A mentő villámgyorsan kiért. Ino igyekezett minél kevesebb feltűnést kelteni, de ebben a délutáni nyüzsgésben lehetetlenség lett volna szemtanúk nélkül elszállíttatni a beteget. Az üzletben nagy riadalom támadt, és a mentőkocsi megjelenése újabb kíváncsiskodókat vonzott az utcáról. Sajnos nem kellett hozzá sok idő és Sakura lelepleződött, Ino bármennyire is igyekezett takargatni őt a bámuló tömeg elől. Mikor az orvos vizsgálni kezdte az eszméletlen lányt, természetesen lekerült róla a napszemüveg, és a kendő alól előbukkant a rózsaszín hajzuhatag, amiről egyből felismerték. Hamarosan egymást taszigálták az emberek, hogy lefényképezhessék.

- Baj van! - suttogta Ino halálra váltan a telefonba. Isteni szerencsének tartotta, hogy az apja kivételesen egyből elérhető volt és figyelmeztetni tudta, hogy botrány lehet kirobbanóban, hiszen sokan látták, ahogy Sakura rosszul lett, ráadásul egy baba üzletben. Nem kell hozzá nagy fantázia, hogy minimum terhesnek gondolják, még ha ez nem is okoz éppen légszomjat, de ez lesz a legkézenfekvőbb indok, ami egy tizenhat éves lánynak nem túl jó reklám. És persze az apa ki is lehetne más majd a pletyka szerint... mint Itachi.


Sakurát a legközelebbi kórházba akarták szállítani, Ino hiába kérte, hogy a magánklinikára vigyék, ahol Sasukét is kezelték. Az volt a gond az állami kórházzal, hogy onnan lehetetlen feladatnak tűnt kizárni a nyilvánosságot, és már így is félelmetes számban gyülekeztek a rajongók, hogy további képeket készítsenek.

- Ne engedd, hogy valami csövet dugjanak a torkába! Megsérülhetnek a hangszálai - kiabálta még az apja a telefonba mielőtt letette. 

Ino döbbenten nézte a készüléket a kezében, hogy valóban jól hallotta-e? Ezt az öreg tényleg komolyan gondolja, amikor Sakurának akár az élete is veszélyben lehet? A hangja a legfontosabb még ilyenkor is? 
Aztán nem tűnődött tovább ezen, mert belénevelték a feltétlen engedelmességet. Bármit megtett volna, hogy az apja elégedett legyen vele, ezért követte kocsijával a mentőt, és a parkolótól - nem törődve saját állapotával - rohant, hogy teljesítse a rá bízott feladatot. Berontott a kezelőbe, hogy ügyeljen apja kedvencére, akit - úgy néz ki -, Yamanaka Inoichi még a saját lányánál is fontosabbnak tartott, vagy legalábbis ezerszer jobban aggódott érte. 


Hamarosan Ino arról is meggyőződhetett, hogy Itachi szintén így érezhet. A fiú holtsápadtan száguldott végig a folyosón, és amikor nagy elánnal lefékezett a felesége előtt, szinte kiabálva kérdezte tőle, mi van Sakurával. Ino röviden elmondta, amit addig megtudott az orvosoktól, amíg ki nem küldték a vizsgálóból, de ez Itachit nem nyugtatta meg. Idegesen járkálni kezdett, láthatólag nagyon kikészült.

Inoichi nem sokkal utána érkezett. Nem érdekelte, hogy egyáltalán nem rokona Sakurának, és kimondottan tapintatlanul viselkedik, esetleg tisztelnie kéne a lány szemérmét, ő minden illem ellenére határozottan becsörtetett a vizsgálatra, mert eszébe se jutott kinn várakozni tétlenül. Pár perc múlva gondterhelten bukkant elő, és még Ino is ideges lett, amiért ennyire rémültnek látta.

