Mintha előre érezte volna vesztét…
Sakura pont úgy viselkedett, amikor bebújt Szörnyetege mellé, mint amikor valaki lehunyt szemmel a szakadékba veti magát abban bízva, hogy ha nem látja a zuhanást, talán kevésbé lesz kellemetlen a földet érés. Pedig a fájdalmas vég így is bekövetkezett, de muszáj volt legalább egy próbát tennie a saját boldogsága érdekében. Élénken emlékezett arra, amikor Sasuke kérte tőle a kórházban, hogy aludjon mellette, mert annyira egyedül érezte magát. Hát most ő volt ugyanígy, ráadásul nem „bárki” testmelegére vágyott, hanem kimondottan Uchiha Sasuke kegyeiért esedezett. A szívét szerette volna, de mostanra eljutott arra a szintre, hogy azt se bánta, ha csak a csinos külseje miatt szeretik. Fogalma se volt róla, hogyan fogadják majd, csak abban bízott, ha reggel megkívánta Szörnyetege, tán este se zavarja el. Arra viszont nem számított, hogy egy dühtől tajtékzó Sasukét talál a paplan alatt, aki nem lát, nem hall a féltékenységtől, csak válaszokat akar, és tombolni haragjában.

El se érte ajkait, amikor a fiú megállította a mozdulatban, és határozottan eltolta magától. Jéghideg pillantással méregette, és látszott, hogy ő egyáltalán nincs csókolózós kedvében. Ujjai egyre mélyebben nyomódtak a vékony karokba, mintha arra készülne, hogy kíméletlenül összemorzsolja foglya csontjait.

- Mit csináltál egész délután? – kérdezte vészjóslóan. 

Ez a hang… Sakura halálra rémült tőle. Sasuke még a szokásosnál is riasztóbban viselkedett - soha ennyire ingerültnek még nem látta - de hiába kutatott az agyában indok után, nem jött rá, mivel dühíthette fel ennyire.

- Itachival beszélgettünk. Tisztáztuk a dolgainkat – válaszolt azonnal, elfeledve korábbi sziklaszilárdnak hitt némasági fogadalmát. Rémülten nézett a rideg, fekete szemekbe, amelyek szinte átfúrták, annyira figyelték, hogy hazudik-e?

Ugyan miért tette volna? Sose állított valótlan fontos dolgokban, és ez nem az a pillanat volt, ahol elkezdte volna - még akkor sem, ha esetleg megússza ezzel Szörnyetege még nagyobb haragját. 

Nem, ő őszinte volt. 
Valódi volt a félelme is, bár nem a fájdalomtól retteget igazán, hanem a bizonytalanságtól, mert nem értette a helyzetet.

- Csak azért voltatok a lakásban, hogy beszélgessetek? Ugyan, ne etess! 
- Azért – lehelte nyögve, mert rendesen válaszolni már nem bírt. Elfulladt a hangja, és hirtelen könnyek szöktek a szemébe, olyan elviselhetetlenné vált a szorítás. Arra már nem is volt ereje, hogy találgassa, vajon Sasuke honnan tudja, hogy ott jártak Itachival, és miért rendezi hirtelen ezt a vallatást, miért gúnyolódik? Semmit nem értett, csak azt az egyet sejtette, hogy valamiért most bántani fogják. Sasuke pedig folytatta is a zavaros kérdezgetést, nem hatotta meg a lány kínlódása.
- Tagadod, hogy együtt lennétek újra? Szerintem felesleges, mert a bátyámat nem úgy ismerem, hogy könnyedén elengedné azt, ami az övé. Nehezen hiszem, hogy kettesben, a régi szerelmi fészekbe ne próbálkozna be nálad újra.
- Nem mondtam, hogy könnyű válás volt, de már tényleg semmi közünk egymáshoz – ismételte magát a rózsaszín kitartóan.
- Bánod, hogy így alakult? 

Sakurának eszébe se jutott ellenkezni.

- Bánom – felelte.
- Fontos még neked Itachi?
- Fontos.
- De te simán lefeküdtél velem reggel, és most is arra számítottál, hogy megint megtörténik, igaz?
- I… Igaz. – Miért is tagadta volna? Egy pillanatra dermesztő csend áll be köztük, és Sakura döbbenten figyelte szerelme hogy alakul át még vérszomjasabb ragadozóvá valami vélt sérelem miatt. A szép arcot félelmetes düh torzította, szinte morgott, vicsorgott haragjában.
- Akkor nem okozhatok neked csalódást! – vettet oda kegyetlenül, és közelebb rántva magához a remegő lányt, erőszakosan szájára tapasztotta hideg ajkait.


Sakura elmenekülhetett volna, de nem tette. Mintha még elégedett is lett volna azzal, hogy ilyen fájdalmat okoznak neki. Az is eszébe jutott, hogy talán szándékosan provokálta ki. Az egyedüllétnél, ürességnél minden jobb volt számára. 
Tűrte és viszonozta a durva csókot, a marcangoló érintéseket. Úgy érezte, hogy Sasuke hevességében apró darabokra tépi, mégsem tiltakozott, hanem ugyanilyen erőszakossággal mart a húsába. Már nem félt tőle. Végigkarmolta, megharapta. Ő is szabadjára engedte a lelkében lakozó, csalódott démont, aki Szörnyetege figyelmére szomjazott. Körömmel akart kicsikarni belőle egy kis együttérzést, melegséget, szeretetet még akkor is, ha tudta, reménykedése hiábavaló.

