Sasuke nem látott a méregtől. Dühösen rángatta közelebb a kocsiját, hogy átüljön rá, és a párocska után eredjen, aztán szétugrassza őket, de egy váratlan fordulat megállította. Az ajtó csapódását egy újabb csattanás követte, majd egy felháborodott jajkiáltás. Határozottan nem szerelmi évődés hangjai, hanem egy valódi háborúé.

- Mi a… ? – Sai be se tudta fejezni a mondatot, mert az újabb támadás beléfojtotta a méltatlankodást, és onnantól inkább védekezni próbált. Sakura nekiesett, mint egy cséphadaró, és ha éppen nem az ütések záporoztak a kárvallott fejére, akkor a lány a keze ügyébe kerülő tárgyakkal hajigálta.
- Hogy mondhatod egy beteg emberre, hogy kripli? Majd tanítok én neked jó modort! – visította.
- Állj már le! – rémüldözött Sai, mert éppen egy olvasólámpát készültek a homlokával megismertetni, amikor végre megmentette a szomszéd szoba lakója.
- Mit műveltek? – gurult közéjük Sasuke döbbenten.
- Csak szórakozunk! De amúgy semmi közöd hozzá, menj vissza a szobádba – mondta neki Sakura dühöngve. 
- Dehogy szórakozunk! Ez a némber hirtelen megkergült, mert azt mondtam…
- Azt mondta, hogy nagy a fenekem – vágott közbe a lány türelmetlenül, és mérgében kegyetlenül odalendítette a kezében szorongatott tárgyat Sasuke feje fölött, hogy elhallgattassa ezt a taplót. Már nagyon megbánta, hogy pont vele kezdett. Akadtak a klubban jóval értelmesebb fazonok is, csak az a fekete haj… valahogy megszédítette. De most már befoghatná végre a száját! A meglendített lámpa szépen célba is talált, bár az Uchiha is ijedten behúzta a nyakát, nehogy keresztezze a röppályáját.
- Aúúúú! Nem is azt mondtam! – vinnyogott fel Sai. Fájdalmasan tapogatta a fejét, ahol landolt a jobb napokat is látott lámpa, ami érdekes módon nem tört össze a harcban, csak egy nagyot koppant előbb a kobakon, majd a földön. 
- Orosz gyártmány – nézett utána elismerően Sasuke, hogy ilyen strapabíró.
- Kit érdekel? Ez egyáltalán nem vicces! Ti bolondok vagytok, vagy mi? Idejöttem, hogy Sakurával egy jót… - Na, ezt a mondatot se fejezte be, mert most Sasuke tett róla, hogy időben elhallgasson. A lámpa eddig bírta, a fiú vállán szépen kilehelte a lelkét. Zöld üvegburája gyászosan hullott darabjaira, a hangos csörömpölést pedig néma csönd követte.

Sakura hálás volt, hogy Sasuke nem a fejére célzott a vendégnek, de így is elérte a teljes megfutamítást. Sai, miután megkönnyebbülten konstatálta, hogy nagyobb baja nem esett, az üvegszilánkokon keresztültaposva hanyatt homlok elmenekült ebből az őrültekházából. A lány nem is bánta. A részegek jellegzetes kárörvendő vihorászásával nyugtázta a sietős távozást, mert nagyon örült ennek a fejleménynek. Valahogy már nem volt kedve Sai-jal ágyba bújni, és azt is egyre kevésbé érette, hogy miért is hozta ide egyáltalán. Ezt persze Sasukénak sose vallotta volna be. Mivel ő Itachi testvére volt, úgy ítélte, hogy szintén az ellenség táborához tartozik, ezért elhatározta, hogy vele se lesz kedves. Sőt, nagyon bunkó lesz!

