Daniel Sorkin lehunyt szemmel élvezte a völgyet körülölelő csendet, mélyeket lélegzett a kristálytiszta levegőből. Az erdő párás volt és avarillatú, minden rozsdabarna színben játszott. Ha nem lett volna ennyire kimerült, talán maga indul a fiatalok keresésére, mert csábította a lehetőség, hogy sétáljon picit ezen a szép helyen, de erre inkább most nem vállalkozott. Helyette fáradtan támasztotta autóját, és próbált némi erőt gyűjteni az előtte álló újabb tizenkét órás repülőúthoz. 

Talán őrültség volt ilyen hirtelen Japánba utaznia, miután a baleset óta szinte folyamatosan Tsunade ágya mellett virrasztott, és emiatt alig aludt, de meg kellett tennie. Ha valamit elhatározott, nem szerette halogatni. Kiszámíthatatlan életritmusa miatt amúgy is hozzászokott, hogy ha a szükség úgy hozza, akár napokig talpon maradjon. Rutinosan használta ki a rövid pihenőt egy kis feltöltődésre, és néhány perces relaxálás után megint frissnek érezte magát. Amikor az erdei ösvény felől végre beszéd hangjai szűrődtek, már magabiztosan várta a találkozást.

A lányoknak elakadt a lélegzete, amikor meglátták. A társaság hirtelen elcsendesedett és gyanakodva méregették az idegent, aki nem zavartatta magát, amiért ennyire megbámulják. Az angoloktól elvárható legendás udvariassággal köszöntötte őket, és mindenkinek egyesével bemutatkozott. 

Még a fiúk is eltátották a szájukat, mert egy valóságos James Bond várakozott Sakurára. A fickó termetre magas volt, izmos, a kisugárzása tekintélyt parancsoló. Méregdrága, valószínűleg méretre készült öltönyében rendkívül lenyűgözően festett. Egyszerre volt arisztokratikus megjelenésű, és olyan lehengerlő, mint egy akcióhős. Sűrű, sötétbarna haja, vonzó arcvonásai, és átható pillantása miatt sem Ino, sem Hinata nem bírta levenni róla kíváncsi tekintetét.

Egyedül Sakura figyelte riadtan. Daniel egyből kitalálta, hogy a félénk kis rózsaszín lehet Tsunade lánya, aki nem tolongott, hogy minél előbb üdvözölje, hanem szinte elbújt a többiek mögé. Míg a neten keringő fotókon igazi dívaként szerepelt, a valóságban épp olyan kislány volt, mint amilyennek elképzelte. Ez csak megerősítette abban, hogy helyesen döntött, amikor érte jött.

- Szia - nyújtotta felé a kezét, és bízott benne, hogy Sakura jól beszél angolul, mert neki a japán még nagyon nehezen ment. A bemutatkozás viszont elmaradt, mert a tolószékben csücsülő fiú dühösen ütötte el a kezét. 
- Honnan tudjuk, hogy valóban az, akinek mondja magát? - kérdezte ingerülten.

Daniael majdnem felnevetett ezen a harcias hangnemen. A fekete szemek viszont nagyon is komolyak maradtak, szinte gyilkos szikrákat szórtak felé. Azonnal leesett neki, kije is lehet Sakurának ez a hős lovag. Kissé meglepődött, hogy a sok csinos fiú közül Sakura éppen őt választotta, de tetszett neki a dolog. 

- Elhoztam a házassági iratokat. Remélem, ez elég - felelte kimérten, és előkereste a kesztyűtartóból a dokumentumokat, hogy készséggel átadja, ezzel igazolva magát. Mulattatta, hogy Sakura is gondterhelten hajol a papírok felé, annyira bizalmatlan iránta, és nem omlik egyből az új apuka karjaiba csak mert az gazdag és jóképű. Hazájában rettegve ejtették ki Sorkin nevét, mert az üzleti élet kíméletlen cápájának számított, a nők körében pedig elsőszámú kedvenc volt míg meg nem nősült, emiatt elég viccesnek találta, hogy itt meg bizonygatnia kell a kilétét egy csapat gyereknek, akik annyira féltik a barátjukat tőle, mintha maga az ördög jött volna érte.

- Garantáltan hiteles, de nem érünk most rá, hogy ezzel húzzuk az időt - szólt sürgetően. - Gyorsan köszönjetek el egymástól és induljunk, ha szeretnél még néhány holmit bepakolni - noszogatta a lányt. 