Mohóságában végül magával bánt kegyetlenül, mintha a testi szerelem pótolni tudná a lélek magányát. Egyáltalán nem volt még felkészülve arra, hogy befogadja Szörnyetegét, mégis erőltette. Az elhamarkodott mozdulat után fájdalmasan rándult össze, mintha öle is megmakacsolta volna magát, hogy figyelmeztesse, nem jó úton jár, nem így kéne keresnie a boldogságot. Egy pillanatra elsötétedett előtte minden, mert úgy érezte, kettéhasad. 

Sasuke itt nyerte vissza a józan eszét. Azonnal leemelte magáról. Sakura összeszorított térdekkel kuporodott mellé, és az arcát a párnába fúrta. Nem csak ott fájt neki, hanem mindenütt, főleg a szíve táján.

Mégis mit művelnek?

Sasuke sohasem akarta rosszat neki, főleg nem szándékosan, de a féltékenység dühöngő őrültté tette.

- Ne haragudj! – suttogta bűntudatosan, és egy gyöngéd, engesztelő mozdulattal beletúrt a zuhatagként szétterülő rózsaszín tincsekbe. A lánynak így - kibontva - a háta közepéig ért a haja, és most selymes sátorként csiklandozta a fiú hevesen ziháló mellkasát. Szörnyen bántotta a lelkiismeret, próbált felé fordulni, magához akarta ölelni a remegő testet, hogy megnyugtassa, de Sakura hirtelen felegyenesedett. 
- Ugyan – mondta beletörődve. - Nem haragszom. Nincs miért. Amúgy meg megszoktam, hogy mindig ez a vége… sírás. Mert mi csak bántani tudjuk egymást. 

Aztán lemászott az ágyról, felkapta a ruháját, és imbolygó léptekkel visszasétált a szobájába, mögötte pedig bezáródott az ajtó, ami eddig szinte mindig nyitva állt a két helyiség közt, mint valami titkos átjáró két magányos szív közt.

Sokáig nyomasztó csend ült a sötétségre, mintha a világmindenség is visszafogta volna a lélegzetét. Mindketten a csukott ajtót bámulták, és ugyanúgy fulladoztak elzárva egymástól. Sakura könnyeivel küszködve visszarángatta a sebtében ledobott bugyit, hálóinget, és próbált elaludni, de az ágyát most még hidegebbnek, még taszítóbbnak találta, mint korábban. 
Utált itt egyedül lenni. 
Akármi is történt az előbb, megint visszavágyott - Mellé. Csak ott érezte magát biztonságban, még akkor is, ha Szörnyetege testileg-lelkileg miszlikbe aprította újra és újra. 
Jó nagy butaság a szerelem…

Miért nem tudnak egymással normálisan meglenni? Mi lehet a baj?

Forgolódott, de végül mindig a kilincsre tévedt tekintete, és nem bánta volna, ha Sasuke utána jön.

A telepátia csodálatos módon működött, a telefonja üzenetet jelzett. Hirtelen meglepődött, vajon ki lehet az az éjszaka közepén, de nagyon bízott benne, hogy a levél a szomszédból jött, mert annak viszont bármikor örült volna. 
Nem csalódott.

„Sakura, gyere vissza! Nem foglak bántani, beszélgetni se kell velem, csak gyere! 

KÉRLEK!!! 

Sasuke”

Alá is írta, Sakura nehogy véletlenül rossz szobába menjen… Milyen édes!

Sakura egyszerre felengedett, nagyon megkönnyebbült, máris visszatért belé az élet, na meg a kisördög, mivel megint nyeregben érezte magát. Csak ennyi kellett az öröméhez, elég volt, ha füttyentett Szörnyetege, ő máris repült, a mennyekben járt. 

- Uchiha Sasuke! Ki más is irkálna nekem az éjszaka közepén! Erre is csak te vagy képes, hogy még ilyenkor is zaklass, pedig már mélyen aludtam – mondta jó hangosan, hogy a fiú tökéletesen hallhassa a megjátszott zsörtölődést. Közben persze az arcára bamba vigyor ült örömében, hogy Szörnyetege könyörög neki.

Gondolkodás nélkül indult vissza hozzá. Nem is ment, szinte szárnyalt, és azonnal elfelejtette a korábbiakat.

Mikor látta, hogy Sasuke nem öltözött vissza, ő is ledobálta a holmiját megint. Már egyáltalán nem érdekelte, mekkora nagy cédának tartják emiatt – csak tartsák! Mindegy már.

Sasuke némán figyelte, ahogy kibújik a hálóingből, és a hold megvilágítja hófehér bőrét, aztán nyúl, hogy a bugyiját is levesse – újra. Most viszont nem sietett vele, hanem olyan tempóban szabadult meg tőle, hogy a fiú vérnyomása az egekbe szökjön a várakozástól. 

- Nem harapsz, és nem szorongatsz! Nem beszélsz csúnyán velem, nem méregetsz, mint a véres rongyot, és nem teszel fel hülye kérdéseket! Nem nevezel semminek, még ha becézgetésnek is szánnád! – sorolta a szabályokat a lány, mint egy házsártos feleség, csípőre tett kézzel, zavartan nevetgélő, kipirult arccal. Naná, hogy tudta, Sasuke a felét se fogja fel perlekedő szavainak, mert éppen a melleit bámulja.

Szörnyetege válasz helyett felhajtotta a takarót, hogy jöjjön már végre. Neki egyértelmű volt, hogy bármit megtenne, csak ismét visszacsalogathassa maga mellé.

