A vacsora végeztével, anya felajánlotta Hinatáéknak, hogy aludjanak itt, s én reménykedve pillantottam rájuk, Naruto viszont megrázta a fejét.

- Én nem tudok, megyek be Jiraiyának segíteni - mondta, Hinata ellenben elmosolyodott és bólintott.
- Én szívesen maradok.
Nekem is mosoly kúszott az arcomra és felálltunk és kikísértük Narutót. A fiú villantott egy bizonytalan mosolyt ránk, majd intett és elment. Várakozva pillantottam Hinatára, aki még mindig Naruto után nézett, még akkor is, amikor a fiú eltűnt. Megkocogtattam barátnőm vállát, mire finoman megrázta a fejét és rám mosolygott, amit viszonoztam is. Lassú léptekkel mentünk vissza a házba, ahol anya már mosogatott, apa a nappaliban újságot olvasott, Deidara pedig épp most osont fel az emeltre, biztosan azért, hogy elkerülje az újabb házimunkát, de anya látszólag nem volt hajlandó neki többet adni. Hinatával követtük Deidarát az emeltre és bekukkantottam szobájába; Deidara az asztalánál ült és egy laptopot nyomogatott. 
- Beszélsz valakivel? - kérdeztem és megálltam.
- Ja, Sasorival - felelte. A vér az agyamba tódult és mielőtt tehettem volna egy lépést előre, Hinata megfogta a karom.
- Azt mondja, hogy üdvözöl - mosolygott rám Deidara. 
- Én is őt - mosolyogtam vissza és már el is tűntem az ajtóból, mikor Hinata elhúzott, egyenesen a szobám felé, s mikor beértünk oda, becsapta az ajtót. 
- Mit érzel, amikor azt mondom, hogy Sasori? - kérdezte egyből és leült az ágyamra.
- Ööö... - Elpirultam és szívem megint hevesen kezdett el verni. Hinata elmosolyodott. 
- Szerelmes vagy belé - dőlt hátra elégedetten. 
- Hogy mi? - kérdeztem vissza és leültem az asztalom előtti székre és értetlenkedve meredtem Hinatára. 
- Szerelmes vagy Sasoriba - mondta. Felháborodásom láttán felnevetett, s villámként csapott belém valami, ami miatt enyhén megremegtem, de ez szerencsére elkerülte Hinata figyelmét. Elmélázva bámultam ki az ablakon és vettem szemügyre a szemközti fán ülő madarat. Csőrével összeborzolta szürke tollait majd tovább állt. Bár én is így tovább állhatnék... 
- Holnap kijössz a pályára? - kérdeztem, de nyomban meg is bántam, hisz tudtam a választ.
- Persze - bólintott. - Együtt megyünk. 
Bólintottam és az ablakhoz léptem, majd kinyitottam és kiültem a párkányra, amikor Hinata zsebéből valami zenélő szerkezet szólalt meg és ő emelte füléhez. Kibámultam a környékre, mely kihalt volt, csak az úton pihenő leveleket sodorta a szél, s én komoran figyeltem őket. A házunk előtt egy fiú haladt el, egy pillantást vetve a házunkra. Észrevett engem, de többre nem méltatott. Nem állt meg, nem szólt hozzám. Fekete haját vadul táncoltatta a szél, akárcsak az enyémet. Mögöttem Hinata abbahagyta a beszélgetést és most mellém lépett.
- Kivel beszéltél? - kérdeztem.
- Karinnal - mondta. - Mondtam neki, hogy újjáéledtél.
Ránéztem.
- Karin - suttogtam. - Őróla is beszélt Konan az előző életemben. 
Hinata bólintott, majd felült mellém a párkányra. 
- Karin és én vagyunk a legjobb barátaid - motyogta Hinata mosollyal az arcán. 
- Az jó - mosolyodtam el. - Ő volt az a lány, aki mellettem ül, igaz?
- Igen - bólintott Hinata. - Azt beszéltük, hogy holnap jön ő is ki a pályára, persze csak akkor, ha Suigetsu nem jön.
