A gátlástalan jelzőt azonnal megbánta. Igazából csöppet se volt ellenére, hogy Sakura ennyire felszabadult, csak azt akarta jelezni, hogy nagyon meglepődött. A lány viszont vérig sértődött.

- Bocs, hogy nem vagyok valami félelemtől reszkető szüzike. A bátyád mellett azt tanultam, hogy ez egy jó és szép dolog, amin nincs mit szégyellni. Nincs abban semmi rossz, ha két ember őszintén élvezi egymás társaságát – mondta megbántódva, és azonnal menekült volna, ahogy szokott.

Ez az oldalát viszont Sasuke nagyon jól ismerte. Egyből lefogta, hiszen számított rá, hogy megint elszaladna.

- Engedj el – kezdett tekeregni karjai közt a lány idegesen. Sakurát egyre jobban zavarta a meztelensége, és hogy még mindig Szörnyetege ölében ül.
- Most az egyszer végighallgatsz! – szólt rá Sasuke határozottan, mert nem hagyhatta, hogy egy ilyen esemény után megint összevesszenek. Pont, amikor már úgy látszott, hogy valóban megtörtént a csoda.
- Nem vagyok kíváncsi a mondandódra. – Sakura legszívesebben a világ végéig menekült volna, csak hogy szabaduljon az őt fürkésző pillantás elől. Megalázva érezte magát, hiszen Sasuke megint cafkának gondolta. Jó néhányszor kifejtette már neki, hogy mennyire zavarja a könnyűvérűsége. Ezt nem akarta tőle többször hallani.
- Nézz rám!
- Nem – fordította el arcát dacosan.
- Nézz rám! – ismételte haragosan a fiú, és durván belemarkolt a csípőjébe, hogy szót fogadjon végre.
- Aú! Te vadállat! – kapaszkodott riadtan a vállába, mikor a fájdalomtól nagyot ugrott.
- Rám nézel végre?
- Tessék! Mit bámuljak rajtad?
- Sakura! Bocsánatot akarok kérni. Azt akartam mondani, hogy nem gondoltam volna, hogy te ennyire csodálatos szerető vagy. Kissé zavarba ejtő a fesztelenséged, de egyáltalán nem bánom, hogy nem vagy egy „reszkető szüzike” - ahogy fogalmaztál. Vagyis… nem bántam volna, ha elsőre én… Mindegy! Ez már úgyis elmúlt… Szóval örülök, hogy ilyen vagy, oké? Egyszerűen kellemesen megleptél. Világos? Ezt akartam kinyögni az előbb, tehát nincs miért megsértődnöd.
- Ne fáraszd magad! Értem én – felelte a lány már majdnem sírva. Nagyon megbántódott, és innentől mondhattak neki bármit, makacsul játszotta a sértett naivát.
- Sakura, miért vagy ennyire gyerekes?
- Engedj el…
- Nem! – Sasuke az egyik karjával még mindig szorosan tartotta a derekát, de a másik keze már szerelme tarkójára csúszott. Kényszeríttette, hogy közelebb hajoljon hozzá, és puha csókokat hintett a nyakára. A rózsaszín tincsek nedvesen tapadtak a lány bőréhez. Sasuke belemarkolt, és így szabaddá váltak a kecses vállak is. Sakura nem próbálta eltolni, de nem is igyekezett élvezni a becézést. Durcásan elfordult megint. Persze a testét nem csaphatta be, szerelemre éhes lénye az újabb csókokba végül beleremegett. Szörnyetege mintha máris kiismerte volna, mik a gyenge pontjai, hogyan lehet benne ismét felszítani a szenvedélyt. Kitartó cirógatása, bocsánatkérő ajkai édes érintései hamarosan megint elvették a lány eszét.


Most gyöngéden szeretkeztek. Nem siettek, hanem Sakura hagyta, hogy a fiú lassú kényeztetéssel kiengesztelje. Sasuke eddig mindig attól rettegett, hogy egy ilyen intim helyzetben képtelen lesz teljesíteni. Kínos lesz, hogy nem tud irányítani, kedvére mozogni, de Sakura mindenben partner volt. Segített és dominánsan viselkedett, ahol kellett, egyébként pedig mindig úgy helyezkedett, hogy elérhessék, szerethessék, Sasuke is a maga módján aktív legyen.

