Sasuke:

- Naruto! – szólalt fel Hinata, mikor a szőke elkezdett célozgatni. Magamban csak mosolyogtam.

- Szerintem ideje indulnunk! – hallottam meg Sakura hangját, ami türelmetlenül csengett. Egy kérdő pillantást vettettem felé. Ennyit a nagy szomszédlátogatásról?

- Máris? – kérdeztem meglepettséget színlelve.

- Nemsokára kezdődik az előadás. Nem ártana időben odaérni – mondta hatalmas mosollyal. Hangjába furcsa édeskés árnyalat vegyült, túlságosan is édes és túl hirtelen. Meglepetten pillantottam rá. Most szórakozik velem? Éreztem, ahogy a totális meglepettség kiült az arcomra.

- Rendben, de ezt az ismerkedős estét még bepótoljuk! – tettem egy megjegyzést, ezzel visszavágva a szinte tökéletes játékára, de én rájöttem. Naruto természetesen benne volt, és még kifele menet is ecsetelgette, hogy milyen jó lesz. Kihangsúlyozta, hogy mennyire örül az új tagnak. Lényegében semmi értelmesről nem beszéltünk, de az idő pergett és éreztem a mögöttem ácsorgó rózsaszín hajú lány sietős és dühös tekintetét, amint lyukat készül égetni a hátamba.

- Nem mehetnék? Még nem ebédeltem! – törte meg hisztérikus hangja a csendet. Már szinte vártam, hogy meddig bírja magában tartani.

- Jól van Sakura-chan, akkor este a bejáratnál találkozunk! – lépett arrébb Uzumaki, mire Sakura sietősen átrobogott a szomszéd lakásba. Szerencsémre a másik kettő is hamarosan elment, mivel Hinata már idegeskedett, hogy készülniük kellene. Talán az a lány az egyetlen, akire hallgat a szőke. Miután újra csend lett a kissé kietlen lakásban, elkezdtem készülődni. Gyors zuhany, majd a szekrényemből elővettem az alig pár órája elpakolt ruhákat. Mára egy fekete farmer és egy halványkék ingre esett a választásom. Miután felöltöztem kimentem és elszívtam még egy szál cigit, majd a kis hisztikirálynő kedvéért jó alaposan fogat mostam. Nehogy lejárasson az egész közönség előtt. Miután mindennel elkészültem még pár dolgot összébb pakoltam, majd felvettem a kabátot és indulásra kész csak a kulcsomat kerestem. Az is megkerült egy doboz tetejéről, így végre elindulhattam. Mikor kiléptem a hűvös megcsapta arcom, majd a lépcsőház irányából kopogást hallottam. Gyorsítottam lépteim, mivel volt egy tippem, hogy ki lehet. Nem is tévedtem, mikor az egyik fordulóban épp elcsíptem a rózsaszín kobakot. Szinte rohantam a lépcsőn, ám a kopogás ritmusa is változott. Ez most kergetősdit játszik? Már alig egy emelet volt, mikor csak pár lépcső volt köztünk. Az utolsó fordulónál lihegve megállt, és szinte sugárzott belőle a félelem. Lassan tettem meg a lefelé vezető pár lépcsőt, mikor hangos sikoly törte meg a fagyos csendet. Hirtelen fogalmam sem volt, mi történt.


- Sakura, jól vagy? – léptem mellé, mire halkan, megkönnyebbülten felsóhajtott. Ezek szerint megismert. Kicsit én is megkönnyebbültem, hogy nem fog megtámadni, vagy ilyenek.

- Sakura! – rohant fel két másik ember is, akiket lassan azonosítottam.

- Azt hiszem – szuszogta. Láthatóan valami nagyon nem stimmelt.

- Sakura, nincs semmi baj! Az nem fog megtörténni többet! – ölelte meg Hinata. Egyre kevésbé értettem az egész történetet, így kérdőn pillantottam körbe, bár arcom senki nem látta a sötétben.

- Remélem! - suttogta remegő hangon a lány.

