Beköszöntött a december és vele az igazi tél, vastag hótakaró borított mindent. A kísértetkastély mesebeli palotává változott, gyönyörűen kidíszítették. Még a környező fákra és bokrokra is színes égőfüzéreket aggattak, fényárban úszott a ház és a környék. Bálra készülődtek, melyre hivatalos volt Daniel összes közeli rokona, barátja, munkatársa. Fontos eseménynek tűnt.

Sasuke vegyes érzelmekkel gondolt rá, sose szerette a nagy felhajtást. Csöppet se hiányzott neki a tömeg, idegesítette a nyüzsgés, a partival járó felfordulás, ami teljesen megbolygatta a ház korábbi békés nyugalmát. Szorgos munkások lepték el a birtokot, mindenfelé dekorációt szereltek, virágokat pakolgattak, sehol nem lehetett nyugta tőlük. Ráadásul alig láthatta Sakurát, mert a lányt folyton elvitték a szülei vásárolni, ruhákat próbálni vagy szépülni valami neves szépségszalonba. Tsunade és Daniel teljesen kisajátították, szinte minden idejét lefoglalták. Ez persze jó hír volt, de emiatt Sasukénak nagyon magányosan teltek a napjai. Nehezen találta fel magát egyedül, mert Daniel ugyan minden reggel megkérdezte, mit szeretne csinálni, de azt mégse kérhette, hogy őt is vigyék magukkal. Tapintatlanság lett volna a részéről közéjük furakodni, ráadásul azt se várhatta tőlük el, hogy miatta csak olyan helyre menjenek, ahová a tolószékkel ő is be tud jutni. Így maradt az udvarias hárítás. Remekül elhitette velük, hogy nincs kedve kimozdulni, egyedül se fog unatkozni míg ők Londont járják. 

Pedig nem érezte jól magát. Egyre jobban várta az utolsó fellépés dátumát, amelyen kivételesen ő is szerepelni fog, mert így végre hazamehetnek Sakurával. Inoichi remek ötlettel állt elő: Sasuke az ünnepi hangulatú fináléban egy karácsonyi dalt zongorázik majd, míg a többiek énekelnek és táncolnak mellette. Így nem lesz feltűnő a fogyatékossága, a szervezők pedig titoktartásra lesznek kötelezve, ha azt akarják, hogy Japán egyik legmenőbb bandája náluk lépjen fel hosszú idő után teljes létszámban. Muszáj volt ennyi kihagyás után Sasukénak is felbukkanni, mert egyre vadabb találgatások láttak napvilágot, hová is tűnt hirtelen. 
Ő viszont nem nagyon törődött a pletykákkal vagy a karrierjével, csak az számított neki, hogy ez a munka remek ürügy, így végre ismét otthon lehetnek, osztozhatnak majd szerelmével a régi kis szobán, együtt élhetnek, dolgozhatnak - nem szakítja el őket egymástól senki. Ez volt minden vágya, de ez a bál... Rossz sejtései voltak, miközben figyelte a lázas sürgölődést. Daniel nagyon készült erre az estére.

- Látom, hogy valami aggaszt - bukkant fel a szobájában Sorkin, mintha megérezte volna, hogy Sasuke miatta nyugtalankodik. - Unatkozol? - kérdezte tőle csendesen, miközben mellé állt, hogy ő is kinézzen az ablakon, és picit gyönyörködhessen a csodálatos kilátásban. 
- Hosszú a nap, ha egyedül van az ember egy idegen helyen - felet a fiú őszintén neki, és remélte, hogy házigazdája nem veszi hálátlanságnak, amiért kimondja, amit érez.

Daniel egyáltalán nem haragudott, hanem bocsánatkérő mosollyal megborzolta a haját és leült egy fotelbe, hogy egy vonalba legyenek. Szeretett volna a fiú okos szemeibe nézni, miközben fontos dologról beszélnek. Megkedvelte, ezért úgy érezte, tartozik neki annyival, hogy ő is nyílt lapokkal játszik.

- Igazad van. Jobban is törődhetnénk veled, de most sajnos nem jut mindenre egyforma idő. Beláthatod, hogy fontosabb Sakura és Tsunade kibékülése. Ma hagytam őket először kettesben. El se hiszed mennyire aggódom, hogy jönnek majd ki egymással egész délután. 
- Tsunade mindig olyan rideg Sakurával, néha kimondottan kegyetlen, pedig Sakura annyira igyekezett, hogy legalább egy picit szeresse. Kötve hiszem, hogy ez hirtelen megváltozna, de azért jó látni, hogy valaki próbál ezen a helyzeten segíteni.
- Nem olyan reménytelen ügy ez! Gyere, mutatok valamit - pattant fel Daniel titokzatosan, és együtt átmentek az épület másik szárnyába, ahol Sakura hálószobája is volt, de nem oda, hanem egy ismeretlen helyiségbe léptek. - Mikor Tsunadét autóbaleset érte, hazajöttem, hogy keressek neki néhány hálóinget, meg ami még kellhet neki a kórházban. Akkor találtam ezt a holmija közt - vett elő Sorkin a szekrényből egy méretes, szakadozott papírdobozt, amit talán új korában mackók díszíthettek, de mára eléggé megkopott. 
- Mi ez? - vette az ölébe Sasuke értetlenül - felnyögve a súlya alatt -, mert jó nehéz volt. Aztán amikor kinyitotta, elállt a szava. 
- Innen tudtam meg, hogy van egy lánya. Tsunade ebben őrzi azokat az emlékeket, amelyeket legszívesebben feledni akarna, de valószínűleg képtelen rá. Még ennyi év után is mindenhová magával cipeli. Nagyon szerette Sakura apját, és a hűtlenség miatt egyszerre kívánhatta akkoriban a halálát, és azt is, hogy újra vele legyen. Nem volt alkalmuk tisztázni a dolgokat, nem veszekedhetett vele, nem mondhatta neki, hogy milyen egy mocskos gazember, mert fogta magát a fickó és meghalt. Így Tsunade képtelen volt feldolgozni az eseményeket, mert feszítette ez a kettősség. Haragudott is rá, meg fáj is neki az elvesztése. Sakura külsőre nagyon hasonlított rá. Nézd, már baba korában is kiköpött apja volt, látszott, hogy gyönyörű lány lesz. Szerintem Tsunade egyből azt gondolta, amikor először megpillantotta, hogy Sakura mindenben ugyanolyan lesz, mint a volt férje, és amint teheti, szintén tovább áll majd. Ugyanolyan fájdalmat okozna neki, ha megszeretné, ezért tartotta távol magától. De... azt hiszem, mégse sikerült ez úgy, ahogy eltervezte, itt van rá a bizonyíték. Összegyűjtött róla minden cikket, fényképet, közös emléket. Ez nem lehet véletlen. Nem őrizgetné kincsként, ha valóban gyűlölné a gyermekét.
- Sakurának is van egy ugyanilyen malaca, bár kissé viharvertebb állapotú. Most is ott lapul a párnája alatt. Azért ragaszkodik annyira hozzá, mert az anyukájától kapta.
- Meg se kérdezem, honnan tudod, mi van a párnája alatt - nevette el magát Daniel, mire Sasuke mélyen elpirult, hogy így elszólta magát. 
- Nem csinálunk semmi rosszat - morogta önérzetesen, mert bántotta, hogy ebben a témában gyereknek kezelik őket. Borzasztóan sértette a különszoba, és hogy a kapcsolatukat pillanatnyi fellángolásnak hiszik, hiába bizonygatják Sakurával az ellenkezőjét. Ő már az eljegyzés lehetőségét is felvetette egyszer Danielnek, mert azt gondolta, az illem miatt féltik tőle ennyire a lányt.

Daniel kapott az alkalmon, ha már felhozódott újra a dolog, mert erről is beszélni akart vele. Korábban nem adott érdemleges választ, annyira meglepte Sasuke javaslata, de azóta átgondolta, mit feleljen.
- Tudom, hogy manapság már más világ van, de értsd meg, Sakurának még családra van szüksége, nem egy férjre. Ott a bátyád esete, hogy egy nem kívánt terhesség mennyire fel tudja borítani az ember életét. Vagy talán azt szeretnéd, hogy a szerelmed már ilyen fiatalon hormontablettákkal mérgezze a testét a biztonság érdekében, és mire hosszú évek múlva valóban gyereket akarna, már emiatt ne sikerüljön neki? Sajnos sok ilyenről hallottam. Ezt te se akarhatod Sakurának. 
- Inoichi vitte el nőgyógyászhoz, hogy felírassa neki. Én sohasem kértem volna tőle ilyet.
- De ne is tagadd, hogy mennyivel kényelmesebb így!

Sasuke bűntudatosan hajtotta le a fejét, mert erre nem tudott mit mondani.