- Mit mondtak? - akarta kérdezni, de Itachi megelőzte.
- Már magához tért, de borzalmasan kába a mentőben kapott nyugtatótól, és komolyabb gond is van, nem csak a pánikroham. Az orvosok leginkább azért aggódnak, mert ez a rosszullét ritkán jár ájulással, most viszont Sakura semmire sem reagált, teljesen elveszítette a kapcsolatát a külvilággal. Állítólag mindenképpen utána kell majd járni, hogy mi történt pontosan vele, különben előfordulhat, hogy legközelebb már a gyors segítség se mentheti meg.
- A biztonságiak alig tudják visszafogni a tömeget, ráadásul nem ez a legkorszerűbb hely. Át kéne szállítatni máshová, ahol garantálni tudják a nyugalmát és a legjobb ellátást - vetette fel Itachi ingerülten.
- Holnap fontos fellépésetek van, az nem maradhat el, szóval mindenképpen talpra kell állnia legalább arra az időre. Most nincs idő hosszas vizsgálatokra.
- Apa! - Ino szörnyülködve nézett utána, ahogy elszántan visszament beszélni az orvosokkal.


...

Mikor meglátta Sasuke a két barátját a rózsaszín nélkül, már rosszat sejtett.

- Sakura miért nem jött veletek haza a próbáról? - kérdezte azonnal Narutót.
- Úgy hallottam, elhívta Inót vásárolni. Biztos csajos délutánt csapnak. 
- Pont Inóval?
- Hinata ma nem ér rá. Már reggel szólt, hogy elutazik a szüleihez és csak késő este jön vissza.
- Szerintem sürgősen kellett Sakurának egy barátnő. Biztos nem esett jól neki, amit mondtál, és szeretné valakinek kipanaszkodni magát, Ino pedig még mindig jobb, mintha Itachi vigasztalná, nem? Amúgy meg azt hittem reggel, amikor kérdeztelek, hogy simán rávágod, "természetesen" jártok, hiszen annyira egyértelmű... - Sasori megkocogtatta a fekete homlokát, hogy mutassa, mekkora idiótának is tartja ezért, de Sasuke dühösen elütötte a kezét.
- Milyen okosak vagytok! Mindenki ezzel jön. Kezd elegem lenni belőle, hogy mindannyian sokkal jobban tudjátok, hogy mit kéne tennünk, és állandóan beleszóltok a dolgainkba, mintha rátok tartozna. Miért kell ezt csinálni? Sasori, te tényleg ennyire unatkozol? Akkor inkább járj el újra szórakozni, és húzz meg mindenkit, akit csak lehet - ahogy szoktad -, de ne velem foglakozz! Keress más elfoglaltságot, és fejezd be ezeket a dedós ugratásokat, mert kurvára idegesít! 

Mikor becsapódott Sasuke után az ajtó, a többiek döbbenten néztek össze, mert ennyire azért nem szokott kikelni magából.

- Az én hibám. Már én is említettem neki ma, amikor a kocsiban beszélgettünk, hogy elég hülyén viselkedik Sakurával. Biztos unja már - próbálta mentegetni Sai.
- Ugyan már! Ha mi nem noszogatnánk, akkor sose merné venni a bátorságot, hogy lépjen. Bosszantó, hogy mennyire szenvednek mindketten, pedig csak ki kéne mondaniuk a nyilvánvalót! - dohogott Naruto.
- Itt a lényeg, éppen jó szót használtál - szólt közbe Sai. - Igazából feltűnhetne nektek is, hogy Sasuke nincs abban a helyzetben, hogy könnyedén "lépjen". Világos, ugye? Még azt se sikerült elfogadnia, hogy lebénult. Ilyen állapotban nem csoda, ha nem bízik önmagában, és fél őszintén beszélni az érzelmeiről, főleg úgy, hogy Sakura alig heverte még ki Itachit. Ez jóval bonyolultabb annál, mint ahogy ti képzelitek, szóval inkább segíteni kéne neki, hogy bátrabb legyen, nem piszkálni.



Sasuke a telefonjával szórakozott idegességében. Fölvette az asztalról, hívást kezdeményezett, kinyomta, letette. Ezt a pár mozdulatot ismételgette újra és újra szinte szünet nélkül. Az idő csak telt, ő pedig egyre dühösebbnek érezte magát a tehetetlensége miatt. Szerette volna felhívni Sakurát, hogy bocsánatot kérjen tőle, de attól félt, hogy a lány egyből letenné, ha meghallaná a hangját. Ezért akart inkább személyesen beszélni vele, emiatt várta annyira, meg persze azért is, mert ez a külön töltött pár óra bőven elég volt ahhoz, hogy pokolian hiányozzon neki. Azon vette észre magát, hogy magányában a lány párnáját öleli magához. Beletemette az arcát, hogy néhány pillanatig újra érezze szerelme illatát, és ebből elég erőt gyűjtsön, hogy beszélni merjen vele - végre őszintén.

