Meglehetősen szánalmas egy tizenkilenc éves fiútól, hogy alvást színlel, de Sasuke egyszerűen nem merte kinyitni a szemét. Míg a közelében érezte a lány bódító illatát, és a hajában játszadoztak a karcsú ujjak, ő kiszáradt torokkal várta, hogy mi lesz. Egyszerűen félt. 


Gyávaságáért meg is kapta a büntetést. Megszűnt a varázs, Sakura végül eltávolodott tőle, amitől csak további szorongást érzett, mivel attól tartott, talán el is megy anélkül, hogy egy mondatot váltottak volna. Hallotta, hogy az éjjeliszekrényen valamit pakolászik, azután csendes sóhaj ütötte meg a fülét, és a bezáródó ajtó zaja. 

Tényleg itt hagyta. Elment, míg ő magában viaskodott, mintha lenne választása, pedig a helyzetén már nem változtathatott. Ő béna, és az is lesz most már örökre, így Sakurán múlik, egy ilyen nyomorék embernek milyen szerepet szán az életében. 

…

Sakura csalódottan sóhajtott. A sebhely Sasuke homlokán nem villám alakú volt, simán csak csúnya, ahogy a sziklák durva erőszakkal kitéptek hófehér bőréből egy jókora darabot. Ezzel a maradandó forradással, és az összes többi sebbel is a testén, már nem volt olyan tökéletes. 

Sakurát megrémítette a gondolat, hogy vele mi lenne hasonló helyzetben? A szépségét találta az egyetlen kincsének, amitől ha megfosztották volna, úgy érezte, semmi értékes nem maradna belőle. Ez a félelem fojtogatni kezdte, hirtelen ráébredt, mennyire egyedül van a világban, és mekkora súllyal nehezedik rá a teher, hogy innentől magának kell boldogulnia. Irigyelte Sasukét, amiért a bajban vele van a bátyja, és az édesanyja, mellette állnak a barátai, míg neki csak Hinata maradt, bár a lány se tartozik már hozzá hivatalosan, hiszen az anyja biztos nem fizeti tovább asszisztensként. Így miért is maradna vele? Ráadásul neki már ott van Naruto.


Eszébe jutott Ino, de róla se feltételezte, hogy komolyan támogatná. Kedves volt tőle, hogy felajánlotta, lakjon nála, de nem tudott bízni a jóindulatában. Ha a szerelmét eldobta, csak mert nem olyan, mint régen, Sakura kevéssé hitte, hogy őt kitartóbban kedvelné. Bizonytalan volt az egész jövője, és csak arra számíthatott, hogy az együttes valamennyire védőburkot jelent majd neki. Míg keményen dolgozik, megtartják, vagy legalább megtűrik maguk közt, így nem lesz annyira magányos. 


A mosdóba ment sírni. Eddig nem engedhette szabadjára érzéseit, hiszen épp eléggé megalázkodott az irodában az anyja előtt, mégsem segített, hiába könyörgött neki. Nem akart a fiúk szemében egy picsogó hisztérikának tűnni, így igyekezett gyorsan úgy tenni, mint aki hamar túl lép azon, hogy kitagadták, de igazából szenvedett. Piszokul félt, borzalmasan fájt neki, hogy a saját anyja többet nem akarja látni, és nem a vagyonát siratta, vagy az eddigi fényűző életét, hanem azt, hogy mindebből emlékként csak az a ruha maradt, amiben elment otthonról a megbeszélésre. 

Pont ezért, mert innentől csak magára számíthatott, komoly elhatározásra jutott: Fel kell nőnie! 

Utálta volna, ha tehetetlensége miatt ismét olyan helyzetbe kerül, hogy bármit csinálhatnak vele, mert ostoba módon kiszolgáltatja magát mindenféle veszélynek. Utólag visszagondolva, hülyeség volt Itachival egy hotelszobába menni, vagy Inót vakon követni, hiszen könnyen baja lehetett volna. Többet nem lehet ilyen felelőtlen. Elhatározta, hogy tényleg a sarkára áll, és megpróbálja önállóan irányítani a sorsát, a döntéseit pedig alaposan átgondolja.

Másban is elhatározásra jutott. Úgy ment vissza Sasukéhoz, hogy kivételesen türelmes lesz vele. Megpróbálja a lehetetlent, vagyis igyekszik nem felbosszantani. A fiú most beteg, semmi szükség rá, hogy bármivel ingerelje, inkább segítenie kell, hogy kicsit csillapítsa a bűntudatát. Nagyon bántotta, hogy a feje fölött veszekedtek, emiatt Ino a füle hallatára mondott goromba dolgokat. Szerette volna ezt a hibát jóvátenni, és felülemelkedni a saját félelmein is, hogy ő csak idegesíteni tudja bandatársát. Remélte, kivételesen Sasuke hasznára lehet.



A fiú már ébren volt, és úgy bámult rá, mint egy marslakóra, amikor újra megjelent az ágyánál. Sakura próbálta magára varázsolni a szokásos elbűvölő mosolyát, mintha minden rendben lenne, és ő lenne a legvidámabb látogató, akinek az a kötelessége, hogy felvidítsa a beteget, de csak a kamerának szóló művigyor sikerült, az is elég bénán. A kisírt szemei úgyis elárulták, hogy nincs nagyon jókedvében. 

- Szia! Látom, felébredtél – köszönt erőltetett lelkesedéssel. Elég megrázó volt Szörnyetegét ilyen elesettnek látni, a sápadt, vékony arcával, csüggedt tekintetével. Egyáltalán nem emlékeztetett a régi, félelmetes önmagára.
- Szia – jött a halk válasz. – Ezt te hoztad? – kérdezte Sasuke olyan rekedten, hogy alig lehetett ráismerni a hangjára.
- Igen. Inónál aludtam, ő csomagolta neked a reggeliből.
- Hn… - Sakura pont valami ilyesfajta morgásra számított tőle, de nem adta fel. 
- Ne haragudj Inóra! Eléggé ki volt borulva, de amúgy rendes lány, minden egyes nap bejött hozzád látogatni. Biztos nem tette volna, ha nem szeret.
- Hát persze – jött a gúnyos válasz.

Sakura látta, hogy felesleges ezt a témát erőltetni, inkább váltott, hátha sikerül egy kis életet rázni belé: - Segítek felülni, és egyél kicsit – térdelt az ágy szélére. Valahogy természetesnek tűnt a mozdulat, hogy Sasuke háta mögé nyúl, és felhúzza, majd a karjával támasztja. Érezte, mennyire gyenge a fiú, ráadásul ijesztően elsápadt, amikor függőlegesbe lendült. Ha nem tartja meg, biztos, hogy visszarogyik. 

- Szédülsz? – kérdezte aggódva, és egy nővér is azonnal előkerült, hogy segítsen. 
- Azt hiszem, nekem… - Sasuke szervezete túlságosan hozzászokott a fekvéshez, így nehezen alkalmazkodott az új pozícióhoz, de a világ minden kincséért se ellenkezett volna, ha Sakura ülve akarja látni. – Felfordult a gyomrom – suttogta erőtlenül, mert a rosszullét viszont erősebb volt az akaratánál.
- Tartalak, és itt ez a micsoda. Ha kijön, hát kijön! Semmi baj – nyugtatta Sakura, közben a másik oldalról a nővérke hánytálat tartott a beteg szája elé minden eshetőségre felkészülve.
- Nem kell – tolta el Sasuke idegesen, de hirtelen kapaszkodott mindenbe, amit ért, mert úgy forgott vele a szoba. 
- Pár pillanat, és elmúlik – szólta a nővér türelmesen. – Sajnos az elején még így megy ez, de muszáj erőltetni. Minél többet ülsz, annál hamarabb erősödsz – magyarázta.

A fiú hálásan támaszkodott Sakurának, aki addig tartotta, amíg végre jobban lett.

- Föntebb emelem a fejrész, és teszek ide a hátad mögé egy párnát, hogy stabilabban légy. Dőlj neki nyugodtan – rendezte el a nővér a helyét, így már nem volt szükség arra, hogy bárkibe is kapaszkodjon. Csalódottan engedte, hogy vendége visszaüljön az ágy melletti székre, míg ő megkapta a sütiket, amikkel fintorogva szemezgetett.
- Talán valami mást ennél inkább? – mosolyodott el halványan a rózsaszín. Sasukéban ekkor tudatosult, mennyire megviselt, a szemei pedig vörösek a sírástól.
- Mi történt veled? – kérdezte döbbenten.
- Hosszú lenne elmesélni, inkább nem untatlak vele – hárította Sakura a dolgot, és még közelebb tolta a sütis dobozt a beteghez, hogy egyen végre, ne vele foglalkozzon.
- Sose szerettem az édességet – fintorgott megint a fiú. Sakura már nevetett ezen a makacsságon.
- Most még a spenótot is meg kell enned, ha azt akarod, hogy meggyógyulj. Nem lehetsz finnyás! Ehhez képes néhány muffin igazán kellemes, nem gondolod? – jött a galád bíztatás.
- És ha Ino mérget tett bele? – ment bele Sasuke is a játékba, mert őszintén örült, hogy végre sikerült mosolyt csalnia a szomorú orcára, és nem veszekednek.
- Ez nem kifogás! Felezzük el, ha aggódsz. Előbb megeszem a részem, és ha kinyúlok tőle, akkor neked tényleg nem kell megenned, oké? – javasolta a lány kuncogva.
- Azt hittem, te soha se eszel ilyeneket – lepődött meg a másik.
- A mai nap nem számít. Reggel már úgyis beettem belőle, most meg megint jólesne. Vagy talán sajnálod? Mégis mindet magadnak akarod? Most még meggondolhatod! – kérdezte Sakura incselkedve.
- Isten őrizz! Egyél csak – tolta Sasuke a lány felé a dobozt készségesen.
- Úgy látom, csak a baj van ezzel a sütivel. Ha nem tudtok dönteni, akkor megeszem én – szólt közbe a nővérke nevetve. 
- Nem! – vágták rá a fiatalok egyszerre, és Sakura máris kettétört egy muffint, hogy Sasukénak adja a másik felét, mielőtt más megdézsmálná előlük. Aztán persze a nővért is megkínálták, majd ki tudja honnan, előbukkant a kezelőorvos, meg egy takarító néni is hasonló érdeklődést mutatva az édesség iránt. Sakura hálásan gondolt Inóra, amiért ennyi finomságot pakolt, mert a rideg kórterem hirtelen megtelt élettel, ahogy mindenki jóízűen eszegetett, közben viccelődött. Mosolyogva figyelte, hogy Sasuke még a negyedik kettétört muffindarabot is elveszi tőle, és ellenkezés nélkül magába tömi, a színe pedig kezd visszatérni. Mikor összetalálkozott a tekintetük, még halványan el is pirult. Tényleg ő lenne az a fiú, aki eddig mindig kiabált vele, és csak gorombáskodni tudott? 

…

Szokatlan kép fogadta Itachit, és elképedve intett az anyjának, hogy nézzen csak ő is oda. Tömve volt a pici üvegszoba, az öccse ágyán úgy üldögéltek sorban a kórházi dolgozók, mint a verebek. Mindenki lakmározott és nevetgéltek. A sok fehér köpenyes mellett üde színfolt volt a színesben öltözött Sakura. Éppen megosztotta a sütijét Sasukéval, aki - Itachi és az anyukája legnagyobb ámulatára - mosolyogva fogadta a kedvességet.

- Jól látom? Sasuke édességet eszik, és jókedvű? – motyogta elképedve a meglepett bátyó.
- Én ezt el se hiszem! – pityeredett el örömében az édesanyja.


…


Hinata elégedetten nyugtázta, hogy remek munkát végeztek. Két napja Sasorival és Narutóval nekiálltak, hogy új otthont varázsoljanak Sakurának. A házban ez a szoba volt a legkisebb, de kifestve, új bútorokkal berendezve nagyon barátságos kis kuckó lett.

- Nem lesz gond, hogy egybe nyílik a szomszéd helyiséggel, és közös a fürdő? – kérdezte sokadjára Naruto.
- Más lehetőségünk nincs. Sasukét muszáj lesz a legnagyobb szobába tenni, és a tágas fürdő is kapóra jön, majd meg oldják a közösködést. Némi átalakítással egyedül is tudja majd használni Sasuke, nem kell a mi segítségünk minden aprósághoz. Sakura inkább vele osztozzon, mint veletek. Rendszeretőbbnek gondolom az Uchihát, mint téged vagy Sasorit.
- Micsoda rágalom! Tán mi koszosak vagyunk? – vágott sértődött képet a szöszi, de azonnal elnevette magát, hisz nyilvánvaló volt, hogy van némi igazság barátnője szavaiban.
- Koszosnak nem mondanám, de ez a ház elég nyilvánvalóan egy kantanya volt, míg Mikoto asszony ki nem takarította tisztességesen – emlékeztette Hinata.
- Oké! Oké! De mi is segítettünk! – ellenkezett a másik.
- Még szép! Jó, hogy nem várjátok el, hogy a szennyeseteket is ő mossa! Van neki így is elég baja – jött a dorgáló válasz.
- Hát, nem győztél meg! Itt az ideje, hogy megmutassam, én igenis rendes vagyok – vigyorodott el Naruto sokat sejtően. – Most muszáj lesz megnézned, milyen szépen elpakoltam a szobámban EGYEDÜL, és még ágyneműt is húztam. Kötelező lesz alaposan lecsekkolnod!
- Hahó! Én is itt vagyok! Megtennétek, hogy nem előttem enyelegtek? – háborodott fel Sasori.
- Ha zavar, akkor nézz pajti más felé, mert mindjárt meg is csókolom ezt a kötekedő boszorkát, aztán pedig szobára viszem és…
- Nem vagyok rá kíváncsi! – vágott közbe Sasori, és tüntetően a fülére tapasztotta a kezét.
- Rendben, kapcsolok egy kis zenét, hogy ne szenvedj miattunk – szólt hátra a haverja röhögve. Közben a vállára kapta a fülig pirult, tiltakozó Hyuuga lányt, és elindult vele ágyneműt ellenőrizni. Vitte, mint egy krumplis zsákot, míg Hinata nevetve kapálózott. A nappaliban oltári hangosra állította a hangerőt, hogy még az ablakok is beleremegtek, aztán eltűntek az emlegetett, patika tisztaságú Naruto birodalomban.

Sasori fejcsóválva nézett utánuk. Volt benne némi irigység, hiszen évek óta nem volt rendes kapcsolata, bár nem is igazán vágyott rá. Kielégítette, hogy alkalmanként néhány bevállalósabb rajongóval szórakozott, ha már nem lehetett azzal, akit igazán szeretett. Gyakran eszébe jutott, hogy két év telt el, és szerelme már nem olyan kislány. Megkereshetné… Viszont Itachit is óva intette attól, hogy rámásszon Sakurára. Most még rengeteget számított az a pár év korkülönbség, mocsokság lett volna kihasználni egy ártatlan lány tapasztalatlanságát, aki még szinte gyerek, és tökéletesen befolyásolható. Sasori épp ezért átkozta a sorsot, amikor egy ilyen kistündér megbolondította meg őt is, és azóta se tudta kiverni a fejéből.



Csöngettek. Nyűgösen indult ajtót nyitni, hiszen Narutóék biztos nem hallották, így csak ő maradt erre a nemes feladatra. Eléggé elképedt, amikor egy lakájnak öltözött bohócot talált az ajtó előtt két nagy bőrönddel.

- Üdvözlöm, Uram! Én Haruno Sakura kisasszony volt alkalmazottja vagyok, és bátorkodtam néhány személyes holmiját elhozni. Sajnos nem mindet, csak amit feltűnés nélkül… érti! – jött zavarba a fickó.
- Jó napot! Nagyon köszönjük a figyelmességét – felelte Sasori hasonlóan szertartásosan, és igyekezett nem elröhögni magát.
- Megtenné, hogy szól az itteni inasnak, majd pakolja ki a ruhákat a szekrénybe?
- Hát persze! – bólogatott bárgyún.
- És megmondaná a kisasszonynak, hogy a házból mindenki üdvözli? – kérte szomorúan a férfi. Erre már elment a kedve Sasorinak a viccelődéstől.
- Természetesen. – Megsajnálta ezt a jó embert, aki valószínűleg Tsunade tudta nélkül csempészte ki a dolgokat, csak hogy Sakurának örömet szerezzen. – És megígérem, hogy ebben a házban is jó dolga lesz a kisasszonynak! – tette hozzá, hogy megnyugtassa.
- Nagyon köszönöm! – mosolyodott el hálásan a férfi, és megkönnyebbülve ballagott vissza a hatalmas autóhoz, amivel elhozták. Pár szót mondott a sofőrnek, aki hirtelen elvigyorodott, és lelkesen kiintegetett Sasorinak, aki persze viszonozta. Biztos az egész személyzet szerette Sakurát, és örültek, hogy a lány rendes otthonra talált.

Otthon. Eddig ez a ház valóban egy kantanya volt – ahogy Hinata is mondta – de minél több lakója akadt, annál inkább megváltozott a légkör. Csak pár nap kellett, és Mikoto asszony hozzászoktatta őket a meleg vacsorához, amit együtt fogyasztottak el az asztalnál, nem a tévé előtt heverve a kanapén. A biliárdasztal és csocsó tetejéről eltűntek a piszkos poharak, a sarokból az üres pizzás dobozok, meg rámenes tasakok. A vécében friss illat fogadta a látogatót, és mindig volt vécépapír, a fürdőszobákban pedig eltűnt a sok szürke folt a csempék közül. A fiúk szobájához volt kulcs, nem volt szokás átjárni egymáshoz, és emiatt nem is fordítottak eddig rá sok gondot, hogy szalonképes legyen, de most nem várták meg, míg szégyenszemre azt is rendbe teszik helyettük. A nagytakarítás végeztével mindannyian nekiláttak, hogy ott is tisztességesen nézzen ki minden, erre volt olyan büszke Naruto, és remélhetőleg Hinata értékelte, hogy végre nem a koszos zoknik fertőjében kellett ölelkeznie szerelmével. 

Sasori bevitte a két nagy bőröndöt Sakura szobájába, és úgy döntött, az inas helyett kipakol majd ő. Hallotta hírét, hogy a kis rózsaszínnek nem erénye a házimunka, szinte a legalapvetőbb műveleteket sem ismeri. Hinata a szobáját direkt úgy rendezte be, hogy mindent el lehessen pakolni szem elől, és könnyű legyen a takarítás. 

A fiú vigyorogva szemlélte a táskák tartalmát. Sakurának gyönyörű fehérneműi voltak, ezek rakosgatásával Sasori kicsit lassan haladt, mert csak simán be kellett volna tenni egy fiókba, de ő egyesével megcsodálta a kiváló ruhaipari termékeket. Mióta látta a lányt abban az átlátszó angyaljelmezben, nem is volt nehéz elképzelni őt ezekben a falatnyi holmikban. Milyen jó dolga van az inasoknak! – gondolta elégedetten. Aztán elfogytak a bugyik és a melltartók, a szexi harisnyák, és a színes zoknik is. A többi ruha katonás rendben be volt hajtogatva, így egy mozdulattal csak a polcra kellett tenni, végül néhány akasztós holmi maradt, és a zöme dolog ki is lett pakolva. A bőrönd még néhány könyvet és dvd-t rejtett, illatszereket, ékszereket, és Sasori egy borítékban fényképeket is talált. Kíváncsian nyitotta ki, és először széles mosollyal lapozgatta őket. Sakura nagyon édes kislány volt, bár kicsit furcsán hatott, hogy mindig egyedül pózolt a képeken. Az anyukájával csak egy helyen szerepeltek együtt, valami estélyen, ahol unottan ültek egy asztalnál, és láthatólag nem vették észre, hogy éppen fényképezik őket. Naruto mesélt néhány dolgot, amit Hinatától hallott, így Sasori nem lepődött meg, hogy sehol egy szülinapi vagy nyaralásos fotó. Aztán megremegett a keze, mert három gyűrött kép lapult még a boríték mélyén. Ezek nagyon régen készültek, a színek már jócskán megfakultak rajtuk, ráadásul valaki nagyon a halálukat akarta, mert oltárira megcsócsálta őket, mintha a szemétkosárból kerültek volna elő újra.

Az elsőn egy férfi volt. Sasori csak egyszer látta életében, és most kihagyott a szíve egy ütemet. Ezer közül is felismerte volna. A következő fotó még jobban sokkolta. Ugyanaz a férfi Tsunadét ölelve nevetett a teleobjektívbe, majd a harmadikon már látszik, hogy az asszonynak domborodik a hasa. Boldogan bújnak össze, és ragyognak a szülői büszkeségtől.

A fiúnak teljesen elborult az agya. Percekig bénultan meredt maga elé, és próbálta összetenni magában a kirakós darabjait, de mindig ugyanaz maradt a végeredmény. Dühében a frissen bepakolt szekrényekhez lépett, és iszonyatos erővel kicsapta az összes ajtót. Eszelősen söpörni kezdte kifelé a ruhákat, a dvd-k hangos csörgéssel repültek a polcról, amiket ripityára taposott, a könyveket pedig miszlikbe tépte. 

- Mit csinálsz? – jelent meg Naruto, és döbbenten nézte, barátja milyen pusztítást végzett pillanatok alatt. – Megőrültél? – lépett be a kupiba hebegve, nyomában pedig megjelent Hinata, aki szintén elkerekedett szemekkel nézett körül a felforduláson.
- Nem! Most nyílt ki a szemem igazán! – felelte Sasori dühtől eltorzult arccal. A zsebében kezdett kotorászni, aztán türelmetlenül előhúzta a telefonját, és kikereste Itachi számát. 
- Figyelj haver! – ordított a mobilba. – Úgy próbáld meg idehozni azt a rózsaszín kurvát, hogy kitekerem a nyakát, és te se leszel onnantól többet a barátom! Megértetted?