáltam.

- Remekül – erőltettem magamra egy mosolyt, majd tovább gereblyéztem. Alig öt perc múlva megint ott legyeskedett körülöttem.

- Remek volt a tegnapi előadás! – lelkendezett. – De ki volt az új srác? Aki Gaara helyén játszott? – faggatózott. Mi a szösz? Böki a csőrét Sasuke.

- Ő az új tag, aki Gaara szerepeit fogja átvenni… - válaszoltam. - Sasuke Uchiha… - sóhajtottam hangosan.

- Itt vagyok – jött a válasz, mire rögtön felkaptam a fejem. Mr. Bunkóvagyok ott állt a pad mellett, és egy gereblyét fogott. A lélegzetem is elállt. Ez komolyan lejött levelet gereblyézni?

- Te lejöttél? – csúszott ki a számon. Mostanában nem tudom magamban tartani a megjegyzéseimet. Ezen nagyon gyorsan változtatnom kell.

- Nem mondtam nemet! – válaszolta ridegen.

- Azt nem… Csak egy nem tudomot, ami felér egy nemmel! – Sakura fogd be a szád! - szóltam magamra, de nem ment.

- Mióta? – kérdezte jeges tekintettel. Tipikus szóelfojtó pillantás volt, vagyis annak szánta, de nálam ez nem jött be.

- Mióta? – kérdeztem vissza gúnyosan. – Mióta te vagy a megtestesült lovagiasság! – vágtam rá dühösen. Lassan mindenki a mi kis vitánkat figyelte, bár ezt az új fordulatot senki nem érthette.

- Cöh… - jött a válasz, mire éreztem, hogy a fejembe száll a vér. Felidegesített, totálisan! Úgy éreztem magam, mint egy kitörni készülő vulkán. Már épp szólásra nyitottam a szám, mikor valaki megelőzött.

- Mindenki munkára! – harsogta Naruto. – Ma még grillezni is akarunk! – lelkesedett. Ami nálam nem jött be. Az indulat tovább fortyogott a felszín alatt, és minden pillanattal nagyobb késztetést éreztem arra, hogy kiadjam. Sajnos(?) Sai kapta meg a Sasukének szánt dühkitörést. Ami valami apró kérdéssel kirobbant belőlem.

- Békén hagynál légy szíves?! – mondtam indulatosan, kissé fenyegető hangszínnel, mire a fiú meglepetten hagyott egyedül. Sasuke végignézte a jelenetet, majd megeresztett egy elégedett mosolyt. Most fojtom meg! – kiáltottam magamba, de inkább csak dühösebben gereblyéztem szerencsétlen leveleket.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés