Tokió város utcái általában zajosak, de most viszonylag minden csendes. Egy rózsaszín hajú lány épp most ér haza, lassan kinyitotta az ajtót és bement. Mikor azonban belépett a nappaliba hirtelen megtorpant. A helyiségben bőröndök sorakoztak, amit ő csak értetlenül bámult. Ráadásul megtalálta sajátját is, na most már végképp nem értette, hogy mi történik itt. 

- Szervusz kicsim, hát megjöttél – lépett ki egy szőke nő a konyhából

- Anya, mi folyik itt? Mi ez a sok bőrönd? – szegezte anyjára kérdéseit – És mért van ott az enyém? 

- Előbb üljünk le, aztán mindent elmondok – mondta a nő, majd megközelítette a kanapét. Lánya kis fáziskéséssel követte, de most már egyre türelmetlenebb volt. 

- Na mond már – sürgette anyját. A nő így is tett elmondott lányának mindent.

- Értem, és ezúttal meddig leszel távol?

- Nagyjából három hónapig - más kiakadna azon, hogy 3 hónap, jajj most mi lesz? De Sakura-nak ez, teljesen átlagos hírnek számított. 

- Rendben, de miért van ott az én bőröndöm is? – ekkor Sakura a bőröndkupacra mutatott.

- Ja, csak bepakoltam neked néhány ruhát, ha netalán velem szeretnél jönni.

- Köszi, de én maradok, utálom a konferenciákat plusz három hónapig csak az enyém a ház – mondta egy ördögi vigyor kíséretében – És mikor indulsz?

- Ennyire zavarok? – kérdezte a nő tetetett sértődöttséggel

- Nem, csak úgy kérdeztem, na mikor?

- Még ma néhány óra múlva, de… kicsim tényleg ennyi az össz reakciód? Vagyis hát olyan lazán vetted ezt a három hónapot.

- Már megszoktam, hogy soha nem vagy itthon, és ha igen akkor is csak melózol.

- De azt hittem téged ez nem zavar, hiszen tudod, hogy milyen mozgalmas helyen dolgozom.

- Tudom, nem azért mondtam. És most hová utazol – vágta ki magát a kellemetlen helyzetből.

- Először Tottori-ba, majd onnan tovább Wakanai-ba, utána Kyoto-ba a másik két város nevét meg már nem igazán tudom.

- Három hónap, öt város plusz egy csomó konferencia egyenlő dögunalmas nyaralás.

- Jut eszembe, van számodra egy ajándékom – mondta a nő halvány mosollyal az arcán.

- Ajándék – ismételte a lány ezt a szépen csengő szót.

- Az, ott van a konyhában az asztalon. - Sakura-nak több se kellett azonnal felpattant és berohant az említett helyiségbe. Az asztalon egy vékony borítékot talált, megragadta, majd visszament anyához és ledobta magát az ülőalkalmatosságra.
Kíváncsian feltépte a csomagolóanyagot és kivett egy kis tárgyat. Egy 85x54 mm-es műanyag téglalap alakú kártyát, aminek egyik oldalán mágnes csík húzódott. Amint meglátta mit is kapott, kissé értetlenül húzta fel szemöldökét. 

- Ez… ez egy… mi is?

- Egy bankkártya te lüke. Most elég pénz van rajta, úgyhogy simán kitart három hónapig.

* Ha rajtam múlik akkor nem, de milyen hülye ajándék ez egy tininek, na mindegy így legalább egy ideig korlátlanul shoppingolhatok* - gondolta magában, majd sátáni vigyor ült ki arcára.

- Na, ahogy most elnézlek, kezdek kételkedni előbbi kijelentésemben, ha elfogyna a pénzed, szólj és utalok a számládra. 

- Már számlám is van, de jó nekem.

- Te reménytelen eset vagy – jegyezte mag a nő gúnyos hangon.

Még egy darabig folytatták a beszélgetést, majd Sakura úgy döntött ideje, hogy átöltözzön, ezért a lépcső felé vette az irányt, felsétált az emeletre és az ajtajához lépett. Benyitott és megcélozta szekrényét. Kinyitotta annak ajtaját, és a választékot kezdte fürkészni. Miután legalább 3x átnézte ruhakölteményét kivett egy vastagpántos, fekete Hello Kitty-s toppot mellé még egy kék, rövid, rojtos végű farmergatyát. Miután átöltözött tükre elé lépett, hogy megnézze a végeredményt. Gyorsan megigazította rövid rózsaszín tincseit, majd lement a földszintre. Mikor leért megszólalt a csengő így az ajtó felé vette az irányt. Sietve kinyitotta az ajtót és egyik barátnőjével találta szembe magát 

- Szia Hina – köszönt közben beljebb tessékelte a fekete hajú lányt.

- Hali – viszonozta a gesztust, közben hátizsákjával ledobta magát a kanapéra – Mi ez a sok bőrönd?

Míg Sakura beavatta a részletekbe Hinat addig egy fekete autó parkolt le a ház előtt. Miután kinyílt annak ajtaja egy magas, fiatal (kb. 20 éves) férfi szállt ki belőle. Fekete zakót, fehér inget szintén fekete nadrágot és fekete cipőt viselt. Ez sem a nyomornegyedből pattant elő. Megigazította fekete nyakkendőjét és elindult a ház ajtaja felé. Ott megállt és illedelmesen csengetett.

- Megyek – hallatszott az ajtó másik oldaláról. Ezt követően egy szőke nő nyitott ajtót.

- Jó napot Tsunade asszony indulhatunk? – érdeklődött a férfi.

- Üdvözlöm Kabuto, igen mehetünk, csak ki kell vinnem a csomagokat.

- Hagyja csak, majd én kiviszem őket – még be sem fejezte a mondatot, máris elkezdte kihordani a bőröndöket, egyenesen a kocsi csomagtartójába. Miután ezzel végzett beült a kocsi volánja mögé indulásra készen. Tsunade egy gyors búcsúzkodás után felvette elegáns barna kabátját, majd gyors léptekkel követte a sofőrt. Kabuto-nak ez azt jelentette, hogy beindíthatja az autót és elindulhat az első város felé. A rózsaszín hajú lány az ajtóból nézte, ahogyan a fekete kocsi eltűnik az utcából. Egy darabig bámult a semmibe, végül visszament barátnőjéhez, aki már feltett egy kis zenét.