Kopogtak az ajtaján, mire morcosan felkapta a fejét, és gyorsan visszarejtette a párnát a takaró alá, nehogy rajtakapják vele.

- Sasuke! Azonnal gyere ki a konyhába, mert fontos dolgot kell megbeszélnünk! - kiabált be neki Sai. - Itt van Inoichi, Ino meg a bátyád. Azért jöttek, mert valami gond van Sakurával.

Ez a hír persze azonnal felrázta és egyből elfelejtette a saját problémáit. Ezernyi rémkép villant fel előtte, és sietve indult, hogy mihamarabb megtudja mit történt szerelmével. Sajnos a valóság még a képzelete szülte problémáknál is bénítóbb volt, mert a bizonytalanra nem lehet felkészülni. Inoichi szavai borzalmasan megrémítették.

- Talán a szíve, vagy az agyi erek nem bírják a terhelést. Valószínűleg egy veleszületett rendellenesség lehet. Eddig nem okozott gondot, hiszen Sakura folyamatosan edz, így tudattalanul is növelte szervezete tűrőképességét, de ezek a rohamok olyan erősen megviselik, hogy nem képes az agy közben elég oxigénhez jutni. Most túl intenzíven jelentkezett a fulladás és elég sokáig, emiatt ájult el. Úgy néz ki, nincs maradandó károsodás, de ez mégis veszélyes lehet - magyarázta az elnök szokatlanul komoly hangon.
- Hinata szerint korábban csak ritkán történt vele ilyen. Akkor jelentkeztek az első rohamok, amikor az anyja már nem kísérgette, hanem egyedül kezdett utazgatni a fotózásokra - mondta Naruto.
- A stressz hozza ki, amiből jutott neki bőven. Nem akarok senkit hibáztatni ezért - nézett Inoichi jelentőségteljesen az Uchiha testvérekre -, de innentől mindenkinek óvatosabban kell bánnia Sakurával. A kezelőorvosa szerint a legtöbb pánikbeteg attól retteg a legjobban, hogy mikor gyűri le ismét az újabb roham. Ilyenkor a betegeknek elég erős halálfélelmük van, ami pokoli érzés lehet, így természetes, hogy tartanak tőle, mikor fogják ezt megint átélni. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy Sakurán eddig nem vettem észre, hogy emiatt aggódna. Ha jól tudom, abban az időszakban, amikor együtt laktatok, nem is jelentkezett nála ilyesmi egyszer sem, ugye? Vagyis ha nyugodt körülmények között van, akkor teljesen tünetmentes.
- Igen. Akkor jól volt - bólogatott Itachi.
- Én... én majd vigyázok rá - szólalt meg Sasuke, mielőtt Inoichi kitalálhatta volna, hogy Sakura újra költözzön össze a bátyjával. Na még csak az kéne! - Tudok rá vigyázni. Biztosan menni fog! Mindent megteszek majd, hogy jól legyen és ne kelljen idegeskednie semmi miatt - mondta határozottan.

Mikoto asszonynak elkönnyesedett a szeme, ahogy fia elszánt arcára nézett. A többiek is így éreztek. Tisztában voltak vele, mekkora bátorság kellett, hogy ezt Sasuke kimondja, és milyen felelősséget vállal ezzel.

- Mindenben segítünk, és ha muszáj, békén hagyunk benneteket - emelte Sasori ünnepélyes esküre a kezét. Sasuke először kétkedve nézett rá, de aztán elmosolyodott.
- Köszönöm - felelte zavartan, és hirtelen azon gondolkodott, hogy tényleg ő szólalt-e meg az előbb, mert elég hihetetlennek tűnt számára, hogy végre ki merte mondani, amit a szíve diktált. Igazából nem is volt olyan nehéz. Mielőtt elszállhatott volna magától, hogy ennyire bátor volt, Inoichi villámgyorsan visszarángatta a valóság talajára. 
- Beleegyezem, mert én is látom, hogy mi folyik köztetek,de... Sasuke, ezt most nem játék! - fenyegette meg. - Nem szabad elrontanod! Az együttes jövője, és egy fontos ember élete múlhat ezen. Megértetted? - kérdezte tőle keményen. 
- Felfogtam.

...

