Szerenád, rózsacsokor, szerelmes vallomás…

Sai kitett magáért, de igyekezete elég vegyes fogadtatásra talált. 
Míg Narutót, Hinatát és Sasorit szórakoztatta a jelenet, Sasukét a guta kerülgette. Az anyukája pedig miatta aggódott, mert sejtette, hogy fia nem fog örülni az újabb hódolónak. Sakura viszont jóval higgadtabban fogadta a különös meglepetést, mint ahogy tette volna pár hónappal ezelőtt. Lassan kezdte kiismerni azokat a technikákat, ahogyan a hímneműek udvarlás gyanánt ágyba próbálták csalogatni. 
Picit fejlődött a korábbiakhoz képest, már nem dőlt be nekik olyan könnyen, de azért volt még mit tanulni. Például képtelen volt nemet mondani.

- Lemegyek hozzá, mielőtt ide csődíti a környéket – szólt Szörnyetegéhez, aztán az izgalom legkisebb jele nélkül lesétált a kocsihoz.

Sasuke az ablakból figyelte a találkozást. Nem szégyellte, hogy leselkedik, hiszen a többiek ugyanígy kukkoltak. Még be is szólogattak, bár a párocskát ez nem igazán befolyásolta, zavartalanul beszélgettek.

- Szia! Gyönyörű ez a csokor, és a zene is nagyon szép volt, de legközelebb elég, ha felhívsz. Ígérem, akkor is kijövök majd – köszönt Sakura a lelkes fiúnak.
- Szia! Nem is hiszed, mennyire örülök, hogy újra láthatlak! Elég sok dolgot tisztáznunk kéne. Sasuke próbált lebeszélni rólad, de én tőled szeretném hallani az igazságot, ezért jöttem most hozzád.
- Az igazságot?
- Igen, nagyon szeretnélek megismerni. Nem veszem be a leszbi dolgot, de ha így is van, akkor is összebarátkozhatnánk, mert rettenetesen tetszel nekem. Sasukénak említettem, hogy most vagyok túl egy fájdalmas szakításon, és emiatt viselkedtem annyira hülyén, de jól esne, ha nem ez alapján ítélnél meg. Gyanítom, veled is valami hasonló lehetett, mert nem tűnsz egy felelőtlen éjszakai pillangónak. Nem hiszem, hogy gyakran járnál kétes hírű klubokba, hogy fiúkat csípj fel... vagy lányokat…
- Hát nem – mosolyodott el Sakura. Hirtelen nem is tudta, mit válaszoljon még. Kicsit meglepődött a nyíltságán, és a modorán. Ez a mostani Sai annyira más volt. Bár a buli elején még rémlett neki, hogy egész jól elcsevegtek, később már csak arra emlékezett, hogy hevesen csókolóztak nem törődve semmivel. Az alkoholszint növekedéssel egyenes arányban csökkentek a gátlásaik, és ez mindkettőjükből más személyiséget hozott elő. Így, józanul, a fiú teljesen normálisnak tűnt. Kicsit bumfordinak, de azért aranyosnak. Már reggel is meglepte azzal, hogy eljött bocsánatot kérni, de ezzel az esti vallomással végképp átformálta a véleményét róla.

Sakura szinte a hátában érezte a kíváncsi tekinteteket, mert a többiek kitartóan figyelték őket továbbra is az ablakból. Egyre kínosabban feszengett, mivel tökéletesen hallották, miről beszélgetnek, és még megjegyzéseket is fűztek hozzá. Naruto és Sasori nagyon szellemesnek gondolták magukat, ahogy szurkolótábort játszottak. Sai mintha kitalálta volna a gondolatát, ésszerű javaslattal állt elő:

