Kisétáltam az ajtón, és vajon ki jött velem szemben? Pontosan. Itachi.
Elfáradtam, nem volt már erőm a bájolgását hallgatni, arról meg ne is beszélgessünk, hogy mennyire vágytam rá, hogy belemásszon a számba. Valami módon le kellett ráznom, hogy hazamehessek, üldögéljek egy órát a kádban, majd bebújjak az ágyamba, és a Sasukéval töltött időn merengjek. Miközben kérdőn rám nézett, hihető indokon gondolkoztam, ami megmagyarázza a bent töltött időt... Sajna Itachi nem volt egy olyan idióta balfék, aki kérdés nélkül, lazán bekajálja, hogy majd' egy óráig az árnyékszéken trónoltam. 

- Nem veszed észre, hogy arra várok, hogy magyarázatot adj a távollétedre, ami jóval több volt az ígértnél?! - intézte nekem a kérdést, nekem, aki ötlet hiányában csak hápogtam. 

- Akármiért is voltam távol, nem vagyok a tulajdonod, hogy így számonkérd rajtam! - tagoltam neki érthetően, hangosan. Első blikkre azt hittem, ez a srác egy jó pasi, aki érzelmes, lojális, és legfőképp olyan, aki segíthet nekem behálózni Sasukét - erre meg kiderül, hogy egy kis zsarnok, aki már egy fél este alatt azt hiszi, hogy a vagyontárgya vagyok.

- Gyenge próbálkozás a válasz kikerülésére, szivi – reagált. 

Elég hangosan veszekedtünk, de a szülők továbbra is jól elvoltak, és maximum a körülöttünk sürgő-furgó inas hallhatta, miről folyik a vita. Ő is a következő pillanatban odalépett hozzánk, meghajolt, és így szólt:

- Elnézést, Itachi úrfi, de a kisasszony mindvégig nekem segített a konyhában – szólt. - Kérem, ne kérje az én balgaságom miatt számon a hölgyet! - miközben ezeket a szavakat mondta, rám kacsintott, mire egyből lekattant, hogy mi a céja.

- Igaz ez, Sakura? - vonta fel a szemöldökét Itachi, akin látszott, hogy hülye lesz bedőlni egy ilyen olcsó trükknek, de mivel volt "alibim", el kellett hinnie. Részemről csak egy határozott bólintás volt a válasz. - Nos, akkor bocsáss meg, hogy olyannal vádoltalak, ami nem is igaz.

- Semmi baj – préseltem ki a fogaim közül egy ideges mosollyal. - És igen, úgy van, ahogy az... úr mondja.

- Sakura... - kezdte Itachi, majd nyomulós pasi módjára, még ezek után is a kezemre tette a kezét, mire én elhúztam a sajátom, és így szóltam:

- Hazamegyek.

Nem részletezném, hogy mennyi érzelem rajzolódott ki Itachi arcán, így azt kívántam, bár olvashatnék a gondolataiban, hogy vajon most milyen válogatott körítésű szidalmakkal illet engem, akit biztosan egy lotyónak tart... és akit ez teljes mértékben hidegen hagy!


Mikor magam mögött hagytam azt a fiút, akivel kis híján az egész estét töltöttem, nagy levegőt vettem, majd a szülők felé indultam, hogy szóljak apának vagy anyának, hogy elmentem, valamint azért, hogy elkérjek tőlük egy kulcsot. Végül anya mellett döntöttem.

- Elnézést, elrabolhatnám egy pillanatra anyámat? - kérdeztem a jelenlévőktől, s felfegyverkeztem a legszebb pillantásommal, de a válasz így is csupán egy nagylelkű bólintás volt.

Félrevontam anyát, és ecsetelni kezdtem, hogy fáradt vagyok és szándékomban áll hazamenni.