" Találtam egy okot, hogy megmutassam,
Egy olyan oldalamat, amit nem ismertél,
Egy okot mindarra, amit teszek,
És ez az ok te vagy. "


Mikor véget ért a szám, a házra feszült csönd ült. Mindenki egy emberként izgult a fiatalokért, de persze Sasuke idegeskedett a legjobban. Kezdett inába szállni a bátorsága, és a jól begyakorolt szövegét is teljesen elfelejtette, amikor Sakura az ágyában magához tért és rámosolygott. Ha nem lenne már elviekben túl idős hozzá, és valamivel mozgékonyabb testtel rendelkezne, talán az ágy alá vagy a függöny mögé menekült volna idegességében, mert a gyomra görcsben volt, a szíve hevesen kalapált, és jó lett volna valahova elbújni, húzni még a pillanatot, mielőtt kiderül, Sakura a vallomásra hogyan reagál.
Nagyon félt az elutasítástól.

Mi lesz, ha a lány kineveti, vagy sajnálkozva néz rá, mert még mindig Itachit szereti?

Ezernyi kétely gyötörte, miközben kínzóan hosszúnak érezte azt a néhány másodpercet, amíg szerelmére várakozott. Sasuke! Sasuke! Ennyire nyúl nem lehetsz! - veszekedett magával gondolatban. Ideje összeszedni a bátorságát, mert ez már tényleg szánalmas! 

Mikor kinyílt a fürdőszoba ajtaja és megjelent Sakura, gyorsan a karfába kapaszkodott, hogy lefoglalja valamivel remegő kezét. Aztán megpróbált határozottan a smaragd szemekbe nézni, hiszen szerelmének nincs szüksége puhány férfiakra. Neki ettől sokkal jobbnak kell lennie.

- Szeretnék mondani valamit - kezdte. A hangja jóval félszegebben csengett, mint ahogy tervezte, de igyekezett magabiztosnak tűnni. - Biztos csodálkozol, hogy miért vagy itt nálam. Eredetileg bevittek a kórházba, mert a mostani rohamod sokkal súlyosabb volt, mint az eddigiek. Elájultál és utána erős nyugtatókat kaptál. Rengeteg rajongó gyűlt össze, próbáltak bejutni hozzád, ezért ott nem maradhattál. Inoichi nyugalmat akart neked biztosítani, ezért én azt mondtam, hogy vigyázok rád. Mindent megteszek, hogy jobban legyél - mondta kissé szenvedélyesen, és érezte, hogy a mondat végére elpirul. Nyelt egyet és igyekezett továbbra is bátran folytatni, de reménytelennek tűnt Sakura kíváncsi pillantását állni, így zavartan lesütötte a szemét.

- Szóval, megígértem, hogy vigyázok rád, és nem csak ma este akarok - nyögte ki végül elhadarva a lényeget.

Sakura egyre értetlenebbül ráncolta a homlokát, mert sohasem látta még így kínlódni Szörnyetegét. Lassan kezdte sejteni, a fiú hova akar kilyukadni, de alig mert hinni a dologban. Szívdobogva várta a folytatást, közben Sasuke zavart arcát, idegesen babráló kezét figyelte. Míg beszélt, kitartóan a földet fixírozta, és csak akkor nézett a szemébe újra szégyellősen, amikor a válaszára várt.

Mit is kéne erre mondani?

Sakura is elvörösödött, hiszen fogalma se volt, mi a kérdés tulajdonképpen. Sasuke megérezte, hogy bizonytalan, így egyre jobban belemelegedve elmondta végre, ami a szívét nyomta.

