Az utcára kilépve megcsapta az arcunkat a hideg menetszél, majd Narutoék - engem magukkal húzva- elindultak jobbra. 
- Hova megyünk? - kérdeztem riadtan.
- A temetőbe - felelte Naruto vigyorogva és én kíváncsian kaptam rá a tekintetemet. Zavartan nézelődtem a környéken, hisz még sosem jártam itt, de tudom, hogy itt laktam. Konohában. Akkor bizonyára a régi házunkat is megtalálnám - hacsak nem bontották le. Lassan egy nagyon ismerős környékre értünk, s egyből felismertem a falat, ami a temetőt kerítette körbe. Naruto nem vacakolt a kapuval, az egyik fára felmászott és kezét nyújtva Hinatának, majd nekem, felhúzott minket. Ráültem a falra és onnan figyeltem a temetőt. Az a rengeteg fa, ami a sírok között állt, lustán dőltötte ágait ode-oda, néha eltakarva a látókörömet. A temető kihalt volt, s egy megkönnyebbüléssel töltött el, bár annál a résznél, ahol a régi énem van eltemetve, nem fordul meg sok ember. Naruto leugrott a falról és a puha avarban ért földet, majd várakozóan pillantott ránk. Én egyből leugrottam, míg Hinata Naruto kezébe kapaszkodva csusszant le, s arcomra halvány mosoly szökött. Egyből elindultunk, s lábam automatikusan mozgott. Hamarosan elértük az elkerített részt, ahol sírjaink álltak. A kapu nyikorogva szólalt meg, mikor Naruto kinyitotta, mire mi egyből beléptünk. A gaz már teljesen benőtt egy-két sírt, s ezeket csak most volt alkalmam jobban megnézni. 
- Mit is keresünk itt? - kérdeztem halkan.
- Konant - felelte Naruto.
- És, ha nincs itt? - tettem ismét egy kérdést.
- De, biztos, hogy itt van - jelentette ki Hinata. Hangja megremegett, amiből azt tudtam kikövetkeztetni, hogy fél. Bár nem csodálom. Kezdett sötétedni, ha hisz a rémtörténetekben, akkor persze, hogy fél. Követtük Narutót, akinek ezek szerint eltökélt szándéka volt, hogy megtalálja Konant. Vajon ők is látják még? Bár szerintem igen.
- Ott van - suttogta Hinata és egy távolabbi pontra bökött. Konan egy sír fölött állt és azt vizslatta elmélyülten. Közeledő lépteink zajára felemelte a fejét és kicsit meglepett, de boldog mosolyt villantott felénk. 
- Sziasztok - köszönt halkan és ismét a sír felé fordult. Kíváncsian pillantottam a névre, de már annyira régi volt a sírkő, hogy nem tudtam elolvasni. Konan arcára pillantottam fel, akinek most egy könnycsepp gördült le az arcán és hitetlenkedve nézett rá, mikor ujjával letörölte azt. Most ránk nézett.
- Hogy-hogy itt vagytok? - kérdezte. 
- Beszéltünk Sakurával, megmutattunk neki mindent, amit tudtunk - felelte Naruto. 
- Értem - mosolyodott el Konan. 
- Te sírsz? - kérdezte Hinata. Konan szégyenkezve fordította el a tekintetét és finoman megrázta a fejét. 
- Dehogy. - Hallottam, hogy hangja remeg. - Mit szeretnétek tőlem? 
- Kérdéseket - válaszolta Naruto. - Tudod jól, hogy Sakurának szüksége van a segítségedre, hogy jobban be tudjon illeszkedni.
- Sajnálom, abban nem segíthetek - mondta Konan és elsétált.
- Miért? - kérdezte csendesen Hinata.
- Nincs itt az ideje - állt meg Konan. - Sajnálom. Majd, ha alkalmas lesz rá. Túl sok lenne az neki. 
Naruto és Hinata összenézett, majd csalódottan fújtattak egyet és hátat fordítottak Konannak. 
- Mindennek meg van a maga ideje - szólalt meg a nő. - Egyelőre még nem érkezett el a pillanat, hogy megmutassak Sakurának mindent, amit tudnia kell. Meg kell tanulnia élni ezzel.
