Egy szőke hajú fiú futott felénk, s egyből felismertem. Ő volt az, akit a szobámban, azon a képen láttam. A mosoly, amit akkor láttam nem volt meg, helyette egy ijedt, aggódó arckifejezés jelent meg. Jobbján egy lány jött, hosszú kékes haja vadul szállingózott a levegőben, arcán kétségbeesés uralkodott.

   Mikor elénk értek, lefékeztek és dühös pillantást vetettek az előttem állókra, bár a lány tekintete inkább félénk volt. Lassan elindult felém, de a lány útját állta. 
- Állj félre Kin - hallottam a fiú hangját. 
- Ugyan Uzumaki, csak nem megmenteni jöttetek a kis barátnőtöket? - kérdezte kajánkodva az egyik fiú. Uzumaki? Most már tudom kiről beszéltek, hogy kiről beszélt az a férfi otthon és, hogy kiről beszélt Konan a temetőben. Uzumaki Naruto, meggyilkolták trónöröklés miatt. 
- Azért jöttünk, hogy móresre tanítsunk titeket - felelte Naruto. Móresre? Miről beszél ez? Láttam, hogy a lány félre tolta Kin-t és mellém lépett, aggódó pillantással. 
- Jól vagy? - kérdezte tőlem és felállított.
- Persze - nyögtem ki és elfutottunk Kinék mellől. 
- Nem úsztad még meg Haruno - emelte fel a fejét az egyik fiú. 
- Fogd be Dosu, csak bajt hozol magadra - gúnyolódott Naruto és akkor Dosu megindult felé. Naruto kitért az ütése ellen és gyomorszájon vágta Dosut, mire ő összerogyott. Naruto elégedetten elvigyorodott, majd intett a mellettem álló lánynak, hogy induljunk el, s mi így is tettünk. Ő háttal nekünk követett minket, hogy szemét rajta tartsa Dosuékon, majd mikor a következő utcába értünk, mellénk lépett. 
- Látom visszatértél, Sakura - szólalt meg Naruto. 
- Valóban - bólintott a lány is. - Épp ideje volt már.
- Miről beszéltek? - kérdeztem halkan.
- Tudod a nevünket? - nézett rám Naruto, s én megvontam a vállam.
- Te Uzumaki Naruto vagy, igaz? - Naruto bólintott. - Te meg...
Hirtelen nem ugrott be semmi, de ahogy lassan, apránként végig gondoltam, hogy mikor hallottam, beugrott valami.
- Hinata. - A lány bólintott. - Hyuuga Hinata, igaz? 
A lány ismét bólintott, s én elmosolyodtam. Ők ezek szerint ismernek engem.
- Konantól hallottál rólunk, igaz? - kérdezte Hinata és én egy pillanatra megremegtem. 
- Ismeritek őt? - néztem rájuk. Naruto egy kovácsoltvas kapun vezetett be minket egy takaros udvarba, aminek közepén egy hatalmas ház állt. Vajszínű volt, ablakai hatalmasak voltak, néhányban egy cserép virág állt. Mielőtt tovább bámészkodhattam volna, Hinata megragadta a karomat és Naruto után eredtünk, aki nem a házba, hanem a hátsó kertbe vezetett. Itt lakik? Hinatával és Narutoval egy fa alatti padra telepedtünk le, ahol Hinata egyből rám nézett. 
- Konan minket is átkísért a következő életünkbe - magyarázta. - Mi is meghaltunk, akárcsak te, és ugyanúgy végződött a dolog, mint nálad. 
- De hát... - kezdtem el és megráztam a fejem. - Ti előbb csöppentetek bele ebbe az életetekbe, nem? 
- De igen - bólintott Naruto.
- És én miért nem?
- Azt nem tudjuk - felelte Hinata homlokráncolva. - Figyelj. Tegnap felkerestük Konant, azt mondta érzi, hogy hamarosan visszatérsz...
- De eddig is itt voltam - szakítottam félbe. - Miért hagytam ki 16 évet?
- Honnan tudjuk? - csattant fel Naruto. - Mindegy is. Figyelj! Az alatt a száz év alatt egyszer már újjászülettél, de arra nem emlékszel, ne kérdezd, hogy miért, nem tudjuk.
Ez meg miről beszél? És miért van az, hogy itt senki sem tud semmit? Az egész olyan igazságtalan. Jobb, ha inkább nem kérdezek semmit. Elfordítottam a fejemet és most a közeli fára tekintettem. A szél meglengette lombjait, majd egyik virágát lefújta. Ismét Hinatáékra néztem. 