- Köszi, hogy elbasztad az estém – mondta neki olyan haragos szemekkel, mintha sajnálná, hogy elmaradt az etyepetye. Igazából a csalódottság teljesen átértékelt benne mindent. Olyan világvége hangulat uralkodott el rajta, hogy hirtelen már nem számított semmi. Itachi, aki a világon a legfontosabb volt számára, aljasul elárulta, és ezen nem tudta túltenni magát.
- Hogy beszélsz? – Sasuke nem akart hinni a fülének, mivel a lány soha nem használt ilyen csúnya szavakat.
- Ahogy akarok – jött a flegma válasz.
- Elhiszem, hogy most nagyon szomorú vagy, de nem ez a viselkedés a megoldás – magyarázta a fiú türelmesen, ezzel viszont csak tovább bőszítette a rózsaszínt.
- Figyelj! – lengette meg Sakura haragosan előtte a mutatóujját, hogy elhallgattassa végre őt is, mert nagyon elege lett hirtelen minden férfiból. Főleg az ilyen apáskodó stílusúakat rühellte, akik először olyan figyelmesek és kedvesek, utána meg ott hagyják az embert a kakiban. Sasuke kioktató hangja iszonyú dacot váltottak ki belőle, ezért direkt nem figyelt rá, inkább bántani akarta, elüldözni. Talán valahogy megsérteni, de ahhoz túl nehézkesen járt már az agya, így csak tömören vetette oda a véleményét. – Figyelj rám, mert többet nem mondom el! – fenyegette. - Nem érdekel innentől senki! Azt csinálok, amit akarok! Ne szólj bele! Főleg Te ne szólj bele, mert te is ugyanolyan szoknyapecér vagy, mint a bátyád. Elegem van az ilyen szemetekből egy életre! Megértetted? – toppantott, mint egy durcás kisgyerek. A mozdulat után persze bele kellett kapaszkodnia a falba, mert forogni kezdett körülötte a világ.

A következő pillanatban rohant a fürdőszobába, mert határozottan kikívánkozott belőle a sok pia. Mikor a kínos művelet után kimerülten lerogyott a vécékagyló mellé, csodálkozva vette észre, hogy hosszú haját Sasuke egész végig hátrafogta, ezért nem lógott az arcába. Aztán egy pohár vizet nyújtott neki, de pár korty után ez megint a vécében kötött ki. Még sokáig ölelgette a budit, mire úgy érezte, hogy már semmi nincs, ami kijöhetne belőle. Sasuke egész végig mellette volt. 

Sakurának még mindig ködös volt a világ, és érezte azt a szokatlan bátorságot, amit az alkohol hozott neki, de a hangulata a csúcsról villámgyorsan mélypontra esett. Roppantul szégyellte magát. Szép ruhájában – egy elegáns kosztümben, amiben reggel az esküvőn megjelent - most szánalmasan kúszott-mászott a fürdőszoba kövén. Haja, sminkje – rá se mert gondolni hogyan nézhet ki. A fiún mégse látott undort vagy haragot, csak aggodalmat. Ez zavarba hozta, mert nem nagyon értette. Sasuke folyton goromba volt vele, sose látta még kedvesnek, amikor kettesben voltak, emiatt elég meglepő volt, hogy éppen most ennyire türelmes vele.

- Köszönöm – rebegte megalázottan. Próbált végre felállni. Nehézkesen feltápászkodott, és zuhanyozni indult. Szeretett volna mihamarabb megszabadulni minden mocsoktól – vagy inkább az életét beárnyékoló minden rossztól.

Ostobaság volt az egész este. Persze, hogy tudta, milyen bután is cselekszik, de egyszerűen nem jutott eszébe más mód, hogy levezesse a haragját. Bántani akarta Itachit. Valami olyan gonoszat akart művelni, amivel szerelme szívét ő is összetörheti, hogy neki is fájjon, ugyanúgy fájjon. Ezért ment a klubba szórakozni, emiatt csípte fel Sai-t és ráncigálta ide. Ha a fiú nem mond rosszat Szörnyetegéről, mostanra talán már le is feküdtek volna… és iszonyúan bánta volna…

Sasuke szorongva figyelte a tétova lépteket, a máskor mosolygós arcra kiülő reménytelen szenvedést. Míg a házasságkötő teremben magabiztosan vezette a lány esküvőre kedvesét és volt barátnőjét, most összetörve, lelkileg kiüresedve bámult maga elé. Undorodva tolni kezdte magáról a ruhát, neki háttal állva vetkőzni kezdett. Sasuke kivételesen nem azért bámulta, mert a testére volt kíváncsi, hanem az aggodalom miatt nem merte magára hagyni. Aztán győzött az illem, főleg, mert látszott, hogy Sakura nincs is tudatában annak, hogy mit csinál. Nem akarta kihasználni ezt a helyzetet, így végül mégiscsak egyedül hagyta. A félig nyitott ajtó mögött várta, hogy végezzen.

Düh, csalódottság és halálvágy kavargott a feldúlt lány lelkében. Magányosnak és elveszettnek érzete magát, nagyon félt. Öntudatlanul cselekedett, szinte nem is érzékelte már, hogy hol van, mit csinál. Melegségre vágyott és arra, hogy tiszta lappal kezdhesse az életet. Hogy családja legyen - rendes. Apával, anyával és testvérekkel. Iskolába járhasson, legyenek barátai, és külsőre éppen csak annyi szépséggel áldja meg az ég, hogy megtalálhassa az igazi szerelmet. Boldoggá tudjon tenni egy olyan férfit, aki őt valóban szereti, és örökké kitart mellette. 

Ez talán olyan sok?

Hiába lépett a forró zuhany alá – ugyanúgy reszketett. Hiába mosta magáról Sai csókja nyomát, Itachi érintésének emlékét – nem tudott tőlük szabadulni. Sasuke nem véletlenül aggódott, hogy nincs minden rendben vele. Zokogva mosta magát. A sírást akkor sem hagyta abba, amikor Sasuke utasítására végül elzárta a csapot. Azt se tudta, honnan szól a fiú, mert nem látta sehol, de engedelmesen megtett mindent, amit kért. Törölközött, öltözködött, még fogat is mosott, aztán bebújt az ágyába, de a könnyek csak jöttek. Sokáig érezte a haját simogató gyengéd kezet, mire a kimerültség elnyomta.

Úgy tűnt, csak egy pillanatot aludt. Nyűgösen nyitotta ki szemeit, amikor reggel rázogatni kezdték, hogy kiragadják zaklatott álmából, és magához térjen.

- Nem fáj a fejed? – Szörnyetege hajolt fölé meglehetősen gyűrötten, mintha egész éjjel nem is aludt volna.
- Nem… vagyis igen…

Sakura nehezen talált vissza a valóságba. A fájdalmas emlékek egyből megrohanták, és ugyanolyan nyomorultul érezte magát, mint tegnap. 

- Szedd össze magad! Hamarosan próbára kell menned, és nem láthatnak így – noszogatta a fiú.
- Képtelen vagyok Itachival találkozni – görbült az apró száj újra sírásra.
- Tegnap azt mondtad, hogy már nagylány vagy. Emlékszel? – simított végig az arcán bátorítóan Sasuke. – A nagylányok tudják kezelni a szakítást. 
- Hát… - Sakura ezzel nem tudott vitatkozni, csak megalázottan pislogott, mert fogalma se volt, mitévő legyen.
- Gyerünk! Kelj fel szépen, és készülődj, sminkeld ki magad. Öltözz vidáman, és vedd be ezt a két Aspirint, hogy könnyebben menjen a mosolygás. Nem kell túlzásba vinni, de ne is lássák, hogy így összetörtél. Majd ha már elég erősnek érzed magad, akkor megbeszélitek Itachival a dolgot, de most neki is nehéz. Hidd el, inkább veled lenne, mint Inóval, szóval ne tetézd ezt azzal, hogy még jobban aggódnia kelljen miattad. 

Míg Sakura a fürdőszobában próbált emberi külsőt varázsolni magának, egyre az járt a fejében, hogy miért nem veszekedett Sasuke a tegnap este miatt. Ide hozott egy bunkót, aki még sértegette is, meg utána ő is csúnyán beszélt vele, és órákig pátyolgatni kellett, de a történtek ellenére elmaradt a szemrehányás, vagy a durva számonkérés. Ráadásul Szörnyetege figyelmes volt, feltűnően nyugodt, és kizárólag segíteni próbált, nem veszekedni, mint eddig. Ez olyan furcsa volt tőle. 

Az pedig igazán meglepte, hogy amikor elkészült a szépítkezéssel, a szobáját rendben találta. Az ágya megigazítva, a tegnapi ruhája gondosan kiterítve, a lámpa maradványai eltakarítva.

- Ezt nem csinálom meg helyetted minden nap, de most sietned kell – vetette oda Sasuke félvállról, mikor észrevette a csodálkozó pillantást. Gyorsan elfordult, és témát váltott. Megint olyan kioktatóan beszélt, ami miatt kezdett Sakurában felmenni a pumpa, de igyekezett türtőztetni magát, elvégre nem volt olyan helyzetben, hogy feleselni mert volna. Inkább lehajtott fejjel, zaklatott szívvel hallgatta a srác mondandóját, ami elég érdekes volt: – Tegnap Itachi is elég jól iszogatott, szóval ő is elég ramatyul lesz ma. Hamarosan fölébred, és a konyhában biztos összefuttok. Légy türelmes vele, és ne adj okot arra, hogy reménykedjen, ha te már nem akarsz tőle így semmit. Hiszen… házas. Vagy… esetleg… akarsz még? – tette fel a meghökkentő kérdést.

Sakura nem vette észre a szavak mögött bujkáló aggodalmat, sem a fiú bizonytalanságát, mennyire ideges a válasz miatt. 

- Próbálok ügyes lenni – vágta rá olyan buzgósággal, mintha csak egy szorgalmas kisdiák lenne, aki igyekszik megfogadni tanára tanácsait. 

