Ino döbbenten fogadta a fejleményekre. Sasuke áldozatvállalását képtelen volt hova tenni.

- Hiszen te soha… - motyogta értetlenül, a fiú viszont beléfojtotta a szót.
- Ha már így alakult, vállalom a következményeket – mondta nyomatékosan újra, bár a hangja árulkodón megremegett. 

Itachi csak értetlenül pislogott rájuk. Egyből az ugrott be neki, hogy az öccse ezek szerint hazudott, amikor azt állította, hogy soha nem feküdt le a lánnyal. Vagy talán a baleset után melegedtek össze? 
Egyik verziót se tudta elképzelni.

- Lódulj anyádhoz, és szólj neki, hogy holnap a kisfia megnősül – ütötte vállon Inoichi, hogy kirázza a töprengésből, és valami hasznos tevékenységre sarkallja.
- Nem teheti ezt az öcsémmel! – háborodott fel az idősebb Uchiha összeszedve magát, és undorodva nézte Inót, amiért ilyen bajt kevert.
- Azt teszem, ami nekem tetszik, ugyanis az én pénzemből éltek. Nélkülem a testvéred már hónapokkal ezelőtt bevégezte volna, szóval ne papolj, hanem engedelmeskedj, amíg szépen mondom! Nem vártam hálát az újraélesztésért, a drága kórházi ellátásért, de cserébe én dirigálok. Világos? Nem engedhetem, hogy szégyent hozzatok a családomra!


Itachi úgy támolygott ki a szobából, mint az alvajáró. Azon gondolkodott, hogyan mondja majd el anyjának ezt a szörnyű hírt, amit ő maga se volt képes megemészteni. Persze az is felmerült benne, hogy másként is lehetne. Csapodárságában ő is lehetne ennek a gyereknek az apja, viszont Ino és Sasuke olyan egyetértésben rábólintottak az esküvőre, hogy ezt menten el is vetette. 


Rohant a bázisra. Sasori, Naruto és Hinata is jelen voltak, amikor beszélt az édesanyjával. Hosszú csönd követte zaklatott beszámolóját. 

- Én azt hittem, hogy mivel Sasuke lebénult, nem is képes arra, hogy… - Naruto zavartan elharapta a mondatot, de mindenki értette, mire céloz. 
- Képes rá – morogta az édesanya pirulva, és próbált inkább a problémára koncentrálni. Egyszerűen nem fért a fejébe, hogy az ő kisfia ilyet tegyen. Igyekezett valami ésszerű magyarázatot találni a helyzetre, mert ez az egész annyira valószerűtlennek hatott. Csapdát érzett ebben a házasságban, ami a gyermekét egy életre tönkreteszi, ezért feldúltan kibúvót keresett, de sajnos tudta, hogy Inoichi akarata ellen nem sokat tehet.
- Kizárt, hogy ez igaz legyen. Biztos van valami stikli ebben az egészben! – mondta ki helyette Sasori hangosan. – Sasuke ki nem állhatja Inót! Szerintem csak valamivel megzsarolta az a bestia.
- Fogalmam sincs, de az öcsém egyből beleegyezett a házasságba. Pont Ino tűnt olyannak, mint aki ellenzi. Ő tiltakozott, míg Sasuke elég higgadtan fogadta. Úgy tűnt, meg se lepődött Inoichi kirohanásán, mintha számított volna rá, hogy ez egyszer bekövetkezik. Valószínűleg ő már rég tudta, hogy a lány terhes.
- Tegnapelőtt este, amikor felléptetek, Ino váratlanul megjelent a kórházban, és beszélni akart Sasukéval. Szerintem, akkor jelentette be neki – sírta el magát tehetetlenül Mikoto. 
- Kiszedem abból a libából, hogy mi az igazság! – határozta el Itachi, és máris vette a kocsi kulcsot, hogy induljon, és beszéljen a lánnyal, utána meg a testvérével.


Inoichi számított arra, hogy lánya és az Uchiha család hevesen tiltakozik majd, ezért embereket vezényelt mindenhova, hogy határozottan intézkedjenek, és semmi ne zavarja meg az előkészületeket. Mikor Itachit megjelent náluk, eszébe se volt beengedni a házába, és arról is gondoskodott, hogy a feldühödött fiú az öccsét se zaklathassa. Testőröket rendelt a kórházba is.

