- Sakura-chan! – Hinata próbálkozott a kiabálással, de nem sok jó sült ki belőle. Én meg rohantam tovább, ő meg követett engem. – Nem hiszem, hogy jó ötlet lógni a suliból! – ért be engem, és úgy lihegett, mint egy kutya.

- Akkor egyet értünk! –bólintottam, és körül néztem. A belvárosban voltunk. De hova a francba tűnt Naruto? Nem szívódhat fel valaki csak így.

- Jobb lenne, ha visszamennénk! –nyögte a fekete hajú, és ijedten kapkodta ide-oda a fejét. Nem csodálom. Nem éppen a villanegyedben voltunk.

- Igazad van Hinata! – helyeseltem.

- Akkor mire várunk? –lepődött meg.

- Narutora! – vágtam rá, és abban a pillanatban meg is láttam a keresett személyt. Ahogy sejtettem. Gaara társaságában.

Körül néztem. Hatalmas tömbházak, körös-körül. A szél egy csomó szemetet fújt az utakra, és roncs autók suhantak el előttünk az utcán. Erre a városrészre még a hajléktalan életemből emlékszem. Sokszor fordultam meg itt, annak ellenére, hogy nagyon féltem, hisz ez a város legveszélyesebb része. Mélyen nem olyan, mint ahol most élek.

- Mit kereshet itt Naruto-kun? –játszott az ujjaival Hinata. Nem tudtam eldönteni, hogy fél, vagy csak reflex.

- Azt szeretném én is tudni. – válaszoltam. Újabban egyre kíváncsibb vagyok. De gondolkodni szokás szerint nem maradt időm, mert a szőkeség és újdonsült barátja mozgásba lendültek az utca túlsó oldalán.

Megrántottam Hinata karját, és elindultunk a parkoló kocsik takarásában.

- Ebből baj lesz Sakura-chan!

- Ne parázz már! – mordultam rá a Hyuuga lányra, pedig én is nagyon féltem. Messziről kiszúrhatta bárki, hogy nem ide valósiak vagyunk. Az iskolai egyenruha rajtunk, már feltűnő volt, rózsaszín hajam pedig rátett még egy lapáttal.

A két fiú hirtelen megint megálltak, így automatikusan én is megtorpantam, velem együtt pedig Hinata. Egy fekete, poros, behorpadt elejű régi autó mögött húzódtunk meg, és úgy bámultuk őket.

A vörös hajú levette a vállán lévő utazótáskát, és átnyújtotta Narutonak. Valamit beszéltek, de innen még a szájról olvasás is lehetetlen lett volna. Gaara fenyegetően felemelte a mutató ujját, majd hátat fordított a szőkének, és elindult vissza. Az Uzumaki körül nézett az utcán, majd útnak indult.

- Maradj itt! – intettem Hinatának, és futni kezdtem, át a szemetes úton, egyenesen a vörös hajú fiú után. Nem tudom mit képzeltem. Mégis mit akarok? Elé állok, és… Mit mondok, vagy mit teszek?

Azonban erre a kérdésre felesleges volt keresnem a választ, mert fülsüketítő csikorgás, és dudaszó zavarta meg lelki békém, miközben átfutottam az úton. Egy rozsdabarna, kocka kocsi próbált megállni, mielőtt bekövetkezne az ütközés, de az már elkerülhetetlen volt. A lendület vitt magával, én pedig már csak azt vettem észre, hogy az arcom a szélvédőnek csapódik, majd legurulok a betonra.

- Basszus! –sziszegtem, és megtapogattam a kezemmel az alattam lévő talajt. Hála az égnek nem mozgott, így felemeltem a fejem. Körbe álltak az emberek. És nem a legkedvesebb fajtából. Ennyit a feltűnésmentességről.

Közöttük volt a vörös hajú is. Meglepetten bámult le rám, majd arcvonásai dühösbe mentek át. Gondolom felismerte az egyenruhám. Lenyúlt értem, és felrántott a földről, majd maga után kezdett el húzni. Végül is csak majdnem lapított ki az előbb egy autó.

Szabad kezével a zsebébe nyúlt, majd mikor látótávolságon kívül estünk a többi ember számára, ami egy mellékutcában volt, előhúzta mobilját. Megszólalni sem bírtam. És nem is mertem. A tekintete nem sok jó ígért.