- Az ki? - kérdeztem.
- A bajtársa - nevetett fel barátnőm. - Mindig együtt kapnak büntetést. 
Elvigyorodtam és kíváncsian tekintettem az asztalomon álló képre, majd Hinatára néztem. Ő az utat pásztázta, miközben szállingózó haját próbálta közrefogni. Elmosolyodtam, majd én is kinéztem az ablakon. A szél süvített, az utcákon álló lámpák gyatrán világították az utat, a levelek továbbra is vad táncot vívtak a széllel, miközben egy macska szalad át az úton és bújt be az autó alá. Az utca továbbra is kihalt volt, csak az az egy fiú lépett utcára. Csöndben ültünk Hinatávak az ablakpárkányon, elmerülve gondolatainkba. Szinte biztos voltam benne, hogy Hinata Narutón agyal, nem is tudom miért, egyszerűen lehetne az mondani, hogy megérzés. Nekem eszembe se jutottak a fiúk, csak Sasori, de ő is bevésődve egy-egy emlékláncom közé. Fáradtan sóhajtottam egyet, és észre sem vettem, hogy valaki bejön a szobámba, elég hangosan. Ijedten kaptam oda a fejemet és megkönnyebbüléssel nyugtáztam, hogy csak anya jött be, megágyazni Hinatának. Nem néztem vissza a kinti világra, helyette a lepedők táncát figyeltem, majd egy apró oldalpillantást vetettem Hinatára. Barátnőm, fejét a falnak vetve, csukott szemmel gondolkodott, ugyanis ujjai vígan pörögtek térdén, arcomra mosolyt csalva. 
- Kész a szoba - csapta össze tenyerét anya. - Hozzak nektek valamit?
- Nem, köszi - mosolyogtam rá. Anya kiment, becsukva maga mögött az ajtót. Hinatával együtt odamentünk az ágyamhoz és leültünk rá.
- Öhm... - kezdtem és zavartan lesütöttem a szemem. - Mesélsz... mesélsz nekem Sasoritól? 
Hinata mosolygott, amikor felpillantottam rá. 
- Kicsit beteges ez a nagy imádat iránta - jegyezte meg félénken és én felháborodtam. 
- Nem is... - kezdtem volna el, de ahogy Hinata rám nézett, egyből elnémultam.
- A mostani éned szerelmes belé - tájékoztatott. - így nem csodálom, hogy tudni szeretnél róla valamit. Régen is teljesen odáig voltál érte, szinte már beteges volt, de az óta leszoktál róla, nem szeretném, ha ez ismét kibontakozna, mert ott kell folytatnod az életed, ahol abbahagytad. 
Bólintottam, mikor Hinata nem mondott mást, de így se tudtam meg semmit Sasoriról. Na, majd Deidarát kifaggatom.
- Üzentél a szüleidnek, hogy itt alszol? - kérdeztem hirtelen és Hinata szája elé kapta a kezét.
- A-azt elfejtettem - motyogta és gyorsan előkapott egy kis készüléket a zsebéből. - Telefon.
Felnevettem, majd hátradőltem az ágyamon, mikor Hinata lehuppant matracára. 
- És még hívtak is - tette jobb kezét az arcára, majd füléhez emelte a telefont. - Anya! Sajnálom, nem hallottam, hogy hívtatok! Biztos megint elállítódott a csengőhangom. Itt vagyok Sakuránál és itt alszom, ha nem baj. Neji mondta? Szuper! Akkor majd holnap találkozunk. Délután fele, megyünk ki délelőtt a pályára. Rendben, szia!
Hinata kinyomta a telefont, majd vigyorogva rám nézett.
- Neji kihúzott a pácból - vázolta fel a helyzetet. - Most dobott egy SMS-t -írt egy üzenet-, hogy tartozom neki. Összehozom Tentennel, nem lesz baj. 
Felvontam az egyik szemöldökömet, majd kitekintettem az ablakon. Holnap... Kíváncsi vagyok, mi lesz ott. 