Őszintén szólva eléggé félt attól, hogy ha meglátja Itachit, akkor elveszíti a fejét, és egyszerűen zokogva a nyakába ugrik, utána pedig könyörög majd, hogy váljon el, és legyen minden ugyanúgy, mint eddig. Csak hát semmi nem lehet ugyanúgy, mint eddig, hiába is szeretné. Az a baba már úton volt, és ez mindent megváltoztatott. Felesleges lett volna hülyét csinálnia magából, mikor tudja, hogy reménytelen a helyzet: Itachinak már más nő mellett a helye, neki pedig nélküle kell ezután boldogulnia még akkor is, ha a szíve ugyanúgy sóvárog a fiú után.



Ami viszont következett, még ettől is durvább volt. Mikor Sasukéval kimentek a konyhába, élete legkínosabb meglepetése várta. Itachi már ott bűvölt az asztalnál egy csésze gőzölgő kávét, vele szemben pedig Sai ücsörgött feszengve.

- Jó reggelt! – köszönt Sasuke, Sakurának viszont torkára forrt a szó döbbenetében.
- Sziasztok! Azért jöttem, hogy bocsánatot kérjek – pattant fel a vendég, ahogy meglátta őket. – Bocs, a bunkó beszólásért tegnap – ment oda Sasukéhoz, hogy lekezeljenek. Ezen azért Sasuke is meghökkent, de elfogadta a bocsánatkérést.

Itachi ráérősen kavargatni kezdte a kávéját, közben unottan figyelte az üdvözlés. Az arca nem árult el semmit arról, hogy tudja-e, ki ez a fiú. Sai most Sakurához fordult.

- Te se haragudj, amiért annyira rámenős voltam. Nem szokásom azonnal a lényegre térni, még sose volt egy éjszakás kalandom. Tudod, most ért véget egy hosszú kapcsolatom, és egyszerűen felejteni akartam. Ráadásul inni se szoktam, szóval bocsánat, hogy tegnap olyan erőszakosan ágyba akartalak vinni, de a klubban olyan vidámnak tűntél, és azt gondoltam, te is benne vagy aztán jót szórakozunk.

A lány megkövülve hallgatta a magyarázkodást, aztán felkapta a fejét, mert Itachi kávéscsészéje hirtelen felborult, fura ívet írva sötétbarna utat hagyott maga után a hófehér abroszon, majd hatalmas csattanással földet ért, és millió darabra tört.

Az idősebb Uchiha azonnal lehajolt érte, és sokáig ott is maradt, bár nem szedegette a cserepeket, nem próbálta feltörölni a kiömlött kávét, csak emésztette a hallottakat, és nem szerette volna, ha most látják az arcát. Sasuke szomorúan nézett utána, Sakura pedig teljesen leblokkolt. 

- Még szerencse, hogy időben észbe kaptál, és nem történt semmi különös. Jó döntés volt, hogy utána hamar távoztál. Azzal pedig nincsen semmi baj, hogy hazakísérted Sakurát – próbálta Sasuke menteni a helyzetet. Sai kicsit furcsán pislogott rá, de nem ellenkezett.
- A lámpát természetesen kifizetem, és a többi dolgot is… - Csak ennyit tett hozzá, de ezzel akarata ellenére tovább rontotta a dolgokat.
- Á, teljesen felesleges! – jött zavarba Sasuke, hogy erre ugyan mit is mondjon, hogyan magyarázza, mert Itachi feje kíváncsian bukkant elő az asztal mögül. – Indulnotok kellene a próbára – vágta rá gyorsan, hogy ne kelljen folytatnia a hazudozást, mert nagyon nem ment neki. – Te pedig… öööö… örülök, hogy eljöttél és tisztáztuk, de most már…
- Sakura! Találkozhatnánk még? – markolta el hirtelen Sai a lány kezét, hogy kicsikarja az újabb randit, mielőtt kidobnák. 
- Nem hiszem - dadogta Sakura, és elvörösödve kihúzta a kezét a fiú tenyerei közül.
- Miért? – szomorodott el a lovag.
- Mert Sakura holnap elutazik, és jó sokáig nem lesz Japánban, így nem randizhat – felelte helyette Sasuke. Közben már nagyon szívta a fogát, hogy ilyen hülyét csinál folyamatosan magából, csak hogy mentse a helyzetet.
- Mégis meddig? – pislogott Sai nagy boci szemekkel.
- Jóóóó sokáig – ismételte Sasuke teljes meggyőződéssel, hogy ez végre elég lesz indoknak, hogy a vendég feladja.



Néma csendben telt az út a Yamanaka Kiadóig. A hatalmas üvegtorony most fenyegetőleg hatott, mintha mindenható ura – Yamanaka Inoichi – valóban egy isten lenne, aki mélyen beleavatkozhat minden alkalmazottja sorsába, ez a hatalmas nagy épület pedig a személyes szentélyeként szolgálna. Nem nagy kedve volt a fiataloknak most belépni ide, hiszen velük az elnök már így is jól elbánt. 