Mikor ismét összekapcsolódott a testük, egész végig egymás szemébe néztek. Sakura lassú ringással gyötörte Szörnyetegét, aki igyekezett visszafogni magát, hogy ne táncoltassa csípőjén gyorsabban, mert már olyan közel volt a beteljesülés, amit Sakura szándékosan odázott. Hogy a keze ne rántsa lendületesebb ritmusra ezt a pajzán kis boszorkányt, kínjában mélyen a húsába markolt, és kitartóan állta a kaján vigyorú pillantást. Neki nem volt ereje most visszamosolyogni, mert annyira vibrált benne a visszafojtott feszültség, de tudta, hogy ez a büntetése. Hagyta, hogy a lány kedvére játsszon vele, hiszen megérdemelte. Tudta jól, hogy nem kellett volna megint beszólnia, de valami mindig arra ingerelte, hogy ellenkezzen kedvesével. Imádta, amikor durcás volt.

Sakura lágyan hintázott rajta, aztán mindig a kellő pillanatban leállt, mielőtt robbanhatott volna. Cseresznye ajkait ilyenkor egy leheletnyi csókra nyújtotta, vagy incselkedve beléharapott, aztán megint mozdult párat, hogy az őrületbe kergesse.

- Mondd ki! Akkor megkönyörülök rajtad – súgta gonoszkodva. Roppantul élvezte fölényét, és Sasukét kimondottan tűzbe hozta, hogy „kínozzák.”
- Mit akarsz hallani? – kérdezte lihegve.
- Hogy sajnálod.
- Nem sajnálom. Te tényleg egy gátlástalan, nimfomániás, fehérmájú boszorka vagy – felelte nevetve. Tetszett neki, hogy megint bosszanthatja Sakurát, és remélte, hogy végre érti a viccet.
- Te ezt nagyon megbánod – fenyegette meg haragosan a lány.
- Úgy gondolod? – Sasuke látta szerelmén, hogy már ő is rég tűréshatára szélén táncol, és teste vadul követelőzik a megkönnyebbülés után. – Rendben – mormogta a fülébe, mintha megadná magát. – Sajnálom, hogy szegényes a szókincsem Rád, te kis buja!
- Buja?
- Igen, fogadd el, hogy imádnivalóan bujának tartalak – suttogta, és most már nem bírta tovább, átvette az irányítást. Csókkal fojtotta Sakurába a tiltakozást és rákényszerítette, hogy istenesen meglovagolja végre. 

Hihetetlen élmény lett ennyi időhúzás után a végső beteljesülés. Szédülve élték át a megsemmisülés gyönyörét.

Sakura viszont hamar magához tért, és amint elmúlt a rózsaszín varázs, máris visszatért a rosszkedve.


- Soha nem fogom elfelejteni, hogy minek tartasz, még akkor sem, ha látszólag élvezed, hogy „buja” vagyok – közölte, amikor kimerülten Szörnyetege vállára roskadt és a nyakába kapaszkodott, hogy kicsit összeszedje magát. A gyerekes önérzete ismét gőzerővel dolgozott, és megint butaságokat csalt a szájára. – Szóval, többet nem szólok hozzád – mondta kegyetlenül.
- Jobb is, mert néha hihetetlenül nagy ostobaságokat tudsz mondani. Sokkal hasznosabb, ha a csábító kis ajkaidat inkább csókolózásra használod – válaszolta Sasuke könnyedén. Még túl boldog volt az élménytől, hogy észrevegye, Sakura ezt komolyan gondolja.

A lány konok némaságba burkolózva szedte rendbe magát. Szörnyetegét arrébb tolta és megint megnyitotta a zuhanyt. Mintha egyedül lenne, gyorsan megmosakodott és egy hatalmas törölközőbe burkolózva a szobájába menekült. Mire Sasuke is végzett, már elrobogott a többiekkel próbálni. 