Valójában sajnálta, hogy ennyire kapkodva, és ilyen körülmények közt kellett megismerkedniük, de ez most nem az a pillanat volt, ahol ráértek volna nagy érzelmi életet élni, mivel az idő vészesen szorította őket.

- Sasuke! - Sakura riadtan kapaszkodott bele szerelmébe, mintha érezte volna, hogy ez az elválás most nem csak néhány napra szól. Daniel már biztosra tudta ezt, de nem akarta ezzel sokkolni a társaságot. Még Inoichinek se szólt erről, mert a vén kujon akkor biztos, hogy el se engedi vagyonokat érő kincsét. Úgy gondolta, majd később ajánl neki egy olyan alkut, ami miatt örömmel lemond a lányról, de most az a lényeg, hogy mihamarabb utazhassanak. 
- Itt a címem és a szám, amin elérhetitek Sakurát - nyomott egy névjegyet az ölelkező páros mellett ácsorgó magas, fekete fiú kezébe, aztán Sakurára mordult: - Most már tényleg gyere! Nem a világ végére viszlek, hanem egy másik civilizált országba. Majd telefonon vagy interneten beszéltek - ragadta karon, és bependerítette a kocsiba mielőtt a többiek is a nyakába ugorhattak volna, hogy addig búcsúzkodjanak, míg végül le nem késik a gépet. 

...

A kórház, melynek épülete leginkább egy régi kastélyt idézett, éjjel csöppet sem volt barátságos. Sakura egyre nagyobb szorongással követte kísérőjét a kihalt folyosókon. Szinte megkönnyebbült, amikor a nővérpulthoz értek és egy fáradt orvosba botlottak, mert kezdett aggódni, hogy rajtuk kívül senki sincs itt, olyan kísérteties volt a csönd. A doki azonnal felélénkült, amint meglátta őket. Eléjük sietett és bőszen magyarázni kezdett, de Sakurának kevés volt az angol tudása ahhoz, hogy ilyen kimerítő repülőút után koncentrálni tudjon rá, és a szakszöveget is megértse. Az egyszerűbb utat választotta, anyanyelvén kérdezett.

- Hogy van anya? - rángatta meg türelmetlenül új apja kabátját. Remélte, hogy kivételesen válaszolnak neki, mert eddig a fickó kimondottan szófukar volt, a repülőutat meg végigaludta. A bemutatkozáson kívül semmit nem beszélgettek eddig, pedig a hosszú utazás alatt jutott volna rá idejük.
- Rosszul. Az orvos szerint makacskodik, nem akar enni. Talán feladta - mondta a férfi gondterhelten.

Sakura jól tudta, mit jelent ez. Míg Sasuke eszméletlenül feküdt az intenzív osztályon, gyakran hallotta a személyzettől, hogy itt csak azok a betegek élik túl, akik küzdenek az életükért. Aki már úgy érzi, hogy nincs semmi, ami ehhez a világhoz kötné, az egyszerűen feladja, beletörődve várja a halált.

- Miért? - kérdezte rémülten, hiszen az anyja mindig olyan erős volt. 
- Talán ráébredt, hogy olyan dolgokat cselekedett, amelyeket már szinte lehetetlen jóvátenni. Bűntudatból.
- Az én anyám sohasem hibázik, mindent tökéletesen csinál - mondta Sakura konokul. 
- Hát persze! - válaszolt Daniel ironikusan. - Nem állok le veled vitatkozni, mert ehhez már túl kimerült vagyok, inkább figyelj rám! Hamarosan bemegyünk anyádhoz, és előre figyelmeztetlek, nem lesz szívderítő látvány, elég csúnya sebeket szerzett. Magánál van, tudtok majd beszélgetni, de nem szabad sokáig fárasztani. Légy vele türelmes. Biztos mérges lesz majd, ha meglát, mert neki nem szóltam, hogy elhozlak. Kérlek vágj hozzá jó képet, bármit is mond.
- Azt hittem...
- Azt hitted, ő küldött érted? Sajnálom, de ki kell ábrándítsalak. Ha rajta múlott volna, azt se tudnám, hogy a világon vagy, de ezt ne most beszéljük meg. Szedd össze magad, és legyél jó kislány!


Ez a találkozó újabb arculcsapás lett Sakura életében. Az anyja nagyon kikelt magából, amikor meglátta, még csak nem is köszönt neki, hanem azonnal a pasijának esett és a fickót árulónak nevezte. Sakura túl gyenge volt, hogy ezt tovább hallgassa, valahogy kibotorkált a szobából, és ha az orvos el nem kapja, ott rogy össze a folyosón. Próbált nem sírni, de hiába. Túlságosan fájt neki, hogy a saját édesanyja így gyűlöli. Könnyek közt a telefonja után keresgélt, és azt a számot hívta, amitől megnyugvást remélt. Hallania kellett Sasuke hangját.

- Itt más a hálózat. A te telefonodról nem tudod felhívni a barátaidat. Majd tőlem telefonálhatsz, ha hazamentünk, de most gyere vissza.

Sakura értetlenül bámult fel a magas férfira, aki szinte könyörtelenül parancsolt a szemével, hogy fogadjon szót neki. Bénultan engedelmeskedett, és hagyta, hogy visszavezessék a kórterembe.

Tartott az újabb veszekedéstől, emiatt kerülte a jól ismert, szigorú tekintetet, ami mindig csak hibát talál benne. Hogy ne kelljen anyja szemébe nézni, a takaróját kezdte bámulni, ami nem volt nehéz, mert a férfi lenyomta egy alacsony székre, és így éppen egy vonalban volt a hófehér ágyhuzattal.

- Sakura azért jött, mert aggódik érted - mondta helyette Daniel, mintha lenne joga hozzá, hogy összekötőt játsszon köztük.
- Nem érdekel! Nekem nincs lányom. Meghalt, amikor azt a züllött életet választotta, és egy egész zenekar kurvája lett. - mondta Tsunade indulatosan. Sakura összerázkódott a csúnya szavak hallatán, de igyekezett tartani magát.
- Értem. Az én szememben viszont az, akinek életet adtál, örökre a te gyereked marad, viselkedjen bárhogy. Nem fogom engedni, hogy továbbra is száműzd Sakurát az életedből - mondta neki a férje keményen.
- Fogalmad sincs, mit érzek! - csattant fel a nő, és ingerülten bekötött homlokához kapott, mintha erős fájdalom hasogatná a fejét, de igyekezne leplezni. 

Daniel egyből odasietett hozzá, és leülve a beteg ágya szélére aggodalmasan ölbe kapta feleségét. Meglepő gyengédséggel foglalkozott vele, aminek meg is lett az eredménye, a nő lassan megnyugodott. Sakura zavartan fordult félre, amikor néhány bizalmas mondat után csókolózni kezdtek. Mint friss házasok, ez valahol érthető volt, mégis kínosan érezte magát, hogy ezt pont a jelenlétében teszik. Ráadásul az anyja őt soha egy puszira se méltatta, most pedig az a gyönyörű, kecses kéz hihetetlen szeretettel simított végig a férfi arcán. Sakura szíve majd meg szakadt. Eddig azzal mentegette maga előtt anyját, amiért olyan ridegen bánt vele, hogy Tsunade senkit nem szeret. Sokkoló volt látni, hogy mégis képes érzelmekre, nem is akármilyenekre.

Még egy darabig beszélgetett a pár, de Sakura már direkt nem figyelt oda, elmerült a saját világában, kegyetlenül szenvedett.

- Gyere! - Arra tért magához, hogy megragadják újra, és az ajtóhoz terelik. Riadtan kapta vissza fejét az ágy felé, és valami olyat látott, amit eddig soha. A szigorú szemek most könnyben úsztak, ahogy követték őt.
- Szia, Anya... - rebegte, mielőtt kipenderítették a folyosóra. Értetlenül támaszkodott a falnak, és nagyon sajnálta, hogy nem figyelt arra, mit beszélgettek a ... szülei. Akkor talán hallhatta volna, miért érzékenyült el az ő kőszívű édesanyja, amikor ránézett.
- Várj meg itt, azonnal jövök és indulunk haza. Otthonról majd telefonálhatsz, addig bírd ki, rendben? - Daniel megint parancsolt, ő pedig újra engedelmeskedett, mint egy hűséges kiskutya.

A férfi még visszament a szobába, hogy elköszönjön feleségétől. Sakura hallotta, ahogy arról vitatkoznak, a betegnek mindenképpen ennie kell, majd a csöndből arra következtetett, hogy megint egymás száján lógnak. Igazán próbált örülni anyja boldogságának, mert Daniel rendes embernek látszott, de mégis valami megmagyarázhatatlan indulat gomolygott benne, amikor együtt látta őket meghitt bizalmasan, szerelmesen.