- Sajnálom, de fáradt vagyok, és szeretnék lepihenni, mert mint tudod, holnap iskola, most meg majdnem éjfél van. Neked sem érdeked, hogy elaludjak órán, utána meg a tanár behívjon hegyibeszédre! - nyögtem, s nyomatékképp még ásítottam is egy nagyot. Persze sosem voltam egy ilyen vakbuzgó stréber, de valamivel indokolnom kellett a hazatérési szándékomat, mert semmi sem garantálta, hogyha csak azért rinyálok, mert fáradt vagyok, elenged.

- Jaj, Sakura! Istenem, pedig azt hittem, hogy jól megvagy Itachival, ugye így hívják? - szólt, hangjában pedig felfedeztem egy csöppnyi csalódottságot. 

- Igen, de most már nagyon fáradtnak érzem magam, szeretnék hazamenni – erőteljes hangsúllyal emeltem ki minden egyes szót. Szeretem anyát meg minden, de néha nem bír dolgokat elsőre felfogni...

- Jól van, tessék – vett egy nagy levegőt, majd a nála lévő kis táskából előhúzta a kulcsot, s a tenyerembe rakta.

- Köszi, na, akkor én megyek is – sóhajtottam, majd a vendéglátók felé fordultam. - Nagyon szépen köszönöm a meghívást, és a vacsorát. További szép estét, és jó szórakozást! - mondtam fennhangon, s elindultam az ajtó felé, azonban utamat egy árnyékos helyen tartózkodó, sötétbe vesző alak keresztezte. Elsőre ezt hittem, egy betörő... másodszorra is. De hál'istennek kiderült, csak a komornyik jött utánam, hogy kikísérjen. Szóval megijedtem kicsit, de miután kiderült, hogy ő az, megnyugodtam. 

- Elnézést, hogy megijesztettem, kisasszony – kezdte lágy, dallamos hangon. 

- Áh, semmiség. Csak egy kicsit meglepődtem, meg nem is láttam tisztán ebben a sötétben, ezért ijedtem meg...

- Engedje meg, hogy kikísérjem – folytatta, mire csak jóváhagyólag bólintottam. 

- Hadd kérdezzek valamit, uram – kezdeményeztem még egy gyors beszélgetést, miután a kapu elé értünk.

- Csak nyugodtan, hallgatom.

- Miért mondta azt Itachinak, hogy magának segítettem? - vontam fel a szemöldökömet.

- Kisasszony, én láttam, ahogy kijött Sasuke úr szobájából, és nem akartam, hogy baja származzon abból, hogy a másik úrfinál tartózkodott – magyarázta meg. - Mindemellett pedig valaki megkért rá.

Nyeltem egyet, mivel biztos voltam benne, hogy Sasuke volt az, aki megkérte az inast, hogy magyarázzon ki engem a szarból. Arra is gondoltam, hogy az este történtek miatt csak beképzelem, de ezt az ötletet máris elhessegettem, mert tudtommal az inason és rajtam kívül ő tudta, merre lófráltam.

- Aha, köszönöm, hogy válaszolt és azt is, hogy kikísért, de inkább indulok, mert későre jár – mosolygtam, majd bevágtam egy pukedlit, hátha ez jó fényt vet rám, bár az inasnál lehet, hogy hiba volt, mert ő a megmondhatója, hogy nem csak egy vasat tartok a tűzbe. - Jó éjt!

- Jó éjt!


