Nagyon felidegesített a nemtörődöm stílusával, így pár dühös mondat után faképnél hagytam. Bent a lakásban rögtön rájöttem, hogy hamutálat sem láttam nála, így a konyhából felkaptam egy üres konzerves dobozt, majd teljes erőből a mellkasának vágtam.

- Ha már itt kell szennyezned a környezeted, mérgezned az embertársaid, akkor legalább a folyosót tartsd tisztán! – mondtam halkan, de éreztem, ahogy a düh fortyog bennem. 

- Mintha nem használnék kukát… Nekem is van, és gondolhatod, hogy nem fogom eldobálni! – válaszolta, hangjából sütött, hogy csak az önuralom miatt nem indulatos. Nem is vártam további rideg mondatot, csak kint hagytam, majd becsaptam magam mögött az ajtót. Gyorsan levettem kabátom, majd egy nyugtató főzésbe kezdtem. Már éhes voltam, hisz egész nap a müzlin, meg egy szendvicsen éltem. Épp pár egyszerű, de nagyszerű recept után kutattam, mikor megcsörrent a telefonom. Kapkodva előhalásztam a táskából, majd a kijelzőn megláttam, hogy Hina hív.

- Szia! – vettem fel lelkesen.

- Saku, van egy ötletünk Narutóval! – hallottam meg lelkesen barátnőm.

- Mégpedig? – érdeklődtem, miközben ráakadtam a megfelelő receptre. Egy kis sütőtök krémleves. Gyors, könnyű és imádom. El is kezdtem összeszedni a hozzávalókat, miközben barátnőm lassan magyarázta az ötletüket.

- Arra gondoltunk, hogy elmehetnénk Sasukéhoz, egy ilyen „Üdv új szomszéd” köszönésre. Vinnénk sütit, meg valami alkoholt. – A kezemben tartott pár szem krumpli tehetetlenül zuhant a mosogatóba. 

- Mi? – kérdeztem vissza élesen. – Ez most komoly? 

- Miért, mi a baj vele? Szerintünk tök jó ötlet… - próbált védekezni.

- Csak annyi, hogy ő lenne az utolsó ember, akihez átmennék jópofizni! Főleg, hogy ma hazajövök, erre a folyosón cigizik… Tiszta füst volt minden! Nem elég, hogy mérgezi magát, a környezetét, de még a folyosó is tele lesz csikkekkel! – hisztiztem.

- Nem reagálod picit túl? – kérdezte enyhe kuncogással a hangjában.

- Nem! – reagáltam le azonnal.

- Nem érdekel Sakura-chan! – hallottam meg Naruto hangját is. – Ha akarsz, ha nem, eljössz velünk!

- Naruto? – kérdeztem meglepetten. Már egyáltalán nem foglalkoztam a levessel, csak a pultnak dőlve hallgattam barátaim őrült ötletét.

- Ki vagy hangosítva – hallottam meg hangját, miközben próbálta visszatartani a röhögést.

- Akkor sem megyek! – tiltakoztam, miközben önkéntelenül megráztam a fejem. – Nincs az az isten!

- De van, na de legyen valami sütid, vagy piád, mert ciki ajándék nélkül menni. Egy fél óra, óra múlva ott leszünk! – vágta rá azonnal Naruto, majd ellenkezni sem volt időm a hívást bontotta.

Remek! Amennyire ismerem Hinatáékat képesek és elvontatnak a szomszédba… Főleg Narutot… Nagyot sóhajtottam, majd folytattam a főzést, ám már ekkor ideges voltam, hogy nem lesz elég este az előadáson a nagy szerelmet játszani, még most is jó pofizzak. Mialatt főtt a zöldség, nekiálltam pakolni, mert elég nagy rumli volt a lakásban. Épp sokadjára is keresztülvágtam a nappalin, mikor megpillantottam egy borítékot a földön az ajtó előtt. Halkan felsóhajtottam, csak reméltem, hogy nem az, amire gondolok. De nem kellett tévednem. Egy újabb őrült rajongói levél. El sem olvastam, csak az első sort, ami rendszeresen azzal kezdődik, hogy „Én drága, egyetlen Sakura-sanom, a legjobb színésznők egyike!”, csak dobtam a kukába a több oldalas levelet. Igazán elszánt rajongóról lehetett szó. Minden fellépés után egy csokor várt a küszöbön egy levéllel, de általában minden nap találtam valamit a postaládában, vagy az ajtóm alatt. Már óvintézkedéseket is tettem, így újabb zárak vannak az ajtón, és belülről több retesz is van. Azért minden este ott van a félsz, hogy valaki megpróbál rám törni. Szerencsére Tsunade-sama támogatta az ötletem, és megengedte ezt a kisebb változtatást a lakáson.