- Figyelj rám - borzolta meg a haját újra a férfi atyaian. - Hidd el, hogy nem akarok nektek rosszat, de én már átmentem pár dolgon, és tudom, mi a legfontosabb. Mindenkinek kell egy otthon, ahol szeretik, egy biztonságos alap, az induláshoz, és muszáj tanulni, valamit felmutatni, amire büszke lehet az ember. Csak utána következik az, hogy összekösse másvalakivel az életét. Ti se zenélhettek örökké, és akkor Sakura mihez fog kezdeni iskola nélkül? Talán ő is vágyik arra, hogy egy popcsillagnál több legyen. Okos lány, de sose próbálhatta ki magát másban, csak modellkedett és énekelt, de annyi dologról kiderülhet még, hogy szívesen csinálná. Én nem akarom lebeszélni a mostani munkájáról, de túl fiatal ahhoz, hogy itt leragadjon. Ettől ő sokkal többre képes.

...

- Miért lógatod az orrod, öcskös? - kérdezett rá Itachi nyíltan, mert érezte, hogy Sasuke erőltetett jókedve csak látszat. Hiába mesél vidáman az angliai életükről, valami bántja, és azért vette rá magát, hogy ennyi idő után végre telefonáljon. Sose volt a szavak embere, ha az érzelmeiről kellett beszélni, így Itachi kényelmesen elhelyezkedett a kanapén, és felkészült arra, hogy hosszú menet lesz, mire részletesen kifaggatja.

Ino kíváncsian hallgatta a beszélgetést, miközben a hozzávalókat aprította az ebédhez. Sikerült egész otthonosan berendezkedniük, és szívesen sürgölődött a konyhában, hogy finomabbnál finomabb ételekkel kápráztassa el férjét. Öröm volt így szorgoskodni, hogy Itachi minden próbálkozását díjazta. Már nem érezte azt, hogy összehasonlítja őt Sakurával, hanem minden dicsérő szava, gesztusa neki szólt. Inónak nem is kellett több férje elégedettségénél. Fizikailag nem változott a viszonyuk, viszont a napi teendők, a közös háztartás vezetése, az együttélés összehozta őket. Már képesek voltak feszélyezettség nélkül beszélgetni bármiről, egyedül az elveszített kisbaba, és a volt barátnő számított tabu témának köztük. 

A telefonbeszélgetés során gyakran elhangzott Sakura neve, de most olyan hangsúllyal ejtette ki Itachi, mintha semmi romantikus érzelem nem fűzné már hozzá, ami kicsit meglepte, és jó érzéssel töltötte el a hallgatózó szőkeséget. Amikor majd egy óra múlva elbúcsúzott egymástól a két testvér, Itachi fáradt sóhajjal dobta le maga mellé a telefont, aztán felállt, és lassan odasétált a feleségéhez. Ino bőszen kavargatta a tűzhelynél az ételt, aztán hirtelen megállt a kezében a kanál, mert legnagyobb döbbenetére hátulról két erős kar fonódott a derekára, és egy meleg test simult hozzá. - Olyan buta még mindig az öcsém. Babysitter kéne neki, nem barátnő - sóhajtott Itachi gondterhelten a hajába.

Ino elmosolyodott. Rájött, hogy ez az ölelés inkább Sasukénak szól, de nem bánta. Érezte, hogy férjének most támogatásra van szüksége, aggódik, ő pedig végre segíthet neki. Megfordult, úgy húzta magához a nyugtalan fiút, aki azért idegeskedett, mert a hatalmas távolság miatt most nem lehet testvére mellett. Bárhogy is tagadta, képtelen volt felnőttként kezelni Sasukét, neki örökre a kelekótya kisöcsi maradt, akiről gondoskodni akart, pedig jól tudta, hogy ideje elengedni a kezét. 
Itachi hálásan bújt az ölelő karokba, mert jólesett neki a vigasztaló érintés, nem volt semmilyen hátsó szándéka, de szokatlanul hevesen kezdett kalapálni a szíve, amikor Ino nőies teste finoman hozzányomódott. A lány, mióta együtt laktak, leszokott az émelyítő parfümjei használatáról, egyszerű szappan illata volt, ami gyorsan felébresztette férje érzékeit. Itachi zavartan tolta el magától, mert hirtelen nem tudott mit kezdeni ezzel a reakcióval. Eddig nem szerepelt a terveiben, hogy Inót valódi feleségnek tekintse, csak elviselhetőbb életet akart mindkettőjüknek, ha már összekötötte őket a sors, de úgy tűnt, ezt alaposan át kéne még egyszer gondolnia. Nem akart újra az ösztönei csapdájába esni, ezért visszamenekült a nappaliba tévét nézni, és feldolgozni az új érzéseket, amelyek megrohanták.

