Nem tudom mi ütött belém. Újabb elmebaj jött rám… vagy én nem tudom. Épp a legforgalmasabb út közepén haladtunk, mikor is úgy döntöttem, hogy kiszállok. SZÓ SZERINT!

Nagyon sötét lehettem akkor, mert mögöttünk közvetlenül egy kamion volt, a mellettünk lévő sávban egy személyautó gurult két kisgyerekkel a hátsó ülésen, és ha kiszálltam volna, akkora karambol lett volna, hogy nem csak én látom a kárát.

- A kibaszott életbe! Mit művelsz? – ordibált velem Sasuke, miután sikeresen visszarántott a kocsiba. – Meg akarsz halni? – kiabált tovább. Én meg csak ott feküdtem az ölében, mert mikor visszarántott, sikeresen landoltam a mellkasán.

- Persze! Ez minden vágyam! – sziszegtem ironikusan. Ekkor vettem észre csak a helyzetünk, és számomra is meglepő módon nem jöttem zavarba. Mintha valami más lenne, mint eddig. – És ne tapizz! – fűztem hozzá, és kirántottam magam a szorításából. Valószínűleg ő is meglepődhetett az arcából ítélve.

Az út további részében nem igen szóltunk egymáshoz. Mind a ketten duzzogva bámultunk ki az ablakon, én pedig azon gondolkoztam, hogy Naruto levágott feje, hol is mutatna jól a szobámban.

Már délután volt mikor újra feleszméltem. Hogy milyen gyorsan telnek az órák!  Legszívesebben haza mennék, és aludnék egyet, de sajna ez lehetetlennek bizonyult, mert TenTen szinte a falnak passzírozott délután az ebédlőben, hogy menjek velük este valami idióta szórakozóhelyre a város másik felébe. Mintha olyan sokat jártam volna eddig…

Tsunade-val nem volt gondom. Legnagyobb problémája az, hogy barátokat szerezzek, ő meg ezzel együtt a gyámhatóságtól egy szerződést. Nesze nekem…

- Mi bajod van? – ordibálta túl a tömeget TenTen, és letette magát mellém a pultnál.

- Semmi! –próbáltam mosolyogni, de úgy hiszem, nem sikerülhetett valami jól.

- Hagyjál már Sakura! –mordult fel. – Nem tudom mi bajod, de igyál valamit, attól tuti jobb kedved lesz! – azzal letette elém a poharát.

- Ez meg mi a franc? – fintorodtam el.

- Ital? Miért nem látszik? – ironizált, majd a kezembe nyomta a poharat.

- Én ezt meg nem iszom! – ráztam meg a fejem, de nem hagyta annyiban.

- Már pedig meg fogod! – parancsolt rám, majd megfordult, és végignézett a bulizó tömegen. – Látod ott azt a fiút? – arra néztem amerre mutatott. Egy bilifrizus, teljesen zöldbe öltözött velem egy idős gyerekre mutatott. Ismerős volt a suliból. Mintha már láttam volna ott.

- Ja! – válaszoltam unottan.

- Vagy ez… - emelte fel a poharat a kezemben. - … vagy megmondom, Lee-nak, hogy bejön neked, és akkor tuti nem tudod levakarni magadról,  mert egész álló nap rólad szokott áradozni! – magyarázta. Én végig néztem a fiún.  Nejivel álltak a sarokban és a tömeget fürkészték.  A zöld ruhás szinte minden elhaladó csajnak puszikat küldött, majd mikor észrevette, hogy őt bámulom kacsingatni kezdett.

- Ehh… - torzult el az arcom. Azon nyomban meghúztam a poharat. Nem tudom mi volt benne, de végig égette a torkom. TenTen elégedetten mosolygott.

Már nem tudom hanyadik pohárral ittam, de egyre finomabbnak találtam az italt, és egyre jobb kedvem lett. Igaza volt barna barátnőmnek. Tényleg hatott. Olyannyira, hogy egy idő után magamról sem tudtam.

- Te Sakura! Az a nő már egy jó ideje téged bámul! – szólalt meg TenTen. Megfordultam a pohárral a kezemben. Ha jól emlékszem úgy vigyorogtam hozzá, mint egy vadalma.