- Mikor kérdezte Sasori, hogy járunk-e, még semmi ilyenről nem beszéltünk, pedig bizonyos dolgokban már eléggé előrehaladott volt a viszonyunk - magyarázkodott most már főtt rákot megszégyenítő pirossággal. - Én szeretném legközelebb azt mondani, ha ilyet kérdeznek tőlem, hogy a barátnőm vagy. Tudom, hogy ez elég fura. Nem olyannak ismertél meg, akivel talán szívesen járnál, de én erre vágyom, mióta legelőször megláttalak - vallotta be végre az érzéseit. Zavartan a lányra pislantott, hogy lássa rajta a hatást, de Sakura inkább tűnt döbbentnek, mint meghatottnak, és ennek hangot is adott:
- Már akkor is piszkáltál... - vetette fel az egyik döntő érvet, amiért nehezen hitte, amit hallott. Sasuke persze gondolta, hogy kételkedni fog, ezért úgy döntött, hogy minden fontos részletet elmesél.
- Nem az irodában láttalak először, hanem pár nappal előtte a tévében. A fiúkkal együtt néztük a döntőt, amikor nyertél. Iszogattunk, buli volt, és én eléggé eleresztettem magam. Nagyon szexi voltál abban a rövid ruhában, és a hangod... teljesen bezsongtam tőled. Már akkor tettem a többiek előtt néhány bunkó megjegyzést, hogy mit is csinálnék veled szívesen, mert nagyon bejössz, így elég égő volt, amikor nem sokkal később szemtől szembe találkoztunk, és te rám se néztél. Ez borzalmasan sértette a hiúságom. Ráadásul mindig más srácokkal lógtál, aztán rád szállt Itachi, és én képtelen voltam arra, hogy elmondjam vagy kimutassam mennyire kedvellek. Helyette bántottalak. Nem direkt, egyszerűen csak úgy sikerült.
- Elég jól megtévesztettél. Azt hittem, szívből utálsz.
- Sajnálom. Főleg azok után, ahogy a kórházban is foglalkoztál velem. Emlékszem rá, hogy mennyire aranyos voltál, beszéltél hozzám akkor is, amikor még teljesen ki voltam ütve, egyszer énekeltél is... és te nem mondtál le rólam, mint Ino - nem mintha az ő véleménye számítana. Tudnod kell, hogy még nem voltam szerelmes. Nem is hittem, hogy egy olyan ember, mint én, egyszer így érezhet. Emiatt fogalmam sincs, hogyan kéne viselkedni, mit kéne mondani. Folyton elrontom a dolgokat, megsértelek, megríkatlak, fájdalmat okozok, de nagyon szeretnék ezen változtatni. 
- Gondolod, hogy képesek lennénk veszekedés nélkül meglenni? Én folyton felhúzlak valamivel, pedig tényleg nem akarom!
- Talán könnyebb úgy, ha nem megsértődünk, hanem ki merjük mondani, amit gondolunk. Most például azt szeretném, ha ide jönnél végre hozzám, és nem ott állnál földbe gyökerezett lábakkal - nyúlt Sasuke a lány felé, és reménykedett benne, hogy Sakura nem veszi észre mennyire remeg a keze. 

És Sakura elindult... 
Ez a pillanat mindkettőjük szívébe örökre bevésődött. Sakura meglepődve hallgatta a kérést, majd elpirult és először tétován, majd egyre magabiztosabban lépdelni kezdett Szörnyetege felé, aki most nagyon is emberi volt. Látszott, hogy izgul, és végül kimondhatatlanul boldog, amiért átölelheti végre szerelmét.

- Én azt gondolom, hogy mindjárt elájulok - súgta neki Sakura félszegen, miközben elhelyezkedett az ölében. - Te tényleg kedvelsz engem? Tényleg olyan régóta? - kérdezte csillogó szemmel, hitetlenkedve. Mikor Sasuke bólintott, már megint belebújt a kisördög, és nem bírta visszafogni örömét. 
- Tee... - ennyire tellett tőle, és csak ölelte, szorította magához a fiút, aki dehogy volt már szörnyeteg. A legcsodálatosabb herceg lett a világon és Sakura csak puszilgatta és nevetett, hogy Sasuke is mosolyog ezen a lelkes kirohanáson.
- Ezt vehetem igennek? - kérdezte később a fiú, mikor Sakura egy pillanatra levegőt hagyott neki, mert a puszikból előbb egy gyengéd, majd egy szenvedélyes csók kerekedett.
- Nem is kérdeztél semmit! - ellenkezett vele csintalanul a rózsaszín.
- Akkor felteszem érthetően a kérdést, hogy még neked is világos legyen: Vigyázhatok rád ezután? Szeretnéd, hogy együtt legyünk? 


...

A konyhában eközben feszült volt a légkör. Itachi türelmetlenül dobolt az ujjaival az asztalon, aztán lehúzott egy újabb pohár szakét. Ino nehezen türtőztette magát, hogy ne szóljon, mennyire undorodik az ital szagától, de jobbnak látta, ha most inkább meghúzza magát.

- Biztos fáradt vagy! Feküdj le nyugodtan, megmutatom Itachi szobáját - simogatta meg a kezét Mikoto asszony. A szőkeség nagyon meglepődött a kedvességén.
- Oda ne! - csapta le a poharat Itachi mérgesen. 

Ino persze sejtette miért. Azt a szobát a férje elég sokszor megosztotta Sakurával, és biztos ezért nem akarta őt ott látni. Egyébként se volt hajlandó együtt aludni vele. Ino igyekezett lenyelni a könnyeit. Az anyósa aggódva karolt bele, és nem törődve Itachi szúrós tekintetével a lányt bevezette az említett helyiségbe.

- Pihenj le nyugodtan, a fiammal meg ne törődj! Most ingerült, mert ivott, de majd megnyugszik. Használhatod a fürdőszobát, és vegyél a ruháiból bármit, amit az alváshoz kényelmesnek gondolsz. Én majd még kicsit elbeszélgetek vele, mert nekem se tetszik, ahogy viselkedik.
- Kérem, miattam ne piszkálja. Van neki most így is épp elég baja.
- Ne védd, látom, hogy mi folyik itt. Tényleg sajnálom, de bosszant is a dolog, hiszen Itachi a saját testvérére féltékenykedik. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy örültem az esküvőtöknek, de azóta én is átgondoltam a dolgokat, és kicsit másként látom a helyzetet. Egyébként nekem ma sokat bizonyítottál. Például türelemből jelesre vizsgáztál. Tisztában vagy vele, hogy a fiam hogyan érez Sakura iránt, mégis mindent elnézel neki. Rájöttem, hogy nem tennéd, ha nem szeretnéd. Igazam van?
- Ettől sajnos nem változik semmi - felelte Ino szégyenkezve, és most már nem tudta visszatartani a könnyeit. Az anyósa leült mellé és együttérzően átölelte.
- Sakura többször bizonygatta már nekem, hogy jó ember vagy, de eddig azt hittem, azért mondja, mert ő mindenkit jónak akar látni. Ő még túl fiatal, és néha kissé gyerekesen szemléli a világot, de már tudom, hogy ebben nem tévedett - mosolygott Mikoto bíztatóan a síró szőkeségre. 

Itachi jól hallott minden szót, és ettől még nagyobb gazembernek érezte magát. Sokáig szorongatta elmélázva a poharat, és az előbbi beszélgetésen tűnődött.
Ino szeretné? Milyen hülye! Mit szerethet vajon egy ekkora vesztesen, mint ő?
Nem volt csöppet sem részeg, az utóbbi időben már túlságosan hozzászokott az italhoz. A többiek régen aludni mentek, csak ő bámulta kitartóan a folyosót, ahonnan nyílt az öccse szobájának ajtaja. Sajnos a gondolatai végül mindig ugyanoda kanyarodtak.

Vajon mit csinálnak?

Vajon miért érdekli még mindig ez? 

Miért nem tudja békén hagyni őket? Miért esne most jól neki durván berontani oda, és kikapni Sakurát a nyomorék öccse mellől az ágyból? Miért utálja most annyira nagyon Sasukét, a saját édestestvérét?

Hirtelen összeroppant a kezében a pohár és a szilánkok szanaszét repültek, egy nagyobb üvegdarab pedig beleállt a húsába, de csak nézte, és a szemét elhomályosították a könnyek. Nem azért, mert a keze fájt. 

Csak ködösen érzékelte, ami körülötte történt. Bambán követte a szemével a saját vére útját, ahogy a hófehér asztalterítőre csordogált, és közben abban reménykedett, hogy a friss seb talán jobban sajog majd, mint a kettéhasadt szíve a mellkasában.

Ino szó nélkül bekötötte a kezét és gyengéden a hóna alá nyúlt, hogy a szobába vezesse. Itachi nem ellenkezett. Bezuhant az ágyba, mint egy élettelen bábu, és próbált szabadulni a szeme elé tóduló emlékképektől, de azok csak egyre jöttek és jöttek, hiába hunyta le a szemét.

Vörös folt a fehér lepedőn. Összerándult a gyomra, ha eszébe jutott...

Tudta, hogy kegyetlenség ilyen titkokat elárulni Inónak, de nem volt más, akihez szólhatott volna. Ki kellett beszélnie magából, ami bántotta, mert úgy érezte, megbolondul. Akadozva gyónta meg hát a bűneit éppen annak, akivel soha nem akart egy szót sem váltani.

