Annyira, de annyira szeretem az esőt, de nem csak a szépsége miatt. Ilyenkor mindig elmarad a piknik az Uchiháékkal, bár olykor-olykor meghívjuk őket vendégségbe. Valamikor két napra is... Szörnyű...

   Ahogy a kövér esőcseppek zápora hullik erkélyemre, s én figyelem őket az ajtóban ülve, végig kísér a múlt. Visszaemlékezek gyerekkoromra, s rá kellett jönnöm, hogy bizony nem volt csupa móka és kacagás.

Sakura, nem, nem jól fogod! Sakura, rossz a tartásod! Sakura, egy úri hölgynek így kell csinálnia!

Ezek a mondatok voltak bepréselve minden egyes emlékemhez. Ekkor kopogtak, s édesanyám lépett be az ajtón, könnyedén.
- Sakura, kérlek, vedd fel ezt a ruhát, Mr. Uchiháék hamarosan megérkeznek - mondta, s én komor lettem. Tudtam, hogy ezt a napot valami el fogja rontani. A hátam közepére sem kívánom azt a családot. 
- Igenis, édesanyám - bólintottam végül, s tekintetemet - ami eddig édesanyámon volt - a kinti világra fordítottam. Kezd elállni az eső. Már csak ajtócsukódásra lettem figyelmes, s én, azzal a mozdulattal felálltam, és odaléptem az ágyamhoz, aminek rózsaszín huzatán egy fehér doboz pihent, arany bársony masnival. Egy könnyed mozdulattal leemeltem róla a tetejét és kiemeltem a ruhát. Egyszerű szabású, halványrózsaszín estélyi ruha volt, hófehér övvel a derekán. Titkon örültem, hogy végre nem egy túldíszített hacukát kellett magamra öltenem. A szolgálólányok segítségével magamra kaptam, s miután rózsaszín, derékig érő fürtjeim is igazításon estek át, „lebillentem" a nappaliba, ahonnan már csak én hiányoztam. Az Uchiháék már ott voltak, s most egy emberként fordultak felém. Mikoto arcon csókolt és megölelt, míg Fugaku és Itachi kézen csókolt, s utánuk Sasuke állt elém. Azt hittem, hogy kezet fog velem, de nem így tett, pedig mindig így üdvözöltük egymást. Ehelyett mélyen meghajolt, majd felemelve egyik kezemet, apró csókot hintett rá, le sem véve a szemét rólam. Úrilány lévén elmosolyodtam és pukedlizve meghajoltam a család előtt. 
- Igazán csinos vagy ma este Sakura - biccentett felém Fugaku. - Nem így van, Sasuke?
- Valóban - bólintott Sasuke, el sem mosolyodva. Éreztem, hogy a vér az arcomba tódul, s emiatt Mikoto „tapsikolni" kezdett.
- Igazi úrilány, mindig elpirul a bókoktól - lelkendezett. Sikerült mosolyt erőltetnem az arcomra, de úgy éreztem, hogy tudják, ez csak erőltetett mosoly. Édesanyám beinvitálta a vendégeket az étkezőbe, így én kénytelen voltam Sasuke oldalán bemenni. Még le sem ültünk az asztalhoz, a szolgálólányok egyből hozták a vacsorát. Még le sem tették a tálcákat, édesapám belekezdett.
- Nos, örülök, hogy eljöttetek, így legalább meg tudjuk beszélni az eljegyzési előkészületeket - csapta össze tenyerét. Nem igazán érdekelt, hogy miről beszélnek, így villámmal felcsippentettem egy darabka fácánhúst, amit épp most pakolt elém az egyik szolgálólány. A többiek követték példámat, de velem ellentétben, ők figyeltek édesapámra. 
- Mint látjátok, a lányunk érett nővé cseperedett - vette át a szót édesanyám. - És Sasuke is igazi úriember lett. 
- Valóban - biccentett Itachi. - Az öcsém rendkívül alkalmas férj lenne Sakurának. 