A délelőtti gyógytornára kellemetlen vendég érkezett. Mikor Sasuke észrevette, hogy a kórház tornatermébe Sai kíváncsian besétál, nagyon meglepődött. El nem tudta képzelni, hogy az az idióta mit akar.

- Most már nem csak Sakurát zaklatod, hanem engem is? – kérdezte barátságtalanul, ahogy mellé ért a fiú.
- Nyugi! Csak beszélgetni jöttem – telepedett le mellé Sai.

Sasuke éppen egy óriási gumilabdán hasalt, azon kellett gyakorlatokat végeznie, így elég kényelmetlen volt erőlködés közben csevegni.

- Hagyj békén minket! – morogta, miközben igyekezett a feladatára koncentrálni.
- Minket? Mi ez a többes szám?
- Felejtsd el Sakurát, és engem se idegesíts többet!
- Miért? Sakura tudtommal nem jár senkivel, veled pedig csak barátkozni akarok.
- Sakura hozzám tartozik, barátom pedig van elég, szóval kopj le!
- Sakura hozzád tartozik? Mióta?
- Semmi közöd hozzá.
- Ez igazán érdekes. Tegnap véletlenül épp rólad kérdeztem. Egyszerűen nevetségesnek találta, hogy te meg ő… Nagyon nevetett, amikor felhoztam, hogy te esetleg kedveled.

Sasukénak a szívébe markolt ez az információ, de igyekezett nem mutatni. Makacsul csinálta tovább a gyakorlatot, de az ereje váratlanul cserbenhagyta. Kibillent az egyensúlyából és a labdáról a szőnyegre zuhant. Szerencséjére felbukkant a gyógytornász és kizavarta a hívatlan látogatót, Sasuke tornyosuló gondjait viszont már nem lehetett ilyen könnyedén elűzni. Eddigi boldogsága egy csapásra elszállt, helyébe visszatért a korábbi bizonytalanság.

Gondolta ő azonnal, hogy a kapcsolatuk nem túl stabil, de azért reménykedett, hogy az együtt átéltek megváltoztattak végre szerelmében valamit. Sakura biztos nem úgy tervezte reggel, hogy az övé lesz, főleg, hogy még mindig Itachit szereti, de megtörtént. Biztos nem véletlenül.
Egyszerűen csak a pillanat hevében… - Erre az ismerős gondolatra szörnyű gyanúja támadt. 
Talán vele akart Sakura bosszút állni Itachin? Mikor Sai-t felhozta a szobájába, valami ilyesmit hablatyolt, hogy ő is azt szeretné, ha elkapná a pillanat heve…

Valószínűleg erről lehet szó. A felismerés fájdalma padlóba döngölte Sasuke önérzetét.
Szóval csak emiatt történt köztük „az” reggel. Bosszúból, ha már Sai-jal nem jött össze múltkor. 
Vigasztalhatatlan volt.


…


A próba nagyon feszülten zajlott. Sakura szinte viszolygott minden érintéstől. Rosszul volt, hogy táncolnia kellett a többiekkel. Most nagyon nem volt kedve hozzá. Egyedül akart lenni.

- Mi történt veled, te lány! – rángatta ki a teremből Inoichi, amikor a sokadik sikertelen próbálkozás után egyszer csak sírva fakadt. Főnöke azt gondolta, hogy még mindig Itachi a baj. Sakura csak hallgatott. Mióta Szörnyetegének némasági fogadalmat tett, valahogy máshoz se volt kedve szólni, Inoichi viszont megelégelte a kamaszos hisztit.
- Itachi! – kiabált be az idősebb Uchiha után, aki szintén gyászosan festett. Mióta a házukban élt, szinte csak árnyéka volt önmagának. – Vidd el Sakurát ebédelni és beszéljetek. Nem lehet így dolgozni! Magyarázd meg neki, hogy az élet néha kegyetlen, de attól még élni kell tovább! Rendben? – koppant a fekete mappa a fiú homlokán.
- Igen, Főnök.