Éjfélkor jelentették neki, hogy minden rendben, tökéletesen felkészültek a nagy eseményre, és másnap délelőtt tíz órakor a legnagyobb titokban egybekelhetnek a fiatalok. 


A menyasszony sírt szakadatlanul. A szégyen és a lelkiismeret viaskodott benne. Gyűlölködve nézte a csodaszép esküvői ruhát, ami jól rejtette enyhén domborodó pocakját, de ártatlan fehérségével csúfot űzött belőle. Hogyan is viselhetné a tisztaság színét, amikor eddig mocskos életet élt? A szíve szakadt meg fájdalmában, mert érezte, hogy megint valami újabb szörnyűségre készül. Ha megteszi – behódol apja akaratának – Sasukét örökre szerencsétlenné teszi. Nem voltak romantikus képzelgései arról, hogy a fiú esetleg miatta vállalta el az apa szerepét. Abban a pillanatban, amikor elhangzott a házasság szó, Sasuke a bátyjára nézett, és egyértelmű volt, hogy őt akarta védeni. Helyette áldozta be magát. 
De miért? 
Ino kétségbeesetten próbálta megérteni, hogy juthattak idáig, és mivel mászhatna ki ebből a megalázó helyzetből. 

Eddig feltett szándéka volt a gyermekét egyedül nevelni. Soha nem akart ebbe mást belekeverni. Még Itachinak se akarta elmondani. Mikor Sasuke gúnyolódott rajta, egyszerűen felelőtlenül reagált. Véletlenül szaladt ki a száján az igazság, mert tudat alatt kikívánkozott belőle. Nagyon szenvedett már attól, hogy a titkáról senkinek se beszélhet. 



Az órák hihetetlenül gyorsan teltek. Az apja bezárta a szobájába, nehogy megszökjön, vagy valakivel beszéljen, és segítséget kérjen. Reggel megjelent egy csapatnyi ember, akik felöltöztették, gyönyörű frizurát készítettek neki, és az arcáról profi módon eltüntették a sírás nyomát. Mire felocsúdott már ott állt a díszes házasságkötő teremben, az apja pedig belé karolt, hogy a vőlegényéhez vezesse. 

Sasuke a maga módján csinos volt, bár elég szánalmasan festett a tolószékben ücsörögve. Nem segített fogyatékosságán a drága ruha. Halálsápadtan meredt maga elé, nem is figyelt közeledő menyasszonyára. Pont úgy nézett ki, mint aki a kivégzésére vár.

Csak az együttes tagjai voltak jelen, a család, és a lemezkiadó néhány munkatársa. Ino tanúja az apja titkárnője volt. Sasori és Naruto nem titkolt megvetéssel figyelték a leendő arát, aki megsemmisülve hajtotta le a fejét, hogy elkerülje a szemrehányó tekinteteket. Itachi ugyanolyan sápadt volt, mint az öccse, Sakura pedig nagyon ijedt.

Az anyakönyvvezető eldarált néhány frázist a szerelemről, ami jelen esetben elég nevetségesen hatott, aztán gyorsan rátértek a lényegre. A hölgy magasztos szavakkal kérdezte Sasukét, igent mond-e erre a házasságra?

A kérdést hosszas némaság követte. A válasz egyre csak váratott magára, és a kínos csendben pattanásig feszültek az idegek. Sasuke Itachit és Sakurát nézte csüggedten, miközben tényleg próbálta kimondani az igent, de nem jött hang a torkára. Ino látta, hogy remeg a keze, az anyukája pedig hangosan elsírta magát fia kínlódása láttán. Szörnyű helyzet volt!

A menyasszony ezt nem tűrte tovább.

- Ne mondj semmit! – kiáltott rá hisztérikusan. – Soha nem volt közünk egymáshoz. Egyértelmű, hogy nem te vagy a gyerek apja, szóval szó se lehet erről a házasságról! Nem is értem, miért csinálod ezt! Erre még apám se kényszeríthet! – veszekedett a gyámoltalan vőlegénnyel.


A teremben a vendégek hangosan felszisszentek a hírre, egyedül Itachi ült csak úgy, mint aki karót nyelt. Egész éjjel az öccsén és ezen a libán gondolkodott, de nem jutott közelebb a megoldáshoz, hiszen eddig vakon hitt a komédiának, és bevette, hogy ők a szülők. Most viszont Ino bevallotta az igazságot. Itachinak az imént elhangzott szavak jártak a fejében: Nem volt közük egymáshoz, Ino és Sasuke tényleg nem voltak soha együtt…

Lassan rájött, hogy mekkora egy marha. 