Kezemben megállt a villa. Az öcsém rendkívül alkalmas férj lenne Sakurának. Az öcsém, alkalmas férj lenne Sakurának. Az öcsém férj lenne Sakurának... - visszhangzottak a szavak a fejemben. Sasuke, mint férj... nekem? Szám szélét megtöröltem, majd felálltam.
- Elnézést kérek, de kimennék a mosdóba - mondtam és meghajoltam. Meg sem várva a választ, szinte futva indultam el a mosdóig. Ott aztán becsuktam az ajtót és lerogytam a kád szélére. Mégis, hogy képzelték ezt? Arcomat kezeimbe temettem és próbáltam elfojtani a keserűség könnyeit. Ekkor viszont kopogtak és egy nemkívánatos személy lépett be rajta.
- Bejöhetek? - kérdezte. Összerezzentem mély hangjától. 
- Már bent vagy - mondtam, s kissé meglepődtem. Nem is azon, hogy milyen szemtelen voltam, hanem azon, hogy letegeztem. Uchiha Sasukét még sosem tegeztem le. Felpillantottam arcára, amiből azt olvastam ki, hogy nem zavarja. 
- Szóval, össze kell házasodnunk - ült le mellém és sóhajtott egy nagyot. Nem feleltem, de kezdtem azt érezni, hogy ez itt nem Uchiha Sasuke. 
- Téged nem is zavar? - háborodtam fel, amit ritkán teszek.
- Miért zavarna? - kérdezte szórakozottan. Erre nem tudtam válaszolni. Az egy dolog, hogy Sasuke jóképű, és udvarias, de egy két lábon járó jégcsap, ezen kívül rettentően pimasz, pökhendi és arrogáns. 
- Téged sem zavar - jelentette ki. Hogy lehet ilyen pimasz? Felháborodásom láttán felnevetett. 
- Engem igenis zavar - vágtam rá. 
- Ó, igen? És miért? - hajolt hozzám közel. Szokás szerint a vér az arcomba tódult, és csak nagy nehézségek árán sikerült megőriznem hidegvéremet. 
- Azért, mert szemtelen, pökhendi, arrogáns, nagyképű és perverz vagy - soroltam és dühösen fogtam fel, hogy Sasuke minden szavamnál, szórakozottan bólogat. 
- Aki ezen kívül jóképű és udvarias - tette hozzá, mire meglepődtem. - Kicsit túl sokat beszélsz magadban.
Elpirultam, de ő ezt csak megmosolyogta és egyre közelebb hajolt hozzám és én el sem húztam a fejem. Nem is tudtam volna, hála a sokknak. Tényleg magamban beszéltem volna? Vajon mit akar csinálni? Csak nehogy megcsókoljon, mert nem tudok ellenkezni, annyira meg vagyok még mindig lepődve. Különben sem tudom, hogy kell csókolózni, pedig már 18 éves vagyok. Legszívesebben elfordulnék, de nem tudok, meg már késő. Ajkaival lágyan simított végig az én ajkaimon. A sokk közeli állapotom már követhetetlen volt. Pupilláim kitágultam, döbbent figyeltem Sasukét, ajkaim résnyire nyitódtak döbbenetemben. Oly' gyengédes simogatta ajkaimat, azt hittem, ott esek össze. De nagy hibát követtem el azzal, hogy kinyitottam a számat. Forró nyelve most becsusszant ajkaim közé és simogatni kezdte nyelvemet. Te jó ég! Ledermedtem. Ajkait most végighúzta az államon és forró csókot hintett nyakamra. Úristen! Sakura, gyerünk, térj észhez! 
Eltoltam magamtól és ziháltan támaszkodtam rá a kád szélére. Miért csókolt meg? Legszívesebben arcom csapnám, de testemet, mintha mázsás súlyok nyomnák. És a neveltetésem sem engedi. 
Ráfordítottam a tekintetemet, de arca nem árult el túl sok mindent, de engem nézett. Mit mondjak neki? Ekkor viszont felállt és mellém lépett. Ne érj hozzám! Ő nem is tette.