Furcsa mód nem azért türelmetlenkedett, mert a vágy hajtotta Sakura teste után, hanem szerelme ölelésére vágyott. Szeretett volna megnyugodni mihamarabb, hogy nincsenek haragban. Nagyon megijedt, amikor az előbb úgy összekaptak, mivel sohasem tudhatta, hogy ez pár percre, vagy örökre szól-e? - Sakura annyira kiszámíthatatlanul viselkedett. 

Most óvatosan húzódott be mellé, és nem támadta le, mint korábban, hanem várta, hogy ő mit tervez. Sasuke pedig szeretetet tervezett, melegséget, gyógyírt a testi-lelki sebekre. Nagyon bánta korábbi gorombaságát, és hogy fájdalmat okozott. Megfogta szerelme kezét, és belecsókolt a tenyerébe. Minden ujjára adott egy puszit, aztán olyan közel húzta magához, hogy Sakura át tudja ölelni a nyakát. Így szeretett lenni a legjobban: meztelenül, összesimulva, egymás szívdobogását hallgatva. Érezte kedvese zaklatottságtól hullámzó kebleit, szapora sóhaját, izgalomtól kipirult, melengető, selymes bőrét. Ő egyik karjával körbekulcsolta karcsú derekát, a másik kezével pedig a haját simogatta. Belefúrta arcát az illatos tincsekbe, miközben élvezte a nyakát csiklandozó forró leheletet, majd egy pajkos kis nyelv incselkedését, ami előbb megnyalta a bőrét, aztán gyengéden szívni kezdte megint.

- És te haraphatsz? – kérdezett vissza. Elmosolyodott, amikor a lány mohón bólogatott, és máris játékosan belemélyesztette fogacskáit a vállába. Még morgott is hozzá, mint egy kiskutya a csonton. 

Amikor így ölelték egymást, valahogy az egész világ tökéletesnek hatott. 

Sasuke sok dolgot akart kérdezni, rengeteg mondanivalója lett volna, de érezte, hogy erre nincs itt az idő, korai még. Most meg kell elégedniük azzal az egy nyelvvel, ahogy tökéletesen képesek kommunikálni egymással veszekedés, félreértés nélkül - szeretkeztek hát megint. Megcsókolt Sakurán minden karmolást és foltot, amit ő okozott, szerelme pedig végtelen gyengédséggel viszonozta a gyógyító puszikat. Most nem siettek, szándékosan húzták az időt minden csodálatos pillanatot kiélvezve. Aztán kedvese átvette a kezdeményezést.

Merészen kitakarta őt, és egyre lejjebb haladt a mellkasán, a hasán, majd gondolt egyet, és egy mozdulattal az egész takarót Szörnyetege arcára túrta, hogy ne leskelődjön. Sasuke ellenkezni akart, mert szeretett volna tovább gyönyörködni benne, de amint megérezte, mire is készül a lány, minek bújt el előle, belészorult a tiltakozás a meglepetéstől és az élménytől. Sakura már nem csak a hasát és a combjait csókolgatta.

Hatalmasat hördült, amikor a puha, forró nyelv először végigfutott rajta. Csak egy pillanat volt, de hamarosan megismétlődött, hosszabban, intenzívebben. Új volt neki az érzés, senkivel nem került még ilyen intim kapcsolatba. Teljesen megőrült a gondolattól, hogy Sakura mit csinál vele. Lehetetlenség lett volna ezt némán tűrni, pedig sohasem volt az a hangoskodó típus. Önkéntelen nyögések, sóhajok szakadtak ki belőle minden mozdulatra, - talán beszélt is - de leginkább most csak egy pontra tudott koncentrálni, a tudata eléggé beszűkült, elfelejtett szégyenlősködni, és kizárólag a rajta munkálkodó száj okozta kéjre tudott gondolni. Kitartóan markolta a takarót, és képtelen volt leállítani, pedig soha nem várt volna el ilyet Sakurától. Villámgyorsan extázisig nyújtották gyönyörét, hamar hevülete csúcsára jutott, és majdnem szétolvadt szerelme ajkai közt, de itt már határozottan beleszólt a dolgok menetébe, és a kellő pillanatban megakadályozta a balesetet. Már így is épp eléggé zavarban volt.

- Ezt biztos akartad? – kérdezte csöndesen, amikor Sakura felkapcsolta a kislámpát, aztán gyorsan visszabújt a hálóingébe, és törölgetni kezdte a ledobott pólójával.
- Majd kimosom, hogy anyukád ne lássa – felelte gondtalanul.
- Nem arra gondoltam.

Sakura megállt a tisztogatásban.

- Megmondtam, hogy ne tegyél fel hülye kérdéseket! – morogta, és mérgesen felé dobta a használt ruhadarabot.
- Oké! Befogom a szám – fogadkozott Sasuke azonnal, nehogy otthagyják.
- Helyes! – fintorgott rá mókásan a lány, mint egy kis kobold, aki örül, hogy könnyedén legyőzte az óriást.

Elvette tőle a pólót és bedobta a saját szennyesei közé, aztán hirtelen oda lett a határozottsága. Sután az ágy felé pislogott, mintha bizonytalan lenne, hogy visszabújhat-e megint.

- Jössz már? 

Sasukét meglepte, hogy ezt külön meg kell beszélni újra. Szerinte az volt a minimum, hogy ezek után együtt alszanak. Így is kellemetlen volt, hogy csak őt kényeztették, és szégyenében világgá ment volna, ha hagyja, hogy Sakura „dolga végeztével” a helyére vonuljon, mintha csak egy szolgáltatást nyújtott volna. 

