Dudaszó törte meg az utca csöndjét. Egy hatalmas, barackszínű ház előtt egy régebbi típusú autó állt. Tűzpiros színe rikítóan hatott az utca ürességében. A kormány mögött egy vörös hajkoronával rendelkező lány ült, fekete keretes szemüvegét feljebb csúsztatta az orrán, és kidobta a szájából lógó cigarettát az ablakon. Mellette egy szőke hajú lány foglalt helyet, aki a tükrében nézve saját magát, göndörítette a szempilláit. Hátul még egy szőke, és egy fekete hajú lány ült, várakozóan meredve a mellettük magasodó, hatalmas házra.

   A házban folyt az élet. Egy alacsony, vékony lány sietett le a lépcsőn, hogy időben kiérjen barátnőihez. Rózsaszín haja az arcába hullott, amikor felhúzta a lábára szegecses bokacsizmáját, majd magára kapva a kabátját, kisietett a házból. A kulcs hangos kattanással zárta be az ajtót, majd a lány lesietett a lépcsőn. A kocsi hátsó ülésére bepattanva kitűrte rózsaszín tincseit az arcából, és gyors mosolyt küldött a négy lány felé.

   - Épp időben, Sakura! – szólt hátra Ino. Még gyorsan igazított egyet hosszú frufruján, majd hátranézett. Sakura gúnyos fintora már rég eltűnt az arcáról.

   - A suliba megyünk? – kérdezte.

   - Miért, hova mennénk? – szólalt meg baloldaláról egy másik szőke lány. Haja négy copfba volt fogva, méregzöld szemeit most Sakurára függesztette. Ő volt Sabaku no Temari. Az a lány, aki mindig minden helyzetben laza és vagány, és semmi sem viheti le a jókedvét.

   - Ma mindenki ilyen kedves?

Temari elvigyorodott, és rákacsintott Sakurára. Karin – a vörös hajú lány a kormánynál – rátaposott a gázra, és elindult Konoha központja felé. Az iskola, ahova jártak a város egyetlen középiskolája volt: a Konoha High School. Több, mint ötszáz diák tanult itt, akik különböző klikkekre tagolódtak. Közöttük voltak a stréberek, csendesebbek, a menők, valamint Sakuráék, akik az elmondásuk szerint a menő és a normál közé estek. Sokan ismerték őket, így nem kis szerepük volt a gimnáziumi életben. A menő részleghez tartoztak azok a plázamajmok, akik naphosszat a divatról voltak képesek fecsegni, valamint a focisták is, akik a gimnázium csapatát alkották. Egy csapat üresfejű játékos, aki nem tudja, mennyi kettő meg kettő. Ezen kívül ott volt még az Akatsuki is. Ez a csoport egy majdnem egy tucat egyetemistából állt, akik közül csak egy volt lány. Ők már mind végeztek a Konoha High-ban, és most az egyetemi élettel kellett bajlódniuk. Az Akatsuki közé tartozott például Ino bátyja, Deidara is.

   Sakuráék végiggurultak az iskola melletti főúton, hogy parkolóhelyet keressenek, majd egymás mellett felsorakozva bevonultak az iskolába. A folyosón nyüzsögtek a diákok, a szekrényeiknél álltak ötösével, és fennhangon beszéltek a hétvégi bulikról, amik Konohában zajlottak. Pár perc volt csak az órák kezdetéig, de senki sem zavartatta magát. Sakuráék átvágtak a tömegen, hogy eljuthassanak az ebédlő mellett álldogáló kis csapathoz.

   - Jesszusom! – Hinata aprót sikkantott, amikor odaértek. A csapat közepén egy szőke, magas fiú állt, és lelkes mosollyal magyarázott valamit a többieknek. Tengerkék szemével most a lányokra pillantott, és karjával őrült integetésbe kezdett.

   - Csáó! – lépett ki, majd átkarolta Hinata vállát. – Mi a helyzet? Késtetek!

   - Sakura hibája – szólt Karin. – Rá kellett várni egy csomót.