A reggeli incidens után Itachi egyszerűen nem tudott mit mondani Sakurának, és a lány is úgy érezte, hogy jobban teszi, ha hallgat. Mikor átöltözött a próbára és idegesen feszengett, hogy hogyan fog táncolni - egyáltalán hozzáérni – volt szerelméhez anélkül, hogy kiborulna, a telefonja üzenetet jelzett:

„Találtam egy szutykos malacot a szobádban, az egyik sarokban. Szerintem még Sasori dobta oda, és szegény állatka azóta várja, hogy megtaláld. Ha ügyes leszel, nem szomorkodsz, a próbán pedig szépen dolgozol, este megkapod tisztán és illatosan, szóval igyekezz! Sasuke „

Az első gondolata az volt: Hurrá, meg van Töfi! A második reakció a rémület, hiszen a kismalac kimosva már sose lesz „anyu” szagú. Valahogy a malackája mindig az otthon biztonságát jelentette neki. Nem különleges események emlékét, csak egy illúziót, hogy egy picit talán mégis fontos volt az anyukájának. Szerette volna azt hinni, hogy ez a buta plüssfigura számít, és nem véletlenül kapta. Mindig belőle nyert erőt élete nehéz óráiban. Most is nagy szüksége lett volna rá, ezért buzgón írta a választ:

„Mindennél fontosabb nekem. Köszönöm, hogy megtaláltad. Mindent köszönök! Sakura” 


Sose hozott szerencsét Töfi, nem is azért várta, hogy visszakapja, csak szeretett volna valami fogódzót, valami kapaszkodót a régi életéből, mert ez a mostani nagyon kuszán alakult. 

Mikor belépett a próbaterembe, Naruto és Sasori már javában gyakorolt Gai sensei-jel. Ő is csatlakozott, és ahogy Itachi is előkerült, igyekezett a legjobb formáját nyújtani, nem az érzéseivel törődni. Szombatra egy olyan számmal készültek, ahol a három fiú kézről kézre adta tánc közben. Mindegyikkel más lépésekkel ropta, közben pedig énekelt. Nagyon megterhelő volt, főleg amikor emelgették, és neki a mozdulatra meg a dalra is ügyelni kellett.

Inoichi is tiszteletét tette a próbán. Kivételesen nem ócsárolta a tempót, csak feszült figyelemmel nézte hogy haladnak a gyakorlással. Mikor többször tökéletesen előadták neki a produkciót, végre szünetet rendelt és félrevonult, hogy a tánctanárral beszéljen. Gai többször bólogatott, hogy megértette az utasítást, aztán gyorsan újra összetrombitálta a csapatot, hogy folytassák a munkát. Nem derült ki, hogy milyen feladatot kapott, mert az előadásban semmi nem változott, viszont sokkal türelmesebben bánt mindenkivel, és befejezte az idétlen viccelődéseit a „fiatalság erejével”. Nem is bánták, mert most senki nem volt rá vevő, hogy a nehéz próba mellett a hülyeségeit is hallgassa.

Délben Hinata megjelent egy kosárnyi kajával. A KFC-ből hozott mindenféle finomságot, de úgy látszott, hogy Naruto inkább csak az ő szájára éhes. A többiek ugratták is, hogy alig eszik, inkább csókolózik, mintha nem is töltenének mostanság minden éjszakát viharos hancúrozással, és valamit pótolni kéne.

- Nem tehetek róla, de napról napra jobban szeretem – vigyorgott a szöszi idétlenül, amikor kedvese ebéd után újra magukra hagyta őket. 

A Hyuuga lány azért Sakurának is juttatott egy baráti ölelést mielőtt a csapattól elbúcsúzott. Gondolta, hogy Itachi és az esküvő miatt beszélniük kéne, de a rózsaszín olyan tartózkodónak tűnt, ezért egyelőre lemondott róla. 


…


A bázis nem sokkal ezután ismét bolondokházává változott, pedig a nap viszonylag jól indult. Mikoto délelőtt visszavitte Sasukét a kórházba, és megbeszélték a kezelőorvossal, hogy innentől a beteg otthon gyógyul tovább. Naponta bejár majd rehabilitációs foglalkozásokra, és folytatja az intenzív tornát, de különösebb ellátásra már nem szorul. Örült, hogy az anyukáját nem kellett nagyon győzködni, hogy jobb lesz ez így. Eddig nem merte kérni, hogy hozzák haza, mivel tisztában volt vele, hogy speciális körülményekre van szüksége, de hála a barátai jóakaratának, ismét velük lehetett, és megszabadult a kórházi lét kiszolgáltatottságától. Eléggé meglepődött, amikor kiderült, hogy az egész átalakítást Itachi fizette, és még a kocsiját is eladta, hogy a költségeket fedezni tudják, az öccsének pedig minden kényelme meglegyen.