- Mi történt? – kérdeztem meg, mivel egyre jobban érdekelt, bár hangomból csak úgy sütött az érdektelenség.

- Semmi! – felelt ridegen, majd elindult lefele. Hinata mellette sétált, míg Naruto mellém szegődött.

- Tudod – kezdett halkan a mesélésbe -, alig egy fél éve történt az egész. Egy előadásra indultunk, és Hinatával már a kapunál várakoztunk. Sakura nem jött, így úgy döntöttünk megkeressük. Lassan haladtunk fel az emeleten… - hangja halk, és szomorú volt. – Már majdnem fent voltunk a legfelső szinten, mikor meghallottuk Saku-chan hangját. Igazán kétségbeesetten könyörgött, hogy ne bántsák. Rögtön elkezdtem rohanni, így szerencsére idejében odaértünk. Egy őrült rajongója egy kis ékszeres dobozzal, és egy késsel állt vele szemben. Azt akarta, hogy menjen hozzá Saku, de ő persze ezt nem akarta. Ám nemleges választ az az állat nem fogadott el, így késsel kezdett fenyegetőzni. Azóta, ha megfigyeled Saku jobb vállán van egy szúrás nyom… Természetesen a barmot letartóztatták, de azóta fél – tekintetét az említetten pihentette. Meglepett a történet, de arcomról nem lehetett semmit leolvasni. Igazán meglepődtem, hogy ilyen történt, de mégis miért nem költözött el? Úgy tudom, van lejjebbi szinten is üres lakás. Már épp rá akartam kérdezni, mikor Naruto félbeszakított. – Már többször rá akartuk venni, hogy költözzön a mi szintünkre, de mindig ellenkezett. Azt mondta, ő szereti azt a lakást, a kilátást és a friss levegőt, nem fog leköltözni. Úgyhogy az eset óta lecseréltünk minden zárat. Azóta nem mesélt semmilyen rajongóról… Azt hiszem megoldódott a probléma – fejezte be a témát, majd csendben sétáltunk tovább. Pár pillanatig az eddigi társalgás személyét figyeltem, aki láthatóan tudatában volt a mi kis beszélgetésünknek, de csak mereven bámulta az utat. Láttam, ahogy Naruto is a lányt figyeli, de nem szólt semmit. 

A színházban teltház előtt adtuk elő a darabot, amiben semmi bonyodalom nem volt. Egyedül a csókjelenet húzódott tovább, mivel Sakura leblokkolt… Már a súgó is vagy háromszor szólt, hogy „Csókold meg!”, de ő láthatóan csak az utolsót hallotta. Aztán mégis megmozdult, és elcsattant a hírhedt csók. A közönség érezhetően feszülten várta a végkifejletet, majd a csók hatására minden feszültség egyszerűen megszűnt. Egy lágy csók volt az egész, majd folytattuk az előre megírt szöveg életre keltését. A darab végén hatalmas tapsot kaptunk, ami kifejezetten jól esett. Régen játszottam már ekkora közönség előtt. A színfalak mögött mindenki gratulált és láthatóan élvezte a darab sikerét. Még Tsunade is, majd bejelentette, hogy Chiyo-sama írni fog nekünk egy darabot. Kicsit meglepődtem, de örömmel töltött el. Egy személyre szabott szerep. Kíváncsi vagyok, mit talál ki…

- Mit szólnátok, ha hétvégén grilleznénk? Úgyis szép időnk van, és legalább megismerhetnénk Sasukét! – üvöltötte Naruto, mire mindenki rá figyelt. Természetesen a srácok támogatták az ötletet, és láthatóan mindenki benne volt. Mindenki kivéve az én kedves szomszédom. Arcára utálatos grimasz ült ki.