Mikor a takaró alatt elhelyezkedtek újra, a lány bevackolta magát szorosan mellé, és azonnal elaludt, pedig szívesen viszonozta volna a kényeztetést, és lett volna miről beszélniük. Például rákérdezett volna, hogy kettejük közt ez a viszony tulajdonképpen mivé lett? Csak egyszerű alkalmi szeretők lettek? 
Ez elég kiábrándító lett volna számára, de úgy tűnt, Sakura nem akar komolyabb érzelmeket belekeverni. Sasuke hirtelen sok dolgot megértett vele kapcsolatban ebből a pillanatnyi bizonytalankodásból. Rájött, hogy mi is lehet az oka Sakura „kedvességének”. Arra jutott, nem szerelmet keres mellette, hanem csak a magányosságtól fél Itachi nélkül, emiatt kapaszkodik ennyire esztelenül belé, saját magának ártva ezzel.

Elfintorodott a sors iróniáján. Eddig azt gondolta, hogy állapota miatt Sakurát maximum lelki társként kívánhatja magának, mert túlságosan undorító lenne a lánynak lefeküdni vele. Erre itt szuszogott mellette élete szerelme, aki mindenféle módon bizonyította, hogy nem érzi taszítónak, mégis egy univerzumnyi távolság tátongott köztük érzelmileg.


Úgy sejtette, hogy az idősebb, és tapasztaltabb fél felelőssége jogán mondania kéne neki olyanokat, hogy a testiség nem egy eszköz arra, hogy a másikhoz közelebb férkőzzünk, de nem bízott abban, hogy képes lenne ilyen bölcsességekre tanítani. Ő nem volt olyan, mint Itachi. Sajnos nagyon nem. A tény viszont, hogy a szeretett lény végül őt választotta, arra ösztökélte, hogy elgondolkozzon magán, innentől merrefelé terelje a dolgokat. Muszáj volt okosabbnak lennie, hiszen érezte, hogy mostantól minden rajta múlik.




Sakura reggel gyengéd noszogatásra ébredt. Sasuke helyett csak a takarót sikerült átölelnie, mert már egyedül feküdt az ágyban. Igyekezett elbújni a fény elől, de végül lecibálták róla meleg védelmét, hogy eszeledjen, ugyanis késésben volt. A takaró helyett most a párna alá dugta fejét. Semmi kedve nem volt még felébredni, mert régóta nem pihent ilyen jól. A hálóinge a derekáig felgyűrődött, és így szépséges, gömbölyű feneke csupaszon meredezett az égnek, ahogy térdelt, és párnájával a fején próbált tovább aludni.

- Ezt vegyem meghívásnak? – dörmögte Szörnyetege nagyot sóhajtva, és céltudatosan megpaskolta az ingerlő testrészt, hogy jelezze, mit bámul éppen. Nyelt egyet, hogy visszafogja magát, nehogy tovább is tapogatózzon, pedig azonnal ezer ötlete támadt, hogy reggeli helyett mit csináljanak, ha már ilyen kellemesen indul a nap. Sajnos ezt se az idő, se a helyzet nem engedte.
- Jesszus! – bújt ki a párna alól szerelme, mikor tudatosult benne, hogy mennyire szemérmetlenül pózol. – Bocs! – mentegetőzött. Azonnal megigazította magán a hálóruhát és próbált felébredni teljesen, de még nagyon nem volt magánál. Felkelés helyett addig szerencsétlenkedett, hogy bepottyant az ágy alá, mert a lába beleakadt a takaróba, és a szemét se nagyon nyitotta ki, mintha azzal nyújthatná az alvásélményt. Nagyot koppant a szőnyegen, de mint egy fürge keljfeljancsi, máris talpon volt újra. – Jól vagyok! – motyogta, de fájdalmasan tapogatta a térdét és a könyökét, a szemén pedig látszott, hogy még mindig a kellemes alvás hatása alatt van, csak igyekszik normálisnak tűnni – teljesen sikertelenül. Újabb koppanással a falnak ütközött, mert hirtelen arra indult mosakodni, így már a homlokát is fogta. Sasuke komolyan elgondolkodott, hogy mit fognak szólni a többiek, ha meglátják így kora reggel kéken-zölden, ráadásul piros foltok is voltak rajta bőven, amit neki köszönhetett. Éjjeli összecsapásuk nyomán szerelmének sok helyen ki volt szívva a bőre, a karjai pedig csúnyán sötétlettek ott, ahol megszorította.
- Színesebb vagy, mint egy térkép – jegyezte meg bűntudatosan.

Sakura tekintetébe végre némi értelem költözött, ahogy végignézett magán. Többféle érzelem suhant végig az arcán, mintha minden egyes zúzódás vagy karmolás emlékét felidézné magában.

- Nem baj! Engem nem zavar – vonta meg a vállát végül, és elindult, – kivételesen a jó irányba - hogy kimossa szeméből az álmot. 
- Csináltam neked reggeli – kiáltott be Sasuke utána a félig nyitott ajtón. Látta jól, hogy Sakura zavarban van tőle, ezért inkább magára hagyta. Ő se nagyon tudta, hogyan kéne viselkedniük egymással. 

Nem jártak, nem a barátnője, és ha bevallaná neki, hogy szerelmes belé, Sakura valószínűleg hanyatt homlok menekülne tőle, vagy kinevetné, hiszen még mindig Itachit szereti. Ez nem volt túl szerencsés helyzet. 

