Sasuke nyugtalanul forgolódott, arra ébredt, hogy fázik. Ösztönösen nyúlt, hogy magához ölelje Sakurát, de a keze csak a semmibe markolt. Kinn még javában sötét volt, ő pedig úgy érezte, hogy elég sokat aludt, szóval a lánynak már rég vissza kellett volna térnie a fürdőszobából. Zavartan ült fel, mert nem értette a helyzetet. A kapcsolóért kezdett tapogatózni, de helyette valami papírdarabot talált. 

Mi a franc ez? Idegesen oltotta fel a villanyt, mivel azonnal sejtette, hogy valami nagyon nincs rendben, aztán a rövid üzenetet olvasva a szíve kihagyott egy ütemet, majd zaklatottan dübörögni kezdett.

Miért?

"Köszönöm, hogy olyan sokat tettél értem, de most már úgy érzem, több segítséget nem fogadhatok el. Új életet akarok kezdeni, muszáj elmennem, hogy végre a saját utamat járhassam. Ne bánd, jobb lesz így mindenkinek, hiszen ez csak egy érdekházasság volt köztünk, érzelmek nélkül.

Haruno Sakura"

Egy gyűrött cetli és három kiábrándító mondat - ennyi maradt csak utána.
Sasuke hitetlenkedve olvasta az üzenetet újra és újra, de nem árultak el többet a semmitmondó, üres szavak. Elment. Ez volt a lényeg, mégis várt volna valami halvány utalást, hogy hová, merre? Ez a hülyeség, amit Sakura ebben a levélnek se nevezhető valamiben összezagyvált, ez pedig nem indok.

Még hogy érdekházasság, érzelmek nélkül...

Körbeszaladta a házat, mindenkit felébresztett, de a lányt senki se látta, tényleg eltűnt. A harag és kétségbeesés iszonyú erővel dolgozott benne. Dühösen autóba vágta magát, elment a városban minden buszmegállóba, és olyan helyre, ami éjjel is nyitva tartott, majd a vonatállomásra és a temetőbe is, de semmi eredmény. Közben felhívta Kakashit és Gaarát is, de ők se tudtak segíteni. 

Elkésett. Tudta jól, hogy túl sokáig tétovázott, miközben látta Sakurán, hogy szenved. A lány határozottabb volt - megint - és a saját furmányos észjárása szerint igyekezett megoldani a dolgokat: elszökött újra.

Nem volt több ötlete, hogy hol keresse, ezért idegesen hazahajtott, majd következett Naruto. Már nem tévesztette meg a fiú álszent ábrázata, érezte, hogy ismét hazudik. Sógorjelöltje megint falhoz kenve találta magát, de most közönsége is akadt. A többiek eleinte értetlenül követték a fura keresztkérdések özönét, amelyeket néha megszakított Hinata riadt sikítozása, hogy a bátyja ne püfölje tovább a vőlegényét, de Sasukét nem lehetett leállítani. Biztos volt benne, hogy Sakura eltűnéséhez megint köze lehet a szöszinek, így addig ütötte, míg végül le nem fogta Pein. A kicsik sírtak. Ez térítette észhez a megvadult fiút. Ebben a házban sohasem volt veszekedés és semmilyen erőszak, de ez a nyomorult Uzumaki a legrosszabbat hozta ki belőle. Bocsánatkérően ölelte magához a kistestvéreit, és borzasztóan szégyellte, amiért így elragadtatta előttük az indulat, de ez az egész már az ő birkatürelmének is sok volt.

- Elmondod végre, mi ütött beléd? - sipákolta Hinata. Látszott, hogy fel van háborodva, közben óvatos mozdulatokkal ápolgatta kedvesét, akinek bizony most már az arcán is meglátszott Sasuke haragja.
- Sakura elment emiatt a szemét miatt - bökött a bátyja a szöszire gyűlölködve, mire Naruto határozottan összébb húzta magát, mert mindenki őt kezdte bámulni magyarázatra várva.
- Esetleg van kedvetek megnézni velem egy mesét? - mentette meg a helyzetet Pein, és gyengéden elválasztotta a két kicsit Sasukétól, hogy a családtagok nyugodtan beszélhessenek. - Itt leszek a szomszédban, ha kellenék - szólt oda még Konannak, mire szerelme hálásan bólintott, mert jólesett neki a fiú figyelmessége.