Ezzel az ártatlan kis momentummal viszont tagadhatatlanul megváltozott körülöttük a légkör, egyértelművé vált, hogy kölcsönösen kívánják egymást. Itachi egyre gyakrabban felejtette szemét felesége bájain, de sóvárgása ellenére eszébe se jutott kezdeményezni, mert attól már jobb barátok voltak, hogy ezt a szex miatt elrontsa. Mostanában kimondottan élvezte Ino társaságát, mert a lány mindig ráérzett, éppen mire van szüksége. Mikor van kedve beszélgetni, mikor hallgatni. Rengeteg dologgal kényeztette, olyan figyelmességekkel, ami egy jó feleségnek kötelessége is talán, de ők elvileg nem voltak szerelmespár, így Itachi el se várta volna. Ino mégis mindent megtett, hogy igazi otthonuknak érezzék a korábbi bagolyvárat, ami mostanra egy meghitt fészekké vált mindkettőjük számára.

Sasuke újabb hívása pár nappal később éppen az ágyban érte őket. Itachi zenét hallgatott lehunyt szemmel, Ino pedig olvasott mellette, amikor megszólalt a készülék. A lány óvatosan megérintette férje kezét, hogy figyelmeztesse. Itachi egyből éber lett, sietve vette fel a telefont, hogy megtudja, mi a gond már megint.

- Danielnek igaza van, és szerintem is jót tenne ezzel Sakurának - mondta fáradtan a hosszú panaszáradat után. - Joga van beleszólni a lánya életébe. Helyesnek tartom, hogy felvetette az iskolát, és azt is megteheti, hogy örökre Angliában tartsa Sakurát. Ha majd a fellépés miatt hazajöttök, biztos leülnek tárgyalni Inoichivel, és akkor minden eldől. Addig felesleges idegeskedned, úgyse tehetsz ebben az ügyben semmit.

Ino figyelmesen hallgatta a beszélgetést, de Itachi utolsó mondatára összerezzent.

- Ez kicsit durva volt, nem? Elvégre a szerelme. Hogy mondhattad neki, hogy úgyse tehet semmit? - kérdezte csodálkozva.
- Ez az igazság. Ha az apád vagy egy ilyen kaliberű fickó, mint Sorkin, elhatároz valamit, akkor arra mi csak bólogathatunk. Nem akarom felhánytorgatni a házasságunkat, de ez is ékesen bizonyítja, milyen könnyedén döntenek a sorsunkról. Mi ebben a játékban csak kiszolgáltatott bábuk vagyunk, ideje ezt Sasukénak is belátni.
- Sakura nélkül ő összeroppan.
- Én is túléltem, nem? - vettette oda Itachi dühösen, és félredobva a takarót felkelt, hogy kiszellőztesse a fejét. Lassan sikerült kilábalnia a fájdalmas szakításból, az viszont nagyon bosszantotta, hogy korábbi érzéseit mindenki lebecsülte, sokkal kevesebbnek hitte, mint Sasuke szerelmét, pedig ő is legalább annyira szerette a lányt. 
Első gondolatként inni akart valami jó erőset, de mióta új életet kezdett, megfogadta, hogy nem nyúl a pohár után se örömében, se bánatában. Épp elég bajt okozott már neki, ezért inkább kiment az udvarra. 

A hideg szinte mellbe vágta. Fázósan kapta maga elé karjait, miközben nagyot szippantott a dermesztő, téli fuvallatból, ami hirtelen valami nedveset is hozott. Csodálkozva nézett fel az égre, ahol apró hópelyhek kezdtek kavarogni egyre sűrűbben, mintha pici tündérek lejtenének táncot fölötte. Megbabonázva figyelte a jelenést. Annyira belefeledkezett, hogy közben észrevétlenül átvette a korábbi borongós érzések helyét valami más. Az jutott eszébe, mennyire örülne Sakura, ha láthatná ezt a csodát. Úgy tudott lelkesedni az ilyen dolgokért, mint valami kisgyerek. Biztos Sasuke ölébe kucorodna, és együtt néznék, közben fognák egymás kezét, és boldogan mosolyognának. 

A gondolatra neki is megmelegedett a szíve, eltűnt belőle minden harag, mert igazából hálás volt azért, hogy valaki vigyáz a testvérére, aki nem volt már többé olyan tüskés, mogorva, mélabús, hanem kilépett a csigaházából, kinyílt, mint egy virág. Megváltoztatta az, hogy valaki nagyon-nagyon szereti. 