…

Reggeli alatt Hinata több fülessel is jutalmazta lovagját, aki még a szokásosnál is szőkébben viselkedett. Idétlenül vigyorgott a híren, annyira viccesnek találta, amiért mogorva bandatársa odáig süllyedt, hogy pazar reggelit csinált mindnyájuknak. Ettől egyből visszaváltozott óvodássá, Sasorival „titokban” ( természetesen úgy, hogy mindenki jól lássa ) az asztal alatt mutogatták kajánul, vajon mi is történhetett az éjjel, amitől az Uchiha így kifordult önmagából, és erre az alantas munkára vetemedett, hogy imponáljon szerelmének. A lányok egy ideig próbáltak komolyak maradni, és együttérezni az egyre vörösebb Sasukéval, de amikor Naruto lelkes „ nyikk-nyakk, nyikk-nyakk” hangutánzással is kísérni kezdte az aktust idéző bábozást az ujjaival, még Mikoto asszonyból is kirobbant a nevetés. 

- Helyesbítek! – tette le a villát Sakura méltóságteljesen, mikor kiszórakozták magukat rajtuk. Először zavarba jött, amiért a többieknek ennyire nyilvánvaló, hogy történt valami, de azután gondolt egyet, és egyszerűen nem hagyhatta szó nélkül a rajtuk való élcelődést. Neki arcizma se rándult, olyan jó színésznő volt, pedig őt is mulattatta az idétlenkedés még akkor is, ha az az ő rovásukra ment. – Így is csináltuk – mutatta az ujjaival komoly képpel, hogy letörje a szöszi szarvát. – Aztán meg így is – váltott pózt. – Majd végül így – imitált egy lehetetlen figurát, mire a többiek elismerően füttyentettek, és az egész megint nagy nevetésbe fulladt. – Naruto, túl szegényes a fantáziád, gyakorolhatnátok még Hinatával! – közölte lesajnálóan, aztán ő is elvigyorodott.

Mindenki Sasukéra nézett, hogy mit szól ehhez a bemutatóhoz. Általában elég érzékeny szokott lenni az ilyenekre, nehezen vette kényes témákban a humort, de most őszintén örült, hogy a többiek így dolgozzák fel a fejleményeket. Jólesett neki, hogy Sakura nem kezdett el tiltakozni, amikor célozgatni kezdtek, hanem még bele is ment a játékba. Ezt a lehetőséget nem hagyhatta ki. Ő is meg szerette volna mutatni, hogy érti a poént, így mindenkit meglepve így szólt kimérten szerelméhez: 

- Megsértesz, Drágám! Nem is értem, hogy felejtkezhettél meg erről, erről, meg erről – mutatott ő is három lehetetlen pozíciót, hozzá pedig bőszen „nyikk-nyakkozott” minden figuránál, ahogy az előbb Naruto, csak az ő szájából még viccesebb volt, tekintve, hogy annyira szokatlan volt tőle. – Így voltam a legjobb, te meg nem is említed! Hálátlan némber! – fedte meg a lányt a bemutató végén, mire most Sakura vöröslött zavarában, a többiek meg gurultak a nevetéstől. Aztán Sasuke is elpirult, mert rájött, hogy az édesanyja közvetlenül mellette ül, és talán nem kellett volna előtte megcsillantani a perverzebbik énjét. Mikotó asszony persze azonnal leintette, hogy ne izgassa magát, közben hevesen törölgette a könnyeit, mert a fia ritka átéléssel imitálta a dolgokat, ő pedig régen nevetett ilyen jót.


Búcsúzáskor megint nem tudta Sasuke, mit is kéne mondani. Sakura is gondban volt, így gyorsan megköszönte neki a reggelit, és egyszerűen a többiek után szaladt. Nagyot sóhajtott, amikor becsukódott mögötte a kocsiajtó, pedig a neheze még most kezdődött. Naruto és Sasori nem akartak kinőni a Miért? korszakukból, ugyanolyan kitartóan faggatóztak egész úton, mint a gyerekek. Szoktak olthatatlan kíváncsisággal. Sakura sem hazudni, sem tagadni nem szeretett volna, így maradt a hallgatásnál, és végül ő is visszament kisded szintre. A Yamanaka Records üvegpalotájának dolgozói megdöbbenve figyelték, amikor kergetőzni kezdtek az aulában, aztán amikor elkapta a két fiú a rózsaszínt, csikizni kezdték, hogy úgy vallassák.

- Volt szex? Vagy legalább egy kis tipi-tapi a takaró alatt? Ne legyél már ünneprontó! Áruld el! Hidd el, mi nem mondjuk tovább senkinek! – esküdöztek, erre a lány csak kinyújtotta rájuk a nyelvét, hogy jelezze, eszébe sincs gyónni. 

A vigalomnak komor bandatársuk vetett véget.

- Hű, de élénkek vagytok már kora reggel. Mégis mit csináltok? – érdeklődte Itachi zsebre dugott kézzel, napszemüvegben, komoly hangon, talpig feketébe öltözve, mint aki gyászol.
- Hát te minek játszod itt a vakegeret? Annyira nem menő ez a szemüveg – szemtelenkedett vele Naruto.

Itachi engedelmesen megszabadult a szemüvegétől, és előbukkantak kialvatlan, véreres szemei. Akkor persze könyörögtek neki, hogy inkább húzza vissza, mert olyan ijesztő, mint a felpuffadt zombi vízben való elhalálozás után több napos tetemként. 
Szép dolog a barátok őszintesége…



A próba most elég tűrhetően sikerült. Sakura inkább a feladatára koncentrált, hogy ne kelljen partnere szemébe nézni. Gondolta, hogy Itachit is megviselte a szakítás, és hogy tegnap ugyanolyan zaklatottan ment haza, mint ő, de most némi lelkifurdalást érzett amiatt, hogy neki sikerült gyorsan vigasztalódni. Vagyis… Itachi nősült előbb, de érzelmileg Sakura volt az, aki hamarabb kilépett a kapcsolatukból. Nem tudta, hogy ez elítélendő-e?