Ha valóban semmi közük nem volt egymáshoz, Sasuke valószínűleg csak azért vállalta magára a dolgot, hogy az igazi apát védje. És kiért hozna ekkora áldozatot?

A szívébe fájdalmasan visszhangzott a felismerés: 

Buta, kicsi öcsém… 

Az idősebb Uchiha lassan felállt, és odasétált a menyasszonyhoz, hogy a szemébe nézhessen, és bizonyosságot szerezzen. Mindenki elnémult a teremben, a Yamanaka lány pedig zavartan nézett a felé közeledő fiúra. Egyből érezte, hogy elveszett. 
Itachi számára a válasz egyértelmű volt: Inóról sütött a bűntudat, mégis dacosan nézett rá, felkészülve a csatára.

- Nincs szükségem apára. Ez az én döntésem volt. Én akartam mindenáron megtartani a babát, és vállalom a következményeket – suttogta elkínzottan. – Nem kell itt felesleges jelenetet rendezni, és tönkretenni magad a becsületért, vagy, hogy védd a testvéred. Meg leszek magam is – sziszegte hidegen.

Életében először őszintének hangzottak szavai. Könyörögve nézett Itachira, miközben folytak a könnyek a szeméből, hiszen pont ezt nem akarta. Nem szerette volna szétzilálni senki kapcsolatát, eszébe se jutott volna boldogtalanná tenni pont azt a férfit, akit szeret. Valóban egyedül akart helytállni.

- Csak nem te voltál az? – dörögte Inoichi felháborodva, és olyan lendülettel indult Itachi felé, hogy közben felborított egy útjában álló széket.
- Kérem! Ez egy hivatalos hely! Hogy képzelik, hogy megzavarják a szertartást, és itt beszélik meg a családi problémákat? Sokat fizettek, de attól még nem viselkedhetnek így! – méltatlankodott az anyakönyvvezető.
- Utoljára kérdezem! Ő az apa? – szorította meg Inoichi türelmetlenül a lánya karját. Mivel Ino továbbra se válaszolt, csak sírt, az apja dühösen megrázta.

- Felelj már, az istenedet! – kiabálta, de Itachi ellökte a kezét, mert nem tűrte tovább a durvaságát.

Átkarolta a reszkető lányt és kivezette a teremből, hogy máshol beszéljék meg ezt az egészet.

- Mindenki maradjon itt, mindjárt jövünk! – szólt hátra idegesen. Remegő gyomorral próbált uralkodni magán, ugyanis kifelé menet összetalálkozott a tekintetük Sakurával, és tudta, hogy örökre vége a boldogságának. 

Ino röviden elmesélte, hogy tényleg bevette azt a gyógyszert, amit Itachi hozott, de úgy néz ki, hogy későn kapta, már nem hatott. A babának viszont örült, nem akart elveszíteni egy egészséges magzatot. Azért volt nyugodt a döntését illetően, mert sose gondolta volna, hogy az apja foglalkozik majd ezzel. Számít neki, ki ejtette teherbe a lányát, hiszen eddig se figyelt a botrányaira, pedig akadtak bőven.

- Tudom, hogy szereted Sakurát. Nem akarom, hogy miattam elromoljon minden, és még jobban megutálj – magyarázta zokogva a fiúnak, aki hirtelen nem is tudott világosan gondolkodni. Tehetetlenül meredt maga elé a megoldáson gondolkodva.
- Ha tényleg te vagy az apja annak a babának, akkor légy becsületes! Vállald el, és vedd feleségül Inót. Inoichi úgyse nyugszik, míg össze nem házasodtok, szóval ne bosszantsátok tovább – szólalt meg egy csendes hang mellettük. Sakura lépett hozzájuk sápadtan, és apró kezét reszkető kedvese karjára tette, hogy megnyugtassa. 

Itachi nagyon kiborult. Úgy menekült az ölelésébe, hogy közben már fuldoklott felindultságában a lelkére nehezedő fájdalomtól. Nem gondolta volna soha, hogy a felelőtlensége egyszer ide vezet, így megbűnhődik azért, mert képtelen parancsolni magának. 

- Ne haragudj! Kérlek, ne haragudj! – esett térdre esdeklőn szerelme előtt. Arcát a lány hasához fúrta és szorította a derekát, ölelte, ahogy bírta.
- Menjetek, mert ideges mindenki. Essetek túl a szertartáson, majd utána beszélünk – tolta el Sakura magától a fiút, közben ő is a sírás szélén állt, mert úgy érezte, meghasad a szíve. 