   - Ne higgy neki – súgta Sakura Narutónak. Naruto Uzumaki, a szőke mitugrász gyerek volt az iskola legnépszerűbb diákja. Mindenki ismerte, hiszen mindig történt vele valami, ami mulatságos volt a többiek számára. Ezen kívül, nem utolsó sorban jóképű is volt, ami a lányrészleg érdeklődését is jelentősen felkeltette. Nem sokan nézték jó szemmel, ahogy Naruto végigvonul az osztályterme felé, Hinatával az oldalán. Karjai a lány vállán pihentek, és lelkes eszmecserét folytatott vele, amíg el nem értek a teremhez. Hinata Hyuuga kipirosodott arccal motyogott össze-vissza. Fekete haja lágyan omlott Naruto karjára, és Hinata hagyta, hogy Naruto leüljön mellé a teremben. Sakura mosolyogva foglalt mögöttük helyet, és Karint ültette maga mellé. A lány most hátradobta hosszú, vörös haját. Karin volt Sakura egyik legjobb barátnője. A többiek közül is kitüntetett helyet kapott, hiszen vele tudta a legjobban megbeszélni a dolgait. Sokszor lógtak együtt, és egymásnál is aludtak már párszor.

   - Hé, csajok! – Gaara hajolt oda Sakuráékhoz.

Sabaku no Gaara volt Temari fiatalabbik öccse, a mindig mogorva és csendes, nyugodt fiú, aki most türkizkék szemeit a két lányra függesztette.

   - Nem tartotok bulit? – kérdezte.

Sakura a szemét forgatta. Szokás volt náluk a havonta megrendezett buli, ami mindig másnál és másnál volt. Sorban mentek a szervezések, és az előző hónapban Shikamaru tartott bulit.

   - Én most nem akarok – vonta meg a vállát Sakura. – Majd talán jövő hónapban.

Gaara sötét pillantást vetett a lány felé. – Hé, Naruto!

Sakura ránézett Karinra. – Faképnél hagyott!

   - Faképnél hagyott – nevetett fel. Oldalba bökte Sakurát, majd az osztályra csend telepedett, amint Kakashi-sensei belépett a terembe.

*

   Később Sakura fáradtan sétált ki a buszmegállóba. Hosszú volt a mai nap, és úgy érezte, másra nem is lenne most képes, csak egy jó alvásra. Kabátját szorosan összehúzta magán, majd miután a busz lefékezett előtte, felpasszírozta magát a megtelt járműre. Épphogy csak fel tudott állni a lépcsőre, máris bezárult mögötte az ajtó, a busz pedig elindult. Sakura nekidőlt az ajtónak. Legszívesebben lehunyta volna a szemét, de szinte biztos volt benne, hogy akkor elalszik, az pedig nem tűnt túl jó ötletnek.

   Pár megálló után végre magába szívhatta a friss levegőt – a buszon izzadságszag orrfacsaró bűze terjedt. A buszmegállótól nem volt olyan messze Sakura háza, és örült is, hogy nem a világ végén lakik. Semmi kezdve nem volt most órákat gyalogolni.

   A kapuhoz érve egy postaláda ajtajának zárása ütötte meg a fülét. A szomszéd kapu előtt egy magas, széles vállú fiú állt. Kulcsával kinyitotta a postaláda ajtaját, majd kivéve pár borítékot belőle, visszazárta azt. Sakura arcára mosoly kúszott, amint felismerte a szomszédját. A fiú fekete hajába belekapott a szél, és most oldalra nézett. Arcán nem volt mosoly, ellenben éjfekete szemei egy pillanatra felcsillantak, amint meglátta Sakurát. A lány elindult felé. Egy ilyen hosszú nap után csak egy régi baráti mosolyra vágyott.

   - Csak nem suliból? – kérdezte a fiú mély hangján.

   - A tanároknak mániájuk, hogy leszívják az agyamat – mosolyodott el Sakura.

   - Ami nincs, azt nem nehéz leszívni.

Sakura belebokszolt a fiú vállába, miközben széles mosolyt villantott. Sasuke Uchiha most is ugyanolyan volt, mint mindig is. Magas, tiszteletet parancsoló, szép arcú fiú. Ő volt Sakura szomszédja és egyben legjobb barátja is már évek óta. Sosem szakadtak el egymástól, bár ahogy múlt az idő, Sasuke egyre hűvösebb, beképzeltebb és arrogánsabb lett. Nagyon helyes fiú lett belőle, aki mágnesként vonzotta a lányokat, és Sakura még nem látta kétszer ugyanazt a lányt nála. De ez nem rontott a kapcsolatukon, hiszen egy igaz barátság mindent túlél.

   - Kár, hogy nem járunk egy suliba – sóhajtott Sakura. – Bár jobb is így, mert nem kell folyton elviselnem az idióta fejedet.

Sasuke szemöldöke a magasba kúszott, és két ujja közé csippentette a lány állát.

   - Aranyos vagy, amikor próbálsz visszavágni – mosolyodott el gúnyosan. Sakura kirántotta a fejét a szorításból.
   - Nem csak próbálkozom.