Délre sikerült Sasukénak az összes holmiját elhozni a kórházból és éppen a szobájában pakolgatott, amikor csöngettek. Nem akarta elhinni, hogy megint Sai az.

- Nincs itthon Sakura! – mondta ingerülten, mert bőszítette, hogy a fiú ennyire kitartó. 
- Nem hiszek neked! Rájöttem, hogy reggel is csúnyán átvertél. Én csak most érkeztem Japánba, mert a szüleim elváltak, és eddig az apámmal éltem az Államokban, így fogalmam se volt róla, hogy micsoda hírességekkel hozott össze a sors. De ma rákerestem Sakurára az interneten, és mit láttam?
- Mit láttál? – kérdezte Sasuke unottan.
- Hogy ez a lány egy csodálatos énekesnő, te pedig a Lucky Love volt tagja vagy, az a bamba csávó meg, aki reggel beengedett, a bátyád, és szintén zenész. 
- Hú, micsoda felfedezés! – biggyesztette le a száját gúnyosan Sasuke. Nagyon nem tetszett neki, hogy egy ilyen félnótás felfedezte, valójában kik ők, és tudja, hol laknak. Volt Tokió központjában a Kiadó közelében egy állakásuk, ahol néha megjelent egy-egy hasonmásuk, hogy a rajongók azt higgyék, ott élnek, itt pedig nyugodtan lehessenek, de ez a pojáca könnyedén elronthatott a kotnyeleskedésével mindent. Mielőtt más rajongót vagy esetleg a paparazzikat ide vonzaná, gyorsan behívta a házba, bár semmi kedve nem volt csevegni vele. Főleg nem Sakuráról.
- Szeretnélek megkérni valamire – mondta ünnepélyesen Sai, amikor leültette újra a konyhában.
- Van egy érzésem, hogy nem fogok neki örülni – morogta a házigazda.
- Én szerelmes vagyok! Segíts nekem, hogy összejöjjek Sakurával! 

Na, pont ezt nem akarta hallani. Volt egy sejtése, hogy amint szabad lesz a lány, akad majd neki valaki más, de ilyen gyorsan ennyire elszánt udvarlóra nem számított. 

- Sakura most van túl egy fájdalmas szakításon. Nem hiszem, hogy hirtelen új viszonyba bonyolódna – ellenkezett azonnal.
- Én megvigasztalnám! Gyorsan el tudnám feledtetni vele a bánatát. Meg vannak rá a módszereim – kacsintott rá a fiú bizalmas vigyorral. Sasuke jól emlékezett rá, hogy előző este az ágybeli képességeivel kérkedett, így a módszereivel kapcsolatban nem voltak kétségei arról, hogy ez a mocsokláda mire gondol. Juj, de begurult rá!
- Megmondom neked az igazat – fújt egy nagyot mérgében, és villámgyorsan járatta az agyát, hogy valami használható indok eszébe jusson, amivel tényleg elijesztheti ezt a barmot. – Reggel valóban hazudtam, mert kínos lett volna egy idegennek elmondani azt, ami Sakura legféltettebb titka. Ha ez kiderül róla, vége lehet a karrierjének. Nem is tudom, elmondjam-e? – füllentette.
- Nem tudsz olyat mondani, ami eltántoríthatna! – mondta Sai tüzes lelkesedéssel.
- Hát… Sakura… - Sasuke beleizzadt, mit is mondjon – szóval ő…. – Szerencséjére megszólalt a telefon és megkönnyebbülve vette föl, hogy addig is legyen ideje gondolkodni. 
- Szia, Hinata! – köszönt szokatlan lelkesedéssel, amivel meg is lepte rendesen a Hyuugát.
- Szia, Sasuke! Történt valami? – érdeklődte óvatosan a lány.
- Nem, semmi különös. Mit szeretnél?
- Csak aggódom Sakuráért. Hallottam, hogy reggel együtt jöttek Itachival a próbára, és elég szótlanok voltak. Ha tudom, hogy Sakura itthon van, akkor nem sietünk úgy Narutóval, hanem én ébresztem, és beszéltem volna vele. Biztos nagyon megviselte ez az egész.
- Ja. Eléggé feldúlta ez a szakítás – hümmögött Sasuke, aztán nyelt egyet, hogy erőt merítsen, és így folytatta: – Szóval ne zaklasd többet, mert látni se akar! Nagyon csúnya volt tőled, hogy megcsaltad – mondta indulatosan és letette.