A szünetben Itachi félre vonta, behúzta a fiúk öltözőjébe, míg a többiek ebédeltek.

- Nagyon nyúzottnak nézel ki – simított végig az arcán Sakura aggódva, mert borzalmasan festett. Sokat fogyott, a szeme karikás, a kedve pocsék. 
- Gyűlölök abban a házban élni – felelte a fiú gondterhelten, majd erőtlenül leroskadt az egyik fotelbe, aztán csüggedten meredt maga elé, mintha teljesen vége lenne az életének.
- Inóval beszéltél?
- Azt hiszem, bujkál előlem. Bár én se törtem nagyon magam, hogy megtaláljam. Igazából tegnap… tegnap, miután elváltunk, még visszamentem a lakásba, és ittam… nem keveset…
- Te… - Sakurának majd meg szakadt a szíve miatta. Letérdelt elé és átölelte. Itachi úgy kapaszkodott belé, mint egy elveszett kisfiú. 
- Van egy ötletem – csillant fel Sakura szeme némi töprengés után. Közben úgy ringatta volt kedvesét, mint egy pici babát, néha puszikat adott a fejére, simogatta a haját, de ebben a gyöngédségben már nyoma se volt a korábbi tűznek, egyszerűen gondoskodni akart róla, most ő akart segíteni, megnyugtatni, mert Itachi rászorult.
- Mi az az ötlet?
- Majd meglátod! – mosolygott rá biztatóan. Még utoljára megölelgette, és húzta magával enni. Sakura úgy gondolta, ennyi épp elég volt a búslakodásból, ideje ezen tovább lépni.

…

Sasuke nem akart hinni a szemének, most már igazán bosszús volt. Sai megint megjelent a tornateremben, ráadásul melegítőben, és vígan cseverészett Sasuke gyógytornászával. 

- Szia! Mostantól én is segítek neked. Valószínűleg nem hinnéd rólam, de nagyon hasznos lehetek – üdvözölte Sai a beteget lelkesen. Sasuke rettenetesen türtőztette magát, hogy most azonnal ne feleljen neki úgy, ahogy vágyna rá, mert akkor elég erős jelzői lettek volna, káromkodni pedig nem szeretett.
- Bejövök neked? – kérdezte végül higgadtan, mert más magyarázatot nem talált arra, minek is zaklatja a csávó.
- Hallottam, hogy a rajongóid jelentős része fiú, mert nekik is édi a cuki pofid, de nálam nem ez az oka – felelte Sai nem zavartatva magát.
- Akkor miért koslatsz utánam?
- Igazából, ha már választani kellene, akkor inkább Sakura tetszik, de… veled is terveim vannak – kacsintott rá sokatmondó vigyorral, hogy bőszítse még kicsit az Uchihát, nem mintha kellett volna.
- Kérem, ne hagyjon kettesben ezzel az elmebeteggel! – fordult Sasuke a gyógytornászhoz, aki csak nevetett a civódásukon. 
- Ej-ej, Sai! Miért nem mondod el neki is az igazat?
- Mert úgy nem lenne hiteles az egész.
- Hiteles? – Sasuke már semmit nem értett.
- Nézd, – ült le mellé Sai, és most kivételesen komoly képet vágott – fontos dolog miatt zaklatlak. Nem árulhatom el pontosan miért, de arról biztosíthatlak, hogy nem akarok tőled semmi rosszat. Miután megismertelek benneteket, - a bandát, téged, és Sakurát közelebbről – támadt egy remek ötletem, ami sínre tehetné az életem. Amerikában kimaradtam az egyetemről, céltalanul jöttem ide, de most van valami, ami új reményt ad, és ha segítenél nekem ebben, azzal te is jól járnál.
- Konkrétan mit várnál tőlem?
- Csak egy apróságot – vigyorodott el elégedetten Sai, mert látta, hogy sikerült az Uchihát megpuhítani. – Szeretnék egész nap veled lenni.
- Ezt hogy érted?
- Abban a nagy házban, ahol laktok, biztos akad még üres szoba. Oda beköltöznék a könyveimmel, meg a legszükségesebb cuccaimmal, aztán elhoználak ide, meg ahova szeretnéd. Jó erőben vagyok, tudok segíteni, és a kocsim akkora, hogy kényelmesen át tudsz ülni, a csomagtartómba meg bőven akad hely a kerekesszéknek. Nem kéne anyukádnak cipekedni, hanem ezt átvállalnám helyette. Fizetnék a rezsibe, kajába és esküszöm, nem szólnék bele az életedbe.
- Te valami zugfirkász vagy, aki közvetlen közelről szeretné kilesni a Lucky Love életét? – gyanakodott egyből Sasuke, mert nem először próbáltak már a közelükbe férkőzni.
- Ha az lennék, már rég cikkeznének rólatok, de én nem árultam el semmit. Bízhatsz bennem.
- Bízhatsz benne! – erősítette meg a gyógytornász is.
- De még mindig nem értem, miért akarod ezt.
- Hát annyit elárulhatok, hogy régebben szociális munkás szakra jártam az egyetemen. Éppen a diplomamunkám témáját kerestem, de semmi izgalmasat nem találtam. Az viszont tanulságos lenne, ha egy olyan emberről írhatnék, aki lebénult, és emiatt teljesen megváltoztak a körülményei. Kitalálhatnék például dolgokat, amivel segíthetnék, hogy a korábbihoz hasonló tartalmas életet élj.
- Te az első találkozásunkkor kriplinek neveztél…
- Én a kedvenc egyetemi professzoromat majomképű, impotens lófasznak neveztem -pedig tényleg szerettem! Az volt a bűne, hogy a korábbi ötleteimet mindig elutasította, és emiatt a bánatomat nagyon helytelenül tömérdek alkoholba fojtottam. A pia meg sajna így hat rám - elég rondán beszélek olyankor és meggondolatlanul. Bocsánat, hogy akkor így is viselkedtem, amikor megismerkedtünk.
- Ezt már megbeszéltük – legyintett türelmetlenül Sasuke, mert kellemetlen volt felidézni neki az emléket, főleg a csókolózós részt, amikor látta Sai-t Sakurával.
- Nem mászok rá többet Sakurára. Nem ez a célom ezzel az egésszel – mondta a fiú, mintha csak kitalálta volna Sasuke aggodalmának okát. – Igazából ezzel kapcsolatban is segíthetek, ha akarod – kacsintott rá már megint azzal a bizalmaskodó rókavigyorával, amitől Sasukét az idegbaj kerülgette mindig.
- Az épp elég segítség, ha nem avatkozol a dolgainkba – vetette oda ingerülten.
- Látom, hogy nem is kell. Megoldjátok ti is – szaladt Sai szája még szélesebbre. – Gyönyörű egyébként a nyakadon az a piros folt, Sakura szívta ki?