- Sakura-chan, kész vagy? – hallottam meg Naruto hangját, mikor az utolsó falat levest ettem. Nem válaszoltam csak a tányért bedobtam a mosogatóba, felkaptam az asztalról a már odakészített bort, felvettem kényelmes rózsaszín papucsom, majd kinyitottam az ajtót és felöltöttem a lehető legszenvedőbb arckifejezést.

- Nem akarok! – nyüszögtem. De erre csak két hatalmas vigyor volt a válasz és egy hangos kopogtatás. Rögtön sarkon akartam fordulni, mondván, hogy semmi kedvem ezzel a bunkóval bájcsevegni. 

- Nem! Sakura, itt maradsz – nézett rám határozottan Hinata. Ilyenkor tudtam utálni barátja jótékony hatásait.

- Engedj haza, erre nem kényszeríthetsz! Ma csak kétszer akart felnyársalni a tekintetével… - válaszoltam dühösen és talán egy kissé kétségbeesetten.

- Nyugi már Sakura-chan! – kontrázott Uzumaki is, miközben vigyorgott. Hát tényleg nem értik meg, mennyire nem akarok bemenni oda? – Csak odaadjuk… - próbált nyugtatni, de nem tudta befejezni, mert kitárult az ajtó. 

- Sziasztok! – próbált kedvesen köszönni. Haja kissé borzos volt, míg a reggeli farmerban és fekete pólóban nézett ránk.

- Sasuke! Csak gondoltuk köszöntjük az új lakót, így hoztunk egy kis sütit, meg egy kis piát. Tudod ilyen ismerkedős dolog – magyarázott össze-vissza Naruto. Láthatóan nem hatotta meg őt.

- Gyertek beljebb, nincs nagy rend, de azért gyertek! – Hát ilyen nincs, még itt próbál jó fej lenni. Csak azért is a lehető legdühösebb pillantásommal tüntettem ki.

- És Sasuke-kun, hogy érzed, milyen lesz az előadás? – kérdezte meg Hinata. Biztos oldani akarta a feszültséget, pedig Sasuke nem is volt a nappaliban. Feltevéseim szerint épp a konyhában pakolt.

- Hm… - Na, ez jól kezdődik… Szinte csak a jelenléte is idegesített. – Mivel egy klasszikus, nem látok benne semmi nehézséget – mondta nemtörődöm stílusban. Na persze, a próbán nem egyszer hibázott…

- Nagyon laza vagy Sasuke – válaszolt Naruto, mire meglepett fejet vágtam. Ezt meg hogy érti?

- Ezt, hogy érted? – adott hangot kíváncsiságomnak a fekete hajú, miközben az ajtóba lépett. 

- Csak úgy, hogy minden jelenetet elpróbáltatok… csak egy maradt ki… - kezdett a magyarázásba a szőke, miközben ajkain perverz vigyor játszott. Hú, de mennyire leütöttem volna. Kifejezetten tudtam, hogy a csókjelenetekre gondol. De én nem fogom megcsókolni Mr. Jégcsapot! Majd ha nem lesz cigi szaga esetleg!

- Naruto! – nézett kicsit parancsolóan Hinata, mire a szőke befejezte az otromba célozgatásait.

- Szerintem ideje indulnunk! – vetettem fel, mire a fekete szempár rám villant. Volt valami kérdő a pillantásában, és talán egy kis győzelmi mámort is felfedeztem. De ha azt hiszi, ennyivel legyőzhet… Nem ismer.