Sai csak tátogott a hallottakra, Hinata pedig még legalább ötször próbálta visszahívni Sasukét, hogy mégis mi ütött belé, de a fiú szorgalmasan kinyomta a telefonját és úgy viselkedett, mint aki szánakozik az elszánt próbálkozásokon.

- Most már te is tudod a titkot. Sajnálom, amiért így kellett megtudnod, hogy Sakuránál soha sem lesz esélyed, mert igazából a lányokat szereti – mondta a döbbent lovagnak kegyetlenül. Nehéz volt visszafogni kárörvendő vigyorát, ahogy meglátta a csalódottságot az arcán.

Szinte még sajnálta is szegényt, amikor kikísérte, és Sai olyan csüggedten ballagott mögötte, mint egy óvodás, aki elhagyta a játék mackóját.

- Ugye számíthatok a diszkréciódra? – kérdezte még álnokul a kapuban.
- Persze. Csak azt nem értem, hogy lehet Sakura ilyen átkozottul jó színésznő. Teljesen bedőltem a pletykáknak, hogy ő és a bátyád szerelmesek. Néztem a YouTube-on videókat rólatok, és abban a klipben, amikor csak ti fiúk az esőben vonaglotok meztelen mellkassal, valahogy tényleg olyan buzisak vagytok, de ő meg Itachi a duettben teljesen hitelesnek tűnt.
- Ki mondta, hogy mi buzik vagyunk? – fakadt ki felháborodva Sasuke.
- Hát, nehezen hiszem, hogy ennyi hetero csávó közül egy se tudta volna elfeledtetni Sakurával a ferde hajlamát, főleg, hogy így együtt laktok – mondta ártatlan képpel Sai. – Csak emiatt gondoltam, meg a videókon is…
- Szia! – Csapta be dühösen Sasuke a kaput, mert nem volt hajlandó tovább hallgatni.


Este Sasori hozta haza Sakurát, Narutóék pedig Hinata kocsijával érkeztek. A lánynak megint ki volt sírva a szeme. Inoichi parancsára Itachi mától a Yamanaka rezidencián lakott. Még azt se engedték neki, hogy hazamenjen összepakolni. Állítólag a terhes felesége mellett a helye, amit Sakura elég nehezen viselt. A próbateremben rezzenéstelen arccal fogadta a hírt, útközben viszont kifakadt, és válogatott szitkokkal illette Inót és az apját is, de persze Itachira haragudott a legjobban. Sasori nem sokat tudott mondani neki. Egyáltalán nem értett a női lélekhez, így alig várta, hogy hazaérjenek, és átpasszolja a feladatot másnak.

A szomorú lány nem várta meg, amíg akadt valaki, aki vigasztalja. Egyszerűen berohant a szobába és bezárkózott. Hiába kopogtak neki, senkinek nem nyitott ajtót.


Sasuke megvárta, amíg a ház elcsendesedett. Kissé ideges volt, hogy ő is kudarcot vall, de szerette volna kicsalogatni és beszélni vele, jobb kedvre deríteni. Óvatosan kopogott az ajtón, majd bekiabált:

- Sakura, hallasz? Úgy döntöttem, ma nem érdemled meg a malacodat a mostani duzzogásért. Csak szólok, hogy én alszom majd vele. - Nagyon reménykedett, hogy tényleg annyira fontos ez az állatka, ahogy a lány állította, és ezt nem hagyja annyiban, hanem szépen kijön érte.
- Ne merd tapogatni! – jött a meglepően gyors reakció, és hamarosan az ajtó is nyílt, hogy Sakura megszerezze rég elveszett barátját. Sasuke viszont résen volt, épp csak erre várt. A kocsival villámgyorsan úgy helyezkedett, hogy az ajtót ne lehessen újra becsukni. 
- Hol a malacom? – toppantott a lány. Közben igyekezett rendbe szedni magát, és idegesen hátra simította könnyáztatta arcából rakoncátlan tincseit. Sasuke még így is elbűvölően szépnek találta, de nem volt ideje ezen merengeni. Most kőkeményen taktikáznia kellett, hogy elérje a célját.
- Az asztalon van vacsora. Ha megetted, megkapod.
- Nem vagyok éhes.
- Én szívesen alszom a malacoddal. Remélem nem zavar, ha álmomban véletlenül rácsurog a nyálam vagy ilyesmi…
- Nem szokott csurogni a nyálad – morogta Sakura megvetően a gyér próbálkozásra, hogy ráijesszenek. – Szóval, hol a malacom? – ismételte elszántan.
- Olyan helyen, ahol nem hiszem, hogy szívesen nyúlnál. Elég intim területre dugtam.
- Fúj! – hőkölt hátra elborzadva a felháborodott malactulajdonos, és egyből Sasuke pizsamanadrágját kémlelte, szegény Töfi tényleg ott sínylődik-e?
- Hogy te milyen perverz vagy! – fedte meg a fiú vigyorogva. Persze pont erre számított, és remélte, hogy ezzel az incselkedéssel kicsit felrázza. – A fehérneműk között van, vagyis a fiókban és nem nálam, te… malac.
- Direkt úgy mondtad, hogy azt higgyem – csattant fel a sértett.
- Rossz az, aki rosszra gondol – vonta meg a vállát Sasuke lazán, hogy tovább bőszítse.
- Uchiha Sasuke! Ne idegesíts, hanem add vissza a malacom!
- Keresd meg!

