Nem kellett olyan sokat várnom a buszra, mivel sikerült elcsípnem azt a járatot, ami egyike volt annak a kettőnek, ami hét óra után óránként közlekedett.
Lendületesen felpattantam a hátsó ajtón keresztül a buszra, majd leültem a jármű egyik félreeső ülésére, és sorban végigmértem a látóteremben lévő összes embert. Volt néhány pedofil-fejű, egy-két nyugdíjas és pár korombeli, akik vagy hangosan dumáltak valakivel ultramodern telefonjaikon, vagy fülhallgatón zenét hallgattak, esetleg csendesen néztek ki az ablakon. Én is így tettem, minthogy nem hoztam magammal a fülesem, kénytelen voltam a már ezerszer, szinte unásig ismert környéket böngészni. 
A sokadik megállónál ráeszméltem, hogy a busz közeledik ahhoz a megállóhoz, ahol én szállok, tehát megráztam kisimított hajú fejemet, felálltam, majd az ajtóhoz léptem. A belvárosba vezető úton azon merengtem, hogy vajon jól döntöttem-e azzal kapcsolatban, hogy magas sarkúm helyett egyik édes kis fekete balerinacipőm vettem fel, de ahogy végiggondoltam a kérdést, megnyugodtam. Az ötödik felesnél már nem hiszem, hogy előnyömre válna az a plusz hét centi, és szépen szólva is szeretném megúszni, hogy arccal előre forró csókot váltsak a járdával. A másik elgondolkodtató kérdés pedig az volt, hogy vajon a mai nap után kibírja-e a gyomrom azt a piamennyiséget, ami le szándékozok küldeni ma éjszaka a torkomon. Őszintén remélem, hogy a kis Vuk egy azon napon nem akar többször meglátogatni, és megúszom, hogy telibe hányjam az egész kócerájt…


Szóval nyílt az ajtó, én meg szembetaláltam magamat egy felvont szemöldökű Temarival, aki némi tettetett felháborodást követően jó szorosan megölelgetett, s így szólt hozzám:

- Remélem, kellően kipihented magadat, mivel ma este nem kíméllek. Az első felest én fizetem – vigyorgott rám, aztán míg én felfogtam szavai jelentését, ő belém karolt, s kezdett navigálni a város egyik legnagyobb szórakozóhelye, a Delusion felé, ahol a szokásos péntek esti Retro Party zajlott. – Na, és hogy vagy? 

- Hmmm… Miután… tudod… szóval azután sikerült végigokádanom a védőnő rohadt ocsmány szőnyegét, utána hazamentem, és… - kezdtem a mesélésbe, de hirtelen megakadtam, mivel bevillant a D&G-s csomag képe. – Temari, lenne egy kérdésem.

- Halljam – utasított, miközben rohamos léptekben átszeltük a várost, nyílegyenest tartva úti célunk felé. – Várj, mielőtt belekezdenél, meg kell mondjam, rohadtul csinos vagy! A sort nagyon előnyös, a csőtop meg minimum király.

- Köszönöm, csak örülni tudok, ha nem nyúltam nagyon mellé – köszöntem meg, aztán én is tüzetesebben szemügyre vettem a mellettem sétálót, akinek hajában gyenge hullámok csillogtak, atletikus testét pedig egy sötétkék egyberuha fonta körbe, végül az összeállítást egy sötét magas sarkúval spékelte meg. A sminkjét nem spilázta túl, mivel Temari barátnőm mindig is a természetesség híve volt, mégis olyan jól nézett ki, hogy nem tudtam le venni róla a szemem… - Azt a mindenit, valaki itt nagyon kicsípte magát! Elismerésem… Csak nem pasi van a dologban?

- Te se szégyenkezhetsz, de na, ne terelj, mondd, amit akarsz!

- Okés, szóval tudsz valamit egy bizonyos rohadt márkás táskáról, amit ma délután teljesen véletlen a kapunk előtt találtam? – vontam kérdő tekintetem mellett fel a szemöldökömet így próbálva gyors válaszra ösztökélni barátnőmet. Nagy meglepetésemre – amit természetesen palástoltam – Temari szeme egy pillanatra megrebbent. 