Erről Itachinak eszébe jutott a saját helyzete.
Ő se panaszkodhatott, mert kárpótolta a sors. Hiába akarta vaknak tettetni magát, minden ízében érezte, hogy Ino őt is elhalmozza csendes, odaadó szerelmével. Rájött, hogy élvezi, amikor este hazaér, és a lány vacsorával várja itthon, gondoskodik róla, figyel rá. Nincs akkora felelősség a vállán, mert jót, rosszat meg tudnak osztani. 

Kell ennél több? 
Ráadásul olyan gyönyörű... Igazi nő.

Vajon mit kéne tennie, ha kiderülne, hogy megkedvelte? Nagyon is...

Hirtelen ötlettől vezérelve viszonozni szerette volna ezt a sok jót, amivel a lány mostanában elhalmozta. Szükségét érezte annak, hogy ő is egyértelműen kimutassa, már rég nem tartja ellenségnek, nem közömbös neki. Egyre inkább örül, hogy együtt vannak.

A felismeréstől izgatottan trappolt vissza a szobába. - Gyere, mutatok valamit! - ragadta meg felesége kezét türelmetlenül, aki meglepve tette félre a könyvét, és indult utána. A hó már sűrű függönyként hullott alá, ahogy kiértek. Olyan volt, mint az újjászületés, ahogy azonnal bevont mindent, és a saras fekete földet a szemük láttára borította be puha fehér takaróval.

- Ez tényleg gyönyörű! - Ino tekintete ellágyult, ahogy körbenézett a kopár kis udvaron, ami hirtelen ünneplőbe öltözött és megszépült. Észre se vette, hogy mennyire meghatódott, amiért Itachi ezt megmutatta neki. Együtt nézik az első havat...

Itachi óvatosan letörölte arcáról a könnyeket, aztán hátulról védelmezően átölelte. Jólesett Inónak a gyengéd érintés, a testét körbefonó izmos karok meleg biztonsága. Megborzongott a boldogságtól. Szerelme ujjai bekúsztak a pulcsija alá és összekulcsolódtak a hasán, mintha az elveszített picit is ölelni akarná gondolatban. Sokáig álltak így, tökéletesen átérezve a pillanat jelentőségét. 

Aztán Itachi ismét meglepő dolgot cselekedett.

- Megfázol - súgta kedvese fülébe, és hirtelen fölkapta. A szőkeség ijedten kapaszkodott a nyakába, és hevesen kezdett kalapálni a szíve, amikor Itachi átvitte a küszöbön, mint a menyasszonyt szokás, és meg se állt vele a hálószobáig. Ott óvatosan talpra állította és várakozva tekintett rá. Néma kérdésre egy hitetlenkedő, zavart mosolyt kapott, amit igennek vett, és máris a szőke tincsekbe túrt, hogy magához húzza feleségét. Lassan csókolta meg, Ino mégis összerezzent a meglepettségtől, mert olyan valószerűtlen volt ez az egész. Ő, a férje, és ez a szelíd érintés... De nem bánta, hisz régóta vágyakozott rá, sokszor elképzelte az első együttlét után, milyen jó lenne újra egymás karjaiban. Most, hogy beteljesülni látszott az álma, megadóan hunyta le szemét, hogy ismét átadja testét a csodának, ami a forró, puha csóktól azonnal lángba borult.
Hangtalanul hullottak le a ruhák, heves csókcsatájuk közben vágyakozva simogatták egymást a meleg paplan alatt. Meztelen bőrük kéjsóvár mohósággal dörzsölődött össze, és Itachi örömmel vette tudomásul, hogy a lány öle máris várja őt, kellemes nedvességgel reagál a becézésre. Hamarosan takaró nélkül se fáztak. Ino kipirult arccal sóhajtozott férje kitartó ostroma hatására, aki éhesen csapott le a dús keblekre, közben ujjai ingerlően simogatták Ino legérzékenyebb pontját, amitől a lány gyorsan csúcsra jutott. Aztán Itachi a nyelvére cserélte ujjait, és olyan élményben részesítette az ajkai alatt nyöszörgő nőt, hogy Ino minden porcikája beleremegett újra, de nem volt megállás. Sokáig játszottak egymással, mire Itachi végül kedvese fölé tornyosult, és a lány végre megérezte a nekifeszülő, vágytól meredező kemény vesszőt. Óvatosan vették birtokba testét, és minden centiméterrel beljebb haladva extázisig fokozták gyönyörét. Akkor már szétolvadt agyában minden, megszűnt körülötte a világ, csak a belsejét kitöltő, forrón lüktető örömforrás mozgására tudott koncentrálni, ami repítette egyre feljebb, míg ismét átjárta minden porcikáját a kéj. Meghalt, és még szerelmesebben tért magához. Érezte, hogy Itachi is megrázkódik fölötte. Eddig emberfeletti önuralommal tartotta vissza magát, nehogy a lány előtt érjen célba, de most hatalmas sóhajjal engedett a beteljesülésnek. A következmények pedig nem aggasztották.