   Szemem előtt lassan bontakozott ki a homály és ásítottam egy nagyot. Pilláim egyre nehezedtek, éreztem, lassan aludnom kell. Oldalra fordultam és megpillantottam Hinatát. Békésen aludt, a szobába beröppenő szellő végigsimított mindkettőnk arcán. Arcomat a fal felé fordítottam. Kezemmel erősen markoltam a takarót és behunytam a szemem. Muszáj emlékeznem, muszáj emlékeznem. Annyi mindent szeretnék megtudni, hátha az emlékeim segítenek, ha egyszer Konan nem. De hogy emlékezzek olyan dologra, amit nem is éltem át? 

De átélted...

Igen, tényleg átéltem, de úgy, hogy nem is emlékszem rá. Olyan, mintha fejbe ütöttek volna és minden egyes emléklánc kiröppent volna a törésvonal mentén. Erősen szorítottam össze a szemeim és kíváncsian kutakodtam fejem legrejtettebb zugain és akkor bevillant valami. Egy arc, ami még az előző életemből volt. Az a fiú, aki a síromnál állt egy rózsával és a nyakláncommal a kezében, akit tegnap -vagy talán még ma- láttam a temetőben. Kezeim ökölbe szorultak. Annyira szeretném tudni a nevét. Lehet, hogy nem elfelejtettem, hanem nem is létezett, vagy túl sok a nyomás az agyamnak, hogy még az ő neve is beleférjen gondolataimba. Vajon ki lehet ő? Kinyitottam a szemem és az éjszakába pillantottam a nyitott ablakon keresztül. A Hold pont bevilágított a szobámba, árnyékot képezve a falra. Vagy talán nem is az világította meg. Eltűnődve figyeltem az égitest fehér és szürke foltjait és az jutott eszembe: bár ott lennék fent, mindenkitől elszigetelve. De nem tudom, hogy miért gondolok erre, mert állítólag jó életem van. Talán a múlt az, ami ezt váltja ki belőlem, hisz úrilányként nem volt jó életem. Nem szabadna a múlton rágódnom, új életet kezdtem. El kell szakítanom minden szálat, ami a múlthoz vezet. De sikerülne? 
Pilláim egyre nehezedtek, s már csak arra emlékeztem, hogy mi jutott utoljára az eszembe...

Sasori...

*

   Másnap reggel arra ébredtem, hogy valaki rázogatja a vállam. Mikor kinyitottam a szemem, egy vöröses szempárral találtam szembe magam, melyek egy fekete keretes szemüveg mögül bukkantak elő. Haja -ami ugyanolyan színű volt, mint a szeme- az arcomat csiklandozta. 
- Karin - suttogtam és elmosolyodtam. Karin mosolyogva pillantottam rám, majd leült az ágyam szélére. Felültem és mosolyogva tekintettem rá.
- Mit keresel te itt? - kérdeztem hirtelen.
- Jöttem titeket ébreszteni - mondta. Lenéztem Hinatára, aki még mindig aludt. - Biztos Narutóval álmodik.
Elmosolyodtam, majd megrázogattam Hinatát, aki még mindig nem kelt fel. Sokatmondóan összenéztem Karinnal, aki most előkapta telefonját és beütött egy számot, mire Hinata telefonja dalolva megszólalt. A lány egyből felpattant és a készülék után nyúlt. 
- Karin - motyogta, majd visszadőlt.
- Na, ennyire nem vagyok fontos neki - csóválta meg nevetve a fejét Karin. - Hé, Hinata!
A szólított egyből ráemelte tekintetét és kitágultak szemei.
- Karin - ugrott az említett nyakába. - Mit keresel te itt?
- Jöttem ébreszteni titeket, a fiúk öt percenként zaklatnak, hogy hol vagytok - nevetett fel Karin. - Deidara már elindult.
Gondolom, ezt nekem szánta, így most bólintottam.
- Na, keljetek fel és gyertek - állt fel Karin, majd az ablakomhoz lépett. Hinatával sóhajtva egymásra néztük és kikászálódtunk a takarók alól. Én a szekrényemhez indultam, míg Hinata ugyanazt a ruháját vette fel, mint tegnap. Halványan elfintorodtam, régen ezt nem lehetett csinálni. A szekrényemből előhalászva a ruhákat, bementem a fürdőbe, hogy felöltsem magamra azokat, s miután azzal végeztem, megfésültem a hajamat, szabadon hagyva. 
  