- Micsoda? – nézett nagyokat, ezzel végképp összezavarva. Miért ne vallaná be, ha ő küldte? Mi értelme annak, hogy letagadja? - Fogalmam sincs, miről beszélsz!

- Jaj, Temari, ne ámíts már… Láttam, hogy megrebbent a szemed, mikor kimondtam! – néztem rá menetközben. 

- Egyszerűen meglepődtem, ugyanis az ember nem sűrűn talál rohadt drága táskákat a kapuja előtt… De kérlek, fejtsd ki jobban, mert felcsigáztad a kíváncsiságomat! Szóval? Mi történt? – kérdezte, hangsúlya pedig olyan őszintén csengett, hogy nem tudtam nem hinni neki.

- Öhhmm… Hát, úgy volt, hogy már felkeltem egy kis ideje, és éppen a polcom takarítottam - ne kérdezd, miért -, és egyszer csak csengettek. Már jobban voltam, így kimentem, de ahogy kiértem, akárki is volt, lelépett, ezért kénytelen voltam kinézni az utcára, hogy ki szórakozik velem… Na, és ott volt a kapu előtt a csomag, benne pont ugyanazzal a Dolce&Gabbana tatyóval, amit veled néztem ki tegnap… Remélem, érthető, miért rád gyanakodtam…

- Basszus, de durva! – vigyorodott el Temari. – Amúgy biztosíthatlak, hogy nem én voltam; tudod, mondtam, én nem adnék ki egy kínai táskáért ennyi lóvét… 

- Tudom, emiatt kételkedtem, de akkor ki lehetetett, ha nem te? Komolyan… – gondolkodtam hangosan, ám rögtön el is hallgattam, hisz’ megérkeztünk a Delusion elé. Már olyan tömött sorokban álltak a népek, hogy szinte kilátástalannak tűnt, hogy még ma bejutunk… Azonban Temari nem bízta a véletlenre, vagyis a sor elejére ment, egyenesen a kidobóhoz, aki miután meghallgatta, bólintott, és soron kívül beengedett minket.

Szentséges atyaúristen! Előző nyáron sokszor voltam itt, de azóta az épület átesett egy kisebb átépítésen, így már ezerszer modernebb, hívogatóbb, kényelmesebb volt az egész. A plafont a klub teljes széltében-hosszában tükör borította, a falakra pedig színes lámpák voltak felszerelve, amik felváltva pásztázták a táncteret és a keverőpultot. A tér egyik félreeső szegletében körös-körül vörös műbőr fotelek voltak elhelyezve azok számára, akik elfáradtak a pörgésben. A szomjazók és a lerészegedni kívánók Mekkája a bejárattól jobbra foglalt helyet; a pult előtt bőszen tanácskozott egy csapat lány, kézzel mutogatva a bejárat felé. Na ja! Mit Jól látták a helyzetet: rengeteg ember volt odabent, azok nélkül is, akik még kint vártak a belépésre… 
Talpunk alatt sötétebb árnyalatú lamináltpadló nyikorgott, ami a bejárattal szemközti keverőpult mellett álló erősítők minden dobbanására úgy lüktetett, akár egy dobogó szív. 
Rávigyorogtam Temarira, majd megpróbáltam túlüvölteni a dübörgő basszust, hogy kérdőre vonhassam.

- Mit mondtál neki? – üvöltöttem a fülébe, de nem válaszolt, hanem sejtelmesen elmosolyodott, és a bárpult irányába bökött az ujjával. Értve. Szlalomban elindultunk az egymásba fonódó emberi testek erdejében, mígnem eljutottunk a sivatag egyetlen oázisához.

- Vodka? – tátogta barátnőm, mire jókedvűen bólintottam, s tekintetemet a pult mögött álló, piát keverő srácra fordítottam. Egész helyes volt, szóval rámosolyogtam, amikor rám tévedt a pillantása.

- Húzóra, barátnőm! – tolta elém a felest Temari, mire koccintottunk, s ledöntöttük az italt. Először kesernyés volt, de amikor leért, a torkomba melegség költözött – tudtam, hogy ma este mindent elfelejtek, ami az utóbbi napokban kínzott. 

****

A következő kép már az volt, hogy Temarival pörgünk a táncparketten, akár két megvadult bakkecske; hogy a körülöttünk tekergőző testek néha nekisúrlódnak a derekamnak, vagy a fenekemnek. Iszonyúan élveztem, ahogy perzsel a bőröm, ahogy a pia kezdi elhomályosítani a gondjaimat, a félelmeimet, az aggályaimat.
Teljesen átadtam magam a zene ritmusának, úgy éreztem magamat, mint egy zombi, aki most ért vissza az életbe… Megőrjítettek a remixek lüktető taktusai, amik dobhátyaszaggató hangerővel szóltak a mélynyomókból, erősítőkből, hangfalakból; az életemet mentette meg ez a buli. 

****

- Egyben vagy még? – üvöltötte felém kissé akadozó nyelvekkel Temari, miután kikérte az isten se tudja, hanyadik kör piánkat. Most tequila volt soron, amit hamarosan elénk csúsztatott a pultos egy szívdöglesztő mosoly kíséretében. 

- Fenékig! – kiáltottam a részegekre jellemző hanghordozással hasonló állapotban lévő barátnőm arcába, aztán lenyaltam a kezemről a sót, ledöntöttem a tequilát, majd bekaptam a citromszeletet. Istentelenül marta a torkom, de a ma este során már annyi alkohollal edzettem a szervezetem, hogy a következő vodkát valószínűleg meg se fogom érezni.
Jelenleg csak azt éreztem, hogy kezdek szépen berúgni, de abban biztos voltam, hogy hányásig nem megyek…

Megkapaszkodtam a bárpult szélében, s bizonytalanul lecsusszantam a bárszékről, hogy ismét kezdetét vehesse az őrült iram. Először egy cseppet megszédültem, de hol érdekelt ez engem, mikor hónapok óta ma ittam először egy felesnél többet.

****

Úgy tekergettem a testemet, hogy mindenki világosan lássa: „ez a lány ma bulizni jött, nem lazulni”. S még a piától eltompult érzékeimmel is könnyel felfogtam, hogy Temari már valahol arrébb riszál valami magas pasival, aki már engem is megkörnyékezett egyszer-kétszer. De nem érdekelt, nem azért vagyok itt, hogy pasit fogjak magamnak, hanem azért hogy minden rossztól megszabaduljak, aminek mostanság akárcsak eszébe jutott megkörnyékezni.
Hirtelen azt éreztem, hogy egy tolakodó kéz fonódik a csípőm köré, és valami balfácán törleszkedik a seggemhez; szépen rázni kezdtem a fejem, hogy kiengedett hajam jól telibe találja a pofátlan idióta képét. Az akció sikerrel zárult, és az áldozat elkotródott, kezét elvéve a csípőmről… Győzelem! Csak sajnos őt még követte jó pár ilyen perverz köcsög, aki azt feltételezhette, hogy azért táncolok így, magamban, mert nincs partnerem. Hát persze…
Az isten se tudja, hanyadik ilyen eset után elhatároztam, hogy a következőt szépen ágyékon térdelem, aztán meg leülök pihizni, mert semmi kedvem percenként elhessegetni a nyomulós idiótákat. Amúgy is vonzza így őket? Úgy bűzlök valószínűleg, mint egy alkesz, és olyan szinten leizzadtam, hogy talán már látható jelei is vannak a gyöngyöző homlokomon túl is. Akkor meg?

Nagyon untam már ezt a játékot, így érthető volt, hogy amint megéreztem, valaki mögöttem riszál, szembefordultam az illetővel.