- Már elég késő van ahhoz, hogy behívj, de kicsit beülhetnénk a kocsiba, ha van kedved. – Sakura nem ellenkezett, egyből beszállt az autóba, mire a háta mögött csalódott „Ó”-zás következett.
- El ne merjetek menni! – kiáltott utánuk Hinata fenyegetően, mert neki csak addig volt vicces a műsor, amíg szemmel tarthatta védencét. Ez a kocsiba beülős dolog nagyon nem tetszett neki. Remélte, hogy más ötletük már nem lesz mára, maga tekerte volna le ugyanis a rózsaszín fülét, ha megint valami galibát csinál. Már így is volt elég a rovásán.
- Csak itt beszélgetünk, és nem sokáig, mert tudom, hogy Sakurának pihennie kell – próbálta nyugtatni Sai.

A figyelmessége egyáltalán nem hatotta meg Hinatát, Sasukéról már nem is beszélve. Roppant nyálasnak találta a lovagot, ahogy szinte porban csúszva, ilyen felhajtással próbált hódítani. Férfi az ilyen? Dühösen csapta be az ablakot, és nagyon csúnyákat gondolt magában.

Aztán pár perc múlva csak kinyitotta újra, természetesen kizárólag azért, mert melege volt. Eszébe se jutott tovább leskelődni... 

- Klassz ez az autó – dicsérte meg Sakura a kocsit, amikor kényelmesen elhelyezkedett a süppedő bőrülésben, és hirtelen nem tudott mit mondani. Nem tervezett hosszú beszélgetést, csak szerette volna tisztázni, hogy nem örül ennek a heves ostromnak. Azon tűnődött, hogyan fogalmazhatná ezt meg tapintatosan, hogy ne bántsa meg a fiút. Idegesen babrálta a rózsákat zavarában.
- Apámé az autó, már nem mai modell, de én imádom. Majd ha lesz munkám, akkor szeretnék egy sajátot, de addig marad az övé, vagy a tömegközlekedés.
- Értem. Kicsit furán beszéled a nyelvet. Érződik, hogy sokáig külföldön éltél – próbált Sakura új témát találni, hogy addig is időt nyerjen a gondolkodásra. Míg ő kényelmetlenül feszengett, Sai meglehetősen nyugodt volt, kimondottan boldognak tűnt, hogy már idáig jutottak, és végre cseveghet álmai tárgyával. 
- Ezt is meséltem Sasukénak, de látom, nem sokat adott át belőle neked. Talán azt sem említette, hogy délután is itt voltam? – kérdezte vidáman, mintha szórakoztatná, hogy az Uchiha nehezen viseli az udvarlását, és minden módszerrel akadályozni próbálja.
- De. Éppen most említette, hogy mivel akart lerázni téged. 
- Elég hitelesen csinálta. Először tényleg bevettem, de utána már hamar rájöttem, hogy megint csak távol akar tartani tőled. Talán beléd van zúgva?
- Sasuke? – a lány jóízűen kacagott a feltételezésen. – Ha tudnád, mennyire messze jársz az igazságtól! – mondta fejcsóválva. 
- Ez miért ennyire vicces? – lepődött meg Sai, ugyanis ő nagyon is elképzelhetőnek tartotta.
- Soha senki nem bántott még meg ennyiszer és ilyen mélyen, mint ő. Folyton piszkál, ellenkezik velem. Nagy ritkán persze tud rendes is lenni, de egyébként elég nehéz természetű.
- És mesélnél nekem arról a személyről, aki még nála is jobban megsebezte a szíved? Aki miatt ennyire szomorú vagy?

…

Hinata igyekezett megértő lenni, de a türelme végül elfogyott. Egy óra hosszáig járkált ki-ki nézve az ablakon. Mikor látta, hogy a fiatalok nagyon belemelegedtek a beszélgetésbe, és Sakura egyhamar nem fog feljönni, mérgében átment Sasukéhoz informálódni. 