- Menjünk vissza - nyögte, s én engedelmeskedtem. Együtt mentünk vissza az étkezőbe, ahol minden szem ránk szegeződött.
- Jól vagy Sakura? - kérdezte édesanyám.
- Igen - mondtam és Sasukéval leültünk az asztalhoz, ahol a család már nagyban vacsorázott. 
- Szóval, Sakura - fordult hozzám édesapám. - Mint hallhattad, hozzáadunk az Uchiha család fiatalabbik fiához, Uchiha Sasukéhoz. 
- Igen, hallottam - feleltem komoran és ránéztem édesapámra.
- Van ez ellen valami kifogásod? - kérdezte szigorúan, ami annyit jelentett, hogy eszem ágában se legyen kedvem tiltakozni. És ugyebár édesapám szava szent. Végül sikerült mosolyt erőltetnem az arcomra.
- Nincs - mondtam. 
- Helyes - bólintott. - Holnap reggel elmész Aival megnézni a ruhádat. Úgy értem, te választod ki.
- Értem - motyogtam és lehajtottam a fejem. Legalább nem leszek itthon. Édesapám elégedetten bólintott, majd felemelte pezsgőspoharát, Fugakuval együtt.
- Akkor hát, az ifjú párra - jelentette ki édesapám és már csak a poharak összekoccanását és az ujjongásokat hallottam. Éreztem magamon Sasuke tekintetét, de nem voltam hajlandó viszonozni. Ekkor viszont az ég hatalmasat dörrent.
- Vihar van - jegyezte meg édesanyám.
- Ai, mekkora a vihar odakint? - kiáltott be az előszobába édesapám.
- Hatalmas, Mr. Haruno - lépett be az étkezőbe Ai. 
- Ez bizony kellemetlen - törölte meg szája szélét Fugaku. - Így nem tudunk hazamenni, hála a földútnak.
 Esküszöm, kezdem úgy érezni, hogy az Uchiha család itt akar maradni. És itt is fognak...
- Akkor nincs más választás, minthogy itt maradtok. Vendégszobánk van bőven - tárta szét karját édesanyám. Nekem ebbe nincs beleszólásom? 
- Akkor ezt megbeszéltük - bólintott Fugaku és felállt az asztaltól, csak úgy, mint a szüleim, Mikoto, Itachi és Sasuke. Én maradtam ülve, kezeim az ölemben pihentek, tekintetemet az üres tányérra függesztve.

- Sakura, te nem jössz? - kérdezte Mikoto.
- Nem - feleltem, ezzel le is zavarva a beszélgetést. Már csak lépések távoli zaját hallottam, én pedig ott maradtam a gondolataimmal, gyötrelmeimmel. Miért? Miért kellett ennek így alakulnia? Ez olyan igazságtalan...
De mit vacakolok ezzel? Legjobb lesz, ha felmegyek és alszom egyet, mert nagyon elfáradtam, túl sok volt a kalamajka a mai napon. 
A szobámba érve, egyből bevonultam a fürdőbe. Ott megengedtem a kádba a vizet és lekaptam magamról ruhámat és belebújtam hófehér fürdőköntösömbe. 
Mikor a kád megtelt, fürdő olajt raktam bele és belemártóztam. Égette a bőrömet a forró víz, de nem tudott érdekelni. Azt hiszem, egy ilyen nap után, és az időjárás hatására érdemesebb forró vízben fürödnöm. Legalább eltereli másról a figyelmemet. Csak a mai nap járt a fejemben, Sasuke minden egyes rezzenése, amik sokként értek. Miért van ilyen nagy hatással rám? Teljesen belemerültem a hűsítő vízbe, majd mikor felszínre jöttem, hátra vetettem a fejem. Olyan kellemes... 
Mikor a fürdéssel végeztem, kikászálódtam a kádból és magamra kapva fürdőköntösömet és megragadva a ruhámat, kiléptem a szobámba, ahol legnagyobb meglepetésemre Sasuke állt.
