Belenéztem a mappába, amit elém nyomtak. Csomó statisztika, grafikonok, és számolás tömérdek mennyiségben. Össze is csuktam, mielőtt komolyabb bajom lenne ezektől a papíroktól. Tsunadet pedig élve megfojtom, mihelyt haza értünk.
- Szóval? Mi a véleményed? – könyökölt fel önelégülten az asztalra Neji, ujjait pedig összefonta maga előtt. Nagyot nyeltem. Azt sem tudtam miről van szó, de rögtönöznöm kellett. Vagy bejön, vagy nem.
- Hát... izé… - toltam magamtól távolabb a fekete irattömböt, és végig siklattam tekintetem az egybegyűlteken, de senki nem sietett a segítségemre. – Szóval, én úgy látom, hogy ezekkel az adatokkal minden rendben van! – a mondatd utolsó szavait már veszélyesen halkan mondtam. Csend következett. Síri. Már szinte láttam magam egy koporsóban.
- Minden rendben? – visszhangozta Sasuke hidegen, majd lehunyta szemeit.
- Ááá! Ez nem lehet igaz! – csattant fel végül Neji. – Mi a francot képzelt Tsunade, mikor beküldött ide téged? Fogalmad sincsen semmiről! Csak egy hülye… - itt megállt, de tudtam mit akar mondani.
- Most már mondd végig! – bámultam rá ingerülten. – Hajléktalan? Csöves? Vagy te találtál a helyzetemre jobb szinonimát? – a barna hajú szemei összeszűkültek. – Lehet, fogalmam sincs ezekről a hülye adatokról, de mit vártatok? Öt perc alatt legyek tisztában mindennel?
- Hiba volt téged ide engedni! – sziszegte a Hyuuga.
- Hagyd abba Neji! – szólt rá még higgadtan Naruto, de leintettem a szőkét, és az említett felé fordultam a bőrfotellel együtt.
- Nem! Folytassa nyugodtan! – vártam. A folytatás tényleg nem marad el.
- Nem tudom Tsunade mit gondolt, mikor a fejébe vette, hogy örökbe fogad téged! Egyáltalán ki volt az az idióta, aki miatt ez történt? Nem hiszem, hogy Tsunade önmagától észrevett volna téged! – lopva Sasuke felé pillantottam. Szinte látszott a tekintetében, hogy emlékszik még a legelső találkozásunkra, de nem szóltam semmit, hanem újra Nejire néztem.
- Semmi közöd hozzá, hogy mi hogyan történt! Azt megértem, hogy ideges vagy, mert nem konyítok az üzleti élethez, de a magánéletemben semmi jogod kotorászni! – álltam fel. TenTen ijedten pillantott fel rám. – Ti pedig… - fordultam az asztal végében ülőkhöz. Naruto kérdőn felvonta a szemöldökeit. – Tudok mindent! – mosolyodtam el gúnyosan. – Egyétek meg a hülye papírjaitokat! – löktem be az asztal közepére az iratokat, majd sarkon fordultam, és az ajtó felé vettem az irányt. – Szánalmas, hogy ezekkel vagy! – jegyeztem meg, miközben elhaladtam Shikamaru mellett.
- Szép bemutató volt! – tapicskolt az üvegfalnak támaszkodva Ino, miközben vigyorogva bámult rám. – Remélem, majd egyszer még kamatoztathatod a színészi képességeid valahol… az utcán! – vigyorodott el. 
Vissza akartam fogni magam, de nem sikerült. Ujjaimat egy szemvillanás alatt a nyaka köré fontam, nekiszorítva őt a háta mögött lévő üvegnek. Gúnyos arckifejezése egyből átment félővé.
- Még egy ilyen beszólás, és esküszöm megfojtalak! – jelentettem ki, és a földre löktem. Végérvényesen kiértem a folyosóra. A pultnál egy vörös hajú nő ült. Rám bámult.
- Rosszul vagy? – ráncolta össze szemöldökeit, és mutatóujjával megigazította fekete keretes szemüvegét.