- Szia! Zavarhatlak? – lépett be hozzá óvatosan. A folyosóról két külön ajtóval nyílt a fiú és Sakura szobája, de a helyiségeket belül összekötötte egy újabb ajtó, mert a fürdőszoba Sasuke szobájából nyílt. Másként nem tudták megoldani átalakításkor, de úgy tűnt, Sasukét nem zavarja, hogy Sakura átjár rajta.
- Már alszom – felelte elég ellenségesen, mikor megjelent nála a Hyuuga lány, mert neki viszont nem örült annyira. Háttal volt fordulva, már amennyire bírt, és az arcát makacsul rejtegette. Sötét volt nála, a szomszéd szobában viszont égett a villany, így nem kellett Hinatának vakon tapogatózni.
- Te csaltad ki Sakurát vagy csak a szerenádra jött elő? – érdeklődte. 

Sasuke csak sokára vette rá magát, hogy válaszoljon, mert nem volt nagy kedve csevegni, de azért bunkó se akart lenni – annyira.

- Mondtam neki, hogy visszaadom a malacát, ha kijön és eszik – jött végül a kelletlen felelet tőle.
- És bevált?
- Evett valamennyit.
- És te most azért vagy morcos, mert Sai-jal beszélget?
- Már miért lennék morcos? – ült fel dühösen Sasuke, és szavaival ellentétben a szeme szikrákat szórt, amiért – szerinte teljesen alaptalanul - meggyanúsították. – Akarsz valamit fontosat, vagy csak azért jöttél ide, hogy bosszants? Mert tényleg aludnék! – veszekedett. 
- Semmit – sóhajtott Hinata lemondóan. - Jó éjszakát! – búcsúzott tőle, mert egyértelmű volt, hogy nem lehet most beszélni vele, amilyen paprikás hangulatban van.

Naruto már félig aludt, mikor visszatért a szobájukba. Megint kinézett az ablakon, de a helyzet semmit nem változott, Sakura a lovagjával ugyanolyan lelkesen csevegett, mint pár perce. 

- Menj le érte, mert addig senki nem fog aludni ebben a házban, amíg azzal a bájgúnárral van – szólt a szöszi fáradtan. – Aztán te is siess vissza, mert még terveim vannak veled – ütögette meg az ágyat maga mellett, és csibészes vigyorra szaladt a szája.
- Már a szemed se bírod nyitva tartani. Milyen terveid lennének? – nevetett Hinata az ajánlaton.
- Majd meglátod! – jött a sokat sejtő felelet.

Hinatának se kellett kétszer mondani.

…

A kezdeti megilletődés után Sakurából hirtelen ömleni kezdtek a szavak. Egész kellemes élmény volt egy „idegennek” mesélni az életéről. Sai remek hallgatóságnak bizonyult, és meglepően jó tanácsokat adott. Sakura legalábbis így gondolta, mert miközben a saját sorsát ecsetelte, valahogy az egészet teljesen más megvilágításban látta már. Kezdte felfogni, hogy eddig hatalmas tévedésben volt, és nem ő az egyedüli sajnálnivaló áldozat. Itachi és Ino legalább annyira vesztese a helyzetnek, bármennyire is haragszik rájuk.

Nem szeretett haragudni, ráadásul rájött, hogy bután viselkedett, oktalanul féltékenykedett. Hálás volt Sai-nak, hogy segített ezt belátni. Röpült az idő, míg beszélgettek.

- A barátnőd már aggódik – figyelmeztette a fiú, amikor Hinata megjelent, hogy behívja Sakurát. – Azért nagy megkönnyebbülés, hogy „csak” a testőröd volt és nem a szeretőd – jegyezte meg mosolyogva.
- Hát igen. Sasuke nem akart ezzel a füllentéssel rosszat, bár elég mocskos lehet a fantáziája, ha ilyet kitalált – hagyta rá Sakura is.
- Ideje befejezni a romantikázást! – kopogott be Hinata az ablakon türelmetlenül, mire Sakura intett, hogy megy. Most már tényleg nem halasztgathatta tovább, hogy felvilágosítsa a fiút, ne ringassa magát hiú reményekbe. Nagyot sóhajtva belefogott:
- Sai, ugye nem haragszol, ha azt mondom, tényleg legyünk csak barátok? Én még nem akarok új kapcsolatot, igazából semmilyet se egyelőre. Ez túl fájdalmas volt, ráadásul annyi más dologgal kell most foglalkoznom. Itachi igazi mentsvár volt nekem a bajokban, de meg kell tanulnom egyedül is boldogulni. 