- De akkor később fölösleges mindent megmutatnod neki - csattant fel Naruto, hangja visszhangzott a temetőben. Fogalmam sem volt róla, hogy miről beszéltek, de akármi is legyen az, szívem mélyén azt kívántam, hogy megmutassa. Kíváncsi voltam, pont, mint akkor, amikor megtudtam, hogy új életem van. Rengeteg kérdésre szeretnék választ kapni. Mert ez így nem mehet tovább. Bizonytalanul álldogáltam egyik lábamról a másikra, mígnem Konan megfordult és szomorúan nézett Naruto és Hinata után, akik már elindultak. A nő küldött felém egy barátságos mosolyt, majd elsétált a sírok mellett. Csalódottan meredtem utána, majd sóhajtottam és Narutóék után indultam. Néhány lépéssel voltam csak lemaradva tőlük, nem siettem, s ők sem álltak meg. Fejemet lehajtva lépkedtem az avaron, olykor-olykor az elhaladó sírokra pillantva. Nem tudtam, milyen a halál. Fogalmam sem volt róla, csak a szellemvilágot ismerhettem meg. Úgy érzem, lelkem egy része még hiányzik, amit meg kell találnom. Talán Konan tudja nekem azt megmutatni? Egyre hidegebb lett, s volt egy olyan érzésem, hogy keresnek. Hogy valaki kiáltja a nevem, s megfordultam, egyenesen arra a helyre nézve, ahol a sírom helyezkedett el. Egy fiú állt előtte, kezében rózsát tartva. Volt valami különleges benne, és amikor jobban szemügyre vettem, rájöttem, hogy mi. Átlátszó volt. Tudom, bizarr megfogalmazás, de ez volt az igazság. Láttam a mögötte tornyosuló csenevész fenyőfát. Haját mégis libbentette a szél, s akkor villámként hasított belém valami. Ez az a fiú, aki a temetésemen ott volt, akire nem emlékszem. Mit keres ő itt, vagyis a szelleme, mit keres itt? Kétségbeesetten kutakodtam Konan személye után, de csak akkor pillantottam meg, amikor a fiúhoz ért. 
- Sakura, gyere - hallottam egy hangot magam mögül, s csalódottan fordultam hátra, gyakran visszapillantva vállam fölött. El kell jönnöm holnap, hátha találkozom vele. De nem biztos, hogy lát bár, ha én láttam, akkor lehetséges. Lehorgasztottam a fejemet, majd Naruto kezébe kapaszkodva, felrugaszkodtam a falra és a fáról lecsúszva értem talajt. Fogalmam sem volt róla, hogy most mihez fogok kezdeni, de mikor Hinata megragadt a karomat, gondoltam, rá bízom. 

   Nagyon ismerős úton vezetett végig, aztán rájöttem, hogy miért: ezen az útvonalon jöttem a temetőbe otthonról, s később rá is jöttem, hogy Naruto és Hinata egyenesen haza veszik az irányt, ahol én lakom. Furcsállva néztem rájuk, fogalmam sem volt róla, hogy minek akarnak hozzánk menni. A szél erősen fújt, hajunkat megtáncoltatta. A távolban észrevettem egy fiút: Deidara volt az. Karba tett kézzel állt és nézett minket, majd elvigyorodott. Amint elé értünk, Narutóval kezet fogott, Hinatát meg arcon csókolta háromszor. Ennek mi értelme volt?
- Hol voltál hugi, egész nap mosogathattam helyetted - nézett rám. Én? Mosogatni? Segélykérően pillantottam két barátomra.
- Velünk volt, sétáltatunk, de most legalább tudod milyen érzés minden házimunkát neked végeznek - vigyorodott el Naruto.
- Kac-kac - fintorodott el Deidara. - Na, gyertek be, anya már halálra aggódta magát.
Deidara kinyitotta a bejárati ajtót és beterelt minket. A nappaliban anya és apa ült és mikor megláttak minket, egyből felpattantak. 
- Hol voltál Sakura? - rontott nekem anya. 
- Velünk volt, kicsit elszaladt az idő - mosolygott Hinata. Anya sóhajtott. 
- Maradtok vacsorára? - kapott a szón. - Ramen lesz.
Szemem sarkából észrevettem, hogy Naruto szeme felcsillant. Hát, persze, hisz imádja a rament. Fejemhez kaptam. Ezt meg honnan tudom? Hinata észrevette a mozdulatomat és most egy köszönés kíséretében feltolt a lépcsőn. Mögöttünk Naruto jött, Deidara pedig lent maradt. A szobámba lépve Naruto egyből becsukta az ajtót magunk után.
- Mit tudtál meg? - kérdezte egyből Hinata
- Tessék? - néztem rá értetlenkedve, hisz halvány fogalmam sem volt róla, mit akar ezzel mondani. 
- A fejedhez kaptál - emlékeztetett. 
- Ja - sóhajtottam. - Az jutott eszembe, hogy Naruto imádja a rament. 
Két barátom boldogan összenézett. 
- Kezd visszatérni az emlékezeted - vigyorodott el Naruto és egy fojtogató ölelés gyanánt zárt karjaiba. 