**** Otthon ****


Viszonylag jó kedélyállapotban értem haza, és beérve a házba boldogan vettem tudomásul, hogy anyáéknál van mobil, így szólni tudnak, ha a lábtörlőn toporognak. Így készítettem oda a vezetékes telefont a fürdőkád szélére, majd levetkőztem, utána pedig feküdtem bele egyenesen a kádba. Hajat nem akartam mosni, de úgy elragadott a lelkesedés, hogy teljes testhosszommal elterültem a fehér alapszínű zománccsodában, s csak bámultam, ahogy hajam a víz tetején követi a miniatűr hullámok útját. Mikor már vagy egy órája bent aszalódtam a szaunához hasonló fürdőszobában, megcsörrent a telefon, én pedig kiemelkedtem a vízből, és megnyomtam a kihangosító gombot, így egyszerre kezdhettem hajam sikálásába, és hallgathattam anyát, amint azt ecsetelte, hogy hamarosan jönnek, NE AGGÓDJAK!
Szűzanyám, itt nem aggódik senki, egyszer sem ugrottam ki a vízből, hogy kileshessek az ablakon érkeztükre. 
Gyorsan megmostam a hajam, satöbbi, aztán kiszálltam a kádból, s testemhez hasonlóan hajamat is betekertem – így vártam a hazatámolygó szülőket...
...akik szépen hazabattyogtak olyan hajnali kettő tájt. Szó se neki, nagyon kedvesek és nagylelkűek ezek az Uchihák, de nem túlzás így visszaélni a vendégszeretetükkel?


Szóval hajnali háromkor lefeküdtem, és fél hétkor már kelhettem is, mert a busz sajna nagyon nem hozzám igazodott, s így esett, hogy ma reggel is futhattam utána.
A fogamat csikorgatva sétáltam a suli felé, mikor egy fekete Corvette állt meg mellettem, és kihajolt belőle a drága Itachi. 

- Jó reggelt, Sakura! - szólított meg, miközben levette a márkás napszemüvegét. Meg kell hagyni, ez a család nagyon ért a belépőkhöz és a távozáshoz. 

- 'Reggelt! - erőltettem mosolyt az arcomra, amit bizonyára ő is észrevett, mert egy pillanatra összevonta a szemöldökét.

- Pattanj be, elviszlek a suliba – mondta, majd rólam az útra emelte a tekintetét.

- Rémlik, hogy környezetvédő vagyok? Vagy busz, vagy gyalog, vagy bicikli, de kocsi kizárt. Vagyis csak, ha nagyon késésben vagyok...

- Most is abban vagy, nem? Amúgy meg ez a kocsi hibrid, szóval a lehető legkevésbé árt a te drága környezetednek... - fortyant fel, és hanglejtéséből egyből kiszűrtem, hogy ezután közel sem lesz olyan nyájas, mint tegnap. 

Kelletlenül beszálltam a kocsiba, majd meggyőzően vicsorogva egy kemény csókot nyomtam a szájára, ráadásként pedig enyhén megharaptam az ajkát, de sajna nem serkent ki egy csepp vér se. 
Ezután hozzám hasonló hangulatban a gázra taposott, és már téptünk is ezerrel a suli felé, ahol majd kiesik a csajok szeme ettől az állati verdától.
Alig egy tíz perc alatt ott is voltunk, és az évfolyamtársaim pillantásaiban sütkérezve szédítő szexi mozdulattal megcsókoltam Itachit, majd tökéletes mozdulatokkal kiszálltam a kocsiból, és intettem a sofőrnek. Megjegyzem, a csók közben elsuttogtam egy köszit is, szóval nem éreztem magam olyan rosszul, mikor pár hisztis luvnya becsmérelő szavakat kezdett szórni rám a hátam mögött.
Ha lett volna pofám, bemutattam volna nekik, de ezt már én sem válaltam be, hanem komótos léptekkel beléptem a suli épületébe, és elkezdtem keresni Temari, Hinata, Ino és Ten Ten négyesét.
Útközben azonban szó szoros értelmében belebotlottam Sasukéba, aki hanyagul támasztotta a falat. Én úthenger módjára mentem, és észre sem vettem a fiút, mindaddig, míg kis híján el nem taknyoltam a lábában... Hál'istennek elkapott, így sikerült nem perecelnem egy irdatlan nagyot.

- Ööö... Köszi szépen – dünnyögtem, de őt láthatólag nem nagyon hozta ez az eset lázba. Így viszont rá kellett néznem, és egyből eszembe jutott a zuhanyzós jelenet. De szép is lesz, ha minden egyes alkalommal eszembe jut majd ez...