Sai mintha éppen erre számított volna, nem ágált, hanem beleegyezően bólogatott.

- Természetesen megértelek és várok. Talán jobb is így, hiszen még én se felejtettem el teljesen az előző szerelmemet. Tegnap csak felejteni próbáltam, és bevallom, hatalmas tehertől szabadít meg az, hogy ezt őszintén elmondhatom neked, nem kell színészkednem, hogy mekkora nőfaló vagyok. Nem vagyok. Téged teljes szívemből megkedveltelek, és úgy hiszem, bármit megtennék, hogy járj velem, mert nálad szebb és kedvesebb lányt még nem láttam. Persze egyértelmű, hogy egy nap alatt ez nem lehet olyan mélységű érzés, hogy teljesen elfeledtesse a múltat, és látom, hogy te is nagyon szenvedsz még Itachi miatt, szóval tényleg jobb, ha ebben maradunk.
- Köszönöm – mosolygott rá hálásan Sakura.



Csend volt a házban, amikor a lány visszaosont a szobájába, de tudta, hogy a többiek mind hallgatóznak. Nyugtalanok miatta, aggódnak. Eddig ezt idegesítőnek találta. Bosszantotta, hogy azért, mert ő a legfiatalabb, gyerekként kezelik. Mintha óvó nénik és óvó bácsik vennék körül, hogy állandóan bírálják, a hibáival szembesítsék, mert abból volt bőven – ezt nem is tagadta. De most ezt a figyelmet is másként értékelte. 

Sai szerint örülnie kell annak, hogy ennyien vigyáznak rá, szeretik, és Sasuke esti malackereső ugratását annak tulajdonította, hogy a fiú csak fel akarta vidítani. Sakura elszégyellte magát, amiért állandóan azt gondolja Szörnyetegéről, mennyire gonosz, pedig egyre többször lepte meg olyan viselkedéssel, amiért a szíve hevesen dobogott. Azok a különös, szomorú fekete szemek valahogy mindig összezavarták. Olyan felkavaró volt, amikor Sasuke figyelte, mintha a veséjébe látna, és ez őt megijesztette. Soha többet nem akart az érzelmei által kiszolgáltatottá válni, mert félt az újabb sebektől.

Szobájába lépve szeme gyűrött ágyára tévedt. Mennyire sírt itt nem sokkal ezelőtt, aztán meg alsógatyák között turkált, és szerenádot kapott, szerzett egy barátot… 
Micsoda élmények egyetlen este alatt!

Talán mégis kegyes vele a sors, csak ő túl önző volt, hogy észrevegye.

Malackája ott árválkodott a szőnyeg közepére dobva, pedig nem is ette meg a vacsoráját, épp csak belepiszkált. Mondjuk Sasuke kedvesebben is visszaszolgáltathatta volna, de meg se lepődött, hogy a fiú csak így behajította. Néha olyan fura volt. 

Boldogan szorította magához Töfit, akinek határozottan hasznára vált a fürdés. Valóban kellemes illatú volt, ahogy Sasuke ígérte. Nem anyu szagú, hanem más, de ez is ismerősnek tűnt. A kórházra emlékeztette, pontosabban arra az élményre, amikor álmában Szörnyetegéhez bújt. Szerette ezt az emléket, pedig akkor nagyon megijedt, hogy kínos helyzetbe hozta magát. Szerencsére Sasuke nem ébredt fel, így nem vette észre, hogy átölelte. Micsoda égés lett volna! Jó, hogy megúszta, kapott a fiútól e nélkül is épp eleget.