Amint hallótávolságon kívülre kerültek a gyerekek, Sasuke Narutóhoz fordult, és egy székre lökte. Hinata rémülten kapott utána, de őt meg lenyomta egy másik székre.

- Erős lány vagy, Hinata, úgyhogy szedd össze magad, mert most szükséged lesz rá. Bármit is hallasz, gondolj a babára - figyelmeztette. - Itt az ideje, hogy megtudj mindent.

A húga elkerekedett szemmel nézett hol rá, hol a vőlegényére, mert el nem tudta képzelni, miről lehet szó.

- Mondd el szépen mindenkinek, Naruto, honnan ismered Sakurát! 

Nem maradt több kibúvó. Színt kellett vallani, de Naruto valami megmagyarázhatatlan sugallatra hirtelen megnyugodott, mert úgy érezte, bízhat szerelmében. Ha már el kellett mesélnie féltve őrzött titkait, azért óvatosan tette, megfontolt minden szót, hogy csak annyit áruljon el, amennyit feltétlenül szükséges. Ez is épp elég persze ahhoz, hogy örökre megutálják, de ez a csodálatos lány jobban szerette annál, hogy emiatt hátat fordítson neki - ebben szinte biztos volt -, ezért ha kelletlenül is, de belefogott a történetbe. Szeme kékje ridegen villant, elszántan, szinte daccal állta a többiek tekintetét, nem látszott rajta semmi megbánás.

Konan idegesen figyelte a kismamát, ám Hinata viszonylag higgadtan fogadta a borzalmas vallomást. Látszott, hogy miközben hallgatja Naruto akadozó beszámolóját, néha elsápad az iszonyattól, néha elvörösödik a haragtól, mégis igyekezett uralkodni magán. Sasuke is sok újdonságot hallott, de végig egyforma komor maradt, nem mutatta, mennyire megrázza a teljes igazság.

