Április 3.
20:12
Narutóék otthona

   Karinnal és Tentennel ültem a nappaliban, és vártuk, hogy a fiúk és Temari hazajöjjenek. Azt sem tudom, hova mentek. Csak ültünk, Karin zenét hallgatott, nyomban felismertem kedvenc számomat, és ritmusra dobogtattam a lábamat, behunytam a szemem. Tenten a fotelben ült kényelmesen, feje és lábai a karfán pihentek, szeme csukva volt. Látszólag relaxált, és ezt én is szívesen csináltam volna, ha nem kellett volna azon rágódnom, hogy melyik pillanatban állítanak be barátaim, úgy kinézve, mintha most jöttek volna ki egy oroszlánketrecből. Az ajtó hirtelen kicsapódott, és beözönlöttek rajta a fiúk és Temari. Sasori egy csók után egy borítékot dobott az ölembe, majd lerogyott egy székre.
            -           Ezt neked küldik – jegyezte meg, mikor látta, hogy érdeklődő pillantást vetek rá. Végül kinyitottam. A borítékban egy kis levél állt, és én elolvastam; Uchiha Fugakut és Mikotot megölték. Két napig voltam náluk, nem is ismertem őket, így túl nagy sajnálatérzetet nem éreztem irántuk. A fiaiknak vajon milyen érzés lehet most? Bár tudtam, milyen érzés elveszíteni a szüleinket, két éve már megtapasztaltam. Csak azt a két fiút avagy férfit sajnáltam, ebben részvétemet éreztem. Félredobtam a borítékot, és nagyot sóhajtottam, de még mielőtt lehunyhattam volna a szememet, Sasori elém állt. 
            -           Sakura – kezdte. – Beszélhetünk?
Bólintottam, és kicsit idegesen álltam fel – már pihenni sem hagyják az embert. Sasori lehajtotta a fejét, rajtam pedig nyugtalanság futott végig, és követtem Sasorit a szobába. Vállam beleütközött Narutóéba, aki érdekes pillantást vetett Sasorira. Mintha tudna valamit. Most szerelmem felé fordultam, az ajtót becsuktam magam mögött, ő pedig rám nézett. Egy méteres távolság honolt kettőnk között, Sasori még csak közelíteni sem akart, így én sem tettem. Én meg nem töröm. 
            -           Valami baj van? – kérdeztem kiszáradt torokkal. Sasori hintázott egy kicsit a talpán, nem felelt, majd rám nézett, de egyből le is vette szemét rólam. Kibököd, vagy megüsselek? Mintha meghallotta volna gondolataimat, egyből megszólalt. Ügyes…
            -           Kiszállok! – felelte. Nem feleltem. Alaposan átrágtam magam ezen az egy szón, közben hitetlenkedve ráztam a fejem. 
            -           Mi?
            -           Kilépek a bandából. Nekem nem itt van a helyem...
Szemem könnybe lábadt, értetlenkedve meredtem Sasorira. Mi az, hogy kilép a bandából? Hogy teheti ezt velünk? De legfőképp velem? Sasori nagyon határozottnak tűnt, és olyan érzésem támadt, mintha titkolna előlem valamit? Talán egy harmadik? Nem mertem rákérdezni. 
            -           Akkor hol? – kérdeztem végül, hátha ez hat valamit, és Sasori elmondja, mit titkol. Habozott, tekintete össze-vissza járt a szobában, de rám nem nézett.  
            -           Valahol máshol…
Nem akartam hinni a fülemnek. Hogy teheti ezt? Velem mi lesz? Csak így itt hagy? Menjen a f… oké, csak nyugi! Elég, ha laposra vered, és megjön az esze. Tudtam, hogy nem kellett volna kidobni azt a húsklopfolót. 
            -           Ha most elmész, ki tudja hova – kezdtem el remegve, hangom elcsuklott. – Velem mi lesz?
Elkeseredtem, mikor észrevettem Sasori zavart pillantását. Erre nem gondolt? Elöntött a düh.
            -           Nem tudom – felelte végül Sasori. Kezeim ökölbe szorultak.
            -           Szóval nem tudod – suttogtam gúnyosan. – Akkor segítek! Semmi! Ennek vége!
Sasori rémülten nézett fel, majd tett egy lépést felém, de én hátráltam. Most bezzeg tud közeledni. A kisujjával szórakozzon. Legszívesebben rákiáltottam volna, hogy ne jöjjön közelebb, de torkomra forrt a szó.