Most szerencsére megint aludt. Szobájában a szokásos pedáns rend uralkodott. Minden felesleges holmiját elrejtett az óriási gardróbszekrény, a polcok pedig még üresen árválkodtak, mert csak most kaptak új gazdát, akinek valószínűleg nem volt annyi csecsebecséje, mint Sakurának. Ég és föld voltak ők ketten, semmiben se hasonlítottak.

A lány óvatosan odasettenkedett az asztalhoz, és megpróbálta halkan elpusztítani a vacsorája maradékát. Utána kivitte a konyhába az edényeket, betette őket a mosogatógépbe, és fürdeni indult. Remélte, hogy a motoszkálással nem zavarja szomszédját. Sasuke kicsit elfordulva feküdt. Nem hallatszott szuszogás, így amikor végzett, még odalopakodott az ágyához és fölé hajolva kémlelte, jól van-e? 

Sasuke nagyon helyes volt, ha épp nem vágott haragos képet. A szemei gyönyörűek, a haja meglepően selymes, és a homlokán az a sebhely… Sakura még mindig nem tudott betelni vele. 
Édes kis fodros bari…

Azt is kimondottan szerette, ha Szörnyetege ki volt ütve, mert végre nem piszkálta, ő pedig kedvére nézegethette, mert ami szép, az szép. Kár, hogy amikor felébredt, a varázs mindig elmúlt, főleg amikor megszólalt.

Lelkifurdalása támadt, amiért undokul viselkedett vele, pedig a fiú kimosta a malacát, vacsorát készített neki, tegnap pedig elpakolt utána és vigyázott rá, míg ő a róka komával viaskodott. 
Bizonyos, hogy gorombasága ellenére nem rossz ember ő… 

Mielőtt észbe kaphatott volna, már megint a hajában turkált. Ismét elsodorta kedvenc helyéről a koromfekete tincseket, hogy a csúf forradást láthassa. Valahogy ettől volt számára Sasuke emberi. Korábban valami megfoghatatlan távolságot érzett, ha rá gondolt. A fiú túl szép volt, sikeres, elérhetetlenül tehetséges. Ez a seb viszont megmutatta, hogy neki is vannak gyengeségei. Attól, hogy rendkívül marcona tud lenni, és próbálja keménynek mutatni magát, még neki is fáj. 
Sakura sokkal jobban szerette ilyennek.

- Nem vagy Szörnyeteg – súgta neki, miközben gyengéden beletúrt újra a selymes fürtökbe. – Csak kicsit makacs, erőszakos és hirtelen haragú, meg durva…
- Valami jót is mondhatnál – vigyorodott el hirtelen a másik. Sasuke hirtelen életre kelt, és villámgyorsan elkapta a lány csuklóját, hogy az ne tudjon ijedtében elmenekülni tőle.
- Te eddig csak megjátszottad, hogy alszol? – háborodott fel Sakura.
- Én becsülettel próbáltam aludni, de lehet ilyen csörgésben? Iszonyú hangos vagy! És… őszintén szólva az erényeimet is féltettem, mert ki tudja, mire vetemedsz még. Talán, ha nem szólok most rád, már régen a takaró alatt tapizol – mondta nevetve.
- Ilyet feltételezni rólam! – kerekedett el a rózsaszín szeme. – Sose tennék ilyet! – morogta. Neki ez egyáltalán nem volt vicces.
- Ja, igaz is… Ki simogatna egy nyomorékot, igaz? – komorodott el váratlanul a fiú is.
- Nem azt mondta – lepődött meg Sakura a hirtelen hangulatváltáson.
- Talán nem zavarna? Nem lenne gond neked… hogy ilyen vagyok?