- Akkor ezért örültél ennyire a babának? Lelkifurdalásod van a másik miatt? - szólalt meg a végén Hinata csendesen.
- Rendes családot akartam, ezért örültem neki ennyire, hogy terhes vagy - felelte a fiú, aztán némi gondolkodás után hozzátette: - Persze lelkifurdalásom is van.
- Végre őszintébben beszélsz - jegyezte meg Konan gúnyosan. Legszívesebben ő is nekiesett volna ennek a szemétnek, mint az előbb Sasuke, de tudta, hogy felesleges.
- Most már megértem a nyugtalanságod. Emiatt volt rosszkedved mostanában? - fordult az öccséhez, és gyöngéden beleborzolt fekete hajába. Sasuke némán tűrte, pedig máskor nagyon idegesítette, ha a nővére anyáskodott felette. Most annyira elkeseredett, hogy jólesett neki mindenféle támogatás.
- Amikor megtudtam, hogy Naruto tette tönkre Sakura életét, elzavartam ezt a disznót innen, mert azt gondoltam, így lesz a legjobb mindenkinek, aztán megmentette Sakurát, és elbizonytalanodtam. Óriási hiba volt! - öntötte el újra az indulat, de a nővére nyugtatóan magához ölelte, hogy higgadjon kicsit.
- Tudod hol van Sakura? - szegezte a kérdést Hinata Narutónak.
- Nem, csak annyit, hogy nem fogjuk megtalálni, mert direkt olyan helyre megy - ő legalábbis ezt mondta.
- Mikor beszéltetek? - fordult felé Sasuke vészjósló pillantással.
- Tegnap éjszaka. Segítettem neki megszökni. - Ezért újabb ütést kapott a gyomrába, egy iszonyú nagyot, de számított rá. Összegörnyedt a fájdalomtól, ám dacos tekintetével kitartóan állta, hogy mindenki szörnyülködve bámulja. 
- Miért ment el?
- Sasuke, te is ismerhetnéd már annyira, hogy megértsd, mit miért csinál - válaszolt a szöszi lesajnálóan. - Inkább elment, minthogy szánjátok, esetleg megvessétek a múltja miatt, vagy Hinatának gondot okozzon - magyarázta olyan hangsúllyal, mintha egy hülyéhez beszélne.
- Nekem? - lepődött meg a kismama.
- Igen, neked. Félt, ha megtudod az igazat rólunk, ezzel esetleg árt az egészségednek vagy a babának. 
- Sajnálom, ami történt vele, de miért aggódnék? Nem szereted őt, vagy igen? Talán féltékenynek kéne lennem? Míg velünk élt, sose jutott eszembe, hogy bármi is lenne köztetek, hiszen rá se néztél, folyton szidtad, ezért vagyok nyugodt, ezért nem érdekel, mi volt a múltban. Már nem számít. Fiatal voltál, tévedtél, mondhatni, hogy az egész a szüleid és Sakura hibája. Jobban is vigyázhatott volna, hogy ne legyen terhes, hiszen innen indult minden baj. A szülei meg úgy tűnik, alapon zakkantak voltak, most legalább felügyelet alatt vannak, bár az azért durva, hogy valaki a saját lányát így elintézze. Az a fickó megérdemli a börtönt. 
- Ez azért nem így van - ráncolta a homlokát Naruto. - Sakura teljesen tudatlan volt és tapasztalatlan, emiatt nekem kellett volna gondoskodnom róla, arról pedig nem tehet, hogy ilyen családba született.
- Hinata, az nem is izgat, hogy ez a fiú végig becsapott? - szólt közbe Konan ingerülten, mert bosszantotta, hogy a leglényegesebb dologról viszont nem beszélnek. 

Sasuke már nem is hallotta a választ, annyira lekötötte a szörnyű felismerés, miközben nézte húga szerelmes tekintetét. Ekkor döbbent rá arra, amit Sakura már réges-rég tudott: Hinata és Naruto kapcsolatát gyakorlatilag semmi nem kezdheti ki, olyan elvakultan kapaszkodnak egymásba.

Ezért aggódott annyira? Emiatt hagyta, hogy ismét tönkremenjen az élete? Pont őket féltette, pedig ha ők ketten összefognak, erősebbek mindenkinél?

Korábban gyakran elkapta a gyerekes dac, amikor megharagudott a testvéreire. Olyankor azt gondolta, egyszerűen fogja magát, hátat fordít mindenkinek, és csináljanak, amit akarnak. Végül persze győzött az ösztönös ragaszkodás, ahogy az ember a családja iránt érez, de most ismét fellángolt benne a harag, hogy ezért az érzésért mindet el kell tűrnie?

- Azért pakoltatok vissza, mert újra itt akarok élni? - kérdezte csendesen, mintha hirtelen megvilágosodott volna.
- Hát igen... Úgy gondoltuk, innen is el tudok járni iskolába, ráadásul hamarosan vizsgázok, és jön a baba is. Itt több helyünk lenne, meg neked is jól jönne a segítség - felelte Hinata kényszeredett mosollyal, mert ezzel még nem igazán akartak előhozakodni, csak Konannal beszéltek róla, de Itachinak és Sasukénak még nem merték említeni.
- Mit akarsz még tőlem elvenni? - Sasuke nem nézett Narutóra, de így is tisztában voltak vele mindannyian, hogy neki szól keserű kérdése. A fiú választ sem várva felállt, hogy szobájába meneküljön, és utat engedjen fájdalmának. 



Egy év, öt hónap, és tizenöt nap telt el azóta.