- Jééé! – tátottam el a szám, mint aki most lát először embert. – Hisz ez a gyámügyis nő! –vihogtam. A barna hajúról egyből leapadt a mosoly. Most meg mi baja?

- Sakura! – rántott rajtam egyet.

- Mi van már? – nevettem fel idiótán, és a legrosszabb, hogy még csak nem is éreztem magam annak.

- Részeg vagy! – sziszegte dühödten. – És ha az a nő idejön, és észreveszi, neked és Tsunade-nak annyi! – még mindig nem fogtam fel.

- Egészségére! – emeltem fel a poharam a nő felé, de az arcát már nem láttam, mert TenTen kikapta a kezemből a poharat, és elkezdett ráncigálni át a tömegen. Legközelebb mikor megálltunk, Naruto feje virított az arcom előtt.

- Ez részeg! – hallottam valahonnan távolról a hangját.

- Éhhn? Ugyahhhn! – vihogtam össze-vissza, mire a szőke arca eltorzult.

- Mit itattál vele? – fordult a mellettem állóhoz, mire az megrázta a fejét.

- Csak az első poharat adta ő! – vágtam közbe, és Naruto pulcsijának zipzárjával kezdtem el játszani.

- Te jó ég… - sóhajtott, TenTen arcát látva. Azt hiszem, ekkor kezdtem érezni, hogy itt nagyon nem stimmel valami.

- Nem tudnád haza vinni? Ott lakik, ahol te, nem? –a barna hajú arckifejezése könyörgővé vált.

- Az nem fog menni! – rázta meg a fejét az Uzumaki.

- Pedig én szívesen veled megyek! – vihogtam, mint egy félőrült. Nem is tudom mi ütött belém. Ja de. A pia.

- Még van egy kis dolgom! – adta meg a választ TenTennek.

- Ne már! – nyafogta, miközben próbált megtartani a két lábamon. Már kezdtem homályosan is látni, de a kedvem törhetetlen volt. Mindenen vihorásztam. – Nagy gáz lesz úgy érzem…

- Na ebből elég! – hallatszódott egy mélyebb hang a hátam mögül, de nem nagyon figyeltem rá. Úgy is mintha egy fal mögül szólt volna hozzám.

Arra még emlékszem, hogy iszogatunk a pultnál, dübörög a zene, nevetünk, Naruto megjelenik, mond nekem valamit, de nem értem mit, és utána képszakadás.

Mikor legközelebb magamnál voltam, valami egészen jó érzés kerített hatalmába. Mintha megint a régi szép időkben lennék. Az utcán.

Tulajdonképpen ott is voltam. Egy kőpadon feküdtem, és a fölém magasodó ágak leveleit bámultam meredten. Hajnalodott.

- A francba! –ültem fel. A fejem szinte szét akart robbanni.

- Azt hittem végleg kiütötted magad… - jött mellőlem egy túl ismerős hang. Szinte kényszeredetten fordultam oldalra.

- Jó lett volna mi? – nyögtem fájdalmasan, és a halántékom kezdtem tapogatni. Sasuke csak felhúzta a szemöldökét.

- Szánalmas vagy… - jelentette ki, mire gúnyosan elmosolyodtam.

- Te is, hogy itt vagy velem! – erre nem tudott mit mondani, de ez volt vele a célom. Szinte minden porcikám fájt. Képben voltam. Részegre ittam magam előző este. Ezt tudtam. De a részletek sajna a ködbe vesztek, és volt egy olyan érzésem, hogy nem is nagyon akarom előhozni onnan. – Hol vagyunk? – nyekeregtem, majd kiegyenesedtem.

- Szerinted? – kérdezett vissza ironikusan. Viszont marhára nem volt kedvem most a hülyeségéhez.

- Seggfej! – csúszott ki a számon, és nem bántam meg. Ideje volt már, hogy jól beolvassak neki, bár nem ilyen körülményeket képzeltem el ennek. Folytattam volna tovább is a szidalmazást, de már ott felidegesítettem saját magam, hogy még egy arc izma sem rándult. Nem esett nekem, hogy mit képzelek magamról, vagy ilyesmi. Nem érdekelte! Valami itt nagyon nem stimmel. – Haza megyek… - döntöttem el halkan. A fejemet fogva indultam útnak, bár azt sem tudtam, hol vagyok.