Sakura el is indult, de amikor kirántotta az egyik fiókot - ami történetesen éppen egy csomó boxeralsót tartalmazott - kicsit visszahőkölt. 

- Azok csak gatyák – vigyorgott a másik gonoszul a tétovázására. 
- Ja – morgott Sakura, és dacosan beletúrt a kupacba. – Nincs is itt! – veszekedett a méregtől kipirulva kis idő múlva, amikor hiába turkált, semmit nem talált.
- Nem mondtam, hogy az én fehérneműim közt van. 
- Tee… Szörnyeteg! 
- Az volnék?
- Hol a malac?
- Egyél, vagy kezdheted a kutatást a többiek gatyája közt is. De lehet amúgy, hogy a büdös zoknik közé raktam, elvégre az is fehérnemű… már nem is emlékszem – mosolygott Sasuke kajánul. 

A lány már túl fáradt volt a játékhoz. Inkább megadta magát, és dühösen nekiült, hogy megegye a kikészített salátát. Miközben a répát ropogtatta, majd a csirkehúst majszolta, a szeme villámokat szórt, hogy jelezze, nagyon haragszik, és csak kényszer alatt cselekszik. Korábban volt egy olyan terve, hogy illedelmesen megköszöni a tegnap estét, hogy a fiú akkor is segített neki, de ezek után eszébe se volt barátkozni vele. Sasuke viszont nagyon beszédes volt.

- Ma délután egyébként kerestek – vetette oda, mintha nem lenne neki túl nagy jelentősége. - Képzeld, Sai rájött, hogy ki vagy, és szeretne veled járni. Azt mondta, hogy szívesen megvigasztalna. Vannak rá módszerei – idézte még a hangsúlyt is, hogy a lánynak egyértelmű legyen, újdonsült udvarlójának mi a szándéka.
- És mit válaszoltál neki?
- Hogy leszbi vagy, és most szakítottál Hinatával, mert megcsalt, ezért elég pipa vagy rá.

Sakura kezében megállt a villa, és döbbenten nézte, hogy most igazat beszél-e, vagy szokás szerint megint szórakozik vele. Mielőtt rákérdezhetett volna, az utcáról különös zajok szűrődtek be. Valaki énekelt és nem is rosszul.


„ Amikor megláttam egy délelőtt,
Rögtön a szívembe lőtt.
Amikor megláttam egy délelőtt,
Tudtam, hogy szeretem Őt!

Úgy jó, ha itt vagy velem.
Gyere már, érzed, hogy ver a szívem.

Egy édes érintés
Volt nem kérdés ez a szerelem- ez a szerelem.
Úgy érzem, évek teltek el mégis.
Régóta figyelem- régóta figyelem.
Éjjeken át fura álmokat láttam a falakon,
Te voltál minden jó,
Mennyire várom, hogy jöjjön az álom,
Igen akarom! 
Úgy érzem, túl kevés most minden szó.

Minden nap várom, hátha meglátom Őt.
Nem sajnálom az időt.
Ha tudnám, megjósolhatnám a jövőt.
Igazán szeretem Őt.

Úgy jó, ha itt vagy velem.
Gyere már, érezd, hogy ver a szívem! „

Az egész ház kinn lógott az ablakban, és döbbenten hallgatták a szerelmes Rómeót, aki teljes odaadással szerenádozott Sakurának. Sai kocsijából lágyan szólt a zene, ő pedig meglepően jó hanggal énekelte hozzá a dalt. Mikor befejezte, egy csokor vörös rózsát varázsolt elő a hátsó ülésről, és letérdelt vele, úgy kiabált fel a zavarban lévő lánynak:

- Drága Sakurám! Nem érdekel, hogy te más vagy! Én így is szeretlek! 
- Tiszta szerencse, hogy Itachi nincs itthon – jegyezte meg szemforgatva Naruto.