Sasuke

 - Nem tudom, és nem is akarom megtudni rá a választ - válaszolom végül. A helyes válasz természetesen nem így hangzott volna. Hova lett a régi, yakuza énem? Aki gond nélkül igennel válaszolt volna?
 - Mi lesz, Sasuke? Mi lesz Sayával? - kérdezi remegő hangon. - Mi lesz velem?
 Tanácstalanul fürkészem arcát. Jogosak a kérdések. Csak hol a válasz? Sóhaj bukfencezik ki számból.
 - Ígérem, hogy megpróbálom úgy alakítani a dolgokat, hogy mindenki jól járjon. Rendben?
 Bizonytalanul bólogat. Ajka lefele görbül, mintha sírni akarna.
 - Hazudsz - állapítom meg komoran.
 Ingatni kezdi fejét, rózsaszín tincsei lágyan röpködnek, némelyik arcára tapad. Smaragdzöld szemeit lehunyja, könnyeit visszanyeli. Összeszorul a szívem így látni őt.
 - Jhaj, te... - suttogom szomorúan, majd erősen magamhoz ölelem reszkető testét. - Miért sírsz?
 Megvárakoztat a válasszal. Türelmesen cirógatom hátát, hogy megnyugtassam.
 - Miattad - nyögi végül pólómhoz bújva.
 - Miattam? - vonom fel szemöldökömet csodálkozva.

 Sayame

 Az ajtót kétségbeesetten püfölő Narutótól nem messze, pontosabban három szobával arrébb, megtalálom azt, amit kerestem. Az izgatottság legkisebb jelét sem érezve lépek be a terembe, holott már évek óta erre a pillanatra vártam. Most, hogy Nate is előkerült, nem vesztegethetem tovább az időmet. Sajnálom, Sasuke...
 - Megtiszteltetés újra látni. - Egy középkorú férfi hajol meg előttem, rezzenéstelenül állok meg előtte.
 - Szintúgy. A tárgyra térhetünk?

 Itachi

 - Szóval most a Sakura nevű lányra ti vigyáztok Sasuke helyett, mert Sayame felbukkant? - kérdezi a kis összefoglalóm után Nate.
 - Pontosan - bólogatok.
 - Érdekes - jegyzi meg szúrós tekintettel. Miért kell rám úgy nézni, mint egy hülyére? Én csak a tényeket közlöm.
 Az eszmecserét, alias ki a nagyobb hülye vitát, maga a tárgy zavarja meg. Mindketten a lányra bámulunk, rossz előérzetem támad vele kapcsolatban.
 - Hol hagytad Narutót? - célzom felé gyanakvóan.
 Válasz helyett ördögi mosoly terül el arcán, majd a pillanat tört része alatt az ajtóban ácsorgó bátyja mögé kerül, a ruhaujja alól kicsúsztatott, speciális pengéjű, miniatűr katanáját annak nyakához szorítja. Honnan tudtam?!
 - Ugye tudod, hogy létszámelőnyben vagyunk? - sziszegi érzelemmentesen Nate.
 A katana végét a férfi nyakához támasztja, finoman felnyisszantja vele a bőrét, vér serken az apró sebből. Felém bámul, majd pár shurikent dob felém. Könnyedén kikerülöm őket, majd mögé kerülök.
 - Vége - közlöm diadalittasan, ám ekkor a kard markolatával halántékon vág.
Az egyensúlyomat, és egy röpke percre eszméletemet vesztve a falnak esek, időt adva Sayának, hogy megkötözhesse Natet. Reménytelenül próbálok feltápászkodni, a fejem iszonyatosan sajog az ütéstől. Négykézláb próbálok a földre hullott fegyverhez mászni, azonban mikor utána nyúlok, a nő a kezemre tapos.
 - Nem gondoltad, hogy ilyen könnyen hatástalanítasz?! - még erősebben tapossa a kezemet, ujjaim ropognak, - Ez a baj veletek... Túlságosan el vagytok szállva magatoktól!
 Ismét halántékon rúg, majd valami fecskendőt szed elő a táskájából, és belém döfi. Ellenkezni sincs időm, a világ elmosódik. Utolsó pillanataimban Natet keresem szemeimmel, minden reményem benne van. Állítsd meg...