Úgy tűnt, ő a legerősebb és a leghatározottabb közülük. Kézen fogta volt barátját és egykori barátnőjét, hogy visszavezesse őket a ceremónia helyszínére. Mindenki megdöbbent, amikor így hármasban ismét bevonultak. A hölgy, aki az esketést vezette, sietve elhadarta megint a kérdést. Nem kockáztatta felesleges szövegeléssel, hogy az ifjú pár megint meggondolja magát, és egy újabb tagcsere történjen. Az egész fagyos merevséggel zajlott és villámgyorsan. Sakura lerogyott az első szabad helyre, onnan követte az eseményeket. Nézte szerelmét, ahogy elrebegi az igent, vonakodva bár, de aláírja a papírokat, aztán az anyakönyvvezető felszólítására futó csókot nyom Ino szájára. 


Ez volt az utolsó emléke az esküvőről. Aztán valami végleg meghasadt benne, és képtelen volt tovább tartani magát, elsötétül előtte minden. 


Idegen helyen tért magához. Ino hajolt fölé, és egy vizes ruhát terített a homlokára. Ő nem kért a gondoskodásából, idegesen félresöpörte a rongyot és felült, hogy szétnézzen. Szeme ösztönösen haragosan villant, miközben a szőke lányt méregette, és a fura szobát, ahol ébredt. 

A tapéta bordó volt, és helyenként szakadozva lengedezett a falról. A függöny megsárgulva szomorkodott, az ágy pedig, amiben feküdt, úgy nézett ki, mintha egy ízléstelen bordélyház díszlete lenne. Két faragott angyal trombitált az ágytámlát díszítve. Pufók, aranyozott testük comb között eléggé ízléstelenül kidolgozva meredezett. Sakurát a hányinger kerülgette tőle.

- Hol vagyunk? – kérdezte türelmetlenül.
- Itt töltjük az éjszakát. Apa bezárt minket, mert szeretné, ha megbeszélnénk a dolgokat. Holnap próbálnotok kell, és a maximumot kell nyújtanod, nem szomorkodhatsz.
- És Itachi? – a rózsaszín hangja akarata ellenére fájdalmasan csengett. Ino megértette.
- Valószínűleg bánatában piál Sasoriéknál. Neki is meg kell emészteni ezt az új helyzetet. Hidd el, ez a legutolsó dolog, amire vágyott, és én is így vagyok ezzel. Tudom, hogy utál, szóval ez a házasság – hiába is erőltette apám – halálra van ítélve.
- Ha így gyűlölitek egymást, akkor hogy történhetett, hogy ti…? – Sakura szája megremegett a haragtól, amit a megcsalás miatt érzett. Képtelen volt kimondani a szörnyűséget, hogy a kedvese és ez a lány… lefeküdtek.
- Gondoltam, hogy megkérdezed – sóhajtott nagyot Ino, és körülményesen elhelyezkedett az ágy szélén, míg kereste a megfelelő magyarázatot, amivel csillapíthatja barátnője fájdalmát. Neki is rossz volt szenvedni látni, és bántotta, hogy ez miatta van, csak ő tehet róla.
- Rettenetesen csalódtam benned – suttogta Sakura, és undorodva arrébbhúzódott az ágyon, hogy minél nagyobb legyen köztük a távolság. 
- Igazad van – bólintott fájdalmasan a másik, aztán erőt vett magán, hogy elmesélje az igazságot. 

…

A két Uchiha csendes egyetértésben üldögélt a teraszon. A többiek tapintatosan visszavonultak, hogy a fivérek beszélgetni tudjanak. Itachi már nem is számolta, hányadik pohárnál jár. Gépiesen töltött magának, és döntötte magába az italt, közben a telefonját szorongatta, és újra meg újra Sakura számát hívta. Az öccse szánakozva figyelte szétcsúszását. 