- Ő igazából nem akart velem lefeküdni - kezdte a lánynak háttal fordulva, mert az arca égett a szégyentől. Ino ideges lett, hogy miről akar mesélni, de igyekezett türelmesen viselkedni, Itachi pedig kíméletlenül folytatta az emlékezést. - Sakurának eszébe se jutott ilyesmi, annyira ártatlan volt még, de én... én nagyon akartam, pedig félt tőlem. Mégis.... egyik este, amikor már nem bírtam magammal, ő pedig szomorú volt és elkeseredett, addig kényeztettem, amíg végül hagyta, hogy elcsábítsam. Tudom, hogy később megbánta. Azt is tudom, hogy legelőször nagyon szenvedett, de erőltettem, amíg össze nem jött. Bevetettem minden trükköt, hogy elviselhetőbb legyen számára, utána pedig addig ügyeskedtem, hogy igazán élvezte, ha együtt voltunk. Én akartam lenni az első férfi az életében, az egyetlen, a legfontosabb számára. Később el is értem nála, hogy így érezzen irántam. Azt hiszem, boldog lett volna velem, ha nem jössz közbe te. Eddig gyűlöltelek miatta, szerettem volna visszacsinálni veled azt az éjszakát és újra vele lenni, de kezdek kételkedni abban, hogy ez Sakurának jó lenne-e? Jó volt-e neki egyáltalán, amikor együtt voltunk. Valahogy minden cselekedetemért bűntudatom van, sorban jönnek az észérvek, hogy miért kéne róla lemondani, de én erre egyszerűen képtelen vagyok, pedig ő is világosan megmondta, hogy soha többé nem lesz köztünk semmi. Már nem akar engem, az öcsémet akarja, én pedig ebbe belepusztulok...

Ino nem tudta sajnálni, és a következő szavak még jobban felháborították:

- Iszonyúan haragszom Sasukéra, és még Narutót meg Sasorit is utálom, amiért neki drukkolnak - folytatta a fiú elkeseredetten. 

Ino tökéletesen megértette, hiszen jól ismerte az irigység érzését, és ő is pokolian szenvedett már a féltékenységtől, de ilyen önző viselkedésre még ő se lett volna képes. 

- Arra gondoltál már, hogy egy gyereket tettél tönkre? - kérdezte tőle undorodva. - Sakura teljesen tapasztalatlan, nincsenek mellette a szülei, tökéletesen befolyásolható. Bízott benned, erre te kihasználtad. Ha azt hiszed, hogy ezt jóvá tetted azzal, hogy később már szeretett veled lenni, hát nagyon tévedsz! Ez nem szerelem, csak tömény önzés a részedről - vágta a szemébe indulatosan.

Mindig úgy érezte, hogy Sakura és Itachi románca a boldog látszat ellenére nagyon is beteges. Még Sasukéhoz is fiatalnak gondolta a lányt, de azt biztosra tudta, hogy Sasuke legalább őszintén szereti, nem csak a saját örömét keresi benne. Soha nem használná ki ilyen aljasul.

- Te most is csak magadat siratod! Ez undorító - kelt fel mellőle zaklatottan, és inkább kiment a konyhába, mert nem bírta tovább nézni férje szánalmas önsajnálatát.
- Gyere, hazaviszlek - toppant elé Sai váratlanul.
- Te hallgatóztál? - döbbent meg Ino.
- Lehet - vigyorgott rá Sai sunyin, és meglengette előtte a kocsikulcsot. - Egy kismamának sok pihenésre van szüksége és persze nyugalomra, tehát irány az otthoni pihe-puha ágyikó! - karolt bele és máris húzta kifelé, közben pedig be nem állt a szája. - Itachi miatt pedig kár izgatnod magad - nyugtatta a lányt. - Reggel még kiállhatatlanabb lesz, ha meglátja Sakurát és Sasukét együtt, így jobb is, ha akkor nem leszel mellette. Hidd el, észre fog ő térni, csak idő kell neki, amíg ráébred mekkora idióta.
- Félek, hogy holnap neki fog esni Sasukénak.
- Nyugi! A többiek vigyáznak rájuk. Ennyi galiba után tuti, hogy éberen őrködnek majd a barátaik zavartalan boldogsága felett, hisz történt épp elég szerelmi dráma mostanság.
- Akkor menjünk, bár egyedül is haza tudok vezetni, felesleges fáradnod.
- Megtiszteltetésnek venném, ha segíthetnék. Ha akarod, még az ágyadat is felmelegítem, ha már arra a tuskó férjedre nem számíthatsz.