- Na, figyelj, bemutatom neked az alapdolgokat - emelte fel két kezét Hinata. - Tudod, mi a kedven mütyüröd?
Hogy mim? Mütyür? Értetlenkedő pillantásomtól sóhajtott, majd megcsóválta a fejét.
- Tudod, mi az a laptop? - kérdezte. 
- Ööö...
- Ez itt. - Hinata kezébe vette azt a szürke tárgyat, amit reggel láttam az asztalomon. - Ez itt a kedvenced. Itt kell kinyitni.
Hinata visszarakta az asztalra a laptopnak nevezett szerkezetet és két oldalán megfogta, mire kinyílt. Két részből állt, a vízszintes részen gombok helyezkedtek el, a függőlegesen pedig egy fekete téglalap. 
-  Ezek itt a billentyűk - mutatott a gombokra Naruto. - Ez pedig itt a képernyő - mutatott a téglalapra.
- Gyere, ülj le - húzta ki a széket Hinata, s én habozva ültem le. Két kezemet az ölembe helyeztem és elmélyülten figyeltem a laptopot. Naruto ekkor megnyomott egy sötétszürke gombot, amin egy majdnem teljes kör állt, a nyílásnál pedig egy egyenes vonal.
- Bekapcsoló gomb - magyarázta. A képernyő hirtelen kékes-zöldessé változott és egy aranysárga csík suhant át össze-vissza, majd egy kis négyzet jelent meg a közepén, alatta pedig egy sáv.
- Ez jelszavas? - akadt ki Naruto. - Nem emlékszel a jelszóra?
Megráztam a fejem. 
- Gondolkozz - utasított Hinata. - Mi az, amit szeretsz, vagy ilyesmi? 
Homlokráncolva fürkésztem a fehér sávot. Honnan veszik, hogy emlékszem a jelszavamra? Hisz azt sem tudom, mi az a laptop. Gondolkodtam, eszembe jutott mindenféle szó, ami csak úgy, felindulásból jelent meg a fejemben, majd hirtelen éles fájdalmat éreztem és fejemhez kaptam.
- Milyen szóra gondolsz? - kérdezte gyorsan Hinata. - Írd be!
Sasori... Sasori... Sasori... 
Remegő kezeimet a billentyűzetre helyeztem, majd hihetetlen gyorsasággal pötyögtem be a nevet, amire gondoltam. Meglepődtem, Narutóék viszont elmosolyodtak. Naruto megnyomott egy különös alakú gombot, mire egy kis kör jelent meg a képernyő közepén. Sávjában egy zöld vonal tekergőzött körbe-körbe, majd elsötétült minden és egy színes kép jelent meg.  Eltátottam a számat. 
- Ezt te festetted - mosolyodott el Hinata. 
- Nem csak ő, mi is - emlékezette Naruto. Jobban szemügyre vettem a képet és csak annyit tudtam kivenni belőle, hogy mindenféle színes folt virított egymásba mosódva.
- Milyen szép volt az a nap - vigyorodtam és kezemet a szám elé kaptam. 
- Haladás, haladás - vigyorodott el Naruto és összeborzolta a hajamat. 
- Kezdjük azzal, amit a legjobban szeretsz a laptopon csinálni - mondta Hinata, s én értetlenkedve, de ugyanakkor kíváncsian kaptam fel a fejemet.
- Msn - taglalta le röviden Naruto. Msn? Az meg micsoda? 
- Az msn, egy úgymond... öhm... chatelő izé - magyarázta Hinata, de szerintem sejtette, hogy ettől a választól nem lettem okosabb. 
- Embereket veszel fel és beszélgetsz velünk az interneten keresztül, ez megoldja azt, hogy nem kell folyamatosan találkoznotok - folytatta barátnőm. Értem és, hogy ezt kifejezzem, bólintottam. 
- Á, látom, automatikus bejelentkezés van, milyen furcsa, hogy itt Konohában is van msn - mondta Naruto.
- Örülj neki - mosolygott rá Hinata.
- Örülök is! - méltatlankodott Naruto. - Msn-en sokkal könnyebb tőled randit kérni, mint személyesen! 
Hinata meglepődött, Naruto meg elpirult. Hoppá, mik ki nem derülnek itt...
- E-eddig még so-sosem kértél t-tőlem randit - egyenesedett ki Hinata. Arca vörös volt, kicsit a térde is remegett. 
- Hát, igen, mert lehet, hogy nemet mondanál és... - Naruto zavartan megvakargatta a tarkóját, így jobbnak láttam, nem odafigyelni. A laptop fölé hajoltam, hogy megnézzem mi történt. Egy téglalap világított a képernyő alján, narancssárgán. Vajon, hogy kell megnézni. Minden féle gombot el kezdtem nyomogatni, majd mikor azt meguntam, egy billentyűk alatti fekete négyzetre tettem ujjamat és kezdtem el simogatni. A kis nyilacska a képernyőn megmozdult. Kezdek belejönni. Két gomb volt a „nyilacska mozgató" felett és most a baloldalit megnyomta, mire a narancssárga téglalap feltárult. Egy név volt a tetején. 
...:{$}...SaSori...{$}:...
Milyen furcsa jelek. De a betűt megláttam. Sasori. Elöntötte a forróság az arcomat és remegő kezekkel írtam be neki azt, hogySzia!, ugyanis ő is köszönt nekem. Szíveme hevesen kalapált, mikor elolvastam a következő üzenetét. 
- Hol voltál? ;)
Ez egy kacsintós fej akarnak lenni? Remegő kezekkel pötyögtem be következő üzenetemet. Hé, kezdek belejönni.
„- Naruto és Hinata itt van nálam, hallgattam a 'veszekedésüket'."
„- Min veszekednek?"
„- Naruto randit akart kérni Hinatától."
„- :D És miért nem teszi?"
„- Nem t'om, biztos gyáva? :P"
Ujjaim automatikusan emelkedtek egyik billentyűről a másikra, kezdem érezni, hogy az elveszett lelkem egy nagyon kis darabja visszazuhan a testembe. Elöntött a boldogság. Sokkal magabiztosabban írtam, a végén már Sasorival nagyon jó hangulatban beszéltünk. 
„- Nincs kedved holnap eljönni a pályára?"
Pálya? Biztos arról beszél, ahova Neji is megy.
„- De, szívesen megyek.:)"
„- Szuper! :D Hozd Deidarát is, de nem muszáj, lényeg, hogy te gyere. :$"
Jaj, de aranyos!
„- Dei, tuti, hogy fog jönni... :D Ahogy ismerem... Én mindenképpen megyek."
Kezdtem egyre jobban megkedvelni Sasorit, kíváncsi voltam, hogy milyen élőben. Nagyon jól elbeszélgettünk, észre sem vettem, hogy Naruto és Hinata abbahagyták a veszekedést és most vigyorral az arcukon figyelnek engem.
- Pasizunk, pasizunk? - kérdezte Hinata. - Na, majd holnap beszélsz vele!
- Vicces vagy - mosolyodtam el.
- Tudom - vont vállat Hinata. 
- És még egoista is - forgattam meg a szemeimet. Rá kellett jönnöm, hogy amióta -ismét- találkoztam Hinatával és Narutóval, egyre jobban hasonlítok az új életem béli Sakurára. Elmosolyodtam és mikor meghallottam a 'Vacsora' szót, mindhárman elindultunk lefelé. Az asztalnál Deidara és apa ült, míg anya a konyhában tevékenykedett. 
- Sziasztok! - köszöntünk. Mindhárman leültünk az asztal egyik oldalára, majd Deidarára pillantottam - úgy gondolom, érdemes lenne közölnöm vele, hogy holnap megyünk ki a pályára. 
- Beszéltem Sasorival - mondtam. Deidara egyből felemelte a fejét. 
- És? - kérdezte. - Mit mondott? 
- Holnap menjünk ki a pályára - feleltem. 
- Utána meg el fog vinni téged randizni - vigyorodott el bátyám, mire meglepődtem. Szemem sarkából észrevettem, hogy apakíváncsian felemeli a fejét.
- Ki visz el téged randizni, miért is? - kérdezte. 
- Sasori, az egyik osztálytársam - felelte Deidara. - De, hogy miért is, azt inkább nem mondom, Sakurának nem szabad megtudnia. Na, csak poénkodok. 
Fogalmam sem volt róla, hogy mit akart ezzel, de úgy látszik, jól szórakozott. Ekkor anya lépett be a szobába és rakott le egy tálcát az asztalra, melyen sok kis tál helyezkedett el. Naruto már a nyálát csorgatta, amin Hinata kuncogni kezdett és én is megengedtem magamnak egy apró nevetést. Mikor anya lerakta elénk az ételt, s miután mindenki leült, neki kezdtünk az evésnek. Csöndben telt, így én teljesen belemerültem gondolataimba...

Egy fiú, akiről semmit nem tudok, csak annyit, hogy Deidara osztálytársa és nagyon helyes, ahogy eddig láttam. Holnap mindenképpen beszélnem kell vele. Alig ismerem, máris szívem hevesebben ver, mikor meglátom a nevét, vagy rá gondolok, kezem remeg. Ez mit jelenthet?