Sasuke felnevetett, és átkarolta a lány vállát.

   - Tudod mit? – nézett fel az égre. – Megengedem, hogy ma átjöjj hozzám filmezni.

   - Nahát, ez megtisztelő – lelkendezett Sakura. – Fogd vissza magad! Nyolcra ott vagyok.

Sasuke megcsóválta a fejét, és rákacsintott a lányra. Sakura búcsút intett neki, és átvágott a saját kertjén, hogy aztán kulcscsomójával bejuthasson a házba. Kint Sasuke megcsóválta a fejét. Akármennyire is szerette Sakurát, mint legjobb barátját, el kellett ismernie, hogy hiába lett a lány egyre szebb és nőiesebb, ugyanolyan idegesítő is maradt. Sasuke belépett a házba, és azon nyomban két vékony kar karolta át a nyakát, majd lehúzta őt a nappaliban elterülő széles kanapéra. A lány hosszú, barna tincsei szétterültek a párnán, és Sasuke egyből lecsapott a vendég nagy, vörös ajkaira.

*

   Sakura ledobta a táskáját a szobájába. A ház üres volt, mint a nap nagy részében általában, hiszen a szülei késő estig dolgoztak. A lány egy bögre kakaót rakott a mikróba, majd amíg az melegedett, bekapcsolta a tévét. Este nyolcig négy órája volt még hátra, addig pedig meg kellett mindent csinálnia, hogy a szülei ne reklamáljanak neki.

   A kakaó forró felszínére Sakura tejszínhabot fújt, majd megszórta csokoládé reszelékkel. Évek óta ezt itták Sasukéval, és most is ezt akart készíteni a fiúnál. Ez volt az úgymond „barátság-elixírjük”, mert amikor összebarátkoztak, ezt készítette nekik Sakura édesanyja. Ettől az italtól Sakurának mindig eszébe jutottak a régi emlékek. Mostanra mindketten felnőttek, és a saját életüket élik. Együtt. Sakurát meglepte, hogy Sasuke, mostani tulajdonságai mellett ugyanúgy keresi a lányt, mint régen. Felhívja, ír neki, átmegy hozzá… Csak már nem az a fiú, aki régen. Felnőtt minden értelemben.

   Sakura belekortyolt a kakaóba. Egyik kezében a távirányítót tartotta, és kapcsolgatta a tévét, de valójában csak bámult ki a fejéből.

*

   Sasuke becsukta a lány mögött az ajtót. Kemény két óráig húzta itt az időt, és még a kellő kielégültséget sem érezte, pedig a lány értette a dolgát. Sasuke a szobájába érve kibámult az ablakon. A hatalmas ablak a szomszéd házra nézett, pontosan Sakura szobájára. Ezen keresztül szoktak beszélgetni. Sasuke szája mosolyra húzódott, amint meglátta Sakurát. A lány az ágyán ült, laptoppal az ölében, míg egyik kezében egy telefont tartott. Beszélt valakivel.

   - Ha tudná, hogy bámulod, egészen biztosan megverne – szólt egy gúnyos hang az ajtóból.

Sasuke hátrapillantott a válla felett; az ajtóban egy magas férfi állt. Hosszú, fekete haját összefogta, fekete szemével pedig lesajnálóan meredt Sasukéra.

   - Nem bámulom. – Sasuke visszanézett Sakurára. A lány most egy szürke pulcsit kapott magára, majd rápillantva az órájára, leszaladt a lépcsőn. Közeledett a nyolc óra, a kinti lámpák már mind égtek, pedig nem volt sötét. Itachi Uchiha még mindig az ajtónál állt. Öccsére nézett, majd a szomszéd ház lakójára, amint kisiet a szobából, majd ismét az öccsére. Nem is értette, hogy egy lány és egy fiú hogy lehetnek ilyen jó barátságban, úgy, hogy nem is gondolnak ennél többre. De vajon tényleg nem?

Itachi hátat fordított Sasukénak: - Legközelebb, ha felhozol valami lányt, rakjatok magatok után rendet. Undorító, ami lent volt. Elmentem!

Sasuke nem felelt. Felkelt az ágyáról, és elindult bátyja után, hogy előkészíthesse a terepet a filmnézésre. Itachi intett Sasukénak, majd elindult a ház előtt várakozó fekete BMW felé. Egy hosszú szőke hajú fiú nézett rá, mellette pedig egy vörös hajú: Deidara és Sasori. Ők ketten voltak Itachi legjobb barátai, és mind a hárman a konohai Akatsukihoz tartoztak.