            -           Ne csináld ezt, Sakura! – kérte, hangja könyörgő volt, és akkor elszakadt a cérna: legördült az első könnycsepp az arcomon. – Szeretlek!
            -           Nem érdekel! – Hangom megremegett. Mindent a fejéhez akartam vágni, hogyha szeretne, nem hagyna itt. Már épp vissza akartam vonni a szavamat, mikor Sasori megszólalt. Kőkemény hangja visszhangzott a szobában.
            -           Oké! Akkor azt hiszem, vége!
Szememből újabb könny csordult ki, alig mertem elhinni, hogy ilyen szerencsétlen vagyok. Elfordultam Sasoritól, és rászántam magam a kérdésre.
            -           Van valakid? – kérdeztem közömbösen. 
            -           Közöd?
Összeszorítottam ajkaimat. Mi történt a régi Sasorival? Mélyeket lélegeztem, hogy megnyugodjak, de sehogy sem ment. Folyton csak Sasori utolsó szava járt az eszemben. Már tényleg bánom, hogy kidobtam azt a klopfolót. Mit kell ide húsklopfoló? Egy láncfűrész jobban megteszi!
            -           Takarodj a házunkból! – suttogtam. A felaprítást meghagyom későbbre. – Gyerünk!
Sasori elment mellettem, és kinyitva az ajtót, távozott. Tekintetem az ujjamon pihenő gyűrűre meredt, amit most levettem, és teljes erőből hozzávágtam. A gyűrű a tarkóját érte, és megfordult, pillantása rólam a gyűrűre meredt, arca elsötétült, de végül távozott a házból. Láttam, amit barátaim rám néznek, arcukon csodálkozás ült. Valahogy most nem tudtam ezzel törődni. Ismét lepergett előttem a beszélgetésünk, és elkapott a sírgörcs, de ezúttal nem akartam visszatartani. Becsaptam az ajtót, és levetődtem az ágyra, könnyeim felszántották arcomat, egyre csak sírtam. Sasori szavai jártak a fejemben, és nem tudtam másra gondolni, csak őrá és a szenvedésre, amit búcsúszavai hagytak hátra. 
            -           Mi történt, Sakura? – lépett be a szobába Temari, és leült mellém. Én csak zokogtam, nem akartam beszélni, és ő bíztatóan megveregette a vállamat. 
            -           I-itt hagyott – sírtam. – Mindenkit itt hagyott. 
Temari abbahagyta a simogatást, és én felnéztem rá; arcára megütközés ült ki, majd én újra felsírtam. Csitítóan veregette a hátamat, mire kicsit kezdtem megnyugodni. Sasori, ezért kibelezlek, és megsütlek nyárson.
            -           Szakítottatok? – kérdezte Temari. Rázkódva bólintottam, és ismét lerogytam az ágyra, fejemet belefúrtam a paplanba. – És mi lesz, ha a próbán találkoztok?
            -           A bandát is itt hagyta – szóltam. – Kilépett, azzal kezdte. 
Temari a szája elé emelte a kezét, majd megsimogatta a másik kezével rózsaszín hajkoronámat. 
            -           Jön majd ezerszer jobb – bíztatott. – Felejtsd el ezt a pojácát! 
Felzokogtam, Temari pedig kiment a szobából.
 
            -           Na? – kérdezte Naruto. – Mi baja?
            -           Deidara elment Sasori után – jegyezte meg Suigetsu.
            -           Na, ne mond! – nézett rá Karin, a fiú pedig elfintorodott. 
            -           Nem neked szólt, vöröske!
            -           Ne szólíts vöröskének, hófehérke! – pirított rá Karin, Suigetsu pedig megforgatta a szemét. Neji hangosan megköszörülte a torkát, mire mindenki elhallgatott, Temari pedig suttogóra fogta a hangját.
            -           Sasori kilépett a bandából, és szakított Sakurával – felelte. Barátai többségének elakadt a szava, Tenten felháborodott képet vágott, Naruto és Neji pedig elkomorultak. 
            -           Most mi lesz? – kérdezte Tenten. 
            -           Deidara Sasori után megy – tűnődött el Neji. – Vagyis akkor minket is itt hagy. Heten maradtunk. 
