Felsikoltottam. JÉZUSEREJE! Ez a gennyláda kicsinálta a táskámat. Egy pár percig magamban szitkozódva ültem a tollal a kezemben, mire végre eljutott a tudatomig, hogy Tescos szatyorban fogom a hat kilós cuccomat hazarámolni.

- Teeeee... mit tettél a táskámmal, te seggfej? - tettem fel a kérdést, amire a válasz nyilvánvaló volt: az eredetileg üvegben lévő sav háromnegyedével meglocsolta a táskámat. Tény, hogy fekete alapon fehér virágindákkal tarkított táskáról van szó, de ekkora segg még ez sem lehet... 

- Látod, nem? - húzódott gúnyos mosolyra a szája, s én kikaptam az üveget abból a kézből, ami egy perc alatt foszló szart csinált az egyetlen márkás táskámból, majd a székről lesodorva letepertem és fölé kerülve a köpenye nyakát fogva beszéltem hozzá:

- Tönkretetted a táskámat, te szemét! - sikítottam, majd gyorsan felpillantottam, hogy ki tanúja a mi kis csetepaténknak, és szomorúan tapasztaltam, hogy majdnem az egész osztály, de mindenekelőtt Temari. Ajkát beharapva mutogatta, hogy ideje lenne leszállni az új csávóról. 

Mikor rájöttem, hogy a rövid Activity megoldása ez, elfordítottam a fejemet, mivel kettőnk közül én tudtam, hogy erőlködnie is felesleges, ugyanis az orrát így is-úgy is eltöröm ennek a gennyládának. 

- Remélem, valami fizikai öröm társul ahhoz, hogy mióta először találkoztunk sorra egy fasz vagy! Őszintén remélem, hogy nem feleslegesen szenvedem el ezeket az értelmetlen megmozdulásokat - sziszegtem, majd tekintetemet az imitt-amott fekete anyaggal bevont tankönyveim felé fordítottam. - Nézz csak oda, az ott a táskám, te segg. Trapára ment, mert lelocsoltad savval... Mi a szarért? Legalább adnál egy szatyrot, hogy abban húzzam haza azt a kellemes hat kilót... 

Azonban még mielőtt befejezhettem volna a monológomat, Sasuke lerúgott magára, aminek viszont már a kedves tanárnő is tanúja volt, úgyhogy irány az igazgató. 

*** 1 órával később ***

Mondanom sem kell, hogy az ítélet: bezárás hétig, de Sasuke számára a gyengített, 2.0-ás verzió lépett életbe, ami öt óra volt. A diri az enyhítést azzal indokolta, hogy "bár elszomorító, hogy az új diák már az első napján rossz fát tesz a tűzre, még sincs szíve keményebben megbüntetni a fentebb említett okokból kifolyólag."

Dühösen csörtettem ki az igazgatóiból, így úgy tűnhetett, hogy nem örülök neki, hogy szaktanári, vagy esetleg igazgatói nélkül megúsztam ezt a szájkaratét. Sasuke higgadtan lépett ki a szobából, majd lazán elhúzta azt a redvás belét, mire a kezeim megint ökölbe szorultak, de ahelyett, hogy bebiztosítottam volna a hármas magatartást magamnak, ajkaimat beharapva elindultam az ellentétes irányba. Hehhe, majd csak rájön, hogy a bünti nem arra van...
Én nem szólok neki, jöjjön rá ő maga.

*** 7 óra 3 perc ***

Kész... 
Az a nyeszlett nő egész végig engem nézett azokkal a vizenyős szemeivel. Sosem voltam büntetésben, szóval nagyon féltem, hogy mit fognak velem csinálni, ugyanis számtalan büntetési módszer megfordult a fejemben... 
Korbácsolás, kerékbetörés, karóba húzás, máglyahalál, akasztás... 
Azonban hála annak, hogy nem a középkorban élünk, sikerült négy és fél órát a padra fekve kibírnom, miközben a fent említett entitás stírölt. 
Mikor lejárt az idő, kimehettem a teremből, és megcsókolhattam a szent járólapot, elindulhattam a szekrényem felé, ahol azt a kisebb könyvhegyet tároltam, amit most a hónom alatt kellett hazacipelnem. Unottan nyitottam ki a szekrényt, miután hatféle számkombinációt kipróbáltam, és sikerült azt a szar kis lakatot kinyitnom... Jellemző, hogy minden kimegy a fejemből, amikor az agyvérzés kerülget...
Kivettem azt a könyvkupacot, ami arra várt, hogy hazavigyem, de ahányszor megpróbálkoztam vele, hogy az összeset felkapjam, egy mindig leesett, és ez ismétlődött folyton elölről. Mikor végre sikerült valahogy felküzdeni a karomba mindet, könyökkel bevágtam az ajtót, és szembe találtam magamat Temarival. 

- ÁÁÁÁÁÁÁÁ!!!!! - ugrottam egyet, és nem meglepő, de elhajítottam a gondosan egymásra pakolt könyveket, és magam is rendesen seggre huppantam. - Istenem. Mi a halált keresel te itt ilyenkor?

- Jól vagy? - kérdezte előzékenyen, majd felsegített.

- Asszem – mondtam szárazon, majd leporoltam az alfelemet, és kérdő tekintettel ránéztem. - Szóval? Mi a szarért vagy te még hét óra után is az iskolában?

- Visszajöttem, hogy hozzak valami alkalmatosságot, amibe belepakolhatod a könyveidet - hajolt le a matek cuccomért, ami valami csodás véletlen folytán túlélte a savval való találkozást. 