Sasuke zavartan kapott a nyakához. Reggel túlságosan sietett, így nem pózolgatott a tükörben, hogy magát is feltérképezze, maradt-e emléke a viharos éjszakáról. Nem csoda, ha Narutóék pedig kiszúrták, és egyből kombináltak.

- Oké. Megbeszélem előbb a többiekkel, mert az a ház igazából Narutóé és Sasorié, én is csak beköltöztem oda átmenetileg. Ha beleegyeznek, akkor jöhetsz te is, de csak azzal a feltétellel, hogy valóban mindent megteszel, amit kérek, és Sakurától pedig tényleg távol tartod magad. Nincs se csokor, se szerenád, se kétértelmű megjegyzések, világos? Sőt, azt se bánnám, ha a kedvességed is visszafognád. Legyél vele közömbös, nagyon-nagyon közömbös, ne próbálj bevágódni nála.

Sai nevetett, hogy így aggódik, de persze megértette. A gyógytornász is elégedett volt az alkuval, hiszen ő már tudta, mi van az ügy hátterében, és nagyon bízott benne, hogy Sai munkálkodása szakmailag is gyümölcsöző lesz, a gyakorlatban pedig Sasukénak sikerül visszaadni a régi önbizalmát, a boldog életben való hitét.

…


Este közös programot szervezett Sakura. Telefonált Hinatának, hogy készüljön, mert bulit tartanak újra. Úgy tervezte, hogy Inót is meghívja Itachival, és igyekszik elérni, hogy a többiek is megismerjék a Yamanaka lány kedvesebbik énjét. Kicsit nehéz volt elvonatkoztatni az iránta érzett csalódástól, de Sakura meggyőzte magát, hogy felesleges elmúlt dolgokon rágódni. Semmi köze nincs Itachi korábbi életéhez és ahhoz, hogy azon az időn kívül, amikor együtt voltak, a fiú kivel, mit csinált. Sejtette, hogy Sasuke legalább olyan változatos múlttal rendelkezhet, bár vele sohasem érezte azt, hogy annyira magabiztosan, rutinosan szeretné, olyan gyakorlott és technikás lenne, mint a bátyja, vagyis annyi szeretőt fogyasztott volna. Ez picit megnyugtatta, de nem vont le belőle messzemenő következtetéseke. Már okult, és nem akart a múltban vájkálni, megelégedett a különös jelennel. A tény, hogy éppen Szörnyetege ilyen gyengéd vele, valahogy mindig beindította. Tőle a legapróbb figyelmesség is sokkal izgalmasabbnak hatott, nagyobb örömet okozott. Emiatt gondolta, hogy ami Itachi és közte volt, nyomába se ér az igazi szerelemnek. Sasukéra elég, ha csak rágondolt, máris szabálytalanul vert a szíve, és a lehető legidiótábban viselkedett a jelenlétében. Kicsit tartott is az újabb találkozástól. Félt, hogy Sasuke esetleg terhesnek találja majd a rajongását, ezért próbált visszafogottabb lenni, nem kimutatni, mennyire zavarban van tőle.

Eléggé meglepett mindenkit a váratlan buli ötlete, főleg a célja. Inót senki se szerette, így Itachinak eleve az szenvedést okozott, hogy egy kocsiban utazzanak. Síri csendben tették meg az utat a bázisig, ahol érkezésükig felhőtlen volt a hangulat. Naruto és Sasori egész nap olyan vidám volt, mintha belőtték volna magukat, még Sai-t is tárt karokkal fogadták, pedig Sasuke reménykedett benne, hogy elhajtják a francba, de a csávó máris befészkelte magát Itachi régi szobájába.