Itachi örült is, meg nem is ennek a lehetőségnek. Legszívesebben magához ölelte volna a szomorú lányt, de nem tehette. Elvonultak öltözni, aztán Sakura ugyanolyan némán beszállt vele Sasori kocsijába és elhajtottak egy csendes étterembe. Ő kért kettejüknek ebédet, mert Sakura rá se nézett az étlapra. Mikor kihozták az ételt, csak gépesen kanalazni kezdte, oda se figyelt, mit eszik.

- Ennyire haragszol rám? – kérdezte végül Itachi, amikor nem bírta tovább a hallgatást.
- Igen – jött a tömör válasz.
- Sajnálom.

Az őszinte hang aztán megnyitotta Sakura szívét, és végre volt szerelmére irányította tekintetét. Itachi tényleg szenvedett. Egyértelműen bánta, hogy így alakult kettejük sorsa.

- Én is sajnálom, hogy igazságtalanul duzzogok. Tudom, hogy amit tettél, igazából nem számít megcsalásnak. Mikor együtt voltatok, még semmi közünk nem volt egymáshoz, csak fájt, hogy emiatt elveszítettelek – vallotta be. – Baromira irigylem Inót, ez az igazság, mert szívesen szültem volna neked én gyereket. Hidd el, nem hiányzott volna az éneklés, a modellkedés. Titokban mindig arra vágytam, hogy végre legyen egy saját családom. Engem nem érdekel annyira a hírnév, a siker. Örülök neki, de sokkal jobban szeretnék szeretetben élni, biztonságban valaki mellett, akit szeretek.

Itachit megrendítették a szavak. Pont amiatt fájt neki, mert boldogan megadta volna mindezt Sakurának. De már késő.

- Ha elválnék…
- Mi már soha nem lehetünk együtt – intette le a lány. Szemében könnyek gyűltek.
- Miért?
- Mert lefeküdtem az öcséddel. Kétszer is, és ezek után képtelen lennék újra kezdeni. Szégyellem magam.

Itachival forogni kezdett a világ, és kevés híja volt, hogy ki nem bukott belőle az étel. Csalódottan nézett összeroppant szerelmére, aki megállíthatatlanul sírt. Lassan mindenki őket nézte az étteremben, ezért karon fogta, hogy kivezesse, az asztalra busás összeget dobott, aztán sietve távoztak.

Sakura nem kérdezte, miért mennek vissza a régi lakásba. Szó nélkül követte Itachit a hálószobájukba, amihez rengeteg csodálatos élménye fűződött. Élete egyik legboldogabb időszaka volt az a pár hét, amikor itt laktak.

Csak feküdtek egymás mellett és mindketten ugyanarra gondoltak. Arra, hogy mit veszítettek. De Sakura szívének már nem ez a veszteség fájt a legjobban. Sasukéban csalódott. Azt hitte, a fiú megérti, hogy nem szeszélyből adta neki magát. Nem azért, mert hajtotta a vére, hanem mert… szereti.

Hirtelen Itachi rágördült. Meglepetten pislogott rá. Ismerte ezt a vágyakozó pillantást, tudta, hogy a combjait szétfeszítő térdek és a rá simuló test mit szeretne.

- Biztos volt okod, amiért együtt voltál Sasukéval, de én megbocsátom – mondta a fiú szinte könyörögve, hogy felejtsenek most el mindent, és a pillanatnak éljenek. Lehajolt, hogy megcsókolja.

Váratlanul érte a szájára tapadó tenyér. Sakura eltolta magától és kimászott alóla. 

- Én megígértem Inónak, hogy miattam nem kell nyugtalankodnia. Ha rajtam múlik, te hűséges leszel hozzá. Hidd el, hogy boldogabb lennék, ha hirtelen minden ugyanúgy lenne, mint rég, de azóta megváltoztunk, és megváltozott a helyzet is. Nem csinálhatjuk többet ezt!
- Nem szeretsz már?
- Nem csak emiatt. Rájöttem, hogy amit éreztem, az más volt. Nem szerelem. A legfontosabb ember voltál az életemben, az egyetlen támasz, az , akire mindig számíthattam.
- Mint egy testvér vagy egy apa?
- Nincs apám, nincs testvérem, nem tudom, milyen lehet, amikor ők vigyáznak rád. Talán igen, őket helyettesítetted, de ez nem kevesebb, mint a szerelem, csak más.
- Én szerelmes vagyok beléd.
- Te is úgy dédelgettél, mint a húgodat, vagy a kislányodat. Neveltél az élet dolgaira, megtanítottál háztartást vezetni, boldogan élni, nőnek lenni. Melletted lettem végre más. Nem szorongtam annyit, hanem kezdtem végre megtalálni a helyem a világban.
- Sakura! 