A lány döbbenten bámult rá, vajon miért viselkedik így? Ezek a könyörgő szemek…
Talán mégis van abban valami, amit Sai mondott? Valóban kedvelné, azért kérdez tőle ilyeneket? 

Aztán bevillant a pofon és az a sok veszekedés, ami eddig lezajlott köztük. 
Kizárt, hogy ha kedvelné, akkor így viselkedne vele állandóan.

- A gond a fejeddel van, nem a többi részeddel. Sose kezdenék olyannal, aki egyfolytában gúnyt űz belőlem és bánt – válaszolta határozottan. Idegesen kitépte magát a szorításból, hogy aludni menjen végre. Semmi értelmét nem látta ennek a beszélgetésnek.

- Várj! – kiáltott utána Sasuke kétségbeesetten.

Erre megtorpant. Nem értette miért.

Mi ez? 
A szíve belesajdult ebbe az esdeklő hangba.

- Higgy nekem – fordult vissza hozzá, hogy megnyugtassa. - Aki szeret, az így is szeret, nem fog számít neki az állapotod – mondta mély meggyőződéssel. Aztán maga se tudta miért, de esetlenül lehajolt hozzá, hogy átölelje. Valahogy ez kellett. Spontán ötlet volt, és nagyon zavarbaejtő. Egyből megbánta merészségét, és arra számított, hogy azonnal ellökik majd, de Sasuke karjai egyből a derekára fonódtak. 

Nem emlékezett rá, hogy támolygott vissza a szobájába, csak az rémlett neki, hogy nem kéne a párna alá dugnia a fejét, mert hamarosan megfullad. Még mindig lángolt az arca és a mellkasa úgy zakatolt, mintha a szíve készülne kiugrani a helyéről. Ez a csók… Sasuke már megint úgy csókolta, hogy mindene beleremegett és rogyadoztak a térdei. Minden értelmes gondolat kiszállt a fejéből, és csak élvezte azt az emésztő tüzet, ami testét-lelkét átjárta.

Így is meleg volt, a struccpolitika emiatt duplán rossz döntésnek bizonyult. Végül erőt vett magán, és óvatosan előbújt a párna alól. A lámpa még mindig égett nála, így Sasuke tökéletesen láthatta, hogy zavarában mit művel magával, míg ő vaksin kémlelt a szomszéd szoba sötétjébe. 
Le kellett volna kapcsolni a villanyt, és az ajtót becsukni! És nem megint visszacsókolni… főleg ilyen hevesen…

Reggel nagyon nyűgösen kelt. Álmában számtalan módon folytatódott ez a szenvedélyes csókolózás. A haja égnek állt az emlékektől, mert sose gondolta volna, hogy ilyen perverz fantáziával van megáldva, és egyszer ennyire zavarbaejtő ábrándok gyötrik majd. Ugye nem beszélt közben? Ettől rettegett a legjobban.

Óvatosan oldalra sandított, és nagyon megkönnyebbült, amikor az ajtót zárva látta. A villanyt lekapcsolták, a fejéről lekerült a párna. Csakis Ő lehetett megint, aki gondoskodott róla.

Miért csinálja ezt?

Így csókolni, ennyiszer, és ekkora hévvel – nem lehet véletlen. Sakura a saját józaneszében kezdett kételkedni, mikor arra gondolt, hogy egyszer sem ellenkezett, hanem csak tűrte, mint akit megbabonáztak, azután pedig olyan odaadással viszonozta, ahogy még sohasem.

Ennyire ki lenne éhezve? 
Itachi mellett megszokta, hogy szinte bármikor szerethették egymást. Gátlástalanul csillapították éhüket ott és annyiszor, ahányszor jólesett. Mégsem érezte soha közben azt a tüzet, ami most emésztette szomszédja után, pedig úgy gondolta, hogy szerelmes volt Itachiba.