Hazafelé az egész társulat együtt haladt, páran halkan beszélgettek, Naruto szegény Hinatát fárasztotta. Ám a csapat nagy része csendesen haladt. Az ég csillagos volt, de a hold nem világított. Az éjszakai levegő firss, oxigéndús így öröm volt nagyokat szippantani belőle. A házhoz érve, ahogy haladtam egyre feljebb, egyre kisebb csoport trappolt előttem, vagy mögöttem. Végül már csak Sakura tartott velem. Előttem lépdelt, de látszódott rajta a fáradtság. Az emeletre érve lassan az ajtajáig ment, majd lehajolt. Először nem láttam mi az oka, majd a kezében megpillantottam egy csokrot. Ha jól láttam vörös rózsa lehetett. Ezt a lány egyszerűen felvette, elsétált vele a kukáig, majd minden címkeolvasás nélkül kidobta.

- Ennyi? – kérdeztem pár pillanat múlva. Vajon Narutoék tudnak erről… Vagy ez az első eset, bár ez nem valószínű, hisz minden előzetes nélkül egyszerűen kidobta.

- Elmesélte Naruto a történetet, nem? Szerinted őrizgetnem kellene egy megszállott ember ajándékait? – kérdezte sebzetten, hangját átitatta a komorság és a bú. Erre nem tudtam válaszolni, így csendben maradtam.

- Igaz – feleltem végül. Hisz semmi értelme egy őrülttől kapott ajándékokra bármekkora figyelmet fordítani. Némán figyeltem az udvart, majd csak pár kopogást hallottam.

- Jó éjt! – mondta halkan, majd mire észbe kaptam csukódott az ajtó. Egy megkésett „Neked is!” volt a válasz, de valószínűleg nem hallotta. Pár percig csendben még kint álltam, majd gondolataimba merülve léptem be a lakásba. Igazán rideg fogadtatásban volt részem, de nem törődtem a pusztasággal, csak elvonultam zuhanyozni. A forró víz jólesően lazított el, mialatt gondolataim a mai nap körül forogtak. Első nap az új társulatnál, megvolt az első fellépés, három zaklató „barátot” is találtam, akik közül egy a szomszédom is, és a cigi ellenes őrületével az agyamra megy. Emellett lesz egy személyre szabott szerepem, és a hétégén ismerkedős grillezést szervezünk. Mozgalmas életre számíthatok – futott végig az agyamon, miközben már a tükörben lévő önmagammal szemeztem. Mikor végeztem a zuhanyzással, felvettem egy kényelmes pólót és egy melegítő alsót, majd komolyan nekiálltam a lakás berendezésének. Nem szeretem az ilyen semmitmondó helyeket. Először kipakoltam a könyveimet a polcra, majd a kis apróságokat, amit még az otthoniak sóztak rám szétszórtam a házban. Nem igazán voltam az ilyen dolgokért, de ha már van… Miután minden dobozt kiürítettem, már egész pofás hangulata lett a lakásnak. A nagy pakolásban észre sem vettem, hogy már órák teltek el. Úgy döntöttem kimegyek, és elszívok még egy cigit. Már épp a számhoz emeltem a szálat, mikor szemembe tűnt a kukából kikandikáló csokor. Visszatettem a kivett darabot, majd a kukához léptem. Nem hittem, hogy komolyan megteszem, de érdekelt a feladó kiléte. Szerencsére alig kellett piszkálnom a csokrot, mivel fölül volt a kártyácska. Óvatosan leszedtem, majd megpróbáltam kisilabizálni a betűket. Nem kézzel írt, hanem nyomtatott szöveg volt beleragasztva. Igazi csicsa betűkkel volt bele írva: „A mai remek alakításodért, leendő gyermekeim anyjának! Szeretlek!”. Lassan bogarásztam ki, majd mikor az utolsó szóval próbálkoztam halk nesz ütötte meg a fülem. Gyorsan zsebre vágtam a cetlit, majd csendben figyeltem. Lassan nyílt a szomszéd ajtó, majd Sakura kissé kócos hajjal sétált ki. A korláthoz lépett, majd nagy levegőt vett és az udvart bámulta. Érezhetően nem vett észre, egészen addig, míg kintlétem eredeti célját el nem kezdtem megvalósítani.
- Aludni kéne, nem gondolod? – kérdeztem ridegen, mire kissé összerezzent, majd felém fordult. Már megtaláltam az eddig keresett gyújtót.

