Az egész testem bizsergett, a lábaim úgy remegtek, hogy majdnem összecsuklottak alattam, azonban Sasuke karjai olyan magabiztosan fontak körül, hogy kétségeim sem voltak afelől, hogy biztonságban vagyok. Hibátlan testének érintése elhanyagolt körmeim alatt rendkívül furcsa és szokatlan érzés volt, mégis mintha egy megvalósult álomban lettem volna.
Hiába hittem a szívem egy rejtett kis zugában, hogy esetleg van közös jövőnk, sose gondoltam volna, ilyen hamar egymásra találunk. Furcsa érzés volt annak a fiúnak a karjai közt olvadozni, akiért az első másodpercek óta megőrülök; és ím, mégis megtörtént, itt állok, miután az egy vagyont érő táskát lehajítottam a földre, és magamon erőt véve megcsókoltam Sasukét. Az ajkai mézédesek és puhák voltak, az illata valósággal fejbekólintott, olyan kellemes volt, és hogy milyen volt maga a jelenléte? Fellélegeztem, de egyben képtelen voltam elhinni, hogy ez a valóság… Sasuke bebizonyította nekem, hogy kedvel, és hogy nem egy olyan nagy tahó, mint hittem.
Csókja lágy volt, gyengéd, cseppet sem erőszakos, követelődző, hanem szenvedélyes vallomás, és bocsánatkérés. Először csak kóstolgatta ajkaimat, majd nyelvét átcsúsztatta a számba, hogy vad táncra hívja az enyémet. S végül én szakítottam meg a csókot, de képtelen voltam Sasuke szemébe nézni, helyettük inkább a karjaimat fixíroztam, melyeket az imént a nyaka köré fontam, míg ő a derekamon nyugtatta a sajátját.

- Mi a baj?- kérdezte halvány mosollyal, s gyengéden megemelte az államat, hogy a szemembe tudjon nézni.

- Eszembe jutott, mi minden baromságot tettem, míg ide nem jutottunk… A bátyád, Ino, mennyi embert megsértettem…

- Hé, a bátyám a saját hibájából fázott rá, Inóra meg rá se hederíts! – mondta bátorítólag, s óvatosan végigsimított Itachi névjegyén. – Azt pedig tudnod kell, hogy egy szót sem gondoltam komolyan abból, amit mondtam, vagy ha mégis, már megbántam.

- Nem számít, mert mindig igazad volt, átlátsz rajtam. – Kezeim közé fogtam az arcát, és megpusziltam, majd ujjaimmal gyengéden végigsimítottam izmos mellkasán.

- Az túlzás, mondtam, a táskára való reakciót is másként vártam.

- Az nem számít, az más.

- Miért lenne?

- Mert a táskát tényleg szerettem volna megtartani, azért! – Néztem a szemébe, és csak reméltem, nem röhögi el magát a komolynak szánt arckifejezésemen. – Csak te nem tudod, milyen érzés, mikor valaki a kapud elé pottyant egy olyan táskát, amire neked évekig kéne spórolnod, hogy megvehesd!

- Csak ki akartalak engesztelni – mondta, mire elszégyelltem magamat. Itt van előttem álmaim pasija, én meg vagyok olyan hülye, és csesztetem, amiért vett nekem egy méregdrága dizájner-táskát! Tényleg én vagyok a világ legnagyobb szemete!

Máris megbántam, hogy ilyen dolgokat mondtam neki, így gyorsan próbáltam menteni a helyzetet; kezeimet bizalmasan felsőtestének támasztottam, lágyan megérintettem kockás hasát, majd megcsókoltam. Más kérdés, hogy én magam képtelen voltam elhinni, hogy ez a valóság, és hogy ténylegesen Sasuke Uchiha testét taperolom, és valóban az ő száját csókolgatom… 

- Sajnálom, amiért ilyen butaságokat mondtam, ne haragudj, csak én tényleg nem tudom, hogyan köszönjem meg.