- Tisztában vagyok vele, hogy nem illettünk egymáshoz. Ő túl fiatal hozzám, és kedves, meg ártatlan… mégis annyira jó volt vele – ismételte Itachi, ki tudja, már hányadik alkalommal. Sasuke nem szívesen hallgatta az emlékeket, de nem tehetett mást. Az első éjszakájuk, az együtt töltött idő meghittsége - mind olyan téma volt, amit soha nem akart tudni, de most kénytelen volt türelmesen végigülni, mert csak ezzel segíthetett a bátyjának.
- Ino csak egy ribanc. Szó szerint rám mászott. Elkapott, és addig kínzott, míg megadtam magam. Pontosan tudta, hogy ki vagyok éhezve, és egy kevés is elég, hogy elveszítsem a fejem. Olyan mocskosul számító az a dög! – csapott dühösen az asztalra. – Milyen könnyedén csőbe húzott, én marha meg hagytam magam – folytatta az önostorozást, pedig a nyelve már eléggé akadozott a sok pia után.

Sasuke hagyta, hogy végkimerülésig beszéljen. Már csillagos volt az ég, mire a bátyja kidőlt. Az utolsó zokogási roham után végül elaludt. Naruto és Sasori lefektették. Utána Sasukénak az édesanyját kellett vigasztalnia. Szegény asszony addig nem nyugodott, míg meg nem ígérte, hogy ő sokkal felelősségteljesebb lesz, és soha nem rontja így el az életét.

Vegyes érzelmekkel tért aludni. Az ígéret ellenére úgy érezte, hogy ő már régen elrontotta a saját sorsát. Már akkor, amikor pukkadni kezdett, ahelyett, hogy megszerezte volna magának Sakurát. Csak egy kicsit kellett volna engednie a büszkeségéből, és strapálnia magát, nem pedig arra várni, hogy lány magától engedelmes báránykává szelídül, és önként keresi a kegyeit, ahogy a többi lány szokta. Sakura semmit nem csinált úgy, mint a többi lány.

Bántotta, hogy feltűnő szépség és ezt kihasználja? Hogy minden fiúval kedvére szórakozhat? Már akkor rá kellett volna jönnie, hogy ez nem szándékos viselkedés. Sakura egyszerűen csak tapasztalatlan volt, és nem tehetett arról, hogy ilyen hatással van mindenkire. Mennyiszer bajba került miatta! A bátyjának persze több esze volt. Magába bolondította, onnantól pedig szépen nevelgette, hogy csak neki tündököljön.

Aztán pedig összetörte a szívét…

Ha nem lett volna ennyire zavaros a helyzet, valószínűleg ő is megpróbál telefonálni. Aggódott, hogy a lányok hogyan viselik az összezártságot, és Ino milyen sületlenséggel eteti Sakurát. Valahogy nehezen hitte, hogy a szőkeség kivételesen őszinte lesz, főleg, hogy Itachi szerint ő volt a kezdeményező. Sasuke kizártnak tartotta, hogy beszámol arról, mekkora ribancként viselkedett. Bár a bátyja is lehetett volna okosabb. Mentségére legyen mondva, hogy akkor még nem jártak Sakurával. Ha akkor már együtt vannak, Sasuke valószínűleg maga verte volna szét Itachi képét a hűtlenség miatt.

…

- Tényleg az a neve, hogy Álom Motel? Nem inkább Rémálom Motel? – kérdezte Sakura Inót, amikor meghozták a vacsorájukat, ami két zsírban tocsogó hamburger volt szikkadt sült krumplival, és erejét vesztett kólával. 

Egész délután beszélgettek, pontosabban Ino mesélt, Sakura pedig közönyös képpel hallgatta. A szőkeség először magát az éjszakát ecsetelte, hogy a legrosszabbon túl legyenek. Utána Sakura sokáig nem is szólt hozzá, csak amikor a miérteket is elmagyarázta. Remélte, hogy a rózsaszín szemében mentségnek hat, hogy ő is beleszeretett Itachiba, és korábban mélyen sértette Sasuke visszautasítása, ezért akart a bátyján bosszút állni. Az életvitelére nem keresett okokat. Felvállalta züllöttségét, és azt, hogy jogosan vetik meg a Lucky Love tagjai. A legvisszataszítóbb oldalát ismerik csak, előttük mindig botrányosan viselkedett.

Pár óra múlva azt gondolta, hogy meglett az őszintesége eredménye. Úgy tűnt, barátnője egyre kevésbé haragszik, lassan felengedett.

- Szabad ilyet enned egyáltalán? Mármint a baba miatt – bökött Sakura a gusztustalan kajára. Ino kezdett örülni, hogy talán helyre jöhetnek még a dolgok köztük, ha így aggódik miatta és a bébi miatt.
- Nem. Nem is akarom megenni – felelte mosolyogva. 
- Mire készülsz?
- Nem fogok szemetet enni, és egy ilyen helyen éjszakázni. Apa most el van foglalva a sajtósokkal, szóval megszökünk.