Azt hiszem, beteg vagyok – gondolta kétségbeesve, mert valóban forrón lángolt a teste, mintha lázas lenne, és olyanfokú sóvárgást érzett, ami teljesen megőrjítette. Szörnyetege valószínűleg az ördöggel cimborálhat, vagy ő maga a Patás, és azokkal a gyönyörű szemeivel megátkozta, édes csókjaival megszédítette.

Gyorsan felöltözött, és nem törődve zilált külsejével, futni indult. A rendes adagja háromszorosát tette meg, de még így se érzett fáradtságot. Ez lenne a fiatalság ereje, amit Gai sensei szokott emlegetni? Bőven jutott volna még az energiájából arra, hogy szerencsétlen bandatársát akár akarata ellenére is megrontsa, nem törődve azzal, hogy szegény fiú még menekülni se tud.

Én teljesen meg vagyok kergülve… - keseredett el, amikor futás közben is látomások kezdték gyötörni. Pajzán álmai ismét megelevenedtek lelki szemei előtt, és hamarosan már nem is bánkódott annyira miatta. Nyálcsurgatva követte őket, nem figyelt arra, hogy simán átvág a forgalmas autóúton. Nyehehe! – örvendezett az újabb ábrándképnek. Sasuke éppen most jön ki a zuhany alól, és még vizes a bőre, és az egyik csöpp végiggördül az izmos mellkasáról a lapos hasára, aztán lentebb pont a…

- Megőrültél? – lökött rajta valaki egy óriásit. Fájdalmas volt a találkozás a betonnal, pedig erős karok fonták körül, hogy védjék. Összekapaszkodva gurultak a földön a lendülettől legalább hármat, mire megálltak. Akkor fogta csak fel a fékcsikorgásokat és a heves dudálást. Aztán megint csak a fekete szemeket látta, és ennyi elég is volt, hogy visszatérjen a kellemes álomvilágba. Kedvese alatta feküdt, ő pedig lovagló ülésben rajta. Micsoda kivételes lehetőség! Muszáj meghálálnia, ha már volt olyan kedves Szörnyetege, hogy megmentette az életét… Az a minimum, hogy megcsókolja, és bevallja: Valószínűleg totál belézúgott, bármilyen abszurd is, hogy éppen őt szeresse.
- Oda vagyok érted! – suttogta, és már éppen hajolt le, hogy csókra éhes ajkait a fiú szájára tapassza, amikor észrevette, hogy valami nem stimmel: Ez nem is Sasuke, hanem Itachi. 
- Itachi… Valóban Itachi? Jesszus, ez tényleg Itachi! – Nagyon csalódott volt! Arra ébredt, hogy hitetlenkedve volt szerelme nevét kiabálja. 
- Fogd már be, te liba! – nyomódott egy tenyér a szájára, hogy fejezze be. – Megőrültél? – kérdezte Sasuke villámló szemekkel.
- Mehegfuhulladoook – nyüszítette Sakura, és próbált szabadulni, de hiába. Inkább Sasuke nézett ki úgy, mint aki megőrült. Csak szorította továbbra is, míg végül a lány dühében beleharapott a kezébe, hogy engedje végre el.
- A jó kurva életbe, te… harapós szuka! – rázogatta dühösen Szörnyetege a vérző testrészt, aztán még pár percig cifrázta a jelzőket Sakurára, amiért így elbánt vele.
- Te vagy a hibás! Miért akartál megfojtani? – támadott neki a lány is.
- Miért? Mert megérdemelted volna, hogy megfojtsalak! Anyukád ha hallotta volna, micsoda disznó dolgokat suttogtál álmodban… Cöh! Szégyellheted magad! Nem is hittem volna rólad, hogy ennyire fehérmájú vagy. Aztán a végén meg visítozod itt Itachi nevét! Talán ennyire jó volt vele álmodban? Undorító vagy!