- Ez visszafele is érvényes! – csattant fel gúnyosan, de nem igazán törődtem vele. Nagy nehezen a cigit is előhalásztam, majd halk kattanás és egy apró fény jelezte, hogy végre rágyújthatok. Nagyot szippantottam a vanília illatú cigiből, majd a füstöt megkönnyebbülten fújtam ki. - Te még éjszaka is mérgezed magad? – hökkent meg.

- Zavar? – kérdeztem vissza, mire csak egy gyilkos pillantás volt a válasz.

- Engem ugyan nem, te fogsz harmincöt évesen meghalni, nem én! – válaszolta morcosan.

- Hn - nyilvánítottam ki minden helyzetre megfelelő véleményem. Majd csend támadt, végre eldugult, és idegesítő kérdések vagy ténymegállapítások helyett csendben bámulta a tájat. Így még a cigi is jobban esett. Újabb füstfelhőt fújtam, amit a lenge szellő Sakuráig fújt.

- Direkt mérgezel? – kérdezte hisztérikusan, mire megforgattam szemeim. Ez most komolyan megint kezdi?

- Csakis a te mérgezésed kedvéért – feleltem gúnyosan, mire csak újabb dühös pillantásokat kaptam. Pár pillanatig csak indulatosan bámult, majd szólásra nyitotta a száját, de megelőztem. – Idegesítő vagy! – bukott ki belőlem, mire elakadt a szava.

- Te meg bunkó! – kaptam meg a magamét, bár nem igazán hatott meg. A válasz után csak sarkon fordult, majd ott hagyott. Az ajtó hangos csattanással jelezte, hogy a lány már bent van. Végre csend! Nyugodtan szippantottam a cigimből, majd az utolsó slukk után elnyomtam a kis hamutálban, majd én is bementem. A szobámba érve gyorsan levettem a melegítőt és a pólót, majd felhúztam az ágyneműhuzatot és bemásztam az ágyba. A szomszédból halk zene szűrődött át, ami valami klasszikus lehetett. A dallam tompán hallatszódott át a falon, de így is nyugtatóan hatott. Éreztem ahogy a pulzusom lelassul, ezzel párhuzamosan elernyednek az izmaim, majd szemeim lecsukódnak.

Másnap reggel a hirtelen világosság miatt ébredtem, igaz kipihenten. Még pár percig az ágyban maradtam, majd rávettem magam a kikelés szörnyű tortúrájára. Ahogy kimásztam az ágyból szembetűnt a reggeli frissessége a természetnek, így elhatároztam, hogy elmegyek futni egyet. Ezzel párhuzamosan útba ejtem a kávézót és két legyet ütök egy csapásra. Ezt az elhatározást tettek követték, így már csak azt vettem észre, hogy a telefonommal és fülhallgatójával babrálok az ajtó előtt. Mikor azt is sikeresen megoldottam, kiléptem a házból, majd lassan kocogtam lefele a lépcsőn.