...

Perceken belül kezdődött a bál, de Sasuke képtelen volt megmozdulni. Élettelenül feküdt takarója alatti menedékében, hogy kizárja a valóságot. 
Egyszer mintha nyílott volna az ajtó, de lehet, hogy csak képzelődött. A hang nyomán sajnos nem emelkedett meg mellette a paplan, nem bújt be hozzá senki, nem hívták, hogy menjen. Ebben a nagy sürgés-forgásban talán meg is feledkeztek róla. 
Nem is csoda, hiszen ki ő? Nem tartozik a családhoz...

Nem! Nem! Nem!

Tudta, hogy nincs igaza, hiszen Sakura bizonyára szívesebben lett volna vele, mint a fogadáson, hisz amikor csak tehette, itt csicsergett mellette, hogy jobban érezze magát. El kellett fogadnia, hogy a lánynak most fontosabb kötelezettségei vannak. Daniel be akarja mutatni a családjának, elvégre ezért rendezték ezt az estélyt.

Sasuke elkeseredetten viaskodott magával, mert igazat adott Danielnek, mégsem volt képes elfogadni a tényt, hogy két évre el akarják szakítani szerelmétől. Ezt a próbát kegyetlennek érezte, mert a lány nélkül már szinte lélegezni se tudott. Sakura adott neki minden nap erőt, hogy felkeljen az ágyból, beleüljön abba a nyavalyás kerekesszékbe, és csinálja a gyakorlatokat. Neki köszönhette, hogy élni akart, még reménykedett a jövőjében. Sakura nagyon sokat kihagyott az iskolában, hosszú idő lesz, mire pótolni tudja és leérettségizhet. Daniel azt akarta, hogy előbb fölvegyék egy egyetemre, és csak utána folytassa az éneklést. De mikor lesz az?


Tsunade jól látta a takaró alatt kuporgó fiút. 
Szóval itt rejtőzik! Tökéletesen megértette az érzéseit, de semmi vigasztalót nem mondhatott neki, ezért némán ki akart settenkedni a szobából, hogy ne zavarja. Talán jobb is így, hogy nem akar lejönni a bálterembe, hiszen ott egész este csak azt bámulhatta volna, hogyan adják kézről kézre a barátnőjét az újdonsült rokonok, ismerősök. 

Miközben hangtalanul kifelé igyekezett, a nő tekintete váratlanul az asztalra tévedt, és megakadt egy félbehagyott dalszövegen. Győzött a kíváncsisága és megnézte. Tudta, hogy Sasuke sokat írt már, köztük híres slágereket is, de elég nehezen hitte róla, mivel a fiú finoman szólva is szófukar volt mindig, ha találkoztak. Ehhez hozzájött a bizalmatlan, vad tekintete, ahogy méregette. Egyértelműen nem kedvelte anyósjelöltjét, de Sakura kedvéért persze udvariasan viselkedett. 

Tsunade szíve összeszorult a meghatottságtól, mert hihetetlenül szépek voltak a papírra vetett gondolatok:

" Jó érezni azt, hogy szeretlek
nagyon és egyre-egyre jobban.
Ott bujkálni a két szemedben,
rejtőzködni mosolyodban.
Érezni, hogy a szemeid már 
szemeimben élnek és néznek,
s érezni azt, hogy szép, veled szép,
és csak veled teljes az élet.