- Jól szórakozol? – üvöltöttem, bár Sean Paul Got 2 luv U-jának női szólója olyan szinten elnyomta a hangomat, hogy inkább hatott suttogásnak, mint ordibálásnak. Szembe velem egy szőke, hosszú hajú fiú állt, aki arcán kaján vigyorral a kulcscsontomat pásztázta; szürke szemei érdeklődésről árulkodtak. A haja pont olyan szögben volt fésülve, hogy az egyik írisze teljesen takarva volt, viszont a pofijának többi része egészen figyelemre méltóan nézett ki. 

- Ilyen műsor mellett? – mért végig, mire meggondolatlanul felemeltem a lábamat, hogy alaposan behúzzam a mogyoróit, ám ő megfogta a combomat, és szépen folytatta. – Figyellek egy ideje, és láttam, hogy az összes szánalmas lúzert, aki hozzád mert érni, lekoptattad…

- Mit gondoltál, te más sorsra jutsz? – kérdeztem akadozó nyelvvel, miközben azon ügyeskedtem, hogy állva maradjak, tekintve, hogy annyi pia után, amennyit én ittam már az is nehéz, hogy egy egyenes vonal mentén menjen valaki, nemhogy fél lábon álljon. Végül meguntam a dülöngélés, és a srác fekete izompólójának nyakába kapaszkodtam bele. – Megköszönném, ha elengednél…

- Talán kifogásod van a helyzettel kapcsolatban? – vonta fel szexin a szemöldökét az ismeretlen srác.

- Nagyon is sok… Többek közt, hogy menten lehánylak, ha nem engedsz el!

- Megfontolandó – vigyorgott, nekem pedig ennyi beszélgetés elég volt, hogy részegen megállapítsam, hogy ő velem ellentétben teljesen józan.

- De ha szeretnéd, le is lehelhetlek… - folytattam alkoholmámorban fürdő hangon.

- …ami ezerszer rosszabb, tekintve, hogy annyit ittál, hogy a leheletedtől is simán beáll bárki – bókolt.

- Nem vagy valami meggyőző udvarló – vetettem ellen, s közben figyelmeztetően megmozgattam a zsibbadó lábamat, hogy engedjen el. Ezt pár másodperccel később meg is tette, viszont én még mindig a pólójába kapaszkodtam… Mikor már kezdtem érezni, hogy kellemetlenné válik a helyzet, szépen elengedtem a pólóját, ám ennek következtében egy igen nagy kilengést produkáltam. Ne már, pedig én még inni akartam! 
Igaz, ami igaz, a többi bulizó akadályozott volna ebben, de kis híján frontálisan ütköztem a sötét lamináltpadlóval… Azonban a vágyott találkozás elmaradt, mivel a perverz srác időben kapcsolt, és utánam kapott. Anyám!

****

- Imádom a szülinapozós csitriket, akik menőzésből tajtrészegre isszák magukat – magyarázta, ahogy egyenesbe hozott. Mérges voltam rá - hiába mentett meg egy kínos eséstől -, ugyanis én ma estére azt terveztem, hogy kirúgok a hámból, nem hogy valami ismeretlen zagyvaságait hallgatom, aminek a felét fel se fogom.

- Mit mondasz? – kérdeztem vissza, lévén, hogy képtelen voltam összerakni a mondandójának részeit; ő nem zavartatta magát, szépen átkarolt, és kivezetett a tömeg kellős közepéről.

- Hagyjuk – legyintett szabad kezével, miközben elvonszolt a szocializálódott részlegbe, ami tele volt vörös műbőrfotelekkel. A zene itt már egy kicsivel halkabban szólt, így nem kellett minden szónál úgy üvöltenem, mint egy idióta. Az egyik ülőalkalmatosságra óvatosan leültetett, aztán intett. Nem tudtam, mit akar, mégis úgy döntöttem, hogy megkímélem magamat egy esetleges újabb egyensúlyvesztéstől, és a seggemen maradok.

Az ismeretlen srác rövidesen visszatért két üvegpohárral a kezében: az egyikben szemmel láthatólag valamilyen átlátszó ital volt, a másikban feltehetőleg kóla. Ahogy leült a szemközti fotelre, felém nyújtotta az átlátszó poharat. 