Hazafelé újra csend telepedett közéjük, csak a motor dorombolt halkan, ahogy végigszáguldottak a fekete Maseratival az alvó városon. London lenyűgöző volt éjjeli fényeivel, de Sakura egy pillantásra se méltatta, csak szomorúan bámult a semmibe. Észre se vette, hogy hiába hallgat, minden az arcára van írva: a csalódás, a féltékenység, a félelem. Daniel hagyta, hogy eméssze a történteket. Ő is borzalmas élménynek értékelte ezt a találkozót, de nem bánta, hogy erőltette. Úgy gondolta, most először csillant némi remény, hogy egyszer talán anya és lánya közt helyre jöhet minden. Persze addig még hosszú az út. Tisztában volt vele, hogy Tsunade mennyire makacs és hajthatatlan, de épp ezért szeretett bele. Nem volt könnyű eset, mint a többi nő, az ő kegyeiért komolyan harcolni kellett.

A lánya is különleges volt a maga nemében, csak épp az ellentétje. Egy törékeny kis virágszál, akire vigyázni kell, akit óvni kell. Mikor a szomszéd ülés felől hirtelen fura zihálást hallott, úgy kapta oda a fejét, mint akit megégettek. Egy pillantás alatt felmérte, hogy Sakura rosszul van, valószínűleg rohama lesz. Inoichi többször a szájába rágta, hogy nem engedheti el vele a lányt, mert ez bármikor előfordulhat és nem játék, súlyos következményei lehetnek, de arra nem számított, hogy ennyire kiszámíthatatlanul is jelentkezhet a baj. Azt hitte, ha a kórházban nem történt semmi, akkor a későbbiekben se lehet gond. Ott figyelmeztette az orvost, aki készültségben állt, hogy ha szükséges, segítsen a lánynak, de itt most maga marad a feladattal, egyedül kellett cselekednie. 

Egyből félreállt az autóval, és gyorsan kiugrott belőle. Futva megkerülte és szinte feltépte az anyósülés ajtaját, hogy kiemelje onnan a légszomjjal küszködő Sakurát. Nagyon ijesztő volt, ahogy fuldoklott. Egy mozdulattal talpra állította, és neki háttal magához rántotta. Hatalmas karjaival szinte kifeszítette az apró testet, hogy ne bírjon összekuporodni, hanem legyen hely a mellkasának rendesen lélegezni. Az állát megragadta és szorosan tartotta, hogy mélyeket szippantson a hűvös éji levegőből, közben hangosan kiabált vele. 

A metsző hideg szinte fájt Sakurának, ahogy végigszaladt a torkán, az orrán. Segített neki abban, hogy lecsillapodjon, próbáljon uralkodni magán, és tudatosan legyűrje a rohamot. Megnyugtatták az erős karok és az, hogy nincs egyedül a bajban.

- Figyelj rám! Lélegezz! Szedd össze magad! A barátaid nagyon haragszanak majd, ha valami bajod esik. Nem teheted ezt velük! Gyerünk! Jó mélyeket! Így-így! Ügyes kislány! 

Sakura egy mackós ölelésben tért magához. Új apja kellemes parfümillata lengte körül, ő pedig reszketve bújt a meleg mellkashoz. Később egy hatalmas kabát került a vállára, és úgy üldögélt még egy darabig dideregve a kocsitól nem messze egy hideg padon.

- Jól rám ijesztettél - dörmögte a fickó, és próbálta ő is összeszedni magát. Került már veszélyes helyzetekbe, de másért még soha nem kellett így aggódnia.
- Elnézést. Talán ha hazavinne... vagy csak ültessen fel egy repülőre... Kérem! - Sakura olyan szinten vágyott Sasuke után, hogy egyszerűen kitört belőle a zokogás. Daniel csak bénultan nézte, mert nem volt ehhez hozzászokva. Az ő családjában mindenki kemény fejű volt, túl büszke ahhoz, hogy bármiért is könyörögjön, erre ez a gyerek olyan szívszorítóan kérlelte, hogy majdnem megingott az elhatározásában. De csak majdnem. Tudta, hogy Sakura javára válik, ha kap még egy kis időt Londonban, hogy helyrehozza az életét, csak egy kicsit segíteni kell valahogy enyhíteni a honvágyát. 
De ezt vajon mivel érje el?

Lázasan gondolkodott, hogyan tartsa itt a lányt, amikor a töprengését telefoncsöngés szakította félbe. Az otthoni számról hívták. 

- Uram, vendége érkezett - jelentette a komornyik. - Egy fiatalember Japánból.