- Esetleg úgy, hogy nem esel nekem ilyen dolgok miatt… - válaszolta gúnyosan mosolyogva, mire én egy szemrehányó pillantás kíséretében bólintottam. 

- Okés, ez vállalható, azt hiszem, ezt megígérhetem. 

- …vagy akár le is moshatod a kocsim köszönetképpen. – Itt értünk el ahhoz a ponthoz, mikor a mosolya már pofont kívánt.

- Szeretnéd, mi? – Öltöttem ki a nyelvem, miközben ő összefűzte az ujjainkat, és megcsókolt, végül pedig gyengéden magához ölelt… Az illata a legbódítóbb, legbűnbecsábítóbb, legférfiasabb volt - teljesen a hatása alá kerültem, s másodpercekig csak szagolgattam a nyaka vonalát követő vénát, ahol a legintenzívebben szívhattam be azt a tökéletes permetet.
Végül megzavarta csendes tevékenységemet, tehát kénytelen voltam visszaállítani magam beszéd üzemmódra.

- Nem tudod, mennyire – vonta fel titokzatosan a szemöldökét, és hát, valljuk be, felfestette az ördögöt a falra, így én magam is elképzelhettem a jelenetet. Nem kifejezetten pörgetett fel a látvány, de egy esetleges zuhanyzós alkalmat el tudtam volna képzelni… 
Az emlék hatására megborzongtam, s elérkezettnek láttam az alkalmat rá, hogy leellenőrizzem Sasuke hátsója tényleg olyan izmos és markolnivaló, mint láttam, szóval óvatosan kibontakoztam az ölelésből, és lentebb csúsztattam a kezem. Jól jött, hogy nem látta az arcomat, mert az bizony most úgy égett, és olyan piros volt a szándékos mozdulattól, hogy áldottam az eget, amiért adódott egy ilyen pompás alkalom.
A derekán kalandozott a kezem, ami olyan izmos volt a sok edzéstől és más egyébtől, hogy élmény volt hozzányúlni, azt követően alig érezhetően megbökdöstem a hátsóját.

- Mit csinálsz, Sakura? – Lebuktam, kész, vége. A tagjaim elernyedtek, és teljes testsúlyommal Sasukéra nehézkedtem, ami szerencsére meg sem kottyant neki.

- Öhm… Húh, ez most iszonyatosan ciki – nyögtem nyakig vörös fejjel, majd egyből arra gondoltam, hogy addig kellett volna ezt lecsekkolnom, míg mással volt elfoglalva, lásd, csókolóztunk. – Nem mondok inkább semmit!

Elnevette magát, mire melegség töltötte el a szívemet, és olyan boldog lettem ettől az apró, jelentéktelennek tűnő dologtól, hogy végül én is elnevettem magamat. Ezek a hormonok!
Ahogy ott ölelkezve álldogáltunk, kezdett némi fájdalom állni a lábaimba, ám jelenleg teljesen figyelmen kívül hagytam az egészet, és csak arra a srácra koncentráltam, aki előttem állt. 
Mikor abbahagytam a nevetést, Sasuke vállgödrébe temettem az arcomat, és élveztem, ahogy izmos, szálkás teste az én testemnek szorul, s tudat alatt már akkor eldöntöttem, hogy szigorítok a reggeli futásaimon és az étrendemen, mert én igen is tetszeni akarok ennek a srácnak, és ki akarom magamból hozni a legtöbbet!

Pár másodperccel később a vállára hajtottam a fejem, és nyugodt szívvel kijelentettem.

- Kocsit nem mosok, viszont a táskát megtartom.

- Helyes. – Nyomott egy puszit a fejem búbjára, és megfogta a kezem. – Nem fáradtál el, ne üljünk le valahol, ne menjünk valamerre? 

- Igazából már kezdenek kicsit elgémberedni a tagjaim, de semmi baj, megvagyok – válaszoltam, s közben körülfontam kezeimmel a nyakát.