- Igen! – préseltem ki magamból. – Merre van a mosdó?
- A folyosó végén jobbra! – egyenesedett föl, és a mondott irányba mutatott. Bólintottam köszönés képen, majd futni kezdtem.
Ez már kész vicc. Hogy jutottam idáig? Ennyi idiótát még nem hordott magán a föld.
A tükörképemet bámultam a mosdókagyló felett. Kivételesen nem vérzett a seb amit Gaara okozott. De mióta ezek között vagyok, annyi sebet szereztem, amit egy év alatt nem az utcán. Azt terveztem, hogy mindent megtudok Narutoék ügyeiről, no meg Shikamaru különös viselkedéséről, hogy miért is van itt, de nem jutottam semmire. Most már nem csak szerencsétlen, de szánalmas is vagyok.
Megnyitottam a csapot. A hideg víz egyből ömleni kezdett elnyomva minden egyes apró zajt a helységben, de ahogy észrevettem amúgy sem volt senki rajtam kívül ott. Azt terveztem, hogy megmosom egy kis hideg vízzel az arcom, de valaki megzavart. Egy pár pillanatig bámultam az átlátszó anyagot a tenyeremben, majd egy határozott mozdulattal a mögöttem álló arcába dobtam az egészet. Az idegen hátratántorodott, mire én teljesen megfordultam, és kirúgtam a lábait alóla. A földön kötött ki, így volt egy kis időm megszemlélni. Egy fekete ruhás fazon volt, az oldalára pedig egy tőr szerűség volt erősítve. Az arcát nem láttam, mert sí maszk volt rá húzva.
Nem várt sokat az ellentámadással. Egyszerre három éles tárgyat húzott elő maga mögül, és mind a hármat felém dobta. Lehajoltam, de az egyik pont az arcom mellett fúródott a csempébe. Erős dobás.
- Dobócsillag? – torzult el a fejem, de azon nyomban mozdulnom kellett, mert félő, új támadásba lendült. Teljes erejéből rúgott gyomorszájon. A hátamra estem, és a fura ízből a számban, minden bizonnyal vér is jött fel. – Minek képzeled magad? Ninjának? – kérdeztem, de tudtam, hogy választ úgy sem kapok. Jobb kezével lenyúlt hozzám, és felrántott a földről. Ezzel egy időben megragadtam az engem szorító karját, és átfordultam a hóna alatt.
- Gyenge próbálkozás! – kacagott fel, és egy ügyes mozdulattal megmarkolta a hajam, és a mosdó kagylóba verte a fejem. Éreztem, hogy a tegnapi sebem tovább reped, és jó pár pillanatig nem is láttam tisztán, de azt tökéletesen érzékeltem, hogy valaki lerángatta rólam, az önjelölt ninja szökevényt.
Mikor végre kitisztult a kép, már csak az ablakon kiugró fekete ruhás alakot láttam. Belenéztem a tükörbe.
- Francba! – szisszentem fel, ahogy megvizsgáltam az arcom. Ezzel tényleg orvoshoz kell lassan menni. – Ez meg mi volt? – tartottam a kezem a csap alá, miközben a hátam mögött álló alakot figyeltem. Minden bizonnyal ő volt az, aki lerángatta rólam azt az idiótát.
- Én tudjam? Nem engem akart eltenni láb alól! – vonta meg a vállát az Uchiha, és rátámaszkodott a mellettem lévő mosdó kagylóra.
- De nem is hiszem, hogy egyedül miattam jött volna! – jegyeztem meg gúnyosan, és egy bevizezett papírtörlővel elkezdtem felitatni a vért bőrömről, de egyből felszisszentem. Az aprólékos mozgás nem volt az erényeim között.
- Azt mondtad az ülésteremben, hogy tudsz mindent! – fogta meg a vállam a fekete hajú, és egy mozdulattal maga felé fordított, és kikapta a kezemből a papírt. – Akkor hol a kérdés? – fejezte be mondókáját hidegen, és egyik karjával átnyúlt a derekamon, és felültetett a pultra, amibe a mosdókagylók be voltak építve.