- Hajrá… - jegyezte meg, és felállt a kőpadról, amin az előbb én is feküdtem, és elindult a járdán. Néztem utána pár másodpercig, majd felkaptam az állam, és elindultam a másik irányba. Nélküle is tökéleten boldogulok. Hát nem úgy tűnt. Már a második lépésnél a földön kötöttem ki. Úgy tűnik a tegnapi berúgásom sokkal többet kíván, mint egy pár órás alvást egy városi padon.

- Ez kemény… - nyöszörögtem végig tapogatva az alattam lévő járdát. Felfedezésem Sasuke nem díjazta. Akkor már ott állt mellettem, és egy mozdulattal felrántott a földről. – Mennyi az idő? – kérdeztem a karjába csimpaszkodva, mert tuti nem maradtam volna két lábon, ha nincs ott. Ennyire nem bírnám a piát?

- Négy… - jött a tömör válasz a megszokott jéghideg hangnemben. Apropó jéghideg… kezdtem vacogni, mint egy napos csibe. Hova lett a pulcsim? Határozottan emlékeztem, hogy a bárba még magammal vittem, de úgy tűnik ez is egy fekete homály a tegnapi estéből. Hogy miért nem lepődök meg ezen? Reflexszerűen húzódtam közelebb a mellettem állóhoz. Érdekes! Most őt rázta ki a hideg, tisztán éreztem, pedig egy kapucnis fölső volt rajta. Mi a franc baja lett?

- Még ma ha lehet haza kéne érni! – sziszegte dühösen, és inkább levette magáról a pulcsit, és rádobta a hátamra, minthogy hozzá érjek.

- Valamiről lemaradtam? – értetlenkedtem. A hideg levegő kezdett véglegesen kijózanítani.

- Haladj! – mordult rám. El is vette a kedvem a további kérdezősködéstől.

Alig fél órát sétálhattunk a városközpont felé, és felsejlett a hotel ismerős épülete. Alig pár méterrel előtte megtorpant, és rám bámult. Állhattunk úgy vagy egy-két percet, mire erőt vett magán.

- Külön kérvényt nyújtsak be, hogy add vissza a pulcsim? – ekkora egy seggfejt! Csodálkoztam is volna, ha egy percre kedves velem. Elegem van!

- Ezt már ugyan vissza nem kapod! – vázoltam fel terveim a jövőre nézve, és még jobban belebújtam, a nálam talán két mérettel nagyobb pulcsiba.

Sasuke feje eltorzult. Nem úgy tűnt, mint aki közelebb akar jönni, hogy elvegye, ami az övé. Mondjuk mindegy, mert akkor én jövök ki a helyzetből jól. Lesz egy potya pulcsim. Régen még egy pulcsim sem volt.

- Akkor nem! – vont vállat, és elindult befelé. Istenem!

- Mekkora egy seggfej vagy! Téged el kéne zárni a külvilágtól! – szitkozódtam félhangosan, mire visszafordult.

- Mondtál valamit? – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra.

- Á! Dehogy! – abban a pillanatban visszafordult, és végleg elindult. – Menj csak! Elvégre biztosan tudom mi, hogyan működik ebben a szállodában! Végül is mindig egy ilyen helyen éltem… mit nekem néhány puccos cucc! – ironizáltam immáron magamban. Az ajtónálló szemöldöke összeráncolódott. Érdekel is engem. Szabályosan berontottam az épületbe. Még nem nagyon járkáltam egyedül, és ami azt illeti a liftet sem tudtam kezelni, így mikor oda értem, csak bámultam a gombokat. Számok voltak, meg két nyíl, meg még olyan sok gomb amiről fogalmam sem volt mire való. Ezt teszi a utcán való nevelkedés.

Valószínűleg észrevehette a mögöttem álló, mert rám rivallt.