- Te meg mit keresel itt? - kérdeztem.
- Édesanyád küldött valamit - emelte fel a kezében lévő dobozt. - Gondoltam nem zavarlak fürdés közben.
Jobban teszed, ha nem zavarsz. 
- Tedd le oda - mutattam egy asztalra. Sasuke egyből letette és rám nézett, de amint látom, csak most fogta fel, hogy egy szál, térdig érő fürdőköntösben vagyok, mert elpirult. Elindultam felé, s akkor vált láthatóvá számomra, hogy a nyakamat vizsgálgatja. Perverz... bizonyára a nyakamon fénylő vízcseppek ragadták meg fekete szemeit. Istenem...
- Öhm... - szólalt meg hirtelen. - Akkor ezt leteszem.
Nem rakta le azt az előbb? Vagy lehet, hogy csak én képzeltem bele az egészbe? Kezdek ostobaságokat gondolni, a szemem sem tudom róla levenni. És, amint látom, ezt ő is észrevette, mert most közelebb lépett hozzám. 
- Zavar, hogy itt maradunk éjszakára? - kérdezte hirtelen.
- Nem - nyögtem ki egy kis idő után. 
- Nekem nem úgy tűnt - lehelte ajkaimba. Úristen. Térdeim remegni kezdtek, már majdnem Sasuke vállába kapaszkodtam, nehogy összeessek.
- Egyáltalán nem zavar - akadékoskodtam, mire csak egy kaján mosoly volt a válasza. Kérdőn felvontam a szemöldököm, de mielőtt bármit is kérdezhettem volna, megcsókolt. Olyan hirtelen történt az egész, hogy reagálni sem tudtam. Egyből megszakította a csókot és kissé kábultan meredtem magam elé.
- Perverz... - suttogtam magam elé.
- Ebben nincs semmi perverz. - Sasuke végig simított az oldalamon és közelebb húzott magához. Karjaim az ő karjaira simultak, míg mellkasom az övének. Szívem hevesen kezdett el kalapálni, a levegőt is gyorsabban szedtem, izmaim, mintha vasból lettek volna. Nem tudtam magam eltolni Sasukétól. Belenéztem a fekete szemekbe, amik egyből lehúztak. Még sosem éreztem ilyet. Az ő szemeiben is meg volt valami... valamilyen csillogás... 
Szívem kétségbeesetten kalapált. Vagy lehet, hogy csak az izgalomtól...
Sasuke ekkor közelebb hajolt hozzám és végigsimított ajkaival az enyémeken, majd egy forró csókot hintett rájuk. Szívem még gyorsabban vert, azt hittem, kiugrik. De visszacsókoltam...
Olyan jó érzés volt... Olyan jó érzés volt a karjaiban lenni... 
Mintha mindig erre vágytam volna. És most végre megkaptam. Annyira jó érzés. Karjaimat felcsúsztattam a nyakára, ő pedig szorosabbra fogta az ölelést, majd velem együtt az ágyra dőlt. Lágyan omlottunk bele a fehér takarók és párnák rengetegébe, az ágy meg is dobott minket. Sasuke rajtam feküdt, teljesen nekinyomódva testemnek. Vadul falta ajkaimat, minden egyes mozdulatánál dobbant egyet a szívem. Éreztem, hogy az övé is...
Testem már nagyon égett, de tudtam, hogy nem mehetünk messzire.
- Sasuke... - szakítottam meg a csókot, de ő azon nyomban ajkaim után kapott. Nem szakítottam meg. Kellemes érintés volt, ahogy nyelve kergette az enyémet, éhes vadállat módjára falta ajkaimat. Keze most a köntösöm nyílásához vándorolt és az övet kikötve, szétnyitotta. Alapvetően szégyenlős vagyok, de most nem tudott érdekelni. Nem is engedtem, hogy végig pásztázza testemet, helyette vadul kaptam ajkai után és ő kissé meglepve viszonozta azt. Úgy gondolom, az járt a fejében, hogyha már szemeivel nem ihatja magába testem minden egyes részét, akkor kezével indul felfedező útra. Mert most így tett. Meleg és puha kezével végig simította oldalamon, majd visszatért melleimhez és mindkettőn végigsimított, aminek hatására felnyögtem. Ha ezt tovább folytatja, nem tudom, hogy mit fogok csinálni... 