- Te idióta! – sziszegte, mikor felvették a túloldalt. Meglepetten bámultam rá. Dühkitörésre számítottam, bár lehet ez sokkal rosszabb volt mintha ordibálni kezdene. Fura fiú. –Még ennyit sem lehet rád bízni? – hallgatás. Gondolom az a valaki, akit hívott, visszakérdezett. –Itt van egy rózsaszín hajú csaj, a sulitok egyenruhájában! –Narutot hívta. Biztos voltam benne. – Belegondoltál mivel járhat ez? Megfojtalak… - azt hittem puszta kézzel összetöri a telefont, olyan dühös volt. –Idejössz érte most azonnal, vagy le van fújva az egész! –pár másodperces hatásszünet, majd letették, a vörös hajú pedig ingerülten nézett le rám. Talán egy fejjel lehetett ő is magasabb.

- Szia! –intettem neki bárgyún, mire felsóhajtott.

- Kuss! –mordult rám. Eltátottam a szám.

- Hogy mondtad? – miért nem tudom én befogni sosem azt a nagy pofám.

- Hogy jutottál ide? –rántotta meg újra a karom. Felszisszentem.

- Lábbal! –kell nekem még pimasznak is lenni. Úgy tűnik, ez nálam már zsigerből jön.

- Eltöröm a csontod, ha gúnyolódsz! – mászott bele az arcomba, mire hátráltam egy lépést. Egy furcsa tetoválás volt a fején. Vagyis maga a tetoválás nem volt furcsa. Csak ilyet az ember nem tetováltat a fejére.

- Egyedül vagy? –kérdezte, mire automatikusan hazudni kezdtem. Na igen! Kezdek tényleg elzülleni.

- Igen! – vágtam rá. Nem dobhattam fel Hinatát, már ha meg van még szegény lány. Ahogy elnéztem kevésbé lehet talpra esett. Gaara az arcomat fürkészte. Talán rájött, hogy hazudok. „Jesszus!” –futott át az agyamon.” Mit bámul?” –egyre csak az járt a fejemben, hogy hol lehet már Naruto. Alig öt perce váltak el. Nem mehetett olyan messzire. Legalább is szerintem.

Azonban miért is sikerülne minden úgy, ahogy én szeretném. A kis utcába ahol most álltunk, egy újabb alak jelent meg. Nem volt egyedül, és ahogy egyre közelebb jöttek, ki is rajzolódott előttem, a nagydarab kit rángat maga előtt.

- Ez meg mi a franc? – mordult fel az engem szorító Gaara, ahogy az érkezőket nézte.

- Találtam az utca túloldalán! –lökte mellém a nagyobb darab fickó Hinatát.

- Mintha azt mondtad volna, hogy egyedül vagy! – bámult rám dühtől csillogó türkiz szemeivel a vörös.

- Hát… még sem! –vontam meg a vállam egy feszélyezett mosoly keretében, aminek az lett a következménye, hogy a fejem mellett, beleöklözött a falba, ami darabokban hullott ki a vállamra.

- Nyugi öcsi! –szorította ökölbe a nagydarab fickó a kezeit. Most vettem csak észre, hogy fura lila vonalak vannak festve az arcára. Vajon ez furább, mint az én rózsaszín hajam? A legjobbkor tudok én is ezen gondolkodni.

- Kuss Kankuro! – sziszegte a vörös. Már a hangjától is megijedtem. Újabb alak tűnt fel a kis utcában. Fellélegeztem, hogy Naruto az, de bánatomra nem ő volt. Shikamaru. Ez újabb kérdések halmazát vetette fel a fejemben, amire nem tudtam a választ.

- Te? – lepődtem meg, aminek szerencsétlenségemre hangot is adtam.

- Kuss legyen! – kiabált rám Gaara, mire azonnal befogtam.

- Tudtam, hogy baj lesz belőle, ha még több embert vonunk be abból az iskolából! –jegyezte meg Kankuro, de a vörös hajú egy gyilkos pillantással elhallgattatta.

- Mit kerestek itt? – lepődött meg Shikamaru, mikor meglátott minket, de mivel túl eszement vagyok, ahelyett, hogy csendben maradtam volna, a minél hamarabbi szabadulás reményében, nekiestem a barna hajúnak.

- Te idióta! Ezt én is kérdezhetném! – kiabáltam. Kár volt. Mint oly sok minden, amit a mai nap folyamán tettem. Gaara abban a pillanatban lekevert egy akkora pofont, hogy nekicsapódtam a falnak, és felszakadt a szemöldököm. Hinata felsikított.

- Hé öcsi! Hagyd abba! – fogta meg a lila fejű a vörös hajú vállát.

- Eljutott az agyatokig, hogy mivel jár ez a munka? –sziszegte a vörös Shikamaru felé, mire az unott képpel bólintott. Hogy tud ilyen nyugodt maradni? – Akkor ezek ketten mit keresnek itt? – rángatta meg a karom, és már szidtam is az eget, hogy miért pont én állok hozzá a legközelebb. Lassan már éreztem azt is, hogy a homlokomból óvatosan csorog a vér az arcomra, és a seb zsibbadni kezd.