Mikor betoppantak a vendégek, kissé megfagyott a levegő. Sakura egyből igyekezett menteni a helyzetet, Inót innivalóval kínálta, próbált beszélgetni vele. Leültette Mikotó asszony mellé, aztán abban bízott, hogy ha kettesben hagyja őket, akkor kicsit összebarátkoznak, ezért alibiből a vécére indult. A fagyos hangulat hirtelen felélénkült, mert a budiból hamarosan sikoltás harsant, aztán meg bősz szentségelés. 

- Agyoncsaplak benneteket! Melyikőtök ennyire retardált, hogy nem képes lehajtani maga után azt a hülye vécédeszkát? – nézett szét Sakura feldúltan a társaságon. Mikor Naruto röhögve szaladni kezdett előle, egyből utána vetette magát. Kezdődött a reggeli fogócska. Sasori azonnal beszállt, és hamarosan fordult a helyzet, Sakura szaladt előlük. A többiek megrökönyödve nézték, ahogy a két fiú végül legyűrte, és valamit suttogtak a fülébe, mire Sakura egyre elszántabban kiabálta, hogy: - Nem mondok semmit! - pedig lassan halálra csiklandozták.
- Fiúk! Itt a hús! – mentette meg barátnőjét Hinata még kellő időben, mert lassan a rózsaszín kezdte feladni, már nagyon fájt a hasa a sok nevetéstől. Szerencsére a két haspókra varázsütésként hatott a „hús” szó, és egyből otthagyták baromi lovagiasan a földön. Meglepetésére Itachi nyújtotta a kezét, hogy felsegítse a fűről, és megint félre hívta, mint délben, csak most olyan helyen telepedtek le, ahol mindenki láthatta őket beszélgetés közben.
- Szerintem kár volt ezt a találkozót erőltetned. Ettől még senki sem szereti majd jobban Inót, ráadásul arra se jó, hogy magatokról elterelje a figyelmet.
- Miről beszélsz? – jött zavarba Sakura, pedig sejtette.
- Ugyan… Sasuke, ha ölni tudna a szemével, akkor én éppen most rogynék holtan a lábaid elé, amiért feltartalak. Te pedig mindig olyan szemérmesen pislogsz felé, meg folyton elpirulsz, ha rád néz. Senki sem vak, hogy ne látná, mi folyik köztetek, ráadásul… mindegy… - Az árulkodó foltokat már meg se említette neki bizonyítékként, mert Sakura így is lángvörös volt.
- Ez nagyon zavar téged? – kérdezte félszegen a lány.
- Igazából nem. Szerintem, ha én nem tolakodok az életedbe, már rég együtt lennétek.
- Ezt hogy érted?

Itachi nem akart árulkodni a testvérére, helyette beszélni az érzelmeiről, ezért diplomatikus választ adott. – Ha nem vonom el a figyelmed, már rég felfedezted volna, hogy milyen nagyszerű az öcsém – közölte mély meggyőződéssel, és hirtelen Sasukéra kacsintott. Sasuke egyből durcásan a másik irányba fordult, mert zavarba jött, hogy kiszúrták, mennyire bámulja a párocskát. Naná, hogy szívdobogva figyelte őket, pont úgy, ahogy Ino is. A féltékenység már csak ilyen…

- Én tudom, hogy nagyszerű az öcséd, és te is az vagy, csak egyformán makacsok vagytok, ami rettentően bosszantó. Te például a fejedbe vetted, hogy Inót csak utálni lehet, de nézz rá! Szerintem nem olyan borzasztó, mint amilyennek gondolod. 
- Nehéz úgy kedvelni valakit, ha közben a szíved még máshol jár. Bár így, hogy látom, te már tovább léptél… talán könnyebb. 

Sakura bűntudattal küszködött, nem is bírt a fiú szemébe nézni. Itachi viszont nagyon is megértette őt, és nem akarta, hogy lelkifurdalása legyen, azonnal nyugtatni kezdte:

- Ne aggódj már! Tudom miért alakultak így a dolgok, és hidd el, komolyan gondolom most már én is azt, amit tegnap mondtál, hogy mindkettőnknek így a legjobb. Sajnos ettől még nekem nehezen megy az alkalmazkodás az új helyzethez, de ígérem, nagyon igyekszem.
- Tényleg? – sóhajtott fel megkönnyebbülve Sakura.
- Igen, tényleg – bólintott Itachi, és elmosolyodott az óriási sóhajtáson. Jólesett neki, hogy így aggódnak miatta.

…


Fárasztó volt a nap. A próba, a buli, és az előző éjjel történései teljesen kimerítették Sakurát, ráadásul a piros betűs napok is ráköszöntek. Nyűgösen ballagott a szobájába, mert semmi kedve nem volt ott aludni, dehát mit tehetett? Így nem próbálkozhatott szomszédjánál.

- Nem jössz át? – szólt utána Szörnyetege a sötétben, pedig azt hitte, már rég alszik. Ez így még cikibb volt. Most mit mondjon neki? Az igazat?
- Ma nem, meg még pár napig – felelte bizonytalanul, és elég hülyén érezte magát, hogy erről beszélgetnek.
- Miért? 

Miért? Miért? Sakura beleizzadt. Úgy látszik, ma minden fiúnak ez a kedvenc kérdése.

- Mert most nem csinálhatjuk egy darabig – szűrte ki foga között kelletlenül a választ, és legszívesebben elsüllyedt volna.
- Attól még átjöhetsz.

Sakura nagyon meglepődött, bizonytalanul pislogott a sötétbe burkolózó ágy felé. Csodálkozott, hogy Szörnyetege akkor is szívesen látja, ha nem bujálkodás céljából látogatja meg. Zavartan osont a fekhelyéig, aztán