Sasuke még mindig nem hallott Sakuráról, hiába nyomozott, hiába kereste mindenhol. Kezdte feladni a reményt. Attól félt a legjobban, hogy a lány valóban olyan helyre ment, ahol sohasem találhatják, pontosabban csinált magával valami hülyeséget. Azonnal ideges lett, ha Kakashi hívta, hátha a rendőr rossz híreket közöl, de a bizonytalanság se volt jobb, hogy a lány él-e, hal-e. Rémálmai voltak szikláról leugró szüzekről, prostitúcióra kényszerített gyerekekről, erőszakos halált hal, kiszolgáltatott szerencsétlenekről. Nem tudhatta, Sakurát hová vetette a sors, kik közé keveredhetett. Vigyáznak-e rá, vagy ismét kihasználják, gyötrik-e vagy szeretik. Rettegett érte minden nap.

A családjára egyre inkább kívülállóként tekintett, eltávolodott tőlük. Valahogy nem tudott osztozni a gondjukban, boldogságukban úgy, mint régen. Elköltözött Kibához, onnan járt be a kávézóba dolgozni. Közösen döntés alapján Sakura pénzéből teljesen felújították az egész épületet kívül-belül, aztán az emeletet birtokba vették Hinatáék, és Naruto kézbe vette az üzlet irányítását. Sasukét már ez se érdekelte, egyszerűen elmerült a saját világában, és nem törődött semmivel. A beruházás meglehetősen hamar megtérült, mert a város fejlesztése rengeteg turistát vonzott, és ők is több újítást bevezettek, amely csalogatta a vendégeket. A nyereségből támogatták Konanék vállalkozását, és Itachiékat is. Naruto meglepően jó üzletembernek bizonyult, soha nem volt még ilyen jövedelmező a vállalkozás, de Sasukét ez se boldogította. Teljesen megváltozott.

Egy május végi napon rászánta magát, hogy ismét meglátogassa Sakura régi otthonát. Abban bízott, hátha ott, vagy a börtönben, esetleg az anyjánál felbukkan a lány, ezért időről időre bejárta ezt a három helyet. Nyomorúságos környék volt, ahol a rózsaszín korábban élt, jobb érzésű emberek számára elképzelhetetlenül visszataszító omladozó épületeivel, piszkos utcáival, egérlyukra emlékeztető lakásaival. Már többször járt itt, de mindig görcsbe ugrott a gyomra a látványra és a gondolatra, milyen pokoli lehet itt élni, itt felnőni egy gyereknek. Sakuráék még ennél is szörnyűségesebb körülmények között laktak, a földszinten béreltek valami használaton kívüli raktárhelyiséget, ami ablaktalan, nyirkos és olyan szűk volt, hogy nagylelkűen se lehetett lakásnak nevezni, inkább odúnak. 

A kirándulás megint nem járt eredménnyel, csak az összefirkált falakat, kipakolt helyiségeket találta, elhordtak már innen minden használhatót, ezért egyértelmű volt, hogy most se lakja senki. Sasuke csalódottan indult vissza a kocsijához, amikor a járdán megpillantott egy öreg nénit, aki két megpakolt szatyrot cipelt görnyedt háttal, erősen izzadva. Nem volt túl bizalomgerjesztő a lompos ruhájával, ráncos, májfoltos arcával, de nem bírta elnézni, hogy szenved. Odament hozzá, mielőtt meggondolta volna, pedig erősen élt benne a viszolygás. Nem szívesen állt szóba ezen a lepusztult környéken senkivel, de ez a néni túlságosan is egyértelmű volt, hogy segítségre szorult, nem volt szíve figyelmen kívül hagyni. Udvariasan köszönt neki, majd átvette tőle a csomagokat. Ő is hangosan szuszogott, mire felértek az emeletre, és végre letehette a súlyos terhet. A néni beljebb tessékelte a lakásában, így mire felocsúdott, már a kanapéján találta magát, és egy teáscsészét tartott a kezében. Gyanúsan méregette, de tisztának tűnt a csésze, jó illatú volt a tea is, az aprócska otthonban pedig barátságos rend uralkodott. 