Én meg csak bámultam le rá, ahogy egyik kezével, megpróbálja letörölni arcomról a bordó anyagot. Még magam is meglepődtem gyengédségén, azok után, hogy majdnem használhatatlanná tette az egyik karom.
- Kamuztam… - vallottam be halkan, és kicsit lehajtottam a fejem. Azon nyomban erős fájdalom hasított a bőröm alá.
- Ne mozogj a francba is! – mordult rám. Ránéztem az arcára, és a szemeit kezdtem fürkészni, miközben ő csak a sebemre koncentrált. Porcelán fehér bőre és éjfekete haja adott neki valami furcsa kisugárzást. Valami hideget. De mégis ahogy éreztem a mozdulatait, az illatát valami erős fájdalom szúródott a szívembe. Erősebb, mint amit most épp próbál lekezelni.
- Gondoltam! – szólalt meg a hosszas csend után. Most először nézett a szemeimbe. Azt is csak pár pillanatig, mert utána visszakapta tekintetét a sebemre. Csalódottan néztem oldalra. – Túl jól csináljuk a dolgokat, hogy tudhatna bárki bármit is!
- Nem vagy egy kicsit beképzelt? – jegyeztem meg gúnyosan, de nem válaszolt. Kezdtem komolyan zavarban érezni magam, ahogy ott ülök a pulton, szétterpesztett lábaim között pedig ott áll Sasuke.
- Láttam régebbről ismered Shikamarut! – furcsa volt. Ő kezdeményezett beszélgetést, és nem én voltam, aki kérdez.
- Ja! – már majdnem bólintottam is, de okulva az előbbi ütközésből, inkább nem tettem. – Ő is… - hallgattam el. Nem tudtam, hogyan fejezzem ki magam, aztán nagy levegőt vettem. – Ő is hajléktalan! – az Uchiha kérdőn felhúzta szemöldökeit, jobb kezét, amivel a sebem ápolta le, pedig leeresztette maga mellé.
- Shikamaru? – kérdezett vissza, pedig nyilvánvaló volt, hogy kiről beszélünk. – Azt kétlem! – bámult rám. – A Nara család birtokolja ezt az egész épületet! –éreztem, ahogy döbbenetem kiül arcomra is.
- Hogy mi? – fakadtam ki, és észre sem vettem, hogy közben szinte belehajolok Sasuke arcába.
- Jól hallottad nem? – nyögte érzéstelenül.
- De az nem lehet! – ragadtam meg felsőjének nyakát és magam felé húztam. – Shikamaru velem nőtt fel az utcán! – lassan már kiabáltam. 
- Pedig így van! – sziszegte ingerülten, ahogy pár centiről egymás szemébe bámultunk. Kár volt kiabálnom, mert éreztem, ahogy újra kibuggyan a sebből a vér, és végig folyik az arcomon. A fekete hajú lemondóan felsóhajtott, majd jobb kezét felemelte, és immáron ujjával törölte le a piros anyagot.
Bele sem gondoltam, hogy kívülről milyen félre érthető lehet, de, hogy pont ezt a pillanatot szúrta ki a titkárnő, hogy utánam jöjjön a mosdóba…
- Jól va… - mihelyt meglátott minket, azon nyomban torkán akadt a szó, mi meg csak bámultunk rá, mint a birkák. – E… ez nem… a női mosdó? – nyögte ki, de nem úgy tűnt, mintha valóban ezt akarta volna kérdezni.
- De! – sóhajtottam. Ekkor vettem csak észre, hogy min is lepődhetett meg annyira. Azon nyomban elengedtem az Uchiha felsőjét, és nekidőltem a hátam mögött lévő tükörnek.
- Karin! – mordult fel Sasuke, amin még én is meglepődtem. A vörös hajú lány, összerezzent, arckifejezése pedig lággyá vált.
- I.. igen Sasuke? – mosolyodott el óvatosan.
- Nincs valami dolgod? – sziszegte a fekete hajú, mire a szemüveges vetett rám egy szúrós pillantást, és sarkon fordulva kiviharzott a helységből.