Nem is volt olyan nagy az az összeg, amiért a motel dolgozóit megvesztegethették, és szabadon elsétálhattak. A testőröknek pedig elég volt a babára hivatkozni, egy terhes nővel senki nem ellenkezett.

- Hova mész most? – kérdezte kíváncsian Sakura Inót, amikor az laza eleganciával leintett magának egy taxit. 
- Egy normálisabb szállodába. Nem akarok otthon összefutni apával, de előtte téged hazakísérlek.
- Hova gondoltad? Itachi lakásába? Talán nem bánod, ha továbbra is együtt lakunk? – kérdezte Sakura kissé élesen. Ino most először gondolt arra, hogy talán mégsem viseli olyan könnyedén a dolgokat, mint ahogy mutatja.
- Mivel ez egy érdekházasság, így nem szólhatok bele, hogyan él a férjem – felelte bizonytalanul.
- Értem. – Sakura hosszas hallgatás után a szőke lány szemébe nézett, hogy kimondja, amit még fontosnak tart: - Én biztos nem adok majd okot rá, hogy aggódj a hűsége miatt.

Ezt Ino nem igazán tudta hova rakni, azt viszont érezte, hogy Sakurában valami határozottan megváltozott. – Nem kell elkísérned. Sasoriéknál fogok lakni, és egyedül is odatalálok – vetette még oda furán, és ő is leintett egy taxit, aztán köszönés nélkül magára hagyta a Yamanaka lányt. 

…


Sasuke egy pillanat alatt éber lett, amikor meghallotta a csapódást. A zajok a szomszéd szobából jöttek. Mivel a két helyiség közt nyitva volt az ajtó, hamarosan a félhomályban látta is a hangoskodót. Pontosabban a hangoskodókat. 

- Sakura! Mi a francot művelsz? – tápászkodott ülésbe felháborodva, és gyorsan megdörzsölte a szemét, mert nem akarta elhinni a helyzetet. A lány valakivel hevesen csókolózott, és már egymás ruháját gyűrték, hogy mihamarabb az ágyban folytathassák.

Sakura meglepődött, de nem jött zavarba, mikor a sötétben rászóltak, csak csukladozva nevetett, mintha egy jó viccet hallott volna. Nehézkesen kibontakozott az őt ölelő karok közül, és feloltotta a villanyt, hogy kérdezője szemébe nézhessen.

- Hogy mit művelek? – ismételte kacarászva. – Hát csak hagyom, hogy elkapjon a pillanat heve! Hogy engem is váratlanul magával sodorjon a vágy, ami mindennél erősebb… Állítólag olyan erős, hogy az ember nem is tud gondolkodni tőle… és nem számít neki már semmi… és senki… Legalábbis Ino valahogy így ecsetelte, de lehet, hogy kissé rosszul emlékszem, mer eléggé sokat – csuklott egy nagyot, majd újra nekiveselkedett a mondatnak – mer elég sokat iszogattunk ezzel a szép fiúval, ni! – bökött a vendégére, egy magas, fekete hajú fiúra.
- Hello! Sai vagyok – integetett készségesen a csávó Sasukénak, és látszott, hogy ő is eléggé a pohár fenekére nézett már. Az arcán bárgyú mosoly terült szét, miközben próbált diszkréten suttogni, persze sikertelenül: - Ki ez a kripli? Egész végig kukkolni fog? Mert én istenien teljesítek az ágyban, de zavarban vagyok a közönségtől. Nem lehetne, hogy becsukjuk az ajtót? 

Sasukénak vörös köd szállt az agyára, de mielőtt ordítani kezdett volna, Sakura tántorogva odasétált, és a mutatóujját durván a szájára nyomta.

- Csisss! Nem hőbörgünk! – rázta meg ingatagon a fejét, hogy csendre intse. – Én már nagylány vagyok… érted? És az a szoba az enyém – mutatott a szomszéd helyiségre – és ott azt csinálok, amit akarok. Szabad ember vagyok! Nincs anyám vagy apám, vagy fickóm, aki beleszóljon, szóval te is tartsd meg a véleményed – mondta akadozva, aztán visszasétált ingatag barátjához, leoltotta a villanyt, és hangos csattanással becsapta az ajtót.