   Két barátnőm indulásra készen állt előttem és mikor elmosolyodtam, jelezve, hogy mehetünk, kiléptünk a szobámból és lementünk a lépcsőn, ahol elköszöntünk és kimentünk a házból. A szél még mindig fújt, mellettünk sodorta a leveleket, egy-két porszemet is megmozdított, ami az út mentén volt. Az út első fele csöndben telt, ugyanis Hinata telefonált - bizonyára fontos ember lehet, vagy csak mindig ugyanazzal beszél. 
- Ki volt az? - kérdezte Karin, mikor Hinata felénk fordult.
- Naruto - felelte pirulva a szólított, s mi Karinnal összesomolyogtunk. 
- És mit mondott? - kérdeztem óvatosan. 
- Azt, hogy már a pályán van. Mi is hamarosan odaérünk - válaszolta Hinata. Bólintottunk és átmentünk az úton. Karin enyhe oldalpillantást vetett rám, fürkésző tekintettel, amiből arra következtettem, hogy kérdezni akar valamit. Ránéztem.
- Mondjad csak - mosolyodtam el.
- Nem fontos - vigyorodott el. - Csak közös programról akartam kérdezni, de az ráér. 
Egy kapu bontakozott ki a szemem előtt, utána pedig egy hatalmas zöld terület. 
- A focipálya - nevetett fel Hinata. - De szeretek itt lenni. 
- Ki nem? - mosolyodott el Karin és bementünk a kapunk. A pálya szélén egy kisebb csapat ült és beszélgetett, mikor megláttak mindeket, egyből felálltak és eszeveszett integetésbe kezdtek. Megszaporáztuk lépteinket. 
- Sziasztok - köszöntünk, mikor megálltunk előttük. 
- Sziasztok - köszöntek ugyanúgy, s Karinnal és Hinatával egyből szóba elegyedtek, s én mosolyogva figyeltem őket. Ismertem őket, egyből meg tudtam mondani a nevüket. És akkor észrevettem Őt, Sasorit. Engem figyelt, s mikor tekintetünk találkozott, elmosolyodtam, akárcsak ő, majd elindultunk egymás felé.
- Szia - álltam meg előtte és rámosolyogtam.
- Szia - köszönt vissza és viszonozta a mosolyt. - Csinos vagy. 
Elpirultam, éreztem, hogy a forróság az arcomba tódul.
- Köszi - nyögtem ki, és mielőtt megszólalhatott volna, Deidara vetette magát a nyakukba. 
- Csá, hugi, azt hittem sosem érsz ki, jót álmodtál? - kérdezte vigyorogva.
- Nem emlékszem, hogy álmodtam volna valami? - vakargattam meg tarkómat zavartan. 
- De most focizunk, nézzétek a profit - vigyorodott el és elment.
- Inkább üljünk le - nézett rám Sasori és a lelátóra mutatott. Bólintottam és egymás mellett indultunk el a lelátó felé. Hátrapillantottam a vállam fölött és észrevettem, ahogy Karin és Suigetsu elmélyülten vitatkoznak, míg a többiek elindultak a pályára. Furcsa bizsergés járta át a testem, amikor a labdára néztem, s hogy ezt feledtessem, rápillantottam Sasorira, aki most engem nézett. A lelátón, leültünk az első sorba és hátradőlve, figyeltük a többieket, akik már elkezdték a játékot. Rápillantottam Sasorira.
- Kicsit csendes vagy ma - jegyezte meg egyből.
- Kicsit zavarban vagyok - vallottam be és rámosolyogtam.
- Fölösleges - vigyorodott el és átkarolta a vállamat. - Élvezd a meccset kívülről, ha már egyszer belülről nem élvezheted.
Értetlenkedve pillantottam rá. Tekintete vidáman izzott szürkés-barna szemei mögül és rámosolygott. Érdekes fiú és kedves. Sóhajtottam egy nagyot, majd hátradőltem, alkaromon támaszkodva. Éreztem a tekintetét rajtam, s hirtelen felálltam, ezzel értetlenséget kiváltva belőle. Elvigyorodtam, mikor a menetszél megcsapta az arcomat. Ismertem ezt az érzés. Olyan volt, mintha ezer madár cipelne, szárnyalnék a levegőben, s hirtelen elengednének, én meg tovább szállok. Sokszor éreztem ezt. Rápillantottam Sasorira, aki most mosolyogva figyelt engem, majd felállt és ölébe felkapva lefutott a lelátóról. Sikítva öleltem át nyakát, mikor elrugaszkodott és elterült a földön, karjában velem. Ez biztos fájhatott. Ijedten pillantottam fel arcába, amin mosoly ült, majd körülnéztem. A pályán voltunk, kicsit messze a lelátótól. 
- Jól vagy? - kérdeztem. 
- Persze - vigyorodott el, majd szabadkezével összeborzolta a hajamat, melyet egy mosollyal díjaztam, mert így is kócos volt a széltől. Fejemet mellkasára hajtottam és úgy figyeltük a többieket. Karin többször belerúgott a földbe, mikor Suigetsu elvette tőle a labdát, de barátnőm mindannyiszor visszaszerezte, többször is szabálytalanul. Elvigyorodtam és észre sem vettem, hogy Sasori a derekamra fonja karjait. A meccs még mindig tartott és eldönteni se tudtam, hogy ki kivel van. Hallottuk Temari dühös ordítozását, mikor Shikamaru elől elvették a labdát, ő pedig még csak utánuk sem ment. Szerencse, hogy nem ő volt a kapus, gondoltam. Bátyám és Naruto ordítozva rohanták végig a pályát, passzolgatva egymásnak, mígnem gólt rúgtak az éppen a beállt kapusnak, aki Suigetsu volt, így most élvezhette Karin kifakadását. Felpillantottam Sasori arcára, aki még mindig a meccset figyelte.
- Egész jók - jegyeztem meg, mire rám nézett.
- Ezt eddig is láthattad - mondta.
- De nem így - mosolyodtam el, enyhe pírral az arcomon. Sasori arca komolyságot vett fel és egy kezével végigsimított az arcomon. 
- Sakura... - kezdte volna el, de hirtelen egy kiáltást hallottunk, s egyszerre fordítottuk oda a tekintetünket.