Mit el nem értünk,
külön tévelyegve;
talán egy kis fészek adja meg
nekünk,
hol ajk az ajkon egymást
átölelve,
nevetve-sírva boldogok leszünk. "

Aki ilyet ír a lányának, az nem lehet rossz ember. Tulajdonképpen azért is jött be hozzá a parti előtt, mert eléggé megváltozott a véleménye róla, és erről szeretett volna beszélni vele. Pár nappal ezelőtt egy vastag borítékot kapott Japánból, amit elolvasva már teljesen másként látta Sasuke és Sakura történetét. Sasori küldött neki egy különös levelet - a volt férje korábbi kapcsolatából származó fia -, és egy Sai nevű srác juttatta el hozzá a szakdolgozatát, amiben részletesen le volt írta Sasuke balesetének minden körülménye, a kórházban töltött idő összes keserűsége, és a kimerítő rehabilitáció. Innen tudta meg Tsunade, milyen nagy szerepe volt Sakurának abban, hogy a fiú ne adja fel, hanem kitartóan csinálja a feladatokat nap nap után. Tsunade megértette, hogy ez a kapcsolat ugyanolyan gyógyító erejű, mint ahogy őt próbálja Daniel kirángatni az önsajnálat mocsarából. A férfi rövid idő alatt elérte, hogy veszettnek hitt gyermeke ismét mellette legyen, és ne gyűlölje őt a múltbeli dolgok miatt, hanem bízzon benne, mint édesanyjában. Daniel helyrehozta mindazt, amit ő elrontott kettejük közt, visszaadta a családját. Sőt, kapott egy jóval nagyobb, és jóval nagyszerűbb családot Daniel előző házasságából született gyermekeivel kiegészülve, és lassan ahhoz is hozzászokott, hogy Sasukét, mint a lánya udvarlóját elfogadja. Ebből a gyönyörű dalszövegből egyértelműen kiderült, hogy őszinte, igazi szerelemmel gondol a fiú Sakurára. Így már érthető volt, hogy ez alatt a két év alatt Sasuke mit veszíthet, ha a lánynak Angliában kell maradnia az iskola miatt, és nem találkozhatnak.

Ezt még egyszer meg kell beszélnie Daniellel, mert soha többet nem akarta Sakurát sírni látni és... Sasukét se.

...

Két évvel később...

- Mondtam már, hogy csípem a szüleidet? - nevetett bele Sasuke a telefonba. - Ez a hotel csodálatos! Biztos jól fog sikerülni a fotózás, remek a helyszín. Daniel jobbat nem is ajánlhatott volna.
- Jó neked, hogy már ott vagy, én meg még utazhatok órákig - morgott Sakura.
- De megérte, hogy átvedd a kiváló bizonyítványodat, nem?
- Persze, úgy örültem neki! - lelkesedett egyből a lány. - Nem is hittem volna, hogy ilyen jól sikerül.
- Keményen tanultál. Ami azt illeti, túl keményen is. Már három hónapja és 12 napja
nem láttalak csak web kamerán keresztül. El tudod képzelni mennyire hiányzol? 

Sakura belekuncogott a telefonba, mert nagyon is el tudta képzelni. - Hamarosan találkozunk - nyugtatta a fiút, és még küldtek egymásnak vagy ezer puszit mielőtt letették.

A vonat expressz sebességgel száguldott Hokkaido felé. Sakura az alagutas szakasznál unalmában elaludt, de amikor megálltak Szapporóban, máris kipattant a szeme. Izgatottan várta a viszontlátást, mert neki is nagyon hiányzott már Sasuke. Taxival vitette magát a hotelbe, ahol már várakoztak rá az együttes tagjai. Daniel elintézte, hogy óriási nemzetközi reklámot kapjon a csapat a nagy visszatéréskor. Új lemezt terveztek és utána hatalmas turnét. Sorkin bátyja, Aaron, szintén producer volt. Mint kiderült, a fura kastélyt is neki köszönhette a család, mert ott forgatta az egyik horrorfilmjét, amikor Daniel beleszeretett a különös épületbe. Az idősebb Sorkin lelkesen egyengette a Lucky Love jövőjét Inoichivel karöltve. Már nem elégedtek meg néhány egynyári sláger gyártásával, hanem a minőségi zenét, és az élő koncertezést tűzték ki célul, ahol a közönség profi show-t kap majd, és gyönyörű dalokat.

Sakura izgatottan tépte fel a szállodai szoba ajtaját. Kicsit csodálkozott, hogy nem a földszinten laknak, ahol Sasukénak könnyebb lenne a közlekedés, de nem sokáig tűnődött ezen, hanem örült a közös szobának. Megköszönte a londinernek, hogy felhozta a csomagokat és máris szerelme keresésére indult. Hirtelen földbe gyökerezett a lába, mert ott állt előtte Sasuke vastag gőzfelhőbe burkolózva. Valószínűleg épp végzett a zuhanyozással, de még mindig nagyon vizes volt, mintha sietett volna az üdvözlésére. 