- Nem tudom! –vonta meg a vállát a barna hajú.

- Nem? Akkor szerinted, hogy jutottak ide? – Hinata már látta a közelgő bajt, de egyszerűen muszáj volt megszólalnom.

- Egyedül! –vágtam rá. Kankuro nagyot sóhajtott, ahogy az öccse tekintete újra rám vándorolt.

- Valakit mégis követnetek kellett! Elvégre úgy futottál utánam az úton, mint egy pincsi kutya! –na köszönöm szépen. Erre a mondatra fülig vörösödtem, de őt ez nem nagyon érdekelte, mert arca még mindig dühödt volt. Rosszabb, mint mikor Sasuke néz így rám.

- Engem követtek! –jött egy újabb hang. Lassan akár partit is tarthatnánk, annyian leszünk. Naruto volt az. A korábban látott utazótáska már nem volt nála. Lazán, zsebre dugott kézzel közelített felénk. Meg sem rezdült Gaara mérges arcát látva. – Engedd el őket! –jegyezte meg hidegen, ami meglepő volt, mivel a szőkére nem jellemző a komolyság. A vörös hajú felhúzta a szemöldökét.

- Szerencsétlen! –suttogta hidegen az Uzumakinak. – Mégis mit képzeltél? Ha ezek ketten tudtak ide követni, akkor másoknak nem fog sikerülni? –a szőke arca még mindig meg sem moccant. Lehunyta szemeit, majd nagy levegőt vett.

- Vond vissza! – suttogta. Meglepődtem. Hinata már úgy remegett mellettem, mint egy kocsonya. Gaara nem szólt semmit. – Azt mondtam vond vissza! – tagolta Naruto lehunyt szemekkel. Újabb csend következett, ami ránk nézve nem volt éppen pozitív dolog, és ahogy elnéztem az Uzumakit rá nézve sem. – AZT MONDTAM VOND VISSZA! – ordította hirtelen, és ezzel egy időben felpattantak a szemei, és nekirontott Garranak.

A vörös hajú feje, közvetlen mellettem csapódott a falba Naruto ütésének köszönhetően. Összerezzentem, és hátráltam pár lépést.

- Ez annyira kellemetlen! –nézett fel az égre Shikamaru lemondóan.

- Naruto-kun? – sikított fel Hinata, mire újra a verekedőkre bámultam. Naruto ökléből csorgott a vér. Hogy lehet valaki ilyen forrófejű?

- Most azonnal hagyjátok abba! –ordibált Kankuro, de mintha meg sem hallották volna, így Shikamaru is kénytelen volt közbe lépni, és hátrébb rángatni a szőkét.

- Ha meglátok még valakit abból a suliból rajtatok kívül, egyenként nyírok ki mindenkit! –törölt le egy vércsíkot az álláról Gaara.

- Így is elég sokan vagytok! –folytatta Kankuro, és két lábra segítette öccsét. Elég sokan? Mire céloz ezzel? Ezek szerint még más is benne van ebben az egészben, rajtuk kívül?

Összeráncoltam a szemöldököm. Mi a franc folyik itt?

- Elit szenny! –suttogta megvetően a vörös hajú, és tett egy pár lépést felénk. Hinata reflexszerűen csimpaszkodott a karomba, de én próbáltam magam tartani, pedig legszívesebben már futottam volna. – Ez a baj veletek… - türkiz szeméből szinte tükröződött a gúnyosság, ahogy Hinata arcához hajolt. A fekete hajú remegett a félelemtől.

Lopva vetettem egy pillantást Shikamaru és Naruto felé. A szőkeség is remegett, bár szerintem inkább a dühtől, kék tekintetét pedig egy percre sem vette volna le Hinatáról, és a fölé ágaskodó Gaararól.

- Mondjátok meg az Uchihának, hogy az esti műszak az övé! –lépett hátrébb tőlünk a vörös. – Ha nem jön, vége! – nem tudom miért hallatszódott ez a „vége” valahogy többértelműnek, de inkább szerettem volna minél hamarabb szabadulni, minthogy azon gondolkozzak mit is érthetett ez alatt.

Dühöngtem belül. Szóval Sasuke is benne van. Ez azt jelenti, hogy hazudott, mert mikor meglátta Gaarat és Narutot, nem úgy tűnt, mintha összedolgozna a vörös hajúval.

Kezdett nagyon irritálni ez az egész ügy.