- Mi van benne? Pia? – érdeklődtem rekedt hangon, s meglögyböltem a pohár pereme alatt a színtelen folyadékot.

- Szerinted? Víz – válaszolta bársonyos hangon, amit sajnálatos módon állapotomhoz híven képtelen voltam értékelni.

- Honnan tudjam, hogy nem raktál bele valamit? – ellenkeztem ugyanis nem egyszer hallottam ismerősöktől, hogy valamit belenyomtak a piájukba; na, nekem még részegen is volt annyi gógyim, hogy ha az is, legalább elmondhassam, egyszer rákérdeztem.

- Nem folyamodom ilyen közönséges módszerekhez, jobban szeretem a lányokat a személyiségemmel megnyerni – vonta fel sokat sejtetően a szemöldökét.

- Aha – nyögtem, aztán megfogtam a poharat, és nagyot kortyoltam a vízből. A sok pia után elég furcsa érzés volt, ahogy végigcsorog a nyelőcsövemen, de hát, na, meg is kell néha lepni a májunkat…

- Tehát? Szülinapozás? – kortyolt bele a kólájába, s előredőlt, hogy közelebb legyen hozzám. Kissé megijedtem, nem is csoda, hisz’ a mai világban már majdnem mindenki mindent érdekből csinál, nem jószívűségből.

- Nem, miért érdekel? – fogtam két kezem közé a hideg üvegpoharat, közben alkoholtól csillogó szemeimet ráemeltem a fiúra. Jobban megnéztem. Kifejezetten figyelemreméltó példány volt, akinek testén alul sötét, láncos farmer feszült, felül pedig egy fekete izompóló rajzolta ki az izmokat… Egy lánc lógott a nyakában, egy dögcédula, amit jelenesetben rohadt szexinek ítéltem meg. 

- Csak kérdeztem, viszont ha nem akarsz válaszolni, nem kell – vonta meg fekete izompólóba burkolt vállait.

- Hmm… - szedtem össze nehézkesen a gondolataimat. Végül feladtam, képtelen voltam lélekbúvárkodni ennyi elfogyasztott alkohol után, sőt, még a fejem is belefájdult az erőlködésbe. Ha valaki másnapos lesz, akkor én igen. – Hosszú… Mennyi az idő? 

- Negyed kettő pontosan – pillantott rá a karórájára. 

- Aha – nyögtem, ahogy kezdett rajtam eluralkodni a rosszullét. Eddig a toppon voltam, azonban amióta leültem, kezdtem a dolgokból a tárgyak eredeti számánál jóval többet hallucinálni. – Azt hiszem, hányni fogok… 

- Igyál vizet, az jót tesz, ha meg nem, akkor kikísérlek a vécébe – vállalkozott, nekem pedig kezdett leesni az állam. Ki ez a srác, és minek képzeli magát? Jótékonysági szolgálatnak? Egyáltalán hogy a francba szúrt ki engem a tömegből, mikor itt bulizik körülöttünk sok más fiatal? Értékelem én, hogy itt vállalkozik akár a hánytatásomra is, de azért kicsit gyanús…

Belekortyoltam újból a vizembe, aztán lehunytam a szemeimet, és pihentem kicsit. Iszonyat rosszul esett, ahogy a toppom az izzadt hátamra tapadt, a hajamról nem is beszélve. 
Egy kis idő múltával a remegés enyhült, a hányinger múlandóban volt, a poharam pedig kiürült.

- Jobban vagy már? – kérdezte ugyanaz a hang, aki az előző fél órában zaklatott.

Kinyitottam a szemeimet, s egyenesen ránéztem. – Miért érdekellek ennyire? Szociális munkás vagy, vagy mi? 

- Össz-vissz segíteni akar, ekkora baj? – reagált kérdésemre kérdéssel, közben előrehajolt, s összefont karjait rátette a térdeire.