- Értem - mondtam.
- Meg kell neked mutatnunk mindent - mondta Naruto. - Ki kicsoda és, hogy szoktál viselkedni.
- Azt használod? - kérdezte Hinata. Naruto bólintott és én felvontam a szemöldököm. Miről beszélnek? Egyszerre álltak fel és indultak el a ház felé, engem magukkal húzva. 
- Tudok egyedül is járni - szabadítottam ki karomat Naruto szorításából. 
- Jaj, bocs - vigyorodott el Naruto, s csak most tudtam megállapítani, hogy ő tényleg az a fiú, akit a képen láttam. Szemem sarkából észrevettem, hogy Hinata halványan elmosolyodott, majd kinyitotta a hátsó ajtót és beengedett minket. A ház belülről még szebb volt. Az egész halványkék árnyalatot vett fel, a falak halvány kávészínűek voltak, a bútorok fehérek. Hinata mosolyogva felém fordult.
- Én itt lakom - mondta. 
- Szép ház - szóltam elismerően, mire ő elmosolyodott, majd elindult felfelé a lépcsőn és nyitott be az utolsó szobába. Naruto egyből ledobta magát az ágyra, míg Hinata elhúzta a sötétítőket és kinyitott az ablakot, az ajtót pedig becsukta. 
- Ülj le - tolt mögém egy széket és én leültem rá, majd tovább vizslattam a szobát. Hinata ízléséről árulkodott, igaz, nem ismerem teljesen, de ahogy ránézek Hinatára, érezni lehet, hogy ez az ő szobája. Elmosolyodtam, majd Hinatára néztem, aki most az ablakhoz lépett és kinézett az ablakon. 
- Rendben - bólintott. - Apámék elmentek, csinálhatjuk Naruto-kun. 
- És Neji vagy Hanabi? - kérdezte. 
- Neji-san miatt nem kell félnünk, Hanabi pedig elment apámékkal - legyintett Hinata és félénken rámosolygott Narutóra. Én ide-oda kapkodtam közöttük a tekintetemet, majd én is felálltam, amikor az ajtóhoz léptek. Hinata kinyitotta, és mindannyian kimentünk, egyenesen le a lépcsőn. Kíváncsi voltam, hogy mire készültek, s ez még jobban fokozódott, amikor a pince felé mentünk. Én legalábbis erre gondoltam. Egy magas, hosszú, barna hajú fiú az utunkat állta. Egy könyvet tartott a kezében, amit most összezárt és mosolyogva pillantott Hinatára.
- Csá, Naruto - köszönt Narutónak - én legalábbis erre következtettem -, majd kezet fogott vele. - Hello, hugi, mi járatban.
- Megyünk, van egy kis dolgunk. - Észrevettem, hogy óvatosan felém int a fejével, mire a fiú mindent értően bólintott. 
- Nem jössz ma ki a pályára Neji? - kérdezte vigyorogva Naruto. 
- De megyek, csak van előtte egy találkozom Tentennel is - felelte Neji.
- Sok sikert - mosolyodott el Hinata és arcon csókolta Nejit, majd Narutóval és velem együtt lementünk egy lépcsőn. 
- Ő ki volt? - kérdeztem, amikor leértünk a poros pincébe. 
- A bátyám - felelte Hinata. - Narutóval jó barátok. 
Bólintottam. Hinata megállt egy henger alakú oszlop előtt, míg Naruto elindult balra, ahol aztán megállt és valamit bekapcsolt. A henger alakú oszlop hirtelen kigyulladt halványkék színűre. 
- Ez micsoda? - kérdeztem halkan.
- Egy időgép - felelte Hinata és kinyitotta a fülke ajtaját és megnyomott egy fehér gombot, mire egy kis vezérlő bukkant elő. Naruto belépett mellénk, majd lekezdte nyomogatni a vezérlőt. Tizenhat évvel ezelőtti időpontot állított be, majd megnyomott egy kicsit piros gombot. Féltem. Ez egy időgép? Akkor visszamegyünk tizenhat évet? Kétségbeesve pillantottam Hinatára, aki most bíztatóan rámosolygott, majd mielőtt megszólalhattam volna, egy erős rántást éreztem és elnyelt valami. Összeszorítottam a szemeimet, amikor megpillantottam egy hirtelen jött fényt, mely égette szememet. Kezeimet magam elé kaptam, az áramlat sodort. Könnyem folyni kezdett, majd olyan hirtelen éreztem magam alatt talajt, hogy összerogyott a térdem. Mikor kiegyenesedtem, Hinata és Naruto már mellettem állt. Letöröltem könnyeimet, majd körülnéztem. Egy kórházban lehettem, ugyanis mindenhol orvosok rohangáltak. Naruto megindult a szemközti ajtó felé és óvatosan benyitott. A kórteremben egy nő feküdt az ágyon, egy kislánnyal a karjában. Egyből felismertem azt a nőt, akit otthon láttam. 
- Ő az anyád - súgta a fülembe Hinata. - Aki a kezében van, az pedig te vagy. 
Nem válaszoltam, elmerülve figyeltem anyámat, amint mosolyogva ringatott engem karjaiban. Az én arcomra is halvány mosoly szökött, ekkor Naruto megragadta a karomat és megint elsötétült minden. Ismét jött a vakító fény, nem kaptam levegőt, a könnyem kicsordult, végül egy réten találtam magam, oldalamon Narutóval és Hinatával. A réten én szaladgáltam, kisebb kiadásban, egy lánnyal és egy fiúval. Felismertem Narutót és Hinatát. Naruto arcán boldog mosoly ült, míg Hinata félénken pillantott a körülötte szaladgáló két kisgyerekre. Naruto odaugrott hozzá és nevetve emelte a magasba, mire Hinata felsikoltott és szorosan átölelte Naruto nyakát. Szemem sarkából észrevettem, hogy Naruto (az idősebbik) rávigyorgott Hinatára, ő viszont elpirult. Ismét a fiatalabbik énünket néztem, s láttam, hogy mindannyian a fűben fekszünk, hullámzó mellkassal. Elmosolyodtam, ekkor viszont rántást éreztem és minden elsötétült, s mikor talpam talajnak ütközött ijedten emeltem fel a fejemet. 
„- Sakura, már megint elaludtál? - kérdezte tőlem Asuma-sensei és szemrehányó pillantást küldött felém. - Ugye otthon nincs semmi baj?
- Nem, Asume-sensei, bocsánat, csak a szomszédok egész éjszaka buliztak és sajnos nem lehetett tőlük aludni - feleltem és megdörzsöltem a homlokomat. 
- Semmi baj. - Asuma ismét megfordult, majd folytatta a mondatot, amit most készült felírni a táblára. Hátrafordultam és rákacsintottam Narutóra és Hinatára, majd egy pacsit adtam a mellettem ülő vörös hajú lánynak. 
- Szép volt Sakura - mosolyodott el hátulról egy vörös hajú fiú és én elmosolyodtam. Régóta tetszett, nagyon jó barátok is voltunk, de én mindig arról álmodozok, hogy egyszer majd összejövünk. Persze, ezek gyerekes álmok, nem válhatnak valóra.
- Szerintem tetszel Sasorinak - jegyezte meg padtársam és vigyorogva fordultam vissza hozzá.
- Tudod, Karin, szép is lenne - mondtam és belekaroltam barátnőmbe. 
- Pedig ahogy néz téged. - Karin megcsóválta a fejét és tovább firkálgatta füzetének sarkát, ami már teljesen szamárfüles volt. Halványan elmosolyodtam, majd hátrapillantottam Sasorira. Most padtársával merült beszélgetésbe, olykor-olykor a füzetére pillantva, majd találkozott a tekintetünk, s én egyből lekaptam róla a szememet és ábrándozva temettem arcomat a tenyerembe, úgy támaszkodtam. 
- Látszik, hogy oda-vissza vagytok egymásért - bökött oldalba Karin, mire ugrottam egyet, s Asuma-sensei kíváncsian fordult felém. 
- Sakura - szólt rám és megköszörülte a torkát. - Tudom, hogy odáig vagy Sasoriért, de azért azt ne felejtsük el, hogy óra van, inkább a tananyagra figyelj és ne őt bámult. Ez ugyanúgy vonatkozik Sasorira is.
- Nem is bámultam - csattantunk fel mindketten.
- Á, nem csak majd kiesik a szemetek - nevetett fel előröl Ino és én kinyújtottam rá a nyelvemet. 
- Te beszélsz, kis pasifaló - kacsintottam rá, mire ő sértődötten elfordult, de utána egyből rám vigyorgott. 
- Hagyd Ino, ő utánad a második pasifaló! - vigyorodott el Temari. 
- Köszi - kiáltottam. - Jó vicc.
- Miért, Lee nem rád van kattanva? - kérdezte huncutul a barátnőm.
- Még szerencse, hogy egyel feledtünk jár és nem az osztálytársam, mert akkor itt őrülnék meg - fogtam közre fejemet. Két barátnőm felnevetett, majd miután Asuma-sensei rájuk szólt, ismét a tananyagba temetkeztek. 
- Örülsz neki mi, hogy össze lettünk vonva? - kérdezte kaján mosollyal az arcán Tayuya. Hogyne örülnék? Két évvel felettem jársz barátnőm, Sasorival vagy egy osztályban, ráadásul erre a napra össze lettünk vonva, gondoltam magamban. Rávigyorogtam Tayuyára, majd belecsaptam tenyerébe."

Újabb rántást éreztem, s egy kihalt erődítmény előtt találtam magam, Narutóval és Hinatával együtt. Az erődítmény ajtaja hirtelen kinyílt és néhány ember szaladt ki rajta, nevetve, egy-egy flakont tartva a kezükben. Egyből felismertem magamat, Narutót, Hinatát, Karint, Sasorit, Konant, Inót és Temarit, a többit nem ismertem. 
- Gondolom néhányat felismertél közülük - jegyezte meg vigyorogva Naruto. Akik hátul futnak, ők Deidara, Pein, Hidan, Tobi, Neji, Lee, Tenten, Suigetsu, Kiba és Gaara. 
- Aha - bólintottam és csak most döbbentem rá, hogy milyen sokan vagyunk. Kíváncsian meredtem utánuk, majd egy dühös ordítást hallottam, majd egy rántást. 
„- Ezt megúsztuk - fordult felém Naruto és belebokszolt a levegőbe, mire én megforgattam szemeim. 
- Örüljetek, hogy én itt vagyok - szólalt meg hátulról Kiba.
- Aha, persze - motyogta mindenki. 
- Ugye Gaara, hogy én voltam a legjobb? - vigyorodott el Kiba.
- Persze, Kiba, persze - morogta Gaara és én felnevettem. Annyira tipikus, a két legjobb barát. Mindig ezt csinálják, de már megszoktam. Futva menekültünk az erődítménytől, aminek belsejét épp most graffitiztük ki. Gondolom a tulaj nagyon örült. 
- Tök jók lettek azok a graffitik - szólalt meg mellőlem Sasori és én halványan elpirultam.
- Ja, szerintem is - mosolyogtam rá és hátrapillantottam. Barátaim eszeveszett tempóban futottak mögöttem, Kiba még mindig lökte a szöveget Gaarának, aki ennek persze nagyon örült, mellettük Karin és Suigetsu veszekedett, míg a többiek vigyorogva futottak. Ekkora idiótákat. Egyenesen az út szélén álló furgon felé igyekeztünk, amit aztán gyorsan kinyitottunk, s mikor mindenki beszállt, elindultunk. Sasori vezetett, én pedig melléültem és figyeltem a hátul nyomorodó barátaimat. Idióták."

Újabb rántást éreztem, s most már Hinatáék pincéjében voltunk.
- Remélem, ezekből rájöttél, hogy milyen is vagy, mert Hinata szülei hamarosan hazaérnek és ezt a gépet nem szabadna használnunk - vigyorodott el zavartan Naruto és kiszálltunk az időgépből. Forgott velem a világ, kicsit meg is tántorodtam, majd rávigyorogtam barátaimra. Nagyon megváltoztam, állapítottam meg magamban.
- Azt hiszem, képes leszek így élni - motyogtam, pedig nem voltam biztos benne. 
- A régi éned előbb utóbb vissza fog térni - mondta Hinata. - Addig is vigyázz Dosuékkal.
- Tényleg - kaptam a szón. - Velük mit csináltam, hogy ilyenek velem? 
Naruto és Hinata összenézett.
- Hát... - Hinata zavartan helyezte két ujját egymáshoz. 
- Mit csináltam? - kérdeztem ismét. 
- Hát, jó sok munkájuk útjába álltál - vont vállat Naruto. - De erre most nincs idő, Hinata szülei bármelyik pillanatban hazaérhetnek.
Naruto kitolt minket a pincéből, egyenesen ki a házból az utcára.
- Na-Naruto-kun, nem köszöntünk el Neji-santól - méltatlankodott Hinata.       
- NEJI! - kiáltotta Naruto, mire az ablakból Neji nézett ki ijedten. 
- Mi történt? - kérdezte. 
- ELMENTÜNK, SZIA - kezdett el integetni Naruto és elmentünk a ház elől.