- Máris? – kérdezte meglepettséget színlelve, mire arcom érezhetően elsötétült.

- Nem sokára kezdődik az előadás. Nem ártana időben odaérni – mondtam édes hangon, ragyogó mosollyal. Tudtam, hogy meglepem vele, de a hatás jobb volt, mint vártam. Szemöldöke meglepetten ugrott a magasba, miközben engem fixírozott.

- Rendben, de ezt az ismerkedős estét még bepótoljuk! – pillantott Narutóra, mire az rögtön helyeselni kezdett. Remek! Remélem, elfelejtik, és semmi nem lesz belőle! Sietősen lépkedtem a bejárati ajtóig, miközben a szőke csak totyogott és Sasukéval beszélgetett. Ám ez nem volt elég, még az ajtóban vagy öt percig hallgattam semmitmondó beszélgetésüket, aminek értelme nulla.

- Nem mehetnék? Még nem ebédeltem! – füllentettem, mire a két szempár rám szegeződött.

- Jól van Sakura-chan, akkor este a bejáratnál találkozunk! – lépett el az utamból az Uzumaki. Én csak aprót bólintottam, majd elköszöntem Sasukétől és sietősen nyitottam ki a nyamvadt záramat. Már alig másfél órám volt az indulásig, és ilyenkor még zuhanyozni is szoktam, pluszba ma még hajat is kell mosnom.

Miután minden eltervezett teendőmmel végeztem a szekrényem előtt ácsorogtam megfelelő ruha után kutatva. Ugyebár délelőtt mehetek lazán, de ilyenkor mindenkinek jól kell kinéznie. Nagy nehezen, de megtaláltam egy fekete egyszerű, egybe részes, térdig érő ruhát, ami elegáns és kifinomult volt. Hozzá egy fekete magas sarkút és egy fekete szövetkabátot választottam. Mikor minden megvolt, felkaptam a fekete táskám, még egyszer végigmértem magam a tükörből, majd lassan elindultam a gyülekező színhelyére. Halkan kopogott a cipőm a kihalt lépcsőházban, miközben néma csend ölelt körül. Kissé hűvös volt, de nem fáztam. Már túl voltam a harmadik fordulón, mikor lépteket hallottam meg. Összerezzentem, de nem álltam meg csak folytattam utam tovább. Reméltem, hogy csak képzelődöm és senki nem követ… Sajnos a lépések zaja egyre csak erősödött és közeledett. Lassan már rohantam a lépcsőn, ami ebben a cipőben elég nehézkesen ment. Az egyik fordulónál megfordultam és egy sötét alakot pillantottam meg, aki alig pár méterre volt tőlem. Szívem hevesen kezdett verni, éreztem, ahogy a lábaim megremegnek. Csak nehogy az legyen… Hangos sikoly hagyta el a szám, mire a bejáratnál várakozók gyorsan megtették a fél emeletet.

- Sakura, jól vagy? – lépett mellém az árnyék, mire megkönnyebbülés öntött el. Orromat elöntötte a füstös és kellemes illat, amelyet ma éreztem először. Rögtön tudtam, hogy csak képzelődöm.

- Sakura! – hallottam meg az aggódó Naruto és Hinata hangját kórusban.

- Azt hiszem – ziháltam, mivel felgyorsult lélegzetem még mindig nem állt vissza normál állapotába.

- Sakura, nincs semmi baj! Az nem fog megtörténni többet! – ölelt meg Hinata mire a megkönnyebbülés hatalmas hullámokban áradt felém testéből.

- Remélem! - suttogtam csukott szemmel.

- Mi történt? – kérdezte meg az Uchiha nemtörődöm hangnemben.

- Semmi! – feleltem reszketegen, majd elindultam a hátra maradt félemeletnyi lépcsőn a kijárat felé. Hallottam, ahogy a többiek követnek, de halk suttogás törte meg a csendet cipőjük kopogása mellett. Nem szóltam közbe, míg Naruto elmesélte azt az esetet az új színészünknek. Megpróbáltam nem is figyelni rá, így csak mereven az utat bámultam.