            -           Azért ennyire ne bízz Deidarában – gúnyolódott Naruto. 
            -           Fogd be, Uzumaki!
 

Április 5.
20:15
Színház

   A színpadon ültem, egyedül, merengve. A hangfalaimból – melyeket rácsatlakoztattam a telefonomra – lassú, gyászos zene szólt, pont olyan, mint amilyen a hangulatom. Felhangzott bennem Temari mondata, hogy felejtsem el, jön ezerszer jobb is. Végül is igaza volt. Elmosolyodtam, és mikor felhangzott egy pörgős szám, táncra perdültem, olyan táncra, melyet még egy régi barátom tanított nekem.

All my life I've made excuses
Pushing you away, saying that you're not for me
All my life I’ve ran from you, babe
I tried everything
In the end it was you
In the end, in the end it was you

            -           In the end – nyögtem a végén. Egy percre sem álltam le, pedig alaposan lefáradtam. Jött a következő szám, melyre ismét az utcai mozdulatokat kevertem bele. I got so many clothes i keep's em in ma aunts house. Csak táncoltam, nem érzékeltem a külvilágot, csak a szívemre nehezedő nyomás emlékeztetett arra, hogy ember vagyok. Meg sem álltam, még arra sem, amikor halk csapódást hallottam. Biztos csak a zenében.
Csak akkor álltam le, mikor a végéhez ért, de akkor is újabb indult. A második kedvenc számom, és én behunytam a szemem. Imádtam ezt a zenét, Temarival rengeteget táncoltunk rá. Egyszer véletlenül bokán is rúgtam, amiért kaptam egy taslit. Tehát kvittek voltunk, nem? Elmosolyodtam, amin én lepődtem meg a legjobban. Hirtelen tüsszentést hallottam, és úgy álltam meg, ahogy voltam. Az első sorban egy fiúbanda ült, egyetlen egy lánnyal vegyítve. Első látásra már szimpatikusnak tűnt kék haja miatt, így nem éreztem magam annyira egyedül a „saját fajomból”. 
            -           Folytasd csak, ez a tánc tetszett! – szólalt meg az egyik, akinek annyi zselé volt a haján, hogy abban már úszni lehetett volna. 
            -           Fogd be, Hidan! – Egy vörös hajú fiú szólt rá, annyi piercing díszítette az arcát, hogy már azt sem lehetett megkülönböztetni, hogy melyik a bőr és melyik az ékszer. Tűnődve gondoltam az én kígyó alakú köldökpiercingemre, ami árván maradt az övéi mellett. A srácnak narancsosabb haja volt, mint Sasorinak… apropó Sasori! Gyorsan kinyögtem egy „Kik vagytok?”-ot, hogy zavartalanul gondolhassak a fenn álló problémákra. Először is: a Hidan nevezetű fura figura mellett ülő srác csak nem Sasori? Mellette pedig… Deidara. Az a jó büdös… Huh…
            -           Sakura, hát nem ismersz meg? – kérdezte tőlem volt hercegem, én pedig udvariasan elengedtem a fülem mellett a közbeszólását. Felvontam a szemöldököm, de nem néztem rá. 
            -           Ismered, Sasori? – Egy fekete hajú fiú tette fel a kérdést, aki roppant helyes volt a meglátásom szerint, talán még Sasorinál is, de ezen leállhatnák veszekedni magammal. Azonban az időpont nem tűnt túl alkalmasnak, hogy Sakura kettőt győzködjem arról, hogy melyik fiú a helyesebb, mivel egy rakat hímnevű egyén ül velem szemben, és bámul engem, azon filózva, amilyen táncjelenetet néhány pillanattal ezelőtt leadtam. 
            -           A csajom. – Ez a kijelentés kizökkentett agyam kifogyhatatlan gondolattárából.
            -           A volt csaja – helyesbítettem sziszegve. A fiúk többsége nevetett, Sasori pedig néma csendben ült, mintha csomót kötöttek volna a nyelvére. 
            -           Egész jól táncolsz – jegyezte meg a rokonlelkem, és felállva, elém lépett. Neki az alsó ajka alatt volt egy piercing, remekül összeillettek volna a narancs faszival. Kedvesen dicsérte meg a táncomat, ami miatt leesett az állam képzeletben, azt gyorsan visszatornáztam, és elmosolyodtam. – A nevem Konan – mutatkozott még be. 