- Szóval azt akarod velem elhitetni, hogy azért jössz ilyen klubokba, hogy jótékonykodj, és a részegeket gardírozd? – vontam kérdőre, hiszen okés, hogy részeg vagyok, de hülye azért még nem. 

- Téged már figyeltelek egy ideje, viszont nem azzal a célzattal mentem oda hozzád, hogy józanítsalak, de látom, elkél a segítség – magyarázta. Elképedtem a mondókáján, miszerint engem figyelt… Akkor kétségkívül valami perverz, de semmi pánik, van körülöttem annyi ember, hogy ennél jobban csak nem próbálkozik be. Ha ajánlgatni kezdené, hogy elkísér valami kihalt területre, ráérek ellenkezni, egyelőre megnyugtat, hogy nem vagyok tökegyedül.

- Élvezed, hogy engem pesztrálhatsz? – vontam fel valami lagymatag mosoly mellett fel a szemöldökömet.

- Hát, el tudnék jobb programot is képzelni, de ha már leszólítottalak, nem hagylak itt.

- Ez igazán hízelgő.

- Kérsz még egy kis vizet? – kérdezte barátságosan, majd a bólintásomat látva felállt, hogy újabb pohár vizet hozzon nekem.

Punnyadva vártam, hogy visszatérjen a beígért folyadékkal, ám mielőtt visszajött volna, ismerős lobonc tűnt fel részeg látóhatáromon belül.

- Egyben vagy még, szívem? – érdeklődött Temari, aki ahogy látom, már javában józanodott, és teljességgel tisztában volt azzal, hogy szépen beálltam.

- Nem látod? – mosolyodtam el halványan, aztán folytattam. – A rosszabb részének szerencsére nem voltál tanúja, de van itt egy srác, aki igazán kedves, és leállított, mielőtt a vécé felett görnyedésig ittam volna magamat. Várjál, itt jön.

- Tessék – nyújtotta nekem a poharat, aztán kérdőn rám pillantott, bizonyára azt várva, hogy mutassam be barátnőmnek. Ez az információ kis fáziskésés után el is jutott az agyamig, aztán én is ránéztem, hasonló kérdő pillantással. Hogy mutassak be valakit, amikor a nevét se tudom?!

- Temari, ismerkedj meg… - itt elég feltűnően ránéztem. Honnan szopjam ki, mi a neve? 

- Deidara – mondta, s biccentett egyet Temari felé, aki szintén így tett. 

- Majd mesélsz, rendben? – súgta a fülembe, aztán fennhangon folytatta. – Maradjak itt veled?

- Áh, hagyd csak, már jobban vagyok egy picit, menj csak, én is mindjárt összeszedem magam! – bátorítottam, s közben biztosítékként megszorítottam a kezét.

- Rendben – bólintott, azután megfordult, és eltűnt.

- Szóval Deidara – ízlelgettem a nevét a számban, és felnéztem rá. – Sakura vagyok.

- Örvendek – mosolygott. – Hogy vagy? 

Óvatosan felemelkedtem ültemből, bár kissé megremegett a lábam, aztán a tömeg felé mutattam. – Még van egy kis időm takarodóig; mutasd meg, hogy vagy olyan jó táncos, mint amilyen jó pesztra.

- Örömmel – mosolyodott el, s karját a derekam köré fonta.

****

„Ooh, drop it to the floor, make me wanna say it
Yeah, you can shake some more, make me wanna sing it
Ooh, you got it 'cause you make me wanna say, hey baby
Yeah, don't stop it, I want you tonight”