 Sasuke

 Dulakodás zajaira leszek figyelmes.
 - A francba - nyögöm ingerülten.
 - Ki lehet? - rémül meg védencem.
 - A szekrény második polca mögött találsz fegyvereket. Az egyiket hozd ide, a másik a tied. Én megnézem, mi történt.
 Bizonytalanul felugrik, aztán idegesen tépi fel a szekrény ajtaját, a polcon lévő ruhákat lesöpri. Megtalálja a a rejtekhelyet, majd ügyesen kifosztja tartalmát.
 Eközben nehézkesen felülök, majd az éjjeli szekrény fiókját kirántom. Azonnal kezembe akad a keresett pirula. Nem akartam ehhez folyamodni, de nincs más választásom. A szükség nagy úr, több időm pedig nincs.
 Mire lenyelem a keserű bogyót, védencem már előttem terem a két kis pisztollyal.
 - Az meg mi volt? - kérdezi aggodalmasan.
 - Később - vágom rá mogorván, majd felpattanok.
 A lendülettől majdnem előre esek, lábaim ugyanis nem készültek még fel a hirtelen terhelésre. A rózsaszínhajú segítőkészen kap utánam, de sikerül megállnom a saját talpamon is.
 - Nem vagy még jól! - kiáltja kétségbeesetten.
 - Hé, nyugi. Csak pár perc... - motyogom erőltetett nyugodtsággal, miközben egyre feszültebbé válok. Izgatottan mozgatom körbe tagjaimat, végre érzem, ahogyan a vér végigmorajlik ereimben. Nem vesztegethetem hát tovább az időmet.
 A szomszéd szoba ajtaját berúgva érdekes látvány fogad. Bátyám a falhoz közel fekszik eszméletlenül, Nate székhez kötözve, arcát ragacsos vér borítja, néhol karját is. Előtte áll egy pengével a kezében Sayame. Kővé dermedek a látványtól.
 - Saya-...me? - bukik ki számból kábán.
 Szemeivel idegesen méri fel a helyzetét, smaragdjai a gyűlölettől szikráznak. Felém fordul, a penge kiesik ujjai közül.
 - Mozdulatlanul kellene feküdnöd az ágyban - célozza felém érzelemmentesen.
 - Neked meg Narutóval lenni - vágok vissza idegesen. - Mit jelentsen ez?!
 Felvonja szemöldökét, majd élesen felkacag.
 - Lőj csak le, nyugodtan! Ahogyan négy évvel ezelőtt tetted. - A pisztolyra mutat, amiről már el is feledkeztem, hogy felé szegezem.
 - Hadd magyarázzam meg... - kezdeném el habogva, de félbeszakít.
 - Dobd el a fegyvert!
 Nem gondolkozom, csak cselekszem. Le kell nyugodnia, mielőtt még bárkinek bántódása esik. A hátam mögé hajítom a pisztolyt.
 - Mondd, te hogyan reagáltál volna a velem történt dolgokra? Ha a szerelemed és a bátyád elárul? - kérdezi gúnytól csöpögő szavakkal.
 - Nem ez a megoldás!
 - Valóban. - Gonoszan elmosolyodik, majd lehajol csizmájához. Egy méretes kést húz elő, élén végighúzza vékony ujját.
 - Maradj ki belőle - figyelmeztet, majd hirtelen mozdulattal Nate mellkasába szúrja a pengét.
 A férfi felnyög, majd fuldokolni kezd. Saya a légcsövét találta el minden bizonnyal. Ha ez nem lenne elég, a tőrt lejjebb húzza, egészen a gyomráig metszi fel vele. A szövet, amivel Nate szája van bekötve, skarlátvörössé válik. Az áldozat testét köhögés rázza, éltető folyadék szivárog a mellkasából. A saját vérében fog megfulladni.
 Sayame kirántja belőle a kést, majd egészen közel hajol arcához. A pengét arcához nyomja, összemocskolva vele hamvas arcbőrét.
 - Mondd, bátyus, milyen érzés haldokolni? - suttogja fülébe negédes ártatlansággal.
 - ÁLLJ! - sikít fel hirtelen egy hang, majd lövések dördülnek el.
 A yakuza nő megrémül, eldobja fegyverét, és a legközelebbi ablakhoz menekül. Egy pillanatra visszanéz rám, majd kiugrik a párkányról. A lövöldözés alábbhagy.
 - Istenem! - kiállt fel Sakura, majd a székhez kötözött férfihoz rohan. - Sasuke, ne csak állj ott!
 Eddig csak sokkosan álltam a küszöbön. Mindez a szemem előtt történt... Én pedig semmit sem tettem. Csak álltam, és néztem.
 - SASUKE! - rivall rám ismét a nő, miközben kétségbeesetten, és reménytelenül remegő kezekkel próbálja kihámozni a kötelek közül a haldokló férfit.
 - Hagyd - szólok rá hűvösen.
 Nate combjára hajtja fejét, reszket a zokogástól, ujjaival görcsösen szorítja a mocskos köteleket. Még csak nem is ismerte ezt a férfit... Mégis, hogy bőg miatta.
 Itachihoz sétálok, azonnal megállapítom, hogy a halántékán lévő zúzódás miatt lehet eszméletlen, a pulzusa rendben. Ő megúszta. De mégis miért tetted ezt, és miért most?! Végig ezt tervezted?! Sayame!

 - Válassz egy kocsit - kérem védencemtől unottan, a járda szélén ácsorogva, vállamon két férfi testével.
 - Mondjuk az - mutat egyre, majd hozzáteszi, - ugye nem akarod feltörni?!
 Mire kinyögte, addigra már könnyűszerrel felpattintottam a zárat. Nehezékeimet a hátsó ülésre ültetem, védencemet magam mellé. Felbőgetem a motort, élesen felcsikordulnak a gumik, ahogyan kikanyarodok.
 - Hová megyünk?
 - Találkoznom kell apámmal. - Előbb fojtanám bele magam egy kanálnyi vízbe, mint találkozzak az öreggel. A helyzetet csak súlyosbítja, hogy Sayame még életben van, ráadásul végzett Natetel, Narutót pedig valószínűleg nem hagyta őrizetlenül. Itachi eszméletlen, nem tudok rá is, és védencemre is vigyázni, így nincs más választásom, mint hogy fejjel rohanjak a falnak. Gondterhelten meredek az előttünk lévő végtelen sztrádára.
 - Mi a baj? - töri meg a csendet erőtlen hangjával a rózsaszínhajú.
 - Készülj fel rá, hogy nem leszünk szívesen fogadva.
 - Ez mit jelent? - vonja össze szemöldökét.
 - Valószínűleg nem úszom meg egy ejnye-bejnyével.
 - Akkor miért megyünk vissza?
 - Mert másképp nem tudlak megvédeni! - mordulok rá a kelleténél talán erősebben. Na jó, nem talán, hanem biztosan erősebben.
 - Akkor ne védj meg! Mit tennél, ha én nem lennék itt?!
 - Akkor - elgondolkozok egy pillanatra -, akkor... Sayame után rohannék. Nem érdekelne sem Nate, sem Naruto, sem Itachi.
 - Akkor miért nem ezt teszed?! - von kérdőre hisztérikusan.
 - Nem egyértelmű?! Mert itt vagy!
 - Állj meg! Állj meg, Sasuke! - parancsolja ellentmondást nem tűrően.
 - Ne hülyéskedj - kezelem le nemes egyszerűséggel, ám kinyitja az ajtót. Reflexből behúzom a kéziféket, a kerekek feljajdulnak.
 - Megőrültél?! - dörrenek rá mérgesen, azonban figyelmen kívül hagyja kérdésemet, szó nélkül kiszáll a kocsiból, és a semmi felé kezd el sétálni. - Most meg hová mész?!
 - El! - kiálltja, hátra sem nézve. Tényleg ennyire idióta ez a lány?!
 Dühösen fújtatok, mint a lovak szoktak, és őnagysága után rohanok. Természetesen pár lépéssel utolérem, és egy taslist kap a nem túl sokszor használt fejére.
 - Aú!
 - Ugye tudod, miért kaptad?!
 - Mert eljöttem?!
 - Mert hülye vagy!
 - Igen?! - kérdez vissza hepciásan, - Miért is?!
 - Mert nem sétálhatsz csak így el mellőlem!
 - Mert meg kell védened? Mert ez a parancs?!
 - Igen! - vágom rá gondolkozás nélkül.
 - Cseszd meg! - Rám üvölt, majd hátat fordítva megpróbál elrohanni előlem, esélytelenül.
 - Mit szeretnél hallani, milyen ok kell, hogy velem maradj?! - Erősen markolom meg jobb vállát, eszébe se jusson elfutni.
 - Hogy szeretsz - suttogja szemeit lesütve.