            -           Haruno Sakura.
            -           Ne is figyelj rájuk! – hajolt hozzám közelebb, és eltűnődtem azon, hogy vajon ő is olyan idiótának tartja-e őket, mint én, habár nagy részét még nem is ismertem. – Bemutatom őket!
A fiúk feljöttek a színpadra, nem együk kaján pillantást vetettek rám, hát igen, végül is nem nyújthattam hétköznapi látványt egy mell aljáig érő topban és egy térdnadrágban, közben folyt rólam a víz. DE! Láttam Sasori tekintetét, és olyan dühösen meredt Hidanra, hogy majdnem elnevettem magam. Ezt neked, Sasori! Rossz tett helyében rosszat várj! 
            -           Pein, Uchiha Itachi, Hidan, Kankuro, Hoshigaki Kisame, Tobi, Zetsu, Sasorit ismered… - Volt barátomnál gyorsan továbbsiklott a tekintetem Deidarára, de róla is lemondtam, és a sor végén álló fiúra néztem, aki még sokkalta helyesebb is volt, mint az Itachinak nevezett fazon. -… Deidara és Uchiha Sasuke.
Várjunk csak! Uchiha? Akkor ők nem annak a szoborfejű pasinak és a Teddy maci mániás csajnak a fiai? 
            -           Ti Uchiha Fugaku és Mikoto fiai vagytok? – kérdeztem kertelés nélkül, nem is gondolva arra, hogy ezzel talán fájdalmat okozok nekik, hisz szüleik nemrég haltak meg. Azonban kissé alábecsültem őket; legalábbis Itachit, mert ő csak szimplán elkomorult, Sasuke azonban lehajtotta a fejét. 
            -           Igen – felelte végül Itachi. – Honnan ismered őket?
            -           Két napig a nevelőszüleim voltak.
            -           Tesók vagytok? – kérdezte a Kisame nevezetű egyén. Elég fura szerzetek voltak, valahogy sikerült megjegyeznem a nevüket. – Azannya…
Testvérek? Még csak az kéne…
            -           Nem! – feleltem gyorsan, félreértések elkerülése végett. 
            -           Mostohatesók – morogta Itachi. – Mindig is szerettem volna egy hugicát. Hány éves vagy?
            -           Húsz – feleltem. Ez az Itachi nagyon nem tetszik nekem. Gyorsan körülnéztem, lehetséges kijáratok után nézve, hogy megszabadulhassak végre ettől a kissé ijesztő csapattól. 
            -           Sasuke, nem kell egy csaj? – kérdezte Kakuzu – azt hiszem, így hívják. Sasuke olyan hitetlenkedő képpel nézett rá, hogy még én is elszégyelltem magam.
            -           Viccelsz? – kérdezte lenézően. – Ezzel?
Felment bennem a pumpa, már képzeletben a hajam is égnek állt. Amint elterveltem magamban a száz legkézenfekvőbb módszert arra, hogy nyúzzam meg Uchiha Sasukét, már indultam is volna neki, de akkor belépett a terembe az én szeretett hadseregem. Vagyis a barátaim. Egyből megtorpantak, és én miután fellőttem a vészrakétákat – vagyis elkiáltottam magam -, megindultak rendes katonákhoz méltóan. 
            -           Na, mit mondtam? – nézett barátaimra Neji. – Deidara is ott van.
A kis csipet-csapatom eléggé morcos hangulatban volt, mikor megpillantották Sasorit és Deidarát, és felözönlöttek a színpadra. Még mielőtt azonban a kis mitugrász kettő – alias Tobi – bemutatkozhatott volna, Karin leordította. 
            -           Kuss – hangzott a nem éppen udvarias kijelentés. Már teljesen elfelejtettem Sasuke kicsit sem kedves megjegyzését, így átmenetileg ki is ment a fejemből a száz kinyírási módszer fiúk ellen. 
            -           Lám, lám, lám! – duruzsolt Sasori. – Csak nem a régi bandám?
            -           Kuss – rivallt rá Tenten. Hát ez nem egy baráti teadélután, az tuti. Már így is tök pocsék hangulatom van, ne tegyétek még rosszabbá! Enyhe oldalpillantást vettem Sasukére, aki ahelyett, hogy engem bámult volna – na, ez egy kicsit Karinos volt -, a széksorokra meredt. A bunkó… 
            -           Azt ajánlom, húzzatok el innen! – szólt Naruto. Elremegtem magamban egy hálaimát, ő legalább mindenkitől megvéd, és ő kétezer módszert is tud, hogy csavarja ki valakinek a beleit. Ne felejtsem el majd megkérdezni tőle!