A lány most nem tiltakozott. Hagyta, hogy a jól ismert, biztonságot jelentő karok újra átöleljék. Itachi vele együtt sírt. Megértette, hogy igaza van Sakurának, és ezt többet nem folytathatják így. Vigyázhatnak egymásra, mint barátok, de a szerelemnek hitt illúziónak örökre vége.

- Van egy feleséged és hamarosan lesz egy gyereked. Most már őket kell szeretned. Add meg nekik azt, amit én sohasem kaphattam meg. Legyél nekik olyan támasz, akire én vágytam. Legyél jó férj, jó apa. 
- Utálom Inót.
- Ez az Ino nem ugyanaz, aki téged elcsábított és becsapott. Szívesebben mondanék róla rosszat, de akkor hazudnék. Tényleg megváltozott.
- A szerelmet erőltetni nem lehet.
- A tisztelet viszont rajtad múlik. Legalább adj egy esélyt arra, hogy megismerhesd, és barátok legyetek. Inoichi talán nem is tett rosszat azzal, hogy nem hagyta apa nélkül az unokáját. Mindannyian csonka családból jöttünk és látod, mennyire megszenvedjük. Gondolj rám és Sasorira! Hogy egy apa a csapodárságával két családot is tönkretett. Te ne legyél ilyen! Csalódnék benned, ha így tennél.


Sokáig beszélgettek még. Ez volt az utolsó alkalom, hogy kettesben lehettek, ez volt a végső búcsú. 
Eleresztették egymást. 
Mikor Hinata már harmadszor csörgette meg Sakurát telefonon, végül nekiindultak, hogy Itachi hazavigye a lányt. A ház előtt még hosszan ölelték egymást – utoljára.


Sakura csendben vacsorázott, a többiek pedig bölcsen nem faggatták. Azt sem említették, hogy Sasuke mennyire kiborult, amikor megtudta, hogy dél óta Itachival voltak. Sejtették, hogy a fiatalabb Uchiha rendkívül féltékeny. Reggel valószínűleg történt között valami Sakurával, mert Hinata ugyan titkolózott, amikor a fura zajok felől érdeklődtek, de a pirulása elárulta, hogy van mit takargatni. Ezek után megértették, ha Sasukét zavarja, amiért a szíve hölgye megint a bátyjával van, de az ügyeikbe nem akartak beleszólni.

A némasági fogadalom jól jött Sakurának. Vacsora után nem halasztgathatta tovább, muszáj volt a szobájába menni. Abban bízott, ha nem szól Sasukéhoz, talán kivédheti az újabb veszekedést. Már nem maradt ereje a szokásos csatározásra. Próbált kemény maradni, de nagyon megviselte, hogy Itachival végleg elváltak útjaik. Tudta, hogy így helyes, mégis a lelke egy darabja belehalt a veszteségbe, mert az első barátja volt, akit nagyon-nagyon szeretett. Hogy Sasuke pedig csak kihasználja… a legnagyobb csalódás volt eddigi életében. Ribancnak tartja, és úgy is bánik vele.

A magánytól viszont jobban félt. 

Sötét volt már szomszédjánál, mikor átosont a szobáján keresztül fürdeni. Utána lefeküdt, de csak hánykolódott az ágyában, nem jött álom a szemére. Szinte vacogott az egyedülléttől. A szíve arra vágyott, hogy Sasuke szeresse. Egy idő után már azt se bánta, ha Szörnyetege újra szétcincálja a szívét, és megint beletapos a lelkébe. 
Győzött a vak szerelem. 
Még akkor is ragaszkodott hozzá, ha a fiú megvetette.
Átment a szobájába, miközben megalázottságában sűrűn potyogtak könnyei. Bebújt mellé, és csókolni kezdte.