- Szia! Máris itt vagy? Ki akartam menni eléd - mondta sunyi vigyorral, miközben a haját törölgette egy fehér törölközővel, ami aztán a következő pillanatban a padlón landolt, Sasuke pedig két lépéssel átszelte a köztük lévő távolságot, hogy átölelhesse végre Sakurát, de a lány csak döbbenten hátrált.
- Te... - hebegte, miközben ámulva nézte az izmos lábakat, amelyek fürgén mozogtak, aztán értetlenül emelte föntebb a tekintetét, hogy az éjfekete szemekbe nézhessen válaszért kutatva, de sajnálatos módon leragadt még előtte, és tátott szájjal figyelte, ahogy a széles, férfias mellkasról egy hatalmas vízcsepp szép komótosan kúszott a lapos hasfalon egyre délebbre, míg el nem ért a...
- Örülsz? - súgta a fiú, akit szórakoztatott, hogy így sikerült meglepnie kedvesét. Már régóta megműtötték, igazából ezért is intézte úgy Daniel az ő kérésére, hogy addig ne találkozzanak, amíg túl nincs rajta, és tökéletesen fel nem épül, mert sajnos nem volt előre garantált a siker. De most, hogy végre jól van... 
- Örülök, persze, hogy örülök - rebegte Sakura zavartan, és le kellett ülnie egy fotelbe, mert hirtelen olyan volt, mintha egy idegen állna előtte. Letaglózta szerelme férfiassága, az a boldog, jókedvű ragyogás, ami körülvette, a vágyakozó, éhes pillantása, ahogy őt nézte.

Sasuke észrevette a tétovázást, és letérdelt elé, így már nem kellett a lánynak fölfelé bámulni, mégis összerándult, amikor megsimították az arcát.
- Csak nem ijedtél meg tőlem? Most is én vagyok, csak egy jobb kivitelben - bizonygatta nevetve.
- Bocs, de erre nem számítottam. Nagyon megleptél.
- Ez Daniel és Tsunade ajándéka neked. Eget-földet megmozgattak, míg találtak egy orvost, aki végül valami kísérleti műszerrel ki merte venni azt a letört csontdarabot. Képzeld, Svájcban műtöttek.
- Olyan jó szüleim vannak - sóhajtotta Sakura megilletődve.
- Igen, jók. Én is szeretem őket, főleg mióta Japánba költöztek csak a mi kedvünkért, hogy itt járhass iskolába, és ne kelljen szétválnunk. Most meg ez az egész, amit éretem tettek... Alig hittem el, hogy újra járhatok.
- Hát igen, sokat köszönhetünk nekik.
- Én is hálás vagyok, de... nem kaphatnám már meg végre az üdvözlő csókomat? Itt térdelek előtted egy szál semmiben, és hagyod, hogy megfagyjak. Még csak át se ölelsz! - méltatlankodott a fiú, mire Sakura elmosolyodott, és végre magához húzta, aztán vadul lecsaptak egymás szájára. Sasuke teste inkább forró volt, mint didergő, főleg, amikor a csókból kibontakozva talpra húzta szerelmét, gyorsan megszabadította a vékony nyári ruhától, majd a melltartójától is, és így simultak össze. Jó darabig csókolóztak újra a szoba közepén, kiélvezték a viszontlátás örömét, majd Sasuke éhes szenvedélytől fűtve a lány formás feneke alá nyúlt, fölemelte, és az ágyhoz vitte. A selyemtakarók között akarta folytatni üdvözlését, ezért gyengéden lefektette, fölé mászott, hogy megint csókban forrhassanak össze.
- Nem fognak keresni minket? - jutott eszébe Sakurának hirtelen.
- Itachiék kisfia és Narutóék kislánya ilyenkor mindig alszik. Az alatt a szülők is ki szokták használni, hogy kettesben lehetnek. Sasori meg elhívta végre a gyerekkori szerelmét, így ők szerintem vacsorásra se kerülnek elő, szóval ne izgulj! Lesz időd csak és kizárólag rám figyelni - mosolyogott bele Sasuke huncutul a csókba.
- És neked se kell a szövegekkel foglalkozni? Úgy tudom, még nincs mind kész.
- De. Míg te készültél a vizsgáidra én is keményen dolgoztam, és minddel elkészültem. Akarod hallani a legutolsó szerzeményem? 
- Pe... persze, de miért kell ehhez levenni a bugyimat is? - kérdezte ártatlan szemekkel a rózsaszín.
- Mert olyan forró az a szerelemes dal, amit hozzád írtam, hogy ebben az apró tangában is meleged lesz tőle.