Fél óra futás után verejtéktől gyöngyöző homlokkal léptem be a kávézóba, ahol előtte nap is voltam. Gyorsan kértem egy kávét elvitelre, majd futottam vissza a lakótömb felé. Már messzebbről megláttam, de az ajtóhoz érve pontosan elolvashattam, hogy mi is van kifüggesztve. Nemrég rakhatták ki, hisz alig egy fél órája nem volt semmi. A papíron nagy betűkkel ki volt írva, hogy szombat délután falevélgyűjtés. Aki kötelességének érzi három óra fele jelenjen meg az udvaron. Nem igazán akartam foglalkozni vele, de mikor az egyik emeleten megtaláltam a cetliragasztó személyét is még jobban elment a kedvem. Megpróbáltam gyorsan eliszkolni mögötte, de szinte biztos vagyok benne, hogy észrevett. Mindegy, legalább elkerültük a reggeli összetűzést… Bár, ahogy ismerem, meg fog jelenni, mikor a mai első szál Black Stone-t elszívom. Még a legfelső emeletre is tett papírt… Nem is foglalkoztam vele, mert tudtam, hogy csak felidegesítem magam rajta. Ahogy felértem a lakásba fogtam egy szálat kedvenc cigimből, majd kimentem az erkélyre, ahol reméltem, hogy nyugtom lesz. Természetesen a második slukk után meghallottam lépteket a lépcsőház felől. Vége a nyugalomnak – futott végig agyamon. Már előre felkészültem egy kisebb szócsatára, de meglepetésemre még említést sem tett házsártos szomszédom, csak köszönt. Mikor már azt hittem átvészeltük a reggeli vitát visszafordult.

- Te jössz a levélgereblyézésre? Naruto mondta, hogy utána akarja tartani a grillezést is… - tette fel normális hangnemben a kérdést.

- Még nem tudom… - válaszoltam hasonló hangnemben. Talán kicsit fagyosabban, mint ő, mégis semmi ellenszenv nem volt benne.

- Értem… - bólintott, majd magamra hagyott. Túl nyugodt volt ez a pár perc… Éreztem, hogy hamarosan valami történni fog. Tipikus vihar előtti csendnek tituláltam a nyugalmát. Miután bement, én is nem soká elszívtam a megmaradt élvezetet, majd visszavonultam jelenlegi otthonomba. Lassan gondoltam végig, mit is kéne ma csinálnom. Délután kilőve, mivel grillezni fogunk, meg falevelet sepregetni, és ugyebár ebből kifolyólag lehet nem ártana kicsit készülni arra a bulira… Legalább valami piát vihetnék. De mit? Rövid töprengés után elhatároztam, hogy veszek egy üveg whisky-t. Mikor erre jutottam, már megittam a kávém, és zuhanyzásra készen bámultam a nappali ablakából a város nyugalmas utcáját. Nem volt hasonlítható a hétvége nyugalmas jelenete, egy mozgalmas hétköznaphoz. Lassan fordítottam tekintetem ismét a szobabelsőre, majd lépteim lassan a fürdőbe navigáltak. Ráérősen ázattam magam, miközben forró gőz lengte be a helyiséget. Mikor végeztem gyorsan felöltöztem, aztán rászántam magam a bevásárlásra. Így is, úgy is el kellett volna mennem, hisz a hűtőm üres. Mikor minden a helyén volt, és még a pénztárcám is megtaláltam, úgy döntöttem mehetek. Már amúgy is elmúlt tíz. 

Már az utcákon baktattam, mikor rájöttem, hogy pénzre is szükségem lesz. Szerencsémre a kártyám nálam volt, így a legközelebbi automatából vettem is fel pénzt. További utam a legközelebbi bevásárlóközpontba vezetett. A kis utálatos kocsival lassan sétálgattam a sorok között. Hamar megtaláltam, amire a hűtőmnek volt szüksége. Tej, vaj, valami szalámi, egy kenyér (igaz ezt nem a hűtőm hiányolta), pár paprika meg ilyenek. Utoljára hagytam a whisky választást. Sokáig szemeztem több remek nedűvel is, de végül a Jack Daniels mellett döntöttem. A kasszánál természetesen várni kellett, amit kifejezetten utálok, de erre rátett még egy lapáttal, hogy a csaj tök kezdő volt. Ennek következtében, ami átlagosan két perc, az neki tíz percig tartott. Már elég dühösen nézhettem, mivel a kis szerencsétlen már azt is elrontotta, ami eddig még sikerült. Végül csak véghezvittem a küldetést, és sikeresen fizettem. Szinte rohantam a kijárathoz, hogy újra nyugodtan sétálgathassak, de természetesen a bolt mellett, amikor épp fordultam volna a hazafelé vezető utcába valakinek nekimentem. Van még valami?

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés