Szerencsére, az éjszaka hátralévő része jól telt. Nem álmodtam semmiről, legalábbis nem emlékeztem rá. És most reggel van. Fáradtan nyitottam ki szemeimet és arra eszméltem, hogy valaki az arcomat simogatja. Elmosolyodtam az érintésen, majd a hátamra fordultam és Sasukéval találtam szembe magam.
- Jó reggelt - köszönt és megcsókolt. Kicsit kómásan csókoltam vissza, majd felültem és végig simítottam az arcán.
- Neked is - suttogtam és most én adtam neki egy csókot. 
- Volt bent Ai - mondta Sasuke, amikor kikeltem az ágból. - Azt mondta, egy óra múlva mentek.
- Ez mikor volt? - kérdeztem és megfordultam. 
- 15 perce.
- Akkor még van időm - sóhajtottam és visszafeküdtem Sasuke mellé, majd fejemet a tenyerembe temetve támaszkodtam, s rápillantottam. Mintha, egy kicsit értetlenkedve meredt volna rám. De végül is sikerült mosolyt erőltetnem az arcára és visszadőlt az ágyra, én pedig lehunytam a szememet.
- Mit álmodtál este? - kérdezte hirtelen Sasuke. Izmaim megmerevedtek. Nem akarom elmondani az igazat. 
- Nem fontos, csak egy egyszerű álom volt - legyintettem sietve, de nem néztem Sasukére. 
- Ahhoz képest, nagyon rosszul lettél - jegyezte meg Sasuke. Nem válaszoltam. Tudom jól, hogy milyen rosszul voltam. Semmi szükség nem volt arra, hogy elmagyarázza. Ekkor viszont kikászálódtam az ágyból és elindultam a fürdő felé. Annyira aranyos, amikor aggódik miattam. Egyáltalán aggódott? Úgy nézett ki... Ruhámat lekapva beálltam a zuhany alá, ami közvetlen a fürdőkád mellett helyezkedett el. A gyors fürdésekhez kiválóan alkalmas a zuhanykabin. Megengedve a vizet, áztattam magam egy darabig, de akkor a huzat vetődött a hátamra. Nem fordultam meg, még akkor sem, amikor két kar a derekamra fonódott. Egyből tudtam ki az, nem is kellett látnom hozzá... Sasuke... 
Megremegtem, amikor nyakamra tapadtak ajkai. Először csak finoman csókolgatta, majd nyelvét is segítségre hívva, végigszántotta a vállam' és nyakam'. Egyszer-kétszer erősen megszívta, vagy megharapdálta. Felnyögtem. Fejem hátra csuklott, Sasuke nyelve még mindig a vállamat kényeztette. Egyik kezemmel lassan megérintettem a nyakát és beletúrtam hajába. A víz folyamatosan zúdult ránk. Sasuke egyik keze egyre följebb, míg a másik egyre lejjebb csúszott. Most viszont megfordultam, s elégedettséggel töltött el, hogy Sasuke szemei egyből a testemre tapadtak. Huncutul elmosolyodtam, majd átkaroltam a nyakát és testemmel neki nyomódtam. Vizes ruhája a bőrére tapadt, kiemelve izomzatát. Sasuke apró lépéseket tett előre, egészen addig, amíg neki nem ütköztem a jéghideg csempének. Hátamon végigszaladt a hideg, libabőrös lettem. Sasuke ezt megláthatta, ugyanis most egy kicsit melegebbre állította a vizet. De így verejtékezni fogok... 
   Sasuke most ismét rám nézett, de semmit sem csinált. Engem nézett. Karom még mindig a nyaka körül pihent, az ő kezei pedig a derekamon. Mindjárt megcsókol... mindjárt... mindjárt...
És megcsókolt. Olyan hévvel esett nekem, hogy meg is tántorodtam. Még jobban neki estem a hideg csempéknek, szinte bele is fúródtam. Rettentő erősen szorítottam Sasukét magamhoz, teljesen neki simultam, s ő is hasonló erővel ölelt vissza. Ajkaink teljesen eggyé olvastak, akárcsak testünk. Már levegőt is alig kaptam, főleg azért is, mert Sasuke még nagyobb erővel szorított magához. Két keze egymás fölött pihent a hátamon, testem ívbe hajlott, míg Ő fölém magasodott. Csókunk abba maradt, sóvárogva figyeltem a két duzzadt ajkat. Engedj el... 
- Sakura - nyögte vacogva. Már én is éreztem a jéghideg cseppek záporát. Hirtelen lettem libabőrös, majd mikor Sasuke eltávolodott tőlem, kiléptünk a kabinból. Én egyből felöltöttem magamra a köntösömet és hajamat kicsit megtörölve, kiléptem a szobámba, s utánam jött Sasuke is. Ruhája teljesen át volt ázva, rátapadt mellkasára. Kidolgozott volt. Soha életemben nem láttam még ilyen izmos felsőtestet, igaz, az is közrejátszott, hogy nem volt dolgom még férfivel. Egyetlen pontra bámultam a mellkasán, de ő ezt látszólag nem vette észre. Hirtelen kinyitódott az ajtó és Ai lépett be rajta, karjaiban ruhákat tartva. Megtorpant, amikor észrevett minket.
- Zavarok? - kérdezte udvariasan. Nem szólaltunk meg.
- Nem - nyögtem ki végül. - Dehogyis Ai, dehogyis. 
Mosolyogva odaléptem mellé, majd átvettem tőle a ruhát, amit a kezében tartott.
- Megkérhetlek rá, hogy hozz néhány ruhát Sasukénak, mert történt egy kis baleset. - Elhúztam a számat. Ai viszont elmosolyodott és meghajolva kivonult a szobából, s én ismét Sasukéra néztem, aki egy kicsit zavarodottan állt.
- Ne haragudj - motyogtam. Igazából fogalmam sincs, hogy miért kértem bocsánatot. 
- Nincs miért bocsánatot kérned - lépett elém és végigsimított arcomon. Lehorgasztottam a fejemet, majd hátat fordítottam Sasukénak és rábámultan a kezemben lévő ruhára. Rózsaszín volt, és ugyancsak egyszerű szabású. Halványan elmosolyodtam, majd elkezdtem kikötni a köntösömet. Ravaszul hátrafordultan, s elégedettséggel konstatáltam, hogy engem néz. Széles mosolyra húztam számat, s megfogva a ruhát bevonultam a fürdőbe, de nem zártam be. Gyorsan lekaptam magamról a köntöst, majd magamra öltve ruházatomat, kiléptem. Sasukén már egy másik ruha volt, s kissé elcsodálkoztam, de nem tettem szóvá. 
- Ai üzeni, hogy öt perc múlva indultok - jegyezte meg. 
- Rendben, köszönöm - mosolyodtam el.
- Csinos vagy - nézett végig rajtam, s én felvontam a szemöldököm, de elpirultam.
- Ezt most komolyan mondtad, vagy csak vicceltél?
- Nem szoktam viccelődni.
- Értem.
- Tehát komolyan mondtam.
- Köszönöm.
Elmosolyodtam és odaléptem Sasuke elé, majd gallárját és nyakkendőjét megigazítottam, míg ő kitűrt egy tincset az arcomból. 
- Így ni, most már mindjárt más - mosolyogtam rá. Ő is elmosolyodott. 
- Gyönyörű vagy - suttogta. Nem tudom, hogy hanyaggyára mondja már ezt, de kicsit kezd idegesíteni. Ettől függetlenül örülök a bóknak, s ezt kifejezve, lábujjhegyre álltam és egy csókot hintettem ajkaira. 
- Mennem kell - suttogtam. Kezemet az ő kezébe helyeztem, s ujjainkat összekulcsoltam. Ő felemelte kezét, s enyémre adott egy hosszú csókot, majd mikor elengedtük egymást, én kimentem a szobából. 
   Ai lent várt az autónál. Miután kényelmesen beszálltunk, elindultunk a kissé még saras földúton. Ai vígan dalolászott, míg én aggódva tekintgettem jobba-balra. Újra eszembe jutott az álmom, s bizonygattam magamban, hogy az tényleg csak egy álom volt, nem történhet meg. A sofőr tűnődve tekintgetett körül, majd miután leértünk a földúrtól, megkönnyebbülten felsóhajtottam. Tényleg csak egy álom volt. Ekkor viszont egy dudálás hallatszott, majd valami belefúródott az oldalamba, és elsötétült a világ...

- Nem! Nem hallhatott meg! Sakura, kérlek! Térj magadhoz!

Szirénázó autók mindenhol. Egy törött autó és egy kisodródott kamion állt a peron szélén. Több ember kiszállt autójából, a szekerek előtt a lovak idegesen trappoltak, míg gazdáig, nyakukat nyújtogatva figyelték az eseményeket. Az egyik autóból három embert húztak ki. Testük véres volt, ruháik szakadtak, s az autó sem nézett ki jobban. Olyan volt, mintha a roncstelepről hozták volna, üvegei be voltak törve. Hordágyon vitték a három embert, és a kamion sofőrjét, s rakták bele a mentőautókba.

- Nem hallhatott meg! Kérem, gyógyítsák meg! A kislányom!

- Sakura...

- Most készült megházasodni! Nem büntethet minket így a sors!

Pánik. Félelem. Keserűség. A mentőautó ajtaja csukódott be, s indult el a kórház felé, a családtagokkal együtt. Egy nő sírt, férje vállán, arcát kezébe temetve. Hátulról egy másik nő simogatta hátát, de az ő arcáról is patakzott a könny. 

- Nem, könyörgök, nem halhat meg!

- Csss, nyugodj meg!

- Nem, nem!

A mentőautó fékezett, s miután a családtagok kiszálltak, sérülteket hordágyon szállították be sietve a kórházba.

- Asszonyom, nem mehet be!

- A lányom, az én kislányom!

- Sajnálom, de nem mehet be!

- Könyörgöm, látnom kell!

Ajtó csukódott, s a nő sírva rogyott le a hófehér padlóra. Rázta a sírás, arcáról patakokban folyt le könnye fénylő csíkja, s egyesült a hideg padlóval. Egy férfi guggolt le a nő mellé, s szorosan megához húzta. 

- Miért kellett ennek így végződnie? 

- Ne mondj ilyet! Sakura még nem halt meg! Erős lány!

- Sasuke...

Percek, talán órák teltek el, de a szemben lévő ajtó mögül senki nem jött ki. Végül kinyílt, s az orvos kimerülten állt a család elé. Arcáról lehúzta a maszkot, s ökölbe szorított kezekkel meredt a földön ülő nő szemeibe. 

- A lányom...

- Sajnálom, a lány meghalt. 

- Ne... ne... 

Sikítás rázta meg a kórház ablakait, s keserves női sírás zengte be a folyosókat. Már nem csak ő sírt. 

- Sakura! Nem halhatott meg!

- A lányom, az egyetlen kislányom!

- Miért büntet így a sors. 

Egy hófehér kéz markolta félelemmel teli szívvel a nadrágot. Gazdája, egy fekete hajú fiú hitetlenkedve meredt. 

„Ez lehetetlen..."

- Sasuke! Te nem is mondasz semmit? A te menyasszonyod!

- Nem a menyasszonyom. 

- Hogy mondhatsz ilyet? Semmit nem jelentett neked? 

Csattanás. Egy fekete hajú nő, aki eddig a másik nőt csitítgatta, most eltorzult arccal, vöröslő kézzel meredt fiára. Keze nyoma kibontakozott a fiú arcán, de ő nem reagált a pofonra. 

„Megérdemeltem..."

- Kérem, menjenek haza, pihenjenek! 

- Nem! A lányom! Nem halhatott meg! Látni akarom! 

- Rendben!

Két reszkető térd állt fel a hideg padlóról, s lépett be a kórterembe. Az ágyat megvilágították, tökéletesen kibontakozott belőle egy törékeny női test. Hófehér karjai élettelenül feküdtek mellette, rózsaszín haja szétszórva pihent a párnán. Meghalt. Nincs tovább. Semmi életjelet nem mutatott magából. 

„Mintha tűzbe mártott tőr döfködné szívemet. Nem halhattál meg!"

- Kislányom, Sakura! Szólalj meg!

- Hiába. Haruno Sakura meghalt...

- Ne mond ezt! Nem halhatott meg! Alig töltötte be a 18. életévét. Nem halhatott meg ilyen fiatalon! 

Védelmező karok ölelték át a reszkető nőt.

- Sajnálom itt a vége... menjünk haza!

- Nem, nem lesz, ki vigyázzon rá! Nem hagyhatjuk itt! 

- Majd én itt maradok vele!

- Sasuke, megtennéd?

- Meg!

- Vigyázz rá, kérlek, nem halhatott meg!

A kórteremben csak egy valaki maradt. Lassan lépett oda az ágy mellé, s ült le az egyik székre, amit odahúzott a lány mellé. Hófehér és jéghideg kezét az ő meleg kezeibe vette, s homlokát nekitámasztotta. 

- Szólalj meg Sakura! Mondj valamit! Kérlek! Nem halhatsz meg!

Semmi. Hiába kérte így, megy úgy, hiába csókolgatta a törékeny kezet, semmi életjelet nem mutatott többé magából a lány. A fiú nem sírt, nem volt képes rá. 

- Ezt nem tudom elhinni...

   Fekete esernyők százait látom magam előtt. Vajon mi történhetett? Látom, hogy az emberek, fekete ruhákban állnak, esernyőkkel védekezve az eső ellen. Sírnak. Ez a rengeteg ember sír, s egy gödröt állnak körbe. Mint valami temetés. Mi történhetett? Hallom léptek zaját. Négy ember, egy fehér komporsót hozott, melyen szalagok függtek. Valakit temetnek. De kit? A koporsót lerakták a gödör mellé. Vajon ki lehet benne? Közelebb kerültem a koporsóhoz, szinte lebegtem. Borzadva olvastam el a feliratot.

Haruno Sakura

Meghaltam? De hogyan? Mit keresek egy koporsóban? Körülnéztem, s egyből megpillantottam édesanyámat és édesapámat, az Uchiha családot, a szolgálólányokat és még nagyon sok fontos embert. És Sasukét. Ott állt bátyja mellett és csak bámult a semmibe. Kezében egy nyakláncot tartott, s egyből felismertem: az én nyakláncom. Mindig azt hordtam. Egy ezüstláncon, egy apró cseresznyevirág, rózsaszín gyémánttal a közepén.  A nyakláncom egy vörös rózsát tekert körbe. Szeretett ő engem egyáltalán? Ha igen, milyen érzés lehet most neki? Arca nem árul el érzelmeket. Mit érezhet. Sasuke... 
A koporsót a gödörbe rakták, mikor véget ért a pap beszéde, s mindenki egyesével ment oda, hogy a kezében tartott virágot bedobja. Nem sírtam. Gondolkoztam néhányszor azon, hogy milyen lehet az embernek a saját temetésén megjelenni, s most már tudom. A koporsómat beásták, s néma csönd következett. Én csak egy dologra tudtam gondolni.

Eltemettek...