Engedj el... nem bírom sokáig... könyörgök... 
Fejemben vadul cikáztak a gondolatok, próbáltam magam eltolni Sasukétól, de sehogy sem ment. Legalább a simogatást elhanyagolná... 
Szorosabban öleltem a nyakát közelebb húzva magamhoz, míg ő teljesen nekem nyomódott. Ekkor viszont megszakította a csókot.
- Gyönyörű vagy - suttogta. Elpirultam. Nem csodálom, bóknak számított, én pedig elpirulok a bókoktól. De nem csak a szavai miatt változott pirossá az arcom. Lemászott rólam és az ajtó felé vette az irányt, de én felálltam és hátulról átölelve, megállásra kényszerítettem. Testem helyettem cselekedett, megálljt sem tudtam magamnak parancsolni. 
- Kérlek - könyörögtem. - Maradj!
Lehajtotta a fejét, majd karjaimat lehámozva magáról, szembe fordult velem. Meleg kezeibe fogta arcomat és egy lágy csókot hintett homlokomra, majd elmosolyodott. De aztán forró ajkai ismét homlokomra tapadtak, s nem váltak le róla. Kezeimmel végigsimítottam két alkarján, majd szorosan közrefogtam őket. Mikor ajkait levette homlokomról, elmosolyodott. Megfogtam a kezét és bevezettem az ágyba, ahol bebújtunk, s ő magához húzta testemet. Készségesen simultam hozzá, fejem a mellkasának döntve. Mondanom kéne valamit. De mit? Éreztem, ahogy hátam simogatja, olyan kellemes volt...
Mi ütött belém? Mindegy is. Aludnom kéne, holnap korán indulok be a városba ruhát választani magamnak.

***

  Már indultunk is vásárolni Aival, természetesen gyalog. Mi a város szélén laktunk, mint a legelőkelőbb család, így a belváros hosszabb út volt nekünk. Nem is értem, hogy miért nem autóval jöttünk. Ai boldogan sétált mellettem, körbe-körbe nézve az erdőben, ami körül vett minket meg a házunkat. Én viszont aggódóan tekintgettem jobbra és balra. Levélrezgéseket és ágreccsenéseket hallottam, néha hallottam emberi beszédeket. De lehet, hogy csak beleképzeltem...
Ekkor viszont elénk ugrott két férfi, fegyvert szegezve ránk, amit azonnal elsütöttek, s minden elsötétült.

***

  Zihálva ültem fel az ágyon, folyt rólam a víz. Csak egy álom volt, csak egy álom volt! - nyugtatgattam magam. Szívem hevesen kalapált, kezeimet oda kellett raknom, nehogy a végén kiugorjon. Légzésem kezdett szabályossá válni, s akkor rápillantottam Sasukéra. Ébren volt, s engem figyelt, majd felült.
- Minden rendben? - kérdezte és én bólintottam.
- Igen.
- Próbálj meg aludni - suttogta és arcomat maga felé fordítva, végig simított rajta. Sóhajtottam egy nagyot, majd Sasukét magammal húzva, visszadőltünk a párnákra. Szememet becsukva sóhajtottam egyet, majd rápillantottam Sasukéra, aki még mindig engem nézett. Halványan elmosolyodtam, majd egy gyors csókot leheltem ajkaira és hátat fordítottam neki. Ő viszont átölelve derekamat, magához húzott, s így aludtunk el. Csak egy álom volt! Mégsem tudok megszabadulni attól az érzéstől, hogy ez valóra fog válni... 
Talán, ez az álom volt, sorsom végső pecsétje...