            -           Azt hiszed, beijedünk tőled, Uzumaki? – kérdezte Deidara nevetve. Hú, de megütném. Már épp indultam volna felé, de akkor jószívű, kedves, szeretetre méltó barátom lefogott. 
            -           Ezt nem ajánlom – morogta. – Nem maradva belőled sok minden.
            -           Azt hiszed, nem tudom megvédeni magamat? – förmedtem rá Sasukéra, aki most végignézett rajtam.
            -           Ja – szólt. – Pontosan!
De megfojtanálak, drága Sasuke! Olyan dühösen néztem rá, ahogyan csak tudtam, és lerángattam a kezét magamról. 
            -           Valaki mást tapizz!
            -           Jobb is lenne! – nézett fel a plafonra. – Rajtad nincs mit fogni!
Nyugalom, Sakura! Ne dühítsd magad fel! Ez csak egy kölyök! Egy kölyök, aki irtó helyes, igazi álompasi. Csak bunkó, nagyon is, és képzeletben már kétszer ripityára vertem. Oké, lehet, hogy kicsi a mellem, és nem akkora, mint Temarié, és a fenekem sem olyan nagy, mint Kariné, de legalább van formája. És lehet, hogy egy csontváz vagyok, egy deka hús sincs rajtam, de azért nem nézek ki rosszul! Ha hihetek Sasorinak, persze… Rendben, lehet, hogy az állás most 2:0 Sasukénak, de nem hagyom magam. De mivel én rohadt szerencsétlen vagyok, ez nem fog összejönni. Mit meg nem adnák azért, ha egy kicsivel csinosabb lennék. Akkor Sasuke nem mondana ilyeneket. 
            -           Meg aztán, szerintem a szagodtól is futnak a férfiak – szólt még. Fú… megfojtom egyszer, az biztos. 3:0, de semmi baj, még nincs veszve a remény. Egyszer ki-csi-ná-lom! 
   Barátaim sikeresen elzavarták hívatlan vendégeimet, így végre lerogyhattam a földre a kimerültségtől. Az, hogy az álompasimtól három kevésbé sem barátságos megjegyzést kaptam, olyan mértékkel ripityára törte az önbecsülésemet, hogy még énekelni sem volt kedvem, de miután Tenten barátnőm lelket öntött belém – vagyis közölte, hogy Sasuke olyan belülről, mint amilyen sötét kívülről -, vidáman álltam fel. Suigetsu volt ugye a DJ-énk – Karin szerint csak DJ Hófehérke, Naruto szerint viszont DJ Hókefélke -, így el is indította az első zenét. 
            -           C'mere girl, c'mere girl, c'mere girl, bounce. – Ez volt a kezdés, együtt énekeltük. Temari ezt robotzenének is nevezte, de én szerettem. 
            -           Tell ya boyfriend he better mind his business, 'fore he end up in the trunk of my Bentley. – Ezt a kis gyorsaságot a fiúk kapták meg, mi pedig körülöttük sétálgattunk. Ezeket annyira élveztem. Ilyenkor mindig jól szórakoztunk, gúnyt űztünk a fiúkból, összezavartuk őket, és olyan mulatságos mondatok születtek végeredményül.

And you on me and me on you and you on her
Then her on me and her on you and y'all on me
Then me on y'all and y'all on me
Menage a trois, menage a tr-uh-uh

A szám végeztével Suigetsu nem indított újat, jobbnak látta hazamenni, és ezzel mindannyian így voltunk. Én eléggé kimerültem a tánc és a beszélgetés miatt, főleg azért, mert a drága Uchiha Sasuke elleni gyilkolási kísérletek eléggé lefárasztották az agyamat. 
Neji vitt minket haza, és arra gondoltam, milyen furcsa Sasori nélkül. A szingli élet kétségtelenül élvezetes, elvégre most már másra is rávethetem a szemem – ebben első számú élvezetet Uchiha Sasuke kap. 
   Fáradtan estem bele az ágyba, és Sasori üres helyére tekintettem. A francba…