Létezik akkora kétségbeesés, hogy az ember a szakadék szélén lógva még a harmatgyenge fűszálba is kapaszkodna, hiába tudja, hogy semmi értelme. 



Sakura pont így volt. Úgy érezte, csak egy hajszál választja el, hogy végleg elnyelje az üresség, és rémisztő magányba taszítsa. Rettegett attól, hogy egyedül legyen. Semmi mást nem kívánt ebben a pillanatban, csak azt, hogy valaki megmentse ettől a pokoltól.

Itachi céltudatosan bújt az elkeseredett lány mögé, hogy magához húzza, hátulról átölelje, és addig várjon, amíg a másik kisírja magát. Aztán valami olyat készült tenni, amivel örökre száműzheti a keserű könnyeket, elűzheti a bizonytalanságot, és helyette boldogságot, szerelmet hozhat. Kitartóan simogatta a karjai közt reszkető testet, közben olyan dolgokat suttogott, amelyek a szíve mélyéről szóltak. Komolyan gondolta minden egyes szavát: te és én, együtt, szeretlek, légy az enyém, örökké vigyázok rád…

A megtört lélek éppen ezt akarta hallani. Sakura végső elcsigázottságában egyszerűen belevetette magát ebbe a csábító illúzióba.


A szerelmespárt reggel kitartó csengetés riasztotta, mellettük a telefon is hangosan zenélt, mert Inoichi dühösen kereste őket. Csak annyit ért el vele, hogy a fiatalok ébredés után ott folytatták, ahol hajnalban abbahagyták. Itachi nem zavartatta magát. Amint kinyílt a szeme, máris csókért nyújtózkodott, keze ismét bejárta a kívánatos idomokat, és máris eloszlatta a lányban a kétségeket. Szerelmes tekintettel hajolt az édes kis szájra, közben ugyanolyan gyöngédséggel simogatta a selymes bőrt, mintha először szeretkeznének. Soha ilyen apró, törékeny szeretője nem volt, de nem csak ezért bánt vele óvatosan. Tisztában volt vele, Sakura mekkora ajándékot adott neki, és ő ezt igyekezett megbecsülni, ráadásul az együtt töltött éjszaka újabb szálakkal kötötte szívéhez ezt a gyönyörű lányt. Minden gondolata ő lett, váltig hitte, hogy szerelemből egyesültek, és innentől örök egészet jelentenek majd egymásnak. Tökéletesnek érezte sorsát, amikor a beteljesülés együtt ringatta őket, és az élvezetek csúcsát többször is megjárták. Ez a szenvedélyes éjjel számára is különleges élmény volt, mert először érezte, hogy nem csak a teste, hanem a szíve is ugyanolyan hévvel szeret.

És a tűz nem apadt benne, inkább még lelkesebbé tette. Éhesen csókolta végig újra és újra kedvese minden porcikáját. Nem foglalkozott a lármával, a valósággal, csak ennek a varázslatos álomvilágnak élt. Tapasztaltságát arra használta, hogy Sakura folyamatosan fürödjön a kéjben, mert csodálatos látvány volt, amikor élvezett. Itachi agyának drog lett elragadtatott sikolya, a bőrébe karmoló apró ujjak nyoma. Szinte attól elment ő is, hogy csak nézte a másik orgazmusát. Tudta, hogy jó az ágyban, de sose örült még ennek ennyire, hogy a legjobbat képes nyújtani. A lány kezdeti riadalmát hosszas becézéssel oldotta, hogy aztán megmutassa, mennyire fontos neki, és milyen csodát élhetnek át együtt.

Végül abbamaradt a csengetés, és a telefon is elhallgatott. Helyette férfias nyögések, és zabolátlan sóhajok töltötték be a hálószoba csöndjét. Most csak kettejüké volt a világ.

…

Inoichi rosszat sejtett. Amikor nem nyitottak neki ajtót, már szinte biztos volt abban, hogy gyermekei megint valami bajt csináltak. Igen, úgy tekintett az együttes tagjaira, mint a saját fiaira, még akkor is, ha nem közvetlenkedett velük. Mikor megismerte a csapatot, még olyan naivak voltak. Igazából nem csak a tehetségük miatt karolta fel őket, hanem azért is, mert a szegénységük, és az egyszerű környezet, amiből jöttek, alázatra tanította a srácokat. Ez tetszett neki. Mint egy önjelölt isten, kedvére formálhatta jellemüket. 

Ha a fiúk nem is voltak vele tisztában, de ő mindig is a javukat akarta. Tudta, hogy Sasuke egy ideje lázadozott a módszerei ellen, és azt se szerette, hogy rendelésre kell dalszöveget írni, de Inoichi jól ismerte a szakmát, emiatt biztos volt abban, hogy csak ezen az úton juthatnak kedvencei arra a szintre, hogy végül a saját ízlésük szerint játszhassanak, és a közönség vevő legyen rájuk.


Az elnök úgy gondolta, hogy a siker a legfontosabb. Nem véletlenül mondta nekik, hogy számukra Sakura tabu. A szakma és a magánélet összegabalyodása egyenlő volt a káosszal, csak rosszul végződhetett, természetesen a munka rovására. Már az elején érezte, hogy bajok lesznek, amikor Sasuke olyan érzékenyen reagált az új tagra, de azt álmaiban se gondolta, hogy emiatt a fiú az intenzív osztályon fog kikötni nyomorékon. Itachi pedig hozta a formáját. Ráugrott bármire, ami nőből van, és mozog. Valószínűleg Sakurát se kímélte. Inoichinek össze kellett szednie minden türelmét, hogy ne törje rájuk az ajtót.


Felbőszült hangulatban rontott be a bázisra. Magában csak így hívta a fiúk tanyáját, ahol most egy nagy boldog családként kellett volna együtt laknia mindenkinek, ehelyett Sasori robbantotta a bombát. A fiú persze mostanra lehiggadt, és a konyhaasztalnál búslakodott egy üveg szaké társaságában, de az elnököt nem hatotta meg a szomorkodása.

- Van fogalmad róla, hogy a kis fesztiváloddal mit tettél? – kérdezte tőle köszönés helyett, és nagy lendülettel leült mellé, kivette a kezéből az üres poharat, majd hosszan farkasszemet nézett vele. 
- Nem érdekel – fordult el tőle a fiú flegmán, de idegességében megremegett a hangja.
- Meg akarod ölni a barátodat?
- Tessék? – fordult Sasori meglepetten vissza a hideg, kék szemekhez.
- Azt kérdezem, hogy meg akarod ölni Sasukét? Mert azt hiszem, elég jó úton jársz hozzá.
- Nem értem! Én csak Sakurára haragszom. Hogy jön ide Sasuke?
- Az a szerencsétlen tehetetlenül fekszik a kórházban, közben a bátyja lelkesen vigasztalja Sakurát, aki nagyon el van keseredve, mivel nem maradt senkije. Te kidobtad innen, az anyja kitagadta… Itachi pedig… nos, őt ismered. Könnyen tűzbe jön. Nem rossz srác, de a farka irányítja minden cselekedetét, és a nyakam rá, hogy ma éjjel megszerezte, amit akart. El se tudom képzelni, ha Sasuke ezt megtudja, hogy reagál rá.
- Én ezt nem hiszem…
- Fogd már fel a csökött agyaddal, hogy mit tettél! – kiáltott rá az elnök dühösen.
- Akkor is! – Sasori próbált magának valami mentséget találni, pedig éjjel rájött, hogy ostobaság volt Sakurát okolni. Lassan eljutott a tudatáig a felismerés, hogy a lány ugyanolyan áldozat. Eddig azt hitte, hogy az apja él és virul az új családjával, de Narutótól megtudta, hogy a fickó azelőtt meghalt, hogy Sakura megszületett, ráadásul akkor is éppen hűtlenkedett. Ez teljesen más megvilágításba helyezte az egészet. Eddig vakon gyűlölte azt a gyermeket, akiről azt hitte, az apja jobban szereti, mint őt, ezért ment el, ezért hagyta őket a sorsukra az édesanyjával. Csak egyszer látta a férfi fényképét. Egy újságból volt kivágva, és az anyukája titokban őrizgette. Mikor Sasori véletlenül megtalálta és rákérdezett, ki ez, az anyja inkább eltépte, hogy emléke se maradjon, annyira haragudott rá. Nem volt hajlandó mesélni róla, csak, hogy elhagyta őket egy másik nőért, aki gyereket vár tőle, és elég gazdag, hogy a modell karrierjét egyengesse. 
- Mi lesz, ha Sakura terhes lesz? Mi lesz, ha Sasuke öngyilkos lesz, mert én nagyon úgy vettem észre, hogy fontos neki a lány, de ilyen állapotban nem versenyezhet a bátyjával. Te tudod ezekért vállalni a felelősséget? Kifizeted nekem a kárt, ha miattad az egész együttes felbomlik, mert közületek mindenki megkergült hirtelen?
- Csapj agyon nyugodtan! – mordult fel tehetetlenül a vádakra Sasori.
- Hidd el, gondoltam rá! Csak sajnos nem oldana meg semmit, bár jól esne – legyintett a főnök erőtlenül. 
- Kérjek bocsánatot Sakurától?
- Majd. Inkább imádkozz, hogy az új húgocskád szívét ne törje össze az a szoknyapecér, és ne legyen egy újabb, problémás kis Uchiha, mert nekem ez a kettő is sok. Amúgy meg lódulj, add ide a pótkulcsot a lakásukhoz, mert nem engedtek be, de nekem mihamarabb be kellene jutnom. Sakurát most azonnal elcipelem egy nőgyógyászhoz, te pedig menj el Sasukéhoz, és készítsd fel a virág lelkét arra, ha esetleg legközelebb a bátyját és Sakurát egy párként látja. 




Az üvegkórteremben Sasuke már rettenetesen szenvedett. Egész éjjel idegesen mocorgott, aludni nem bírt, végül egy nagy adag altatóval ütötték ki, hogy lenyugodjon végre. Mikor az édesanyja reggel egyedül jött, már tudta, hogy minden elveszett.

Fásultságában egyáltalán nem értékelte, hogy új helyre költöztetik, és emberibb körülmények közé kerül. Egy fiatal ápoló tolókocsiba ültette, és áttolta a Rehabilitációra. 

Az új szobája jóval tágasabb volt, otthonosan berendezve, saját fürdőszobával, terasszal, mintha egy szállodában lett volna, mégis idegesen szemlélte az egészet. Mikor az ápoló azt is közölte, hogy először megfürdeti, és csak utána avathatja fel az új ágyat, már végképp elveszette a türelmét.

- Nem lehetne, hogy csak egy kicsit békén hagyjanak? Hogy legalább pár percre egyedül legyek? – fakadt ki elkeseredetten, mert borzalmas volt megélnie, hogy pakolgatják, mint egy rozzant bábut, sportkocsi helyett kerekesszékben kell közlekednie, és folyamatosan eldöntik, mit csináljon.
- Beteszlek a kádba, és magadra hagylak, oké? – kérdezte az ápoló türelmesen.
- Egyedül nem tudnám elintézni? – próbálkozott Sasuke kiutat találni, hogy ne kelljen már megint idegenek előtt meztelenkednie.
- Idővel talán, de most még képtelen lennél rá. Engedd, hogy segítsek! 
- Akarod, hogy inkább én…? – Az anyukája szegény végig se mondhatta, mert a beteg azonnal hevesen csóválta a fejét. 
- Asszonyom, megoldjuk! – nyugtatta meg a fiatal férfi.

Sasuke megalázottan tűrte, hogy betolják a speciálisan felszerelt fürdőbe, lecibálják róla a pizsamát, aztán az ápoló fölnyalábolta, és a vízbe tette. Mikor végre magára maradt, átkozódva püfölni kezdte az élettelen lábakat, és újra sírt, ki tudja hányadjára elkeseredetten, mert egyszerűen nem bírta lelkileg ezt a terhet.


Innentől nem látott, nem hallott. Tudatosan kiszorította a külvilágot, hogy ne kelljen ismét szembesülnie a saját silányságával. Nem akarta érzékelni az idegen férfi érintését, nem akarta tudni, hogy pakolgatják, mint egy zsák krumplit, hogy pőrén fekszik kiterítve az ágyon, míg ruhát nem adnak rá. Egyszerűen meg akart halni. 

Délután bejött hozzá Sasori. Képtelen volt figyelni, nem is nagyon beszélgettek, mert a másik érzete, hogy valami nagyon nincs rendben vele. Emiatt hamar elment, Sasuke azt se vette észre, hogy milyen zaklatott. Nem vett ő már észre semmit a külvilágból, egyedül csak a tehetetlenség haragja, és a halálvágy foglalkoztatta. 

Hogy a Teremtő szánta-e meg, vagy a sors már eleve így rendelte el, azt nem tudhatta, de hirtelen ölelő karok vették körül, és egy szipogó lány borult a mellkasára. Gondolkodás nélkül magához szorította. 



Sakura elég sokára végzett a nőgyógyásznál. Élete legkínosabb percei voltak ezek. Az orvos kimérten kérdezgetni kezdte, először a menstruációjáról, hogy mikor jött meg legelőször, és hogy rendszeres-e, meg hány napig tart, azután pedig a szexuális életéről faggatta. A lány azt se tudta, hova legyen zavarában, mert a doki egy jóképű, negyvenes volt, akivel talán szívesen elbeszélgetett volna semleges témákról, de hogy ilyen intim dolgokról?

El kellett mondania a tegnap estét, és legnagyobb döbbenetére a kérdések olyan irányúak voltak, hogy akarta-e az aktust, vagy erőszak volt? Valószínűleg Inoichi rágalmai sugallták ezeket a feltevéseket. A legszörnyűbb az egészben, hogy addig hebegett-habogott, míg teljesen belebonyolódott. Tulajdonképpen azt fogalmazgatta, hogy beleegyezett az együttlétbe, bár nem így tervezte, és jó volt, igaz fáj az elején, meg félt is, de ő ezt nem úgy gondolta, mint ahogy az orvos gondolta, hogy ő gondolja… A lényeg, hogy igencsak félreérthető mondatokat gagyogott az első szexuális élményéről, és kezdett aggódni, hogy ezzel valami nagy ostobaságot csinált. 

A riadalma csak fokozódott, amikor a vizsgálat következett. Itachi az autóban magyarázott neki erről, hogy felkészítse, mégis váratlanul érte, hogy szétfeszített lábakkal kell feküdnie, míg az orvos benne kotorászik. 

Alig várta, hogy megszabaduljon innen. Az öle sajgott, ahogy a durva fémeszközzel tágították, kenetet vettek, azután a fickó benyúlt az egyik kezével, míg a másikkal durván a hasát tapogatta. Sakurának nagyon elege volt. Megfogadta, hogy ide se jön többet, valósággal kitépte a fogamzásgátló receptjét az orvos kezéből, és úgy menekült. Itachiékat nem látta sehol. Úgy gondolta, míg ő benn volt, elmentek Sasukét meglátogatni, így az Intenzív osztály felé vette az irányt. Megijedt, hogy itt sem talált senkit. Egy kedves nővér megnyugtatta, hogy a beteg jól van, csak másik osztályon ápolják mától, azután a szobaszámot is megmondta, hol keresse a fiút. 

Szinte szaladt a kórterem felé, mert valakihez sürgősen bújni akart. Szerette volna kipanaszkodni magát. Kopogás nélkül nyitott be a szobába, és alig várta, hogy végre ismerős arcokat lásson. Látott is. 
Inóval találta szembe magát, ahogy éppen Sasukén fekszik.