- Na, gyere, elviszlek egy helyre – bontakozott ki az ölelésből, majd zsebében kezdett kotorászni a slusszkulcsa után. Nem akarok kis piszok lenni, de Sasuke kocsija már első látásra is üti az Itachiét, így izgatottan haraptam be az ajkamat.

- Várj már, semmi sincs nálam, még telefon se! – mondtam.

- Hagyd, nem maradunk sokáig – válaszolta, miközben én visszanéztem a házunkra, aminek még az ablakán át is lehetett látni a tévé villózó fényét. Ha vége apáék kedvenc műsorának, lámpaoltás, én meg egy árva kulcs nélkül elmegyek otthonról bizonytalan ideig… Sasukéval. Nem! Nincs itt idő mérlegelni, hiszen az egyértelmű, hogy vele akarok lenni, és jelenleg más nem érdekel…
Amint visszapillantottam a kocsira, aminek az első ülésén már Sasuke nézett rám várakozóan, eldöntöttem, hogy ha helyes, ha nem, elmegyek, szóval gyorsan bepattantam az anyósülésre.

- Hova megyünk? – meresztettem rá csodálkozó szemeket, miközben ő elfordította a kulcsot, és a motor eszméletlen hangerővel felbőgött; a sokkhatás ellenére eszembe jutott, hogy bekössem magam, hiszen jobb félni, mint megijedni…

- Majd rájössz, de nyugalom, nincs messze – nyugtatott meg, mialatt mesteri ügyességgel kifordult a házuk előtti kocsifelhajtóról, s már javában kerülgette a kocsikat, mikor feleszméltem. Bár nem vagyok egy nagy szakértő, de látszott, nagyon ért a vezetéshez, s bár kissé meglepett, mégis csodálatos érzés volt, mikor a kezemért nyúlt, hogy megfogja.
Gondolkodás nélkül szorítottam meg az övét, s nagyot sóhajtva hátradőltem a puha bőrülésen.

- Ki vele, mit sportolsz! – Vontam végre kérdőre, ugyanis ez a kérdés már közel az első találkozásunk óta befészkelte magát az agyamba. – Biztos focizol, és biztos kondizol, nem?

- Miből gondolod? – vonta fel a szemöldökét szórakozottan. – Ja, vagy úgy. A zuhanyzós eset, mi?

- Bevallom hősiesen, igen – öltöttem ki a nyelvem, s eközben Sasuke éppen kilencvennel hajtott keresztül egy zöldhullámon.

- Régen fociztam. Nagyon jó csapatunk volt, mindenféle bajnokságra mentünk, jól ment, aztán az edző olajra lépett, és vége volt az egésznek. Aztán jött a karate és egyéb küzdősportok, mostanra meg maradtak a konditerem.

- Nem semmi – tátottam el a számat. Ahhoz képest, hogy én ötéves koromban három hónapig jártam majorettezni, aztán abbahagytam, ez nem kis dolog. A bot azóta is megvan.

Ahogy beszélgettünk, teljesen a témára koncentráltam, na, meg ennek a hibátlan pasinak a jelenlétére, így nem kicsit lepődtem meg, mikor leállította a motort egy ’megérkeztünk’ kíséretében.
Kipillantottam az ablakon és egy csodás kis liget tárult a szemem elé, ami tele volt magas fákkal, és szép, virágzó cserjékkel. A levegőben virágillat terjengett, az arcomat lágy szellő simogatta, ami alig libbentette meg a hajamat, a szívemet kellemes érzés töltötte el. Talán készült erre vagy mi? Hápogva néztem rá, majd gyorsan kikapcsoltam az övet, és kiszálltam a fantasztikus kocsiból, hogy feltérképezhessem a környezetet…
Furcsa, mert sosem tudtam, hogy van egy ilyen csodálatos hely a közelben.