Pitbull összetéveszthetetlen hangja keveredett a táncosok lihegésével, minden egyes szívdobbanás felért egy csodálatos ritmussal… Én pedig hiába esküdtem az égre is, hogy nem pasizni jöttem, meglepően jól esett Deidara jelenléte. Elképesztett, hogy képes volt mellettem üldögélni, míg én majdnem kihánytam a belemet, és itatni velem a vizet, amíg nyelni bírtam.
Az utolsó óra folyamát többször megszakítottam azzal, hogy elmenjek a vécére, de ki csodálkozik, mikor annyit ittam egy este alatt, mint máskor egész nap? Azon alkalmakkor megigazgattam a ruhám, a sminkem rendbe tettem, stb.
Az utolsó negyedórába minden maradék energiám beleadtam, és úgy táncoltam, ahogy csak tudtam. Riszáltam a fenekemet, bólogattam a zene ritmusára, egyszóval úgy tekergettem a testemet, ahogy az éjszaka elfárasztott testem energiájának utolsó tartalékaiból képes voltam.
Deidara végig a hátam mögött táncolt, kezét a derekamon nyugtatta, ami most meglepő módon közel sem irritált annyira, mint a buli közepe felé. Sőt, inkább nevethetnékem volt attól, hogy ismertségük legeslegelején azzal fenyegettem, hogy tökön térdelem.
Amint érzékeltem, hogy számomra hamarosan zárul az éjszaka, az utolsó tánc utolsó egy percében szembefordultam partneremmel, kezeim nyaka köré fontam, s még riszáltam neki búcsúzóul egyet. Mellkasom az övének dörgöltem, s örömmel simított végig kidolgozott izmain, hiszen egy igazán kivételes srác volt.
Ahogy véget ért a szám, lábujjhegyre álltam, csókot nyomtam az arcára, megfordultam és leléptem…
Csattanóképp tudtán kívül a vécén ráírtam egy cetlire a számom, és a végszónál a zsebébe csúsztattam a kockás papírdarabot, amit reményeim szerint megtalál a kellő pillanatban.

Elégedetten, s még kellően részegen léptem ki a Delusionből; az utcán már Temari várt rám.

- Na? Élvezted a mai estét? – kérdezte mosolyogva, mire én megöleltem, és cuppanós nagy puszit nyomtam az arcára.

- Köszönöm szépen, jövök neked eggyel, szívem! – Visszaölelt. – Te maradsz még?

- Áh, záróra, elfáradtam – legyintett, amint elengedtük egymást. – Jó volt, de elég volt mára…

- Nekem is. Emlékeztess, hogy ne igyak most egy jó ideig… Egész éjszaka azért imádkoztam, hogy Vuk ne látogasson meg…

****

Óvatosan haladtam a hazafelé úton, kezemben szorongattam a mobilomat, arra az esetre, ha az egyik bokorból kiugrana egy pedofil állat, vagy valami sorozatgyilkos. Azonban a mai éjszaka semmilyen további meglepetést nem tartogatott egészen addig, amíg meg nem érkeztem a kapunkig.

- Elhatároztad, hogy jól bekúrsz? – nézett rám Sasuke, aki hanyag tartással dőlt a kerítésüknek. A szívem megdobbant, hirtelen minden kép bevillant, aminek elfelejtésére törekedtem egész éjjel. 

- Amin látod, nem vagyok a legjobban, szóval megköszönném, ha nem fárasztanál, amúgy is mennem kell – vágtam a fejéhez mérgesen. 

- Ja, úgy bűzlesz, mint egy alkoholista. 

- Neked se erényed a dicséret – mondtam én hülye, aki képes voltam leállni vele veszekedni az éjszaka kellős közepén. – De most, hogy mondod, igazán meglep, hogy itt vagy. Minek köszönhetem az éjszakai virrasztást? Tudtad, hogy elmegyek?

- Kijöttem már, hogy megnézzelek, mire vagy képes a felejtés érdekében. Azonban csak tisztázni akarom a tegnapot – lökte el magát a kerítéstől, s lépett közelebb. 

- Nincs mit megbeszélni ezen. Hülyeség volt a részemről, és nem érdekelsz. Mint már mondtam, túl sok rossz történt velem, mióta megismertelek, és nem kívánom meghosszabbítani ezt az időszakot. 

- Tégy, amit akarsz, de azt vésd az eszedbe, hogy senki vagy ahhoz, hogy csak úgy játssz minden sráccal, aki az utadba kerül – fordult meg.