- Még ma megnyomod végre? – hátra fordultam. Bár ne tettem volna. – Nocsak! Te vagy az? – kérdezte a szőke lány, és végig nézett rajtam. – Biztos, hogy jó helyen jársz? – gúnyolódott.

- Nagyon vicces Ino! – húztam el a számat. – Te mit keresel itt?

- Ezt én is kérdezhetném! – tette csípőre a kezeit. Megint csupa lila volt rajta. Valószínűleg a mániája ez a szín.

- Itt lakom! – magyaráztam, mire felnevetett. A szállodában lévő emberek ránk meredtek.

- Ne viccelj! – szűkültek össze a szemei. – Hisz még a liftet sem tudod kezelni! – azzal odább lökött, és megnyomta az egyik gombot.

- De tudom! Csak megzavartál! – főtt a fejem.

- Hát persze! – adta meg a választ, miközben kinyíltak az ajtók, és beszálltunk. – Nem gondolod, hogy ez a pulcsi kicsit nagy rád? – kérdezte, és azzal a lendülettel megfogta a tutyim, és megnézte a ruha számozását. Mit képzel ez magáról? Azon nyomban kirántottam magam az ujjai közül, de úgy tűnt, hogy későn. – Ez egy XL-es pulcsi! – kacagott fel gúnyosan.

„Nyugi Sakura! Nem kenheted fel a falra!” – fújtattam.

- Várjunk csak! – fordított rajtam egyet, hisz háttal álltam neki. Már megint mit akar? – Jézusom! –vihogott. Kár, hogy nem nyomhatom képbe. A gipszem már nem sokáig lesz rajtam, most kéne kihasználni. –Ez egy férfi pulcsi! – mutogatott rám. Szerencse, hogy csak ketten voltunk a liftben.

- Fogd be! – sziszegtem. – Mikor akar már kiszállni?

- Mi van „Táblahomlok”? Nem telik női ruhákra? – cukkolt tovább. És itt borult el az agyam. Érdekli a fenét, hogy mit illik, és mit nem. Hirtelen emeltem fel a kezem, és nekinyomtam a lift falának. Az egyetlen dolog, ami hibázott, hogy meglepődött, de nem azon, amit tettem, hanem a pulcsimon. Ennyire azért nem gáz, hogy férfi pulcsi van rajtam.

Ujjaival megrántotta a kapucnimba fűzött szalagot. A végére két kis fém biléta volt erősítve. Eddig észre sem vettem. Olyan volt mint egy apró pénzérme, rá pedig ugyan olyan színnel mint a pulcsi egy-egy betű.

- U? S? –háborodott föl. Nem esett le. Komolyan kezdem úgy érezni, hogy ezen a helyen, ezek között az emberek között, egyre hülyébb leszek én is. – ÁÁÁÁ! – sikított föl. Reflexszerűen tapasztottam a füleimre a kezem. Ez meg akart süketíteni? – Ez nem is a te pulcsid! – visította. Ez a hang még a fülemre szorított ujjaim között is átszűrődött. – Ez Sasuke monogramja! – kiabálta. Ezzel egy időben kinyílt a lift ajtó mögöttem. – Ez az ő ruhája! Pontosan tudom, hogy minden ruháján van valami ami azonosítja őt! – eltorzult a fejem. Nem tudtam mi a durvább. Az, hogy Sasuke minden ruháján azonosító van, vagy, az, hogy Ino szerintem gyakorlatilag egy jegyzőkönyvet vezet a fekete hajúról.

- Nekem most sietnem kell! - hadartam, és szinte szállva slisszoltam ki a liftből. Azt sem tudtam hányadik emeleten vagyok, csak futottam. Minél távolabb a szőkétől.

Alig öt perc alatt végül eltaláltam Tsunade lakosztályához, de bár tévedtem volna el. Az ajtó előtt egy barna hajú nő állt. Már méterekről megismertem. A gyámügyis. Gyakorlatilag hajnal van, de ez már itt dekkol. De kettőt tippelhetek miért. Halvány rémképeim vannak róla, hogy mi történt tegnap, de azt hittem csak álmodtam, hogy ő is ott volt a szórakozóhelyen. Nézéséből ítélve minden bizonnyal valóság volt...