   Sasuke eltűntetett mindenféle nyomot, ami arra következtethetett volna, hogy egy lány járt itt, majd nekiállt, hogy kényelmes helyet varázsoljon elő a tévé elé. Kikészített pár filmet, amik közül majd közösen választanak, és néhány rágcsálni valót is kitett a kisasztalra. Ő maga kényelmes ruhába bújt, abba a szürke melegítőalsójába és abba a fekete pólójába, amit Sakura annyira szeretett – nem tudni, miért.

   Pár perc múlva a csengő hangja törte meg a csendet, és a következő pillanatban már ki is nyílt az ajtó. Sakura boldog mosolyt villantott a lépcsőn lekászálódó Sasuke felé, majd nyomban el is foglalta a konyhát.

   - Érezd magad itthon, nyugodtan! – kiabált utána Sasuke. – Velem ne is foglalkozz!

   - Azt csinálom, nem látod!

Sasuke megcsóválta a fejét. Egy szava sem lehet, hiszen Sakura szinte már itt lakott, ő pedig Sakuránál. Mint két testvér.

   - Mit szeretnél nézni? – kérdezte Sasuke.

Sakura kinézett a konyhából: - Ha még nem választottál, akkor sorolj!

   - Párbaj, Silent Hill, A fűrész, Az emlékmás, Tom & Jerry, ez meg mit keres itt? – sorolta a fiú. – Barbie és a Diótörő.

Sakura éles kacajt hallatott.

   - Ilyeneket nézel? – kérdezte, és Sasuke nyomban rájött, hogy gúnyosan mosolyog.

   - Szerintem ezeket Itachi rakta bele – mondta.

   - Aha, persze!

Sasuke csúnya pillantást küldött a konyha felé. Sakura később két bögre kakaóval jelent meg, és az egyiket odaadta Sasukénak.

   - Barátság-elixír? – mosolyodott el a fiú. Sakura felnevetett, majd a DVD borítókra szegezte a tekintetét.

   - Nézzünk meg egy Kaptár-filmet – javasolta.

   - Miért pont azt?

   - Mert Oded Fehr játszik benne, és ő annyira szexi.

Sasuke a szemét forgatta, és berakta a lemezt a DVD lejátszóba.

   - Akkor szerintem meg Ali Larter szexi benne – dőlt hátra a kihúzott kanapén Sasuke.

   - Ő nem az – legyintett Sakura.

   - Dehogynem!

Sakura leült a fiú mellé, és kezébe vette a kakaót. A poharak összekoccantak, amint elkezdődött a film.

   - Boldog tizenegyedik barátság évfordulót – mosolyodott el Sakura. Sasuke viszonozta. Tizenegy éves legjobb barátság. Hihetetlennek tűnt a két tinédzser szemében, mégis megélték. Elszakíthatatlan legjobb barátok voltak az óvoda vége óta, és ők ezt egyáltalán nem bánták, hiszen nagyon szerették egymás társaságát.

   - Egyébként letisztítottad a kanapét? – kérdezte szórakozottan Sakura. Sasuke felkapta a fejét, és értetlenül meredt a lányra. Sakura rásandított.

   - Csinos kiscsajt szedtél fel.

Sasuke arca elsötétült.

   - Te honnan tudsz erről? – kérdezte.

   - Láttam elmenni, és gondoltam nem társasozni jött át – nevetett fel Sakura. – Egyébként mi az, hogy honnan tudok erről? Nem akarod, hogy tudjak ezekről?

   - Miért, érdekel?

   - Igazából csak úgy gondoltam, hogy mivel a legjobb barátom vagy, elmondod nekem ezeket.

Sasuke átkarolta Sakura vállát, és gyengéden magához húzta: - Azt hittem, nem érdekel, hogy mit csinálok más lányokkal.

   - Nem is arról van szó, hogy érdekel – mosolygott rá Sakura a fiúra. – Csak ne titkolózz előttem, én sem teszem.

Sasuke elmosolyodott, és a tévére nézett. Sakura is a tévére függesztette a tekintetét, és nekidőlt Sasuke vállának. A fiú kezei erősebben szorították a lány vállát, és a továbbiakban csendben ültek, néha-néha belekortyolva a barátság-elixírjükbe. A hatásosabb jeleneteknél Sakura ugrott egyet, de túl izgatott volt ahhoz, hogy eltakarja a szemét. Ugyanakkor Sasuke semmilyen ijesztő jelenetet nem talált a filmben, Sakura nyilván a zombik kinézete miatt viselkedett úgy, ahogy.

   - Hát, ez roppant izgalmas volt – jegyezte meg Sasuke, mikor vége lett a filmnek.

   - Szerintem király volt – lelkendezett Sakura, a fiú pedig csak megforgatta szemeit.

   - Ja, annyira, hogy a majdnem elaludtam.

Sakura belemélyesztette a könyökét Sasuke oldalába. A fiú feltápászkodott mellőle, és kivette a lemezt a lejátszóból, és Sakurára pillantott.

   - Akár itt is aludhatnál! – jegyezte meg, az órájára nézve.

   - Felejtsd el, egy rakat leckém van! – állt fel Sakura is, és kivitte a poharakat a konyhába.

   - Majd én segítek megcsinálni – vigyorodott el Sasuke.

   - Még csak az kéne!

Sasuke a lány után ment. Sakura gyorsan elmosogatta a poharakat, majd mindent visszatett a helyére, és Sasuke felé fordult.

   - Köszönöm, hogy áthívtál, jól éreztem magam – mosolyodott el, és megölelte a fiút. Sasuke kicsit meglepetten ölelt vissza, hiszen náluk a legjobb barátság nem éppen az ölelgetést jelentette. Ugyanakkor egyikük sem jött zavarba, és miután elváltak, egymásra mosolyogtak. Sasuke sosem szokott mosolyogni, egyedül Sakura közelében engedte meg magának ezt a luxust. Hiszen már több, mint tíz éve ismerték egymást, az ő közelében bármit tehetett – Sakura mindig gúnyos volt vele.

   - Akkor kikísérlek – szólt Sasuke. – Legközelebb én választok filmet.

   - Ne mond, hogy nem tetszett – fogott padlót Sakura. – Szerintem nagyon jó volt.

Sasuke jelentőségteljesen pillantott Sakurára.

   - Elismerem, nem volt rossz, de azért jobban is meg lehetett volna oldani.

   - Neked semmi sem tetszik – sóhajtott Sakura. – Na, akkor én megyek! Holnap, gondolom, úgyis találkozunk.

   - Biztosan – bólintott Sasuke.

   - Szia – mosolygott rá Sakura, és végigsimított barátja karján. – Itachit pedig üdvözlöm, pont elkerültük egymást.

   - Átadom. Szia!

Sakura becsukta maga után a kapuajtót, majd átsietett a saját házába. Tíz óra is elmúlt, és hiába volt fáradt, meg kellett csinálnia minden feladatot, amit holnap számon kértek.

   A nappaliban édesanyja és édesapja is ott ült, és együtt nézték a tévét. Mikor meglátták Sakurát, mindketten elmosolyodtak, a lányuk pedig leült melléjük a fotelba.

   - Sasukéval voltál? – kérdezte apja.

   - Igen – bólintott Sakura. – Megnéztünk egy filmet, de neki nem tetszett, szokás szerint, de jól éreztük magunkat.

   - Örülünk, hogy ilyen jóba vagytok – szólt az anyja. – Hiszen csak a bátyjára számíthat rajtad kívül.

Sakura az ölében pihenő kezeire pillantott. Való igaz. Sasukénak nem voltak szülei. Hat éves korában haltak meg egy autóbalesetben, ahol Itachi is majdnem az életét vesztette. Ő akkor kilenc éves volt. Egy darabig a nagymamájuk nevelte őket, de később, amikor már Itachi nagykorú lett, elment, és így egyedül maradtak. Sakura annak köszönhette a barátságát, hogy a fiú egyszer megvédte őt a nagyobb gyerekektől az óvodában. Pár fiú elé állt, hogy elvegyék tőle a játékát és megfenyegessék, de akkor Sasuke elküldte őket – nagy nehezen. Onnantól kezdve mindig köszöntek egymásnak, és végül Sakura odament hozzá, hogy együtt játszanak, és Sasuke akármilyen mogorva volt a szülei halála után, Sakura mindig mellette maradt. És még mindig vele van.

   Sakura levetette magát az ágyra. Tankönyvei már előtte pihentek, és olykor-olykor felnézett arra a képre, ami az éjjeli szekrényén állt az ébresztőórája mellett. Sasukét és őt ábrázolta, amint együtt ülnek egy körhintán. Sakura arcán széles mosoly tündökölt, míg Sasuke közömbös stílusához méltóan csak egy sármos mosolyt engedett meg magának. Sakura ellágyulva nézte a képet, majd visszarakta az éjjeli szekrényre, és egy gyors fürdés után már az igazak álmát aludta.