- Húh, köszi. Mi lenne velem nélküled? - néztem rá mosolyogva, majd megöleltem, azután pedig magam is leguggoltam, hogy felszedjek pár összegyűrődött könyvet. 

- Nem lennél meg nélkülem, az fix - nyomta bele a kezembe a kezembe azt a táskát, amit egy perccel ezelőtt húzott elő egy szatyorból. Nem egy nagyon márkás darab, de legalább nem volt lyukas. Szó nélkül belecuccoltam a táskába, becipzároztam, s hálásan barátnőmre tekintettem. 

- Ezer hála – nyögtem, és nyálas puszit nyomta az arcára, amit rögtön le is törölt heves fújolások közepette. 

- Azért le ne smárolj a nagy hála közepette, inkább arról mesélj, hogy mi volt Sasukéval? - vonta fel a szemöldökét, mire a kezem megállt a levegőben, és üveges tekintettel ránéztem. 

- Honnan tudjam? Nem érdekel, menjen a francba. A geci két órával korábban lelécelhetett, mint én - feleltem szárazon. A kicsi lakatot, ami a szekrényen volt, beleakasztottam a zárba, majd lezártam, és a számtárcsát a nullára tekertem. A táskát a vállamra vettem, s imbolyogva bár, de elindultam. Temari mosolyogva lépdelt mellettem, így együtt sétáltunk el egészen az iskola ajtójáig, azonban hála a takarítónőknek, utunk nem volt akadálymentes. A felmosókocsik kerülgetése kezdetben könnyűnek bizonyult, s még a szemeteszacskók lábról való lehámozását sem nevezhetném nehéznek, azonban a felmosott padló okozott némi fennakadást. 

Éppen csendesen gyalogoltunk, és készültünk rákanyarodni az egyenes, ajtó felé vezető folyosóra, mikor a jó kis szappanos vízen megcsúsztam, és akkorát pereceltem, hogy a nedves padlón csúsztam még pár métert. A táska a vállammal egy vonalban ért földet, kis híján fejbe nem találva. 
Én eltaknyoltam, míg Temari egy szolid piruettet hajtott végre a jégre hajazó talajon... Mondanom sem kell, hogy baráthoz illően összekapart a földről, s hiába próbálkozott, nem tudta előlem elrejteni a beharapott ajkát, és a meg-megránduló szájszéleket – nevetett.

- Ha legalább kinevetsz, tedd nyíltan – szólítottam fel, mire egyszerűen kibukott belőle a röhögés, amihez akarva-akaratlan csatlakoztam én is.

*** A ház előtt, este háromnegyed 8 ***

Uh, ezek máris ideköltöztek? Gondoltam, miközben a szerény kis házunk után az új szomszéd házára meredtem. Ezerrel égtek a fények az udvaron... 
Felkapaszkodtam a kerítésre, gondolván, csak nem embert égetnek, de akkor is megtudom, mi a halál van odaát...
Egy tűzrakóhely körül serénykedtek az emberek, és egy hosszú asztalra pakoltak mindenféle kaját, aminek a felét fel sem ismertem a fél sötétben, meg amúgy se. 
Na, nekem mára ennyi volt. Igazából nem is érdekel, csak kicsit kíváncsi voltam... 

*** Végre otthon ***

Tök izgi mindig hazajönni, mert mindig mindenki olyan lelkes.
Tényleg.

- Megjöttem - figyelmeztettem a bentieket, s átlépem a küszöböt.

- Szia, kicsim – mondta anya, ezt pedig nem sokkal utána apa megismételte.

- Na, mi volt a suliban? - próbáltak szüleim beszélgetést kezdeményezni, amik mostanság nem nagyon mentek. 

- Semmi különös. Nektek milyen napotok volt? - kérdeztem, s ledobtam Temari táskáját ez egyik kanapéra, ami az én volt kis táskám helyéhez képest előkelő hely volt. 

- Szar.

Akkor nem vagyok egyedül - futott át az agyamon.

- Sakura, mi ez a táska? - tette fel a rettegett kérdést anyám, miközben szigorúan a tankönyveimet védelmező szövetalkalmatosságot nézte. 
A franc essen bele, egyből kiszúrta, hogy ez nem az én tatyóm. Nem baj, elterelésben, és rizsázásban egész jó vagyok... 

- Találkoztatok az új szomszéddal?

- Nem, még nem, de ha jól értesültem, valami kerti partit akarnak rendezni, amire minket is meghívtak – festette le apa a helyzetet, mire anya csak bólintott egyet.

- Tudtad, kicsim, hogy van egy veled egyidős fiuk? - kérdezte, így boldogan nyugtázhattam azt, hogy a terelés sikeres volt.

- Hogy tudom-e? Volt szerencsém a tegnapi nap folyamán megismerni azt a segg... - kezdtem volna, de ennél az utolsó szónál anya rám nézett, és felhúzta a szemöldökét. - ...segítőkész, kedves srácot – mentettem ki magamat, így végre levette rólam a szemét szülőm.

- Akkor rendben van, ugyanis a meghívás ma este kilenc órára szól – ejtette ki azt a szót a száján anya, ami rögtön a padlóra küldött. 

- Hogy mi? - kérdeztem tökre feleslegesen vissza, ugyanis a kijelentő mondatot még félreérteni is rohadt nehéz... Szóval tátott szájjal, értelmes pofát vágva kértem számon a szüleimen, hogy mégis, hogy...

- Én a helyedben nem tátanám a számat, hanem szedném magamat, ugyanis az egy óra gyorsan elrepül - próbált a tempóm gyorsítására sarkallni apám, aki a nyomaték kedvéért szigorú pillantásokkal bombázva leengedte kezéből az újságot.