Az esti előadás teltház előtt folyt, így kissé izgultam az elpróbálatlan jelenet előtti rövid szünetben. Még akartam beszélni Sasukéval a csókról, de nem volt időm. Így csak annyit vettem észre, hogy a színpadon állok, és épp a szövegemet mondom. Aztán feltűnt a férfi főszereplő velem szemben, és a közös párbeszéd. Lassan közelítettünk egymáshoz, majd alig tíz centi volt közöttünk. Ideges lettem, idáig mindent elpróbáltunk. Így most jön a mélyvíz. Vajon menni fog neki, mi van, ha nem? Lehet nem kellett volna hisztiznem, így már tudnám, hogy mégis hogyan kell hozzá viszonyulni.

- Csókold meg! – hallottam meg a súgó hangját. Nem tudtam kinek szólt, de abban biztos voltam, hogy mindkettőnknek fontos jelenete jön. Mély levegőt vettem, így megint elárasztotta orromat az ismerős illat. Lassan tettük meg a maradék centiket, mialatt a közönség lélegzetvisszafojtva várta azt a bizonyos csókot. Végül megéreztem ajkait, és lassan megcsókoltam. Tudva levő, hogy nem létezik színpadi csók, csak nagyon kevés, és ezt nem lehetett kiváltani. Ajka lágyan becézte az enyém, igazán hihetően játszotta a szerepét. Mikor elváltunk meglepett fejet vágtam, de nem volt időm gondolkodni. Hisz a műsornak folytatódnia kell!

A műsor végén hatalmas tapsot kaptunk a közönségtől, ami, be kell vallanom, Sasuke érdeme is. Mióta Gaara nem tudott játszani igencsak gyatrák lettek az előadások. Miután legördült a függöny Tsunade is megjelent egy rövid kis tájékoztató és értékelő beszédre.

- Remek előadás volt! – kezdte lelkesen. – A közönség imádta Sasukét, Sakurában pedig szokásához híven most sem csalódtak! – Valami lesz még itt, nem szokott ennyit rizsázni. – Na és a lényeg, ma este a híres drámaírónő Chiyo-sama is jelen volt az előadáson. A színészek remek előadása megihlette, és egy darabot fog írni, aminek ti lesztek a speciális szereplői. Vagyis rátok írja a darabot! – Meglepően lelkes hangon mondta, ami nála igen ritka.

- Az menő! – lelkesedett Naruto is, majd megszólalása után moraj futott végig a színtársulat tagjain. Hallottam Ino lelkes hangját, amit örömmel ecseteli az áttörés lehetőségét, Lee hasonlóképpen lelkes volt, míg a többiek csak normál szinten örültek. 

- A darabot hamarosan megkapjuk, és arra is gyakorolni fogunk a rendes előadások mellett. Határozatlan időt adott, hogy tökéletesre csiszoljuk a szerepeket és a játékot. Mára ennyit, a hétvégén nem tartunk előadást, mivel még Sasuke megérkezése előtt lemondtuk őket. Jövő héttől teljes erőbedobással dolgozni fogunk, szóval jó pihenést! – fejezte be, majd magunkra hagyott. Pár percnyi csend telepedett ránk, aztán ismét felülkerekedett a halk morajlás.

- Mit szólnátok – kiabálta túl Naruto a zsibajt -, ha hétvégén grilleznénk? Úgyis szép időnk van, és legalább megismerhetnénk Sasukét! – Ne! Kiáltottam magamban, nem hiszem el, hogy nem bír leakadni erről a „haverkodjunk az új munkatárssal” témáról. Sasuke arcán megpillantottam egy enyhe kis ellenkező kifejezést, ami szinte rögtön eltűnt, és a már megszokott semleges maszk került helyére. A színészgárda nagy része támogatta a javaslatot. Chouji külön benne volt, hisz ha kaja lesz, ő ki sem maradhat. Remek! – sóhajtottam magamban.