- Igya meg nyugodtan, fiatalember - noszogatta a néni, és elmosolyodott a zavarán. 
- Elnézést, nem akarok a terhére lenni - szabadkozott Sasuke, és gyorsan lehúzta az egészet, hogy előbb szabaduljon. A tea meglepően finom volt, és csodálkozva húzta fel a szemöldökét, mert érzett benne valami ismerőset. - Vanília is volt benne?
- Igen, ez az én specialitásom - mosolyodott el a hölgy büszkén.

Sasuke hirtelen levegőt se mert venni a felismeréstől, hogy Sakura talán ennek a nénikének volt a védence régen, hiszen ő is ebben a házban él, és az a vaníliával ízesített tea nem lehet véletlen. Eddig valahogy azt hitte, a nénike már rég halott. Aki ilyen körülmények között él, általában nem hosszú életű.
- Ismeri Haruno Sakurát? - kérdezte remegő hangon. 

Olyan régen várt erre a pillanatra, de most hirtelen félni kezdett a választól. A név hallatán az idős arcon fájdalom suhant át, ami a fiút jeges rémülettel töltötte el. Talán valami rossz dolog történt Sakurával? Nem is tudta igazán, akarja-e hallani, ha igen. Érezte, hogy a szíve úgy dübörög, mintha menekülni akarna a mellkasából.

- Semmi baj - érintette meg a néni reszkető kezét. Zavartan figyelte a fiú zaklatottságát, majd fürkészve nézett a szemébe, mintha megpróbálna kiolvasni valamit. 
- Te talán Sasuke vagy?

Megkönnyebbülés és újabb adag idegességhullám következett: Szóval Sakura beszélt róla, és ez a néni talán tudja, hol van a lány. Reménykedve nézett a meleg barna szemekbe, amelyek szomorúan csillogtak.

- Sasuke vagyok. Őt keresem - suttogta.
- Nem tudom, segíthetek-e - sütötte le a szemét a néni bűntudatosan. - Hálás vagyok, hogy a csomagom felcipelted, de Sakurával talán jobb lenne, ha soha többet nem találkoznátok.
- Miért? - rémült meg igazán a fiú, és most már pattanásig feszült idegekkel kémlelte a néni arcát, hátha kitalálja, mi oka ilyen kegyetlenséget mondani.
- Több, mint egy éve, hogy találkoztam Sakurával, és akkor nagyon rossz bőrben volt. Véletlenül leltem rá. Nem tudom, mit művelt magával, de csak feküdt itt lenn a folyosón a kukák mellett. Teljesen ki volt hűlve, azt hittem először, hogy nem is él, és amikor ébresztgetni kezdtem, csak rám nézett, zavaros volt a tekintete, és akkor mondta a neved annyi elkeseredettséggel, hogy azt gondoltam, te bántottad, amiatt van ilyen állapotban.
- Én? - döbbent meg Sasuke.
- Rendes fiúnak látszol, de annak a kislánynak nagyon összetörhetted a szívét, ezért lenne jobb, ha békén hagynád. Épp eleget verte már a sors. 
- Esküszöm, hogy nem csináltam vele semmi rosszat! Kérem! Könyörgöm, mondja el, hol találom - esett térdre Sasuke a néni előtt, és elmarkolta a ráncos kezét, esdeklően temette a májfoltos barázdákba arcát.

A néni megilletődve nézte, mennyire fontos neki, hogy tényleg megtalálja. Tétovázott, aztán a szívére hallgatott.

- Ne bánjam meg, hogy segítek! - motyogta.

Sasuke reménykedve hallgatta minden szavát.

- A húgom ritkán látogat meg, mert messze laknak, de éppen akkor bukkantak fel a férjével, amikor Sakurába próbáltam életet lehelni. Szerintem ez a sors keze volt. Ismerték őt, hiszen gyakran meséltem róla, szinte nálam nőtt fel szegény kislány, így hallhattak róla eleget, mert nagyon szerettem, sokat emlegettem. Elvitték magukkal, mivel nekem sajnos nincs annyi pénzem, hogy kettőnket eltartsam. Még a kórházba se tudtam bevinni, hogy ellássák. A húgomék megígérték, hogy gondoskodnak róla. Nekik nincs gyermekük, és nagyon megesett a szívük Sakurán. Itt a címük. Úgy tudom, még mindig náluk lakik, de hogy hogy van, arról rég nem hallottam. Járj szerencsével!


Az autó köhögve, pöfögve birkózott a meredek hegyi szerpentinnel. Sasuke már egy órája kanyargott az erdőn keresztül idegesen kémlelve a következő fordulót, hátha megpillantja végre a várva-várt úticélt, de mindig csak egy újabb kacskaringós útszakasz következett. Kezdte azt hinni, hogy az öregasszony mégse volt olyan jóságos, hanem direkt becsapta, hogy elküldje a világ végére, még messzebb Sakurától, nehogy véletlenül is találkozzanak. 

Vajon hogy lehet?

Iszonyú rég nem látta. Félt, hogy a lány teljesen megváltozott, új életet kezdett - ahogy írta abban a rövid üzenetben, amit hátrahagyott - és esetleg beleszeretett valakibe. Talán már nem is gondol Konohára, a testvéreire, rá. Épp elég ideje volt, hogy elfelejtsen mindent és mindenkit, ahogy szerette volna. Bár az se lenne jobb, ha kiderülne, hogy a szükség miatt megint kiszolgáltatta magát, rossz emberek veszik körül, esetleg bántják. Ha ez így lenne, Sasuke nem tudott volna a lelkiismeretével elszámolni, hogy miatta menekült el újra, ő hozta megint ilyen szörnyű helyzetbe. 
Idegesen dobolt a kormányon, míg ezeken töprengett.

Amikor eltűnt a sok fa, és az út parkolóvá szélesedett, már nem is örült annyira, hogy megérkezett, inkább olyan ideges lett, hogy szinte remegett. Leginkább attól félt, hogy ilyen hosszú várakozás után bolondot csinál magából, mert ő még mindig Sakurát akarja, nem tud és nem is próbál ezen a kapcsolaton túllépni, bármilyen egyoldalú, mégis hajtotta belülről valami ösztönösen a félelmei ellenére. Egyszerűen tudnia kellett az igazat, látnia kellett, még ha csalódik is, hogy mi van a lánnyal, boldog-e?

Leparkolt, aztán percekig gyűjtötte az erőt, hogy kiszálljon. Borzasztóan fülledt volt a levegő, az ing teljesen rátapadt, ő pedig úgy izzadt, ahogy az autóra tűzött a nap, mintha üvegházban aszalódna, mégse bírt megmozdulni. Tehetetlen bénultsággal támaszkodott a kormányra, és maga se tudta, mire vár. 


A környék lenyűgöző volt, a megtestesült nyugalom szigete. A néni rokonai jó ízléssel választották ezt a helyet, hogy családi vállalkozást nyissanak. Bájos panziójuk fából készült homlokzatával teljesen beleillett az erdei környezetbe, mindenhol virágok pompáztak az ablakaiban, és sziklakertek díszítették az épület előtti teret. Rajta kívül még három autó parkolt, az egyik épp ebben a pillanatban gördült a bejárat elé, majd kiszállt belőle egy gyönyörű, fiatal nő.

Sasuke szeme megigézve tapadt rá. Alig hitte el, hogy tényleg őt látja. Sakura divatos fehér vászonnadrágot és rózsaszín blúzt viselt, ujjain gyűrűk, csuklóján számtalan karkötő. Fehér tűsarkú szandáljában kecsesen megkerülte a kocsit, és kiemelt a gyerekülésből egy tündérszép szőke kisfiút, aki megszólalásig úgy nézett ki, mint Hinatáék kicsije.