Sakura megsemmisülve nézett utána, ahogy sértődötten kigurult a szobájából, és hatalmas csattanással becsapta maga után az ajtót.


A fiatal Uchiha ritkán csalódott ekkorát. Hirtelen arra ébredt, hogy a szomszéd szobából fura hangok szűrődnek. Egy pillanatig azt gondolta, Sai megint belógott Sakurához és éppen nagyban üzekednek, mert félreismerhetetlenül kéjes sóhajok hallatszottak. Agyát azonnal elöntötte a vér, és indult, hogy szétcsap köztük. Eléggé meglepődött, amikor csak Sakurát találta, aki hevesen ölelgette a nagypárnát, és úgy lihegett-pihegett, mint aki éppen „azt” csinálja. Folyamatosan beszélt közben, csak sajnos érthetetlenül. Sasuke alig tudott elkapni néhány értelmes foszlányt, bár a szavaknak önmagában semmi kézzelfogható jelentése nem volt, legalábbis számára nem. Leginkább arra figyelt feszülten, hogy Sakura kinek a nevét mondja. Egyre bizonyosabb volt, hogy éppen nagyon-nagyon kellemeset álmodik. Miközben a párnába kapaszkodott, combjai között az összetekeredett takarót szorította, és egyre szenvedélyesebben mormogott olyanokat, hogy „zuhany”, „izom”, „csöpp”… utána pedig jött egy hosszú, elragadtatott nyögés. 

Vajon mit láthatott álmában, ami így tetszett neki? 

Az sajnos hamar kiderült, hogy a Valami, ami így felizgatta Sakurát, az idősebb Uchihához tartozott. – Oda vagyok érted – lihegte vággyal telt hangon. 

Sasuke egész közel hajolt hozzá, hátha a mondatot úgy fejezi be: „Oda vagyok érted, Sasuke! „ De ehelyett a lány eszelős sikításba kezdett, és Itachi nevét ordította olyan hangerővel a fülébe, hogy Sasuke azt hitte, örökre megsüketül.

Pedig már azt hitte, valóban megtörtént a csoda, és Sakurát az újabb csók így bepörgette, hogy egész éjjel erről álmodott. Sajnos ez a hálátlan nőszemély ezek szerint semmit nem változott, még mindig a bátyja után sóvárogott. Ráadásul ennyire…

Gyorsan kimenekült a szobából, nehogy Sakura észrevegye, kiéhezett hímtagjára milyen pezsdítő hatással voltak azok az ingerő nyögések és sóhajok. Legszívesebben jól megmutatta volna neki, hogy mit kaphatna TŐLE, ha végre észhez térne, és nem egy olyan ember után sóvárogna, aki már sose lehet az övé.




Sakurának eszébe se volt ezek után a közös mosdót igénybe venni. Direkt az ellenkező irányba indult, hogy minél messzebb legyen Szörnyetegétől, és megaláztatottsága kínos helyszínétől. Elkóválygott az első illemhelyiségig, amit emlékei szerint Sasori és Naruto meg Hinata használt. Rutinosan letolta a bugyiját és ledobta magát, aztán hatalmas sikoltással kapaszkodott a két mellette lévő falba, mert az ülőke helyett jóval mélyebbre pottyant. Természetesen a vécédeszka nem volt visszahajtva a helyére.

- Kinyírok minden férfit! – sziszegte dühösen.

Aztán eszébe jutott, hogy Sasuke az előbb harapós szukának nevezte, meg fehérmájúnak, amitől még jobban feltámadt a harci kedve. Nagy dirrel-dúrral visszament a szobába, onnan pedig át a fiúhoz. Nem akadt rá, ezért céltudatosan benyitott a fürdőbe, és nem érdekelte, ha esetleg éppen zavar. Úgy tervezte, hogy végre jól beolvas neki.
Pedig éppen zavart. Pont olyan helyzetben találta Sasukét, ahogy soha többet nem akarta látni. Már megint sírt.