Halkan lépdeltünk az utcán, néhányan halkan susogtak, míg a többség, hozzám hasonlóan örült, hogy mindjárt bedőlhet az ágyába, és kipihenheti magát. A lépcsőzés során lassan eltünedeztek a többiek, így már csak Sasuke meg én baktattunk az utolsó emeletre. Alig léptem ki a közös folyosóra, mikor megpillantottam egy csokrot az ajtómban. Sasuke nem szólt semmit, csak elővett egy szál cigit, kezébe vette a lábtörlő mellé helyezett hamutálként funkcionáló konzervdobozt és rágyújtott. Lassan lehajoltam, hogy felvehessem a már megszokottá vált csokrot, majd pillantást nem vetve a kártyára, az emeleten álló közös kinti kukába tuszkoltam. Éreztem a kérdő pillantásokat a hátamon, de nem volt kedvem megbizonyosodni feltételezésem helyességéről.

- Ennyi? – kérdezte meg, mikor már a kulccsal babráltam.

- Elmesélte Naruto a történetet, nem? Szerinted őrizgetnem kellene egy megszállott ember ajándékait? – kérdeztem komoran, mire mély hallgatás volt a válasz.

- Igaz – szólalt meg végül. Pár pillanatig még vártam, hátha mond valamit, de csak csendbe burkolózva bámulta az udvart.

- Jó éjt! – suttogtam még végül, majd becsuktam magam mögött az ajtót. Ha jól vettem ki, még épp motyogott valamit, de nem foglalkoztam vele. Csak mihamarabb az ágyamba akartam kerülni, és aludni, nem emlékezni semmire. Elfelejteni a mai kísértetiesen hasonló jelenetet… A hálóba érve gyorsan kiléptem a cipőmből, fáradtan ledobáltam magamról a ruháimat, majd álmosan vetettem magam a puha ágyba. Reménykedtem egy gyors és könnyű elalvásban, ami persze nem valósult meg. Így még órák múlva is álmosan forgolódtam. Miután arra jutottam, hogy esélyem sincs az elalvásra, úgy döntöttem szívok egy kis friss levegőt. Gyorsan felvettem egy köntöst, a puha papucsom és kiléptem a folyosóra. Nagyot szippantottam az éjszaka tiszta levegőjéből, miközben a sötétségtől uralt fekete udvart bámultam. Nem figyeltem, így csak pár perces késéssel vettem észre, hogy szomszédom is kint ácsorog kicsit odébb, így is csak azért, mert megszólalt.

- Aludni kéne, nem gondolod? – kérdezte csöppet ellenszenvesen, mire meglepetten fordultam felé.

- Ez visszafele is érvényes! – gúnyolódtam. Erre nem szólt semmit, csak csendben állt. Nem tudtam kivenni merre néz, mivel csak halvány körvonalait tudtam elhatárolni az éjszaka feketeségétől. A perceg nyugodtan peregtek, miközben lágy szellő megborzolta a már sárguló fák lombkoronáját. A levelek halkan zizegtek, majd vélhetően páran a földre hullottak. A természet hallgatagságát egy kattanás törte meg, majd szemem sarkából apró narancsos fényt véltem felfedezni. Természetesen Sasuke gyújtott rá, amin csak egy hajszálnyit lepődtem meg. – Te még éjszaka is mérgezed magad? – horkantam fel.

- Zavar? – kérdezett vissza flegmán, mire szikrát szóró tekintettel meredtem rá.

- Engem ugyan nem, te fogsz harmincöt évesen meghalni, nem én! – válaszoltam morcosan.

- Hn – jött a frappáns mindent bőven kifejtő válasz. Ennek vajon tanítják a szenvtelen válaszadás művészetét? Próbáltam nem foglalkozni vele, inkább a hűvös levegőnek szenteltem figyelmem. Mélyeket szippantottam a tiszta éltető elemből, ám egyik pillanatban már a tiszta oxigénnel nem csak nitrogén jutott a tüdőmbe, hanem egy kissé karcos, mégis kellemesnek mondható illat. Oldalra fordultam, és megláttam a hatalmas füstfelhőt ami belengte az egész emeletet. Halkan sóhajtottam. 

- Direkt mérgezel? – szaladt ki végül élesen a kérdés a számon.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés