A cetli gyors elolvasása után Sasuke felé fordultam, felvontam szemöldökömet, s egy definiálhatatlan arckifejezéssel ajándékoztam meg a gúnyos üzenetéért. Részint komolyan gondoltam, mivel tényleg félelmetes, hogy mennyire a vesémbe lát, azonban kicsit fel is bosszantott ez a nagyfokú egoizmus. Miközben levettem a köpenyem, alig láthatóan megkönyököltem, ám atletikus alkatának meg se kottyant az én erőtlen kis mozdulatom. 
A kudarc keserű ízétől szédelegve gyorsan összepakoltam, és kifelé vettem az irányt. Kivételesen nem vártam meg Temarit, hanem elugrottam a vécébe ügyes-bajos dolgaim elintézendő, majd mikor az egyre népesedő folyósón keresztül a teremajtókhoz lapulva elindultam az informatika óra helyszínének irányába, hirtelen egy rántást éreztem magamon, és már bent is voltam az egyik tök üres teremben. 
Csak akkor tértem magamhoz a döbbenettől, mikor Sasukével az ajtónak dőlve téptük egymás ajkait. A hátam teljesen nekiszorult a kemény faajtónak, elernyedt karomról könnyedén csúszott le a nehéz táska, lábaim heves remegésbe kezdtek, ahogy egymásnak estünk. Míg én kezeimet Sasuke izmos mellkasán tartottam, addig ő balját derekamon nyugtatta, másik kezével pedig a vállam fölött támasztotta az ajtót. 
Egészen idáig józan lánynak ismertem magamat, most mégis az volt az érzésem, hogy ha nem lennénk a suliban, leteperném a srácot… Teljesen a hatása alá kerültem a testének, a pórusaiból áradó finom illatnak, elképesztett a magabiztossága, a merészsége. Az agyam totálisan kiürült. 
A finomkodó mozdulatokat mellőzve túrtam bele a hajába, majd magamhoz rántottam, hogy testünk minden porcikája összeérjen, s közben vadul csókoltuk egymást, nyelvünk őrült táncot járt. Testének páratlan érintése nyomán remegés futott végig a jelenlétében amúgy is remegő tagjaimon. Olyan izgató volt a helyzet, hogy a suli egyik félreeső termében esünk egymásnak, hogy gondolkodás nélkül továbbmentem, kezeimmel felhúztam a pólóját, s forró kezeimet kockás hasfalára tettem. Válaszul a fenekemre csúsztatta kezét, és erőteljesen belemarkolt, mire halkan belesóhajtottam a csókba.
A csengő hangja szakított félbe minket, tehát a romantikázást felfüggesztve, magunkat úgy-ahogy alaphelyzetbe állítva léptünk ki a majdnem üres folyosóra. Sasuke szénfekete haja - az enyémhez hasonlóan - enyhén kócos volt, az atlétája kissé gyűrötten simult tökéletes felsőtestére, nekem pedig az arcom színe próbált azonosulni a főtt rákéval. Nem szóltunk semmit, csak mosolyogtunk nagyokat magunk elé, mint a hülyék, miközben párosával szedtük a lépcsőfokokat. 
Öt perc késéssel beestem a terembe (halkan megjegyzem: a tanár úr észre se vette, ahogy csendesen becsuktam magam mögött az ajtót, ugyanis gondos megfontolásból úgy döntöttünk, az a tuti, ha nem egyszerre törjük sorstársainkra a bejáratot), és levágódtam Temari mellé.


****


Egész infón Temarival kotyogtam a terem egy hátulsó padjában, egy síkképernyős számítógép rejtekében, s ahogy azt már kora reggel is tettem, ismét teljes széltében-hosszában leadtam neki a drótot a szünetben történtekről. 

- Tudod, én irigykedem. – Nevetve megrázta fejét, majd biztatóan meglapogatta a vállam. – Olyan hihetetlenül macsó a srác, hogy még én is beadnám neki a derekam… Szóval ne cseszd el olyan piti problémák okán, mint a kapcsolatotok pontos definiálásának hiánya. 

- Igazad lehet – válaszoltam, s közben úgy tettem, mintha szorgalmasan körmölném az adatbázisok jellemzőit. 

Mire kicsengettek, Temarival sikeresen kielemeztük Sasuke külsejét, és azt is megértekeztük, hogy tökéletességének mindössze időnkénti tapló modora áll útjában.
Nevetve léptünk ki a teremből, hogy azután gyanútlan duónkra lecsaphasson Naruto, aki állandó állapotához híven tele volt fölös energiával. Kettősünk közé furakodott, átkarolta a megszeppent Temari vállát, és belefogott jelenlétének megindokolásába:

- Csajok, jó hogy összefutottunk! Shikamaru tart egy állati házibulit szombaton, szóval megkért, hogy előzőleg tartsak egy kis közvélemény-kutatást, és mérjem fel az igényeket! – darálta ezer wattos mosoly kíséretében, nekem pedig kedvem lett volna visszakérdezni a mondat bizonyos szavaira. Shikamaru kérte meg? Ahha, bizonyára térdre rogyva könyörgött neki…

- Nahát, tényleg? – Ten Ten és Hinata is csatlakozott hozzánk, bár utóbbin látszódott, rendesen meg van illetődve a fiú jelenléte miatt.

- Ja, szóval elő a különc szokásokkal, a perverz igényekkel! – kacsintott egyet, mire kedvem lett volna fenéken billenteni.

- Te jó ég! Mit terjeszt már ez az idióta? – Shikamaru egy sóhajt követően megrázta fejét, s laza pózba merevedve megállt mellettünk. 

- Héééé, csak gondoskodom róla, hogy a parti tökéletes legyen, és hogy senki ne szenvedjen semmiben sem hiányt! – védekezett Naruto.

- Persze… Na, de a pletyka igaz, tényleg lesz egy buli nálunk szombaton. Nem nagy társaság, csak a haverok. 

- Exkluzív parti – kuruttyolta a másik. – Dögös ruci, mély dekoltázs, kivillanó popó a belépő!

Most érett meg az idő Naruto lekönyököléséhez, amit Shikamaru rögtön meg is tett, majd kezét zsebébe mélyesztve megvonta a vállát, és lelépett.

- Jól hangzik, nem? – kérdezte Ten Ten lelkesen, mire Temarival összenéztünk. Narutóval még nem volt szerencsém partizni, és sajnos ötletem sincs, mikre lehet képes illuminált állapotban, mikor előjön belőle az állat. Temarinak se.

Már indultunk volna tovább a lányokkal, hogy egyeztessünk, kicsit megdumáljuk, akarunk-e, érdemes-e menni, mikor megéreztem, hogy valaki cseppet sem szívélyes pillantása szinte tőrként mélyed a hátamba. Hiába volt majdnem tele a folyosó, tudtam, a gyilkos tekintet gazdája nem más, mint Ino, mégsem akartam megfordulni, ezzel jelezve feléje, hogy akár a legkisebb mértékben is érdekel. Tehát lépkedtem tovább rendületlenül barátaim gyűrűjében, nem sejtve, hogy akaratomtól függetlenül is megkapom majd a napi Ino-adagomat.

Pörgött a nap, már csak az utolsó rajz volt hátra, ami felüdülés volt az azt megelőző biológia után. A teremben a szokásos kettes elrendezésben helyezkedtek el a padok, így nem is volt kérdéses, hogy Temari mellé ülök. Először a művészlelkű, fátyolos tekintetű tanárnő köszöntötte az osztályt, majd rejtélyes suttogást követően lerántotta nonfiguratív mintákkal díszített terítőjét a mai óra anyagáról. A kompozíció egy őskori zöld üvegből, egy piros paradicsomból és egy fényesre sikált zöldalmából állt.

- Gyerekek, úgy határoztam, szintet lépünk, mivel a múltkori gyümölcstál nem volt olyan kifejező, mint a mai feladatotok. Rajzoljátok le az asztalon látható összeállítást, a szöget és a technikát rátok bízom! Gyerünk, alkossatok! – A tanárnő egy leheletnyi félelmetes volt ezzel a beszívott jósnő imázzsal, azonban most valahogy kikapcsolt a holdkóros kántálása, így higgadt fejjel tudtam a munkába fogni. – A festékhez tálkát, mint tudjátok, a mosogató melletti polcon találtok!

Miután elhangzott ez a mondat, a nő leült, hogy a falon lógó, netről nyomtatott Botticelli kép fixírozásába mélyedjen. 

- Te mit fogsz használni? – Fordultam kérdő tekintettel Temari felé.

- Szerintem ceruzát, aztán meg vízfestékkel kidekorálom valahogy – válaszolta, majd megvonta a vállát.

Azzal nekiláttunk az elképzelt kép kivitelezéséhez, firkáltunk, radíroztunk, míg végül az enyhén kibolyhosodott lapon elkészült a végleges kontúr. Temari hozott festéket, vizet, nekem pedig egy kis temperát, és folytattuk a munkát.
Néha körülsandítottam, hogy megnézzem, mit csinálnak a többiek, s a hátulsó padban a Choji és Shikamaru kárára poénkodó Narutón, az unott, de szívdöglesztő Sasukén át, az iszonyatosan koncentráló Hinatán és a munkát már-már feladó Ten Tenen keresztül egyszerre megpillantottam egy gúnyosan mosolygó Inót.
Elkaptam róla a pillantásomat, de késő volt: felállt, és önmagához mérten szolid összeállításán némileg igazítva elindult felénk. Gyorsan elmélyültem a rajzomban, kinyomtam egy nagyadag temperát egy farostlemezre, s már éppen mártottam volna ecsetemet a piros festékbe, mikor kárörvendő, s egyben nem sok jót ígérő hangon megszólított. 

- Na, Sakura, csak nem gyűjtést szervezett a Vöröskereszt?

Nem tudtam nem kiakadni – leesett az állam, mégsem mertem a terem végében gondosan elhelyezett vadiúj táskámra pillantani. Be kell valljam, most az elevenemre tapintott, így képtelen voltam visszavágni, vagy csak úgy szimplán bármi értelmeset kinyögni.

- Nem baj, nem kell válaszolni, mind tudjuk a választ! – Gonoszul elmosolyodott, s már fordult volna el, mikor összeszedtem magam.

Eddig csak páran kapták fel a fejüket, köztük Hinatával, Tentennel, Sasukével az élen, Temari pedig már ugrásra készen vicsorgott a távozni készülő lányra, de megelőztem. Hozzávágtam a palettaként szolgáló falemezkét, ezzel beterítve szőke, derékig érő haját az összes lehetséges színnel.
A tanárnő újabban a naplóba körmölt, és saját kínjával foglalkozott, tehát észre sem vette, mit művelünk a terem közepén, öt méterre tőle… Bár azt kell mondjam, aki manapság találkozott velem, tudja, hogy kicsit gyorsabban fő fel az agyvizem, és nem életbiztosítás felhúzni.

- Te ribanc! – morogta, kezei ökölbe szorultak, és megfordult, hogy visszavághasson, azonban nem vártam meg a bosszút. Felpattantam a kemény székről, és kicsit eltávolodtam tőle.

- Tudom, hogy nem akarod, hogy itt rendezzük le, szóval állj le, tarts a szád alapállapotban, mert repülünk! Apuci ugyanis nem fog megdicsérni, ha kirúgatsz minket, mert ahhoz gyáva vagy, hogy ne a suliban szólj be. Szóval ülj le szépen, mert ha hozzám mersz érni, kitépem a hajad az utolsó szálig! – A fenyegető hangnememnek hála fogait csikorgatva megkerült, és ott hagyott. Eltekintve attól, hogy mentében még belekente a saját hajáról leszedett temperát az enyémbe, mondhatjuk, hogy sikerült megértetnem vele nézeteltérésünknek egyetlen megoldását.

Temari tátott szájjal bámult rám, majd felmutatta a hüvelykujját. 

- Ügyes! – Lerántott maga mellé, és megdumáltuk az egész helyzetet, Ino mérges pillantásától övezve. Ha szemmel ölni lehetne…

Óra végén mérgesen levágtam a tanárnő asztalára a félkész művemet, aztán legjobb barátnőimet alaposan megölelgetve leléptem, annak ellenére, hogy Ten Ten szidta volna tovább válogatott szitkokkal Inót.


****


Kiléptem az épület ajtaján, hogy mehessek hazafele, és minél hamarabb kimoshassam a rózsaszín tincseimre igen undorítóan rászáradt festéket a hajamból, azonban megtorpantam.

- Csajbunyó? – vonta fel mosolyogva a szemöldökét Sasuke, s ellökte magát a téglafaltól, aminek eddig támaszkodott. 

- Nagyon vicces – ironizáltam, s mikor mellém ért, meglegyintettem. 

- Már mikor kimondta, tudtam, erre ugrani fogsz.

- Még csodálkozol? Nem volt jó ötlet hordanom ezt a táskát – motyogtam lehorgasztott fejjel.

- Jaj, ne hülyülj már! A kisujjad is többet ér Inónál! – mondta, miközben átkarolta a derekamat.

- Azt mondod…?

- Hidd el, ha egy ilyen srác mondja, mint én!